Najnovšie - Svetová beletria strana 438 z 451

Az elmúlt tíz év novelláit bemutató kötet grammatikai térben kirajzolódó világ különös feszültséget teremt az olvasóban. Egyrészt megörvendezteti a nyelvben megbújó lehetőségek végletekig feszítésével és az új jelentésű szóösszetételekkel, másrészt szembesíti azokkal a mélyen tragikus mindennapi tapasztalatokkal, amelyekben mindannyian élni kényszerülünk...

A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangvételű történet egy olyan világlátásból született, amely még nem törte ketté a világot, s épp ettől lesz tragikus - saját egzisztenciális állapotunk és történelmi helyzetünk látlelete. A regény az elmúlt két évtizedben mit sem vesztett aktualitásából: ezt bizonyítják újabb hazai kiadásai, megfilmesítése, sorjázó külföldi fordításai és az azok nyomán született további elismerő kritikák. A történet egyszerre létfenntartó hazugságaink leleplezése és metafizikai sóvárgásunk, becsapottságunk dokumentuma.

Parti Nagy Lajos nem bánik kesztyűs kézzel a magyar nyelvvel: mindent kihoz belőle, ami kihozható. Szétszedi, majd összerakja a szavakat és kifejezéseket, abajgatja, csinosítja a nyelvet. Keze nyomán a legkopottabb szavak is megtelnek valami újfajta ízzel, s olybá lesznek, mint azok a nők, akik kivirágoznak, ha szeretik őket. És Parti Nagy szereti a szavakat, miképpen azok is őt. Meghajolnak előtte, vagy vigyázzba vágják magukat, s olyan is akad, amelyik a nyakába csimpaszkodik. Így kínálkoznak fel az író számára, aki "novellamakettekbe" rendezi őket, de úgy, hogy ezek a makettek lecsupaszított szerkezetükkel is egy nagyon ismerős, jóllehet kevéssé szerethető világot tárnak elénk. A roncsolt, tört, fiktív monológokban groteszk és szürreális, álomszerű és szociografikus, bizarr és fantasztikus motívumok fonódnak egybe, meghökkentő szókapcsolások, nyelvi bravúrok és szójátékok követik egymást. E grammatikai tér szereplői között találjuk többek között a nagy evészet sportbajnokát, a kukatúró öregasszonyt, a vízilénnyé átváltozó, rejtélyesen eltűnő munkásembert, és néhány, az új időkhöz kiválóan alkalmazkodó mesehőst is. Parti Nagy Lajos: nyelvkirály. A hullámzó Balaton: a nyelvkirályság.

1946-47-ben Gödöllőn belekezdtem egy természettudományos kriminek szánt hangjátékba, A Valencia-rejtély címmel. A Rádió, vagyis Cserés Miklós elkérte tőlem olvasásra a még teljesen megíratlan első vázlatomat. Ijedelmemre elfogadta úgy, ahogy volt. Kigépeltette, szereposztással, súgópéldánnyal, mi-mindennel. Nekem 47 elején el kellet utaznom. Jó, majd kijavíthatom, ha visszajöttem. Csakhogy ezt nem kijavítani kellett, hanem átírni, sőt: megírni."Mire visszajöttem Rómából, már megkezdődtek, 47 októberében, az 'ötvenes évek'. A természettudományos krimimet elnyelte (velem együtt) a történelem krimije. A tudományos szocialista krimi. Szőröstőlbőröstől. Megszűnt minden gondom, és soha nem is lesz, a Valencia-rejtéllyel. A Rádiónál minden kéziratomat eltüzeltek. Legfeljebb mint egy soha le nem leplezett bűncselekményem enyhe lelkifurdalását, hordoztam magamban a Valencia-rejtély bűntudatát. 20-30-40 évig, semmi gond. Akkor egyszerre, egy harcos ifjú rádiótörténész, az archívumokból, a föld alól napfényre hozza egy csomó ősrégi írásomat: Baj van. Megijedtem - még Cserés hagyatékából is előkerülhet -, ezt előadják, öregapám, ahogy van, és foroghatsz majd a sírodban, ha sürgősen át nem írod, hogy az édes szülőanyja se ismerjen rá.

A kötet tartalmából: A Drugeth-legenda (Nyugat, 1939), A Hegy Lelke (Turul irodalmi antológia, 1939), A kilenc kínai (Budapesti Hírlap melléklete, 1939), Dalszínház (Színházi Magazin, 1939), Hét perc (Tükör, 1940. február), La Concepción (Irodalmi almanach, 1941), Hamisjátékosok (Nyugat, 1941), Vegyészek (Vigilia, 1942), Hűség (Ezüstkor, 1943), A drótszemüveg (Magyar Csillag, 1943), Pangásos papilla (Magyar Csillag, 1943), A kegyelem (Magyarok, 1945), Keléby (Új Idők, 1945), Két mese (Új idők, 1945), Uszodai tolvaj (Új Idők, 1946), Szerelem (Új Idők, 1946), Virrasztók ("Budapest", 1946), A rakparton (Magyarok, 1946), Fényűző élet (Új Idők, 1946), Apagyi (Válasz, 1948), Minden megvan (Vigilia, 1968)

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. A szerző mélységesen szkeptikus történelemszemlélete elutasít mindenféle hamis messianizmust és önáltató életstratégiát, ugyanakkor fokozott érzékenységet és részvétet érez valamennyi vereséget szenvedő és vereségre ítélt ember iránt. „Mint a legjobbaké, Krasznahorkai László művészete is a valóságba varázsolja vissza olvasóit, a reménytelenség és a mindig egy emberre szabott remény szűk mezsgyéjére, ahol a tét már - nem az irodalom." - írta egyik méltatója.

Bartis Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy „arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /.../ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif." Részlet a könyvből: „A hágón innen az utolsó férfi azt mondta, ez a helyes út. Azért elővettük a térképet, hátha nem értette a kérdést pontosan, mert tulajdonképpen nem volt miért értse. Mi van, ha téved? Ha eltévedünk, miközben ránk sötétedik? De úgy tűnt, többé-kevésbé érti, hová szeretnénk jutni. Yes, yes, there is the nothing, bólogatott kis gondolkodás után, és mutatta, hogy még tíz kilométer, legfönnebb tizenöt. Mondom, a hágón innen még biztosak lehettünk benne, hogy odaát már a semmi van. Vagy, ha nem is rögtön a hegy mögött, mindenesetre valahol arrafele, a közelben. Tényleg nem lehet több mint tizenöt kilométer. Maximum húsz, mert a helybéliek egy kicsit mindig szépítenek. Igaz, a térképészek meg mindent elnagyolnak, de akkor se több huszonötnél. Jó bakancsokkal, még ha néha meg is állunk pihenni, már éjfél előtt ott vagyunk. És onnan azért biztosan másképp látni a dolgokat. Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet, egyben. /.../ Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék."

Raphaela Klen nem hiszi, hanem tudja, hogy Isten létezik. A férjének, és annak szeretőjének szokatlan halála után megoszlanak róla a vélemények. A környezete titokzatos lénynek tartja, aki más, mint a többiek. Kiismerhetetlen. Vajon élnek-e angyalok fizikai testben a Föld nevű bolygón? És, ha igen, mit keresnek itt? Peter Horn ennek a kérdésnek a megválaszolásával küzd élete eddigi legnehezebb négy évszakában, melyben mindent elveszíthet: családot, szerelmet, életet. De talán éppen a küzdelemmel van a baj. Vannak kérdések, amelyekre nem kaphatunk választ, csak ha túl tudunk lépni az elme és a fizikai világ törvényeinek határain. Hosszú út ez, de ki van világítva, ha észrevesszük a jeleket, melyeket mi magunk helyeztünk el, hogy végül hazataláljunk rég elfeledett otthonunkba. Egy varázslatos történet, mely visszakérdez legbensőbb önmagunktól, szembesít, megró, tanít és megsegít, miközben a szellemi és fizikai világ egymásba mosódott útvesztőiben elkalauzol a csodálatos indigó gyerekek különleges világába. Mégis rólunk szól. Találkozásainkról, válásainkról, próbatételeinkről, boldog pillanatinkról, fájdalmainkról és bátorságunkról. Egy varázslatos történet, mely visszakérdez legbensőbb önmagunktól, szembesít, megró, tanít és megsegít, miközben a szellemi és fizikai világ egymásba mosódott útvesztőiben elkalauzol a csodálatos indigó gyerekek különleges világába. Mégis rólunk szól. Találkozásainkról, válásainkról, próbatételeinkről, boldog pillanatinkról, fájdalmainkról és bátorságunkról.

Rakovszky Zsuzsa különleges szemléletmóddal megírt költői regényének főhőse egy gyermek, akinek szeme a világra nyílik, s ugyanazzal a kíváncsisággal figyeli a szomszéd kislány titkait, mint a felnőttek beszélgetéseit. És főhőse egy anya, egy fiatal nő, aki készül tisztességgel átbotorkálni az életen, miközben ő is, mint sokan mások a környezetében, egy másik, szabad életről ábrándozik, amely "odatúll", a határ túloldalán várná.... "Van, ami eltűnt, elveszett, de visszajön: idővel megint kedd lesz és vasárnap, az elfogyott, körömszilánknyi hold újra megtelik, az anyja reggel elmegy, de este megjön a hivatalból. Máskor a dolgok egy óvatlan pillanatban átcsúsznak a határ túloldalára. Az eltiport hangya vagy a cserebogár, amelyet egy üres gyufásdobozba csukott és ottfelejtett - a krinolinos-parókás porcelánnő, amelyik leesett és kettévált a derekánál - a fonnyadt, szirmát hullató csokor, amelyet már séta közben megunt és az anyja kezébe nyomott - ezek végleg és jóvátehetetlenül kicsúsztak önmagukból, valami más lettek, olyasmi, aminek talán nincs is neve." Az ötvenes évek egy határszéli kisvárosban. Színeit vesztett környezet, a vitrinből eltünedező tárgyak, átalakított, egyre kopottabb ruhák. Egy anya és a lánya. A hullócsillag éve a határok regénye. Anya és gyerek, férfi és nő keresi a határokat egymás között a tűrés és a tűrhetetlenség határvidékén. "Ismer egy embert, hadarja, aki ismer egy embert, aki ismer egy embert, aki úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét, és tudja, hol lehet átjutni a határon, csak Brennbergig kell eljutnunk valahogyan, de az könnyű lesz, csak az a fontos, hogy ne vigyünk nagy csomagot magunkkal, mert akkor gyanússá válunk, legfeljebb egy uzsonnatáskát, ő hallott valakiről, aki hallott valakiről, aki nekivágott az erdőnek egy szál nyári ruhában, és most már Kanadában van, és milyen szerencse, még megvan otthon egy-két apróság, két gyémánt mandzsettagomb és egy nyakkendőtű - Flóra, szólok rá halkan, élesen, de legszívesebben megragadnám a vállánál fogva, és megráznám, mint Krisztus a vargát - Flóra, és a lányod? Ővele mi lesz? Sötét, zavarodott, kómából ébredő pillantással néz rám, kábán erőlködik, hogy megértse, miről beszélek. A lányod! Őt is magaddal akarod hozni az erdőbe? A pillantása hirtelen kitisztul, és a következő másodpercben mélyen, bűntudatosan elpirul: úgy látszik, az elmúlt félórában csakugyan megfeledkezett róla, hogy van valahol egy lánya."

Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a ""furcsa családot"" összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.

Aldrich ?Ames-hez fogható kép még nem volt a történelemben. Ez az amerikai kevesebb mint tíz év alatt hihetetlen pusztítást végzett az ügynökök és informátorok között. Ő maga, mint az amerikai CIA elhárításának éppen a szovjetekkel foglalkozó ügynöke egy napon hatalmas pénzekért a szovjet KGB-nek kezdett el dolgozni és sorra adta ki nemcsak a legfontosabb titkokat és akcióik anyagait az oroszoknak, de Moszkva kezére jutatta azokat a szovjeteket és más nemzetiségű ügynököket, akik titkokban átálltak az amerikaiak, a szabad világ oldalára és a Nyugatot segítették jelentéseikkel, cselekedeteikkel. Ames véres ámokfutásának minden állomása, az általa elkövetett bűnök teljes listája megtalálható e könyv lapjain. Ám azt is olvashatjuk, hogy zajlott le a titkosszolgálatok történetében talán leghosszabb nyomozás. Hogyan jutottak odáig az elhárítók, hogy sikerült azonosítaniok a sorozatgyilkos kémet és mikor, hogyan csaptak le rá…? Minden szó valós, minden esemény igaz ebben a könyvben – mégis úgy olvassuk, mintha igazi kalandregény lenne. Pedig sajnos a véres valóság köszön ránk ezekből a sorokból.

Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egyszerű útirajz, hiszen amellett, hogy beszámol egy távoli kultúrával való találkozás lehetségességéről-lehetetlenségéről, folyamatosan szembesít az emberi létezés alapkérdéseivel. Az urgai fogoly nyolc novellája ezért leginkább talán gondolkodói utazásként értelmezhető, akárcsak a könyvben megidézett dantei mű. Abban is hasonlít az Isteni színjátékra, hogy ez az írás is megéri a fáradozást, hogy az olvasó a szerzővel együtt végigjárja-töprengje ezeket az utakat.

Holtak és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke. Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző "műtermében" személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv.Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog - hívjuk nemzeti múltnak -, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük. A fényképész utókora mi vagyunk.

Ez a könyv az európai Psycho - írta a regény egyik méltatója 1998-ban, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michael híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michael pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-es világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába váltó történetben Michael a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni?

Kiotó mellett, egy kolostor az úti célja Genji herceg unokájának, aki több száz éve próbál rábukkanni a századik kertre, a világ rendjét kifejező legegyszerűbb és legtökéletesebb helyre. A regény a kutatás egyik állomását mutatja be, a kolostor megtalálását, az udvarok, szentélyek, és kertek rendjét járja végig. A keleti környezetben játszódó regény mese, példázat, egyszerre felkavaró és megnyugtató szöveg: a kert megtalálását illetve elvetését egyként, egyszerre dokumentálja. A könyv megjelenése a kortárs irodalom újabb fontos eseménye.

Závada Pál második regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erka megpróbál a maga zsákutcába jutott életében eligazodni.

Soha könyvet nem övezett még akkora titoktartás, mint Esterházy Péter Javított kiadás címmel írt naplóját, ami 2000. január 30. és 2002 áprilisa között született. Eddigi életművének megkoronázása a Harmonia caelestis című regénye volt, amelyben emléket állított édesapjának, Esterházy Mátyásnak. Mint az új könyvből kiderül, Esterházy néhány nappal a Harmonia caelestis kéziratának befejezése után megtudta, hogy édesapja III/III-as ügynök volt, utána kezdte írni a Javított kiadást. A könyv különleges napló. Esterházy közreadja az ügynöki jelentések általa kimásolt részleteit és ezekhez fűzött jegyzeteit. A melléklet a Harmonia calestishez irodalmi mű, melynek tárgya többek között egy apa és egy fiú viszonya, a kommunista rendszer természete, a történelmünk, az árulás, az emberi magányosság és szenvedés, az istenkeresés, a múlttal való szembenézés. Beszámoló egy ember személyes és írói sorsának megrendítő fordulatáról. „Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."

„Olvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor."

A szerző ezért a művéért vette át az első alkalommal odaítélt Magyar Irodalmi Díjat Göncz Árpádtól. A regény Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára jelent meg, és eddig mintegy 37 ezer példányban kelt el. „... édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelheti, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásba."