Najnovšie - Svetová beletria strana 423 z 453

Charles Dickens, a XIX. századi angol realista regényirodalom legjelentosebb alakja. 1850-ben jelent meg Copperfield Dávid címu regénye, melynek központi témája a szegénység és a kiszolgáltatottság.Hose egy kisfiú, #akinek szenvedésein keresztül tárul fel a felnott-társadalom gonosz, embertelen világa.A történet felejthetetlen figurái ? Micawber úr, Betsey Trotwood kisasszony, a kedves Peggotty, és Urias Heep, a hazug gazember - igazi dickensi teremtmények.Az író alakjai sorsát részvéttel, felfokozott érzelmekkel, helyenként humorral ábrázolja.

Gárdonyi Géza Isten rabjai címu muve a tatárjárás utáni Magyarországon játszódik. A kis kertészlegény reménytelen szerelmét mutatja be Margit királykisasszony iránt, aki jóságával és szépségével nagy hatást tett rá. A királykisasszony azonban Istennek szenteli törékeny életét, s ezáltal megismerhetjük a 13. századi noi és férfi kolostorok világát is.

A mu alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül. A nábob, Kárpáthy János, aki régi magyar nemesség tipikus képviseloje, egy durva, kegyetlen névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkozni régi önmagát, társadalomra haszontalan, féktelen, kicsapongásokba menekülo énjét. A reformkor fellendíto ereje, a körülötte megjeleno nagyszeru figurák, és a hozzá menekülo polgárlány, Mayer Fanny segíti hozzá, hogy elinduljon a haladó magyar nemesség útján, és élete végén példaképszeru, fenséges aggastyánként jelölhesse ki újszülött fiának, Zoltánnak az emberhez egyedül méltó hazafiúi pályáját. Unokaöccse, Abellino, aki rossz tréfája és a nábob megtérése miatt elesik a hatalmas örökségtol, a külföldön tékozló életet élo, hazafiatlan arisztokrácia képviseloje: gúnyosan, szatirikusan bemutatott figurája képezi az ebben a regényben is nagy szerephez jutó jókais héroszok alakjához a sötét hátteret. A számos epizódfigura, a pünkösdi királyságot elnyero Kis Miska, a részeges kurtanemes kompánia tagjai, az aranyifjak és a pesti irodalmi világ jellemzo képviseloi, a prostituálódott Mayer lányok, a derék iparos Boltai és nevelt fia stb. nemcsak hallatlanul feldúsítják a regény társadalomképét, de egyúttal a legjobb, legjellemzobb zsánerfigurái is a magyar irodalomnak. Jókai meditatív líráját, elégiai prózaköltészetét Fanny, a reménytelenül szerelmes fiatalasszony képviseli a muben. Az o figurája révén vált át Jókai a regény cselekményszintjérol a szimbolikus, metaforikus síkra, szinte huszadik századi regénypoétikai minoségeket elolegezve muvében.

Karinthy legismertebb, legnépszerubb muve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mu hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta elso igazi, nagy sikerét. A kávéházi játékokból, nemzedéktársainak kigúnyolásából alakult karikatúrasorozat idovel tudatos enciklopédiává bovült, s nemcsak a magyar szerzok arcképcsarnoka teljesedett ki, hanem világirodalmi és mufaji tematikával is gazdagodott. Máig ható sikerének titka, hogy Karinthy a célba vett írói egyéniség egész karakterét, az alkotói modor és modorosság torzképét rajzolta meg. #

A ?bozótban megreccsennek a bokrok, és Farkas apó ugrásra készen, szinte a levegőben torpan meg, mert az orra előtt, egy alacsony ágba kapaszkodva meztelen kisgyerek áll. Soha ilyen pici, gödrös húsú embervakarcs nem került még éjnek idején farkas barlangjába. Maugli, a csupasz emberkölyök, bárhogy került is oda, ott marad, életét megváltotta a Szabad Nép Csapatának gyűlésén Bagira, a Fekete Párduc, egy frissen ejtett fiatal bikával és Balú, az öreg medve, a Vadon Törvényének mestere pedig jó szavával. Mauglit Farkas anyó neveli fel saját négy kölykével együtt, s az emberkölyök éppúgy érti a fű zizzenését, a baglyok huhogását, mint minden más élőlény a vadonban. Idővel oly merészen lódítja magát ágról ágra, hogy a szürke majmok sem különben. Elfoglalja helyét a Gyűlés Szikláján is, s ahogy nő, a falka testvérének tekinti s mindannyian a Dzsungel Urának. Akik Indiában jártak, és sokáig éltek a dzsungel közelében, mind azt állítják, hogy ez a táj semmi máshoz nem hasonlítható. Ott pirosabb a piros, zöldebb a zöld, a vizek és az ég csillogása kékebb és ezüstösebb, s aki egyszer ott élt, a vadállatokra is szeretettel gondol vissza. Rudyard Kipling is Indiában látta meg a napvilágot, ahol apja – angol szobrász és festő – azért telepedett meg, hogy felkutassa India művészetét, az őserdő mélyén rejtőző csodákat. Rudyard Kipling is apja nyomán járt, és bár beutazta a világot, és hírneves író, költő lett, soha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt meg olyan szépen, mint a Vadon Népének életét.

„Nem ismerek írót, aki olyan csalhatatlan biztonsággal érzékelte volna a valóságot, mint ő, s ugyanakkor olyan öntudatosan megtagadta volna a valóság törvényeinek érvényét az élet mélyebb térfogata, az emlék, a vágy és a képzelet birodalma fölött. Hősei állandóan úton vannak két életcél, két város, néha csak két vendéglő vagy fogadó között. Ez a kóborlási hajlam életük és regényességük egyetlen, igaz tartalma. Két világ között vonulnak, s szívesen bámulják rokonhajlamú égi társaik, a vadludak vándorútját az őszi égen. Két emlék között vándorolnak, postakocsin, gyalog vagy az álmok ködfogatján.” (Márai Sándor)

Ezt válaszolta bölcs, ifjú barátom, a haditudósító, aki a pesti korzón járatos# így válaszolt az ötvenéves, sokat tapasztalt hölgy, aki legjobban ismeri a dámákat és kócsagtollaiknak ere­detét# ugyanezt mondta a szentéletu asszony, akit még tisztelettel megkérdeztem a templom környékén, honnan gyászruhájában, suru, fekete fátyol alatt kilépett. Tán meghalt férje, testvére vagy fia - hisz manapság oly surun halnak a férfiak? Még csak egy távoli atyafia fekszik a galíciai hó alatt, hogy tavaszra megmutassa sarkantyús lábát. Ám az úrno korábban készült el tavaszi ruhájával, mint kellett volna. O szegény, azt hitte, hogy az idén a gyászruha lesz divatos hölgyeinknél. Pedig, lám, a hármasszoknya diadalmaskodik. (részlet)

Az útitársnak a témája szintén a szerelem, szereplői a kisváros kispolgári erkölcseinek normáit látszólag betartó, de belülről és a gyakorlatban azt folyvást áthágó szépasszonyok, és a közéjük csapodó férfi, akinek a magányosságát, jellegzetes életérzését az író szinte burjánzó képözönnel, hasonlatokkal, impresszionista „foltokkal” ábrázolja. Krúdy kisregényében a századeleji kispolgári, nemesi erkölcsök bomlását, sajátos elbeszélő módszerével, áttetszően lírai írásművészettel mutatja be.

A rejtélyes cím nem a budapesti metróépítkezés történetét takarja, hanem, mint köztudott, Móra legkedvesebb és legnagyobb hozzáértéssel muvelt tudományágára, a régészetre utal. A szegedi múzeum igazgatója természetesen a Szeged környéki községek határában, a tanyavilágban faggatta a földet a múlt hagyatékáról a helyi célszöru szögényembörök, napszámosok, parasztok segítségével. Ezek az író kedves kiskunjai, a Szuszogó Kása Jakabok, Négyökru Józsefek, Kotormány Jánosok különös észjárású és ízes beszédu népek, s bizony az idofogalmuk sem mérheto a munkájuk jelentoségéhez. Az osök, akiknek csontja után kurkásznak, talán még Kossuth apánk koránál is régebben törték itt az ugart ? úgy vélik. Átilla sírját ugyan nem lelik meg, eztán talán már nem fogják galambitatónak használni a disznó által kitúrt avar meg hun koponyákat. Ezekbol az írásokból csakugyan nemcsak a halmok alatt rejtett kincsekre, hanem a föld feletti Magyarországra is kapunk egy kis rápillantást.

Történik Olivér házában, Frigyes herceg udvarában, valamint az Ardeni-erdőben – vélhetőleg Franciaországban. Egy nagy erejű vitéz, miként nálunk majd Toldi, legyőz egy bajnokot. Bár testvére ármánya miatt meg kellett volna halnia a párviadalban, mégis az ő homlokára kerül a győztesnek kijáró koszorú. És ezzel kezdetét veszi vesszőfutása. Előbb csak bátyja, majd uralkodója haragja elől, utóbb egyenest a száműzetésbe. Vigaszul csupán egy mosoly, egy fehér lánykézből kapott amulett és öreg szolgája sírig hű ragaszkodása szolgál. Ám az ardeni erdő mélyén további barátokra, igaz szerelemre, és elűzött hercegének birodalmára talál.

Perikles Shakespeare ritkán játszott darabja. Az utolsó alkotói korszak regényes színmuvei közé tartozik. Keletkezése 1609-re teheto. Sokáig még Shakespeare szerzoségét is vitatták. A korabeli közönség körében viszont tartós népszeruségnek örvendett, mert minden bizonnyal éppen a közönségigény teremtette meg a regényes színmu mesével rokon mufaját. A mesékben kézzelfogható empirikus-földi valósággá lesz a legmélyebb és legvalószínutlenebb álom a boldogságról# az események egymásba kapcsolódása ugyanolyan kideríthetetlenül értelmetlen, mint a mindennapi életben, csakhogy a mese értelmetlenségrol értelmetlenségre haladva mégis a legáltalánosabb, leghobb földi-emberi vágynak, a boldog élet utáni vágynak feltunoen képtelen, ám magától értetodo beteljesedésével ér véget. (Lukács György)Shakespeare Periclese is egy mesei alaphelyzetbol indít: A királyfi elindul szerencsét próbálni. Feleségül akarja venni Antiochia királyának leányát, de csak akkor kaphatja meg, ha kiállja a próbát, vagyis megfejti a király rejtvényét. Ha nem, halál fia. A mese itt szokatlan fordulatot vesz: a rejtvényfejtés kelepce. A lány nem eladó, a rejtvény apa és leánya vérfertozo kapcsolatát rejti. Akár megfejti, akár nem: halálra van ítélve. Periclesnek sikerül elszöknie, de élete ettol kezdve állandó menekülés. Minden apa-lány kapcsolatban ott sejti a vérfertozés lehetoségét. Mégis megnosül. Épp abban a pillanatban, amikor Antiochust és lányát az istenek elpusztítják. Felesége lányt szül neki, de belehal a szülésbe. Pericles ezt jogos büntetésnek érzi. Mintha megörökölte volna Antiochus bunét, és neki kellene vezekelnie érte. A kislányt idegenek kezére adja, nem akar találkozni vele, amíg férjhez nem megy. A sors mégis összehozza oket. Tizennégy év után. A darab végén megint ott áll egy apa, a lánya és egy kéro... A mese, az istenek és Shakespeare megkegyelmeznek. De a képet, amely Pericles agyába, érzékeibe beleégett, amitol egész életében rettegett, és amitol, mint egy vágyképtol nem tudott soha szabadulni, magunkkal visszük.

A ?Szentivánéji álom, Shakespeare korai komédiája feltehetőleg 1594–1596 táján íródott; 1598-ban már ismert színdarabként utal rá a drámaíró egyik kortárs. 1600-ban nyomtatták ki először. Valószínűleg egy főúri esküvő alkalmára készült, s – korabeli szokás szerint – a lakodalmi ünnepség során mutatták be, a darab előadása a mulatság része volt. Témája és cselekménye ehhez az alkalomhoz igazodik: szerelemről és házasságról szól, a szerelem útjában álló akadályok legyőzéséről, a viszálykodó szerelmesek megbékéléséről, a szerelmet korlátozó tilalmak és a beteljesülésre fenekedő veszélyek elhárításáról. De a daraba kerete is első előadásának a körülményeit jeleníti meg, mégpedig játékosan és önirónikusan: miközben Shakespeare társulata eljátssza a Szentivánéji álom című darabot az alkalmul szolgáló főúru esküvőn, a szentivánéji álomban zajló királyi mennyegzőn Theseus, Hippolyta és a többiek mulattatására az athéni mesteremberek alkalmi színésztruppja is színre visz egy színdarabot,a Pyramus és Thisbe című – Vackor, az egiyk műkedvelő szereplő szavával – „igen siralma skomédiát”, amely egyébként szintén a szerelemről és annak veszélyeiről szól.

A ?Horthy-korszak meghatározó női írója, aki egyébként rendkívül műveltnek számított a maga korában, s német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat, Itália szerelmese volt. Gyakran járt ott 1900 és 1914 között és több műve is táplálkozik tapasztalataiból és élményeiből, lsd. például az egy kötetben megjelent Virágok városa és Szirének hazája című kötetet. A három mű egyébként egykoron közös kötetben jelent meg a Tormay Cecile műveinek gyűjteményes emlékkiadása 5. kötetében (Budapest, Genius, 1937), majd a Tornay Cécile művei, 5. Útleírások Olaszországból (Budapest, Singer és Wolfner, 1939) című kötetben. A mű négy fejezete négy különböző olasz területtel és azok kultúrtörténetével foglalkozik. A Szent ház című fejezet a tengeri utazás után Anconába és a zarándokok városába: Loretóba kalauzolja az olvasókat. A Malatesták városa című fejezet Riminiről és az azt uraló családról, a Meghalt dicsőség Ravenna egykori hatalmáról szól, a zárófejezet, Egy lovagvár Ferrarában címmel pedig az Esték ősi várát, valamint Lucrezia Borgia meglehetősen összetett személyiségét mutatja be. Széles körben ajánlható kötet.

Vernének ?ez a kései műve kaland regénybe oltott krimi, s persze múltszázadian és vernegyulásan tanulságos történet is: a testvéri szeretet és az igazság diadalának dicsérete. A távoli, egzotikus helyszíneken pergő cselekmény rémdrámára emlékeztető eseménysora egy új-zélandi kikötői kocsmában indul, ahol Flig Balt fedélzetmester és Vin Mod kormányos sűrű poháremelgetések között aljas tervet főznek ki a James Cook nevű vitorlás megszerzésére, melynek első lépéseként a derék Gibson kapitányt kéne eltenni láb alól. A lebujban mulatozó söpredék között nem soká kell keresgélniük vállalkozó szellemű és kalózkodásra hajló társak után, s már csak az alkalmat lesik az újdonsült cimborák a zendülés kitöréséhez. Az alkalmat azonban késlelteti egy hajótörés két életben maradobtjának – a címszereplőknek – a megmentése a talpig becsületes holland testvérpár jelenléte ugyanis rontja az összeesküvés esélyeit a Csendes-óceánon hajózó James Cookon. Az idegfeszítő várakozás után a tasmániai Port-Praslinban mégis végrehajtják gaztettüket az összeesküvés vezetői: a két testvér elveszettnek hitt tőrével meggyilkolják a kapitányt, majd a fegyvert Kip Károly és Péter poggyászába csempészik, ahol a nyomozó hatóság rá is bukkan, s mint cáfolhatatlan bűnjelet használja föl a tárgyaláson, ahol a testvéreket életfogytig tartó kényszermunkára ítélik. Innét kezdődik a történetben a testvéri összetartozás és az igazság mindenkori fényre kerülésének apoteózisa. A rettenetes körülmények és a nem kevésbé elrettentő rabtársak között híven őrzik a hollandok egymás hitét és becsületét, s a megpróbáltatások ellenére sem adják föl a reményt, hogy kiderül az ártatlanságuk. Verne egy, a korban divatozó természettudományi tévhittel oldja meg a csaknem rosszul végződő történet tragikumát. A századvégen Amerikában elterjedt hiedelem szerint a halott szemének recehártyája fényképezőgépként őrzi az élet utolsó pillanatában látott képet. Amikor a kapitányról készült utolsó fényképet barátja és üzlettársa, Hawkis úr kinagyítja, döbbenten fedezi fel a halott nyitott szemében a valódi gyilkosok képmását. Az izgalmakban bővelkedő történet természetesen kitűnő alkalom az író számára, hogy számos tudnivalót közöljön Ausztrália és Óceánia természetrajzáról, népeiről, kereskedelmi életéről, a gyarmatosítás históriájáról, miközben szö

Mikszáth ?Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon „kompromittálták”, az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt. Az ilyen néven nem létező, de nagyon is valóságos Bontó vármegyében (ahova Mikszáth szerint „a francia forradalom szele még mostanáig sem fujt be") élő, szerteágazó rokoni kapcsolatokkal rendelkező Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a "vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás” ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A dologba be van avatva a Noszty család összes öregasszonya, akik szövik-fonják a szálakat: minden részletében kimunkált haditervet készítenek, különös tekintettel arra, hogy Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni. Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen – amely eddig mindig segítségükre volt – közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját. S most, hogy a család praktikái csődöt mondtak, Feri is a „kompromittálás” bevált módszeréhez nyúl. A dzsentrivilág íratlan törvényei szerint immár szabad az út a milliókhoz. Tóth Mihály, a kemény gerincű polgár azonban közbelép, úgy véli, itt az ideje, hogy szakítson „ezzel a korhadt elvi tétellel…”

Báró Inokay-családnak a gazdatisztje volt Borly Gáspár, ütött-kopott öregúr, ezer ránccal az arcán. Mikor én gyerek voltam, még élt, s minthogy az én édesatyám tartotta keresztvízre a gyerekeit, Jancsit meg Gézát, per 'koma' szólították egymást szemtől-szembe, hanem a háta mögött sohase nevezte másképp apámuram, mint 'az a vén tolvaj', vagy 'a vén gazember'. Maga a földesúri familia, Inokayék, akik a nagy kastélyban laktak, hasonlóképpen vén gazembernek nevezték tisztjüket, mert ismeretes volt, a vak is láthatta, hogy legalább a fele jövedelmet ellopja. Nincs az a helyzet, amiből ő hasznot ne húzott volna, még talán a tehénből is kilopta a borjút. (részlet)