Najnovšie - História, vojnová literatúra strana 79 z 82

A kínai kommunizmus, a maoizmus szent könyve először 1964 áprilisában látott napvilágot. A kínai Nagy Kulturális Forradalom alatt, 1966 és 1976 között a Vörös Könyvecske mintegy 500 kiadásban és 50 nyelven jelent meg, összesen 5 milliárd példányban. Ezzel a mennyiséggel minden idők második legnépszerűbb bestsellerének számít a Biblia után. S bár majd négy évtizede magyar fordítása is létezik, magyar kiadása mindezidáig nem jelent meg. A mű igazi kultúrtörténeti kuriózumnak és hiánypótló kordokumentumnak számít.

"Végül, de nem utolsósorban az eljárás menetében és az ítélet végrehajtásában egyaránt kiemelten fontos szerepet játszó hóhérok javadalmazásáról is érdemes néhány szót ejteni. Franz Helbing közzétette a XVIII. századi hóhérok munkájának hivatalos tarifáit:– máglyát rakni 1 florin– létrát a cölöphöz támasztani 1 fl.– kötetekés zsinegek 30 kreutzer– hamvakat szórni 1 fl.– korbácsolásnál minden egyes ütés 8 kr.– segédek díja fejenként 30 kr.– csigázásnál felkötözés, egyszerű felhúzás 30 kr.– csigázsísnál súlyráakasztás 30 kr.– spanyolcsizma felillesztése 30 kr.– pellengérre állítás 30 kr.– tüzes fogóval szaggatás, fogásonként 15 kr.– templom elé állítás égő gyertyával 12 kr.– Boszorkányégetés 4 fl.E felsorolás is azt igazolja, hogy a hóhérok nagy precizitást igénylő szakmai tudását bizony alaposan meg kellett fizetni, hiszen jó szakembert már akkoriban sem volt könnyű találni."

A ?Hitel Széchenyi István műve, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselője. 1830. január 28-án jelent meg. A Hitel megírásának előzménye, hogy Széchenyi 10 000 forint hitelt akart felvenni birtokai fejlesztésére, amelyet az osztrák bank fedezet hiányában elutasított. A mű a magyar gazdasági és politikai élet megreformálását hirdeti, különös tekintettel az akkor már archaikusnak számító ősiség (aviticitas) törvényére, és a jobbágyság intézményére. A magyar törvények értelmében ugyanis, 1351 (Nagy Lajos) óta a földbirtokosok nem adhatták el birtokaikat, és jelzáloggal sem terhelhették őket. Emiatt a tőkeszegény birtokosok nem vehettek fel hitelt a gazdaságuk fejlesztésére. A jobbágyság intézményének megszűnését Széchenyi örökváltság útján, fokozatosan képzelte el. Ez lényegében azt jelenti, hogy a jobbágy egy előre meghatározott összegért cserébe megválthatja szabadságát, polgárrá válik. Széchenyi gondolatai annyira újnak és forradalminak számítottak, hogy alaposan felkavarták a korabeli közéletet: lelkes híveinek tábora mellett egy ellentábor is kialakult. Az ellentábor vezéregyénisége, Dessewffy József A Hitel czímű munka taglalatja című művében reagált Széchenyi felvetéseire (lényegében elutasítva őket). A Hitel című munkát követte 1831-ben a Világ, majd 1832-ben a Stádium. Utóbbinak magyarországi megjelentetését a cenzúra nem engedélyezte, Széchenyi külföldön nyomtatta ki. A három művet gyakran szokták együtt említeni.

Hogy szabadság, egyenlőség, testvériség forrasztotta egybe a honfoglaló magyart: ezt már nemcsak a hagyomány őrizte meg. Följegyezték a régi krónikások; a jelenkor tudós történetírói is ezt vallják, ezt bizonyítják. S a 48-iki törvényhozás, midőn a föld népét bevette az alkotmány sánczai közé; midőn egységes nemzetté tette ennek az országnak mindenrendű és nyelvű lakosságát: valóképpen visszaadta azt a Szentháromságot, melynek zászlaja alatt indúlt honszerző útjára a magyar, amely zászló azonban - alig száz esztendővel a honfoglalás után - sárba hullott. Csaknem ezer esztendő véres küzdelme s csöndes munkálkodása tudta fölemelni e zászlót a sárból s a honfoglalás ezer éves ünnepe mellett a legnagyobb s legszebb ünnepünk most következik: ünnepelvén a népszabadság, a szegény, elnyomott nép fölszabadulásának ötven éves fordulóját.

Podmaniczky ?Frigyes hosszú és gáláns kalandokban, történelmi sorsfordulókban gazdag élete során korának egyik fontos, érzékeny szemtanúja. Könyvében ott él a magyar XIX. század. A biedermeier Pest poros utcái, csenevész akácosai és a századvégi főváros széles sugárútjai. A hazai első karácsonyfák gyertyalángja és a Nemzeti Színházban fölgyulladó gázvilágítás ragyogása. Kossuth követválasztási „hadjárata” és Széchenyi szarkasztikus mosolya, amellyel az ellenzék előretörését figyeli. A mágnás kaszinó fényes báljai és a sebesültek jajkiáltásai a csatamezőn. Hírhedett viszonyok szép primadonnákkal és titkos szerelmek előkelő hölgyekkel. A márciusi forradalom lázában élő Pozsony és a levert szabadságharc utáni kihalt Pest. A gyászfátyolos Batthyány Lajosnét éljenző tömeg és a kiegyezést ünneplő arisztokrácia. A Nemzeti Színház művészeinek apró-cseprő intrikái és a Közmunkák Tanácsának nagyszabású városépítő tevékenysége. A magánélet boldogságteli vagy könnyes pillanatai s a nagy nemzeti események ünnepélyes tablói.

Kultúrpolitikai írások.

Ebben a történelmi esszében a szerző röviden vázolja fel saját nézeteit a románok történetével, valamint a jelen és jövő Romániájával kapcsolatban. Próbálja megmagyarázni (és lerombolni, ha szükséges) azokat a mítoszokat, amelyeket iskolai történelemórákon tanítanak, vagy a média sugallja. Az elemzés az ókori Dáciával kezdődik, ami sokak számára alapmítosz, a szuperközpontosított államé, melynek területe a jelenkori Romániáéval esik egybe. Az eredeti kiadás 2018-ban Gaudeamus-díjas bestseller lett.

A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét. Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.

A mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel a világirodalom és a tudomány számára. Szövege kalandos úton hagyományozódott ránk, és mindmáig teljes homály borítja a szerző személyét, életét és működését. Hallatlanul izgalmas olvasmány, mert – a szerző szándéka ellenére – leplezetlenül feltárja, mint indul el világhódító útjára a jelentéktelen kis mongol törzsfőnök fia, Temüdzsin, s mint lett Temündzsinből Dzsingisz kán, és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol világbirodalom.

140 éve született Nagy Emil, ügyvéd, tárcaíró, képviselő, igazságügy-miniszter. Császárok, királyok, hercegek köreiben forgott, sőt, tevékenykedett, mindig az igaz ügy érdekében. Élete teljes a maga természetes tragédiáival és örömeivel: kétszer megözvegyült, harmadik házassága után már 10 gyermeke viselhette nevét, unokái több ország polgárai lettek legalább három kontinensen. Kissvábhegyi házának egy részét az első magyarországi Waldorf-elvű iskola nebulóinak fejlődése számára biztosította. Élete tipikus magyar sors. A boldog békeidők után megszenvedte a náci, a nyilas, a bolsevik diktatúrát, végül 80 éves korában kitelepítették. Szabadulása után még három évet kapott a Sorstól.„Kisapa” – ahogy a család szólította – memoárja rendkívül jól megírt, élvezetes olvasmány, érdekes kortörténeti dokumentum, melyet a szerkesztő kiegészített Nagy Emilné dr. Göllner Mária, Vámosi Nagy István, Nagy Sándor és néhány sorstársa gondolataival.

Štvrtý diel edície Slovenské dejiny zahŕňa obdobie ohraničené rokmi 1914 – 1938, teda od začiatku prvej svetovej vojny po vznik samostatnej Slovenskej republiky. Predmetné obdobie je mimoriadne dôležité a súčasne hektické, bohaté na prelomové zmeny a zvraty, ktoré výrazne zasiahli a formovali celú slovenskú spoločnosť. Ide o stále živé a diskutované dejiny, ktoré často až dodnes pôsobia polarizujúco. Širokej kultúrnej verejnosti ako aj študujúcej mládeži prináša základnú orientáciu v slovenských dejinách. Zároveň sa stáva nezastupiteľnou učebnou pomôckou s dostatočným zdrojom pôvodných informácií a pramenných materiálov.

Oszmán, Szelim, Szulejmán, Dzsingisz kán és Timurlenk neve egykoron rettegéssel töltött el mindenkit Európa-szerte, a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Az ő, illetve a kötetben még szereplő I. Bajezid, II. Mehmed, a Köprülü nagyvezírek és a krími tatár kánság legjelentősebb uralkodójának, Gázi Girájnak az életrajzain keresztül ismerhetjük meg a hódításra épülő két nagy - a török és a tatár - világbirodalom belső felépítését, működését, s megtudhatjuk, hogyan sikerült évszázadokon át szinte "az egész világot" uralmuk alá hajtani a Balkántól az Eufráteszig, a Kaszpi-tengertől a Sárga-folyóig.

Történeti áttekintés a szociáldemokrácia születéséről és fejlődéséről, a nemzeti szociáldemokrata pártok történetéről, neves skandináv, brit, osztrák és német képviselőiről, röviden: minden, amit a szociáldemokráciáról, nevezetesen reformista szárnyáról, ennek problémáiról és fejlődési tendenciáiról tudni kell. Hatalmas ismeretanyag, a szerzőre jellemző szellemes, olvasmányos előadásmód, amely a humort sem nélkülözi.

Huszár Tibor tudományos alapossággal, egyszersmind olvasmányos, színes stílusban mutatja be a XX. század meghatározó, ellentmondásosan megítélt alakjának, Kádár Jánosnak az életét. A monográfia „az első átfogó, tudományos igénnyel, a nagyközösség számára készült Kádár-életrajz.” Az 1912-ben született kommunista politikus Nagy Imre körének tagja volt, ám az ’56-os forradalom idején a moszkovita oldalra állt. A szabadságharc után, 1956 novemberétől az MSZMP első titkára 1988-ig; kétszer választották miniszterelnöknek. Az első kötet Kádár politikai életútját mutatja be születésétől az 56-os forradalomig. Apa nélküli gyermekkorát, az illegalitásban végzett tevékenységeit, belügyminiszterségét, börtönéveit tárja az olvasó elé.

A könyv 1956 decemberében jelent meg Párizsban: ez volt a világon az első kiadvány, amely az események sűrűjében elemezte a történteket, a forradalomhoz vezető és a forradalmat, kiváltó okokat. A Tragédie hongroise nemcsak kordokumentum, hanem a szellemi erőviszonyok megváltozásának első jele. Előszavát a 20. század legbefolyásosabb francia filozófusa, Jean-Paul Sartre írta. "Számomra a magyar forradalom valójában nem 1956. október 23-án, a magyar egyetemisták Lengyelország iránti rokonszenvtüntetésével kezdődött" – írja könyvében Fejtó Ferenc, aki a magyar forradalomról szóló munkájának nagyobb részét a forradalom előtti hónapokban írta.

A kötet azoknak az európai uralkodónknak az életútját mutatja be, akik magukat az antik császárok utódainak tekintve egyfajta egyetemes hatalomra törekedtek. A császárság és a birodalom fogalma, mely mindig és mindenkor a hódításokhoz kötõdött, a kora középkorban kiegészült a keresztény császár ideájával. A császár mint Isten küldötte az egyetemes birodalom megteremtésén fáradozott, ez a felfogás szükségszerûen vezetett a lelki és világi hatalom összeütközéséhez, a császárok és a pápák több évszázados vitájához. Nagy Károly, I. és III. Ottó, III. és IV. Henrik, Barbarossa Frigyes, II. Frigyes, IV. Károly és Zsigmond portréja azokat az uralkodókat állítják elénk, akik méltóságukat e kettõs - világi és egyházi - jelleggel gyakorolták, s politikájuk meghatározó tényezõje lett a történelem alakulásának.

A 15–16. századi itáliai városállamok és királyságok fejedelmei egy-egy híres vagy éppen hírhedt család kiváló - vagy kevésbé kiváló - képességű tagjai közül kerültek ki. Hatalmuk megszerzéséhez és megszilárdításához felhasználták az Itáliában született új szellemi irányzat, a humanizmus és a reneszánsz kultúra értékeit is. Többen közülük nemcsak bőkezű mecénások, de neves tudósok, költők voltak. A fejedelmek - Francesco Sforza, Cosimo és Lorenzo de' Medici, Aragóniai Alfonz – mellett a kötetben szerepelnek az egyházi állam azon vezetői – VI. Sándor, II. Gyula és X. Leó pápák –, akik államukat szinte világi királysággá szervezték át.

A hazai parlamentarizmus történetében 1848 óta harminchat „szabályos” parlamenti választást tartottak: az elsőt 1848-ban; a dualizmus idején tizenhármat; a két világháború között hatot; a koalíciós időkben kettőt; 1949. és 1985. között kilencet; majd az 1989-1990-es rendszerváltás óta ötöt. Jelen kötet természetesen nem szólhat külön-külön valamennyi választásról, csak azoknak szán külön fejezetet, amelyek különösen fontosak a modernkori Magyarország történetének megértéséhez. Szerkesztői kezdeti időpontnak az 1920-as esztendőt választották, innen indulva elemzik a két világháború közötti választások sajátosságait. A II. világháború után megtartott két választás még megfelelt a többpárti demokrácia követelményeinek, 1949-től azonban a hatalommegosztás elvére épülő polgári demokráciát a hatalom egységére épülő, szovjet mintájú államszocialista rendszer váltotta fel. (Ezután több, mint négy évtizeddel került sor ismét többpárti parlamenti választásra Magyarországon.) A kötet így az 1947. és 1990. között megrendezett képviselőválasztások közös vonásait egyetlen tanulmányban ismerteti, hiszen e téma a magyar társadalom politikai tagoltságának vizsgálatához csak áttételesen adhat ismeretet. A szerzők összesen tehát 13 többpárti parlamenti képviselőválasztást mutatnak be önálló tanulmányban, azonos szerkezetben. A kötet jó szívvel ajánlható a felsőoktatásban érintett hallgatóközönségnek, a politikával hivatásszerűen fogalakozóknak, médiamunkásoknak és mindenkinek, akit magával ragad a választások páratlanul izgalmas világa. Olyan mikrokozmosz ez, amely gyakori rútságában is mutatja, társadalom és az egyén életének különleges, de rendszeresen visszatérő heteiben milyenek tudunk lenni mi emberek, választók és választottak egyaránt.

A számos publikálatlan szöveget, ritkán látható fényképet is tartalmazó, izgalmas kötet rabbik, írók, tudósok többnyire levéltárakban lappangó, önéletrajzi jellegű írásai alapján keresi a választ a kérdésre: milyen volt zsidónak lenni 1790 és 1918 között, a "hosszú 19. század" Magyarországán.