Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Najnovšie - Motivačná literatúra strana 15 z 93

Stovky e-kníh v slovenčine a cudzích jazykoch vo formátoch EPUB, MOBI a PDF.

Óriások és sáskák


Hogyan válhatunk elég erőssé és szívóssá ahhoz, hogy fenyegető körülmények, nagy stresszhatások közepette is stabilan tudjunk állni? És a nehézségek ne földbe döngöljenek, hanem még növekedjünk is általuk? – Erre válaszol  egy bibliai történetből kiindulva Tapolyai Emőke, közismert klinikai és pasztorálpszichológus, előadó, motivációs tréner.Miután Isten kiszabadította népét az egyiptomi rabszolgaságból és az ígéret földjének kapujáig vezette, a kiküldött tizenkét kémből tízen kétségbeesve jelentették: „láttunk ott óriásokat” és „parányi sáskáknak éreztük magunkat”. Volt azonban két kém, aki ugyanott járt, és ugyanazt látta,  mégis másképpen értékelte a látottakat. „Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele” – állította Káléb és társa, Józsué.Mi volt kettejük titka? S mi tesz ma is képessé minket arra, hogy kétségbeesés helyett megküzdeni akarjunk?
Na stiahnutie
3,38 €

Érd el a céljaidat!


Az életed befejezetlen feladatok és megvalósítatlan célok sorozata volt eddig? Ennek most vége!A kezedben tartott könyv egyedülálló módon mutatja be a célkitűzésnek, a halogatás legyőzésének és a lelkesedés fenntartásának pszichológiáját és gyakorlatát. Felfedi, hogy miért akadunk el céljaink elérésében, és részletesen, lépésről lépésre bemutatja a megoldásokat, amelyeket már ma elkezdhetsz alkalmazni. A megkezdett munka befejezése kapcsán olyan értékes útmutatásokat kapsz, amelyekre nagyobb szükséged van, mint gondolnád. Ez azon tulajdonságok kombinációja, amelyek lehetővé teszik, hogy kompromisszumok és késlekedés nélkül megteremtsd azt az életet, amire vágysz. Ez az útmutató gyakorlati taktikákat ad neked ahhoz, hogy növeld az akaraterőd, befejezd a halogatást, tűpontosan koncentrálj, és elérd mindazt, amit csak a fejedbe veszel. A könyv bemutatja:• hogyan állj ellen a figyelemelterelő tényezőknek, hogyan motiváld magad, miként állj ellen a kísértéseknek, a lustaságnak és a kifogásoknak • hogyan őrizd meg a lelkesedésed• melyek azok a meglepő motivációk, amelyek átlendítenek minket az akadályokon• hogyan erősítheted az önkontrollod, hogy végre nagyobb volumenű céljaidat is elérd• milyen szabályokat érdemes követni napi szinten a siker eléréséért• melyek a koncentráció és az akaraterő buktatói• végül felfedi a halogatás legyőzésének tudományát és taktikájátA kötet segítségedre lesz abban, hogy mostantól sikeresen befejezd azt, amit elkezdtél, megtörd a régi gátló mintázataidat és pszichés akadályaidat, hogy végre kezedbe vehesd az életed.
Na stiahnutie
13,49 €

Nem szenvedésre születtem


A Nem Szenvedésre Születtem egy átalakító útmutató mindazok számára, akik készen állnak arra, hogy megszabaduljanak a félelem, bizonytalanság és érzelmi küzdelmek láncaitól. Ebben az erőteljes könyvben felfedezheted, hogyan szerezheted vissza belső erődet, ismerheted fel saját értékedet, és hogyan szabadíthatod fel a benned rejlő határtalan potenciált.Inspiráló bölcsességekkel, gyakorlati feladatokkal és valós stratégiákkal a könyv egy utazásra visz, hogy:Legyőzd a visszatartó félelmeket és kételyeketFelülkerekedj az önkorlátozó bizonytalanságokonFejleszd érzelmi rugalmasságodat és állj talpra az élet nehézségei utánTartós önbizalmat és önmegerősítést építs kiBelső békét és szellemi tisztaságot érj el a mindfulness gyakorlatokkalAkár negatív gondolatokkal küzdesz, depresszióval nézel szembe, vagy egyszerűen boldogabb életre vágysz, a Nem Szenvedésre Születtem térképet nyújt a gyógyuláshoz, fejlődéshez és önszeretethez. Minden fejezetben olyan eszközöket kapsz, amelyek segítenek átalakítani az életedet és megteremteni az általad álmodott jövőt.Itt az ideje, hogy abbahagyd a szenvedést és elkezdj élni. Az autentikus, erőteljes életed most kezdődik.
Na stiahnutie
4,48 €

Angyalok éneke


Szepes Mária e különleges könyvében az emberi és az angyali világ közötti láthatatlan hídról mesél. Az Angyalok éneke nem vallási vagy dogmatikus írás, hanem mély spirituális tapasztalat: az emberi lélek felemelkedésének története. Lapjain az angyalok mint élő erők jelennek meg – a szeretet, a tisztaság, a védelem és a megvilágosodás rezgései, akik a mindennapi élet apró történésein keresztül is megszólítanak bennünket. Az angyalok nem távoli, megfoghatatlan lények. Ott vannak a mindennapjainkban, a csendben, az apró döntéseinkben, a szeretet pillanataiban. Szepes Mária ebben a varázslatos könyvben az emberi és az angyali világ közötti finom rezgéseket tárja fel: azt a láthatatlan szövetséget, amely összeköt minket a fény birodalmával. Az Angyalok éneke a lélek mély tapasztalatait tolmácsolja – nem elvont tanításként, hanem élő üzenetként. A szerző költői hangon, mégis letisztultan beszél azokról az erőkről, amelyek bennünk és körülöttünk működnek: a szeretet, a hit, a védelem és az isteni inspiráció angyalairól. Ez a könyv útitárs mindazok számára, akik érzik, hogy a világ több, mint amit szemmel látunk. Akik vágynak arra, hogy meghallják a belső vezetés hangját, és újra kapcsolatba kerüljenek saját isteni természetükkel. Szepes Mária örök érvényű üzenete most is időszerű: ha elcsendesítjük a külvilág zaját, a szívünkben felhangzik az angyalok éneke – és ráébredünk, hogy mindig is velünk voltak.
Na stiahnutie
12,65 €

Újrakezdés


Mit jelent hátrahagyni a megszokott világunkat, és új életet kialakítani idegen nyelvi környezetben, ismeretlen szokások és emberek között?Tamás Rita író, újságíró, személyi edző, a Ne pánikolj, sportolj oldal alapítója olyan magyarokkal beszélgetett, akik elbúcsúztak addigi életüktől: szakmát váltottak, vállalkozást indítottak, családot alapítottak, vagy éppen teljesen új hivatást találtak maguknak egy másik országban. A tizenegy személyes történet nem csupán inspiráló portré, hanem hiteles beszámoló arról is, milyen nehézségekkel és kételyekkel kell megküzdeni a kezdetekkor, hogyan lehet otthonra lelni távoli városokban, és mit jelent magyarnak maradni a világ másik felén. A tíz interjú mellett a szerző saját újrakezdésének történetét is megosztja velünk. A könyv mindazoknak szól, akik valaha eljátszottak a gondolattal, hogy újrakezdik valahol máshol – és azoknak is, akik szeretnék jobban megérteni, milyen árnyalatokból áll az élet a szülőföldtől távol. A szerzőről:Tamás Rita 1973-ban született Budapesten. Fiatalon tíz évig versenysportolt, majd érdeklődése az írás felé fordult. A Szent István Egyetemen diplomázott, később edzőnek tanult. 1994-ben csatlakozott újságíróként a Nemzeti Sport szerkesztőségéhez. 1996-ban pánikbetegséggel diagnosztizálták, amely személyes és szakmai életére egyaránt hatással volt. 2002-ben házasságot kötött, és megszületett a lánya. Férje szenvedélybetegsége és saját egészségi problémai miatt visszatért a sporthoz, de immár amatőr szinten. Kétoldali melleltávolító műtétje és válása után az edzői pálya mellett tartalomgyártóként is aktívvá vált, miközben rendszeresen publikált magazinokban. 2014-ben alapította meg a Ne pánikolj, sportolj közösséget, ahol írásaival és személyes történeteivel mára több mint százezer követőjét támogatja és inspirálja. 2023 tavasza óta Norvégiában él és dolgozik. Az Újrakezdés – 10+1 magyar története külföldön a hetedik könyve.
Na stiahnutie
12,68 €

Alapvető megbocsátás önmagadnak


Egy női önfelfedezési útmutató, amely forradalmasítja az életed!Egyszerű önmegbocsátásItt az ideje, hogy vegyél egy mély lélegzetet, feltárd valódi identitásodat, és belülről kifelé változtasd meg az életedet? Tanulj meg mindent, amit tudnod kell magadról, hogyan győzd le az érzelmi akadályokat, és hogyan használd az önismeretet egy olyan élet felépítéséhez, amelyet szeretsz, a fejlődni vágyó nőknek szóló önfelfedező könyvek segítségével.Minden most kezdődik!Ez a könyv neked szól, ha szeretnéd megismerni önmagad, és elkezdeni a saját feltételeid szerint élni az életedet. Ismerd meg az értékeidet, a vágyaidat, és azokat a lépéseket, amelyekkel ezeket egy olyan életté alakíthatod, amelyet szeretsz.
Na stiahnutie
9,22 €

Gyógyító olvasás


Az olvasás nem csupán menekülés a valóság elől, hanem az öngondoskodás mindenki számára elérhető és igen hatékony formája. A Gyógyító olvasás nyomon követi az irodalomterápia kialakulásának történetét, kiemelve Montaigne, Eliot és Wordsworth fontos szerepét. Olyan kliensek történetét tárja elénk, akik a nagy irodalmi művekben találtak vigaszt nehéz életszakaszokban, amikor gyásszal, kapcsolati nehézségekkel vagy betegséggel küzdöttek. A kötet gyakorlati tanácsokkal látja el olvasóját: részletesen bemutatja az irodalomterápia működését, és olvasmánylistát kínál a különféle érzelmi- és hiányállapotok kezeléséhez. Érdemes kézbe venni a könyvet, ha szorongással küzdünk, vagy állandóan túlgondoljuk a problémákat, illetve segít a pozitív gondolkodás és kiegyensúlyozottság kialakításában. "Le vagyok nyűgözve. Régóta tudom, hogy a könyvek gyógyító erővel bírnak. Most már értem, miért. Olvassa el ezt a könyvet. Jobbulást!" (Beth Kempton, a Wabi Sabi: Útmutató a belső békéhez című bestseller szerzője.)  
Na stiahnutie
11,83 €

A pszichopátia belülről


James Fallon életének első ötvennyolc évében hétköznapi fickónak tűnt. Szerető, támogató családban nőtt fel, gimnáziumi szerelmét vette feleségül, három gyermeke és rengeteg barátja volt. Sikeres tudós és egyetemi oktató lett. Aztán döbbenetes dolgot tudott meg, ami nem csak a személyes és a szakmai életét zavarta meg, hanem arra késztette, hogy górcső alá vegye saját személyiségét. A pszichopátia belülről lenyűgözően meséli el, hogyan reagált arra, hogy az agyáról készült felvétel olyan, mint a pszichopatáké. Sorozatgyilkosokkal folytatott kutatása során fölfedezett egy sajátos neurológiai mintázatot, ami segített magyarázatot adni a hidegvérrel elkövetett erőszakos tettekre. Néhány hónappal később megtudta, hogy ősei között több gyilkos is akadt, ami arra utalt, hogy agyának mintázata nem a véletlen műve. Könyvében Fallon beszámol arról, hogyan dolgozta fel ezt a felfedezést és annak következményeit, különösen azt, hogy az ember még annál is bonyolultabb lény, mint amilyennek eddig képzeltük. 
Na stiahnutie
8,45 €

Biztonságos kötődés


Mindnyájan tartós és szeretetteljes kapcsolatra vágyunk, de milyen egy egészséges kapcsolat?Julie Menanno párterapeuta szerint, ha a kötődési mintázatunkkal tisztában vagyunk, és felismerjük a sérüléseinket, az az első lépés a gyógyulás, megbékélés útján.A Biztonságos kötődés segítségével megtudhatjuk:- hogy melyek a kötődési alaptípusok, beazonosíthatjuk a saját és a partnerünk kötődési stílusát is;- hogy hogyan léphetünk ki az ismétlődő konfliktusok ördögi köréből;- hogy védekezés helyett miképpen tehetjük a sebezhetőségünket előtérbe;- hogy milyen forgatókönyvekkel tehetjük könnyebbé a nehéz helyzeteket a kapcsolatunkban;- hogy miként befolyásolja a szexuális életünket a bizonytalan kötődés és hogyan változtathatunk rajta.Julie Menanno könyve segít szembenézni önmagunkkal, felismerni a szerepünket, mintázatainkat és útmutatást ad a kölcsönösen boldog, kielégítő és stabil párkapcsolat eléréséhez."A Biztonságos kötődés végső soron abban segít, hogy megtudjuk, mire van szükségünk ahhoz, hogy egészséges kapcsolatot ápolhassunk valakivel. (...) De vajon akkor is a hasznunkra lehet ez a könyv, ha éppen nem élünk párkapcsolatban? Teljes mértékben, hiszen a téma egyetemes: ha nem élünk párkapcsolatban, akkor azt segíthet megértenünk, hogy gyermekkori kötődési tapasztalataink miként befolyásolták múltbeli párkapcsolatainkat, és hogyan bukkanhatnak fel majd a későbbiekben. Mindaz, amit a könyvből megtudhatunk, az önmagunkhoz való viszonyunkat is befolyásolhatja. Végtére ez a viszony, illetve az öngondoskodás képessége vagy hiánya nemcsak az egészséges énkép, hanem a működő partnerkapcsolat kialakításához is nélkülözhetetlen. (...) Őszintén hiszem, hogy ez a könyv mindenkinek a segítségére lesz, aki tudni szeretné, miként alakíthat ki kötődést másokkal."
Na stiahnutie
10,98 €

Nincs szükségem rád a boldogságomhoz


Készen állsz egy önálló és belső békével teli életre? Nincs Szükségem Rád a Boldogságomhoz: Hogyan Találd Meg a Kiteljesedést Önmagadban egy inspiráló útmutató, amely segít megszabadulni a függőségektől és felfedezni az önmagadból fakadó boldogságot.Ez az átalakító könyv arra ösztönöz, hogy újragondold az örömhöz és kapcsolatokhoz való viszonyodat, miközben a mély önmagaddal való kapcsolat kiépítésére helyezi a hangsúlyt. Átgondolt meglátásokkal és gyakorlati bölcsességekkel felruházva segít újradefiniálni önértékelésedet, fejleszteni az önszeretetet, és olyan életet teremteni, amely a saját feltételeid szerint teljes.Az önfelfedezés útján megtanulod elengedni, ami visszatart, elfogadni a függetlenségedet, és megtalálni a beteljesülést abban, aki vagy. Ez a könyv több, mint egy egyszerű útmutató—it egy ünnep a belső erőről és boldogságról, amely az önmagad mély megismeréséből és szeretetéből fakad.A legboldogabb életed már vár rád—kezdd el az utazást még ma!
Na stiahnutie
7,86 €

Holisztikus életmód


Holisztikus Életmód – A Teljes Élet KézikönyveEz a könyv a test, elme és lélek tökéletes harmóniájának kulcsa. Nem elmélet, hanem gyakorlati útmutató az energikusabb, fókuszáltabb és kiegyensúlyozottabb élethez.?? Töltődj fel testileg és mentálisan – Táplálkozás, mozgás, pihenés és érzelmi stabilitás?? Építs tudatos, sikeres szokásokat – Stresszkezelés, célkitűzés, időmenedzsment?? Kapcsolódj mélyebben önmagadhoz és a világhoz – Meditáció, mindfulness, spiritualitás?? 30 napos kihívás és napi rutinok – Azonnal alkalmazható, életre szóló módszerekElég a szétszórtságból! Vedd kezedbe az életed, és válj a legjobb verzióddá! ??
Na stiahnutie
7,86 €

A tudat ébredése


Mindannyian vándorúton vagyunk.  A születéssel kezdődik és halállal, a Semmibe való tovatűnéssel ér véget. Életünk tragikomédia, dráma – egy személyes történet. S a személyes történeten túl, azt megelőzően van egy rejtelmes tudatosság – ami a valódi Én-ünk.Ez a könyv a Vándorutunk krónikája. Útmutató önmagadhoz, a szerepeken, álarcokon túli valódi Én-edhez.Életünk nem más, mint egy kötőjel a születési és elhalálozási dátumunk között, s e kötőjelben ott rejlenek személyes létünk titkai, drámái, tragikomédiái. Úgy belefeledkezünk ebbe a színjátékba, hogy elfeledjük: kik is vagyunk valójában.Születésünk és halálunk közt íródik a személyes történetünk könyve, amiben mi vagyunk a főszereplők, a számtalan társadalmi maszkot magára öltő “én”: az örülő, a szenvedő, a szerető, a gyűlölő, a múlton töprengő és a jövőtől félő kis én. Életünk tragikomikus forgatókönyvét, vándorutunk krónikáját mi írjuk, ahol a vándorút nyomvonalát gondolataink, elképzeléseink, vágyaink és az elvárásoknak való megfelelni akarásunk jelöli ki.*E könyvben Dr. Margitics Ferenc egy tapasztalt pszichológus-pedagógus szerepében világít rá az elme, az egó titkaira, azokra a pszichológiai fortélyokra, amellyel az elme erősíti önmagát, s így egós életünk szenvedéssé válik, majd  rámutat az elmén túli sugárzó tudatosságra. Margitics Ferenc nevet viselő tudatosságként  tér vissza az íráshoz, hogy rámutasson az emberi szellem nagyszerűségére. Majd a Kery Ervin írói álnév mögött rejtőző ugyanaz a tudatosság pedig a meditáció mélységeibe vezet be, hogy a tudat tudatosságát felfedje 
Na stiahnutie
7,95 €

Ébredések


„Az Ébredések. Hat lépés, ami kivezet a Mátrixból” egy gondolatébresztő történet a valóság, az illúzió és az igazság kereséséről. A könyv egy nagyvárosi fiatal férfi, Caleb útját követi nyomon, aki egyre inkább érzi, hogy a világ, amelyben él, nem az, aminek látszik. A Mátrix című film ihletésére elindul, hogy felfedje létezésének mélyebb valóságát. Az útján egy titokzatos férfi, Mr. Powers vezeti, akivel folytatott beszélgetéseik során kibontakozik az ébredés ösvénye. Mr. Powers szavai lerombolják Calebnek a világról alkotott eddigi meggyőződéseit, és egy új, szabadabb valóság felé vezetik.Ez a könyv azoknak szól, akik valaha is megkérdőjelezték a körülöttük lévő világ természetét, és vágytak arra, hogy kiszabaduljanak a láthatatlan korlátok közül. Egy mély és felszabadító olvasmány, amely arra hív, hogy megtaláld a saját Mátrixodból kivezető utat.
Na stiahnutie
7,86 €

Ego-Elme-Éberség-Tudatosság


Ez a könyv arra hív, hogy megértsd az ego természetét és az elme működését, amelyek gyakran távol tartanak bennünket az élettől és a belső békétől. Az ego az a belső hang, amely ítélkezik, küzd és elkülönít, mindannyiunkban jelen van, mégis kevesen ismerik fel valódi természetét. Ez a könyv megmutatja, hogy az ego játszmáiból nem harccal, hanem az éberség és tudatosság felismerésével szabadulhatunk meg Egy belső utazásra hív, ahol feltárul az elme működése, és megismerheted az éberséget, mint a szabadság kapuját.A könyvben feltárul az a határtalan, csendes tér, amely minden gondolat és érzés mögött jelen van. Ez a tér a valódi önvalónk, amelyben az ego elveszíti az uralmát, és megjelenik az igazi szabadság, béke és jelenlét.
Na stiahnutie
6,73 €

Szülői generációk harca


Ez a könyv elsősorban a szendvicsgenerációs (kb. 1960-1987 között született) szülők belső világát és nevelési dilemmáit tárja fel: azokat a kérdéseket, amelyekre sokan nem kaptak választ gyerekként, és most szülőként keresik azokat. A Generációk harca és a Generációk harca a figyelemért után harmadik könyvként azért választottam ezt a témát, mert egyre több szülő küzd azzal, hogyan lehet nagyobb önbizalommal nevelni egy olyan világban, amely gyökeresen eltér attól, amiben mi felnőttünk. Az elmúlt két évben az előadásaimon legalább százezer emberrel találkoztam, és a legtöbb kérdés egyértelműen a saját szülőségünkkel kapcsolatban érkezett. A tőlem megszokott módon a könyv nem az egyéni, ,,mikroszintű" nevelési dilemmákra ad választ, sokkal inkább a ,,makroszintű" generációs és kulturális összefüggéseket tárja fel. A könyv segít megérteni, hogyan hat a múlt a jelenre, és miként lehet tudatosan alakítani a szülői szerepet. Külön figyelmet kapnak a generációs minták, a digitális világ hatásai, valamint a szülői önismeret pszichológiai alapjai. A célom, hogy a könyv ne csak felismeréseket, hanem gyakorlati kapaszkodókat is adjon. Ez a könyv a mai negyvenes, ötvenes és hatvanas szülők útkereséséről szól: a hozott minták, a digitális kihívások és a szülői önismeret metszéspontjában segít megérteni, honnan jövünk, és hogyan alakíthatjuk tudatosan a gyerekeink jövőjét. Ajánlom mindazoknak, akik szeretnék jobban érteni saját magukat szülőként - és a gyermekeiket emberként.  Steigervald Krisztián generációkutató
Na stiahnutie
9,86 €

A gazdagság két hangja


A A gazdagság két hangja című könyvben Ranjot Singh Chahal egy erőteljes utazásra hívja az olvasót a pénzügyi zűrzavartól a tartós szabadságig. Őszinte történetmesélésen és mély személyes felismeréseken keresztül mutatja meg, hogyan formálja két belső hang — az egyik a félelem, a másik a bölcsesség által vezérelve — minden döntésünket a pénz, a munka és az élet terén.Ez nem csak egy újabb könyv a meggazdagodásról — ez egy ébredés története. Ahogy Ranjot a küzdelemből megértésbe lép, feltárja, hogy az igazi gazdagság a gondolatban kezdődik, bátorsággal növekszik, és a célban teljesedik ki. Az út során az olvasók megtanulják, hogy a pénz nem cél, hanem tükör, amely megmutatja, kik is vagyunk valójában, és mit értékelünk leginkább.Tele van nehezen megszerzett bölcsességgel, érzelmi igazsággal és gyakorlati meglátásokkal — A gazdagság két hangja megtanítja, hogy a szabadság az igazi vagyon, és a jelentés az igazi siker.„Választhatsz: az életedet a pénz hajszolásával töltheted, vagy megtanulhatod megteremteni azt belülről – a döntés a tiéd.”
Na stiahnutie
9,83 €

Hogyan működik az élet valójában?


Lehet, hogy már régóta keresed, hogyan lehetne könnyebb. Talán gyakran érezted magad túl soknak, túl érzékenynek, túl másnak, vagy egyszerűen csak hibásnak. Mintha az élet másoknak működne, veled pedig csak történne. De mi van, ha valójában nem te vagy elcseszett, csak eddig senki nem mutatta meg, hogyan működsz te, és hogyan működik az élet valójában?Mi van, ha eddig sem veled volt a baj? Mi van, ha csak nem a saját térképed alapján próbáltál navigálni?Ez a könyv nem megmondani akarja a tutit, és nem is kínál kész válaszokat. Nem egy újabb tipikus önsegítő könyvet tartasz a kezedben, hanem egy emlékeztetőt arról, hogy mindig van másik út, amit választhatsz.A Hogyan működik az élet valójában? egy belső térképet mutat, lehetőséget a különféle utakra, amelyeken a saját választásod szerint indulhatsz el. Ezek az utak más nézőpontokra, felismerésekre és kérdésekre vezetnek, így megnyithatják előtted a kaput egy másfajta működés felé. És hogyan működhet az élet másképpen? Képzeld el azt, hogy a tested többé már nem az ellenséged. A kapcsolataid már nem megfelelésből működnek, és nem játszmák szabályozzák őket. A választásaid nem korlátok között születnek, hanem valódi szabadságból. A teremtés térképén navigálva mindez számodra is lehetséges lehet.Legyen ez a könyv egy felhívás arra, hogy bármelyik pillanatban választhatod saját magad. Induljunk el közösen ezen az úton!========A szerző sokáig maga is azt hitte, hogy vele van a baj. Nem elég jó, nem elég okos, nem elég „normális”. Évekig próbált beilleszkedni a világ elvárásai közé, amíg egy súlyos baleset szó szerint megállította. A gyógyulása nemcsak fizikai fordulatot hozott, hanem szemléletváltást is: felismerte, hogy a valóságunk nem adott, hanem alakítható, és minden újrakezdhető, de csak akkor, ha új térképet rajzolunk hozzá.Ma több ezer embert inspirál online programjaival, tanfolyamaival és a Briliáns tagság keretében. Írásaiban és előadásaiban is emberközeli nyelven, tabuk nélkül beszél testtudatról, kapcsolódásról, önazonosságról és arról, hogyan találhatjuk meg a saját működésünket a világ zajában.
Na stiahnutie
19,69 €

Neuro lingvisztikus programozás kezdőknek


Az NLP (Neurolingvisztikus Programozás) világszerte emberek millióinak segített legyőzni a félelmet, növelni az önbizalmat, gazdagítani a kapcsolataikat és szenzációs sikereket elérni a társadalom minden szintjén.Akár a hiedelmeidet szeretnéd átprogramozni, akár a személyközi kapcsolataidat szeretnéd javítani, ez az útmutató megadja a kulcsot egy jobb élethez.Az NLP egyszerű technikáival te is pillanatok alatt erős, boldog és sikeres személyiséggé válhatsz.Ebben a könyvben többek között a következőket fedezed fel:Az NLP alapjai (alapvető a kezdőknek!)Az NLP-t övező makacs mítoszok: tisztázásuk és cáfolatukTöbb mint 20 hatékony technika az emberek befolyásolásáraAz NLP 4 különböző formátuma és közvetlen alkalmazásuk az Ön számáraSzisztematikus siker: az egyszerű modell a nagyszerű eredményekhez.Ne irigyeld a szerencséseket és a tehetőseket. Légy te is egy közülük még ma!Ezzel az útmutatóval kihasználhatod a szakértők legfrissebb meglátásait, és áttörheted a falakat, amelyek megakadályozták céljaid elérésében.Inspiráló és könnyen olvasható könyv, amely hatékony eszközöket ad a rejtett potenciálod felszabadításához.A megfelelő időben: ez az NLP könyv neked való!Szerezd meg most a saját példányodat, és kezdj egy új életet, amely tele van boldogsággal, beteljesüléssel és jóléttel!
Na stiahnutie
9,41 €

Erősítsd meg az utazásod


Nem számít, mi történt veled, honnan jöttél, vagy mit tettél, továbbra is teljes békére, feltétel nélküli szeretetre, teljes beteljesülésre és bőséges örömre lelhetsz az életben.Mindenki sebezhető ezzel szemben. A fény elengedhetetlen a sötétség létezéséhez, ezért még a legsötétebb pillanatainkban is kell, hogy legyen fény.Ez a könyv bölcsességgel tölt el, amely egy életre szól, és segít megérteni, hogy bármi is történik ebben a világban, a képzelet erejével képes vagy megteremteni a saját valóságodat.A "Ne higgy el mindent, amit gondolsz" üzenete nem a gondolkodásmódod megváltoztatásáról, a történelem átírásáról vagy az agyad újraprogramozásáról szól.Ugyanazon tudatossági szint használata, amely a problémáinkat okozta, nem fogja megoldani őket. Csak a taktikák maradandóak. A fokozott tudatossági állapot hatásai egy életen át tartanak.
Na stiahnutie
9,41 €

Motivačná literatúra prináša široký výber kníh a textov, ktoré slúžia ako zdroj inšpirácie a motivácie. Táto literatúra vám pomôže objaviť nové perspektívy, rozvíjať pozitívny životný postoj a dosahovať osobný rast a úspech.

Prečítajte si motivačné knihy a získajte návody, tipy a stratégie na dosiahnutie vašich cieľov, prekonanie prekážok a naplnenie vášho potenciálu. Motivačné knihy vám pomôžu rozvíjať sebaúctu, pozitívne myslenie, sebapoznanie a dosiahnuť životnú rovnováhu.

Vyberte si z najlepších diel svetoznámych autorov a nechajte sa inšpirovať ich príbehmi úspechu a motivujúcimi myšlienkami. 

K najznámejším autorom motivačnej literatúry patria Brené Brown, Dale Carnegie, Simon Sinek, či Mark Manson.

.