Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Három tucat szuvenír


A Három tucat szuvenír egyfajta irodalmi útikönyv. A szerző idegenvezetőként Európa szinte összes országát bejárta, ezért hiteles szuvenírek a könyvben olvasható novellák, az egyes helyek jellemzőivel festve. Egyszer egy idősebb házaspár norvégiai útjáról olvashatunk, aztán egy budapesti idegenvezető tapasztalataiba nyerünk bepillantást, néhány oldallal később pedig egy másik párt kísérhetünk Grazba, akik a harmincadik házassági évfordulójukat ünneplik az úton. A kapocs a világ, a váratlan történések metszéspontja, az utazás élményszerűsége. A könyv kézzelfogható utazástörténet: töredékek, emlékek és érzések másolata. Izgalmas vonása, hogy nem tudni, mit merített valós tapasztalatokból a szerző és mely történetek építkeznek inkább fantáziából, mégsem keressük a különbséget. Egy biztos: mindegyik helyszín él, színes polaroidként elevenedik meg a lapokon. A kötet olyan időszakban született, amikor a globális viszonyok miatt az utazás többnyire csak ábránd, a vágy harca a lehetősséggel. Akiket vonz a horizontra feszített út ígérete, azok biztosan a szívükbe zárják a Három tucat szuvenír – többnyire – könnyed hangvételű, rövid kalandjait, amelyek a fotelturizmus jegyében – tetszőlegesen egy csésze kávéval vagy egy laza fröccsel kísérve – csábítják utazásra az olvasót. Bájer Máté újságíró, slammer
Na stiahnutie
5,07 €

Felhőtánc és Napsugár


Megvédenélek mindentől, örömet, boldogságot, gazdagságot nyújtanék, ám nem adhatom vissza azt, amit tőled kaptam, az életet, az életem.Huszonkilenc szerző adta szívét, tudását ebbe a kötetbe, hogy egyetlen embernek mondjon köszönetet, az ÉDESANYJÁNAK.
Na stiahnutie
2,79 €

Champ of the Forecastle


Champ of the Forecastle was written in the year 1930 by Robert Ervin Howard. This book is one of the most popular novels of Robert Ervin Howard, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers closer to classic literature globally.
Na stiahnutie
0,88 €

I Will Repay


I Will Repay was written by Baroness Emmuska Orzcy and originally published in 1906, this is a sequel novel to the Scarlet Pimpernel. The second Pimpernel book written by Orzcy, it comes (chronologically) third in the series and should be read after Sir Percy Leads the Band and before The Elusive Pimpernel.The story starts before the French revolution. It's 1783 and wealthy Paul Déroulède has offended the young Vicomte de Marny by speaking disrepctfully of his latest infatuation, Adèle de Monterchéri. Déroulède had not intended to get into the quarrel but has a tendency to blunder into things -- "no doubt a part of the inheritance bequeathed to him by his bourgeois ancestry."Incensed at the slur on Adèle, who he sees as a paragon of virtue, the Vicomte challenges Déroulède to a duel, a fight which Déroulède does not want -- for he knows and respects the boy's father, the Duc de Marny.
Na stiahnutie
0,88 €

Így szeress...


Mindenki tudja, hogyan kell, ugye? Testtel, lélekkel, szenvedéllyel, míg ásó, kapa, s a nagyharang el nem választ. A szerző szerint nevezetesen ezzel az ásó, kapa dologgal vannak bajok mostanában. Az emberek ugyanis addig szeretnek szeretni, amíg az magától jön, amíg kellemes, amíg mindkét fél számára kielégítő a kapcsolat. Mi történjék, ha már nem egészen így van? Ha már különféle segédeszközökre van szükség? Ha már csak kisebb-nagyobb erőfeszítéssel lehet úgy megmunkálni a kapcsolat kertecskéjét, hogy tovább virágozzon? Hogy milyen kapcsolat az, amelyiken folyton dolgozni kell?! Hát olyan, amiért érdemesi áldozatot hozni, fáradozni, küzdeni. Sokszáz ötlettel teli kézikönyv az Így szeress. Azoknak súg ötleteket, akik meg akarják őrízni a boldog párkapcsolatot, de leginkább azoknak a nőnek, akiknek már hiányzik az intimitás és a kommunikáció a családi fészekből, mégsem adják fel. Mert a Nő, ha hisz valamiben, azért a végsőkig küzd. Ehhez a nemes küzdelemhez nyújt saját édes és keserű tapasztalatai alapján értékes segítséget Dézsi Desirée könyve.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Itt ?egy szoba, és rád vár…


Raoul Wallenberg másmilyen életet képzelt el magának. Nem kereste a hős szerepét, még csak kalandra sem vágyott. 1944 háborús tavaszán töltötte be 32. évét, és egy kis kereskedelmi vállalatnál dolgozott, amely libákat, pulykákat és tojásport importált Magyarországról. Építészmérnöki végzettségével az üzleti életben szeretett volna karriert elérni, de nehezen találta a helyét. Akkor kezdődött a vészkorszak Magyarországon. Egy amerikai–svéd akciót terveztek az európai zsidóság maradékának megmentésére. A svéd kormánynak valakit Budapestre kellett küldenie, de kit? Véletlen események sorozata következtében Raoul Wallenberg került a figyelem középpontjába. Fél évvel később több ezer magyar zsidó a fiatal svédnek köszönhette életben maradását. 1945 januárjában Raoul Wallenberg szabad akaratából a szovjet csapatok elé ment a szétbombázott Budapesten. Soha többet nem látta viszont Svédországot.  Az Itt egy szoba, és rád vár nemcsak egy fantasztikus, lélegzetelállító történet, hanem egy nagyszabású kutatómunka eredménye is eddig ismeretlen archívumokban. Először olvashatjuk Raoul Wallenberg teljes élettörténetét, amennyire ez ma megismerhető a rendelkezésre álló forrásokból. Megismerhetjük gyermekéveit, a háborús Stockholmban tett korai karrierpróbálkozásait, a drámai budapesti féléves tartózkodását, letartóztatását és a szovjet börtönben töltött időt, de a sorsával kapcsolatos, egészen napjainkig tartó politikai játszmákat is. Először követhetjük Raoul Wallenberg családjának történetét a tragikus diplomáciai kudarcok sorozatának tükrében. Új választ kapunk arra a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy Raoul Wallenberg a Fehér Ház politikai szemléletváltása következtében az 1970-es évek végére amerikai hőssé válik. Az író, Ingrid Carlberg, tudományos pontossággal kidolgozott műve közérthető és megrázó olvasói élményt nyújt, amelyben a történelem ismert személyiségei kelnek életre. Raoul Wallenberg, az ember, előlép az árnyak közül, moszkvai élete úgyszintén. A beillesztett jelenkori történetek mélyebben segítenek megérteni, hogy mi, és miért történt. Egy val&o
Na stiahnutie
10,11 €

dostupné aj ako:

Itt a te időd!


Alapvetően három embertípus van. A beletörődő, aki biztos benne, hogy az élet küzdelem, és már huszonöt évesen is a nyugdíjazást várja. Az álmodozó, aki sejti ugyan, hogy az élet örömteli is lehet, de azt hiszi, a siker csak a kiválasztottaknak jár. És végül a megvalósító. Aki nem hisz a lehetetlenben és addig megy, amíg be nem bizonyítja, hogy az élet csodálatos. A harmadik típus mindenkiben ott van. Benned is. A könyvem egyetlen céllal született: ki akarom hozni a megvalósítót abból, aki a kezébe veszi. Utat mutatok ahhoz, hogy a vágyakból célok, a célokból pedig áttörések szülessenek. Ez a könyv lehet a kulcs életed nagy kalandjához. Tedd vissza, és sosem tudod meg, mit hagytál ki. Olvasd el, és döbbenj rá, mi mindenre vagy képes. A döntés a tiéd. „Ádámot kivételesen intelligens és hiteles oktatónak tartom, aki mindig érdekesen ad át rendkívül hasznos ismereteket. A lebilincselő stílust ebben a könyvben is hozza: minden elmondott vagy leírt szava aranyat ér!" – dr. Domján László orvos és agykontrolloktató „Abban a 17 évben, amit a tévénél együtt töltöttünk, mindig azt mondtam, hogy Ádám a legjobb riporter az országban. Örülök, hogy most íróként is bizonyít: motiváló és szórakoztató történetmesélő." – Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró „Ádám lenyűgöző stílusa és tudása minden egyes lapját átitatja ennek a nagyszerű könyvnek. Ha szeretnél egy igazán fontos témáról, önmagadról, az életedről könnyedén tanulni, akkor ez a könyv neked szól." – Szabó Péter motivációs előadó és író „Ez egy csodálatos és inspiráló könyv, amelyik neked is megmutatja, hogyan érheted el az összes célodat és hogyan élhetsz csodálatos életet." – Brian Tracy, a Maximális teljesítmény című könyv szerzője
Na stiahnutie
7,30 €

dostupné aj ako:

János vitéz


Hogyan lesz Kukorica Jancsiból János vitéz, miképp győzi le a zsiványokat, boszorkányokat, óriásokat, hogyan szabadítja ki a francia királylányt a török karmaiból? És legfőképpen: hogyan találja meg elveszett Iluskáját és nyeri el az örök boldogságot? A János vitéz több, mint százötven esztendeje gyerekeknek, felnőtteknek egyik legkedvesebb olvasmánya.
Na stiahnutie
3,21 €

Jeanne d'Arc


Sokan és sokféleképpen megelevenítették már a világirodalomban Jeanne D'Arc alakját. Volt, aki a szentet, isten kiválasztottját, más a francia nemzeti hőst, s volt, aki az álnokul tőrbe ejtett tiszta és erős fiatal lányt látta és ábrázolta benne. Mark Twain magyarul most először megjelenő művében az egyszerű kis parasztlányt idézi meg, akinek ereje népével való összeforrottságából fakad. Az író nem szól közvetlenül olvasóihoz, a történetet egy „megigézett” kortárs szájába adja, aki Jeanne D'Arc gyermekkori játszótársa, majd diadalmas útján írnoka, apródja volt. A szemtanú emlékiratában emberi közelségből, meghitten örökíti meg a nagyszerű francia lányt: kutatja, keresi egyénisége és cselekedetei titkait, s a kedves egyszerűség glóriáját fonja Jeanne D'Arc alakja és élete köré.
Na stiahnutie
0,96 €

Joan of Naples


Joan of Naples was written in the year 1840 by Alexandre Dumas. This book is one of the most popular novels of Alexandre Dumas, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers closer to classic literature globally.
Na stiahnutie
0,88 €

John Inglefield's Thanksgiving


John Inglefield's Thanksgiving was written in the year 1840 by Nathaniel Hawthorne. This book is one of the most popular novels of Nathaniel Hawthorne, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers closer to classic literature globally.
Na stiahnutie
0,88 €

Júlia különszám 101.


Miranda Lee: Tényleg szerelem Kötetlen viszonynak indul a sikeres filmproducer és a kezdő színésznő kapcsolata. Mindketten túl vannak egy komoly csalódáson, és nem szeretnék lekötni magukat. Ám egyre gyakrabban merül fel bennük a kérdés, hogy akaratuk ellenére nem találta-e el őket Ámor nyila…Julia James: Eltitkolt igazságAmikor Eloise a repülőtéren a magas sarkújában elesik, és felnéz az előtte álló, jóképű férfira, szinte biztos benne, hogy ő az igazi. Varázslatos hetek következnek, bejárják Európa legszebb városait. Visszatérve Rómába kiderül, hogy Vitónak menyasszonya van. A lány nem kíváncsi a férfi magyarázatára, New Yorkba repül, csakhogy ő is titkol valamit…Julia James: A gróf szeretőjeCesare di Mondave tudja, mivel tartozik a rangjának és a nevének. Feleségül kell vennie a nemesi származású Francescát, noha szenvedélyes viszonyt folytat a gyönyörű és érzéki Carlával. De miért ne lehetne a felesége mellett szeretője is?  
Na stiahnutie
7,01 €

Klopp – Hadd szóljon! (bővített kiadás)


Jürgen Klopp életrajzi bestsellerének a 2019-es BL-győzelemmel bővített új kiadása! Jürgen Klopp, a Liverpool BL-győztes futballtrénere kétségtelenül a világ egyik legszenvedélyesebb (és legsikeresebb) edzője. Raphael Honigstein páratlan kötetének segítségével megismerhetjük a Mainznál és a Dortmundnál is kultikus figurává vált szakember hihetetlen történetét, amelynek során Kloppo egy átlagos, másodosztályú labdarúgóból a világ legnépszerűbb és legkeresettebb futballmenedzserévé vált. Kloppot nemcsak a szurkolók, hanem a játékosai is imádják, akikkel 2019-ben megnyerte az európai klubfutball legnemesebb trófeáját, a Bajnokok Ligáját.
Na stiahnutie
6,48 €

Kockázatok és mellékhatások


Mindennek van kockázata és mellékhatása - szerelemnek, politikának, üzletnek, a gyógyszereknek különösen... Egyéniségtől, lehetőségektől függ, ki mit és mennyit kockáztat. Aki kézbe veszi ezt a regényt, meglepetésekre számíthat, és kedvére borzonghat. A fiatal magyar vegyészmérnöknek szerelem és karrier között kell választania, amikor egy új amerikai gyógyszer mellékhatásait kezdi vizsgálni. Szórád Gergő tud valamit a gigászi hatalommal bíró gyógyszeriparról, s arról, hogy a kulisszái mögött mi zajlik, de azt nem sejti, hogy mekkora tűszfészekbe nyúl. A Frankfurtban élő magyar származású szerző, William G. Winkler fiatalon maga is vegyészmérnökként dolgozott. Belülről ismeri azokat a fogásokat és cselszövéseket, melyekkel az egymással is rivalizáló gyógyszeripari világcégek próbálják védeni saját profitábilis márkájukat, akár még halálos kimenetelű mellékhatásokat is kockáztatva.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Koldus és királyfi


Egy nyugtalan képzeletű koldusfiúcska a XVI. századi London nyomortanyáin könyveket olvas, és királyokról álmodik… Érdeklődése egy napon egészen a királyi palotáig sodorja, és egyszerre csak bent van a pompás termekben, s a vele egyidős királyfi játékból ruhacserét ajánl, csak egy-két pillanatra. Nos, ez a játék, különféle félreértések miatt, valóságra fordul! A koldusfiú hónapokon át élheti a királyfiú fenséges, de cseppet sem irigylésre méltó életét, a királyfiú pedig szörnyű megaláztatások és szenvedések közt kénytelen ismereteket, emberséget és bölcsességet gyűjteni eljövendő országlása idejére. Mark Twain részrehajlás nélkül mindkét sorsnak a legalaposabban végére járt, mint aki maga is hol koldusnak, hol királyfinak álmodja magát…
Na stiahnutie
0,96 €

Kongó


Crichton ezúttal Fekete-Afrika szívébe, Kongó legsűrűbb dzsungelébe vezeti az olvasót. Egy amerikai hi-tech mamutvállalat, az ERTS a Föld stratégiai nyersanyagait kutatja. A zaire-i „kék gyémánt” is ilyen kincs, mert ez a sajátosan szennyezett, ékkőként értéktelen ásvány a mikorelektronika új csodafegyvere. A lelőhelyért halálos versenyfutás indul meg különböző államok titkos expedíciói és kommandói között.  Amikor az ERTS által korábban kiküldött kutatócsoport rejtélyes módon elpusztul, a cég új csapatot indít útnak, hogy felderítse az előző végzetét, és folytassa a kutatómunkát, amely az őserdei elveszett város, Zindzs megtalálására összpontosul. A feltevések szerint ugyanis ott van a kék gyémánt legfőbb lelőhelye.  Az amerikai expedíció tagja Amy, az állatkerti körülmények között nevelkedett, az emberrel kommunikálni képes gorilla is.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Koppány fiai


Magyarország, 997 Koppány az ősi törvényt támogató seregek élén vereséget szenved Veszprém alatt Vajk seregétől, és maga is elesik a harcban. A csata előtt azonban rábízza az öreg Gecse bőre a nála nevelkedő Vászolyt, Béla nagyúr fiát, aki Vajkot követi az árpádfiak örökösödési sorában, illetve a felesége és az ágyasa méhében megfogant két, meg nem született gyermekét. Gecse Somogy mélyén rejtőzik el a két várandós asszonnyal és két hű szolgájával. Csurgón fogadják be őket, ott élik álnéven életüket. Mindkét asszony, a feleség és az ágyas is fiút hoz világra, Árpád vére tovább erősödik. Miközben az immár István néven, királyként uralkodó Vajk hatalma megszilárdul, Koppány fiai felcseperednek. A Somogyba érkező hírek szerint István megbecsüli azokat a főket, akik a pártjára térnek, ezért a lassan férfikorba lépő Vászoly csatlakozik az uralkodó udvartartásához. Koppány feleségének, Jóleánnak a fiára, Berzencére – akinek a létezéséről és kilétéről csak legszűkebb környezete tud – más utat rónak az égiek: a fekete magyarok ura, Ajtony seregébe áll, és részt vesz a korábban szövetséges bolgárok elleni hadjáratban.  Az ágyas, Manga fia, elégedett a csurgói életével. Férfivá érve családot alapít, gyerekei születnek, megtanul a latinok betűivel írni. Egy napon azonban megjelenik nála az ősöreg tudományos, aki Vászoly után küldi… Cs. Szabó Sándor a nagy sikerű Koppány folytatásában egyedülálló módon mutatja be a megszilárduló keresztény magyar királyság mindennapjait. A fordulatokban gazdag, izgalmas történet szinte tapintható közelségbe hozza a XI. századi magyarság életének változásait, a keresztény kultúra térnyerését, a pusztáról hozott ősi szokások makacs továbbélését.
Na stiahnutie
9,27 €

Közelgő vihar


Casey Blue kelet-London egy lepukkant részén él, önkéntesként dolgozik egy helyi lovardában, egyetlen igaz barátja pedig egy idős hippi hölgy. A kissé különc lány szíve mélyén arról álmodozik, hogy Badmintonban a világ legnagyobb háromnapos lovastusaversenyén szerepelhessen. Az álom azonban egy misztikus „véletlennek” köszönhetően valóra válhat. A vágóhídról félholtan megszökött, egykor jóval szebb napokat látott versenyló csodával határos módon az övé lesz. A nehéz anyagi körülmények, apja bűntetett előélete és az irigyei miatt azonban a felkészülés nem várt akadályokba ütközik. Szerencsére nemcsak ellenlábasok, hanem védőangyalok is a lány mellé szegődnek, egyikük egy napbarnította bőrű, átható tekintetű patkolókovács bőrében.
Na stiahnutie
5,07 €

dostupné aj ako:

La Seduzione del Gentiluomo


E la stagione… della vendetta. Undici anni fa, a Natale, la famiglia di Martin Banks venne gettata in mezzo alla strada dal ricco padrone di casa Edwin Hartwell. Ora, nel periodo festivo, il Fato ha in serbo per Martin un dono inaspettato. La vendetta. Sconfiggere Hartwell a carte da a Martin la possibilita di rovinare finanziariamente l’uomo… ma, dannazione, Hartwell offre la figlia come pagamento al posto del denaro. E, doppia dannazione, Martin accetta stupidamente. Come ha fatto il castigo a tramutarsi in seduzione? Martin rifiuta di innamorarsi, per cui stabilisce delle regole per il gioco. E magari per un po’ di romanticismo. Ansiosa di salvare il padre dalla rovina, Livvy Hartwell accetta di accompagnarsi a Martin come suo amorazzo. Ha da tempo accettato l’idea che un’intellettuale spiantata come lei non ha alcuna possibilita di contrarre un buon matrimonio. Se qualche mese di passione con un uomo come Martin e quanto di piu vicino all’amore lei possa avere, Livvy intende cogliere l’occasione. Ma deve proteggere il suo cuore. Martin potra anche essere bello come il diavolo e tentatore come il peccato, ma lei non e in grado di essere un’amante come tante e non vuole che Martin la chiami cosi. Anzi, ha un elenco di regole. Le regole di Livvy: ~ Avventure all’aperto, come l’equitazione, sarebbero apprezzate. ~ I pasti serali andrebbero consumati insieme, per conversare degli eventi della giornata. ~ Una quantita prestabilita di tempo da sola per leggere romanzi gotici. ~ I baci dovrebbero essere ridotti al minimo. Le regole di Martin: ~ Le avventure – soprattutto al coperto – sono necessarie e molto apprezzate. ~ I pasti serali verranno occasionalmente consumati in camera da letto, nudi. ~ Una quantita prestabilita di tempo insieme per mettere in atto i contenuti di sensuali romanzi gotici. ~ I baci – in gran quantita e in punti molto piacevoli – sono obbligatori.
Na stiahnutie
3,35 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Juraj Červenák, Sarah J. Maas, Vi Keelandová, Lucinda Riley.