Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Emberség!


Mi az ember lényege, mi teszi őt emberré? Sokan sokféleképpen közelítik meg ezt a kérdést. E kötet szerzője úgy gondolja, az embert egyfelől a szabadság teszi igazán emberré, az, hogy képes választani, dönteni, valamilyen célt kitűzni, értelmet adni az életének. Másfelől az a mód, ahogyan önmagához viszonyul és a többiekhez kapcsolódik, ami alapvetően meghatározza életminőségét. Mit jelent emberségesnek lenni? Kedvességet, törődést és együttérzést jelent önmagunk és a szenvedők iránt, beleértve az állatokat is, és azt a törekvésünket, hogy enyhítsük, csökkentsük a szenvedést. Az emberség azért olyan fontos, mert emberi kapcsolatok rendszerében élünk, melyek pozitív vagy negatív hatása gyermekkorunktól életünk végéig formálja személyiségünket.Lehetséges a huszonegyedik században emberségesnek maradni? Hiszen az ember újra és újra kénytelen szembesülni az embertelenséggel. A könyv elolvasása után döntsék el Önök!
Na stiahnutie
8,42 €

Digitális kapitalizmus


– Miben más az analóg és a digitális kapitalizmus?– Tényleg a big tech cégek markában vagyunk?– Kik ezeknek a tulajdonosai? Kik finanszírozzák a létrejöttüket?– Hogyan tudja néhány társaság uralni az internetet, ha az decentralizált és hálózatos?– Az államtól kell-e félnünk, vagy a big tech vállalatoktól?– Javítja-e a technikai haladás az életminőségünket?– Megnyerheti-e Kína a chipek versenyét?– Szerencsejáték vagy a szabadság záloga a bitcoin?– Elveszik-e a robotok, az algoritmusok és a mesterséges intelligencia a munkádat? Mi lesz így az emberekkel?– Mi az a transzhumanizmus? A mesterséges intelligencia folytatja majd az emberiség történelmét?Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ Pogátsa Zoltán közgazdász-társadalomkutató könyve.
Na stiahnutie
8,14 €

Ne olvass híreket!


"- Szevasztok, a nevem Rolf, és hírfüggő vagyok." Rolf Dobelli úgy nőtt föl, ahogy nagyon sokan az ő korosztályában: reggel a család a friss újsággal kezdte a napot, napközben meghallgatták a rádióban a híreket, majd este következhetett a tévéhíradó. Később, az internet megjelenésével Rolf boldogan vetette bele magát a hírportálok végtelen univerzumába. Éveken át nem is tudatosult benne, hogy függő, mígnem egy nap, több tízezer órányi hírfogyasztás után feltett magának két kérdést: "Most már jobban érted a világot?", "Jobb döntéseket tudsz hozni?" A válasz kijózanító volt. 2010-ben Rolf Dobelli úgy döntött, nem követi többé a híreket. Tapasztalatairól először saját honlapján, majd 2013 áprilisában a The Guardian szerkesztősége előtt számolt be részletesen. Az előadásból írt online cikk hatalmas port kavart. A Ne olvass híreket! rövid, olvasmányos fejezetekben tárja fel előttünk a hírek mérgező hatásait. Dobelli rámutat, hogy a rendszeres hírfogyasztás rontja a koncentrációs képességünket, megbetegíti a testünket, árt a lelki békénknek, és eltereli a figyelmünket az igazán fontos dolgokról. A könyv tanácsait követve azonban akár már ma belevághatunk a hírdiétába, és minden nappal közelebb kerülhetünk a teljes hírmentességhez. És hogy mit nyerünk mindezzel? Elsősorban rengeteg pluszidőt, nyugodtabb mindennapokat és koncentráltabb figyelmet. Hosszú távon pedig megszabadulhatunk a szorongástól, tudatosabbá, boldogabbá válhatunk, és mindehhez csak egyetlen dolgot kell megtennünk: hagyjunk fel a hírfogyasztással egyszer és mindenkorra! A tartalomból: - Utam a hírdiétához - A hír az a szellemnek, ami a cukor a testnek - A hírfogyasztás időpazarlás - A hírek beszűkítik az értelmet - A hírek megmérgezik a testet - A hírek akadályozzák a gondolkodást - A hírektől passzívakká válunk - A hírek manipulálnak bennünket - A hírek megölik a kreativitást - A hírek támogatják a terrorizmust - A hírek megzavarják a lelki nyugalmunkat
Na stiahnutie
8,73 €

Kib*szott bölcs


A Ne sz*rakodj, élj! című könyvével Gary John Bishop olvasók millióinak tanította meg, hogyan lehet elnémítani a negatív, önszabotáló hangokat a fejükben, hogy végre kiteljesedhessünk. Új könyvében kibővíti korábbi tanításait, újradefiniálja, hogy mit jelent bölcsnek lenni, és megmutatja, hogyan küzdhetünk meg problémákkal, és hogyan javíthatunk a saját életünkön – és másokén. Amikor az élet sz*rkupacba lök, sokan nem tudjuk, mit kellene tenni – legyen szó elveszített munkahelyről, összetört szívekről, vagy egész egyszerűen a céltalanság érzéséről. Bölcsességre van szükségünk, hogy tovább haladhassunk. És ugyan az interneten rengeteg látszólag jó tanács van, azok nem mindig segítenek ténylegesen megváltoztatni az életünket. Wise as F*ck áttör a hülyeségen, és tűpontos tanácsokat ad a négy legfontosabb területen: szerelem, veszteség, félelem és siker.Széleskörűen dicsért egyenes stílusában megírt könyvével Bishop új, friss perspektívát kínál arra, hogyan tudjuk megváltoztatni a dolgokhoz való hozzáállásunkat. De azt is egyértelművé teszi, hogy a munka itt nem áll meg. Most, hogy már nem sz*rakodsz és k*rva bölcs vagy ezekkel a kényes témákkal kapcsolatban, ideje, hogy ezeknek a leckéknek a segítségével az egész világra hatással legyél.
Na stiahnutie
11,26 €

Red Flags, Green Flags


FEJTSD MEG A MINDENNAPI DRÁMÁK VISELKEDÉSI KÓDJAIT!Olyan helyzetbe kerültél, amiből nem látod a kiutat?Szeretnéd még idejében felismerni a mérgező barátságokat?Esetleg úgy érzed, eleged van bizonyos emberekből, de nehezen húzod meg a határokat?A RED FLAGS, GREEN FLAGS című könyv egy hasznos útmutató, amely segít megkülönböztetni a toxikus és a pozitív viselkedéseket a baráti, szerelmi, családi és munkatársi kapcsolatokban. A közösségi médiából is ismert pszichológustól, Dr. Ali Fenwicktől megtanulhatjuk, mik azok a red flagek és green flagek, az egészségtelen és egészséges társas viselkedés jellemzői, valamint hogyan értelmezzük és kezeljük a mindennapi helyzeteket, legyen szó érzelmi manipulációról, akaratos, tolakodó szülőkről, vagy olyan főnökökről, akik maguknak tulajdonítják a munkánk eredményeit.Fejleszd érzelmi intelligenciádat, és tanuld meg megérteni saját szükségleteidet és elvárásaidat a társas kapcsolatok terén! 
Na stiahnutie
10,84 €

A történelmi Hitler


A Harmadik Birodalom Führere minden idők leggyűlöltebb történelmi személyisége. A nevéhez kapcsolódó szörnyűségek napjainkban is tovább kísértenek - érthető, hogy baljós alakját szűnni nem akaró érdeklődés övezi.John Lukacs könyve nem életrajz, hanem nagyszabású kísérlet a Hitler-biográfiák összegzésére és elemzésére. Megtudhatjuk belőle, hogy az idők során a történészek miképp értelmezték a példátlan botrányt, amely teljességgel soha nem lesz megmagyarázható: Hitler és a nácizmus felemelkedését."Birodalma, amelyet ezer esztendőre szánt, csak tizenkettőt ért meg; mégis óriási hatást gyakorolt erre a századra, és kitörölhetetlenebb nyomot hagyott benne, mint bármely más diktátor, Lenin, Sztálin vagy Mao. Ezért van az, hogy világtörténelmi helyét - ami ennek a könyvnek nem fő témája - sokáig latolgatni fogják az emberek. Még nem végeztünk Hitlerrel..."
Na stiahnutie
10,98 €

Az örökkévalóra nyíló kapuk


A könyv az Örökkévalóra nyíló kapukat a múlt század és napjaink nagy spirituális tanítóinak a munkásságán keresztül mutatja be. Bemutatja Krishnamurti, Nisargadatta Maharaj, Ramana Maharshi, Osho, Papaji, Alan Watts, Thich Nhat Hanh, Robert Adams, Ram Dass, Eckhart Tolle, Mooji, Adyashanti, Rupert Spira és Frank M. Wanderer tanításait, életét, valamint azt, hogy mit tanítottak a tudatosság természetéről és a spirituális ébredésről. Az Örökkévalóra nyíló kapukat pedig azok a spirituális gyakorlatok jelentik, amelyeket ezek a tanitok a spirituális ébredés eléréséhez javasoltak. A könyv számtalan ilyen kaput mutat be, amelyek között mindenki megtalálhatja a saját személyiségéhez és életútjához illót. Bármelyik kapun megy is át valaki, mindenki ugyanoda jut, feloldódik az Örökkévaló Egységbe.
Na stiahnutie
6,73 €

Százéves hírek. 1924


Mi történt a „párisi olympián”? Hogyan lőtte meg Horger Antal tanár urat a felesége? Miért ítélték el az álfőhadnagyot? Hogyan tudósított a magyar sajtó Hitler peréről a sörpuccs után? Miért párbajozott a főispán és az alispán? Hogyan aratott a halál a világháborúból hátramaradt kézigránátokkal? Mi történt a feministák tiltakozó nagygyűlésén? Ilyen és hasonló híreket olvashat 1924-ből. Egy évből, amely olyan sokban hasonlított a mára és amely olyan sokban különbözött tőle.
Na stiahnutie
7,01 €

Bizonyíték: van élet az élet után


Dr. Raymond Moody, az Élet az élet után című könyv sikerszerzője, valamint Paul Perry, a New York Times bestsellerszerzője közel ötven évnyi túlvilági és halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatást ötvözve bizonyítja a lélek és a halál utáni élet létezését új, úttörő könyvében.Miután közel öt évtizedet töltött a halálközeli élmények tanulmányozásával, Dr. Moody végre megkapta a választ az emberiség legégetőbb kérdésére: Mi történik velünk, ha meghalunk?A kezedben tartott könyv az első erőfeszítés számos egymást átfedő bizonyítéksor egységes rendszerré alakítására, melynek célja az, hogy alátámassza a túlvilág valóságának objektív létezését. A kötet nagymértékben kibővíti a közös halálélmény fogalmát, bemutatja, hogy ezek az esetek mennyiféleképpen szolgálnak objektív bizonyítékul az agy és a test határain túli tudat létezésének, illetve megerősíti a lélekre és a szeretetteljes kapcsolatokra vonatkozó azon elképzelésünket, miszerint ezek a fizikai test elmúlását követően is léteznek.Raymond A. Moody kibővített módszertana olyan jelentős új munkaterületeket vonultat fel a túlvilági léttel foglalkozó tanulmányok terén, mint a:- a testen kívüli élmények modern dokumentálását,- a halálközeli élmények által biztosított új képességeket,- megmagyarázhatatlan gyógyulásokat,- a spirituális eseményeket magukba foglaló prekognitív tapasztalások megfigyelését,- beszámolók és átfogó elemzések rendkívül gazdag tárházát,- azt a 7 okot, ami azt bizonyítja, hogy létezik túlvilág.A Bizonyíték: van élet az élet után kötetében Moody és szerzőtársa, Paul Perry felfedi, hogy a tudat a test halála után is fennmarad. A mélyreható esettanulmányokat, a legújabb kutatásokat és a szakértőkkel készített, megvilágító erejű interjúkat felvonultató könyv mindent feltár: a gyakori paranormális jelenségeket, a közös halálélményeket, és még sok egyebet.A szerzőkrőlDr. Raymond A. Moody Dr. Raymond Moody a „halálközeli élmények” vezető szaktekintélye. Ő alkotta meg ezt a kifejezést, továbbá ő maga határozta meg ezt a jelenséget még a hetvenes évek végén. Az Élet az élet után című alapműve, amely több mint tizenhárom millió példányban kelt el világszerte, teljesen megváltoztatta a halálról és a haldoklásról való gondolkodásunkat. A New York Times a „halálközeli élmények atyjának” nevezte Dr. Moodyt.Paul PerryPaul Perry öt New York Times bestseller társszerzője, köztük a Raymond Moodyval jegyzett Fény a kapun túlé, a Dannion Brinkley-vel kiadott Megváltott a fényé, valamint a dr. Jeffrey Longgal közösen írt Evidence of the Afterlife-é [A halál utáni élet bizonyítéka]. Perry társszerzőként egy tucat könyvet jegyez a halálközeli tapasztalások témájában, közülük hatot Dr. Moodyval. Könyveit több mint harminc nyelven adták ki szerte a világon. 
Na stiahnutie
14,62 €

Egy farkas uralkodása


McIntyre páratlan betekintést nyújt a farkasok viselkedésébe és Yellowstone híres farkas-újratelepítési projektjébe. A szürke farkas visszatérése a Yellowstone Nemzeti Parkba ugyanis minden idők egyik leghíresebb természetvédelmi sikertörténete. A Druid Peak volt a leghíresebb falka a Yellowstone Nemzeti Parkban, sőt talán az egész világon. Egyik első vezérét, a 21-es farkast a nevelőapja, a 8-as, a sorozat első könyvének (Egy farkas diadalútja) főszereplője nevelte fel. Kettőjüknek különösen szoros volt a kapcsolata, és a 21-es sok olyan vezetői képességről tett tanúbizonyságot később, melyeket mentorától tanult. Ez a drámai, igaz történet a 21-és alfa-hím és a 42-es, az ő hűséges alfa-nőstényének a története, akik rendíthetetlen bátorságukról és szokatlan jóindulatukról váltak ismertté, és akik hosszú évekig uralták a park területét.
Na stiahnutie
10,70 €

Az elme sötét oldala


Kerry Daynes elismert törvényszéki pszichológusként immáron több mint húsz éve vizsgálja Nagy-Britannia legveszélyesebb bűnelkövetőit; járja a tárgyalótermeket, börtönkórházakat és elmegyógyintézeteket, szenvedélyesen kutatva a bűncselekmények mögött meghúzódó pszichológiai összefüggéseket. Az emberi elme legsötétebb zugaiba merészkedik, pszichopaták indítékait próbálja kifürkészni, ami korántsem kockázatmentes vállalkozás. Kerry Daynes nem csupán pályafutásának legizgalmasabb eseteit gyűjtötte egybe könyvében, hanem leplezetlen őszinteséggel vall arról is, milyen veszélyekbe sodorta a szakmája, és milyen személyes kihívásokkal kellett megküzdenie karrierje során. Az elme sötét oldala hol megdöbbentő, hol megindító, mindvégig lebilincselő olvasmány az emberi viselkedés legszélsőségesebb eseteiről, elkövetőkről és áldozatokról, bűntettekről és traumákról. „Kerry elképesztően ragyogó mesélő. Ez a könyv szinte minden oldalán megkérdőjelezte az előítéleteimet azzal kapcsolatban, amit a bűnözők elméjéről gondoltam.” - David Robson. „A nőgyűlölet - a lányokkal és asszonyokkal szemben érzett, mélyen gyökerező előítélet és megvetés - egyike azon kevés mentális állapotnak, amelyet még nem nyilvánítottak elmebetegségnek. Feltehetően azért, mert ha megtennék, rögvest kiderülne, hogy valóságos járvánnyal van dolgunk.” 
Na stiahnutie
8,45 €

12 tényező a személyes növekedéshez és önfejlesztéshez


12 Tényező a Személyes Növekedéshez és Önfejlesztéshez: Fedezd fel a Kulcsokat, hogy a Legjobb Önmagaddá Válj az a végső útmutató, amely segít egy kiteljesedett, kiegyensúlyozott és sikeres élet elérésében. Legyen szó személyes kiválóságról, szakmai sikerről vagy belső békéről, ez a könyv megadja azokat az eszközöket és stratégiákat, amelyekkel felszabadíthatod teljes potenciálodat.A könyvben felfedezheted azt a tizenkét átalakító tényezőt, amelyek az önfejlesztés alapját képezik, például az önismeretet, az érzelmi intelligenciát, a rezilienciát és a folyamatos tanulást. Minden fejezet gyakorlati technikákat, inspiráló felismeréseket és megvalósítható lépéseket mutat be, amelyek segítenek:Értelmes célokat kitűzni és elérni őket tisztán és fókuszáltan.Hatékonyan kezelni az idődet és fejleszteni az önfegyelmedet a tartós haladás érdekében.Pozitív kapcsolatokat kialakítani, amelyek támogatnak és felemelnek.Akár most kezded az utadat, akár szeretnéd megerősíteni a fejlődésedet, ez a könyv egy térképet kínál az önfelfedezéshez, a növekedéshez és a tartós változásokhoz.Fejleszd a kreativitást, a hálát és a tudatosságot egy gazdagabb és kielégítőbb életért.Kezdj bele ebbe a megerősítő utazásba még ma, és fedezd fel a kulcsokat, hogy a legjobb önmagaddá válhass!
Na stiahnutie
9,27 €

Mohamed élete


Mohamed élete egy rendkívüli történet. Szegény árvából vált egész Arábia első uralkodójává. Új vallást alapított, új hadművészetet vezetett be és egy új politikai rendszert hozott létre, amely saját jogrendet is magában foglalt, a saríát. Mohamed volt a földkerekség legnagyobb hadvezére. Manapság senki nem harcol Caesar, Nagy Sándor, Napóleon vagy más vezér nevében. Azonban minden évben rengeteg ember hal meg Mohamed miatt. 1400 év múltán is, az iszlám erősebb, mint valaha volt. Mohamed azt mondta, hogy egy napon az egész világ az ő törvényeinek uralma alatt fog élni. Ahhoz, hogy megértsük az iszlámot, ismerni kell Mohamed életét. Minden muszlim vágya az, hogy az övével megegyező életet élhessen. Minden szava és tette a muszlim lét tökéletes példája. Minden muszlim egyben mohamedán is. Az iszlám vallás nem Allah imádatáról szól, hanem arról, hogy pontosan úgy imádjuk Allahot, ahogyan Mohamed tette. Ez a könyv egyedülálló. Magától értetődő és teljesen kötelező érvényű. A hivatkozások lehetővé teszik, hogy mi magunk ellenőrizzük le az eredeti szírában az itt olvasottakat.
Na stiahnutie
3,35 €

Hétköznapjaink mélyfilozófiája és ,,néppszichológiája"


Ajánlom e könyvet bárkinek, ki hol élete örömökkel teli, hol keserű napjain valaha elgondolkozott azon pillanatainak mély eseményein olyan egyszerű kérdések felvetésével, mint a „hogyan?”, a „mi lenne, ha...?” és a „mi lett volna, ha...?”, vagy a „miért?”. Egyszóval mindenkinek. Ajánlom kiváltképp azoknak, kik bármiféle felismerésre szert tettek ezen pillanatok alatt. Olyan felismerésekre, amik minden egyes alkalommal afféle sikerélményt nyújtottak értelmük egy szinttel való emelésével. Avagy, lelkük erősítése és megnyugvása felé.Teljesen hétköznapi felvetésekről szól ez a rövid de átfogó kötet, melyeket a legkülönbözőbb szinteken szemlélve csupán gondolkodásra késztet. E „szintek” percepciói az, ami megihlette e könyvet. Ugyanakkor, megihletett az egyén „túlélése” jegyében azon sajnálatos alapon, hogy olyan világot élünk, ahol a „mindenkori” természetes normák, emberi értékek és hagyományos életmódunk is eltűnőben van, veszettül haladva az abnormalitás felé. Haladunk egy olyan dekadens társadalom felé, hol tudatunk deformitása okozta groteszk normák lesznek uralkodók. Úgy vélem, jelenleg még csak az „interregnum” idejét éljük, a jelenleginél sokkalta markánsabb változáson fog átesni a már „kifejlett, uralkodó” újtársadalom. Az e világban való boldogulásunk zálogát pedig hagyományos társadalmunk kohéziójában és egyéni tudatunkban lelhetjük, a tudatos, már-már szükségszerűen sztoicista gondolkodásmódunk képében. Hiszen, egy nem normális világban nem boldogulhatunk a megszokott módon, normalizálva az abnormalitást.Józan tudatosságunk pedig, nem csak egyéni, hanem közösségi érdek is, mert kontrollálatlan érzelmeink, haragunk és „ösztöneink” könnyen konfliktusokat és széthúzást szítanak.
Na stiahnutie
4,23 €

A máglyára ítélt művek könyvtárosa


Berlin, 1933. Első regénye sikerének köszönhetően Althea James személyesen Joseph Goebbelstől kap meghívást Németországba. Berlin az új kancellár, Adolf Hitler vezetése alatt kozmopolita, virágzó városnak hat a Maine állambeli kisvárosból származó lány számára. Kisvártatva azonban találkozik Hannah Brechttel, aki felfedi előtte Berlin valódi arcát… Párizs, 1936. Hannah Brecht hamar rájön: hiába menekült Berlinből Párizsba, a fények városa sem nyújt menedéket az antiszemitizmus elől. Hannah a Máglyára Ítélt Művek Német Könyvtárában talál új célra. Úgy érzi, a könyvek csendes ereje révén talán harcba szállhat az Európa-szerte egyre hangosabbá váló fasiszta gépezettel, ám amikor egy barátja úgy dönt, a tettek többet érnek a szavaknál, számot kell vetnie, mely történetekért érdemes élni - és ha a szükség úgy hozza, meghalni. New York, 1944. Férje eleste óta Vivian Childs a saját háborúját vívja, hogy megakadályozzon egy befolyásos szenátort a Katonák Könyvtára cenzúrázásában Viv Edward utolsó leveléből jól tudja, mennyire fontosak ezek a könyvek a fronton harcolóknak. Hamar rájön, hogy ezt a csatát csak úgy nyerheti meg, ha a szenátor propagandáját egy saját, erősebb történettel ellensúlyozza, aminek középpontjában a Nácik Által Betiltott Könyvek Amerikai Könyvtárát gondozó, rejtélyes és visszahúzódó nő áll… A máglyára ítélt művek könyvtárosa megtörtént eseményeken alapuló, felejthetetlen történelmi regény és tanúságtétel az írott szó szépsége és hatalma mellett.
Na stiahnutie
11,62 €

India útja


A 2008-as globális pénzügyi válságtól a 2020-as koronavírus-világjárványig terjedő bő évtizedben tanúi lehettünk a világrend átalakulásának. A nemzetközi kapcsolatok és annak szabályai továbbra is a szemünk láttára változnak, a nagyhatalmi erő kritériumai nem azok, mint régen, a világ pedig egy soha nem látott multipoláris logika szerint formálódik. Szubrahmanjam Dzsajsankar több évtizedes, diplomataként a világ üzleti-politikai csomópontjain szerzett tapasztalatai alapján reflektál ezekre a változásokra, vizsgálódása középpontjában Indiával. Higgadtan és elemzői szemlélettel taglalja, Indiának mint erősödő hatalomnak milyen kihívásokkal kell megbirkóznia a megváltozott nemzetközi környezetben, s felvázolja azt a nemzeti érdekek érvényesítése és a globális felelősségvállalás által kijelölt utat, melyen haladva visszakövetelheti az őt megillető helyet a világ színpadán.  „Miközben India felemelkedik a világban, nemcsak egyértelműen körül kell határolnia az érdekeit, de hatékonyan kommunikálnia is kell azokat. Jelen könyv ehhez kíván hozzájárulni, illetve ahhoz, hogy őszinte párbeszéd alakuljon ki az indiaiak között – és az se baj, ha ezt a világ is meghallja!”  Dr. Szubrahmanjam Dzsajsankar pályafutása hivatásos diplomataként több mint negyven évet ölel fel, csúcspontját 2015 és 2018 között betöltött külügyi államtitkársága jelentette. Ezt megelőzően, 2009 és 2013 között Kínában, majd Obama elnöksége idején Washingtonban volt nagykövet. Diplomataként különböző beosztásokban dolgozott Moszkvában, Washingtonban, Colombóban, Prágában, Budapesten és Tokióban. A külügyminisztériumban 2004 és 2007 között az Amerika-főosztály élén, 1993–94-ben a Kelet-Európa-főosztály igazgatójaként tevékenykedett. Diplomatakarrierje után, 2018–19-ben a Tata óriásvállalatnál töltött be vezető pozíciót, majd visszatért a politikába, s 2019 májusa óta India külügyminisztere. E könyv szakmai körökben, konferenciákon és üzleti fórumokon elhangzott előadások gyűjteménye, amelyből megérthetjük, milyen érvek és viták mentén formálódik napjaink indiai külpolitikája, és megismerhetjük, mi volt és mi lesz a jövőben India útja. 
Na stiahnutie
6,83 € 9,76€

Tisztázatlan


Az éghajlatváltozás manapság valóban „forró” téma, a sajtóból és különböző médiumokból ömlenek ránk a hőhullámokról, újabb melegrekordokról, természeti katasztrófákról szóló hírek. A nagyközönség többé-kevésbé tisztában van a hivatalos állásfoglalással: az emberi tevékenység fokozottan befolyásolja a Föld éghajlatát azáltal, hogy hatalmas mennyiségű üvegházhatású gázt enged a légkörbe. Steven E. Koonin több évtizedes tapasztalatát felhasználva naprakész információkkal és ideológiamentes szakértői véleménnyel árnyalja ezt a leegyszerűsítő képet. Olyan tényeket tár az olvasó elé, melyeket a médiából tájékozódó nagyközönség nem ismer, hiszen rendkívül kevesen olvassák a laikusok számára nehezen értelmezhető szakmai jelentéseket, kutatási dokumentumokat. A szerző tudományos alapossággal vizsgálja a valóságtartalmát annak a közhiedelemnek, mely szerint „az emberiség már tönkretette az éghajlatot”. Közérthető módon, tényekre alapozva bemutatja, hogy mennyiben is változott az éghajlat az idők során, mi határozza meg a Föld hőmérsékletét, mi a szén-dioxid-kibocsátás és a szén-dioxid- koncentráció közötti összefüggés, valamint következtetéseket von le a múltbéli hurrikántevékenységről, csapadékmennyiség- és tengerszintváltozásról rendelkezésre álló adatokból. A könyv zárógondolataiban megfogalmazza azokat a lépéseket, amelyekkel elérhetjük, hogy az éghajlattudomány úgy adjon át ismereteket a nem szakmabeliek számára, hogy abból ne hamis következtetések szülessenek, másrészt támpontokat ad ahhoz is, hogy felkészüljünk a várható klímaváltozásokra, legyenek azok természetes eredetűek vagy az emberi tevékenység következményei.
Na stiahnutie
8,21 € 11,73€

Egy jobb világért


Alapításának 110. évfordulóját ünnepli idén a Magyar Cserkészszövetség, hazánk legnagyobb és legrégebb óta működő ifjúsági szervezete. Ez a bő évszázad korántsem volt viszontagságoktól mentes: a szélsőséges ideológiák, a háborúk és a korszellem kihívásai sokszor komoly megpróbáltatások elé állították a cserkészeket. Minden nehézség ellenére úgy hisszük, hogy az Isten, haza és az embertársak szolgálatára tett fogadalom, amely túlélte az elmúlt évszázad viharait, átsegít minket a 21. század próbatételein is. A magyar cserkészet ma is a keresztény valláserkölcsi alapokon, a hazaszereteten és az egymásért viselt felelősségen nyugszik, s bár minden korszak új társadalmi kihívásokat hoz magával, célja napjainkban is ugyanaz, mint 110 évvel ezelőtt: szüntelenül munkálkodni egy jobb világért. E változatos tematikájú, jubileumi tanulmánykötet nagy ívű áttekintést nyújt a magyar cserkészmozgalom idáig megtett útjáról, és bepillantást enged annak jelenébe. Emléket állít nagyjainak, összefoglalja történetét az alapítástól kezdve a kommunizmus elnyomó évtizedein át egészen napjainkig, bemutatja a cserkészet mai helyzetét az önkéntesség, az élménypedagógia és az ifjúsági szerveződések felől közelítve, és arra a kérdésre is választ keres, hogy miként maradhatott a cserkészet a magyar kultúra és identitás megőrzésének kulcsa határon innen és túl. Reméljük, hogy a kötet méltó kapocsként szolgál majd a múlt, a jelen és a jövő cserkészei között, és egyúttal iránytű is lehet egy olyan korban, amikor egyre nehezebb meglelni a helyes ösvényeket.    SZERZŐK: Bartal Anna Mária, Bóna Zoltán, Brückner Ákos Előd, Constantinovits Milán, Csortán-Szilágyi György, Gál-Gönczi Krisztina, Grynaeus András, Imre Sándor, Kaszper Blanka, Kelemen László, Kiss-Kozma Georgina, Koltai András, Kovács Adorján, Lendvai-Lintner Imre, Marosvári Attila, Némethy Kesserű Judit, Réti Gergely, Székely Levente, Tabajdi Gábor, Takács Benedek, Wisznovszky Tamás
Na stiahnutie
8,21 € 11,73€

A béke bajnokai


Az első világháború kitörésekor Szerbia az antanthatalmak szövetségese lett, majd nem sokkal később Nagy-Britanniában olyan befolyásos, jól értesült és elkötelezett patrónusai akadtak, mint Henry Wickham Steed angol újságíró, a The Times napilap külügyi rovatának szerkesztője, valamint Robert William Seton-Watson skót történész, politikai újságíró, aki Nyugat-Európában az elsők között jelentetett meg szakmunkákat a térség lakóiról. Délszlávbarát érdekszervezeteik mellett az Osztrák?Magyar Monarchia romjain létrehozni tervezett kisállami rendszert népszerűsítő The New Europe hetilap is azt sulykolta, hogy a német világuralmi törekvésekkel szemben csakis egy, az összes délszlávok lakta területet magában foglaló „Jugoszlávia” jelenthet hathatós megoldást. Noha a „béke bajnokai” kitartottak amellett, hogy Európában kizárólag ez a megoldás garantálja a tartós fegyvernyugvást, a két brit elvbarát nagyszabású törekvésének politikai öröksége sem a kontinens, sem a térség lakóinak életébe nem hozott békét, hiszen a délszlávkérdés még a 21. században is megoldatlan maradt. 
Na stiahnutie
7,52 € 10,75€

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.