Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Mily nagy vagy Urunk!


A Grammy-díjas dicsőítőénekes, Chris Tomlin személyes hangvételű könyvében dalszövegeken és igaz történeteken keresztül mutatja be, hogy a dicsőítés több mint csak éneklés, a mai énközpontúságban sokkal inkább egy lehetőség arra, hogy saját világunkat újra Isten köré építsük. „A dalok csak a filmzene, a cselekmény maga az élet” – mondja.A Mily nagy vagy, Urunk! arra hívja az olvasót, hogy huszonegy napon keresztül szánjon rá napi huszonegy percet, és olvasson el egy-egy megindító történetet a leghíresebb dicsőítődalok születéséről, gondolkodjon el az istendicsőítő élet lényegén a Biblia tükrében, majd énekelje el az énekes egy-egy, a témához tartozó dalát. Tartsunk Chris Tomlinnal és elmélkedjünk arról, hogy hogyan hívhatjuk be Istent valójában életünk középpontjába!
Na stiahnutie
8,99 €

A konzervativizmus


„Konzervatívnak lenni egy bizonyos emberi létmód, és a konzervatív habitus az élet minden területén – képzőművészetben, zenében, irodalomban, tudományban, vallásban – megjelenik. Ebben a könyvben a „konzervatív” politikai filozófiával, nem pedig az ugyanezzel a jelzővel illetett politikai tevékenységgel foglalkozom. Az így értelmezett konzervativizmus gazdag forrása a politikai rendről való elmélkedéseknek, és e könyv célja, hogy megmutassa a konzervatív szemlélet mögöttes koherenciáját, illetve védhetőségét. Remélem, hogy olvasóim – akár helyeslik a konzervatív politikát, akár nem – belátják, hogy a konzervatív eszmék mindenképpen érdekesek, és szükséges megismernünk őket, ha érteni akarjuk, kik vagyunk, hol állunk, és miért.” 
Na stiahnutie
6,83 € 9,76€

A sikeres nemzetek tíz szabálya


„Változásokkal teli világunkban egyedül a jövőt meghatározó gazdasági és politikai ciklusok körforgása állandó” – vallja a szerző, aki szerint minden, a jelenben megfigyelhető gazdasági trend közös vonása az átmenetiség, és a normát az állandó változás, a folyamatosan újra meg újra bekövetkező válságok jelentik.Éppen ezért Sharma szerint egy gazdasági elemző, illetve egy gazdasági elemzés akkor igazán jó, ha mentes az éppen uralkodó korhangulat hatásaitól, és nem próbálja a jelen trendjeit kritikátlanul a jövőre is kiterjeszteni, hanem mindig szem előtt tartja, hogy a gazdaságban minden bizonytalan és változékony. Könyvében erre az ars poeticára alapozva próbál olvasóinak tíz olyan szempontot nyújtani, amelyek alkalmasak lehetnek az egyes országok gazdasági jövőjének elemzésére és megjósolására.Ezt a fellendülések és a visszaesések mintázatait leíró tíz szabályszerűséget a saját kutatásaira alapozva dolgozta ki, és a valóság próbájának is alávetette, hiszen maga is több évtizede dolgozik a feltörekvő piaci befektetések irányításával.Közérthető stílusban és nyelvezettel megírt, plasztikus példákkal alátámasztott, élvezetes művét haszonnal forgathatja bárki, akit érdekelnek a tágabb gazdasági összefüggések, és szeretné megérteni azok hátterét, illetve túl kíván tekinteni a sajtó sokszor bombasztikus, de felületes főcímei által sugallt féligazságokon.
Na stiahnutie
7,52 € 10,75€

Startups and Robots


MCC Centre for Next Technological FuturesStudies on Innovation, Technologies and Regions, Volume 1As cyberpunk writer William Gibson famously said, “The future is already here—it’s just not evenly distributed.” This ironic statement is particularly relevant when we look at the map of innovation and entrepreneurial ecosystems in Europe, where we can easily see deep regional imbalances. But while the future of technology is nearly impossible to predict, it could be discovered by those companies—the startups whose basic working method is trial and error. In addition, the current deafening hype around artificial intelligence is also reigniting the debate about robots and their impact on our economy and society. And these are the main reasons this book is about startups and robots. The studies conducted at the Centre for Next Technological Futures, Mathias Corvinus Collegium, Budapest, raise questions such as: How does geographic proximity to venture capital affect startups at different stages of development? While startups in Europe are concentrated in a handful of large cities, what opportunities do smaller cities have that specialise in Industry 4.0? What factors influence the use of industrial robots in different European countries, and how does the story of industrial robots differ from the emerging new story of robots in the service sector? Incubators and accelerators can increase the chances of survival of startups, but are those institutions that only chase a quick return on investment really the most successful?  CONTRIBUTORS: Borbála Brosig, Zoltán Cséfalvay, Csaba Kristóf Johanyák, Viktor Lázár, Csikó Bálint Pálfai, Orsolya Székely, Zoltán Szombathy, Máté Ujvárosi
Na stiahnutie
5,23 € 10,45€

Árral szemben


„…az elénk tolakodó témákról írni olyan munka, amelyet elvégezni kötelességünk” – olvassuk Roger Scruton filozófus közírói hitvallását. Közel ötven év esszéiből, kritikáiból, véleménycikkeiből, valamint naplójegyzeteiből készült válogatást tart kezében az olvasó. A gyakran provokatív hangvételű írások témái széles skálán mozognak – a halfogyasztástól a feminizmusig, az állatjogoktól a libanoni keresztényekig és Noam Chomskytól Margaret Thatcherig –, ám egyenként és együtt is híven tükrözik a szerző kérlelhetetlen kiállását a hagyomány- és tekintélytisztelet, illetve a nemzeti szuverenitás mellett. A sok vitát szító írásokon átsüt a szerző – korunk felkapott ideológiával szembemenő – mély meggyőződése, hogy ezen értékek nélkülözhetetlenek a társadalmi biztonság és összetartozás megőrzéséhez. Ahogy saját publicisztikai ars poeticáját summázza: „Attól, hogy egy vélemény nem divatos, még lehet igaz.”
Na stiahnutie
7,52 € 10,75€

Beszélgetések és mondások


  „Rá lehet venni a népet, hogy kövesse a helyes utat, de azt már nem lehet elérni, hogy meg is értse azt.”
Na stiahnutie
4,36 €

Elmélkedések


„Ne vádolj senkit! Ha teheted, igazítsd helyre azt, aki hibázott, ha nem teheted, hozd helyre legalább a hibát. Ha ezt sem lehet, mire jó még a vádaskodás?"
Na stiahnutie
4,36 €

Kismaradam


„Miközben Kató beszélt, a királyi ügyész minden szavát és rezdülését feszülten figyelte. Még nem akart dönteni, hisz-e az asszonynak vagy sem. Azt viszont biztosan tudta: egészen pontosan kell értenie, mi miért történt azon a tragikus napon, és sokkal mélyebbre kell majd ásnia az emberi lelkekben, mint elsőre sejtette.”Az 1920-as években történt veszprémi apósgyilkosság hónapokig izgalomban tartotta az egész országot: egy harminckét éves gazdatiszt, Bárdy Géza a vasárnapi ebéd alatt váratlanul felállt, apósa mögé lépett, és fejbe lőtte.Vizler-Nyirádi Luca 1980-ban született Budapesten. Szociológus, újságíró. Első regényének alapja családi vonatkozású, igaz történet, amelynek megírását csaknem kétéves kutatómunka előzte meg. Íróként főleg pszichológiai és szociokulturális kérdésekkel foglalkozik.
Na stiahnutie
9,83 €

A mohácsi csata


Az 1526. évi mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a magyar történelemben. Könyvünk bűnbakkeresés helyett igyekszik érthetővé tenni az előzményeket, a 16. század eleji Magyarország és az Oszmán Birodalom helyzetét, háborúságuk természetét, valamint I. Szülejmán szultán sokat vitatott szándékait is. A kötet számos, rég meggyökeresedett közkeletű tévedésre, félreértésre is felhívja a figyelmet, és az eddigieknél világosabb és izgalmasabb képet ad a több mint 300 évig tartó török-magyar háborúk történetének egyik legfontosabb időszakáról, a magyar nemzeti sorstragédiák szimbólumává vált mohácsi csata valós történetéről.A kötet szerzője, B. Szabó János történész, jelenleg a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója. Számos hadtörténeti tárgyú ismeretterjesztő könyvet írt, többek között az Erdélyi Fejedelemség hadseregéről és az Árpád-kori magyar-bizánci háborúkról, valamint a tatárjárásról.Második, javított elektronikus kiadás.
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

A földrajz jövője


„Új űrverseny kezdődött. A zsákmány a győzteseké. A kihívást az jelenti, hogy az egész emberiség legyen a győztes.” A világűr: az új határvidék, vad és törvények nélküli hely. Már most is központi szerepet tölt be gazdaságunkban, kommunikációnkban, katonai stratégiánkban és földi nemzetközi kapcsolatainkban. Most ez az emberi felfedezések, a kizsákmányolás - és talán a hódítások - legújabb színtere. Felfelé és kifelé tartunk, és magunkkal visszük a hatalmi harcainkat. Kína, az Egyesült Államok és Oroszország jár az élen. A fizikai területektől és a műholdakhoz szükséges erőforrásoktól a fegyverekig és a stratégiai csomópontokig a geopolitika ugyanolyan fontos odafent az égbolton, mint idelent a Földön. Aki kíváncsi arra, hogyan jutottunk idáig és merre tartunk, hogy visszatérünk-e a Holdra vagy milyenek lesznek az űrháborúk, a választ ebben a könyvben megtalálja. „Egy ideje gyűlnek az arra utaló jelek, hogy a 21. század meghatározó geopolitikai története a világűrben íródik. Az elmúlt években ritka fémeket és vizet találtak a Holdon; egyesmagáncégek pedig, mint például Elon Musk SpaceX-e, jelentősen csökkentették a világűr elérésének költségét; miközben a nagyhatalmak rakétákat indítottak a Földről, hogy új fegyvereiket tesztelve megsemmisítsék saját műholdjaikat. Mindezek az események egy kibontakozó nagyobb történet részei.”
Na stiahnutie
10,14 €

Itt mindenki idióta?


Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában. Hogyan válnak ezek az emberek olyanokká, amilyenek, és mik a legfőbb jellemzőik? Milyen típusai vannak az idiótáknak? És hogyan viselkedjünk velük szemben? Claudia Hochbrunn sok humorral és csípős megjegyzésekkel elemzi az egyes személyiségtípusokat, és megmutatja, hogy tudunk némi odafigyeléssel, kis türelemmel és néhány kisebb-nagyobb kommunikációs trükkel boldogulni velük.
Na stiahnutie
9,29 €

Te mit gyászolsz?


Bárcsak ne volna szükséged erre a könyvre! Ám sajátos jellege miatt a gyász nehezen érthető, és az emberek gyakran zavarba jönnek, amikor a tapasztalatuk nem egyezik az előre várt viselkedéssel. A gyásznak nincs kizárólagos formája és nincs meghatározott idővonala, így egyénenként igen eltérő lehet a vele való megküzdés módja is. Sokféle élethelyzet miatt gyászolhatunk: egy szeretett személy, az állásunk elvesztése, egy kapcsolat vége vagy egy költözés is járhat veszteségérzéssel. A könyv két szerzője mentális egészséggel foglalkozó szakember: 75 informatív és támogató listát állítottak össze, amelyek között fellelhetők az "ezt tedd!" és az "ezt ne tedd!" jellegűek, a bakancslisták, az interaktív listák, valamint - 5 kevéssé ismert tény a gyászról; - 4 ok, amitől a bűntudat még bonyolultabb, mint hinnéd; - 9 ötlet, hogyan tudasd a környezeteddel, mire van szükséged, és mire nincs; - 7 köznapi védekezési mechanizmus magyarázata. „Sok szempontból a kezelhetőség (és nem a leküzdés) a feladat. Vagy ha más célt akarsz kitűzni, akkor választhatod azt, hogy elviseled, az életed részévé teszed, együtt élsz vele, megérted, vagy ha ambiciózusnak érzed magad, esetleg még gyarapodsz is általa. Ezekből a célokból hiányzik az a fajta lezártság, amely például a bánat leküzdése esetén bekövetkezik, de meg kell jegyeznünk, hogy a gyász feldolgozása "folyamatos", és az érintettek zöme nem tud csak úgy "túllépni" rajta. Meglehet, ez dermesztő gondolat, de hidd el, minden rendben lesz, majd meglátod! Ugyanis azzal párhuzamosan, ahogyan egyre inkább kibontakozik a kapcsolatod a gyásszal, nagy valószínűséggel rátalálsz majd a reményre és a gyógyulásra is, miután sikerül megváltoztatnod a hozzáállásodat, miként reagálsz és küzdesz meg a veszteséggel, és hogyan határozod meg a jelentéstartalmát. Épp ebben fog neked segíteni (reményeink szerint) ez a könyv.” 
Na stiahnutie
13,52 €

Sanyikám, én nem politizálok


Sanyikám, miről szól ez a könyv? Ez a könyv a felelősségről szól. Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia olyan csodaszer, amitől hirtelen szabadság, jólét és jó hangulat lesz körülöttünk. A demokráciát azonban nem lehet „csak úgy” élvezni: mindennap csinálni kell. Minél többen csináljuk, annál többen élvezhetjük. De ha nem csináljuk, akkor eljön a pont, amikor már nem lesz demokrácia, és ezzel együtt szabadság, jólét és jó hangulat sem. Felelősséggel tartozunk a saját életünkért, a hazánk sorsáért és közös ügyeinkért is. A felelősség felvállalásának első lépése pedig a gondolkodás. Gondolkodás mindarról, ami körülvesz bennünket. Gondolkodás arról, mit lehetne másként, jobban csinálni, hogy aztán a gondolatokat tettek is kövessék. Itthon a „politizálás” szitokszó, pedig politizálni valójában annyit jelent, hogy foglalkozunk a közös ügyeinkkel. Mint ahogy azt ebben a könyvben Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa facebook oldal főszerkesztője is teszi: a közélet, az állam, a politika alapfogalmairól gondolkodik, az olvasó pedig egyetértően bólogathat vagy éppen ellenkezőleg: elküldheti őt a fenébe. Mindegy, mert tetszik vagy sem, mindkettő „politizálás”. Politizálni pedig igenis fontos, mert ha te nem politizálsz, akkor mások fognak helyetted. 
Na stiahnutie
8,45 €

Fehér lyukak


A Hét rövid fizikalecke szerzője lenyűgöző utazásra hív a fehér lyukak világába. "Kutatásaim néhány éve a fehér lyukakra, a fekete lyukak megfoghatatlan kistestvéreire összpontosulnak. Ez a könyvem most a fehér lyukakról szól. Megpróbálom elmagyarázni, hogyan épülnek fel az égbolton százával látható fekete lyukak. Mi történik e különös csillagok peremén, a horizonton, ahol az idő már olyannyira lassulni látszik, hogy szinte megáll, a tér pedig mintha szétszakadozna. Aztán megyünk még lejjebb, még beljebb, a legbelsőbb régiókba, egészen odáig, ahol szétolvad az idő és a tér. Odáig, ahol mintha visszapattannánk az időben. Odáig, ahol a fehér lyukak megszületnek." Carlo Rovelli (1956) olasz elméleti fizikus. Hazáján kívül az Egyesült Államokban, Franciaországban is dolgozik. Jelenleg a marseille-i egyetemen működő Elméleti Fizikai Központ kvantumgravitációs kutatócsoportjának vezetője. 2019-ben a Foreign Policy beválasztotta a 100 legmeghatározóbb globális gondolkodó sorába.
Na stiahnutie
7,88 €

A számok nem hazudnak


Bill Gates kedvenc írója, Vaclav Smil, a cseh-kanadai környezettudós és közgadász több mint negyven, energiával, környezeti és populációs változásokkal, élelmiszergyártással és táplálkozással, technikai innovációkkal, kockázatkezeléssel, közélettel és politikával foglalkozó könyv szerzője. A repülés veszélyes? Milyen nehéz a világ összes szarvasmarhája? Mi teszi boldoggá az embereket? Magyarul elsőként megjelenő könyvében provokatív kérdések, lenyűgöző és szokatlan példák segítségével magyarázza el többek közt azt, hogy hány ember munkájára volt szükség a nagy piramisok felépítéséhez; hogy a védőoltások nemcsak életet mentenek, hanem kiváló befektetések is; és hogy az elektromos autók miért nem olyan nagyszerűek (egyelőre). A számok nem hazudnak tényfeltáró kalandra hív, melynek során legyőzhetjük előítéleteinket, berögzült meggyőződéseinket és szellemi lustaságunkat. Arra ösztönzi olvasóit, hogy maguk is ellenőrizzék, igaz-e mindaz, amit annak gondoltak, és hogy értő, tudatos olvasói legyenek információgazdag világunknak. A sokak által modern polihisztornak tartott közgazdászprofesszor emellett bebizonyítja, hogy kellő elszánással és kalandvággyal túlléphetünk a szűk, szakmai szempontokon anélkül, hogy lemondanánk a tudományos igényességről.
Na stiahnutie
10,14 €

A titkok titkos élete


"A gyerekek tudják, de a felnőttek gyakran elfelejtik, hogy a titkok arra valók, hogy megosszák őket."Miért titkolózunk, milyen titkaink vannak, hogyan befolyásolják ezek a titkok a világról alkotott benyomásainkat, az egészségünket, a munkahelyi életünket, a kapcsolatainkat - és kire bízzuk rá őket?Titkaink teherként nehezedhetnek ránk, ha egyedül, mások támogatása nélkül hordozzuk őket. Akár a jó hírünk, akár egy kapcsolat vagy hozzátartozó védelme, akár valamilyen más cél motivál a titkolózásra, azzal tisztában kell lennünk, hogy a titok magányossá és elszigeteltté tesz.A szerző bizonyos titkok létjogosultságát elismeri, nem ítéli el a titkolózót, nem követeli a feltétel nélküli vallomásokat, hanem olyan tudományosan megalapozott stratégiákat kínál, amelyek segítenek együtt élni a titkainkkal. Elsajátításuk során jobban megismerhetjük elménk, kapcsolataink és önmagunk működését.Michael Slepian a Columbia Egyetem Üzleti Karának docense, menedzsmentet és etikát tanít. Több mint 60 viselkedéstudományi tanulmányt publikált, nevét a titkokkal és a titkolózással kapcsolatos átfogó tudományos munkája tette ismertté. Könyve nem gyakorlati útmutató kezdő és haladó titkolózók számára, hanem egy ötvenezres mintán végzett, hosszan tartó kutatássorozat összefoglalása, a titok lélektanának és a 38 titokfajtának a leírása. A Rising Star-díjjal kitüntetett szakértő kutatásairól a The New York Times, az Economist, a The Wall Street Journal és a BBC is beszámolt. Magyarul ez az első könyve.
Na stiahnutie
10,14 €

Nem ígértem rózsakertet


Persze az intézetről egészen más leírást kell adni, egy szót se a magas hangú, velőtrázó sikolyról, amit elmenőben, az egyik rácsos ablak mögül hallottak, s amitől remegni kezdtek, és a fogukat csikorgatták.
Na stiahnutie
5,07 €

Isten beszél hozzád


Ha olyan könyvet keresel, amely felemel téged, belső békét nyújt, és segít, hogy beszélgetést folytathass Istennel… rátaláltál! Nem vagy egyedül, Isten mindig figyel rád, és beszél hozzád! Pozitív energiát közvetítő üzenetei mindig a te javadat szolgálják, hiszen Ő maga a tiszta szeretet, amely nem igényel, kér vagy követel semmit cserébe.  „Kérdezz, és érkezik válasz. Kopogtass, és kinyílik az ajtó.” Neale Donald Walsch, A teljes beszélgetések Istennel New York Times bestsellerszerzőjének  saját tapasztalatai és a kötetben közreadott hétköznapi emberek személyes történetein keresztül szemlélteti, milyen váratlan, titokzatos és csodálatos módon is zajlik ez a kommunikáció. Fedezd fel, milyen változatosan léphet kapcsolatba veled a Mindenható, hányféleképpen szólhat hozzád, és változtathatja meg az életedet érzések, képek, fogalmak, metaforák és szokatlan események segítségével. Ismerd meg azt a hatlépcsős folyamatot, amely révén te magad is elmélyítheted ezt a különleges párbeszédet, és amelynek köszönhetően ezeket a beszélgetéseket nagyobb magabiztossággal, tudatosan és tiszta szándékkal tudod majd kezelni.  Az Isten beszél hozzád segít neked ráébredni arra, hogy valójában folytonosan párbeszédben állsz egy felsőbb erővel. Ezen bensőséges párbeszédnek köszönhetően életedben felbecsülhetetlen változás áll majd be, és a tiszta szeretet gyógyító erejével eggyé válhatsz az egyetlen tudattal, ami létezik.  „Isten legfőbb öröme a szerető iránymutatás, a mély megértés, a kitágult tudatosság, a bölcsesség és a tudás elérésének lehetősége, amely valódi énünket segít befogadni és megtapasztalni.Ahogyan egy virág fordul a Nap felé annak tápláló energiájáért, úgy hív minket is Isten, hogy forduljunk hozzá az Ő éltető energiájáért.” – Neale Donald Walsch 
Na stiahnutie
13,49 €

A fejedelem


„A nagy újság Machiavelli művében a gonoszság feltétlen, aggálytalan tudomásulvétele. Az emberiség erkölcsi elvei, a középkor magasztos keresztény és lovagi eszményei nem hagytak rajta semmi nyomot; a végletes realista szeme előtt csak az ősi ösztönök állnak, fejedelmének csak azokkal kell számolnia. A politikában nincsen erkölcs, csak szükségszerűség, necessita.” Szerb Antal
Na stiahnutie
3,94 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.