Hodnotenie



Jazyk


Väzba


A felülemelkedettség művészete


"Nem önmagam vagyok, hanem önmagam szemlélője vagyok." A tradicionális metafizika talaján állva és onnan némelykor elrugaszkodva tárgyalja a szerző a létezés alapvető és végső kérdéseit, nem hallgatva el a szerelem és szexualitás témáját sem.A kötet célja a jó értelemben vett provokáció, a gondolatébresztés, a termékeny vita és eszmecsere előmozdítása, valamint a buddhista-szkeptikus felülemelkedettséghez szükséges támpontok megadása. "A globális válság közepette a legnagyobb veszélyben az éberség forog. A modern ember ugyanúgy nem tud csendben maradni, mint ahogy nem tud befelé fordulni. Ha az éberség elvész, minden elvész. Pusztán gondolati, filozófiai, elméleti, intellektuális, hermeneutikai, tudományos és verbális síkon az emberi problémák nem oldhatók meg. Bármiféle változás csak egyéni elmélyülésből és törekvésből indulhat el." TORNAI SZABOLCS 1971-ben született Budapesten. Író, filozófus, szerkesztő. Ez a nyolcadik önálló kötete.  
Na stiahnutie
9,01 €

Haladék a forgószélben - Mezítláb a kertben


A szerző évtizedeken keresztül írt szövegei mélyen reflektálnak az emberi lét, a szabadság, a hit, az elmúlás és az emlékezés kérdéseire. Az erős filozófiai vonal, amely több versben is megjelenik (például „Az élet után”, „Végül mégis” vagy „A magam keserűsége”), kiemeli a szerző egzisztenciális érzékenységét, és a lét nagy kérdéseihez való méltóságteljes viszonyát. A kézirat egyik sajátos vonása, hogy a személyes és lírai hangnem mellett mély társadalmi és történelmi kérdéseket is felvet. A „Zártláncú játszótér” vagy „Arcukat-vesztettek” című versek például a mai globalizált világ, a szellemi kiüresedés, a fogyasztói társadalom vagy a civilizációs válság kritikáit hordozzák, miközben megőrzik a lírai formát. Ezek a költemények nem csupán érzelmi reakciók, hanem intellektuális kihívást jelentő szövegek is.  
Na stiahnutie
5,61 €

Srácoknak


Mindenkinek, aki volt már kismacska. Aki lakott már egyedül, volt már szerelmes, fukarkodott a hónap végén, vagy botlott már bele egy vehemens hajléktalanba a Bartókon; hiányolta a gyerekkorát, élvezte a fiatalságot, és filozofált hajnalig nagyvárosi erkélyeken ülve. Na és persze maguknak a Srácoknak, akiknek hála, ha akarjuk, az életben minden varázslat.
Na stiahnutie
7,01 €

Nem fogsz belehalni


„Nem fogsz belehalni” – de közben minden egyes mondatba beleszakadsz egy kicsit. Fenyvesi Orsolya személyes mitológiája szakrális és profán, intim és kozmikus. Egyedi, különös világ, amelyben a valóság és képzelet határai feloldódnak, miközben újraíródik női lét, család, halál, trauma – az egész szétcsúszott valóság, amit már csak a szavak tartanak össze. Ezt a különös kötetet nehéz letenni – és lehetetlen elfelejteni. Egyszerre szórakoztató, bizarr, gyönyörű és felkavaró. És valahogy rólad szól.
Na stiahnutie
5,92 €

A halál hét kora


,,Ez a folytatás még az előző könyvnél, a Holtak vallatójánál is mélyebbre hatol, még gondolatgazdagabb... Tele finom megfigyelésekkel arról, hogy mit tesz az élet és a halál az emberi testtel" - THE TIMES  Dr. Richard Shepherd, Nagy-Britannia első számú orvostudós-detektívje az általa végzett huszonháromezer boncolás során nemcsak annak titkait tárta fel, ahogyan az emberek meghaltak, hanem azt is, hogyan éltek. Vizsgált gyilkosságokat és baleseteket, betegségekben és véletlenek következtében elhunyt embereket, genetikai hátterű haláleseteket és öngyilkosságokat, gyerekektől az öregekig a legkülönbözőbb korosztályokhoz tartozó holtakat: esetei felidézésével pedig most létezésünk teljes spektrumának felfedezésére invitál bennünket.Miközben A halál hét kora - egyedülálló hozzáértéssel és nemes nagylelkűséggel - kalauzol bennünket néha komor és zavarba ejtő világában, rávilágít a halálnak azokra a módjaira és okaira, amelyeknek életünk minden korszakában ki vagyunk téve. Ezenfelül arra is, hogy miért és hogyan ölünk... De ez a könyv mégis, mindenekfelett az élet csodájáról szól.  
Na stiahnutie
10,14 €

A térfogatszámításról 1.


Északi Tanács Irodalmi Díja, 2022A legjobb regények megnyitják a teret.- Karl Ove KnausgardTara Selter élete egy végtelen, ördögi körré válik, amikor minden reggel ugyanazon a napon, november tizennyolcadikán ébred. Úgy ismeri ezt a napot, mint a tenyerét - a szürke reggeli fényt a párizsi szállodájában, férje meglepetését, amikor váratlanul hazatér vidéki házukba, a fekete rigó hangját a kertben és az időnként eleredő esőt. A többiek számára azonban november tizennyolcadika csupán egy megismételhetetlen nap, és zavarba jönnek, amikor próbálja elmagyarázni, mit él át.Ahogy közeledik a 365. november tizennyolcadikához, egyre inkább ráébred, hogy az idő felszíne alatt megbújik egy másik év, és talán megtalálhatja a kiutat.A térfogatszámításról egy hétkötetesre tervezett regényfolyam, izgalmas egzisztenciális vizsgálódás, könyvről könyvre rejtélyes felfedezőútra hív."Létezésünk valószínűtlen, a hihetetlen véletlenek felhőjéből emelkedtünk ki. Azt gondolhatnánk, ez a tudás valamelyest felvértez arra, hogy képesek legyünk szembenézni a valószínűtlennel. Ám ez nyilvánvalóan fordítva van. Megszoktuk, hogy együtt élünk vele, anélkül hogy reggelente szédelegnénk, és nem óvatos, tétova léptekkel közlekedünk, állandóan csodálkozva, ellenkezőleg, úgy járkálunk, mintha mi sem történt volna, természetesnek vesszük azt, ami furcsa, és beleszédülünk, amikor az élet a maga valójában mutatkozik, amikor valószínűtlen, kiszámíthatatlan és különös."Solvej Balle (1962) a dán kortárs irodalom kiemelkedő, nemzetközileg is elismert alakja. Filozófiát és irodalomtudományt tanult az egyetemen. Egy kis balti-tengeri szigeten, Aeron él a családjával, ahol Pelagraf néven kiadót is alapított. 2022-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját, és számos más elismerés mellett a Nemzetközi Booker-díj 2025-ös rövidlistáján is szerepelt. Regényeit több mint harminc nyelvre fordították le.
Na stiahnutie
8,45 €

Világuralom


2022 novemberében új weboldal bukkant fel az interneten: az egyszerű szövegdobozból álló ChatGPT. Emberibben kommunikált egy átlagos ügyintézőnél, és sokszor hatékonyabb volt egy Google-keresésnél. Ekkor kezdtük érzékelni, hogy milyen korszakalkotó áttörés zajlott a színfalak mögött az MI fejlesztése kapcsán. Ám akkor még nem is sejtettük, hogy ez milyen hatást gyakorol mindannyiunk életére, és hogy mi vár ránk, ha egy kiforratlan és részrehajlóan működő technológiát a profit reményében különböző iparágak, sőt az oktatás és a média területén is használni kezdenek.Parmy Olson, a Bloomberg technológiai újságírója szerteágazó kapcsolatainak köszönhető, exkluzív információkra épülő könyvében betekintést nyújt a mesterséges intelligencia térhódításának történetébe, valamint a ChatGPT és más forradalmi technológiák alakulásába. Bemutatja a két zseniális elme és két startup: Demis Hassabis, a DeepMind agytrösztje és Sam Altman, az OpenAI vezetője folyamatos vetélkedését, akik a "mindenható" szuperintelligens számítógépek fejlesztése során már-már vallásalapítókként léptek színre. Kiderül, hogy bár induláskor mindketten az emberiség javára akarták fordítani a technológiát, egy-egy páratlanul nagy hatalmú mamutcég befolyása alá kerülve milyen veszélyes versenyfutásba kezdtek azért, hogy az ő platformjuk határozhassa meg a világ jövőjét. Lebilincselő, kihagyhatatlan és elgondolkodtató olvasmány mindazoknak, akiket érdekel, merre tart az emberiség a történelem egyik legnagyobb találmányának árnyékában.
Na stiahnutie
17,96 €

Már rég nem itt kellene tartanom


Mi van akkor, ha az érzés, hogy „lemaradtál”, nem a valóságot tükrözi – hanem a gyerekkori megfelelési programokat, a torz társadalmi elvárásokat és a másokhoz való hasonlítgatás eredményét? Mi van, ha valójában nem vagy lemaradva, csak nem a saját térképedet nézed?Ez a könyv neked szól, ha szoktad úgy érezni, hogy már rég nem itt kellene tartanod életed valamelyik, vagy akár mindegyik területén. Manapság az elégedetlenség kollektív jelenség lett, egy vírus, ami átitatja a világot, és megkeseríti a mindennapjainkat. Kilopja belőle az örömöt, a könnyedséget, és azt, hogy felszabadultan tudjunk élni. Pedig mindannyian erre vágyunk.Ez a könyv a segítségedre lehet abban, hogy még inkább élvezhesd az életed, és megélhesd végre a legcsodálatosabb érzések egyikét, ami nem más, mint a folyamatos önostorozás helyére lépő elégedettség. Nem ad tuti recepteket. Viszont segít megérteni, miért érzed úgy, hogy máshol kellene tartanod – és azt is, hogy ez a gondolat miért nem igaz.Néhány kérdés és felismerés, amivel találkozni fogsz:- Milyen családi mintákat cipelsz, amelyek láthatatlanul formálják az életed?- Hogyan torzítja az önértékelésedet a közösségi média?- Miért olyan nehéz kimondani, hogy „nem vagyok jól”?- Mi van akkor, ha valójában semmiről sem késtél le?Nem mutat irányt, nem mondja meg, hova „kellene” tartanod. De segít megállni, körbenézni, és talán végre magad felé fordulni. És közben, valahol a lapok között, talán elkezded újraértelmezni az iránytűdet.
Na stiahnutie
19,63 €

Erősítsd meg a belső gyermeked


Úgy érzed, hogy visszatérő érzelmi mintákba ragadtál?Gyermekkori sebek formálták csendben a felnőtt életedet?Készen állsz arra, hogy kiszabadulj és újra kapcsolatba lépj valódi önmagaddal? Ez az átalakító útmutató világos, együttérző és gyakorlatias ütemtervet kínál a belső gyermeked gyógyításához és az érzelmi szabadság visszaszerzéséhez. A traumákon alapuló pszichológián és önfejlesztési elveken alapuló könyv segít az olvasóknak felismerni a rejtett fájdalmat, újranevelni belső gyermeküket, és megépíteni az önszeretet és a rugalmasság alapjait. A könyvben felfedezheted, hogyan:Megértheted a belső gyermek szerepét az érzelmi gyógyulásban és a traumából való felépülésbenFeltárhatod és elengedheted a gyermekkori élményekben gyökerező tudatalatti hiedelmeketGyakorolhatod a belső gyermek újranevelő nevelését az érzelmi biztonság és az önértékelés ápolása érdekébenAlkalmazhatsz terápiás naplóírást és mindfulness technikákat a mély átalakuláshozÚjrahuzalozhatod a korlátozó mintákat, és beléphetsz az erőteljes személyes fejlődésbeA szakértői meglátásokat lépésről lépésre haladó útmutatással ötvözve ez a könyv nélkülözhetetlen társ mindazok számára, akik készen állnak arra, hogy megtörjék az érzelmi traumák ördögi körét, legyőzzék az önszabotázst, és elkezdjék a hiteles öngyógyítás útját. Kapcsolódj újra önmagad legsebezhetőbb részéhez, és kezdd el az érzelmi felszabadulás és a tartós belső béke felé vezető utat.
Na stiahnutie
9,43 €

Növeld az önbizalmad


Tanuld meg, hogyan építhetsz ki tartós önbizalmat és önbecsülést egyszerű, mégis hatékony lépéseken keresztül. Ez a könyv segít felismerni a benned rejlő értéket, legyőzni a félelmet és elcsendesíteni a belső kritikust, aki megakadályoz abban, hogy higgy magadban.A Növeld az önbizalmad nem csupán elméleti útmutató, hanem egy gyakorlati kézikönyv az önszeretet, a belső béke és a bátorság felé. Fejleszd önmagad minden nap, tanuld meg megbecsülni, aki vagy, és fedezd fel, hogyan válhatsz önmagad legjobb verziójává.
Na stiahnutie
3,92 €

Mi az az élet, ami élni akar benned?


ESZKÖZÖK EGY BOLDOG(ABB) ÉLETHEZA változás és a könnyedség mindig csak egy választásnyira van tőlünk.Ez a könyv azoknak szól, akik egész életükben tudták: lennie kell valami másnak túl azon, amit a világban látnak. Azoknak, akik gyermekként álmodoztak, nagy dolgokról fantáziáltak, aztán felnőtté váltak és feladták, elfelejtették az egészet. Beálltak a sorba, majd szépen lassan levagdosták az összes részüket – amitől igazán különlegesek és önmaguk voltak – cserébe azért, hogy ne lógjanak ki túlságosan.Van az a pont, amikor már mi magunk sem tudjuk, kik vagyunk a kapcsolatainkon, a munkánkon és az ítéleteinken túl, mert rég elveszítettük a kapcsolódást önmagunkkal. A jó hír, hogy van másik út. A könyv megmutatja neked az utat önmagadhoz, és tanácsok helyett eszközöket ad ahhoz, hogy újra szabad és boldog lehess a saját definíciód szerint. Látszólag könnyed olvasmányban lesz részed, de a felszín alatt végig dolgozik majd az a már benned is ott bujkáló tudás, amelyre most te is éberré válhatsz. Mit választhatsz itt és most, ami megváltoztat mindent – amiről azt hitted, hogy lehetetlen megváltoztatni? Az a személy, akivé válni szeretnél, vajon most mit választana?==================Erdélyi Nikolett a Nikolett.com alapítójaként emberek ezreit inspirálja mindennap a változásra és egy izgalmasabb élet megteremtésére. Sokáig feladta önmagát, hogy „normális” legyen, és megfeleljen a külvilág elvárásainak. A 2015-ben bekövetkezett súlyos balesete kapcsán ráébredt, milyen szabadnak lenni saját és mások ítéletétől, melynek hatására gyökeresen megváltoztatta addigi életét. Célja, hogy hétköznapi nyelven, emberközelien és érthetően adja át azt a tudást, amellyel mindenki képes új irányba terelni az életét. Tanfolyamain, online programjain és a Briliáns-tagságon keresztül töretlenül azon dolgozik, hogy ráébressze az embereket a képességeikre, és olyan eszközöket adjon a kezükbe, amelyekkel könnyedén teremtik az életüket.hu.nikolett.com===================="Mi van akkor, ha most van itt az idő  valami teljesen másra?A könyv, amit most a kezedben tartasz, egy valós, „némiképp normális” személy története, aki sokunkéhoz hasonló utat járt be, és volt elég bátorsága, hogy olyan dolgokat válasszon és változtasson meg, amit a legtöbb ember lehetetlennek gondolna.Azon ritka könyvek egyike, mely mindnyájunkhoz szól: egy könyv, amit egy hozzád és hozzám hasonló ember írt, aki felfedezte a varázslatot önmagában. Nikolettnek volt bátorsága – teljes sebezhetőséggel – leírni azt az utat, melyet kevesen mertek bejárni: a reménytelenségtől a mérhetetlen reményig, a szomorúságtól az örömig, a tragédiától a diadalig, a halál közelségétől a teljes élet megvalósításáig.Azt gondolhatnánk, hogy annak létrehozásához, amit Nikolett bemutat, tudnunk kellene, hogy kivételes tehetséggel vagyunk megáldva, valójában azonban  a könyv legnagyobb ajándéka az, hogy ráébreszt ben-nünket, a varázslat mindnyájunk számára elérhető. Emellett arra inspirál, hogy tudd: nem kell tökéletes-nek lenned, hogy változást és talán még csodákat is létrehozz az életedben és az életedként.Ahogy azt Nikolett mondja: »Te vagy a varázslat!« Éppen most!” Dr. Dain Heer
Na stiahnutie
19,69 €

Misztériumok könyve


„E könyvvel szokatlan, eddig nem ismert kulcsokat nyújtok át mindazoknak, akik önmaguk és a világ kozmosszal való összefüggéseit kutatják. Felismerték velem együtt, hogy az ősnépek tudománya, bölcselete mennyire találkozik a modern természettudomány kutatásainak eredményeivel. Óriási kérdések ezek, amelyek egyszerre sürgőssé váltak korunk felgyorsult válságai között. Bizonyos, hogy e meglepő válaszok nem merítik ki ennek a misztériumnak valamennyi tételét, de fényt vetítenek az irányra, amely hozzájuk vezet. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy az embert semmi sem érdekli jobban, mint saját sorsa, jelene és jövője e bonyolult világban. Megpróbálok nemcsak diagnózist adni különféle tévedések, kórságok természetéről, hanem a gyógyulás módját is felkínálom a lélek tisztességes orvosaként. A Misztériumok könyve az egyéni beavatások kozmikus módszere. Élmények színaranyát vonhatják ki belőle.” Szepes Mária
Na stiahnutie
12,65 €

A spirituális fejlődés asztrális útja


Fedezd fel az asztrális sík rejtett világát Christine és Mrs. Elona magával ragadó történetén keresztül! Ez az asztrálutazás nem csak kaland, hanem mély önismereti utazás is, amely feltárja a lélek titkait, a belső harmónia fontosságát és a Forráshoz való visszatérés útját. Christine minden ösvényen új kihívásokkal néz szembe, miközben megérti a kapcsolódás, a gyógyulás és a teremtés erejét.Ha keresed a belső békét, az igazságot, vagy egyszerűen csak elvarázsol egy misztikus történet, Christine és Mrs. Elona asztrális utazásai inspirációt és bölcsességet nyújtanak számodra. Ez a történet arra hív, hogy te is merülj mélyebbre önmagadban, és fedezd fel a rejtett valóságot.A könyv fejezetei:Az első találkozás, Az első tanítás, Az első asztrálutazás, Az álmok síkja, A lélek tükre, út a köztes világba, A lélek tükre, út a köztes világba, A létezés szerkezete és az Akasha krónika, A Dimenziók Kapuja és a Létezés forrása, A köd örvényei, A Rejtett Ösvények síkja, Az együttérzés és a kapcsolódás útja, Az intuíció ösvénye, A belső erő és a teremtés ösvénye, A belső szenvedély és a transzformáció útja, A belső gyógyulás és az önelfogadás ösvénye, Az igazság és az egység útja, A végső igazság
Na stiahnutie
7,95 €

Miért nem mondta ezt eddig senki?


Miért Nem Mondta Ezt Eddig Senki? : Az Igazságok Felfedezése, Amelyek Megváltoztathatják Az Életed egy átalakító útmutató, amely segít megérteni azokat a rejtett igazságokat, amelyek formálják az érzelmeidet, a gondolkodásmódodat és az általános jóllétedet. Ebben a szemléletformáló könyvben olyan életváltoztató felismeréseket fedezhetsz fel, amelyekről gyakran nem beszélnek – erőteljes tanulságok, amelyek javíthatják a mentális egészségedet, növelhetik a rugalmasságodat és képessé tehetnek arra, hogy teljesebb életet élj.A mély önismeret segítségével megtanulhatod felismerni azokat a mintákat és kiváltó okokat, amelyek hatással vannak a gondolataidra és viselkedésedre, miközben gyakorlati eszközöket kapsz a stressz kezelésére, az önbecsülésed erősítésére és a negatív önbeszéd legyőzésére. Ez a könyv világos stratégiákat kínál az élet kihívásainak magabiztos és céltudatos kezeléséhez, miközben segít tartós átalakulást elérni kis, tudatos változtatásokkal.Ha valaha úgy érezted, hogy túlterhelt vagy a mindennapi élet káoszától, küzdöttél önbizalomhiánnyal, vagy vágytál a megfelelő eszközökre a nehézségek leküzdéséhez, ez a könyv neked szól. Miért Nem Mondta Ezt Eddig Senki? az útmutató, amely segít felfedezni azokat az igazságokat, amelyek fényesebb és kiegyensúlyozottabb jövőhöz vezetnek – egy olyan jövőhöz, ahol megszabadulhatsz a korlátozó hiedelmektől, és azzá a magabiztos emberré válhatsz, akinek mindig is lenned kellett volna.Itt az idő, hogy ne várj tovább arra, hogy valaki elmondja, mit kell tudnod. Az igazság itt van, és készen áll arra, hogy megváltoztassa az életed.
Na stiahnutie
8,42 €

Belső utazás Szandrával


Talán 18 éves koromban fogalmazódott meg bennem először, hogy meg kellene írnom életem történetét. Ekkor még csak az motivált, hogy úgy éreztem, annyi megrázkódtatás ért, hogy azt egyszerűen kitalálni sem lehetne. 30 évesen azonban elkezdtem spirituális úton járni, és körülbelül másfél évvel később értettem meg fenti indíttatásom valódi okát. Hiszen minden nehézségemnek oka volt! Mindentől kaptam valamit, amitől több és jobb lettem! Ezt pontosan definiálja az „egység” fogalma is: Az ember életében minden, ami történik vele, illetve mindenki, akivel találkozik, az neki, róla szól. Mindennel egységben van, amit megtapasztal, akit megismer. Richard Bach Illúziók című könyvében pontosan leírja életünk nehézségeinek okát, melyekre ha így tekintünk, többé nem tragédiaként, hanem tanulásként élhetjük át őket. „Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséges van ajándékaikra.”
Na stiahnutie
8,42 €

Amikor Nietzsche sírt


Biztonságosan élni veszélyes. Bécsben, a 19. század végi szellemi erjedés közegében nagy drámája dúl szerelemnek, sorsnak és akaratnak. Josef Breuer, a pszichoanalízis alapító atyáinak egyike pályája csúcsán. Friedrich Nietzsche, az európai filozófia meghatározó szellemeinek egyike az öngyilkosság szélén. Amikor az igen tehetséges Breuer doktor elvállalja Nietzsche gyötrő fejfájásainak és egyéb testi kínjainak gyógyítását kísérleti stádiumban lévő módszerével, a beszélgetős terápiával, még csak nem is sejti, hogy a különös kúra neki is enyhülést fog hozni, hiszen ahhoz, hogy segítsen páciensén, előbb neki kell megküzdenie a maga démonaival. Az Amikor Nietzsche sírt tényt kever írói fantáziával, kedélyes hangulatot feszültséggel. Irvin D. Yalom felejthetetlen történetet mesél olvasóinak a szenvedély természetéről és a barátság megváltó erejéről.
Na stiahnutie
9,29 €

Macskabölcsesség


A klasszikussá vált életmódkönyv most új, élfestett kiadásban kapható. Ki látott már stresszes macskát? Aki hajlandó megtenni valamit, amihez nem fűlik a foga? Esetleg pont ellenkezőleg: akinek meg lehet tiltani azt, amihez éppen kedve van? A francia Stéphane Garnier hosszan tanulmányozta saját négylábú kedvencét, és az írót lenyűgözte a macskájából áradó elegancia és szabadságvágy. Ziggy, a szép kort megélt macskaúrfi ihlette a Macskabölcsességet, az életmódtanácsokat tartalmazó, könnyed, humoros, de lényegre törő olvasmányt, amely támpontokat ad ahhoz, hogyan éljünk teljes, örömteli, önálló és szabad életet, akár egy macska. A szerző további könyveiben is felgyorsult életünk ősi alapjait kutatja. Macskabölcsesség tiniknek című könyve a 9-13 éves korosztályt hívja közös gondolkodásra, az Élj úgy, mint James Bond változó korunk maradandó férfierényeit veszi sorba, az Így lehetsz macska 30 nap alatt pedig minden eddiginél humorosabb formában tárgyalja ki az állati lét követendő mintáit hétköznapi szorongásaink leküzdése érdekében.
Na stiahnutie
7,88 €

Eddy, Jóska, Abdul, Moszkva és a többiek


Ahogy a közismert dalban énekelte először Weygand Tibor„Teve van egypúpú, van kétpúpú...”A budapesti állatkert tevéinek története 1866 - 1994-ig.
Na stiahnutie
2,79 €

A rituálhatás


Mi a közös Agatha Christie-ben, Charles Dickensben, Rafael Nadalban és Szvjatoszlav Richterben? – A kérdés nehéz, de segítünk: mindannyian olyan rituálékat építettek be életükbe, amelyek segítik őket céljaik elérésében vagy biztonságot nyújtanak a hétköznapok megélésében.Napjaink tele vannak ismétlődő feladatokkal, amelyek célja, hogy a megfelelő mederben tartsák életünket – ezek a szokásaink. A mindennapos rutint – például a fogmosást vagy a zokni felhúzását – többnyire automatikusan hajtjuk végre. Ám ha jobban odafigyelünk ezekre a mozdulatokra, és arra koncentrálunk, hogy pontosan hogyan végezzük őket, könnyen az életünket színesítő rituálékká válhatnak.Stresszhelyzetben ritkán működik az, hogy nyugalomra intjük magunkat. Tennünk kell valamit (venni néhány mély lélegzetet, mozogni pár percig, vagy meghallgatni a kedvenc zenénket), hogy megváltoztassuk az érzéseinket. Itt kerülnek a képbe a rituálék. Ha egy bizonyos mozdulatsort hozzákapcsolunk egy érzelemhez, akkor ez a cselekvéssorozat később is képes feleleveníteni az adott érzelmet.A Harvard Egyetem kutatója és tanára, Michael Norton kollégáival egy évtizeden át tanulmányozta a szertartásokat. Tapasztalatuk szerint a rituálék és a szokások között nem maga a cselekvéssorozat, hanem az ahhoz társított érzelmek adják a különbséget.A szokás lényege a „mit”, a szertartásé a „hogyan”. A rituálék az érzelmi katalizátor szerepét töltik be: energiát adnak, inspirálnak és felemelnek minket. Segítségükkel az olyan hétköznapi tevékenységeket, mint a reggeli készülődés, a házimunka vagy a napi testmozgás, automatikus cselekvéssorokból eleven élményekké alakíthatjuk át, örömet vagy nyugalmat idézhetünk elő.
Na stiahnutie
9,55 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.