Najnovšie - Svetová beletria strana 419 z 453

Néhány cím a kötetbol: A romantikus Ady, A két forradalmi költo, A magyar protestantizmus problémája, A legfiatalabb irodalom. ?Nagyszeru csodák, predesztinált betegségek, keresett hóbortosságok: ez mind romantikus. A fogalom majdnem határtalanul szélesköru, a hozzátartozó jelenségek végtelenül sokfélék és gyakran ? legalább látszólag ? ellentétesek. Rajongói egy teljesen új valaminek, új vallásnak, új életnek tekintették. Mintha az ember lelki életének miképpje egyszerre megváltozhatott volna..? (részlet: A romantikus Ady c. részbol)

Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.

Tatay ?Sándor hetvenöt évvel ezelőtt, 1910-ben született a Bakony szívében, Bakonytamásin, evangélikus papi család hetedik gyermekeként. Itt nevelkedett, itt járt iskolába, de nem maradt hűtlen a szülőföldhöz és környékéhez később sem, tehát kitűnően ismeri falvait és városait, a különlegesen szép hegyvidék természeti szépségeit s nem utolsó sorban az itt élő embereket és közösségeket. Szépírói munkásságának is ihlető forrása a Bakony: több regényének és elbeszéléseinek színhelye. Új könyve tisztelgés a szülőföld előtt, tudós mű és ezer színben pompázó elbeszélésfüzér egyszerre. Képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: Badacsonyból – ahol jelenleg élete jó részét tölti – indulva a szülőfalu, Bakonytamási felé, bejárja a Bakonyt sok falu, nagyközség, műemlék és természeti szépség érintésével. A meglátogatott helységekről szinte mindent elmond: feleleveníti történelmüket, epizódokat a régmúltról, a közelmúltról és a jelenről, nem feledve személyes élményeit sem. Kirándulások, találkozások emlékeit meséli el, mert mindenekfelett az emberekről ír, akik a Bakonyban élnek és munkálkodnak.

Vajon ?húsz év mindig ugyanazt az időtartamot jelenti? Mikszáth Kálmán nevezetes politikai karcolatai a kiegyezés után 20 évvel íródtak, amikorra a nagy össznemzeti lelkesedést már feledtette a hétköznapok gondja: az ország eladósodása, a pártok szétesése, majd újak keletkezése. A politikusi glóriák csillogása elveszett, bizony sok új honatya csalafinta módon szerezte meg a szavazatokat, sokan voltak már a Tisztelt Házban, akik a képviselőségen kívül más jövedelemmel nem rendelkeztek.1886-ban a szintén képviselő Mikszáth magáévá teszi a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd meg kívülről, messzebbről. És amit ekkor látott, leírta: hol szarkasztikus humorral, hol finom iróniával, de mindig eleganciával, mindig hidegvérrel forgatva a kihegyezett tollat, akár Tisza Kálmán bajuszát rángatta meg, akár Istóczy Győző kirohanásait gúnyolta ki.2010-ben azzal a szándékkal adjuk újra közre „A Tisztelt Ház”-at, hogy „a mi húsz évünket” is nézzük meg amúgy mikszáthosan. Éppen ideje, hogy azon, amibe 1990 óta bele vagyunk gabalyodva, távolabbról szemlélve tiszta szívvel nevessünk egy jót. Jankó János korabeli karikatúrái segítőtársaink lesznek a kor nagyszerű és kisszerű figuráinak felidézésében.

"A pódium közepén álló szelénszekrény tolóajtaja lecsapódott, Sylvia V9 - aki negyvenöt másodperccel ezelõtt, a földgolyó túlsó felén, Floridában lépett be a szelénszekrény kiegészítő másába, a leadóba, s most ott állott előttük, mosolyogva - hunyorgó szemekkel nézett körül a V9-teremben. A higanylámpák kék fénye vakítóan emelte ki körvonalait. A két ellenörző Rádusz hozzálépett, megtapogatták, és meggyőződtek róla, hogy eleven, hús és vér valóság. Két percig halálos csend volt. Azután a kongresszus tagjai felálltak, és némán, homlokukra tett mutatóujjal tisztelegtek a mindenütt Jelenvaló Emberisten előtt. Ennyi volt az egész szertartás.  - Ennyi volt - aztán Karbon 22 nyugodtan folytatta és befejezte előadását."  (részlet)

Nagyszüleim többször újrakezdték a gazdálkodást. Átélték a 19-es, a 35-ös tiszai árvizet. Aszálykárban, fagykárban is bőven volt részük. Nem vittek véghez olyan hőstettet, hogy post humus kitüntetéseket kapjanak. CSAK ALÁZATTAL szolgálták a földet, a városban élő embereket ellátták élelemmel, a rászorulókat segítették. Nem vándoroltak ki, próbáltak helytállni ott, ahová a Sors letelepítette őket. Szerettek mulatni, de nem mulatták el a földet, mint sokan mások. Együttmaradni a családtagokkal, s a verejtékes munkával elért eredményt megtartani. Ezért próbáltam rájuk emlékezni, hogy a modern technikai eszközök, gépek nélkül is egy paradicsomot tudtak varázsolni a futóhomokon a föld iránti nagy szeretetükkel.

Stendhal palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a kettosség teszi, hogy ez az éles szemu katonatiszt és precíz tisztviselo, szenvedélyes, olaszos mukedvelo és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülrol szemléli, és muvészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét.A Vörös és fekete foszereploje Julien Sorel, a szegény sorból származó, becsvágyó fiatalember, aki tudatosan egyházi pályára készül, de nem vallási meggyozodésbol, sokkal inkább érvényesülési vágytól vezérelve. A történet magvát Sorel szerelmei és lelki vívódása adja.

„Azt beszélik – közelít Jókai regényének hősnőjéhez – hogy ez a nő elárulta nemzetét. Az első és egyetlen nőalak a magyar történelemben, aki nemzetáruló volt. És ugyanez a Ghéczy Juliánna később, mint önfeláldozó vértanúja a magyar szabadság ügyének, tűnik el a láthatáron. Jön, mint egy üstökös, leszáll, mint egy csillag… Hol a megoldás, ez ég-pokol különbségű ellentmondás egy nő jellemében? Két lelke volt-e ez asszonynak?… A múltnak árnyait csak a költőnek van joga felidézni: mit tettek, miért tették? A lőcsei asszony majd megfelel arra.”Megfelel-e valójában? S az igazsághoz híven?

A kötetben szereplő írások:  Sárika grófnő, A kedves Gaillard apó, Pletyka, A Majornoky kisasszonyok, „Ez a ház eladó”, Örzsike története, A pajkos Ilonka, A kladovai menyecske, Az első „hosszú ruha”, A selyemkokárda, Az anya szerelme, Egy unalmas fickó, A kínai mikádó, Az öreg, Dankó bácsi, A „Nelli-Nelli”, A nő regénye, Mari rózsái, Egy fehér rózsa története, Királyné kedvence, P. Jork, A cseh muzsikusok legendája, A szamócák útja, A Jókainé tyúkjai, A fehér kutya, Hosszú szerelem, A mézeshetek, Láttam a feleségemet, A diplomata levele, Két rózsabimbó története, Egy szekér rózsabimbó .

Tóth Árpád: Karinthy Frigyes: Grimasz A magyar újság-croquis egyike a nálunk termett és fejlődött legsajátosabb irodalmi műfajoknak. Első mesterei és későbbi továbbfejlesztői különös munkát végeztek, körülbelül olyat, mint a Vigadó-palota zseniális építője, aki úgy akart magyar stílust teremteni, hogy kelet és nyugat egy-egy jellegzetes építő stílusát, a mórt és a románt keverte. Nem ily öntudatosan, de körülbelül ezzel a módszerrel dolgoztak a magyar szellemesség irodalmi kifejezői is: keletről hozott, kényelmes, vitézkötéses, anekdotás humorunkat franciáktól tanult fogásokkal tették modernebbé, csattanóbbá, finomabbá. Két nevet említek, a Mikszáthét és Heltaiét, a két legkitűnőbb mesterét: az egyik még talán túlságos táblabírós zamatú, a másik már talán túlságosan is francia. De mindkettőben főtulajdonság: a bölcs derű és a finomság, a szatíra náluk inkább csak pikáns árnyalat! A legújabb magyar újság-croquis-k erős fordulatot mutatnak: a bölcs mosolyból kegyetlen grimasz lett. Már Molnár Ferenc croquis-cikkei is ezt a fordulatot éreztetik, de legteljesebben Karinthy Frigyes szokatlan merészségű és erejű ilynemű művei rajzolják elénk az új magyar croquis képét. Molnárnál még némi bujkáló líra enyhíti olykor a maró viccet, Karinthynál teljes fölényével és kegyetlenségével lép elő a szatíra. Croquis-cikkei olvasásakor fantasztikus, már-már félelmes méretekig lendülő cirkuszi bohóc víziója elevenedik elém, egy krétás arcú vigyorgóé, aki pofonokat oszt, fejeket tép le, amiket fordítva, eltorzítva ragaszt vissza, s olykor a csillagokig nyúl, hogy azokkal mutasson be groteszk és döbbenetes tréfákat. Karinthy szokatlan sikerének kétségkívül az a titka, hogy bár kegyetlen s bár igen gyakran a croquis szerény korlátain szinte brutális erővel veti túl magát heves lendülete, mindvégig kacagtató tud maradni. A mulattató helyzetek variálásában, a nevettető torzítás biztosságában elsőrangú, s a croquis-nyelv kezelésében szinte páratlan. A furcsa, alakuló budapesti nyelv bravúros kezelője, s akárhányszor avatott továbbfejlesztője is. Némely fordulata, egy-egy alakjának neve szájról szájra száll, s olyanok szókincsébe is beiktatódik, akik talán nem is olvasták croquis-jait. Karinthy szatirikus cikkei - melyek közül legújabb kötetében, a Grimasz címűben, talán a legjellegzetesebbeket gyűjtötte össze - a maguk módján pompás kifejezői napjaink szellemének, az író kitűnő hivatottságát mi sem mutatja jobban, minthogy ez a kifejezőerő egy jelentéktelenebb műfaj keretében is oly dúsan adatott meg neki.

Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek figyelnek minket. De hogy annyira, mint Vámos Miklós regényében... Azt, hogy mennyire összekavarjuk fiaink és lányaink lelkivilágát mindazzal, ami a szüleiktől, nevelőiktől és más igehirdetőktől zúdul rájuk, ugyancsak sejtjük, mégis megrendít, ha átélhetjük az ő szemszögükből. A Zenga zének főhőse még csak hatéves, de már a kettős – hármas, négyes – nevelés akkorákat csattan a hátán, hogy attól kódul, és a könyv végére szinte felnő, noha még mindig csak hatéves. A gyereknyelv szellemes és egyedi irodalmi ábrázolása teszi nevetőssé ezt a fölkavaró regényt. (Gy. Horváth László)

Újabb tíz esztendő telt el a Húsz év múlva eseményei óta: 1660-ban járunk, s a négy daliának, bizony deresedik már a haja. A történelem változatlanul fantasztikus kalandokba sodorja őket, kivált az örökifjú D'Artagnant, a fiatal, tapasztalatlan XIV. Lajos testőrkapitányát és bizalmi emberét. Mi mindent nem tesz! Trónra segít egy királyt, megment egy jólszervezett puccstól egy másik királyt - csak azokat nem tudja megmenteni, akiket legjobban szeret: Porthost és Bragelonne vicomte-ot. Ki ez a Bragelonne? A négyek kedvence: Athos fia, a hajdani vitézség méltó örököse. Az ő története rövid és fájdalmas: a király szemet vet szerelmére - s ki tudna ellenállni a Napkirálynak? Raoul belehal bánatába. A regény igazi hőse, D'Artagnan pedig megöregedve is fáradhatatlanul folytatja bátor és fortélyos kalandjainak sorát, közben itt-ott bizony borsot törve a magasra jutott és a király elleni cselszövényt bonyolító Aramis orra alá. A regény végére és élete végére pedig elnyeri méltó jutalmát: a marsallbotot.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

A ?kötetben olvasható novellák, elbeszélések, történetek mintha felnőttekhez szóló mesék lennének.Kezdetben a hős megpróbáltatásai pozitív irányba váltanak, csoda ugyan nem történik, de az emberiesség mégis sorsfordító erőként képes működni, a lopással gyanúsított cigányasszonyról végül kiderül, hogy becsületes, a vándorcigányról, hogy segítőkészebb a többieknél, a villany kikapcsolására kivezényelt szerelőről, hogy emberséges. Mesei világként érzékeljük az etikai normák pozitív működését ebben a szociális mélyvilágban, pedig csak az történik ezekben a novellákban, aminek a valóságban is történnie kellene. A posztmodern (szöveg)világot megelőző elbeszélői hangot idéző, tömör és csattanós elbeszélések adott szociokulturális miliőjét a folytatásban, miként a könyvben előrehaladunk, a mitikus erők munkálkodásának terepéig vezeti vissza a huszadik századot jelentő jelen és a mitologémák ős-dualisztikus, vagy egyenesen manicheista megnyilatkozásának megjelenítésében. Itt már nem idegenkedik a csodától, Jézus megjelenik a faluban, a névtelen Gonosz törekszik világhatalomra. Itt már nem babonáról, folklórról, szokásrendről beszél az elbeszélő, hanem jóról és rosszról, a világot és a világban élő embereket mozgató princípiumokról. A történetekben nincs leírás, csak monológ, szinte szünetmentes a jelzőtlen mesélés, csak, mint az élőbeszédben az időben kissé előre vagy hátraugró narráció, aminek berekesztése visszafelé is értelmezi az elbeszélést: a fiú, akiből ki akarták űzni a Gonoszt, azután meséli el különös kalandjainak sorát, miután közlekedési balesetben meghalt, teste elégett (És mikor eltelik az ezer esztendő). Ha Jónás Tamás ráhajtott volna, kerek horror-történetet is írhatott volna ebből a meséből, amit Stephen King is megirigyelne. (J. Fekete József)

Mándy Iván a 20. századi magyar prózairodalom mára klasszikusává vált alakja, a próza- és drámaírás nagymestere.  Népszerű novellái és regényei mellett ifjúságnak szánt írások és  dramaturgiai munkájának köszönhetően számos hangjáték is gazdagítja életművét.

Az Író színdarabja bemutatására készül. S eközben nyomasztó, különös álmok gyötrik. Szorong, hogy el találja mulasztani a bemutatót. Hogy nem lesz közönség. Hogy egyáltalán előadás sem lesz… S mialatt a rendezővel együtt helyszíneket keres, szereplők után futkos, különös kalandokban lesz része. Álombeli kalandokban persze.Néger nagyapót játszik egy eszpresszóbeli, furcsa színielőadáson, s a játék szívszorítóan komollyá változik… Zsókával, a meghalt színésznővel indul süteményt és tejszínhabot vásárolni, és megismerkedik egy bigott főpincérrel… Versenyt úszik valami nagy, titokzatos vízben Bélával, darabja rendezőjével; Süddeutsches Theater meghívását várja; megkéri Dragonics Teréz kezét; jegyet vált a halottak színházába; hátán cipeli a nagy Liszauert, az Árusok Terének veteránját… De mindig, mindenhova későn érkezik.

Egy ?futballmeccs történetéről szól Mándy Iván új regénye, egy futballmeccsről, amelyen a Dohánygyári Lendület a Hálókocsi csapatával játszott – 1927-ben. „A pálya szélén” és a pályán régi meccsek és játékosok elevenednek meg, legendás karrierek és szédítően gyors bukások, nagy „vetődések”, „cornerek” és „offside”-ok – balsikeres és győzelmes teljesítmények, árulások, focista-rablások. Szurkolók, rámenős és naiv játékosok, durvák és hősiesen célratörők; kikopottak, akik már csak nézni akarják az egészet, kikopottak, akik még játszanának; fontoskodók, fezőrök, csalók, svihákok, akik a küzdő focisták bőrére üzletelnek; kölykök, akik ócska grundokon, gumilabdákkal készülődnek a nagy játékra, s akiket erről a felnőttek minden kiábrándultsága sem beszélhet le; nők, akik maguk is játszanának, és nők, akik a játéktól féltik a férfiakat.A groteszkül óriásira növesztett játékszenvedély egy síkon valahol, tragikus értelmet nyer: a pálya életté tágul: a mérkőzések, tréningek, az élet küzdelmét, áramlását jelképezik. A sokáig szinte ráérősen kanyarodó történet egyre feszültebb drámaisággal halad a tragikum felé.

A ?Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”

A ?Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”