! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Jazyk


Hodnotenie


Väzba


Pakisztán


Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak a világ utazói számára. Ez a könyv megmutatja, hogy a felszín alatt milyen csodák rejtőznek. Hogy az évezredek kultúráját a hétköznapokban őrző, ápoló kezek milyen értékessé teszik Pakisztánt, ahol a UNESCO világörökségi helyszínei ötvözik a hindu, a muzulmán és a törzsi kultúrát. Ahol egyedülálló irodalmi műveket és semmihez sem hasonlíthatóan csodás mauzóleumokat hagytak maguk után a szúfi szentek. Ahol a modern kor minden vívmánya biztosítja a gondtalan kényelmet az odalátogatók számára, ugyanakkor időutazást lehet tenni Mohendzsodáro és Harappa évezredeibe, valamint meg lehet csodálni Chaukhandi és más temetkezési helyek síremlékeinek csipkeszerű, faragott falait. Azután el lehet mélyedni Allah hívei és Mohamed próféta követői nyomában Iszlámábád óriás mecsetének az üzenetében, majd a vallási rajongásban az önkívületig elmerülő tömegek láttán Allahot meg a negyedik kalifát, Alit idézhetjük meg Sehwan Sharifban. De a történelmi tényekkel is megismerkedhetünk a könyv segítségével. Az ókori Selyemút nyomán emelt óriáserődökkel, amelyek egyedülálló füzért alkotnak az Indus folyó mentén, és Bahawalpur maharadzsáinak életébe is betekintést nyerhetünk. Megtudhatjuk továbbá, hogyan oktattak a világ egyik első egyetemén, Takszilában. Azután találkozhatunk Kőrösi Csoma Sándorral és Stein Auréllal, valamint megcsodálhatjuk Lahorban Schöfft Ágoston monstre festményét abban a galériában, amely a szikh Bamba hercegnő tulajdonában állt. Az ő társalkodónője volt a neves magyar tudós, Baktay Ervin nővére, aki egyben édesanyja volt a Budapesten született Amrita Sérgil festőnőnek. Ezt a gazdag kulturális közeget pedig még felejthetetlenebbé teszi a pakisztáni emberek utunk során megtapasztalt kedvessége.
Na stiahnutie
11,24 €

A nagy Napóleon


1808, ?Franciaország. Egész Európa Bonaparte Napóleon lába előtt hever. Győzedelmes seregei minden ellenséges hadat szétzúztak az Atlanti-óceán partjaitól Oroszországig, rendőrminisztere, Fouché, pedig könyörtelenül elbánik a hatalma ellen szövetkezőkkel – és sokszor az ártatlanokkal. Ám a bukás réme folyamatosan a nagyok nyomában jár, és amikor a sikerektől megrészegült császár úgy dönt, hogy Spanyolországot lerohanva végleg leszámol a Bourbonokkal, olyan eseményeket indít el, amelyek elkerülhetetlenül vezetnek a katasztrofális oroszországi hadjárathoz, majd a megsemmisítő waterlooi vereséghez.A nagy Napóleon az egész európai történelmet új irányba terelő uralkodó és hadvezér életének kritikus fontosságú időszakát dolgozza fel. David Pilgrim óriási kutatómunkán alapuló klasszikus regényében megelevenedik a hatalma csúcsán lévő császár udvara, és a trón körül csoportosuló történelmi alakok izgalmas kavalkádja: Talleyrand, a minden rezsimet túlélő zseniális diplomata; Fouché, a kíméletlen rendőrminiszter, akitől még Napóleon is tart; Walewska Mária, Napóleon lengyel szeretője és törvénytelen gyermekének anyja. És természetesen maga Bonaparte Napóleon, aki minden zsenialitása, ambíciója, szívóssága és nagysága ellenére végül ugyanolyan esendőnek bizonyult, mint bárki más.
Na stiahnutie
13,73 €

A honvédelem alapjai


Minden állam igényt tart arra, hogy az oktatásra támaszkodva folyamatosan segítse a különböző köszszolgálati hivatásrendeket a változó környezeti kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodásban. Jelen könyv olyan ismereteket ad át, amelyben a közösségi együtt gondolkodásnak kiemelt szerep jut. A hadtudomány és a honvédelem alapkérdéseit és gondolatrendszerét, annak történetét bemutatva sajátos közszolgálai ismeretek megszerzésének lehetőségével támogatja a katonai hivatásrend/szakterület jobb megismerését. A könyv fejezetei olyan színes tudásanyagot tartalmaznak, amelyek korszerű ismeretekkel szolgálnak a honvédelemről és a haderő tevékenységéről. Tartalmuk elősegíti a katonai hivatásrend főbb feladatainak és egyes működési sajátosságainak jobb megértését, a közszolgálati életpályák egymáshoz közelítését, az Egyetem karai között az átoktatás és az áthallgatás megvalósulását, valamint a társkarok hallgatóival való közös tanulás élményét. A tananyag sikeres elsajátítását követően a hallgatók összességében ismerik, értik és át tudják tekinteni a honvédelem és a haderő tevékenységének teljes spektrumát.
Na stiahnutie
5,10 €

Titanic


\"Captain Smith came running out of the chart room. \'What is it?\' he asked. \'We have struck ice, Sir.\'\" \"Titanic\" was published in 1912, shortly after the disaster. In his book, Young provides a detailed account of the Titanic\'s construction, the voyage, and the sinking, using information from survivors and other firsthand sources. He also analyzes the events leading up to the disaster, including the warnings that were ignored, the actions of the crew, and the inadequate number of lifeboats.
Na stiahnutie
3,09 €

A hadtudomány aktuális kérdései 2022


A kor kihívásainak megfelelően mindig módosultak a hadtudományi kutatás kérdései. Napjaink hadtudományának, aktualitásának vizsgálata nemcsak azért fontos, mert a maga nemében egyedülálló tudományágról van szó, hanem mert a szomszédunkban zajló háború, a haderőben zajló változások aktualizálják a hadtudományi kutatások tárgyát, fókuszba állítják a hadászati-harcászati kérdéseket. A hadtudósok, doktoranduszok feladata pedig a jelen vizsgálata.Minden hadtudomány iránt érdeklődőnek, oktatónak, doktorandusznak, ajánlom a kötetet, melyben olyan elméleti-gyakorlati kérdésekről olvashatunk többek között, mint a célfeladatra készített kumulatív töltetek kialakításának vizsgálata, a harcászati szintű katonai döntéshozatal folyamata, a légi sugárfelderítés jövője.
Na stiahnutie
4,56 €

A hadtudomány aktuális kérdései 2021


Az Ukrajnában zajló háború következtében jól érzékelhetően megnövekedett a társadalmi érdeklődés a harcászati problémák megértését illetően is, ami felerősítette a tradicionális vitát: vajon mi is az a hadtudomány?Az élő, művelt hadtudomány azonban nemcsak egy definíció, hanem a szakterület művelői által vizsgált, kutatott témák, eredmények, felvetett kérdések, alkalmazott eljárások, módszerek, valamint a hozzájuk kapcsolódó emberek és azok interakcióinak az összessége.Ennek az élő hadtudománynak jelentős szegmensét reprezentálja ez a kötet, jelesül azt, hogy a tudományos kutatói pályájuk kezdetén lévő doktorandusz hallgatók milyen problémákra összpontosítanak, és azokra milyen megoldásokat javasolnak.Olvassák nyitottan ezt a művet, és reményeink szerint átfogó képet kapnak a hadtudomány aktuális, fókuszban lévő kérdésköreiről, továbbá az azokra adható szakszerű válaszokról
Na stiahnutie
5,81 €

Kádárné és Kádár


A Kádár-korszak névadója, Kádár János 1956 novemberétől 1988 tavaszáig, tehát több mint harminckét éven át irányította az országot. A háttérben szinte mindig ott állt mögötte a felesége: Tamáska Mária, aki nagy hatással bírt férjére és a kor politikájára. Majtényi György hiánypótló, főképp levéltári kutatásokon alapuló műve az első titkáré mellett az ő alakját és közös életük négy évtizedének mindennapjait eleveníti meg. Ki volt Tamáska Mária? Hogyan ismerte meg az ifjú Kádár (akkor még Csermanek) Jánost a kommunista mozgalomban, és később milyen érzelmek örvénylettek közöttük? Miképp érezte magát az asszony a pápánál a Vatikánban, s miért szólította egyszer levelében "elvtársnak" a férjét? Hogyan befolyásolta személyisége az ország vezetőjének magatartását és a Kádár-korszak politikáját? Milyen volt az agg házaspár élete a kommunista rezsim végnapjaiban, és miként alakult Kádár özvegyének sorsa a kilencvenes évek elején? Többek között ezekre a kérdésekre is megpróbál válaszolni a Befejezetlen múlt című sorozat legújabb kötete.
Na stiahnutie
11,26 €

Már történelem


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan nagyszabású folyamat eredményeként jött létre, amely során többféle széttartó érdeket kellett összeegyeztetni, évtizedes ellentéteket kellett feloldani. Az ebben részt vevő főszereplők megszólaltatása fontos, hiszen az időközben eltelt bő évtizedben már történelemmé vált az eseménysor, így az interjúk az alapítástörténet feldolgozásának elsődleges forrásai. Történelemmé vált, de még emocionális közelségben van, így lehetőséget ad erős – résztvevői – narratívák megjelenítésére, sőt az alapítás folyamatának, első eredményeinek értékelésére is. Nem maradhat el az NKE történeti előzményeinek, az integrációs kísérleteknek a bemutatása sem, hiszen az egyetem története nyilvánvalóan nem az alapítással vette kezdetét. Kötetünknek, az NKE Egyetemi Levéltár első kiadványaként, nem titkolt célja, hogy megalapozza az integrált közszolgálati felsőoktatással kapcsolatos történeti kutatásokat.
Na stiahnutie
4,79 €

Három Berlin


Dalos György Három Berlin című könyve a második világháború után szektorokra szabdalt, majd 1961-ben a Fallal kettévágott és 1990-ben újraegyesített városról szól, amelynek fiatal turistaként előbb keleti felét ismerte meg, majd első nyugati útján eljutott a Fallal körülzárt városrészbe is. Személyes élete és írói pályája ettől kezdve újra meg újra Kelet- és Nyugat-Berlin, s a megosztott Németország körül forgott, s ugyanehhez a földrajzi térhez kapcsolódtak szellemi értékválasztásai is a romantikus szocializmustól a demokratikus ellenzékiségig. 1979 őszétől, hosszú hazai publikációs szünet után Nyugat-Berlinben jelentette meg első német nyelvű könyvét. Ugyanakkor Kelet-Berlinben szövődtek szoros kapcsolatai az NDK ellenzéki köreivel és rendszerbíráló íróival; velük együtt élte meg a Fal lebontását, majd a kilencvenes években, akkor már a berlini Magyar Ház vezetőjeként a két városrész bonyolult újraegyesülési folyamatát. A szerző önéletrajzi keretben helyezi el és dokumentálja a „három Berlin” történetét.
Na stiahnutie
8,45 €

Ami sok, az sok


Nógrádi György legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek 2019 eleje és 2022 vége között jelentek meg a Magyar Nemzet hasábjain. A mintegy hatvan cikkben az ismert biztonságpolitikai szakértő a megjelenést megelőző hetek nemzetközi fejleményeit, eseményeit tekinti át, a tőle megszokott módon globális világpolitikai kontextusba ágyazva a felmerülő helyi vagy regionális problémákat. Az elmúlt – nehéz, sok mindenben válságos – évek éppen aktuális helyzetelemzéseit az eltelt idő igazolta, vagy éppenséggel megcáfolta. Visszanézve mindkét eset fontos tanulságokat kínál az olvasó számára.
Na stiahnutie
8,42 €

A háború árnyékában


2022. február 24-én arra ébredt Európa, hogy Oroszország újra megtámadta Ukrajnát. Akkor már hetek óta folytak erről a találgatások, azon a reggelen mégis arcul csapott bennünket a hír. A támadás lángra lobbantotta a Délkelet-Ukrajnában már 2014 óta tartó „alvó háború” szunnyadó parazsát, és emberek millióinak életét forgatta fel fenekestől. E riportkönyv olvasóit magammal hívom a háború sújtotta Belső-Ukrajnába, a menekültekkel elárasztott Kárpátaljára, illetve a határ innenső oldalán, a menekültáradat első vonalában lévő kistelepülésekre is. Találkozni, beszélgetni harcolókkal és menekülőkkel, családokkal és magányos útrakelőkkel, de ugyanúgy a befogadókkal is. Emberekkel, akiket, így vagy úgy, elért a háború forgataga.„Utazás” közben persze, avatott szakértők révén, e háború történeti, biztonságpolitikai, gazdasági és belpolitikai vonatkozásaival is megismerkedhetnek az olvasók. Így szólal meg a könyvben Anton Bendarzsevszkij, Tálas Péter, Pogátsa Zoltán és Ceglédi Zoltán.
Na stiahnutie
9,83 €

Tartaria - A Nagy Özönvíz


Mi a világ igazi története? Vannak titkok a világtörténelemben? Mi a "sárözön" története?Volt egy globális civilizáció, amelyet Tartaria néven ismertek? A világ története nagy hazugság? Miért fontos a világtörténelem?Ez a könyv sok fontos titkot mutat meg a világtörténelemről. Készen állsz az igazság elfogadására? Ha nem érted a múltat, soha nem fogod megérteni a jövőt sem
Na stiahnutie
12,65 €

Az első világháború


A Kalandozások a történelemben sorozat könyvei múltunk egy-egy korszakának eseményeit mutatják be, valós szereplők lélegzetelállító és olykor hátborzongató kalandjain keresztül. Alig hiszed el, hogy a történelem ilyen kalandos és izgalmas is lehet. Dominik Sandbrook történész ezúttal a repülőgépek pilótafülkéjének szárnyaló magasságából az ellenséges lövészárkok irtózatos mélységeibe kísér el minket. Egy korábban elképzelhetetlen konfliktus közepébe csöppenünk, amelyben a létező legnagyobb birodalmak csapnak össze egymással, hogy örökre megváltoztassák a történelem menetét…Az első világháború kolosszális, grandiózus történet, amely a „nagy háború” eseményeit beszéli el Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Zsófia 1914 nyarán történt meggyilkolásától egészen addig a pillanatig, amikor 1918. november 11-én elhallgattak a fegyverek a nyugati fronton.De a középpontban, mint a sorozat összes kötetében, hétköznapi emberek történetei állnak: tinédzser hősnőké és bátor cserkészeké, akik belevetették magukat abba a háborúba, amely örökre megváltoztatta a történelem menetét.
Na stiahnutie
10,14 €

Trója


Trója. Najúžasnejšia ríša pod slnkom. Perla Egejského mora. Žiarivý Ilion, mesto, ktoré povstalo a padlo nie raz, ale dokonca dva razy...Príbeh trójskej vojny pozná azda každý z nás – keď syn trójskeho kráľa uniesol spartskú kráľovnú a vychýrenú krásavicu Helenu, Gréci zhromaždili tisíc lodí a vyplávali do strašnej vojny proti veľkolepému mestu, ktoré obliehali celých desať rokov. Pôvodcom vojny je sám Zeus – požiadal totiž trójskeho princa Parida, aby rozhodol, ktorá z troch olympských bohýň – Héry, Atény a Afrodity – je najkrajšia. Afrodita Parida podplatila, sľúbila mu lásku najočarujúcejšej ženy sveta Heleny. Paris neváhal a svoju odmenu smelo uniesol priamo zo sídla jej manžela, spartského kráľa Menelaa. Po tejto neslýchanej urážke nabrali udalosti rýchly spád. Rozpúta sa nekonečná surová vojna, počas ktorej obe strany utrpia ťažké straty. Grékom sa nedarí poraziť Trójanov, lebo ich najodvážnejšieho bojovníka Achilla spaľuje hnev na spojenca, ktorý si prisvojil jeho otrokyňu Briseidu, a preto sa odmieta zapojiť do boja... Pripravte sa na najstarší a najúžasnejší príbeh všetkých čias, v ktorom sa neovládateľné vášne striedajú s najvyššími ideálmi a hrdinstvo s úskokmi. Stephen Fry oživil klasický príbeh o Tróji vtipom, ľahkosťou a emóciami a vložil doň odvahu a nenávisť, lásku a stratu, pomstu a ľútosť, túžbu i zúfalstvo, ktoré sa navždy zapísali krvou do piesočnej pláže na ďalekom pobreží Malej Ázie.
Na stiahnutie
19,95 €

Mytologická zvířata


Aký je rozdíl mezi duchem a démonem? Jak rozeznáte dobrého džina od zlého? Kde hledat přízraky či mantikory? Co říkal Hérodotos o vlkodlacích? V této zábavné knížečce prozkoumává televizní producentka a mytozooložka Tam O’Malleyov roztodivný svět mytologických zvířat, od vil zvěstujících smrt přes harpyje, gryfy až k upírům. Dodnes na nás tyto bytosti působí uhrančivě a ožívají v knihách, na plátně i v naší představivosti.
Na stiahnutie
6,49 €

dostupné aj ako:

Rusko v plameňoch


Kniha sleduje mimoriadny príbeh stojaci za falošnými islamistickými útokmi na Moskvu, ktoré spustili ruskú inváziu do Čečenska. Na základe série oficiálnych vyhlásení a znalostí Alexandra Litvinenka táto výnimočná kniha ukazuje, že k útokom islamistov vôbec nedošlo. Išlo o akciu naplánovanú tajnou službou FSB s cieľom dosadiť Vladimíra Putina na post prezidenta. Kniha tiež opisuje transformáciu bývalej KGB na sieť nových tajných služieb a spôsob, ako tieto služby stvorili autoritatívny režim v Rusku.
Na stiahnutie
13,00 €

Marie Terezie: císařovna a matka


Ve své poslední knize se francouzská psycholožka věnuje fascinující osobnosti rakouské císařovny Marie Terezie, výjimečné ženy v dějinách, která dokázala skloubit politickou dráhu panovnice mocného státního útvaru a roli matky, úzkostlivě pečující o výchovu svých dětí. Studium historických materiálů v archivech (díky českým šlechtičnám pohybujícím se v okolí císařovny pochází mnoho dokumentů z českých archivů) umožnilo autorce vykreslit obraz Marie Terezie jako důkladné a starostlivé matky, někdy vůči svým dětem i velmi přísné a tvrdě upřímné. Čtenáři se dozví, jaké pokyny Marie Terezie udílela vychovatelům, jak prožívala nemoci svých dětí i které ze svých potomků upřednostňovala s ohledem na zájmy monarchie. Srdce Marie Terezie patřilo jak jejím dětem, jejichž výchova se vymykala dobovým zvyklostem u panovnic a aristokratkám její úrovně, tak monarchii, které vládla. Výchova dětí s ohledem na zájmy Rakouska-Uherska přitom nemohly uniknout častým konfliktům a nevraživostem i mezi potomky, ale nejmocnější vládkyně tehdejší Evropy se je vždy snažila řešit s láskou, diplomacií a noblesou.
Na stiahnutie
12,21 €

Povstanie – August, čas príprav


Táto kniha nie je ďalším historickým elaborátom na danú tému. Je to unikátna kronika osobných príbehov v rámci dramatických historických udalostí, ktoré v súčte vydávajú na epos o tom, ako sa v pôrodných bolestiach II. svetovej vojny a vlastnej krvi rodil moderný slovenský národ. Osobné príbehy sú tu zaznamenané a prerozprávané z autentických zdrojov citovaných z 25 kníh a 55 článkov. Kniha mapuje Povstanie po dňoch a na každý je tu jeden výnimočný príbeh, či ľudský osud. To všetko rámcované známymi historickými udalosťami k danému dňu. Prelína sa tu tak unikátnym spôsobom obecná história s osobnými dejinami. V tomto diely sa čitateľ dozvie kto a čo viedlo k Slovenskému národnému povstaniu až po jeho prvé dni plné chaosu, nedorozumení, ale aj enormného nadšenia a nádejí. Elektronická verzia knihy je oproti printovej aktualizovaná a rozšírená...
Na stiahnutie
8,90 €

Tramping


Krosna či usárna na zádech, osady, kytary a dlouhé večery u ohně. Nejen to je tramping. Tak nazujte kanady a objevujte jeho krásu i historii v publikaci, z jejíchž stránek se line vůně táboráku. Připomenete si vše, co se s trampingem neodmyslitelně pojí – jeho dějiny, vandry, potlachy, písničky, ale i různé historky, které se mezi trampy tradují. Zavzpomínáte i na slavné trampské osobnosti a navštívíte vyhlášené trampské hospody. Po celou dobu vás bude provádět spousta autentických a často i raritních fotografií.
Na stiahnutie
26,42 €

Kategória odbornej literatúry história a vojnová literatúra poskytuje informácie o historických udalostiach, kultúrach, politických konfliktoch a vplyve vojen na spoločnosť.

História je dôležitou súčasťou našej identity a chápania sveta. Tieto knihy poskytujú podrobné informácie o rôznych obdobiach, sociálnych, hospodárskych a politických dejinách. Vojnová literatúra sa zameriava na vojenské konflikty, vojenskú stratégiu, zbrane a ich vývoj, a osudy vojakov a civilistov.

K najznámejším autorom patria Stephen E. Ambrose, Antony Beevor, Doris Kearns Goodwin, Antoine de Saint-Exupéry, Anne Applebaum či slovenskí autori ako Dušan Kováč alebo Vojtech Zamarovský.