! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Akadémiai Kiadó strana 5 z 32

vydavateľstvo

A fogyasztóra hangolva


A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket. Tudják, hogy a vállalatok gyakran túl sokat ígérnek és keveset nyújtanak, s mára mélységesen kiábrándulttá váltak. Azok a vállalkozások fognak végül a legjobban boldogulni, melyek felismerik ezt a zűrzavart, és megértik, hogy a fogyasztói kapcsolatok lesznek meghatározók a válság utáni korszakban. Larry Hochman könyve inspiráló erejű olvasmány: biztosra vehető, hogy a következő években az üzleti vezetők egyik alapvető olvasmányává fog válni Magyarországon is. A szerző egyike a világ legnépszerűbb előadóinak, többek között elnyerte "Az év európai üzleti előadója" címet is. Világszerte elismert szakember a fogyasztói kapcsolatépítés, a vezetéstudomány és a tehetségmenedzsment területén egyaránt.
Vypredané
7,76 € 8,17 €

Gaia halványuló arca


A szerző, James Lovelock az 1960-as évek elején részt vett a marsi életet vizsgáló NASA-programban. Ekkor fogalmazta meg az ún. Gaia-elmélet vagy Gaia-hipotézist (Gaia a Földet megtestesítő istennő a görög mitológiában), amely szerint a földi élő és élettelen világ egyetlen önszabályozó rendszert alkot. Szenvedélyes hangon, esszéisztikus stílusban megírt, számos meghökkentő elgondolást tartalmazó könyvei világszerte jelentős visszhangot váltottak ki. Művei, amelyekben többek között szembeszáll a közvéleményt és a politikai szférát jelentős mértékben meghatározó zöld gondolat több alaptételével, nem csupán a szakembereknek íródtak, hanem a legszélesebb közvéleményt kívánják meggyőzni. A jelen kötet mintegy összegzését jelenti eddigi munkásságának, a Gaia-elmélet tömör összefoglalását nyújtva.
Vypredané
10,89 € 11,46 €

Széchenyi emlékezete


Érdekes és tanulságos betekintést nyújtanak hazánk történelmébe a híres Széchenyi-lakomákon elhangzott emlékbeszédek. Széchenyi István végrendeletében 200 aranyat hagyott egy serleg készíttetésére, amelyet minden évben a Nemzeti Kaszinóban megrendezett ünnepségen kellett kiüríteni az államférfi emlékezetére. A ceremónia során minden évben a politikai és szellemi élet egy-egy vezető személyisége mondott beszédet, méltatva Széchenyi érdemeit, és számba véve az ő szellemében aktuálisnak vélt feladatokat. Összesen hetvenkilenc szónoklat maradt ránk az 1864 és 1944 közti időszakból, s a szónokok névsorát látva azonnal érthetővé válik, miért alkot sajátos korrajzot e beszédek gyűjteménye, amelyben olyan neves közszereplők gondolatait olvashatjuk, mint Jókai Mór, Wekerle Sándor vagy Zichy Géza. A kötet az MTA támogatásával az Akadémiai Kiadó és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia közös gondozásában készült, különleges illusztrációit pedig a Magyar Nemzeti Múzeum bocsátotta rendelkezésre.
Vypredané
20,46 € 21,54 €

Bú hozza, kedv hordozza


Vallomások, párbeszédek, képek a hagyományos dalolásról Közel húsz éve pakoltam be először úgy a hátizsákba, hogy "megyek népdalt gyűjteni", - szépen éneklő nótafáktól, ritka és öreg dalokat - aztán egyre többször. Énekelni- és mondanivalóm lett elég, de leírnivalóm a sebtibe kölcsönkért ceruzával vagy körömheggyel vonatjegyre vésett és elveszett jegyzeteken kívül: semmi. Amíg meg nem hallottam, hogy a dalok környezetében, a dalolás előtt és után mik hangzanak el. A dalról és a dalolásról.< Elkezdtem leírni őket. A saját tollammal, fehér papírra.
Vypredané
2,85 € 3,00 €

Olasz-Magyar szótár Italiano-Ungherese vocabolario + NET


50000 címszó - hangsúlyjelöléssel -245000 ekvivalens -89000 példa -általános köznyelvi szókincs -50 tudományág alapszókincse -világos, könnyen áttekinthető szócikkszerkezet -mai nyelvállapotot tükröző legmodernebb szóállomány -élőnyelvi példaanyag -bőséges nyelvtani információk megadása -internetes hozzáférés
Vypredané
41,84 € 44,04 €

Teller


Teller Edét legtöbben "a hidrogénbomba atyja"-ként ismerik, neve ma is sokakban kelt szélsőséges érzelmeket. Vannak, akik számára Teller volt a hidegháború hőse, mások viszont az ördögi rossz szellem megtestesítőjének tekintik. A valóságos Teller valahol a két szélsőség között található. Hargittai István előítéletektől mentes, kiegyensúlyozott képet rajzol Tellerről, a sokoldalú és gyakran titokzatos tudósról, a 20. század viharos történéseivel a háttérben, amelyek nélkül nem lehetne megérteni Teller cselekedeteit és motivációit. Mindeközben sok korábbi tévedést, félreértést és félremagyarázást is helyesbít. Munkájában sok olyan forrásra támaszkodik, amelyek eddig ismeretlenek voltak, és amelyeket magyar, német és amerikai levéltári anyagokból tárt fel. Ezt egészítik ki azok az interjúk, amelyeket olyan, a Teller-életmű szempontjából kiemelkedően fontos személyiségekkel készített, mint Richard Garwin, Freeman Dyson, George A. Keyworth és Wendy Teller. A könyv áttekinti Teller életének legfontosabb vonatkozásait. Ezek között hangsúlyos szerepet kapnak a zsidó magyar gyökerek, a kényszerű emigráció, a kimagasló tudományos felfedezések és az Egyesült Államok védelmével való teljes azonosulás. A könyv részletesen tárgyalja Teller tevékenységét a hidrogénbomba kifejlesztésében, könyörtelen machiavellizmusát, amellyel céljai felé tört, elszántságát az USA második fegyverfejlesztési laboratóriumának megteremtésében, valamint Robert Oppenheimer biztonsági meghallgatása során tett tanúvallomását, amelynek következtében tudóstársai hosszú évtizedekre kiközösítették. Tellert a 20. század egyik legnagyobb fizikusa, Enrico Fermi így jellemezte: "olyan monomániás, akinek egyszerre sok mániája van". Teller egyebek között csökönyösen ellenezte a kísérleti atomrobbantások betiltását, és gátlástalanul propagálta a Stratégiai Védelmi Kezdeményezést. Ugyanakkor a hidegháború idején tanúsított elszánt harca valószínűleg elősegítette a Szovjetunió felbomlását és a szabad világ győzelmét ebben a világméretű küzdelemben. Végül is, ki volt az igazi Teller? A mindenre elszánt harcos, aki főszerepet játszott a hidrogénbomba kifejlesztésében, aki tönkretette Robert Oppenheimert, és aki rávette az amerikai kormányzatot, hogy dollármilliárdokat öljön bele a kivihetetlen "csillagháborús tervekbe"? Vagy az odaadó férj, a hűséges barát, a hazafi és a szinte korlátlan fantáziájú, eredeti gondolkodású, termékeny tudós? Ez a könyv minden korábbi próbálkozásnál alaposabban és sikeresebben mutatja be e különlegesen bonyolult tudós-politikus végtelenül ellentmondásos természetét minden hibájával, tévedésével és egyben minden ragyogásával és a haladást elősegítő tevékenységével együtt.
Na sklade 1Ks
17,54 € 18,46 €

Angol-Magyar szólásszótár + Virtuális melléklet


A leggyakrabban használt állandósult szókapcsolatok. -7000 angol és amerikai kifejezés -6000 angol példamondat -angolos nyelvfordulatok magyar megfelelőkkel -a szótár idiómáihoz kapcsolódó feladatsor megoldással -segítség a kifejezések játékos gyakorlásához -internetes hozzáférés a Virtuális melléklet menüpont alatt az Akadémiai Kiadó weboldalán -bejelentkezés a könyvborító belső oldalán található regisztrációs számmal
Vypredané
4,28 € 4,50 €

Repülőstart - Spanyol (Audio CD)


Spanyolországba utazik? Néhány hét nyaralás kedvéért nem akar egy teljes nyelvtanfolyamot elvégezni?Mit szólna egy kis ízelítőhöz? 50 szó és pár egyszerű mondat elég lesz ahhoz, hogy ne tévedjen el városnézés közben, meg tudjon szólalni a boltban, és ne érjék kellemetlen meglepetések az étteremben. Alig több mint egy óra szórakoztató tanulás segítségével a helyiekkel is meg tudja majd értetni magát. 50 szó, néhány rövid mondat, hozzá még a bárhol érthető testbeszéd... és startra fel! Mindezt megtalálja ezen a CD-n! Találkozás; üdvözlés; bemutatkozás; tájékozódás; útbaigazítás; kérjük amire szükségünk van; vásárlás; számok; időpontok; van egy kis gond? - oldjuk meg; étteremben; 50 nélkülözhetetlen szó; egyszerű mondatok; úti tippek; tudásteszt. Csupán egy óra, időhiányban szenvedőknek, ideális szórakoztató, érdekes történetbe ágyazott tudásanyag, hatékony, minimális energiabefektetéssel maximális eredmény, eredményes használható nyelvtudás azonnal, audio-alapú, egyetlen CD-n minden, amire szüksége lehet. A praktikus kiegészítő füzetben a legfontosabb kifejezéseket találhatjuk. Üljön fel a repülőre Tamás és Erika mellé, és jegyezzen meg annyi szót, amennyit csak tud. Azután lapozzon bele a CD-hez mellékelt néhány oldalas füzetbe.
Vypredané
9,24 € 9,73 €

Repülőstart - Olasz (Audio CD)


Olaszországba utazik? Néhány hét nyaralás kedvéért nem akar egy teljes nyelvtanfolyamot elvégezni?Mit szólna egy kis ízelítőhöz? 50 szó és pár egyszerű mondat elég lesz ahhoz, hogy ne tévedjen el városnézés közben, meg tudjon szólalni a boltban, és ne érjék kellemetlen meglepetések az étteremben. Alig több mint egy óra szórakoztató tanulás segítségével a helyiekkel is meg tudja majd értetni magát. 50 szó, néhány rövid mondat, hozzá még a bárhol érthető testbeszéd... és startra fel! Mindezt megtalálja ezen a CD-n! Találkozás; üdvözlés; bemutatkozás; tájékozódás; útbaigazítás; kérjük amire szükségünk van; vásárlás; számok; időpontok; van egy kis gond? - oldjuk meg; étteremben; 50 nélkülözhetetlen szó; egyszerű mondatok; úti tippek; tudásteszt. Csupán egy óra, időhiányban szenvedőknek, ideális szórakoztató, érdekes történetbe ágyazott tudásanyag, hatékony, minimális energiabefektetéssel maximális eredmény, eredményes használható nyelvtudás azonnal, audio-alapú, egyetlen CD-n minden, amire szüksége lehet. A praktikus kiegészítő füzetben a legfontosabb kifejezéseket találhatjuk. Üljön fel a repülőre Tamás és Erika mellé, és jegyezzen meg annyi szót, amennyit csak tud. Azután lapozzon bele a CD-hez mellékelt néhány oldalas füzetbe.
Vypredané
9,24 € 9,73 €

Repülőstart - Német (Audio CD)


Németországba utazik? Néhány hét nyaralás kedvéért nem akar egy teljes nyelvtanfolyamot elvégezni?Mit szólna egy kis ízelítőhöz? 50 szó és pár egyszerű mondat elég lesz ahhoz, hogy ne tévedjen el városnézés közben, meg tudjon szólalni a boltban, és ne érjék kellemetlen meglepetések az étteremben. Alig több mint egy óra szórakoztató tanulás segítségével a helyiekkel is meg tudja majd értetni magát. 50 szó, néhány rövid mondat, hozzá még a bárhol érthető testbeszéd... és startra fel! Mindezt megtalálja ezen a CD-n! Találkozás; üdvözlés; bemutatkozás; tájékozódás; útbaigazítás; kérjük amire szükségünk van; vásárlás; számok; időpontok; van egy kis gond? - oldjuk meg; étteremben; 50 nélkülözhetetlen szó; egyszerű mondatok; úti tippek; tudásteszt. Csupán egy óra, időhiányban szenvedőknek, ideális szórakoztató, érdekes történetbe ágyazott tudásanyag, hatékony, minimális energiabefektetéssel maximális eredmény, eredményes használható nyelvtudás azonnal, audio-alapú, egyetlen CD-n minden, amire szüksége lehet. A praktikus kiegészítő füzetben a legfontosabb kifejezéseket találhatjuk. Üljön fel a repülőre Tamás és Erika mellé, és jegyezzen meg annyi szót, amennyit csak tud. Azután lapozzon bele a CD-hez mellékelt néhány oldalas füzetbe.
Vypredané
9,24 € 9,73 €

Repülőstart - Görög (Audio CD)


Görögországba utazik? Néhány hét nyaralás kedvéért nem akar egy teljes nyelvtanfolyamot elvégezni?Mit szólna egy kis ízelítőhöz? 50 szó és pár egyszerű mondat elég lesz ahhoz, hogy ne tévedjen el városnézés közben, meg tudjon szólalni a boltban, és ne érjék kellemetlen meglepetések az étteremben. Alig több mint egy óra szórakoztató tanulás segítségével a helyiekkel is meg tudja majd értetni magát. 50 szó, néhány rövid mondat, hozzá még a bárhol érthető testbeszéd... és startra fel! Mindezt megtalálja ezen a CD-n! Találkozás; üdvözlés; bemutatkozás; tájékozódás; útbaigazítás; kérjük amire szükségünk van; vásárlás; számok; időpontok; van egy kis gond? - oldjuk meg; étteremben; 50 nélkülözhetetlen szó; egyszerű mondatok; úti tippek; tudásteszt. Csupán egy óra, időhiányban szenvedőknek, ideális szórakoztató, érdekes történetbe ágyazott tudásanyag, hatékony, minimális energiabefektetéssel maximális eredmény, eredményes használható nyelvtudás azonnal, audio-alapú, egyetlen CD-n minden, amire szüksége lehet. A praktikus kiegészítő füzetben a legfontosabb kifejezéseket találhatjuk. Üljön fel a repülőre Tamás és Erika mellé, és jegyezzen meg annyi szót, amennyit csak tud. Azután lapozzon bele a CD-hez mellékelt néhány oldalas füzetbe.
Vypredané
9,24 € 9,73 €

Repülőstart - Francia (Audio CD)


Franciaországba utazik? Néhány hét nyaralás kedvéért nem akar egy teljes nyelvtanfolyamot elvégezni?Mit szólna egy kis ízelítőhöz? 50 szó és pár egyszerű mondat elég lesz ahhoz, hogy ne tévedjen el városnézés közben, meg tudjon szólalni a boltban, és ne érjék kellemetlen meglepetések az étteremben. Alig több mint egy óra szórakoztató tanulás segítségével a helyiekkel is meg tudja majd értetni magát. 50 szó, néhány rövid mondat, hozzá még a bárhol érthető testbeszéd... és startra fel! Mindezt megtalálja ezen a CD-n! Találkozás; üdvözlés; bemutatkozás; tájékozódás; útbaigazítás; kérjük amire szükségünk van; vásárlás; számok; időpontok; van egy kis gond? - oldjuk meg; étteremben; 50 nélkülözhetetlen szó; egyszerű mondatok; úti tippek; tudásteszt. Csupán egy óra, időhiányban szenvedőknek, ideális szórakoztató, érdekes történetbe ágyazott tudásanyag, hatékony, minimális energiabefektetéssel maximális eredmény, eredményes használható nyelvtudás azonnal, audio-alapú, egyetlen CD-n minden, amire szüksége lehet. A praktikus kiegészítő füzetben a legfontosabb kifejezéseket találhatjuk. Üljön fel a repülőre Tamás és Erika mellé, és jegyezzen meg annyi szót, amennyit csak tud. Azután lapozzon bele a CD-hez mellékelt néhány oldalas füzetbe.
Vypredané
9,24 € 9,73 €

Repülőstart - Török (Audio CD)


Törökországba utazik? Néhány hét nyaralás kedvéért nem akar egy teljes nyelvtanfolyamot elvégezni?Mit szólna egy kis ízelítőhöz? 50 szó és pár egyszerű mondat elég lesz ahhoz, hogy ne tévedjen el városnézés közben, meg tudjon szólalni a boltban, és ne érjék kellemetlen meglepetések az étteremben. Alig több mint egy óra szórakoztató tanulás segítségével a helyiekkel is meg tudja majd értetni magát. 50 szó, néhány rövid mondat, hozzá még a bárhol érthető testbeszéd... és startra fel! Mindezt megtalálja ezen a CD-n! Találkozás; üdvözlés; bemutatkozás; tájékozódás; útbaigazítás; kérjük amire szükségünk van; vásárlás; számok; időpontok; van egy kis gond? - oldjuk meg; étteremben; 50 nélkülözhetetlen szó; egyszerű mondatok; úti tippek; tudásteszt. Csupán egy óra, időhiányban szenvedőknek, ideális szórakoztató, érdekes történetbe ágyazott tudásanyag, hatékony, minimális energiabefektetéssel maximális eredmény, eredményes használható nyelvtudás azonnal, audio-alapú, egyetlen CD-n minden, amire szüksége lehet. A praktikus kiegészítő füzetben a legfontosabb kifejezéseket találhatjuk. Üljön fel a repülőre Tamás és Erika mellé, és jegyezzen meg annyi szót, amennyit csak tud. Azután lapozzon bele a CD-hez mellékelt néhány oldalas füzetbe.
Vypredané
9,10 € 9,58 €

Olasz-Magyar Kisszótár + NET


24 000 címszó -mai nyelvállapotot tükröző szókészlet és példaanyag -mondatalkotást segítő információk megadása -rendhagyóság jelzése -stiláris és szakrendi minősítések -áttekinthető, világos szócikkszerkezet -a Függelékben nyelvtani táblázatok -a www.szotar.net weboldalon a szótár teljes anyaga egy kattintással elérhető a regisztrációtól számított 12 hónapig
Na sklade 1Ks
11,88 € 12,50 €

Magyar-Olasz kisszótár - Ungherese-Italiano dizionario +NET


24000 címszó -mai nyelvállapotot tükröző szókészlet és példaanyag -mondatalkotást segítő információk megadása -rendhagyóság jelzése -stiláris és szakrendi minősítések -áttekinthető, világos szócikkszerkezet -szótárhasználatot könnyítő tipográfia -függelékben nyelvtani táblázatok -a weboldalon a szótár teljes anyaga egy kattintással elérhető a regisztrációtól számított 12 hónapig
Vypredané
11,88 € 12,50 €

Eszperantó-Magyar tematikus nyelvvizsgaszótár


Az Eszperantó tematikus nyelvvizsgaszótár kezdő szinttől haladó szintig nyújt nélkülözhetetlen segítséget: -érettségire, -az egy- és kétnyelvű nyelvvizsgára való készüléshez, -szóbeli és írásbeli nyelvvizsgára. A kötet tartalma: -15 témakör szókincs e, -témakörök szerinti gyakorló feladatok -a gyakorló feladatok megoldásai.
Vypredané
7,13 € 7,50 €