Najnovšie - História, vojnová literatúra strana 78 z 82

„Az ember közvetlenül érintett. Lehetetlenné válik számára, hogy pusztán elbeszéljen valamit, nagy a kísértés, hogy ítélkezzék is. A történész szenvedélye – feltámasztani és magyarázni a múltat – összefonódik a hazája életében részt vállaló, az ország jövőjéért aggódó politikai átéléssel. (...) Nézzék tehát el nekem, ha sorsdöntő pillanatok kapcsán, amikor választani lehetett két út között, nem fogom tudni megállni, hogy túllépjem az elbeszélést, és értékítéletnek is hangot adjak (mivel úgy fogom érezni, hogy saját magam vagyok a döntés előtt álló személy helyzetében).” (Neagu Djuvara) Neagu Djuvara, a bojár családból származó jogász, diplomata és történész a román történetírás ma közel százesztendős fenegyereke. Az olvasó most legnépszerűbb kötetét tartja kézben, mely tizenegy kiadást ért meg román nyelven, és valóságos fordulatot jelentett az 1989 utáni román történetírásban. Második újranyomásra is szükség volt a nagy példányszámban és gyors ütemben fogyó kötetből, melyhez ezúttal Szentes Zágon készített új borítót.

A kötetben található muvek: A szankciók kérdése a nemzetközi jogban Idegen államok perelhetosége és az ellenük vezetheto végrehajtási cselekmények a svájci jogban [Eloadás a német nemzeti szocializmusról] [Levélváltás az Unesco által indított fasizmuskutatás munkatervérol] [Fogalmazvány 1956. október 27?29.] A politikai és alkotmányjogi kibontakozás útja [Nyilatkozat, 1956. november 4.] [Levél, expozé és tervezet] Kiegészítés Nyilatkozat [A pártok és a forradalmi szervezetek viszonyáról] [A munkástanácsok és a többpártrendszer] Emlékirat [Levél Londonba, Révai Andráshoz] Ha a zsinati mozgalom? Észak-Írország kérdése egy lehetséges pártatlan politikai döntobírósági döntés fényében [Az 1956 utáni helyzetrol] A kapitalista liberalizmus és a szocializmus?kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,  ,

A kötetben található muvek: A magyarságtudomány problémája Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem Zsidókérdés Magyarországon 1944 után Néhány kiegészíto megjegyzés a zsidókérdésrol ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,

A kötetben található muvek: Az európai társadalomfejlodés értelme Tanya és urbanizáció Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció Levél Borbándi Gyulához ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,

A francia szerző XX. századi diktátorok (Mussolini, Lenin, Sztálin, Salazar, Bokassa, Mao, Ceauşescu, Hitler) párkapcsolatait mutatja be. A hatalom megszerzésének útján a diktátorok egytől egyig felismerték, hogy csak akkor jutnak el a csúcsra, ha sikerül megnyerniük és saját céljaikra felhasználniuk a nőket. A diktátorok asszonyainak egy a sorsuk: párjuk oldalán belekóstolnak a hatalomba, ám cserébe megcsalják, megalázzák és kihasználják őket. A szexualitás a hatalom egyik mozgatórugója: a diktátoroknak teljhatalmuk megszerzéséhez zsigeri szükségük van rajongókra. A nők olykor a háttérből, máskor nyílt színen irányítják társukat, akár a bukásig, sőt a sírig is elkísérve. DIANE DUCRET újság író, filozófus, történészGyermekkorát Baszkföldön töltötte, érettségi után irodalmi előkészítő kurzust végzett, majd Rómában folytatta tanulmányait. Később a párizsi Sorbonne-on szerzett diplomát történelemből és filozófiából. Posztgraduális filozófiai tanulmányait Párizs egyik legrangosabb felsőoktatási intézményében, az École Normale Supérieure-ön végezte. A több nyelven beszélő Ducret közreműködött a France 3 televíziós csatorna történelmi dokumentumfilmjeinek (Des racines et des ailes) szerkesztésében, illetve 2009-ben a History csatornán a Történelmi fórum című műsor műsorvezetőjeként tűnt fel. 2011-ben jelent meg első könyve, Diktátorok asszonyai címmel, a Perrin Kiadónál.„Diane Ducret nem ítélkezik, hanem tükröt állít a nők elé, hogy bemutassa a rajongók, szeretők és feleségek felelősségét a történelem legsötétebb pillanataiban.” – L’ Express „A könyv elég színes ahhoz, hogy remekül szórakozzunk, és elég komoly ahhoz, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásunk.” – Grazia

Kniha zaoberajúca sa jazdeckými jednotkami v habsburskej monarchii v 17. – 19. storočí. Pojednáva o husárskych, dragúnskych, kyrysníckych, švališérskych, hulánskych, hraničiarskych a iných nepravidelných jazdeckých plukoch, o ich živote, organizácii, bojoch, uniformách. Predstavuje históriu jednotlivých najvýznamnejších jazdeckých plukov habsburskej monarchie v uvedených dvoch storočiach. Kniha je plnofarebná na 374 stranách s takmer 100 ilustráciami husárov a ich výzbroje a výstroje, ich veliteľov a pod.

Annales historici Presovienses (AHP) je vedecké periodikum Inštitútu histórie Filozofickej fakulty Prešovskej univerzity v Prešove a Centra excelentnosti sociohistorického a kultúrnohistorického výskumu Prešovskej univerzity v Prešove. AHP uverejňuje príspevky z histórie a príbuzných vedných odborov. Sústreďuje sa najmä na publikovanie najnovších výsledkov vedeckého výskumu bádateľov zo Slovenska i zo zahraničia.

Nemecký autor českého pôvodu Harald Skala siahol na problematiku rodiny Dessewffyovcov – ich mužskej línie, ktorá sa preslávila vo vojenskej službe habsburskej cisársko-kráľovskej armády v elitných vojenských oddieloch. Z tejto rodiny pochádzal celý rad významných politikov, verejných činiteľov, hodnostárov a dôstojníkov. Je pozoruhodné, že väčšina vojenských dôstojníkov slúžila pri husároch. Osudy tých najvýznamnejších sú zachytené v predkladanej publikácii.

Máloktorá udalosť posledného polstoročia u nás púta dodnes taký živý záujem, ako kolektivizácia poľnohospodárstva v päťdesiatych rokoch. Nečudo, veď ešte na prelome 40. a 50. rokov 20. storočia tvorilo roľníctvo na Slovensku absolútnu väčšinu obyvateľstva a osud roľníctva bol tak po dlhý čas osudom celého slovenského národa. Inakšie tomu nebolo ani pri nástupe kolektivizácie v 50. rokoch. Aj z tohto dôvodu sa v spojitosti s udalosťami v 50. rokoch na slovenskej dedine ocitá historik pred jedným obrovským balvanom nahromadených a nezodpovedaných otázok, ale už aj rôznych apriórnych súdov a účelových politických hodnotení.

Nagy György (1953–2017), legendás televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró, író, aki hosszú évtizedeken át a klasszikus elveket képviselte a magyar televíziózásban. Olyan műsorokat szerkesztett és vezetett, mint a Hol-Mi?, az Ablak, A Reggel, a Naprakész, a Nagy Vita, a Rocklexikon, a Hogy volt?, a Magyar Televízió ötvenéves történetét felelevenítő sorozat, a Szabadság tér 17., a magyar tájak és városok iránti érdeklődést felkeltő Főtér, vagy a hazánk történetét bemutató Magyarország története című, negyvenhat részes sorozat, melynek forgatókönyvírója és vezetője volt. Sok-sok éven át ő kommentálta többek között a fontos állami ünnepi eseményeket, a pápalátogatást, a Forma–1-es versenyeket. Írásai az Élet és Irodalomban, a Képes 7-ben, a Ridikül magazinban jelentek meg. Az ebben a kötetben olvasható 300 kis történet a Magyarország története című tévésorozat epizódjainak szűkített, egyben kibővített változata. A sorozat előkészítésére egy éven át tartottak az előkészületek: az anyaggyűjtés, a könyvtárak, levéltárak, múzeumok anyagainak a bogarászása, információgyűjtés telefonon, emailban, interneten és személyes találkozásokon a leendő forgatási helyszínekről; a forgatókönyv megírása, az egyeztetések a történész szakértőkkel stb. De a kötet többet is tartalmaz, mint amit a televízióban láthattak, hallhattak az olvasók – lévén a két műfaj teljesen eltér egymástól. Ezek a kis színes történetek sok esetben valamilyen legendáriumon alapulnak, semmiféle történelmi szerepük n

Három esztendő telt el a kubai forradalom győzelme óta. Három esztendő alatt hatalmas utat járt be Kuba népe: a nemzeti felszabadító mozgalomtól eljutott a szocialista forradalomhoz. Ezt az utat ismerjük meg Fidel Castro beszédeiből, melyeket úgy válogattunk össze, hogy a fokozatos fejlődést szemléltessék. A beszédeket rövidítve közöljük; elhagyjuk az ismétlődő részeket. A rövidítések nem csonkítják meg e beszédeket, azokat lényegében érintetlenül adjuk az olvasó kezébe.

Kik a kannibálok és mi az a kannibalizmus? Természetes jelenségről van szó, vagy civilizációs perverzió egy másik ember gyomrában végezni életünket? Mi lehet az oka ennek a keresztény kultúrában oly borzalmasnak és gusztustalannak tekintett jelenségnek? Egyes népek rendkívüli történeti korokban kényszerűségből (éhínség, háborúk), vagy vallási meggyőződésből, esetleg a táplálkozás egyik megszokott formájaként, avagy puszta élvezetből ették meg embertársaikat? Jóízű-e az emberhús? E kérdések hallatára sokan undorral fordulnak el, míg mások hátborzongatóan izgalmasnak, és az emberi természet egyik rejtélyének tartják a kannibalizmust. Pivárcsi István könyve kísérletet tesz a jelenség sokoldalú körüljárására, a rettenettel szembeni kíváncsiságunk kielégítésre.

E könyv főszereplője, a szociáldemokrata Ágoston Péter élete három, egymással többnyire összefonódó szálon pereg le az Olvasó előtt. Az egyik szál a tudós tevékenysége a jogtudományi tanulmányoktól a történeti és közéleti problémákat taglaló munkákig. A másik a politikába betévedt jó szándékú értelmiségi vergődését követi a merész és kudarchoz vezető vállalkozások mentén. Kezdődött ez a történet a belügyi államtitkársággal (Berinkey kormány), folytatódott a külügyi népbiztossággal, (Tanácsköztársaság) és befejeződött a külügyminiszteri poszttal (Peidl-kormány), hogy elvezessen az ellene is indított büntető perhez és a halálos ítélethez. A pályaív végállomása a „moszkvai menedék”, illetve a szabadulás a szovjet rendszertől a brit Munkáspárt fellépésének hatására. A harmadik szál egy megejtő szerelem története, amely ezt az embert a feleségéhez, Buzárovits Augusztához fűzte házasságuk 25 éve alatt.A személyes történeten átrobog – eleinte támogatja, majd tragikusan megtöri –- az ország története. A világháború, amely gondolkodását az országmentés kötelezettsége felé tereli, Nagyvárad, saját tevékenységi színterének román megszállása, ami miatt menekülnie kell. Az őszirózsás forradalom, és a tanácsköztársasági hatalomátvétel, amelyektől az ország megmentését vagy legalább sorsának enyhítését várta.E korszaknak millió számra voltak áldozatai, de kevesen, akik – tévedéseik ellenére – oly tiszta tudattal és erkölcsileg oly épen vészelték át, mint Ágoston Péter.

A kötet esettanulmányokat közöl, amelyek Budapest XVIII. kerületéhez kötődnek; az előzmények, a fontos történések mellett főként a megtorlás időszakára összpontosít. Mennyiben volt más egy peremkerület az ötvenes években és 1956-ban, mint a belső városrészek vagy a vidéki városok? Melyek voltak a meghatározó események? Miért itt alakult az első nemzetőrség? Kik voltak a forradalom helyi vezetői? Kik segítették és kik akadályozták a megtorló gépezet munkáját? Miért mentették fel a forradalmi bizottsági per vádlottjait? A válaszok túlmutatnak a kerület határain.1956 történelméről még nem zárultak le a viták. Az elemzések újabb és újabb kérdéseket vetnek fel, új szempontokkal gazdagítják a történettudományt. Az esettanulmány olykor többet láttat a történtekből, mint egy-egy általános értékelés, közelebb van az emberi drámákhoz, a tragédiákhoz, a törvényszerű mellett jobban érzékeli a véletlent. Többet mondhat a szereplők, a résztvevők motivációiról, jelleméről, arról, hogy ki hová állt, hova került, merre sodródott. A mikrotörténetben személyesebb történelemlátást kapunk; a vizsgálat nagyítóján keresztül apró, mégis fontos részletek kerülnek látószögünkbe.

Magyarország 20. századi történetéről – különösen a két világháború közötti időszakáról – nem lehet reális képet alkotni a szociáldemokrácia történetének objektív, alapos és árnyalt ismerete nélkül, miként a budapesti várospolitikáról sem az annak formálásában, alakításában részvevő szociáldemokrata frakció tevékenységének megismerése nélkül.A kötet a szociáldemokraták által leginkább preferált területeken végzett, hatékony gyakorlati várospolitikai tevékenységről ad átfogó képek és értékelést, időben a két világháború közötti időszakra koncentrálva.

Kultúrpolitikai írások.

Eljutván könyvem második feléig, hajlott őszre a meleg nyár is. Újra útnak indítom tollamat s vele egy időben készülődik a fecske is melegebb ég alá. Még egy pár hét s csöndes lesz az ereszalja. Minden nap gyülekeznek, órák hosszát tanakodnak, aztán megint szétröppennek, kiki a maga fészkébe, a maga házába. Ott bizonyosan számolgatják: hány nap s hány éjszaka lakhatnak még a maguk verte puha fészekben. Mennyi gonddal, fáradtsággal rakták ezt a kicsi fészket s most itt kell hagyniok! Vajjon úgy találják-e tavaszszal, amint elhagyták? A házépítést nem kell-e újra kezdeni? 

A könyv célkitűzése, hogy közérthető módon nyújtson ismereteket a magyar külpolitika elmúlt százötven évének történetéről, az orientációs lehetőségekről, dilemmákról, döntésekről, mozgástérről. Tekintettel arra, hogy az átlagolvasónak az 1945 előtti magyar külpolitikáról töbynire vannak ismeretei, az összefoglaló, szintézis jellegén túl a kötet a második világháború utáni évtizedek eseményeit, folyamatait mutatja be részletesebben, illetve ezek kapcsán szolgálhat elsősorban új információkkal. A 20. századi magyar külpolitika története a legapróbb részkérdésekig feldolgozott, gazdag a hazai külpolitikai, diplomáciatörténeti szakirodalom. Átfogó, összefoglaló jellegű munka azonban kevés jelent meg, és azok is elsősorban az 1948 előtti időszakot tárgyalják részletesen. Egy szerkezetében, terjedelmében a felsőoktatásban is használható, a súlypontot a második világháborútól a jelenig terjedő időszakra helyező munka még nem született. Ez a könyv erre vállalkozik, szerzője önálló kurzus keretében oktatja a témát, és tanítási tapasztalatai indították ennek az összefoglalásnak a megírására, amelyet számos eredeti szöveg, dokumentum felidézése tesz sokrétűvé és az oktatásban is különösen használhatóvá.

Anglia – mely mindig sokra tartotta elkülönülését a kontinenstől – történelmének alakulása erősen befolyásolta az európai fejlődést. A szerző kilenc jelentős uralkodó életrajzán keresztül mutatja be azt az utat, amelyet végigjárva a kelta őslakosságú Britanniából létrejött a legnagyobb, gyarmatokkal rendelkező világbirodalom. A kötetben a következők szerepelnek: I. (Nagy) Alfréd, a legendás király, akit gyermekkorában koronáztak meg, s akinek uralma alatt jött létre az egységes angolszász állam; III. Richárd, akit Shakespeare drámája tett világhírűvé; I. Erzsébet, az európai történelem legnagyobb uralkodója; I. Károly, akit az angol polgári forradalom alatt a bíróság kivégeztetett; Viktória császárnő, a nagy birodalom uralkodója, minden uralkodó példaképe, s a második világháborúból Winston Churchill segítségével győztesen kikerülő VI. György.A gazdagon illusztrált kötet a Világtörténelem nagy alakjai c. sorozatban jelenik meg.