Jazyk


Hodnotenie


Väzba


Ne agyald túl a párkapcsolatod


Lépj ki a szorongás és a félelem ördögi köréből, hogy teret kapjon a kapcsolatodban a szeretet, a bizalom és a törődés. Itt az ideje, hogy abbahagyd a kapcsolatod túlgondolását! „A boldog szerelmi történeteket létrehozzuk, nem pedig csak úgy megtörténnek.” A szüntelen aggodalmaskodás és agyalás nem csak önmagunkban tesz kárt. A rumináció – az ismétlődő tépelődés, szorongás egy gondolattal, helyzettel vagy döntéssel kapcsolatban, ami megzavarja a mindennapjainkat – gyakori probléma, amely nemcsak romboló hatású, de egy idő után a párkapcsolat kötelékét is fellazíthatja. Sokszor előfordul, hogy túlgondoljuk a kapcsolatunkat, szinte belefulladunk a negatív gondolatokba, emiatt a szorongás, a hibáztatás vagy a mardosó kétségek ciklusaiban ragadunk. Bár a párunkkal kapcsolatos negatív gondolataink és ítéleteink sokszor megalapozatlanok, akár egy egészséges kapcsolat felbomlásához is vezethetnek. Még ha tudatában is vagyunk annak, hogy eltúlozzuk a dolgokat, és ezzel még kárt is okozhatunk, az agyalást megállítani nem olyan egyszerű. Alicia Munoz okleveles párterapeuta olyan alapvető és könnyedén elsajátítható készségeket mutat be, amelyek segítségével megváltoztathatjuk a szerelmi történeteink cselekményét, és megtanulhatunk jól szeretni.  A szerző éleslátó és őszinte könyve segít felismerni és elengedni az agyalást a kognitív viselkedésterápiából (CBT) és a mindfulnessből merített négylépcsős gyakorlatnak köszönhetően. A LASSÚ megközelítés (angolul SLOW - a seeing, labeling, opening, and welcoming szavakból álló elnevezés) – segíthet abban, hogy a minket felzaklató gondolatok ismételgetése helyett megtanuljuk megélni a jelen pillanatot, túllépjünk a túlzott rágódáson, így újra felfedezzük az örömöt, a könnyedséget és a tartalmas kapcsolatot partnerünkkel.  A LASSÚ-megközelítés segítségével megtanulhatod, hogyan-    lásd tisztán a rumináció folyamatát,-    címkézd fel a ruminációs ciklusokat,-    nyílj meg, és teremts teret magadnak,-    fogadd el a blokkolt tapasztalatokat. Azzal, hogy feltérképezzük a saját és a párunk kötődési stílusát – akár együtt végezzük a gyakorlatokat, akár egyedül –, miközben felismerjük a rágódási ciklusainkat, a berögződéseinket, megtanulunk hatékonyabban és szeretetteljesebben kommunikálni, így képesek leszünk elutasítás helyett befogadni a tapasztalatokat, és ezáltal csökkenteni a szorongást. Nem utolsósorban pedig képesek leszünk felismerni, mi az, ami valóban fontos a kapcsolatunkban. „A cél nem a kellemetlenségek elkerülése, hanem az, hogy eljussunk a párkapcsolati problémák gyökeréig, miközben kíváncsiak, nyitottak maradunk és kapcsolatot teremtünk a nehéz pillanatokban.”
Na stiahnutie
11,80 €

Érzelmileg egészséges spiritualitás


Mi ?hiányzik az életedből?Peter Scazzero saját kárán tanulta meg, hogy érzelmileg éretlenül nem érheti el a valódi spirituális érettséget. Bár egy gyorsan növekvő egyházközösség lelkipásztoraként szolgált, épp azokat a hibákat követte el, mint a hívők legtöbbje: kerülte a konfliktusokat a kereszténység nevében; figyelmen kívül hagyta dühét, bánatát és félelmét; Istent felhasználva menekült Isten elől; és megítélt másokat.Mély szakmai és személyes válsággal szembesülve döbbent rá: Isten megismeréséhez saját maga megismerésén keresztül vezet az út. Az önismeret, önmagára és másokra figyelés, valamint a családja múltjával való szembenézés mélyreható spirituális forradalmat indított el a szerzőben, gyülekezetében, és a példájukat követő több ezer közösségben.Scazzero atya könyvében személyes történeteken keresztül mutatja be tévelygését és az érzelmi érettséghez vezető nehéz út lépcsőfokait: Megtalálni hiteles önmagunkat.Megtörni a múlt hatalmát.Elengedni a hatalmat és az irányítást.Tudomásul venni a határainkat.Megállni, hogy belélegezhessük az örökkévalóság levegőjét.Megtanulni, hogyan szerethetünk jól.Krisztust szeretni mindenekfelett.
Na stiahnutie
12,67 €

Új evangelizáció és kultúra


A múlt évszázad viharokat, struktúraváltásokat, egyúttal akkora fejlődést hozott, hogy egzisztenciális kérdéssé vált helyünket újra megtalálni a világban. A kötet arra kíván reflektálni, hogy a modernitás megfosztotta magát a transzcendenciára való nyitottságtól és céljai érdekében kizárta a világnézeti kérdéseket. A liberális állam pedig a társadalom vélt szabadsága érdekében a helyes élet morális kérdéseinek a megválaszolását másra hagyta. A posztmodernben civilizációnk elérkezett a pótlékok szinkretista virágzásához, de egyúttal a légüres térben keresi a zsinórmértéket. E folyamatok mélyen érintik a kereszténységet is. Könyvünk válaszkísérlete hozzájárul a poszt­modern kultúra és a kereszténység kultúrája közötti viszony újrafogalmazásához. Azt állítja, hogy a világnézeti deficitet a vallás – s ezen belül kiemelten a kereszténység – pótolhatja és pótolja. A teista nézőpont olyan ajánlásokat, viszonyítási pontokat kínál, amelyek szabadságával együtt szemlélik az embert, felelősséggel helyezve abba a világba, amelynek felépítésére küldetése van. 
Na stiahnutie
5,50 €

A Mindszenty-mítosz


Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott a magyar egyháznak és a magyar társadalomnak. Könyve Mindszenty emberi gyengeségeivel nem foglalkozik, és korántsem a teljesség igényével tárgyalja politikai hibáit – csak azokat a fontosnak ítélt kérdéseket vizsgálja, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy mennyire indokolt elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában. Ungváry részletesen megvizsgálja Mindszenty politikájának sarokköveit, antiszemitizmusának építőelemeit, nacionalizmusát, hagymázos álmait a homogén magyar nemzetállamról, és közelebbről is körüljárja azt a kérdést, hogy Mindszenty 1945 után ártott-e vagy sem Magyarországnak. Bemutatja, hogyan viszonyult a pártokhoz, a hatalomhoz publicistaként, lapszerkesztőként, később egyházi vezetőként a Tanácsköztársaságtól a Horthy-korszakon át a rákosista időkig, majd 1956 után, illetve hogy milyen politikusi ambíciói voltak. A budapesti amerikai követségen töltött tizenöt év alatt Mindszenty nehézségeket okozott a Kádár-rendszernek, a Vatikánnak és az Egyesült Államoknak is. A történész dokumentumokkal támasztja alá, hogy kiengedése körül aktív diplomáciai tevékenység folyt a háttérben, mert minden szereplőnek volt vesztenivalója. Ungváry kelet-európai példákkal illusztrálja, hogy Mindszenty más utat is járhatott volna, hasznosabb szolgálatot téve egyházának. „Amikor majd lecsillapodik a szenvedélyek kavargása, és elcsitul azoknak a vitáknak a visszhangja, amelyeket megkínzott és hajthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb ítéletet mondhat egyéniségéről és az őt megillető helyről” – idézi a szerző VI. Pál pápát. Bár csaknem fél évszázad telt el a bíboros halála óta, ez nem volt elég ahhoz, hogy konszenzusos Mindszenty-kép alakuljon ki. Ungváry Krisztián arra törekedett, hogy ne „politikai hitvitákkal”, hanem a történettudomány eszközeivel jussunk közelebb Mindszenty József munkásságának tárgyilagos megítéléséhez.
Na stiahnutie
11,26 €

Digitalizálódó társadalom


Felforgató technológiák” – jó ideje érezhető, hogy az új technológiák nem csupán lehatárolható részterületeken hozhatnak majd újítást, hanem egész struktúrákat törölhetnek el, vagy írhatnak át úgy, hogy az, ami a korábbi működési mechanizmusok helyén létrejön, radikálisan új kérdéseket vet föl. Valóban így lett, és ennek most már tanúi, résztvevői vagyunk: haszonélvezői és elszenvedői egyszerre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének újabb tanulmánykötete a társadalom digitalizálódásának néhány kiemelt területét vizsgálja. A szerzők ezúttal a legújabb technológiák társadalmi aspektusára fókuszálnak, és azt kutatják, milyen hatásokkal jár az átható digitalizáció társadalmi életünk működési mechanizmusaira, alapelveire, értékeire, szabályozási megoldásaira. Miben hoznak előrelépést, hogyan mozdítják elő például demokratikus céljainkat? Mire kell azonban vigyáznunk, és milyen új megoldásokkal kell biztosítanunk értékeink további érvényesülését egy teljesen megváltozott környezetben? Mit kell esetleg elengednünk eddigi gondolkodásunkból? Hol van szükség új szemléletmódra ahhoz, hogy eddigi társadalmi eredményeinket megtartsuk, továbbfejlesszük?
Na stiahnutie
5,50 €

Közigazgatás-elmélet


A közigazgatás szervezete, működése, valamint a rá vonatkozó joganyag tudományos igényű vizsgálata több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Eleinte még a közigazgatás meghatározása is komoly fejtörést okozott. E bő két évszázad alatt viszont nemcsak a közigazgatás, hanem a közigazgatásról való gondolkodás is átalakult, és világossá vált többek között, hogy a közigazgatás nem azonos a közigazgatási joggal, annál sokkal nagyobb, bonyolultabb, szerteágazóbb terület. Bizonyos – olykor vitatott – elméleti alapok pedig fokozatosan kialakultak, megszilárdultak, amelyek mára tulajdonképpen a közigazgatás-tudomány magját képezik. Egyértelművé vált, hogy ennek a tudományos magnak az ismerete nélkül a közigazgatást nem lehet megfelelő módon sem megismerni, sem oktatni, de még megszervezni sem. Könyvemben arra törekszem, hogy szintetizáljam a közigazgatás-tudomány rendszerét, eredményeit, dogmatikáját, történetét, elősegítve ezzel a modern közigazgatás rendszerének, folyamatainak megértését.Fábián Adrián egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Főbb kutatási területei: közigazgatás-elméleti kérdések, a közszolgálat és az önkormányzati közigazgatás. Habilitált, magyar és idegen nyelven írott publikációinak száma meghaladja a százat.
Na stiahnutie
4,56 €

Nekem te kellesz, neked pedig én


Miért menekül a férfi a szerelem elől? Miért rágódik a picinek tűnő problémákon? Miért ódzkodik a férfi a tartós kapcsolattól? Miért nem tér a nő soha a lényegre? Miért érzi a férfi, hogy minden nő az ő fülét rágja? Miért kíváncsi a nő minden apró részletre? Mit eszik a férfi a tűsarkúban tipegő nőn? Mit eszik a nő a feszes fenekű férfin? Miért vannak a férfinak gusztustalan szokásai? Miért beszél annyit a nő? Miért szereti a férfi az otromba vicceket? Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? Az elsöprő sikerű Testbeszéd írója és társszerzője - egyben felesége - három évtizede keresik a választ, vajon miért van az, hogy a nemek közti szakadék, félreértés, konfliktus a huszonegyedik században ugyanúgy hozzátartozik az emberi élethez, mint Ádám és Éva ősviszálya idején. Tapasztalataik, kutatásaik, felméréseik, józan eszük és humoruk segítségével igyekeznek válaszolni az örök kérdésre: miért is van annyi bajunk egymással?
Na stiahnutie
10,14 €

Energiaszálak


Ismerd fel és engedd el azon energiakötelékeket, amelyek már nem támogatnak, csak korlátoznak! Az ősi sámán hagyományok szerint olyan energiakötelékek áramlanak felénk és keresztül rajtunk, amelyek mindenkivel és mindennel összekötnek bennünket az univerzumban. Egyes energiaszálak hatására élénkek és életerősek leszünk, míg mások kimerítenek és gyengévé tesznek bennünket. A legtöbben ezeknek az energiaszálaknak nem is vagyunk tudatában, pedig rendkívül meghatározó erők, amelyek nap mint nap körülvesznek minket. Ha megérted az energia természetét, ha megismered a feléd és a belőled áramló energiakötelékeket, -rostokat, -szálakat, akkor mindannak a középpontjába kerülsz, ami valódi és fontos az életben.  Denise Linn legújabb könyvében megmutatja, hogyan szabadítsd fel a téged korlátozó energetikai kötelékeket, és hogyan erősítsd meg azokat, amelyek gyógyító hatással bírnak. Módszereivel békét és egyensúlyt teremthetsz az életedben.Könyvéből megtudhatod:• mik is azok az energiaszálak, milyen energiakötelékek kapcsolódnak hozzád, és ezek milyen hatást gyakorolnak az érzelmeidre és az egészségedre • mindent, amit tudnod kell az álomszálakról, a szellemekről, az asztrális kapcsolatokról, a csakrákról, az energiavámpírokról, a pszichikai támadásokról, a mérgező emberek kötődéseiről• konkrét és rendkívül hatékony módszereket, hogy megvédd és óvd az energiameződet (vizualizáció, hanggyógyítás, inga, hangtálak, kristályok, angyalok behívása, és még sok minden más), továbbá tértisztító módszereket, hogy harmóniát teremts az otthonodban Ezekkel a védelmi és tisztító technikákkal elkezdheted megtisztítani a körülötted lévő teret, megújítani az energiáidat, feltölteni a belső forrásaidat, és felerősíteni az erőt adó kötelékeket.  
Na stiahnutie
11,80 €

A győztesek gondolkodása


A nagyság benned is ott van. Itt az ideje, hogy felébreszd magadban!Megvalósítod a célodat vagy inkább elmenekülsz előle? Ez az a történet, amit jövőbeli énednek szeretnél elmesélni, vagy inkább valami többre vágysz?Ha úgy érzed, megrekedtél a semmilyenben, vagy megtörtél, és épphogy túléled az életet, vagy olyan életet élsz, amit az emberek többsége jó életnek nevezne, de belül mégsem vagy elégedett, esetleg egyszerűen csak tovább akarsz lépni a következő szintre, és ezért mindent megteszel, eljutottál a megfelelő helyre. A győztesek gondolkodása felfedi előtted elméd erejét, mert megmutatja, hogyan találj rá saját jelentőségteljes küldetésedre. Segít legyőznöd a félelmeidet és az önmagadban való kételkedést, illetve végül elérni azokat a célokat és álmokat, amiket oly sokáig elérhetetlennek éreztél.Átírhatod múltad történetét, hogy előre repítsd magad egy fényesebb jövőbe. Ne válj eggyé azzal a történettel, ami folyton ismétlődik az elmédben, és csak visszatart. A New York Times bestsellerszerzője, Lewis Howes áttörő felfedezései révén feltárja, hogyan írhatod át a múltadat, hogy egy energiával és bőséggel teli jövőbe repítsd magad.A szerző őszinte és leleplező személyes történetekkel és a téma vezető szakértőitől származó tudományosan alátámasztott stratégiákkal lépésről lépésre mutat utat ahhoz:• Hogyan határozz meg világosan egy számodra értelmes küldetést, hogy megvalósíthasd célodat ebben az életszakaszodban.• Hogyan azonosítsd be az önmagadban való kételkedés okait, és győzd le azokat a félelmeket, amik visszatartanak.• Hogyan alakítsd át az elmédet, hogy véget vess az önszabotáló gondolatoknak, és hogyan élj gazdag életet.• Hogyan manifesztáld nagyságodat, hogy maximálisan pozitív hatást gyakorolj a körülötted lévőkre. A győztesek gondolkodása leckéinek és stratégiáinak alkalmazásával képes leszel megtervezi álmaid életét, és képes leszel azt meg is valósítani. KÉSZEN ÁLLSZ? A KIVÁLÓSÁG FELÉ VEZETŐ ÚT MOST KEZDŐDIK! A szerzőről Lewis Howes New York Times bestselleríró, előadó, és a téma egyik vezető szószólója. Két sportágban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: korábban profi futballjátékos volt, jelenleg az amerikai férfi kézilabda-válogatott tagja. A The School of Greatness népszerű podcastek házigazdája, amik több mint 500 millió letöltéssel büszkélkedhetnek. A Fehér Ház és Obama elnök a 100 legjobb 30 év alatti vállalkozó között említette a nevét. Szerepelt már az Ellen és a Today műsorokban, írásai pedig megjelentek a New York Timesban, a People-ban, a Forbesban, a Sports Illustratedben és a Men’s Healthben. A LewisHowes.com oldalon többet is megtudhatsz róla.  
Na stiahnutie
15,18 €

Tartaria - Izrael vagy Palesztina


A régi világrend bukása után sok problémát látunk a Közel-KeletenKi okozza ezeket a problémákat?Mik azok az Armageddon kódok?A konfliktust a hatalmon lévők okozták?Hogyan teremthetünk békét a Közel-Keleten?A kutatók egy titkos kódot találtak a közel-keleti fő eseményekben, az Armageddon titkos kódjai néven. Ez a könyv számos eseményt és az események matematikai kódjait vizsgálja meg. A kódexek azt mutatják, hogy a hatalmon lévők játszanak. Mik azok az Armageddon kódok?Ez a könyv megmutatja, hogy a Közel-Kelet problémáit szándékosan a hatalmon lévő emberek hozták létre
Na stiahnutie
12,65 €

Az állam vezetéséről


Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon és Ford elnökök külügyminisztere, majd számos későbbi elnök tanácsadója. Szavaira és iránymutatására – legutóbb az ukrajnai háború ügyében – mind a mai napig élénken figyel a nemzetközi közvélemény. Közelmúltban befejezett könyvében az államvezetésről értekezik, hat kiemelkedő XX. századi vezető (Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Li Kuang-jao, Richard Nixon, Anvar Szádát és Margaret Thatcher) stratégiáját elemezve. Kissinger nem először veti papírra gondolatait a fenti vezetők némelyikéről, meglátásai mégis meglepően újszerűek. Vajon kié lehetett az alázat, kié az egyensúly, kié a kiválóság és kié az akaraterő stratégiája? És miért fontos, hogy jól válasszuk meg a stratégiánkat? „Bármely társadalom, függetlenül politikai berendezkedésétől, örökkön egyfajta átmeneti állapotban van az emlékezetét formáló múlt és a fejlődését meghatározó jövőkép között. Ezen az úton elengedhetetlen, hogy e társadalmat vezesse valaki, hiszen […] vezetés nélkül az intézmények sodródnak, míg a nemzetek a jelentéktelenné válást, legrosszabb esetben pedig a katasztrófát kockáztatják.” HENRY KISSINGER (1923–) könyvével induló sorozatunk, a Világrend a legfontosabb stratégiai kérdések és a rájuk adható válaszok feltérképezésére vállalkozik, hogy elkerülhessük a XXI. század mindnyájunkat fenyegető katasztrófáit. A sorozat további köteteiben is jelentős szerzők változatos nézőpontokból megfogalmazott gondolatait olvashatjuk, amelyek útbaigazítanak minket a folyamatosan átalakuló világrendben.
Na stiahnutie
14,69 €

Sex Talks


Hathatós segítség a téma szakértőitől, Vanessa és Xander Marintól, hogy olyan szexuális életed legyen, amilyenről álmodni sem mertél. Csak beszéljetek róla! Számtalan könyvet írtak már a szexről, de egyik sem mutatta be olyan részletesen a szexről folytatott párbeszéd jelentőségét, mint ez. Elvégre hogyan lehetne kivételesen jó szexuális életed, ha még beszélni sem tudsz róla a partnereddel? A Sex Talks éppen ebben segít. Vanessa Marin szexuálterapeuta és férje, Xander megmutatja, hogyan teheted a legtöbbet a szexuális életedért. A házaspár őszintén megosztja történeteit, elárulják, mi zajlik valójában a hálószoba falai között, és olyan, jól bevált tanácsokkal látják el az érdeklődőket, amelyek eddig már rengeteg embernek segítettek. Ez a New York Times-sikerlistás könyv azt a fajta szexuális felvilágosítást nyújtja, amelyben szinte biztosan nem volt részed, és olyan, gyakorlatban kipróbált módszereket ismertet, amelyekkel megvalósíthatod álmaid szexuális életét.
Na stiahnutie
7,86 €

Pillanatkép a digitális piacok szabályozásáról


A robbanásszerű ütemben zajló adatforradalom, illetve az annak révén lehetővé váló digitális transzformációs folyamat, valamint a jogi-szabályozási környezet átalakulása egyaránt folyamatos és jelentős adaptációs kihívást jelent a piaci szereplők számára. Egyre szélesebbé válik a digitális vállalkozások köre, amelyek termék- és szolgáltatáskínálata digitális technológiákra épül, vagy napi működésük során technovatív megoldásokat alkalmaznak. Esetükben indokolt friss szemmel tekinteni arra a kérdésre, miért és hogyan valósul meg vállalat(csoport)i szinten a jogkövetés, és a vállalati megfelelés milyen hatást gyakorolhat a versenyképességre. Az érem másik oldalát nézve úgy fogalmaz ható meg a kérdés, hogyan válnak élővé az új szabályok, milyen kihívások nehezítik szervezeti befogadásukat, a jogkövető válla lati magatartás kialakítását. A kötetben foglalt értekezés az uniós digitális szabályozás gerincét alkotó DMA (Digital Markets Act) szabályozási összefüggéseiből kiindulva azon kérdések vizsgálatára irányul, amelyekről a kutatás során beazonosítható volt, hogy a magyar piacon működő digitális vállalkozások a szabályozási átalakuláshoz történő adaptációt elsődlegesen meghatározzák.
Na stiahnutie
26,59 €

Amikor a múlt jelen van


Elmúlt. Régen volt, hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt történt. Még csak az sem biztos, hogy velünk, lehet, hogy valamelyik felmenőnkkel. De mégsem múlt el, hiszen nem sikerült magunk mögött hagyni. Ott van a gondolatainkban, az érzelmeinkben, az automatikus reakcióinkban, a választásainkban, a kapcsolatainkban. Ott van az ismétlődő tévedéseinkben és kudarcainkban, az önkorlátozó hiedelmeinkben, a magunkat és másokat romboló cselekedeteinkben. Dehogy múlt el, hiszen velünk és bennünk él ma is. Itt van a jelenben, minden létező következményével – és elemi erővel formálja a jövőt. ….. Ez a kötet a lezáratlan múltról szól. Azokról a hajdani (saját vagy transzgenerációs) sérelmekről, amelyeket még nem sikerült feldolgoznunk, ezért változatos formákban mutatják meg magukat a jelenben: például traumatünetként, sémaként vagy kötődési zavarként. Arról a múltról, amelyről talán még fel sem ismertük, hogy milyen módon áll a jelen keservei mögött, vagy éppen szinte teljesen átvilágítottuk, hatásain mégsem sikerült változtatnunk. Mit tehetünk azért, hogy veszteségeinket végre el tudjuk gyászolni, és sebeink begyógyuljanak? Hogy a múlt ne bénító és örökös ismétlésre kényszerítő erőként legyen része a jelenünknek, és ne akadályozza, hogy szabadon alakítsuk a jövőt? A kötet szerzői – nyolc kiváló elméleti és gyakorlati lélektani szakember – ezekre a kérdésekre a maguk szemszögéből és tapasztalatai alapján igyekeznek választ adni. A kötet szerzői:dr. Kádár Annamária, pszichoterapeuta, egyetemi docensKáplár Mátyás, tanácsadó szakpszichológus, egyetemi tanszékvezető, a Nemzetközi Szondi Társaság elnökedr. Koltai Mária, pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi oktató, a Magyar Családterápiás Egyesület kiképző terapeutája és volt elnökedr. Lukács Liza, krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeutaPál Ferenc, római katolikus pap, mentálhigiénés szakemberdr. Szabó-Bartha Anett, klinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktusTóth Borbála, klinikai szakpszichológus, a genodráma módszerének megalkotójadr. Tóth Erzsébet Fanni, traumakutató, a bécsi Sigmund Freud Egyetem oktatója
Na stiahnutie
8,87 €

Az olajfák hegyén


Az olajfák hegyén egy önmagunk felfedezésére inspiráló regény, mely a bátorságot, a hitet és a bölcsességet csodás történetté olvasztja egybe. Az olajfák hegyén érzelmekkel teli utazásra invitál bennünket egy olyan fiú sorsán keresztül, aki a jobb élet után kutat, és közben valami rendkívülire bukkan. Michael Ivanov regénye visszaröpít minket az antik világba, ahol Félix, a nehézségekkel küszködő római fiú történetét tárja elénk, aki hátrányos helyzete dacára is világi kincsek elérésére vágyakozik. Útja végül egy egészen más – ugyanakkor sokkal kielégítőbb – spirituális cél felé sodorja. Félix küldetése arra az alapvető bölcsességre tanít bennünket, hogy hallgassunk a szívünkre, ismerjük fel a lehetőségeinket, és tanuljunk az életutunk során önmaguktól felkínálkozó aranyat érő elvekből. De ami a legfontosabb, hogy mindig kövessük az álmainkat. Félix inspiráló utazása az anyagi szemlélet síkjáról indul és egy felemelő, valódi beavatássá fejlődik. Kalandjai a jézusi időkben a Földközi-tengeren ívelnek át, Rómától egészen a Jeruzsálemtől nem messze fekvő antik Cezáreáig. Fordulatos útja során mi is részesei lehetünk megannyi próbatételnek, nehézségnek és kinyilatkoztatásnak, melyek feltárják lelkünk belső gazdagságát. A történet által átérezhetjük a főszereplő megvalósításait és rádöbbenhetünk, valójában mind ugyanazon az utazáson veszünk részt életünk során.  Az olajfa a mediterrán kultúrkörben a békét, a nyugalmat, a szépséget, a könnyedséget, a bőséget és a hosszú életet szimbolizálja. A SZERZŐRŐLMichael Ivanov a Szovjetunióban született és az Egyesült Államokban nőtt fel. Olyasvalaki unokája, aki egyaránt túlélte Leningrád ostromát és a dachaui koncentrációs tábort. Napjainkban Michael sorsfordító motivációs előadóként és sikerszerzőként ismert. Állhatatosságról, céltudatosságról és reményről szóló üzenetei több ezer emberre gyakoroltak nagy hatást. Küldetésének tekinti, hogy másoknak is segítsen rátalálni egy jobb életre vezető útra.
Na stiahnutie
13,49 €

Századvég Riport 2022


A Századvég Riport sorozat harmadik kötete ezúttal is a Magyarországot érintő legfontosabb politikai, társadalmi és gazdasági folyamatokat tárgyalja. Az európai társadalmak elmúlt éveire a válságok korszakaként fogunk emlékezni. Még alig ocsúdtunk fel a koronavírus-pandémia okozta sokkból, Magyarország szomszédságában egy háború robbant ki, amely súlyos gazdasági és energiaválságot okozott Európában. Ezeknek a sokkoknak messzemenő következményei vannak, ám az ezekről tájékozódni vágyóknak a mai posztmodern (post-truth) médiában egyre nehezebb elfogulatlan és tényszerű információkhoz jutnia. A következmények megértése az empirikus tudományok feladata. A Századvég Riport 2022 című kötet szerzői éppen abban igyekeznek segíteni az olvasót, hogy tényeken, adatokon alapuló elemzéseikkel magyarázzanak meg olyan kulcskérdéseket, mint a Covid19 társadalmi és gazdasági hatásai, a reziliencia, a migráció, az identitás vagy az energiapiac és a hazai kkv-k jellemzői. A kötetben közölt tanulmányok azon döntés-előkészítők, döntéshozók és társadalomkutatók figyelmére tarthatnak számot, akik számára fontos a magyar valóság adatalapú, elfogulatlan megismerése.
Na stiahnutie
12,65 €

A Magyar Akadémia körül


Az Akadémia felállítása nemzetünk fejlődésének sarkalatos pontja volt. Széchenyi éppen avval lépett a politika színterére, hogy birtokainak egyéves bevételét ajánlotta fel az Akadémia létrehozására.
Na stiahnutie
2,82 €

Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához


Az intelem első hazai műve Szent István nevéhez fűződik. Történelmünk nagy fordulópontjain vált aktuálissá a helyes út követésére való biztatás. Ebbe a műfajba tartozik Kölcsey Paraineise is.
Na stiahnutie
2,82 €

Üdvlelde


Gróf Dessewfy Aurél nyelvészeti töredékben maradt nyelvészeti munkájának kiegészítése és kiadása.
Na stiahnutie
2,82 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.