Najnovšie - História, vojnová literatúra strana 75 z 83

Na začátku třicetileté války měly Čechy přibližně tři milióny obyvatel, po jejím skončení jich zbylo 800 tisíc. A tito lidé byli většinou na mizině De facto byl zničen obchod, řemesla, domy i statky a velká část obyvatelstva "morálně zdivočela". Trvalo velmi dlouho než se Čechy zase "postavily" na vlastní nohy. Třicetiletou válku (1618 - 1648) můžeme označit jako sérii nepřetržitých drobných válek na území Evropy. Šlo hlavně o mocenské důvody. O potlačení habsburského absolutismu. Byly zde i náboženské důvody, kdy šlo o zrovnoprávnění katolické a evangelické církve. Dnes si nedovedeme představit hrůzy, které třicetiletou válku doprovázely. Největším nepřítelem obyčejného lidu, měst, vsí, osad, byli žoldáci. Všech válčících stran. Násilí se však dopouštěli i poddaní vůči císařským vojákům. Panovalo absolutní bezpráví, které trvalo třicet let a byla jím postižena celá střední Evropa.

Za dlhé stáročia vládlo obyvateľstvu na dnešnom území Slovenska množstvo panovníkov. Spočiatku to boli vladári domáceho pôvodu, neskôr panovníci cudzí. Žezlo držali tristo rokov Arpádovci, štyristo rokov Habsburgovci. Ale vládli nám aj králi z rodu Anjouovcov, Jagelovcov, Luxemburgovcov... Bohato ilustrovaná publikácia Kto nám vládol približuje jedných i druhých: ako vládli, ako žili, akí boli, čo dobré a čo zlé vykonali. Ich obraz sa pred očami čitateľa dotvára prostredníctvom dobových dokumentov, hodnotenia historikov, výrokov súčasníkov i množstvom ilustrácií.

Kniha od známeho autora pre všetkých, ktorí sa zaujímajú o stratené a znovu objavené svety dávnoveku a o ich kultúru, je napísaná prístupným štýlom, a napriek tomu je podložená vedeckými faktmi. Čitateľ sa môže vybrať na cestu po stopách Homérových hrdinov, nájsť odpovede na mnohé otázky okolo Iliady a Odysey – najstarších pamiatok gréckej literatúry a neodmysliteľnej súčasti nášho kultúrneho dedičstva. Schliemann pokladal Homéra nielen za básnika, ale i za historika – a na úžas všetkých súčasníkov našiel miesto, kde kedysi stála Trója, a vykopal jej hradby. Kniha rozpráva o jeho neuveriteľnom živote, zostupoch do hlbín tisícročí, v ktorých objavil nielen nesmierne poklady trójskych a achájskych kráľov, ale i prastarú kultúru, o ktorej ľudstvo doteraz nemalo tušenia. Slovný výklad je doplnený bohatým ilustračným materiálom, ktorý pozostáva z ilustrácií, nákresov, plánov a fotografií súčasného stavu.

Zamarovského Vzkriesenie Olympie je prvou knihou, ktorá v úplnosti podáva vyše tisícročnú históriu antických olympijských hier a navyše sa zamýšľa aj nad ich odkazom dnešku. Je to hold Olympii a olympijským hrám, ale nie ich idealizovanie. Ako konštatuje v diele autor, na olympijskej pôde sa ukázalo, že šport a umenie sú dva mosty na ceste, aj keď nie jedinej, ktorá vedie k dorozumeniu. Kniha je rozdelená na tri časti: prvá sa zaoberá dnešnou Olympiou a históriou jej objavenia, druhá antickými olympijskými hrami vo svetle poznatkov modernej vedy a tretia obnovením olympijských hier a niektorými ich otázkami.

Toto pozoruhodné dielo vyšlo po prvý raz roku 1963 a kritika ho nazvala „archeologickou detektívkou“ a „objavnou vedeckou reportážou“. Ani čas neubral tomuto dielu na zaujímavosti. Vojtech Zamarovský ho navyše nanovo upravil a doplnil novými faktmi, vydavateľstvo Perfekt mu pridalo príťažlivú formu s početnými farebnými a čiernobielymi fotografiami, nákresmi a mapkami. Vyberte sa teda na putovanie za históriou jedného z najzáhadnejších národov staroveku, ktorý pred štyrmi tisícročiami vytvoril mocnú ríšu a zároveň veľkolepú kultúru. Na jej odhalení mal nemalú zásluhu Bedřich Hrozný, ktorému sa podarilo rozlúštiť ich tajomnú reč, vďaka čomu dnes vieme o Chetitoch oveľa viac ako historici, čo žili len pár storočí po zániku Chetitskej ríše.

A Seuso néven ismertté vált, felbecsülhetetlen értékű római kori ezüstlelet dísz- és kisebb részben használati edényekből áll. A kincs minden bizonnyal nem egy időben, nem egy helyen, és mai értelemben nem egy megrendelő számára készült. A tárgyakat azonban valamennyi ideig együtt használták vagy díszítették vele az étkezések színhelyét, s néhány darabjukat tudományos bizonyíték szerint is együtt rejtették el. Azt, hogy ki volt Seuso, nem tudjuk. Neve a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket ábrázoló medalionjának köriratában olvashatjuk. Csak abban lehetünk bizonyosak, igen gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen ajándékba nagy és súlyos ezüsttálat kapott, családos volt és minden bizonnyal emeletes villában lakott a Pelso tóhoz, azaz a Balatonhoz közeli birtokán. Nevét csak a róla elnevezett, vadászjelenetekkel díszített tálon olvashatjuk, egyéb írásos emléket nem ismerünk róla. Feltételezett lakhelye, a III. században Szabadbattyán határában épült – és 374-ben a barbárok támadásában elpusztult és 1993-ban részlegesen feltárt – római kori villa pompás termeivel és falfestményeivel császári fogadásra is alkalmas volt... A történelem nagy rejtélyei című sorozat e-könyvben is megjelent kötetéből mindent megtudhatunk a IV. századból származó Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól.

Horthy Miklós a XX. századi magyar történelem egyik ellentmondásos alakja. Személye és tevékenysége az első világháború utolsó éve óta közéleti viták tárgyát képezi. Alapvetően, de nem kizárólagosan mindig a fennálló politikai hatalom határozta meg, ideológiai és politikai szempontokat követve, hogy mit és miért kell, vagy éppen illik gondolni Horthy Miklósról.Ezzel magyarázható, hogy a történeti feldolgozások között egyaránt találhatók példák a volt kormányzó megbélyegzésére, leleplezésére, vagy éppen az idealizálására, felmentésére törekvő leegyszerűsítő-mitizáló történetírásra. Idővel megjelentek a professzionális, tudományos munkák is, amelyek Horthy megértésére, szerepének, döntéseinek és az ezek mögött megbúvó motivációinak körültekintő rekonstruálására, magyarázatára törekednek.Turbucz Dávid munkája, amely saját kutatásai mellett a publikált dokumentumok széles körére és a rendelkezésre álló szakirodalomra támaszkodik, Horthy Miklós életének, államfői tevékenységének tudományos ismeretterjesztő jellegű, rövid és közérthető áttekintésére vállalkozik. Ellentmondásos megítélése okainak, főbb jellemzőinek bemutatása miatt Horthy Miklós életének bizonyos fejezeteit kissé hangsúlyosabban mutatja be.A bővített, javított kiadás számos részlettel gazdagítja az első kiadásban megrajzolt Horthy-képet, ezen felül a kultuszépítés folyamatát új, különálló fejezetben dolgozza fel, amelynek részét képezi a korszak legfontosabb Horthy-ábrázolásainak listája is.

Gömbös Gyulát — Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István miniszterelnök mellett — a két világháború közötti Magyarország harmadik legbefolyásosabb politikusaként tartják számon – okkal. Gömbös jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy a nemzeti (jobboldali) radikális irányzat „vezéreként” jelentős hatást gyakorolt társadalmi csoportok politikai mentalitásának alakulására. Nemcsak tetteivel és politikai gyakorlatával, de az utóbbit meghatározó politikai felfogásával is.Vonyó József tudományos igénnyel, de népszerű formában megírt könyve elsősorban arra keres választ, milyen volt Gömbös személyisége, miként alakultak politikai nézetei és azok hogyan befolyásolták politikai tetteit. A szerző nemcsak ismertetni akar, hanem mindenekelőtt megérteni. Megérteni, hogy miért döntött adott módon az adott helyzetben; mi motiválta abban, hogy minden áron hatalmi pozícióba kerüljön; és miként bánt azzal, amikor már birtokában volt. A kötetnek az is célja, hogy megértse: miért éppen ő vált ki és jutott vezető szerephez különböző helyzetekben, holott az általa irányítottak között nagy számban akadtak magasabb rangú, képzettebb katonatisztek, majd nála sokkalta felkészültebb politikusok?A megértés nem kritikátlan elfogadást jelent a szerző részéről, inkább a jelenségek okainak feltárását, azt a szándékot, hogy beleélje magát hőse helyzetébe, és az ő korának viszonyait, az őt ért szellemi, egzisztenciális, érzelmi hatásokat mérlegelve értékelje szavait és tetteit. A rendelkezésére álló lehetőségek, alternatívák ismeretében ítéli meg, hogy helyesen minősített-e helyzeteket Gömbös, és megfelelő megoldásokat választott-e. Arról sem feledkezik meg, hogy milyen folyamatokat generált, erősített fel vagy fojtott el egész politikai tevékenysége – halála után is befolyásolva ezzel az ország sorsának alakulását.Gömbös megítélése máig vitatott. Törekvései figyelmet és minden korabeli magyar vezető politikusénál több és hevesebb, egymással is feleselő érzelmi reakciót váltottak ki. Egyesek héroszként, magyar sorskérdések legvilágosabb megfogalmazójaként és azok megoldására egyedül hivatott, emberfeletti adottságokkal rendelkező lényként dicsőítették. Mások ellenben a sátáni erők képviselőjeként emlegették, aki a korszak két jobboldali diktátora, Mussolini és Hitler példáját követve döntötte romlásba Magyarországot.

„Túlzás nélkül mondhatom: hátborzongató a sztori. És ahogy az igazi nagyjeleneteket lefesti - Málta ostromát, a lepantói csatát -, a lélegzetem is elállt." (Michael Prodeger, Sunday Telegraph Books of the Year) Midőn Nagy Szulejmán szultán inváziós hajóhada megindult 1521-ben Rodosz ellen, kezdetét vette a hatvan esztendős, eposzi léptékű küzdelem a Földközi-tenger régiója fölötti uralomért. A keresztes hadjáratok korát idéző, félelmetes csaták kora ez, berber kalózoké, fehér rabszolgáké és az Oszmán Birodalomé - no meg az iszlám és a kereszténység, a kelet és a nyugat közti háborúé. Roger Crowley magával ragadó stílusban kalauzolja olvasóját Isztambultól Gibraltárig, ismerteti meg legendás harcosokkal a kalóz Barbarossától a johannita lovagokig, hozza tapintható közelségbe Málta véres ostromát s a világrengető lepantói döntő tengeri ütközetet. „Felkavaró olvasmány... Crowley tudományosan is biztos alapokon áll, elbeszélői stílusa pedig mindenestül élvezetes, nagyszabású, régimódi." „Ez a Crowley nagyon tud mesélni... A Tengeri birodalmak minden egyes oldalát élveztem, és sajnálattal vettem tudomásul, hogy egyszer véget ért." (John Julius Norwich, The Wall Street Journal) „Nagyszerűen elbeszélt történet." (Dominic Sandbook, Daily Telegraph Books of the Year)

Egy remek kézikönyv, amely összefoglalja, és eredeti módón, új megvilágításban helyezi történelmünk legfontosabb, nevezetes eseményeit, szereplőit. Bemutatja a magyar história legendás hőseit és árulóit. A könyvben rejlő alapvetően fontos új történelmi információk a legújabb történeti és néprajzi kutatásokon alapulnak. A szerző finom tollal rajzolja meg a jellemeket és eseményeket, a fényekkel és árnyékokkal együtt.

Oliver Stone, a világhírű filmrendező számos alkotásában, köztük A szakasz, a Született július 4-én, a JFK – A nyitott dosszié és a Nixon c. filmekben foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel. 2012-ben készült tízrészes dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy az Egyesült Államok „hivatalos”, az iskolákban oktatott, a tömegmédiában sugárzott és a nagyvilágnak propagált történelmével szemben, alternatív megközelítéssel mutassa be Amerika elmúlt évszázadának legfontosabb történelmi eseményeit és politikai folyamatait. A filmsorozattal azonos címet viselő, de attól függetlenül is élvezetes kötet bőséges háttéranyaggal szolgál az „Amerikai Birodalom” felemelkedése és hanyatlása iránt érdeklődő olvasó számára. A Peter Kuznick történészprofesszor közreműködésével készült, 700 oldalas könyv provokatív módon, kíméletlen kritikával vizsgálja meg és rombolja porig az amerikai nemzeti ideológia modern kori mítoszait és a politika fennen hirdetett ideáljait, amelyek mögött a legnyersebb globális hatalmi törekvések húzódtak és húzódnak meg.

A román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából ha nem is fordulatot, de mindenképp az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat jeles képviselője Lucian Boia. A Bukaresti Egyetem Történelmi Karának professzora szakmai felkészültsége kétségtelen, és külföldi tudományos berkekben is közismert. Tanulmánykötetei aránylag rövid időn belül több kiadást is megértek: a sok vitát kavart Történelem és mítosz a román köztudatban című kötet másfél évtized alatt nem kevesebb, mint hat kiadást ért meg (1999-ben magyar fordításban is megjelent), további négy könyvét pedig háromszor adták ki. Műveit a többi között francia, angol, német és spanyol nyelvre is lefordították. A Miért más(milyen) Románia? című nagyesszé a 2013-as Gaudeamus Könyvvásár legkeresettebb kiadványa volt. A történész legutóbbi kötete a műfajváltás lehetőségeit is kihasználva kilép a historikus eddigi rigurózus szerepéből, és az olvasmányosan színvonalas tudományos értekezés medrében tekinti át a román társadalom fejlődéstörténetének dilemmáit, ellentmondásosságait, a sajátosan összetett, fonákságokat ötvöző gazdasági és szociálpolitikai, illetve kulturális folyamatokat. Az etnogenézis homályos foltjai, a történelmi léptékekkel mérhető megkésettség, az újításra való nyitottság, illetve a továbbra is rurális világra alapozó Románia konzervativizmusa egyaránt foglalkoztatja Lucian Boiát, aki nem is annyira a válaszokban, részmagyarázatokban tűnik ki, mint inkább a kérdésfelvetés nemegyszer provokatív, ám ezáltal elgondolkodtató (továbbgondolandó) technikájával. Moralitástörténeti boncolgatásai nemcsak a modern kori Románia nemzetközi szerepvállalását, hanem az aktuálpolitikai fejleményeket is érintik. Boia kritikus és finoman (ön)ironikus álláspontja nem nélkülözi a humort, ami egy történésznél ritka vonás. Az esszé arról az etnokulturális térségről készít leltárt, amely koronként továbbörökítette a negatív jegyeket, úgy zárt le hivatalosan fejlődési szakaszokat, hogy nem tisztázta azok alapvető konzekvenciáit, és nem használta fel az éppen következő periódusban konstruktív tanulság formájában. A hatalomhoz való mindenkori igazodás, a sajátosan kimódolt vitalitás, (kül- és belföldi) erőviszonyok függvényében való agilis helyzetfelismerés megannyi állandó motívum, amely a köteten végigvonul, és mindannyiszor elnyeri a történész-gondolkodó (méltó?!) jutalmát, értékelését. Stílusa tömörségében is könnyed, elegáns, ugyanakkor fogalmi rendszerében igen magabiztos – az eddigi visszhang ismeretében a fordítás jó eséllyel válik a szintén a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Djuvara-kötet, A románok rövid története „utódává”. A kötet Rostás-Péter István publicista, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese fordításában lát napvilágot. Lucian Boia 1944 február elsején született Bukarestben. Évfolyamelsőként diplomázott, és 1967-ben kezdte el egyetemi oktatói pályafutását. 1993-ban hozta létre a Képzeletbeli Történelem Kutatóközpontot, amelynek egyben igazgatója is. Művei közül többet lefordítottak angol, francia, spanyol, német és francia nyelvre, a Kriterion Kiadónál pedig 1999-ben jelent meg a Történelem és mítosz a román köztudatban című könyve.

Százéves terv a cionizmus megsemmísítésére. Hogyan kötött szövetséget Adolf Hitler és Amin Al-Husseini palesztin főmufti a végső megoldásra? Az iráni atombomba, mint a náci stratégia csodafegyvere. Barry Rubin és Wolfgang G. Schwaritz úttörő jelentőségű könyve most először publikált dokumentumok alapján mutatja be, hogy a német birodalmi külpolitika már a 19. század végétől stratégiai szövetségeseinek tekintette az új iszlamista politikai mozgalmakat a brit-francia befolyással szemben. A németek már az első világháborúban megkíséreltek szent háborút, dzsihádot szítani a muzulmán világban, de az oszmán birodalom veresége miatt a terv meghiúsult. Hitler hatalomra jutása után a program újra előkerült. A náci hadvezetés számára kiemelt stratégiai cél volt a Közel-Kelet megszerzése, és ehhez Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi főmuftit választották fő szövetségesüknek. Adolf Hitler azt követően hozta meg a végső döntést 1941-ben az európai zsidók teljes kiirtásáról, hogy Berlinben találkozott al-Husszeinivel. A főmufti a szövetség feltételeként azt követelte, hogy Hitler ne engedjen egyetlen német zsidót se Palesztinába vándorolni. Ígéretet tett arra, hogy ha Rommel tábornok bevonul Jeruzsálembe és a Köze-Keletre, német arab megsemmisítő alakulataival egy év alatt minden zsidót kiírt a térségben. 1942-ben úgy tűnt, hogy semmi nem akadályozza meg a nácikat abban, hogy a végső megoldás népírtó programját a Közel-Keleten juttassák teljességre. A zsidómentes világ rémálma 70 éve végül kudarcot vallott, de a náci stratégia mai örökösei nem adták fel: Irán és szövetségesei újra azzal fenyegetnek, hogy eltörlik Izraelt a térképről.

A Miért más Románia? című nagyesszé vitathatatlan közönségsikere után Lucian Boia újból jelentkezik ugyanebben a műfajban, és megközelítésében, illetve témaválasztásában egyaránt izgalmas munkát ajánl figyelmünkbe. A Bukaresti Egyetem professzora megőrzi eddigi státusát, és a mérsékelt alapállású megfigyelő rációra támaszkodó alaphelyzetéből nyújt látszólag könnyen felhasználható értelmezési keretet a nyugati (európai) civilizáció hanyatlásának folyamatához. Boia kijelentései lehangoló jövőképet vetítenek ki a kontinens számára, amely – véleménye szerint – mostani formájában az összeomlás küszöbén áll. Bár elismeri, hogy a jelenlegi világberendezkedés a Nyugat alkotása, amelyet a kereszténység és a világnak e köré való egyesítésébe vetett meggyőződés tett valós konstrukcióvá, Boia meg van győződve arról, hogy ez a civilizáció már kifáradt. Az ötlet nem teljesen új, első ízben Oswald Spengler fogalmazta meg. Lucian Boia érdeme a kifinomult esszéíró könnyedségén túl a gondolatok és ötletek kiegyensúlyozottsága és az emberiség sorsába vetett hit. Boia tisztában van azzal, hogy tudása véges, de nem kapitulál. Akkor sem, ha a fáradt és elaggott Európáról elmélkedik, ha a mindenható és egyben sérülékeny Egyesült Államokat veszi górcső alá avagy a régi (orosz) és új (japán) regionális hatalmak esélyeit latolgatja, vagy a feltörekvő (kínai, brazil és indiai) hatalmak okozta kihívás részleteit elemzi. Nem maradnak el a globális felmelegedés aspektusai sem, az ideológiai adok-kapok, a gazdasági vagy vallási egymásnakfeszülések. Adat- és erőforrások tekintetében sok részletet tart szemmel a historikus, körültekintően, mint ahogyan a NASA szakemberei teszik, akik tudják – az Apolló tragikus esetéből tanulva –, hogy elegendő, ha a 40 ezer alátétből egyetlenegy is hibás. Lucian Boia nem veszíti el a bizakodását, és nem óhajt a mindentudó Kasszandra szerepébe lépni. A Nyugat sorsáról szóló elmélkedése a következő módon zárul : „Zárjuk egy vigasszal: az ember a leginkább alkalmazkodó lény; úgyhogy aggodalomra nincs okunk, mert tökéletesen fog idomulni bármelyik lehetséges történelmi fejleményhez, és nem lesz oka megbánni egykori mivoltát.”

A Legendás tizenkettő, Gavin Mortimer újságíró legújabb könyve a második világháborúban küzdő 12 legendás hírű különleges műveleti parancsnok haditetteit eleveníti föl, akiknek taktikai tehetsége, látnoki képessége a háborúk megvívásának a módját egyszer s mindenkorra megváltoztatta. A második világháború kitörését megelőzően ugyanis a „különleges műveleti erők” fogalma egyszerűen nem létezett. E történeti munka 12 hőse nemcsak a hadművészet elméleti részét formálta át, hanem személyesen vezették alakulataikat az Észak-Afrikában, vagy a D-nap után Normandiában zajló harcok sűrűjében, mélyen az ellenség vonalai mögött hajtva végre a rájuk bízott feladatot. E parancsnokok mindegyike – akiket katonáik tűzön-vízen át, hűségesen követtek – az igazi vezér képességeinek és bátorságának a megtestesítője volt, valami olyasminek, amit Winston Churchill „a legfőbb emberi tulajdonságoknak” nevezett. A könyv lapjain a világháborúban egymással szemben álló két fél legnevesebb parancsnokai közül kelnek tizenketten életre, közöttük David Stirling, Ralph Bagnold, Orde Wingate, Friedrich von der Heydte, Junio Valerio Borghese herceg és Adrian von Fölkersam báró. Mortimer elemzi parancsnoki tevékenységük jellemző sajátosságait, és bemutatja, hogyan befolyásolták a saját maguk, illetve az alakulataik által véghezvitt haditettek a háború végső kimenetelét, és mennyiben voltak hatással a különleges műveleti erőknek korunk hadseregeiben való széles körű elterjedésére.

„Sokat látott öregembertől gyakran kérdezik, hogy miért nem írja meg élete történetét. Tőlem is sokszor kérdik, hogy miért nem tettem. Mert kevesen vannak ma már, akik mindig a frontvonalban küzdötték, vagyis inkább küszködték végig az elmúlt évtizedek nagy fordulatait, 1943/44-et, 1945-öt, 1956-ot, akik ott voltak a kádári idők belső ellenállásának szinte minden szakaszában, az 1990-es rendszerváltásban és utána a zsenge magyar demokrácia valamennyi küzdelmében. Részt vettem sok harcban, többször közel álltam a győztesekhez, de a végén többnyire a sem nem győztesek, sem nem vesztesek csoportjába kerültem. Ám a győztesek sem maradtak sokáig a helyükön – és akkor kezdődött minden elölről.”

V České republice došlo po roce 1989 ke klíčové proměně společenského i mediálního systému. Průběh a podoba takzvané strukturální transformace českých médií jsou zatím zmapovány pouze okrajově, a to především se zaměřením na politické a ekonomické aspekty této proměny a na celostátní média. Subsystém lokálního a regionálního tisku je spíše opomíjený, ačkoliv právě na jeho úrovni dochází k silné identifikaci čtenářů s danými médii a k zásadním změnám, které otevírají nové teoretické i empirické otázky. Publikace hledá odpověď především na otázku, zda se v rámci strukturální transformace lokálního a regionálního tisku nerozmělňují jeho lokální charakteristiky.

"Gyűjteményes kötet NICOLAE CEAUŞESCU lelkesítőbeszédeiből, amelyekben az ifjúság számárafogalmaz meg gondolatokat, elvárásokat, követendőmagatartásmintákat a demokratikus Románia felépítésébenvaló részvételükhöz.A könyv külön fejezetekben tartalmazza a pártszervezetekfiatal aktivistáinak (KISZ, pionírok), a falusi,a munkásfiatalok, az iparban dolgozók, a tanulók, ifjúkutatók és katonák számára szóló gondolatsorokat." 

Jan Karski (1914–2000) a varsói gettó és a haláltáborok hírnöke. Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban. A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között. Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg. Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott. Amerikában A titkos állam története című óriási sikerű könyve tette elismert szerzővé, de Claude Lanzmann Soá című filmje révén világszerte is ismertté vált. Jan Karskit a Georgetowni Egyetem díszdoktorává avatta, a Virtuti Militari és a Világ Igaza kitüntetések birtokosa lett.