Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Szeretett szeretetlenség


Az erdélyi szellem gyakran patetikus, ám egyide-jűleg ironikus is magával szemben. Ebben a kedélyben fogantatott történetek tárulnak itt elénk, amelyek nem ismernek határokat, és a kilencvenes évek előtti négy évtized élményeiből inspirálódnak. A cselek-mények szereplői, részben maguk krédója szerint élnek, de nem csak erről akad közlendőjük, hanem megkísérelnek egy bizonyos életszemléletet is továb-bítani. Emlékeztetni próbálnak olyan körülményekre, amiket valaha valóságosnak tartottunk, de sajnos, közben csak mindegyikünk emlékezetében léteznek. Azok, akik sokáig a szabadság hiányában, meg nélkülözések között élnek, jól ismerik a beletörődés nehézségeit és a távol idegen csábításait. Ez itt egy jó alkalom feleleveníteni, és a könyv szereplőivel együtt beutazni, eme vívódások világát.Erdélyi, de ugyanakkor emberi történetek: az ott-honról, a hontalanságról, meg a gondviselésről egyaránt. 
Na stiahnutie
10,99 €

Szeleknek fordít


Hol van a múltunk, és merre haladunk a jelenben? Tóth Krisztina 2020 és 2025 között írt és kötetbe rendezett verseit olvasva olyan élethelyzetekkel találkozunk, ahol az otthonos és az idegen nem ellentéte egymásnak, hanem egymásból következik. Mi sem tud távolibbá lenni annál, ami vagy aki egykor elérhetően közel volt hozzánk. Magunkban pillanthatjuk meg az ismeretlent, és a másikban az ismerőst. Tóth Krisztina az emlékezet és az emlékezés nagy költője. "Hogyha te írod ezt a verset, jól figyelj: / ez a vers létezik már. Az otthonodban / megtaláltuk a polcon egy kötetben. / Talán csak elfelejtetted, hogy ott van." Emlékek és álmok, fényképek és tárgyak, félreolvasások és rádöbbenések, monológok és visszhangok váltják egymást a Szeleknek fordít formailag is rendkívül gazdag költeményeiben a rímes versektől az ezúttal is fontos és külön ciklusba rendezett haikukig. Elementáris, eleven, katartikus kötet a Szeleknek fordít, a versek sokáig az olvasóval maradnak: "neszez a múlt, nem múlik semmi el".
Na stiahnutie
7,04 €

Beszéljünk növényül!


Beszélni növényül? Egyáltalán, van a növényeknek saját nyelvük? Ha az ember által beszélt nyelvhez hasonlóra gondolunk, akkor azt kell mondjuk, hogy nincs. Az ő nyelvük másmilyen. Beporzóikkal, a létüket érintő partnereikkel, illó anyagaik révén, virágaik színével és illatával kommunikálnak.Jó lenne, ha már a gyerekek is megismernék a növények nélkülözhetetlen szerepét, jelentőségét a földi életben és értőn megszeretnék őket. A könyv egyes fejezetei érdekességek, színes történetek felvillantása révén próbálja a figyelmet zöld kísérőink felé fordítani. Például annak elbeszélésével, hogy mit esznek a növények, milyen a téli álmuk, lehetnek-e mérgezőek, miért illatoznak virágaik, lehetnek-e drágábbak az aranynál, hogyan tudják megvédeni magukat a veszélyektől, szerethetik vagy éppen utálhatják egymást, hogyan viselik el a klímaváltozást. A fejezetek önmagukban is egészek és érthetőek, melyeket bármilyen sorrendben lehet olvasni.A könyv szerzője több évtizeden át kutatta és oktatta a növények életének legfontosabb jelenségeit, szerepüket környezetünk állapotának fenntartásában, javításában. A könnyed stílusban írt színes írások az elmúlt években, a „kíváncsi gyerekek folyóiratában”, a Szitakötőben jelentek meg. 
Na stiahnutie
5,61 €

Értelem a veszteségben


A gyásszal mindig nehéz megküzdeni. Sokan nem tudnak szabadulni a végtelen szomorúságtól, letargiába esnek, vagy reménytelen dühöt és keserűséget éreznek szerettük elvesztése miatt. Mindezt gyakran az idő sem gyógyítja. David Kessler mégis amellett érvel, hogy a gyász ismert szakaszain - a tagadáson, a haragon, az alkudozáson, a depresszión és az elfogadáson - túl várhat ránk egy hatodik stáció, amely az értelemadás révén békésebb és reményteljesebb tapasztalattá alakíthatja a veszteségünket. Az értelem megtalálása segít megérteni a gyászt, vagy ahogy a szerző fogalmaz: ez az a szakasz, ahol általában a gyógyulás lakik. A neves amerikai gyászszakértőt személyes tragédiája sarkallta ismét az írásra: néhány éve elveszítette huszonegy esztendős nevelt fiát. Könyve így egyszerre bölcs meglátásokkal és tanulságos történetekkel teli szakmai útmutató, ugyanakkor mélyen személyes gyászfeldolgozás is, amely minden veszteséggel küzdő embernek segítségére lehet. "Gyakran mondják nekem: - Nem tudom, hogy csinálod. - Azt felelem: sehogy. Nem határozom el, hogy reggel felébredek. Csak felébredek. Aztán egyik lábamat a másik elé teszem, mivel nincs más megoldás. Akár tetszik, akár nem, az életem folytatódik, és elhatároztam, hogy részt veszek benne."  
Na stiahnutie
9,29 €

Sors-rejtekajtó


Valaki azt mondta, a szakács csinált valami buta galibát. Gyűszűvirágot vitt a házba spenót helyett.Tommy és Tuppence megöregedett. Másra sem vágynak, mint egy kellemes házra és egy nagy kertre, ahol gyerekeiket és unokáikat vendégül láthatják. De a házban, amit vásároltak, Tuppence titkos üzenetet talál egy régi gyerekkönyvben: Mary Jordan nem természetes halált halt. Szokott módján azonnal beleveti magát a rejtélybe, és nem nyugszik, amíg ki nem deríti, ki volt Mary Jordan, és miben halt meg. Magával rántja Tommyt is, és az sem állítja le, amikor az élete veszélybe kerül. Még szerencse, hogy ott van Hannibal, az úrnőjét minden körülmények között megvédő terrier...
Na stiahnutie
7,32 €

Üvegmaszk


Odettet egy zaklatás után egy idegen férfi menti meg, akinek sötét múltja és különös kapcsolata van a titokzatos Love Health fedőnevű szervezethez.Miközben Odett próbálja feldolgozni az őt ért traumát, a háttérben gyilkosságok sora borzolja a kedélyeket, akik mind a Love Health áldozatai. A történet egyre kuszábbá válik, míg végül Odett kénytelen lesz szembenézni a lélek igazi sötétségével, hogy megmeneküljön a szervezet gátlástalan végrehajtói elől.
Na stiahnutie
8,42 €

Hra na manželov


Zamilovať sa do nepriateľa? To neprichádza do úvahy! Ale ja urobím čokoľvek, aby som zachránila rodinné lyžiarske stredisko, ktoré toľko znamenalo pre mojich rodičov. Aj keby som kvôli tomu mala predstierať manželstvo... Zdediť Snowberry Lodge môžem iba pod podmienkou, že sa vydám, a ja som odhodlaná urobiť všetko preto, aby som zabránila predaju a následnej demolácii miesta, ktoré mi je odjakživa domovom. Aj za cenu, že prsteň, ktorý mi môj nastávajúci počas svadobného obradu nastokne, nebude pre mňa vôbec nič znamenať. Nebude to z lásky. Devlin Buckley, môj manžel, či skôr obchodný partner, je veľmi šarmantný a príťažlivý muž. Navyše sme si spolu ešte pred uzavretím tejto šialenej dohody nezáväzne užili poriadne horúcu noc plnú vášne. Vtedy som nepoznala ani len jeho priezvisko. Nechcela som mu slepo dôverovať. Pracoval predsa pre fi rmu, ktorá sa snaží moje milované Snowberry zrovnať so zemou. Všetko sa zmenilo v ten večer, keď mi zaklopal na dvere a dal mi ponuku, ktorú som si nemohla dovoliť odmietnuť. Navrhol mi, aby som sa zaňho vydala, a sľúbil, že mi pomôže oživiť rodinný podnik, čím sa zároveň pomstí svojmu bývalému šéfovi. Len čo obaja dosiahneme svoje ciele, rozídeme sa a každý si pôjde po svojom. Všetko medzi nami je len dočasné. Ide o biznis. Na manželov sa iba hráme. Lenže mne sa veľmi páči, keď mi hovorí „moja manželka“. Ak si nedám pozor, môžem prísť o všetko... o svoj domov, sny, ba dokonca aj o srdce.
Na stiahnutie
10,49 €

dostupné aj ako:

Alétheia él


Silberstein Alétheiának nem csupán a neve, hanem az élete is különleges. Ő Bán Zsófia mozaikokból összeálló családregényének az egyik elbeszélője és főszereplője. Nem véletlenül kapja ezt a nevet 1924-ben klasszika-filológus apjától, hogy aztán hosszú élete során többször is megtapasztalja: kacifántos dolog az igazság. Merthogy szó szerint így hívják: Ezüstkő Igazság. Vagy, ahogy ő maga írja egyik történetében: "Az igazság nem szép, de nincs mit szépíteni rajta." És Alétheia - kevés barátjának és még kevesebb rokonának csak Ali - nem is szépít, amikor mesél. Tárgyakhoz és érzéki emlékekhez kapcsolódó közvetlen, intim és ironikus történeteiben megelevenedik a budapesti zsidó polgárság életvilága és tragédiája, a magyar történelem egy értelmiségi nő perspektívájából a harmincas évektől egészen a Covid-járványig. De az Alétheia él a beszéd mellett a hallgatás könyve is. Az életé és a túlélésé. Erős érv amellett, hogy a családokat nemcsak az elbeszélt történetek, hanem épp az el nem beszélt titkok is tartják egyben. Meg annak, hogy minden családregény a maga módján az. Így lesz a könyv másik főszereplője - és olvasója - Alétheia unokája, aki napjainkban találkozik nagyanyja hagyatékával, és szembesül családja és saját élete örvénylő múltjával. 
Na stiahnutie
13,80 €

Kezdetek-versek


A “Kezdetek - Versek” című kötet egy utazás a lélek mélyére, ahol az érzelmek és gondolatok találkoznak a költészet varázslatos világával. Minden vers egy-egy pillanatot ragad meg, amelyben a szerző a mindennapok apró csodáit és a belső vívódásokat tárja elénk. A kötet versei egyszerre személyesek és egyetemesek, megérintik az olvasó szívét és elméjét.A versek témái között megtalálható a szerelem, a veszteség, az öröm és a fájdalom, mindezek egyedi, lírai megfogalmazásban. A költő mesterien játszik a szavakkal, képekkel és ritmusokkal, hogy az olvasót egy különleges érzelmi utazásra hívja.Engedd, hogy a “Kezdetek - Versek” elkalauzoljon egy világba, ahol a szavak életre kelnek, és a költészet új értelmet nyer.
Na stiahnutie
4,37 €

Smeje sa ten, kto má zuby


„Moja hlavná hrdinka stratila lásku, manžela aj prácu. Na blšom trhu predala všetko, čo mala. Ale je neporaziteľná. Netopí sa vo svojej strate. Odmieta byť nešťastnou vdovou alebo obeťou. Miluje kohokoľvek, koho chce, a žije život, aký si sama vyberie. To ju robí silnou. Takéto ženy stretávam každý deň – a teraz som ich chcela počuť hovoriť,“ povedala Zyta Rudzka o svojej najnovšej knihe. Román, ktorý získal prestížnu cenu Niké, vyniká svojou netradičnou formou. Je to odvážny jazykový experiment, ktorý vás očarí svojím výnimočným, nekompromisným štýlom. Je to príbeh pánskej kaderníčky vydatej za džokeja. Wera a Karol spolu strávili celý život. Prežili ťažké aj dobré chvíle. A teraz Wera navštevuje svojich bývalých milencov, aby pre svojho zosnulého manžela získala oblek a topánky do rakvy. A dobré topánky do rakvy je ťažké zohnať. Rudzka používa svoj charakteristický drsný jazyk a vtip, aby vykreslila silnú a dravú ženu, ktorá sa nikdy nevzdáva.
Na stiahnutie
11,19 €

dostupné aj ako:

Sülthal-fiaskó


Niederkaltenkirchen fejlődésének legújabb ékes bizonyítékaként a kis bajor faluban immár elegáns golfklub is működik – amelynek elnökét, a „sülthalkirályként” is ismert jómódú vállalkozót egy reggelen holtan találják a klubház zuhanyzójában. A „sülthalkirály” gyilkosság áldozata lett: halálát egy golfütővel a fejére mért ütések okozták.A gyilkosság felderítése természetesen ismét Franz Eberhoferre vár, a testestül-lelkestül bajor rendőrre, valamint hű segítőtársára, Rudi Birkenbergerre. Jól is jön a derék Rudi segítsége, mivel az Eberhofer-házban sem béke és nyugalom uralkodik. A kis Paul apja kétségbeesésére futball helyett a balettet választja, Susi pedig úgy dönt, a közelgő választáson versenybe száll a polgármesteri székért…
Na stiahnutie
9,27 €

A maradás szégyene


Takács Zsuzsa új kötetében a gyűjteményes verseskötet, A Vak Remény megjelenése óta született művek folytatják a megkezdett utat. Emellett néhány fájdalmasan tömör, már-már haikuszerű darab jelzi, hogy új ösvények is formálódnak az életműben. Az álmok, látomásszerű emléktöredékek továbbra is nagy szerepet játszanak, és a személyes történeteket, gyerekkori emlékeket, családi traumákat, szerelmeket és nemzeti tragédiákat megidéző versek sora is folytatódik a kötetben. A költő lányának halála óta a horizont egyre inkább elsötétülni látszik, így a sebzettség, a gyász elevenig ható képei dominálnak a versekben. Ugyanakkor életművében a költő rendületlenül törekszik a tekintet felemelésére, a színről színre látásra - így lesz lehetséges, hogy bár az egyes darabok a közös szenvedésben való megmerítkezésre hívnak, a kötetkompozíció szervező ereje a felemel(ked)és egyfajta megtisztulás, a megváltás reménysége felé. A maradás szégyene a költői életmű újabb fényes állomása: sötéten ragyog, és utat mutat a káoszban, alázatra, szabadságra, felelősségre, szolidaritásra és elmélyülésre hív. 
Na stiahnutie
7,88 €

Úgy élni sztoikus


Úgy érzi, hogy elárasztja a stressz vagy az érzelmi zaj? Küzdesz azért, hogy nyugodt, következetes és koncentrált maradj minden nap? Földhözragadt módot keres arra, hogy tisztábban, kontrolláltabban és belső erővel éljen?Ez a könyv a napi sztoikus gyakorlatok gyakorlati rendszerét kínálja, hogy segítsen középpontban, fegyelmezettnek és érzelmileg erős maradni – függetlenül attól, hogy mit hoz az élet. Az ősi filozófiában gyökerezik, a modern életre épült.Belül megtudhatja:Reggeli és esti rutinok a mentális tisztaságértSztoikus reflexiók a szorongás és a reaktív gondolkodás csökkentéséreGyakorlati eszközök a fegyelem és az érzelmi ellenálló képesség fejlesztéséhezGondolkodásmód tréning, hogy elszakadj attól, amit nem tudsz irányítaniEgyszerű, napi szokások a hosszú távú belső béke kialakításáhozMinden koncepció megfosztva van a szösztől, és cselekvésre készült. Nincs homályos inspiráció – csak világos lépések a céltudatos és kontrollált élethez.Ideális szakembereknek, alkotóknak, diákoknak és bárkinek, aki következetes érzelmi egyensúlyt és személyes erőt keres egy kaotikus világban.Kezdj el sztoikusként élni – urald a gondolkodásmódodat, stabilizáld érzelmeidet, és eddz naponta a békés, tiszta és fegyelmezett életre. 
Na stiahnutie
9,83 €

Túlszeretlek


Elhittük, hogy a végére jól alakulhat...Mia jól tudja, hogy a múltja által elvadított személyiségével mindent elpusztító - de legalábbis felforgató - hurrikánként söpör végig mások életén. Még azokén is, akiket megszeret. Érzi, ideje lenne a lecsillapodásnak, ám a módját nem ismeri. Pontosabban sejti: vissza kell térnie a múltba, hogy a titkok feltárásával rendezze a jelenét, és könnyítsen a jövőjén. Kalapos Sámuel kezét fogva ez nem is tűnik olyan ijesztőnek. Ám korántsem biztos, hogy a rendrakás során felfedett, addig elhallgatott titkok nem okoznak még nagyobb káoszt...A szívtiprónak bélyegzett Sámuelnek be kell látnia, valójában nem ért a nők nyelvén. Vagy neki okoz kihívást a kötődés, vagy az sodorja őrült helyzetekbe, akit végre komolyan venne. Túlszereti Miát? Lehetséges. Mindezeknek egészen biztosan köze van ahhoz, hogy az édesanyja gyerekkorában elhagyta a családjukat. Válaszokat kereső dokumentumfilmje forgatása közben aztán olyan fordulatokkal szembesül, amelyeket talán jobb lett volna nem megbolygatni... És amelyek a Miával alakuló kapcsolatukat is alapjaiban megváltoztatják.
Na stiahnutie
9,86 €

Hotel


A Hotel első kiadása 2018-ban jelent meg. Az elbeszélő egy balatoni szállodában tölt el két hetet. A fiatal férfi az éjszakai tavat bámulva elmereng az elmúlt eseményeken, múltbéli szerelmein és csalódásain. A kisregény tele van szimbolikával és metaforákkal, melyek az emberi lét mulandóságára, az elmúlásra és az identitáskeresésre utalnak. A szálloda szobája a múlt és a jelen összefonódásának terepe lesz. A főhős emlékei visszaröpítik a gyermekkorába, a boldog szerelmes napokba és a traumatikus élményekbe is. Ahogy felidézi a múltat, kénytelen szembenézni önmagával és a hibáival. A regény feszültséget teremt a múlt és a jelen, a valóság és a képzelet, a remény és a kétségbeesés között. A Hotel nem csupán egy magányos ember története, aki komoly kapcsolatot keres, hanem egy általánosabb parabola az emberi létről. Bozóky Balázs lírai stílusa és szimbolikus nyelvhasználata egyedülálló olvasmányélményt nyújt. 
Na stiahnutie
7,04 €

Napló


A „Napló” egy különleges utazás az emlékek, álmok és az önkeresés világában, ahol a szerző töprengései költői sorokban és érzékeny megfigyelésekben bontakoznak ki. A feljegyzések kíméletlen, olykor humorral átszőtt tükröt tartanak elénk, amelyben az élet apró mozzanatait nagyító alatt vizsgálhatjuk: hétköznapi jelenetek, találkozások és álomszerű utazások révén járhatjuk körbe saját létkérdéseinket. Az elmúlás, a magány, a remény és az öröm pillanatai váltják egymást, míg a valóság és képzelet határán lépkedve új perspektívából láttatja az élet „apróságainak” jelentőségét. 
Na stiahnutie
5,61 €

Nezabudnem na lásku


Kráľovná historickej romance Mary Baloghová má na svojom konte už vyše sto kníh a na radosť svojich nespočetných fanúšikov neprestáva tvoriť ani v súčasnosti. Veľkú obľubu si získala i jej najnovšia regentská séria Ravenswood, ktorej prvú časť s názvom Nezabudnem na lásku teraz ponúkame slovenským čitateľom. Devlin Ware, syn charizmatického grófa Caleba Wara, si v detstve a ranej mladosti myslel, že jeho rodina stelesňuje všetko, čo je na svete správne a dobré. Jeho rodičia boli k sebe i k druhým ľuďom vždy milí, láskaví a delili sa o krásu svojho veľkolepého vidieckeho sídla Ravenswood, kde usporadúvali bohaté hostiny a zábavy pre všetkých v okolí. Keď mal však Devlin dvadsaťdva rokov, zistil, že jeho svet je len ilúziou, a keď verejne vyzval otca, aby sa priznal k nevere, označili ho za zradcu a poslali preč z domu. A tak sa rozhodol vstúpiť do armády a bojovať proti Napoleonovi. Celých šesť rokov sa neobzeral späť, ibaže teraz je otec mŕtvy a jeho zavolali na panstvo Ravenswood ako dediča obrovského majetku a grófskeho titulu. V týchto ťažkých chvíľach mu podá pomocnú ruku Gwyneth Rhysová – žena, ktorú kedysi ľúbil a potom stratil - a vďaka nej sa mu postupne podarí dať dokopy rozbitú rodinu. Devlin zúfalo potrebuje Gwynethinu vernosť, trpezlivosť a náklonnosť. Je však jeho srdce zatvrdnuté vojnou schopné opätovať jej lásku?
Na stiahnutie
10,30 €

dostupné aj ako:

Klient


Eva si popri štúdiu zarába spôsobom, na ktorý nie je hrdá. Klienti prichádzajú, odchádzajú — a ona si drží odstup. Fyzický aj citový. Jej život sa delí medzi prednáškové miestnosti, internátnu izbu a dobre známy byt. Všetko má pod kontrolou, pokým sa v jeho dverách nezjaví tajomný muž. Nezvyčajný klient. Nežiada nič z toho, za čo zaplatil. Otočená chrbtom netuší, kto za ňou stojí – a čoho je schopný. Skôr než odíde, ucíti tlak jeho prstov a chlad bankovky vo svojej dlani. Ďalší čudák, pomyslí si a rozhodne sa vytesniť ho z mysle. Od toho momentu sa v tieni jej všedných dní rozbehne tichá, nenápadná hra na mačku a myš. Niekto presne vie, čo robí – a Eva sa proti svojej vôli stáva súčasťou jeho plánu. Plánu, ktorý ju donúti čeliť sebe samej. Zvíťazí zbabelosť alebo zodpovednosť? Nenápadný únik, alebo odvážne – no nesmierne riskantné svedectvo?
Na stiahnutie
12,50 €

dostupné aj ako:

Nultá hodina


Vo vile lady Tressilianovej sa na sklonku leta stretáva pestrá spoločnosť. Slávny tenista Nevile Strange s krásnou manželkou Kay, jeho prvá manželka Audrey, malajský plantážnik Thomas Royde, starý pán Treves, právnik lady Tressilianovej, a mladý fešák Ted Latimer, kamarát Kay Strangeovej z detstva. Vo vile vládne medzi hosťami napätá atmosféra, ktorá nečakane vyvrcholí v „nultej hodine“ – vraždou hostiteľky. Vyšetrovaním zložitého prípadu poveria inšpektora Leacha, ktorý požiada o pomoc svojho strýka, ktorým nie je nik iný ako hlavný inšpektor Scotland Yardu Battle. A hoci dôkazy svedčia proti Nevilovi Strangeovi, Battle neverí, že vraždil práve on, a neúnavne pátra po skutočnom vrahovi... Viac zaujímavostí o Agathe Christie a jej knihách nájdete na www.agathachristie.com – zaregistrujte sa a staňte sa aj Vy oficiálnym fanúšikom legendárnej spisovateľky!
Na stiahnutie
10,30 €

dostupné aj ako:


Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Sarah J. Maas, Lucinda Riley, Juraj Červenák, Julia Quinn.