Hodnotenie



Jazyk


Väzba


A Jézus-dosszié (bővített kiadás)


A Da Vinci-kód felveti Jézus személye és az evangéliumi beszámolók történelmi hitelességének kérdését. Mi az igazság? Alátámasztják-e a történelmi tények és bizonyítékok, hogy a názáreti Jézus valóban az volt, akinek vallotta magát, azaz Isten Fia? Lee Storbel interjúkötetében ezt a kérdést járja körül, amikor különböző tudományterületek jeles szakértőit faggatja az újszövetségi beszámolók hitelességének és megbízhatóságának kérdéséről. Szívós makacssággal ered az igazság nyomába, nem kímélve interjúalanyait a kemény és kényes kérdésektől sem. Strobel könyvéből egyben személyes lelki útja is elénk tárul, melynek során az ateizmustól és a szkepticizmustól eljut a Jézusban való hitig. A könyv 2019-ben bővített, átdolgozott kiadásban jelenik meg.
Na stiahnutie
11,25 €

Úton önmagunkhoz


Amit nem tudunk magunkról, az sokat árthat nekünk éppúgy, mint a kapcsolatainknak, és akadályozhat minket abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Szeretnénk megérteni, kik vagyunk valójában, és miért esünk bele újra és újra ugyanazokba a hibákba? Az enneagram olyan összetett személyiségtipológiai rendszer, amely nemcsak önmagunk mélyebb megismerését teszi lehetővé, de azt is, hogy a saját nézőpontunkon túl képesek legyünk a világot a kilenc enneagram típus más-más szemszögéből látni. Az enneagram nem valamiféle csalhatatlan személyiségmodell vagy tanrendszer, hanem olyan eszköz, melynek segítségével ráláthatunk arra, hogy miként váltunk azzá, akik ma vagyunk, hogyan látjuk a világot, milyen hajtóerők mozgatnak, melyek az erősségeink és a gyengéink, milyen a típusunk érett és kiteljesedett, illetve kevésbé érett formája, és mit tehetünk azért, hogy legjobb önmagunkká váljunk. Az Úton önmagunkhoz olvasmányosan, sok történettel, humorral és gyakorlatias megközelítéssel ismerteti meg az olvasókat az enneagram alapjaival, feltárva a fejlődés és a spirituális növekedés lehetőségeit.
Na stiahnutie
10,14 €

Péntekre boldog család


A pszichológus szerző a rá jellemző gyakorlatias megközelítéssel, sok történettel és humorral ad támpontokat a jól működő családi „csapat” kialakításához: - a kommunikáció jelentősége a pozitív családi légkör megteremtésében; - a helyes egyensúly az időbeosztás, az elfoglaltságok és a prioritások terén; - a családi értékrend jelentősége; - a házasság ápolása és a szülői szerepek összehangolása; - a fegyelmezés kérdése és a problémás viselkedés kezelése; - az egymás megbecsülésén alapuló családi kötődés elmélyítése. Leman külön fejezetet szentel a családi élettel kapcsolatos legégetőbb kérdéseknek, amelyeket olvasói és hallgatói rendszeresen feltesznek, és bónuszként bemutatja a születési sorsrend elméletét.
Na stiahnutie
11,25 €

Hol van Isten, amikor fáj?


"Egyedül a szenvedés hangszórója elég erős ahhoz, hogy térdre és gondolkodásra kényszerítsen életről, halálról, igazságról… Kórházlelkész van, koktélparti-lelkész nincs." A szerző ezúttal sokak által elkerülni igyekezett területre lép: közel megy a fájdalomhoz és a szenvedéshez, hogy válaszokat találjon a földi élet árnyékos oldaláról érkező kínzó kérdéseinkre, segítségül hívva az emberi tapasztalat és a Biblia gazdagságát.
Na stiahnutie
10,14 €

Visszhang a sötétségben


Több mint egy év telt el az arénában lezajlott tragikus események óta, ám Marcus Valerianus továbbra sem képes megszabadulni Hadassa emlékétől. A Római Birodalom által kínált gyönyöröket maga mögött hagyva Júdeába hajózik, hogy megtalálja és megátkozza a rabszolgalány Istenét. Mindeközben Juliát is utoléri a végzete, hiszen egy különös – a testét és a lelkét emésztő – kórban szenved. Egy rejtélyes, fátylakba burkolt nő szegődik mellé segítőként, aki szinte már kísérteties módon emlékezteti őt valakire a múltból… Az oroszlán jele-trilógia második kötete Marcus és Julia Valerianus sorsának bemutatásával az istenkeresés rögös és sokszor kiszámíthatatlan útjának gyönyörű allegóriájává válik.
Na stiahnutie
15,75 €

A Megismerés felhője


Ellis Potter a tőle megszokott éleslátással vizsgálja a valóság természetfeletti és természetes dimenziójának kapcsolódási felületét, melyet „a Megismerés felhőjének” nevez. Akik átélték a Bibliában a „felhőtapasztalatot”, különböző nevekkel illették ezt: „égő csipkebokor”, „tűz- vagy felhőoszlop”, „vakító fény”, „angyal”, „tűzszekér”. Ilyenkor mindig Isten a kezdeményező, aki megnyitja a felhőt az emberek számára, és bátorítja őket, hogy „lépjenek közelebb”. Ugyanakkor az ember felhőbe való hívatlan betörését a Biblia varázslásnak nevezi és tiltja. A könyv izgalmas gondolati területeken vezet végig, ahol érezzük az értelmi megközelítés korlátait, ezért is kapcsol a szerző az érvelés mellé néhány művészeti alkotást. Jézus Krisztus személye viszont biztos pontot jelent ebben a szellemi kirándulásban, aki feltámadott testében negyven napon át fizikailag is jelen volt: érintett, evett, beszélgetett és gyakorolta a vendégszeretetet, de teste a másik dimenzióban is működött: megjelent, eltűnt és „teleportálta” magát. Teljes mértékben természetes volt, ugyanakkor teljes mértékben természetfeletti is. Az igazi élet a valóság teljességében gyökerező élet, melyet Jézus kínál nekünk, és erre hív a szerző is.
Na stiahnutie
3,94 €

A szeretet másik arca a harag


Bármilyen meglepő, a harag lehet a szeretet másik arca. Hogyan fejezhetjük ki és vezethetjük le helyesen és hasznosan a haragunkat? A szerző szerint keresztény élethivatásunk betöltése nem más, mint Isten jellemének visszatükrözése.
Na stiahnutie
8,99 €

Más Jézus, más lélek, más evangélium


A könyv fő témája a hit védelme olyan vallási irányzatok tanaival szemben, amelyek önmagukat az igazi kereszténységnek tekintik, ugyanakkor tagadják a kereszténység egyetemes hitvallásait, a katolikus, ortodox és protestáns egyházak teológiai közös nevezőjét. Megközelítésének alapja az egyház ókori tanításának és lelkiségének újrafelfedezése, a keresztény hit lényegét megfogalmazó apostoli és patrisztikus hagyománynak a mai napig tartó folyamatossága.
Na stiahnutie
10,14 €

Művészet és Biblia


A XX. századi kereszténység viszonya az alkotóművészetekhez korántsem tekinthető problémátlannak. Ennek nyilvánvaló tünete az, hogy – legtöbbször a Szentírásra való hivatkozással – a hívő közgondolkodás a giccset részesíti előnyben mind az irodalomban, mind a zenében, mind pedig a képzőművészetben. Ha azonban az önmagát kinyilatkoztató szuverén Istenben hiszünk, akkor azt sem írhatjuk elő neki, hogy kit áldjon meg tehetséggel, és kit ne: a mélyen hívő Bachot vagy a botránkoztatást el nem mulasztó Mozartot; a szerzetesi magányban alkotó, szelídségéről és hitéről is híres Fra Beato Angelicót vagy a mindig kényelmetlen Michelangelót… Visky András
Na stiahnutie
3,38 €

Szülőfüggő fiatalok


A mai húsz-harmincévesek elhúzódó felnőtté válása új nehézségek és kihívások elé állítja a szülőket. A családi kapcsolatok jeles szakértőiként ismert szerzők konkrét példákon és eseteken keresztül mutatják be, miként építhető ki pozitív kapcsolat a generációk között. Bölcs és gyakorlatias meglátásaik hasznos szempontokat kínálnak a fiatal felnőttek szüleinek az olyan kérdésekben, mint: – milyenek is a mai fiatalok; – ha nem ürül ki a fészek; – az önállóság útjában álló akadályok; – amikor gyermekünk nehezen boldogul; – az eltérő értékrendből és életstílusból adódó feszültségek; – az anyós/após és a nagyszülő szerep kihívásai.
Na stiahnutie
6,74 €

Meghökkentő kegyelem


A minket körülvevő világ szerint életünk attól függ, hogyan teljesítünk. Az amerikai szerző ezzel szemben azt állítja: a kegyelem előfeltétele a tökéletlenség; a sebeink és a hibáink azok a repedések, amelyeken keresztül a kegyelem behatolhat az életünkbe. Philip Yancey egyik legszemélyesebb és legprovokatívabb könyvében megrendítő őszinteséggel mutatja be a kegyelem életátformáló hatalmát.
Na stiahnutie
12,39 €

Luther II. - Az igazság és az élet


Az ágostonos szerzetes, Martin Luther 95 tételét tartalmazó levél nem várt visszhangra lel, és Wittenberg egy csapásra szinte az egész birodalom figyelmének középpontjába kerül. Szavai nyomán olyan indulatok szabadulnak el az Egyházat védők és a visszaéléseket kritizálók között, hogy a békés megoldás lehetősége egyre reménytelenebbnek tűnik. Martint azonban a kiátkozástól való félelem sem rettenti vissza attól, hogy lelkiismeretét követve újra és újra megtagadja tanainak visszavonását...
Na stiahnutie
8,79 €

Az imádság


Philip Yancey legújabb könyvében a következő kérdésekre keresi a választ: Hallja-e Isten, amit mondok? Miért törődne épp velem? Mi értelme imádkozni, ha Isten mindentudó? Miért tűnnek következetlennek a válaszai? Miért érezzük olykor közel magunkhoz, olykor pedig távolinak? Hogyan lehetne kielégítőbb az imaéletem? A nehéz kérdésekkel birkózva egészen új szemlélettel közelíti meg az imádság időtlen témakörét.
Na stiahnutie
13,50 €

Hová tűnt az örömhír?


Yancey ezúttal azt kutatja, vajon mi válthatta ki a társadalom ellenséges magatartását a kereszténységgel szemben. Megvizsgálja, mennyiben járul hozzá a hit és a politika összekapcsolása, valamint az evangélium olykor arrogáns hirdetése a kereszténység elutasításához. Rámutat, mi teszi örömhírré az evangéliumot, s mit érdemes óvnunk és őriznünk egy olyan kultúrában, amely meghaladottnak tekinti a kereszténységet. Izgalmas történetei ugyanakkor megcsillantják a reményt: hitünket olyan formában is kifejezhetjük, hogy azzal még a legcinikusabb kétkedőket is lefegyverezzük.
Na stiahnutie
10,14 €

Az 5 szeretetnyelv titka fiataloknak


Az 5 szeretetnyelv című, több mint 10 millió példányban eladott sikerkönyv számtalan párkapcsolatot segített már nagyszerűvé tenni. Méghozzá azért, mert a módszer működik. De vajon az öt szeretetnyelv a fiataloknak is segíthet? Javíthat szüleikhez, testvéreikhez, barátaikhoz, tanáraikhoz, edzőikhez, szerelmükhöz fűződő viszonyukon? Igen! A könyv segítségével a tinédzserek felfedezhetik és megérthetik saját szeretetnyelvüket, illetve azt, hogyan fejezzék ki szeretetüket mások iránt.
Na stiahnutie
8,99 €

Ebéd C. S. Lewisszal


 Ki ne gondolkodna azon, hogy – létezik-e Isten? – van-e értelme az életének? – van-e célja a szenvedésnek?Alister McGrath könyvével egy meghívást nyújt át nekünk: üljünk le együtt, hármasban C. S. Lewisszal, és beszélgessünk az élet nagy kérdéseiről, dilemmáiról. Fedezzük fel, miként vélekedett Lewis barátságról, mennyről, a hit mellett szóló érvekről, a történetmesélés erejéről, s még számos kérdésről!McGrath C. S. Lewis életrajzírójaként, valamint teológiai, történelmi és irodalmi jártasságának köszönhetően avatott, sokoldalú értelmezője Lewis eszmevilágának. Izgalmasan vázolja fel az író portréját, valamint a nyugati kultúrkörre gyakorolt hatását.„Magam is azok közé a frissen megtért amerikaiak közé tartozom, akik az 1960-as és -70-es években C. S. Lewis műveivel csillapítottam lelki szomjúságomat. Lewis meghatározó hatást gyakorolt az életemre, dr. McGrath pedig megmagyarázza, miért.”  Timothy Keller
Na stiahnutie
7,21 €

A szeretet választható


Az amerikai pszichológus illetve pszichiáter szerzők a saját klinikájukon megfordult több ezer pácienssel folytatott terápiás tapasztalataik felhasználásával mutatják be azokat a kóros kapcsolati mintákat, melyeket összefoglalóan kodependenciának neveznek. A társfüggőség okai között említik és elemzik a kielégítetlen érzelmi szükségleteket, az elveszett gyermekkor jelenségét és a diszfunkcionális családok helyrehozására irányuló belső kényszert. Számba veszik azokat a tényezőket, melyek a társfüggő párokat nem engedik kiszakadni a szenvedés körforgásából: a függés hólabda-hatását, a tagadást és a dühöt. S az olvasó ahhoz is segítséget kap, hogy saját kapcsolataira rátekintve átgondolja a rosszul működő minták hatásait, s a problémákat fenntartó tényezőket megfékezhesse. A könyv 2017-ben új külsővel kerül ismét az olvasók kezébe.
Na stiahnutie
8,79 €

Péntekre új én


Hányszor próbált már változtatni a szokásain, hogy a végén ráébredjen, önmagunkon változtatni még nehezebb vállalkozás, mint amikor másokat próbálunk változásra bírni? Ötnapos akciótervében Kevin Leman a rá jellemző szellemes és praktikus pszichológiai meglátásokkal ad útmutatót az Ön személyes megújulásához.
Na stiahnutie
11,25 €

A bocsánatkérés 5 nyelve


Gary Chapman és Jennifer Thomas több száz emberrel, egyedülállókkal és házasokkal találkozott tanácsadói munkája során. Közös kutatásuk eredményeként a szeretetnyelvekhez hasonlóan leírták a bocsánatkérés formáit, azaz „nyelveit” is. A bocsánatkérés öt nyelve:• FÁJDALMUNK KIFEJEZÉSE: „Sajnálom.”• A FELELŐSSÉG VÁLLALÁSA: „Hibáztam.”• KÁRPÓTLÁS: „Mivel tehetném jóvá a történteket?”• ŐSZINTE MEGBÁNÁS: „Ígérem, nem fordul elő többé!”• A MEGBOCSÁTÁS KÉRÉSE: „Meg tudnál bocsátani?”Könyvükben bemutatják ezeket a bocsánatkérő nyelveket, számos példával illusztrálják, hogyan lehet őket egy családi, baráti vagy üzleti kapcsolat rendezésében használni, körüljárják a megbocsátást érintő lélektani kérdéseket, motivációkat és gátakat.
Na stiahnutie
8,99 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.