Jazyk


Väzba


Együttérzés


Az együttérzés nem szánalom; ez utóbbi néha a leereszkedő viselkedés jele lehet. Az együttérzés kölcsönösséget feltételez, amelynek révén felismerhetjük a másokban rejlő „szentet”. Emellett az együttérzés nem ér véget az érzések szintjén, hanem túlmutat a szenvedés enyhítése vagy az öröm megünneplése felé. Ez a keresztények és különösen is a keresztény segítők feladata, akik nyíltan vállalják, hogy másokkal „együttérezve” kívánnak embertársaik útitársaivá szegődni. Néha azonban elbizonytalanodunk, és nem leljük annak módját, hogyan tehetnénk ezt a lehető legjobban. Akik segítőbeszélgetéssel foglalkoznak, nem kész tudással „születnek”. Még azok is, akiknek természetes adottságuk volt erre a mesterségre, sokat tanulhatnak a különféle kommunikációs modellekből, hogy abban segítsék a hozzájuk fordulókat, találják meg maguk az adott probléma megoldását, bízva abban, hogy – a legtöbb esetben – az ehhez szükséges erővel is rendelkeznek.
Na stiahnutie
4,51 €

A nehezen nevelhető felnőtt


Ez ?a könyv több mint 50 év intenzív pszichoterápiás munkájára épül, melynek során a szerző több ezer segítséget kérő gyerek és szülő életének legszemélyesebb részleteibe nyert betekintést. Lebilincselő olvasmány gyerekre vágyó (vagy kimondottan nem vágyó), leendő vagy épp jelenleg is gyereket “nevelő” szülőknek. A szerző kérlelhetetlenül gyerekpárti. Vallja, hogy a gyerek nem kis felnőtt, hanem a felnőtt embertől minőségében eltérő érdekes, izgalmas és tiszteletre méltó lény, akit még akkor sem érdemes és hasznos alárendeltnek tekinteni, ha egyébként önálló életvitelre képtelen. A könyv terápiás esetekből vett, igaz történetekkel támaszt alá egy – a mai Magyarországon – radikálisnak számító felfogást az egészséges szülő-gyerek kapcsolatról. Nem átall olyanokat állítani, mint hogy a jó példa hatástalan, a szülőnek nem kell következetesnek lennie, és értelmetlen és veszélyes a gyereket “megóvni” a megmásíthatatlan és néha akár kegyetlen valóságtól, mert ha törekvésünk ne adj’ isten sikerrel jár, utódaink hasra esnek majd a realitások világában. Ez a könyv nem gyereknevelési tanácsadó. Ugyanakkor, ha megfelelő kézbe kerül, felbecsülhetetlen segítség lehet a tartós, őszinte, tartalmas, élethosszig tartó szülő-gyerek kapcsolat kialakításához. Minden gyereknek, akinek módjában áll hármat kívánni a jó tündértől, ajánlatos volna egyet elhasználni arra, hogy a szülei olvassák el ezt a könyvet.
Na stiahnutie
6,17 €

A közösség hatalma


Az ?ember társas lény: ebben az egyszerű és nyilvánvaló tényben rejlik az egyre többünket sújtó magányosság problémája. Vivek Murthy, az Egyesült Államok egyik vezető közegészségügyi szakértője és tiszti főorvosa azonban magasabb szinten vizsgálja a kérdéskört: szerinte a világon járványszerűen végigsöprő válságok, legyen szó alkoholizmusról, drogfüggőségről, erőszakról és szorongásról, mind erre vezethetők vissza. A magányosság nem csupán az egészségünket fenyegeti: meghatározza gyermekeink iskolai élményeit, hogy hogyan teljesítünk a munkahelyen, és ez az egyik fő oka a társadalmunkat egyre jobban szétfeszítő megosztottságnak és polarizációnak. Ám a társas kapcsolatok iránti vágy velünk született, és kiváló gyógyír a magányra. Arra rendeltettünk, hogy közösségben éljünk, hogy hosszú távú kötelékek fűzzenek másokhoz, segítsük egymást, és megosszuk másokkal is élettapasztalatunkat. Egyszerűen jobbak vagyunk együtt. Dr. Vivek Murthy pontosan megrajzolt, átfogó képet nyújt napjaink egyik legalattomosabb és egyben legpusztítóbb járványáról, ráébreszt minket arra, hogy a kézzelfogható megoldás ott hever az orrunk előtt.  
Na stiahnutie
9,50 €

dostupné aj ako:

Ne hidd el! Kérdőjelezd meg! Gondolkozz önállóan!


Demokrácia: ?szépen hangzik, de a valóság nap mint nap kikezdi az eszményt. Valójában a legtöbb politikai döntést kőkemény propagandahadjáratot követően hozzák meg – a fejlesztési tervektől a háborúba lépésig. Ez a könyv segít eligazodni a manipuláció dzsungelében. Albrecht Müller, a német közélet veteránja bemutatja a manipuláció általános módszereit, a közvélemény befolyásolásának sikeres eseteit, és elemzi a mögöttük álló stratégiákat. Az olvasó pedig újra és újra megdöbbenve veszi tudomásul, hogy bár a példák alapvetően Németországból valók, mindenkit érintenek: a lassan életünk minden percét meghatározó politikai és médiamanipulációk rendszeréről van szó, amely ugyan alig észrevehető, mégis félelmetesen hatékony. Itt az ideje, biztat a szerző, hogy elkezdjük megkérdőjelezni, amit el akarnak hitetni velünk. Itt az ideje, hogy elkezdjünk önállóan gondolkodni. Albrecht Müller (1938-) német közgazdász, újságíró és szerkesztő. A politika világát résztvevőként sikerült megismernie: 1972-ben Willy Brandt választási kampányát vezette, majd a szövetségi kancellária tervezési vezetőjeként dolgozott. Később szabadúszó politikai-gazdaságpolitikai tanácsadó lett, és két ciklust töltött képviselőként a német törvényhozásban. 2003 óta a tízezrek által követett, kritikus szellemű NachDenkSeiten portál alapító szerzője és társ­szerkesztője.
Na stiahnutie
6,34 €

dostupné aj ako:

A Csoda-dosszié


Valóban létezik-e a csodatévő Isten, akinek a keze nyomát megtaláljuk a természetfeletti eseményeken a régmúlttól kezdve egészen napjainkig? Megtörténhet-e, hogy beavatkozik ma a mi életünkbe is? Vajon a csodákba vetett hit tévedésben, félreértésben, csalásban, legendákban, ábrándokban vagy a placebohatásban gyökerezik-e – vagy a valóságban? És mi a helyzet azokkal a csodákkal, amelyek nem történnek meg? Lee Strobel amerikai újságíró, a Jézus-dosszié szerzője ismét beutazza az országot, hogy neves tudósokkal beszélgetve utánajárjon, lehetséges-e meggyőző dossziét összeállítani a csodák mellett szóló érvekből. A nyomozás az egyik legismertebb szkeptikussal készült interjúval kezdődik, majd tudományos kutatások, megdöbbentő beszámolók és megmagyarázhatatlan események egész sora kerül terítékre – hiszen ha racionális dolog csodákban hinni, akkor a mellettük szóló érveknek ki kell állniuk a próbát. A végső döntés az olvasóra vár.
Na stiahnutie
8,79 €

A háborúvezetés művészete


Képes lehet egyetlen ember eldönteni egy globális háború kimenetelét? Mi kell ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen - intelligencia, empátia, karizma, vagy gátlástalanság és őrült mértékű önbizalom? A neves brit történész, Andrew Roberts, a Churchill - Kéz a kézben a sorssal szerzője kilenc meghatározó modern kori háborús vezető (Napóleontól Churchillen és Hitleren át egészen Margaret Thatcherig) tanulmányozása révén kutatja a vezetés titkát. A kilenc nagy formátumú történelmi személyiség különböző korokban élt, különböző háborúkat vívott, és a történelem különböző szerepeket szánt nekik, ám mindegyikük emberek millióit vezette a győzelemig - vagy a végső vereségbe. Vajon mi a közös bennük, mi az, ami korokon, kultúrákon és kontinenseken át naggyá tesz egy vezetőt? A szerző a rá jellemző éleslátással és lendületes stílussal tárja fel a diadalok és kudarcok hátterében rejlő okokat és a győzelmek árát. „Andrew Roberts rendkívüli érzékkel ragadja meg akár egyetlen idézet vagy anekdota által a nagy történelmi személyek lényegét.” (History Today)
Na stiahnutie
9,93 €

Elmondani a világot


A könyv Bagdy Emőke nyolcvanadik születésnapja alkalmából jelenik meg. A szerző a tőle megszokott igényességgel szól arról, hogy mit kell magunk mögött hagyni, és mit viszünk magunkkal tovább mindabból, amit az előző századok emberi sorsunk, történelmünk évgyűrűibe véstek.
Na stiahnutie
7,18 €

dostupné aj ako:

Managing People


About the Book: I will explore the definition of leadership first, then different leadership style from different research works. To strengthen my views I would consider of consenting the scholarly articles in this regard. After that I will see the effect of style on the ethical environment of the organisation. Basically my article will describe the psychology of the person how one person got affected from behaviours of his superiors. Leadership style may hinder some person to act ethically in the organisation or give example to follows ethics. To begin the argument we have to understand the various styles of leadership style such as classical, organic, transactional and transformational. The style adopted has greater influence in the organisation behaviour. It is not necessary that if organisation displa About the Author: Myself Bankim chandra pandey writer of ore then 300 e books on kindle Amazon
Na stiahnutie
2,48 €

Som & Mery


About the Book: Mery- I am no Buddha, and I don't wish to be. Som- I am not offering you enlightenment. I am offering you the ultimate goal of existence, enormous happiness that you desire no more. Mery- Then why is everyone running after enlightenment? Som- Don't worry, it will be consequential. Mery- Isn't death painful? Som- Death is the deepest sleep. Don't resist and it won't hurt. Mery- Unconditional love is a myth. Som- When you can see everything as it is without any preconception then you will rise above all conditions. And then it's very much possible. Mery- Is this enlightenment? Som- Yes. The ultimate blissful state is enlightenment. It is living every moment with joy. That's what anybody can ever ask for. *Get your answers through their questions… About the Author: Rajiv K Rout is basically a writer com entrepreneur. He started his career as an engineer. Later to explore the other unknown dimensions he quit the job and started following spiritual path. For masters like OSHO, Jiddu Krishnamurti and Swami Vivekananda he plunged into the innermost depths of existence including humanity. Through unshakeable meditational practices for years, he realised the root cause of every misery is attachment and illusion and their solution as awareness or awakeness. His books are his only effort to narrate these solutions through simplified techniques. He can be reached at [email protected]
Na stiahnutie
2,48 €

Emberek és gépek


Keresve ?sem találhatnánk jobb idegenvezetőt, mint Hannah Fry, aki gördülékenyen, izgalmas történeteken keresztül mesél a mesterséges intelligencia olykor ijesztő, olykor lenyűgöző világáról.”  Tim Harford, Az oknyomozó közgazdász és A csecsemőtápszer, a radar és a kettős könyvelés szerzője Napjainkban a legkülönbözőbb területeken – az orvoslástól a közlekedésen át az igazságszolgáltatásig – számos kérdést mérlegelhetünk a mesterséges intelligencia segítségével: milyen termékeket fogyasszunk, milyen gyógymódok közül választhatunk, vagy ki érdemel börtönbüntetést. De vajon a szakemberek vagy a számítógépek a megbízhatóbb tanácsadók? Mennyiben támaszkodhatunk az előbbiekre vagy az utóbbiakra? Emberi vagy gépi döntés alapján határozható-e meg biztosabban, ki lesz visszaeső bűnöző, melyik film lesz kasszasiker és egy esetleges légi katasztrófa során milyen manőverrel menthetőek meg az utasok?  Hannah Fry matematikus, A szerelem matematikája szerzője, az Emberek és gépekben többek között ezeket a kérdéseket boncolgatva mutatja be a mesterséges intelligencia felhasználásának eddigi gyakorlatait és korlátait, az ebben rejlő lehetőségeket, és választ ad arra is, tartanunk kell-e attól, hogy a jövőben a gépek veszik át felettünk az irányítást.
Na stiahnutie
9,89 €

Rossz érzések jó okkal


Evészavarok, autizmus, alkoholizmus, depresszió, pánikbetegség, skizofrénia – a mentális betegségek sok ember életét megnehezítik. De miért léteznek egyáltalán? Miért nem küszöbölte ki őket mindeddig az evolúció, ha ennyi szenvedéssel járnak? Randolph M. Nesse, a világhírű pszichiáter szerint a negatív érzelmek bizonyos helyzetekben hasznosak is lehetnek. Esettanulmányokkal gazdagított könyvében a laikus olvasó számára is érthető módon magyarázza el az egyes mentális betegségek evolúcióbiológiai okait, és fekteti le egy új tudományág, az evolúciós pszichiátria alapjait. Az új szemléletmód a klinikai tapasztalatokra és a legújabb tudományos eredményekre támaszkodva segít megérteni, miért olyan sebezhető az elménk, és gyökeresen átalakítja hozzáállásunkat a pszichiátriai betegségekhez Végre egy szemlélet, amely szembeszáll a »mindenáron« önismeret éljenzésével, és rámutat a pszichésvédelmi mechanizmusok hasznosságára. Kitűnő olvasmány mindazoknak, akiket érdekel az ember lelki működésének sokszínűsége és annak rejtett törvényszerűségei!    
Na stiahnutie
10,65 €

L'Homme Qui Séduisit La Joconde


C’est l’histoire de Tristano, un jeune diplomate pontifical au passé mystérieux et ténébreux qui, entre stratégies et tromperies, aventures et complots, dans l’Italie de la Renaissance, porte au succes toutes ses entreprises en maîtrisant l’art de la séduction. Mais le moment arrive ou le destin lui enverra sa mission la plus importante. C’est alors que Tristano voit sa vie bouleversée ... et qu’il séduit celle qui, immortalisée si énigmatiquement par Léonard de Vinci, charmera par son regard le monde entier.Un chercheur précaire du CNR de Pise, expert en cryptographie et blockchain, trouve par hasard dans les archives d’une abbaye toscane, un étrange fichier crypté contenant une histoire incroyable, extraordinaire, inédite ... de laquelle il ne peut plus se détacher :Par une nuit froide des prémices de la Renaissance, au temps ou les seigneuries italiennes s’annihilaient dans le but de remporter le contrôle éphémere de leurs frontieres, un jeune diplomate pontifical au passé mystérieux préférait de loin s’adonner a l’art de la séduction plutôt qu’a celui de la guerre. Qui était-il ?Il n’était ni prince, ni condottiere, ni prélat, il ne portait aucune titre officiel ... et pourtant lui parler équivalait a s’entretenir directement avec le Saint Pere. Il se mouvait avec désinvolture sur le complexe échiquier politique de l’époque, mais n’y laissait pour autant jamais de trace. Il écrivait chaque jour l’Histoire sans que son nom apparaisse sur aucune de ses pages. Il était partout mais semblait ne pas exister. D’une seigneurie a l’autre, d’un regne a une république, entre stratégies et tromperies, aventures et complots, les entreprises de Tristano étaient toujours couronnées de succes ... jusqu’au jour ou le destin l’amena a réaliser sa mission la plus importante : découvrir qui il était réellement.Pour y parvenir, il dut déchiffrer une lettre écrite par sa mere biologique qui, pendant quarante-deux ans, fut dissimulée par la caste des puissants de cette période. Pour ce faire, il dut traverser indemne cette époque marquée par une incroyable et inédite concentration de personnages exceptionnels (hommes d’État, mercenaires, artistes, hommes de lettres, ingénieurs, scientifiques, navigateurs, courtisans, etc.) qui changerent significativement, drastiquement et irrémédiablement le cours de l’Histoire. Pour parvenir a ses fins, il dut séduire celle qui, immortalisée si énigmatiquement par Léonard de Vinci, charmera par son regard le monde entier.
Na stiahnutie
5,10 €

!No más silencios incómodos!


?Tu mente se queda en blanco cuando tratas de conversar con ciertas personas? ?Alguna vez has deseado tener la confianza y el carisma para poder conectarte al instante con casi todo el mundo? ?Te has preguntado qué es lo primero que piensan las personas de ti, segundos después de conocerte? ?Qué debilidades y fortalezas senalan tus expresiones faciales y tu postura? Entonces te recomiendo que sigas leyendo... Hablar con desconocidos puede ser un verdadero reto para mucha gente. El miedo a quedarse sin cosas que decir o a hacer el ridículo puede causar angustia. Debido a esto, la mayoría prefiere no actuar y simplemente observar con frustración cómo aquellos que son mejores en la socialización y la conversación se llevan todos los elogios, hacen grandes conexiones, y triunfan en la vida con mayor facilidad. Además de las palabras, el lenguaje corporal es un medio de comunicación entre seres humanos. Por medio de él expresamos nuestros pensamientos y emociones a través del rostro, de nuestros gestos, nuestra postura, manera de caminar e incluso el espacio físico que guardamos con otros. Debido a ello, comprender cómo funciona el lenguaje corporal es clave para relacionarnos efectivamente con otras personas. Afortunadamente, es MUCHO lo que puedes hacer para cambiar completamente tu vida, incluso si te consideras hoy en día una de las personas menos sociables que conoces. En esta guía, descubrirás:  -Una manera eficaz de eliminar la ansiedad social por el resto de tu vida. -Una hoja de ruta comprobada que cualquiera puede usar para mejorar sus habilidades de conversación, incluso si son extremadamente antisociales. -!Estrategias seguras para ayudarte a romper el hielo con casi todo el mundo! -Lo primero que piensan de ti las personas al conocerte, basado en tu lenguaje corporal -Cómo proyectar seguridad y confianza con unos ajustes simples e inmediatos -Cómo obtener el poder de "leer mentes" con tan solo ver el lenguaje corporal de las personas -Estrategias efectivas que actores y celebridades usan para mejorar drásticamente su lenguaje corporal y la forma en que otros lo perciben. -Descubre cómo lidiar con las conversaciones más difíciles como todo un profesional. -Y mucho más... La investigación científica ha demostrado que el desarrollo de las habilidades sociales y de conversación puede ayudar a disminuir los niveles de estrés, ansiedad, depresión y otros trastornos del estado de ánimo. Tener un gran conjunto de habilidades sociales inevitablemente conduce a mejores resultados académicos y en la vida en general. Anos de investigación sobre nuestros patrones de conducta en sociedad han hecho que este tipo de entrenamiento sea fácil de seguir para cualquiera, incluso para la persona más tímida en la que puedas pensar. Así que si quieres convertirte en un gran conversador, hacer conexiones más rápidas o simplemente aumentar tu carisma, !entonces desplázate hacia arriba y haz click en el botón "Anadir al carrito" ahora!
Na stiahnutie
3,47 €

Swarm Intelligence


- Traders deciding on the next big market bet.- A navigation app quickly mapping out a less-explored area.- Fashion brands choosing the hottest color of the season.- An airport managing fight delays. What do these scenarios have in common? In each one, swarm intelligence blends global and local insight to improve how businesses make decisions. Swarm intelligence is a form of artificial intelligence (AI) inspired by the insect kingdom. In nature, it describes how honeybees migrate, how ants form perfect trails, and how birds flock. In the world of AI, swarm systems draw input from individual people or machine sensors and then use algorithms to optimize the overall performance of the group or system in real time. Consider Waze, the popular road navigation app that uses swarm intelligence to create and modify maps. Starting with limited digital maps, it began making tweaks based on its users’ GPS data along with manual map modifications by registered users. Entire cities have been mapped using this method, as was the case in Costa Rica’s capital, San José. And just as ants signal danger to their counterparts, so too do Waze users contribute live information from accident locations and traffic jams. Swarm intelligence is now being used to predict everything from the outcome of the Super Bowl to fashion trends to major political events. Using swarm intelligence, investors can better predict market movements, and retailers can more accurately forecast sales. By the end of reading this book, you will have the answers to the public top 100 questions, queries, issues, doubts, problems and inquiries. Most importantly, you will be able master the discussion about the following topics in Swarm Intelligence, and explore the new ways of thinking about life and business: 01 - Fundamental Concepts: Definition, Systems, Nature 02 - Models of Swarm Behavior: Boids, Self-Propelled Particles 03 - Optimization Problem: Elements, Formulations, and Search Solutions 04 - Meta-Heuristic Nature Inspired Optimization Algorithms Inspired by Swarm Intelligence 05 - Meta-Heuristic and Monkeys Problems: Infinite, Finite, and the difference 06 - Common Algorithmic Characteristics and Comparisons: Ant Colony Optimization, Bee Colony Optimization, Bat Algorithm, Cuckoo Search, Particle Swarm Optimization, Firefly Algorithm, Flower Pollination Algorithm, Swarm Intelligence Application Areas, Travelling Salesman Problem, Telecommunication, Image Processing, Engineering Design, Vehicle Routing 07 - Swarm Intelligence Systems: Taxonomy, Natural vs. Artificial, Scientific vs. Engineering 08 - Examples of Swarm Intelligence Systems: Foraging Behavior of Ants, Clustering by a Swarm of Robots, Exploitation of Collective Behaviors of Animal Societies, Swarm-based Data Analysis 09 - Properties of Swarm Intelligence Systems: Individual, Homogeneous, Interaction, Self-Organized 10 - Studies and Applications of Swarm Intelligence Systems: Clustering Behavior of Ants, Nest Building Behavior of Wasp and Termites, Flocking and Schooling in Birds and Fish, Any Colony Optimization, Particle Swarm Optimization, Swarm-based Network Management, Cooperative Behavior in Swarm of Robots. 11- Swarm Intelligence as a Whole New Way of Thinking About Business: Perspective and Advantages 12 - Swarm Intelligence Foraging for Solutions in Telecommunication, Information Technology, Logistics, Manufacturing. 13 - Advantages of Swarm Intelligence for Organizations: Simple Rules Rule, Raiding New Markets, A swarm of Possibilities.
Na stiahnutie
4,48 €

Superando la Infidelidad y otros Monstruos


?Te has preguntado qué hacer con tu relación y tu vida después de una infidelidad? ?Te has preguntado si deberías continuar en la relación o terminarlo y seguir con tu vida? Entonces necesitas seguir leyendo.. “Cuando traicionas a alguien, también te traicionas a ti mismo.” -Isaac Bashevis Singer. Pocas cosas pueden ser tan devastadoras cómo una infidelidad en las relaciones. Después de una infidelidad, nada parece ser igual y es posible que una o ambas partes quieran que las cosas vuelvan a ser cómo lo eran en el pasado. Sin embargo, no siempre es fácil tomar la decisión correcta, ya que muchas veces es mejor aprender a salir adelante. ?Pero, cómo saber cuál es la mejor opción a tomar? ?Qué hacer para curar el dolor que llega después de la infidelidad? En este libro descubrirás: -Sencillos pasos a seguir para curar las heridas dejadas por la infidelidad para que puedas seguir con tu vida. -Entendiendo exactamente qué es lo que hace que las personas sean infieles en una relación y cómo se puede evitar en el futuro. -Entiende de qué maneras se introduce el miedo y la inseguridad en las relaciones para que puedas prevenirlo en el futuro. -La manera más fácil de crear un sentido de seguridad en tu relación para que puedas vivir tu vida tranquilamente. -La manera correcta de afrontar a tu pareja al enterarte que fue infiel. -Cómo tomar la mejor decisión posible en base a tu situación. -Y mucho más.. Muchos pueden sentirse atrapados en una situación complicada después de afrontar una infidelidad, pero todos pueden tomar buenas decisiones que los ayudarán a salir de los momentos difíciles y de mejorar sus vidas. No lo pienses más y descubre cómo manejar la infidelidad de una vez por todas. !Haz clic en comprar y empieza a tomar mejores decisiones en tu vida de pareja hoy mismo! 
Na stiahnutie
3,39 €

The Five Atomic Love Languages of Getting The Love You Want


This book was designed to guide individuals toward the love and respect they desire. Utilizing the 5 love languages along with rigorous self-reflection, one will discover a new and rich life of love, romance and fulfillment.
Na stiahnutie
5,92 €

Nemzet és Európa


E kötet a folytatása, valójában az ismétlése az előző kötetekben szereplő üzeneteknek. Az Európa, nemzet, jogállam című kötet 22 évvel ezelőtt, 1998-ban jelent meg, a Mi és a világ, amely a 2002 és 2010 közötti írásaimat tartalmazza, 2015-ben, a Nyitás és identitás. Geopolitika, világkereskedelem, Európa pedig 2018-ban. A kötetek címei röviden kísérlik meg visszaadni az egyébként a műfajt és a témákat illetően változatos tartalmat,és az azt meghatározó fő gondolatokat. Ezek a gondolatok az elmúlt évtizedek során ugyan alakultak és alkalmazkodtak a változó körülményekhez, de lényegük nem változott. Ezért tekinthető a legutóbbi szűk három esztendő írásainak és előadásainak a gyűjteménye nem egyszerűen folytatásnak, a változások követésének, hanem az állandóság elemeinek az ismételt kifejezésére irányuló makacs kísérletnek. Mert a világ nemcsak változik, hanem a lényeget, az embert, az ember legfontosabb közösségeit, mindenekelőtt a nemzetet, a nemzeti összetartozás érzését és élményét, az emberiség történelmét, értékeit, erkölcsi normáit, ezek eredetét illetően nem változik.
Na stiahnutie
0,01 € 4,76€

Törvény és igazság


Válogatott beszédek, tanulmányok, dokumentumok a modern ügyészségről (2000–2020)2021-ben ünnepeljük az egységes modern magyar ügyészség létrejöttének 150. évfordulóját. E hosszú történetből a legutóbbi húsz évre tekint vissza ez a gyűjteményes kötet, amelyet a tisztelt Olvasó a kezében tart.Polt Péter legfőbb ügyész vezetése alatt – 2000 és 2020 között – több szervezeti és működési reform zajlott le az ügyészségen, valamint ekkor készült fel az ügyészség az EU-csatlakozásra és több máig ható jelentős nemzetközi bűnügyi együttműködésre.Ez a könyv hozzá kíván járulni a magyar ügyészség történetének, valamint tágabb értelemben az igazságszolgáltatás jelenkori történetének dokumentálásához. Olyan különleges forrásokat is közöl, amelyek korábban más formában még nem jelentek meg.Polt Péter egyetemi tanár, legfőbb ügyész neve az 1980-as évek óta van jelen a büntető jogtudomány területén. Elméleti és gyakorlati szakember, több mint 200  tudományos mű szerzője. Az Országgyűlés 2000-ben, 2010-ben és 2019-ben választotta legfőbb ügyésszé, így ő a magyar ügyészség történetének egyik leghosszabban hivatalban lévő vezetője.
Na stiahnutie
6,48 €

Christianity and Human Rights


In Europe, Christianity played a crucial role in the development of the concept of freedom. However, the creation of the human rights construct has primarily been formulated as an achievement of the Enlightenment, viewing the ideals of Christianity as a spiritual current and social organising force that restricts the freedom of the individual. The essays collected in this volume clearly show that the intertwining of culture, values, law and religion, especially Christianity, constitutes a special area of legal studies, and this is a research field which requires much fuller exploration. The individual papers focus on the legal questions raised by liberties, such as the right to human dignity and to the freedom of expression, religion and thought. All the authors contributing to this volume are academics from Hungary, and their papers are statements in a very timely and highly debated issue, which is of utmost importance, not only in their home country, but also in all Europe.
Na stiahnutie
0,01 € 6,25€

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.