Atlantic Press Kiadó strana 3 z 13

Kósa Henriket, a moszkvai Magyar nagykövetség második emberét holtan találják Kutuzov sugárúti lakásában. Tizenhat késszúrással ölték meg, és a nyomozás heteken át semmi mást nem tud kideríteni, mint azt, hogy a fiatal, jóképű és facér magyar diplomata tucatszámra és válogatás nélkül fogyasztotta a különböző korosztályhoz tartozó és családi állapotú orosz és magyar hölgyeket.A Moszkvába küldött magyar nyomozótiszt és orosz társa egyaránt arra gyanakodnak, hogy a nőfaló diplomata halála is valamelyik gáláns kapcsolatával függhet össze, de hogy valójában mi történt és hogyan, az csak a könyv utolsó oldalain derül ki. A gyilkosság elkövetőjének keresése közben megismerkedünk a korabeli moszkvai diplomáciai és politikai élet, valamint a magyar külpolitika  mindazon visszásságaival és különcségeivel, melyekről csakis ez a fenomenális emlékezőtehetségű és kimeríthetetlen fantáziájú szerző – maga is volt tudósító – képes hiteles és így, évtizedek távlatából már kifejezetten kacagtató korrajzot készíteni. A szórakoztató bűnügyi történet eközben az úgynevezett  “létező szocializmus” remek szatírájává bővül. 

Edgar Allan Poe, a briliáns elméjű őrült, Agatha Christie, a kiszámíthatatlan zseni, az alkoholista olajmágnásból íróvá lett Raymond Chandler, John le Carré, a hidegháború krónikása, és a saját hírszerzői tapasztalatait felhasználó Ian Fleming, a 007-es ügynök szellemi atyja... És még hosszan lehetne sorolni a híres krimiírókat, akiknek a nevét a kitalált figuráikról oly jól ismerjük. Ebből a könyvből végre megismerhetjük őket magukat is. Fondorlatos észjárás, műveltség és emberismeret kellett ahhoz, hogy Miss Marple, Poirot, Sherlock Holmes, Philip Marlowe, Auguste Dupin, James Bond és társaik lenyűgözzenek minket a legelképesztőbb bűnügyek felderítésével vagy éppen megtorlásával. Kik voltak ezek az emberek? Milyen életet éltek? Talán unalomból írtak? Vagy üldözte őket a szerencse? Láblógatva találták ki hőseiket vagy verejtékezve? És vajon gondoltak-e arra, hogy a valóságban is eltegyék valamely ismerősüket, ellenségüket láb alól? Martin Edwards krimiírónak és jogásznak, az angol krimiírók társasága jelenlegi elnökének lebilincselő könyvéből mindezekre a kérdésekre választ kapunk.

Michael Cady Urisnak évtizedekre volt szüksége, hogy az önmarcangolás állapotát önelfogadássá formálja. Sikerült feltárnia a legbensőbb, legféltettebb titkait - amit titkos páncélteremnek hív -, először önmaga előtt, majd előttünk, olvasók előtt. Az ő szavaival: "a páncélterem nem más, mint létezésed sötét oldalának tükörképe (...) Őszintének lenni önmagaddal nagyon nehéz feladat. Nem csak tökéletlenek vagyunk, de életünk során sok kimondani is nehéz dolgot tettünk. Sok bátorság kell az íráshoz, és a legtöbb ember még azelőtt feladja, hogy egyáltalán elkezdené. Megállnak a páncélterem előtt, és azt mondják:." Az apa-fiú kapcsolat többnyire bonyolult, de mennyivel árnyaltabb és zűrösebb, ha az apa híres! Leon Uris, akit az Exodus című történelmi regény megírása után hirtelen felkapott a média, és a Paul Newman főszerepével készített film is hozzájárult ahhoz, hogy világhírű íróvá váljék, igyekezett jó apa lenni. A saját bonyolult gyerekkori tapasztalatait kivetítő türelmetlensége és a hírnévvel járó örökös feszültség megnehezítette a dolgát. És Leon Urisnak nemcsak a fiaival volt rendhagyó a kapcsolata, de a három feleségével is. Miután az őszinteség mellett döntött, és apját évekkel korábban eltemette, Michael Cady Uris megírta ezt a sokkolóan ható memoárt. Bár az apja iránti szeretet és csodálat áthatja az oldalakat, borzadva merülhetünk el a nagy író önimádó megnyilvánulásain, a tinédzser Mike megpróbáltatásain és apjának második felesége iránt érzett, tragédiába torkolló vonzalmán. És ami ezután jön: Amerika a hatvanas években, drogokkal, fegyverekkel és életveszélyes helyzetek hosszú sorával. Mégsem kell zsebkendő után kapkodnunk, mert irónia, önirónia és humor kíséri Michael Cady Uris lendületes történet mesélését. Leon Uris az Exodus és a Topáz megírásával nemcsak a sikert zsebelte be, de kivívta az arab és más nemzetek haragját. Miközben különböző országokban gyűjtötte az anyagot regényeihez, titkos ügynökök kereszttüzében, bérgyilkosok céltáblájaként próbált helytállni, megvédeni családját, és második felesége elvesztése után még fia haragjával is szembe kellett néznie. Az idő mégis gyógyírként hatott, apa és fia közös világkörüli útra indult, ellátogatva Ausztriába, Törökországba, Iránba, Afganisztánba, Pakisztánba, Ausztráliába és végül Új-Zélandra. A Bécs közelében található zsidó emigránsokat átvilágító tábortól a kabuli börtön borzalmain át kísérhetjük az írót és fiát a különleges helyzetek és lelkiállapotok magasságába és mélységeibe.

Minden idők egyik legnépszerűbb magyar riportere, Kulcsár István történelmi regénnyel lepte meg rajongóit. Velkó Péter, egy tizenhét esztendős kölyök, 1947 nyarán azzal a kéréssel állít be a Szabad Nép szerkesztőségébe, hogy vegyék fel gyakornoknak. Ígéretet is kap erre, de azzal a feltétellel, hogy az érettségiig lejegyez mindent, ami vele és körülötte történt és történik. Így kezdődik egy élményekben és eseményekben kivételesen gazdag történet, melyben a szerző csalhatatlan realitásérzékkel és keserű humorral eleveníti meg a háború borzalmait és a háború után következő évek szörnyűségeit. A különleges megfigyelőképességgel megáldott fiatalember előtt sorra tárulnak fel a Horthy korszak, majd a csalárdságban elődjével is vetekedő Rákosi-korszak illúziói és bűnei, prominenseinek tettei és áldozatainak mindennapjai. A cím egyszerre utal szerelmi csalódásra és politikai kiábrándulásra, de Kulcsár ezzel az önéletrajzi ihletésű regénnyel az emlékek felidézésén messze túlmenő feladatot teljesít. Olyan hiteles korrajzot fest a negyvenes és a korai ötvenes évek izzó szenvedélyekkel, vakhittel és gyűlölködéssel is teli Magyarországáról, ami csakis személyes élmények és megfigyelések alapján állhatott össze.

A Keleti-pályaudvar aluljárójában 2015-ben összezsúfolódott menekültek nagy része Szíriából érkezett. A szíriai háború alaposan átrendezte a nagyhatalmi befolyási övezeteket és a hatalmi viszonyokat az egész közel-keleti térségben. Könnyű belátni, hogy az Ezeregyéjszaka mesés világának szomszédságában zajló pokoli események a magyar belpolitikára is erőteljes hatást gyakoroltak. Ehhez képest az átlagember, de még a művelt olvasók jelentős része sem tud egyebet a szíriai vérfürdő okairól és résztvevőiről azon kívül, hogy arabok, kurdok, oroszok, amerikaiak és az Iszlám állam banditái gyilkolják ott az ártatlan embereket és egymást. Nikolaos Van Dam könyve ismeretlen vagy éppen agyonhallgatott tények sokaságára vet fényt.  A szerző részrehajlás nélkül mutatja be azokat a történelmi eseményeket, törzsi, vallási és politikai szakadékokat, amelyeknek szerepe volt a nemrég még virágzó ország lerombolásában, nemzetként való felbomlásában. Elemzése messze túlmutat az Európában rutinosan ismételgetett felfogáson, miszerint a közel-keleti háborúkat vagy az olajra szomjas amerikaiak beavatkozása, vagy a síita és szunnita muzulmánok torzsalkodása okozza. Szíria a példa rá, hogy a képlet sokkal bonyolultabb. És Szíria a figyelmeztetés arra, hogy a következő évtizedekben ez a térség újabb és újabb, most már nyilvánvalóan globális következményekkel járó konfliktusok válsággócává válhat. Ezért annak, aki ismerni akarja a világot, amelyben élünk, tudnia kell, mi történt Szíriában az új évezred második évtizedében, amelyben Putyin is szerepet vállalt.

Öngyilkos ?merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette. Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker. Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet. Vélemények a könyvről: „Az Én és az Iszlám egy jó internetes blog bájával íródott: ellenállhatatlan, skrupulusok és pretenziók nélküli, minden friss gondolatra nyitott, elismeri más szerzők érdemeit, és ha próbálja is leplezni, voltaképpen grandiózus írás” –The Wall Street Journal „Az Én és az Iszlám egy szép történet szerelemről és megváltásról, arról, hogyan szakad meg a szív. Olvasd és lelkesülj!” – Szalman Ahmed, a Junoon vezető énekese „A szeptember 11 utáni világban vitriollal öntötték le a muzulmán hitet. Ez a könyv ennek a méregnek az ellenanyagát tartalmazza. Olyan valaki írta, aki általunk alig felfogható körülmények között nőtt fel. Ez egy nagyon bátor és és nagyon megható könyv, amelyben szó van Palesztináról, terrorizmusról, internetes aktivizmusról, szerelemről és életről, s amely megmutatja az iszlámon belüli árnyalatokat is. Csak gratulálhatok a szerző azon döntéséhez, hogy elutasítja a fundamentalizmust. Ez bennünk is megkérdőjelezi, mit tett valamennyiünkkel „a terrorizmus elleni háború.” – Antony Loewenstein

A ?hollywoodi filmmogul, Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyeinek felderítése az utóbbi évek legnagyobb újságírói bravúrja volt. A New York Times két riporternője nélkül Weinstein talán soha nem került volna a vádlottak padjára. Kantor és Twohey most könyvben írta meg mindazt, ami az újságcikkekből kimaradt. Először szólal meg az Oscar-díjas Gwyneth Paltrow és azoknak a nőknek egész sora, akik korábban a producer bosszújától félve nem mertek a nyilvánosság elé állni. A szereposztó dívány ezekben a történetekben rendszerint Weinstein Los Angeles-i szállodai szobájában volt, ahova munkamegbeszélésre hívta áldozatait, de behűtött pezsgővel és csábító ajánlatokkal fogadta őket. A szerzők egy krimi fordulatosságával írják le, hogyan tudta magándetektívek és ügyvédek egész hadseregével és áldozatainak lefizetésével eltüntetni zaklatási ügyeinek és erőszakoskodásának nyomait, s hogyan vetettek véget űzelmeinek. A Pulitzer-díjas riporterek könyvét a Washington Post Woodward és Bernstein Az elnök emberei című könyvéhez, a Watergate-botrány krónikájához hasonlította, azzal, hogy a mű már „megjelenése pillanatában a nyomozó-újságírás klasszikusa lett”.

“Maga egy pisze, szeplős kislány, de túl magasra nőtt, és én nem szeretem az ilyeneket… És hadd halljam, miféle fényes jövő vár magára, már a balett terén... – kérdi.Lehajtom a fejem, nem is sejti, milyen rosszat kérdezett.– Hát… az az érzésem, hogy a jövőm erősen fakó. Volt egy bokaficamom tavaly, és azóta nehezen megy. Nem is nagyon nevezném táncnak, amit művelek, inkább, inkább… én vagyok az, aki ott hátul, a karban próbálkozik..., érti ugye? És akkor a férfi arca megváltozik, hosszú lesz és rémült is, nyúl utánam, biztos rántással emel magához, és erőszakosan, vadul szájon csókol.”A szerelem és a szabadság iránti vágy a legkitartóbb szándék, a legszilárdabb elv ellenére is csak áldozatok árán teljesülhet. Ha beteljesülhet egyáltalán.Makkai-Flóra Ágnes a Fő utca 4. oldalain megragadóan és filmszerűen mondja el a remény konok kitartásával küzdő karakterek vergődését a múlt-jelen-jövő idősíkján.   Volt egyszer egy színésznő nagymama, aki hírnevet álmodott tűzvörös hajú unokájának, és Zsófia bonyolult személyiségét egyszerre vonzza a színház és a szerelem, a szerelem és a szabadság, és hogy a szeretett férfi óvó, szerető karjaiban biztonságot találjon. Ellentmondás a javából, vagy mégsem…?

A Krim annektálása, a Malaysia Airlines gépének lelövése után Oroszország és az USA viszonya feszültebb, mint az elmúlt három évtizedben bármikor. Sokan Vlagyimir Putyint teszik felelőssé ezért, és egy új hidegháborús szellemiségű diktatúra születéséről beszélnek. Walter Laqueur, a mai nyugati történetírás doyenje azonban ennél jóval körültekintőbb képet fest a putyinizmusról és annak ideológiájáról. A szerző, aki már sokszor megjósolta, méghozzá meghökkentő pontossággal, hogy mi fog történni a posztszovjet Oroszországban, most a putyinizmusnak nevezett jelenség tartalmának feltárására vállalkozott. Szerinte ez három összetevőből áll: az orosz ember rendíthetetlen hite az ortodox egyházban, Oroszország eruázsiai hatalomként érzett elhivatottsága és az ellenséges külföldtől való félelme.Lényegretörő, provokatív írásában Laqueur azt állítja, hogy aki Oroszországot hidegháborús relikviának tekinti, elsietett következtetésekre jut és veszélyes útra téved. Oroszország képes kihívást intézni a Nyugathoz, és meg is teszi.

A ?lányok négyen vannak. Pasija mindegyiknek van, és egyiknek sincs, így legalább mindig van miről dumálniuk: a férfiakról. Borit kicsi kora óta, kábé hatodiktól roppantul érdeklik a férfiak és ezt nem is szégyelli. Réka viszont úgy csinál, mintha nem foglalkozna velük, mert a többiekkel ellentétben röstelli ezt a dolgot, pedig neki is folyton a pasikon jár az esze és két perc alatt közel tud kerülni bárkihez. Panni, vagyis Anna, aki a legszebb a négy közül, kedves lány, mindenkivel el tud társalogni, jelenléte maga a kellem és a világbéke, de azért ő is bajba tud kerülni. Dorka, a negyedik barátnő, más, mint a többiek. Nem igazán vadító csaj, ő viszont rendelkezik egy fura, vele született készséggel: mindenkit azonnal megszerez magának, akit akar. Pár óra alatt. Történetünk kezdetén ugyan mind a négyen bajban vannak, már ami az ügyeletes párkapcsolatot illeti, de Bori egy közös adriai kirándulás alkalmával krimibe illő körülmények között rábukkan A KÓD-ra, amiben minden benne van a férfiakról. Olyasmi, amiről minden nőnek tudnia kell, és aminek a segítségével minden jóra fordul. Na jó, majdnem minden…

Egy intenzív osztályon dolgozó ápolónő és egy orvos regénye. Irina és Benjamin napjai és éjszakái a pandémia eluralkodásának idején azzal telnek, hogy emberfeletti erőfeszítéssel próbálják életben tartani a lélegeztetésre szoruló covidos betegeket. Félelem és remény a koronavírus idején. Ilyen volt ez a járvány belülről nézve, a túlterhelt, mégis újabb és újabb megpróbáltatások elé állított egészségügyi dolgozó szemével, aki minden egyes betegét magához közelállónak érzi, és segíti, amíg lehet.Egy tüdőembóliás hölgy megebédeltetése vagy egy százötven kilós férfi bepelenkázása, egy utolsó óráit élő beteg családtagjainak vigasztalása – ezek egészen más történetek, mint a médiából áradó statisztikák és jelentések, hiszen a számok rettegéssel teli beteg embereket és emberfeletti küzdelmet vívó ápolókat jeleznek. Ám az olvasóra, aki érteni szeretné ezt az alattomos kórt és a kort, amelyben élünk – márpedig az irodalomnak végső soron ez is a rendeltetése – ez a regény a reveláció erejével hat.

Megtarthatja-e világhatalmi pozícióit Oroszország az olajfegyver és az atomfegyver segítségével? Ez az igazi tétje az orosz-ukrán háborúnak. Vlagyimir Putyinról sokan tudják, hogy KGB akadémiát végzett. Sokkal kevesebben azt, hogy kandidátusi disszertációját a kőolajról írta és hogy egész politikai pályája a fekete arany körül forgott, ahogy az utóbbi száz év világtörténelme is.  Drámai fordulatokkal és vérrel teli könyvében az orosz és az amerikai hatalmi ambíciókat is közelről ismerő szerző érdekes, néha kimondottan rémisztő epizódok sokaságát mutatja be az olajipar történetéből. Lehet, hogy ha Winston Churchill 1911-ben nem állítja át olajtüzelésre a brit flotta hajóit, akkor az Antant elveszíti az első világháborút? Ha a németek 1943-ban elfoglalják Bakut, vagy akár csak megnyerik a balatoni csatát, akkor a második világháború is másképpen ér véget? Lehet, hogy a mai Amerikát még mindig nem az elnök, hanem „a hét nővér” irányítja?Az első pennsylvaniai olajláztól a Mexikói öbölkatasztrófán átívelő olaj-história másik kulcskérdése az autóipar, a közgazdász, a politikus és a gépkocsivezető számára: vajon meddig tartanak ki a föld kőolajtartalékai? Tíz-húsz évig, mint a radikálisok állítják, vagy akár még további ötszáz évre elegendők...?

– Ez már Magyarország – ismételte hátborzongatóan mély hangon Éva, aki most szólalt meg először és utoljára. És úgy egyáltalában utoljára.Tett egy lépést a határőr felé, alighanem hátrálásra akarta kényszeríteni. Nem látta a katona arcán az ölésvágyat, vagy ha látta, tudta, már mindegy.Nem volt figyelmeztetés. Nem volt lövés a levegőbe.A katona – még mindig vigyorogva – kissé elfordította a fegyvert Éva felé, és tüzelt.Éva még állt, amikor barna szemében kihunyt a fény. 1989 decemberében, közvetlenül karácsony előtt már recsegett-ropogott Romániában a Ceausescu-diktatúra, amikor három 17 éves kolozsvári magyar gimnazista kalandvágyból és egy szabad, új élet reményében megpróbál átszökni Magyarországra a szigorúan őrzött határon át. Köztük van a regény főhőse is, akinek a határon történtek teljesen megváltoztatják az életét. Az ő meglepő fordulatokban gazdag sorsát követjük nyomon a következő két évtizedben, Kolozsvártól Budapesten át New Yorkig. A virtuóz nyelvezettel, mesteri történetvezetéssel, hol megragadó drámai sötétséggel, hol pedig szarkasztikus, sőt önironikus humorral megírt regény az első oldalaktól rabul ejti az olvasót, és töretlen lendülettel kísér végig főszereplője rendhagyó, minden klisével és hagyományos hős-képpel szembemenő sorsán.

A ?kilencvenedik életévét taposó legendás rádióriporter, Kulcsár István tizenhetedik könyvében ismét rácáfol a közhiedelemre, miszerint a „szépkorú” ember már a hamut is mamunak mondja. Javarészt személyes emlékei alapján, megbízható történelmi hűséggel és fenomenális emlékezőtehetséggel idézi fel a második világháborút megelőző és követő világ szereplőit, emlékezetes eseményeit és mindennapjait. A tőle megszokott eleganciával megírt, többnyire ironiával átszőtt történetekből az olvasó megtudhatja, hogy miért haragudott József Attila Hidas Antalra, hogyan dobott puszit a primadonna Tőkés Anna Rákosi Mátyásnak, hogyan ugratták egymást a kor írófejedelmei, hogy mi volt az a szocreál, miként vették rá az átkosban az embereket arra, hogy szavazzanak a kommunistákra, meg hogy hogyan találták fel Magyarországon a Ribakov-mozgalmat, de még azt is, hogy ki volt a vitéz és a lófő, és milyenek voltak a nem is olyan régi időkben a budapesti utcák, villamosok, üzletek, a bordélyok és a közvécék. Jónéhány történetben szembesül a múlt és a jövő, például a háztartási alkalmazottak valamikori és mai helyzete, és az összehasonlítás végeredménye nem egyszer meglepő. A Privát panoptikumot olvasva az idősebbek elmerülhetnek a saját múltjukban, a fiatalok pedig betekintést nyerhetnek az „antivilágokba”, melyekben nem volt internet, wikipédia, okostelefon, villamos roller, de még televízió sem, de ahol a keserves napokban is bőven áradt a humor, buzgott a szellem, a minden hatalommal dacoló tehetség és élni akarás.

Mi történt azután, hogy Móka, a majomfiú és Zsiri, a zsiráflány meglátták egymást és majd elájultak a gyönyörűségtől? Elfogadták-e a többiek az óriáskígyó javaslatát az állatok közgyűlésének összehívására, és ha igen, miért nem sikerült szót érteniük egymással az erdő lakóinak? Az ördög műve lenne, hogy minden állatfaj más nyelven beszél? Ilyen és ehhez hasonló sarkalatos kérdésekre kaphat választ az olvasó Lőcsei Judit Állatmeséiből, melyek elbeszéléskötetének első részében olvashatók. A második részben, mely viszont Embermeséket tartalmaz, párkapcsolati érzelemrobbanások, válságok, kalandok és viszontagságok labirintusaiban kanyargunk a szerzővel. Kezdő férjeknek szánt jótanácsok is elhangzanak, égig érő kristálypaloták is épülnek különös párocskák számára. Némelykor pedig szerzőnk témaválasztása a nagypolitikára is kiterjed, minek következtében olyan sorsfordító eseményekre is sor kerül, mint például a Felvilágosult Emberek Köztársaságának kikiáltása Legkülönbországban. A "Mesék 18 éven felülieknek" szerzője kifogyhatatlan az ötletekből. Legyen szó szerelemről, párkapcsolatokról, szexről, a házasság, a gyermeknevelés problémáiról, netán közéletünk visszásságairól, Lőcsei Judit sok humorral, iróniával, bölcsességgel adja elő magán-és közérdekű történeteit. A történeteket valós események ihlették, s bár a szereplők konkrét személyekkel nem azonosíthatók, az olvasó sokszor ráismerhet magára, saját vagy ismerősei problémáira. A váratlan fordulatokban gazdag életek leírása persze többnyire együttérzést kelt, de mindig mulattató, szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány.

A tizennégy éves Gizus egy kaszárnyában cukorkát árul. Ebből tartja el szörnyeteg anyját, féltestvéreit és egymást váltó mostoháit. Katonák között felnőni egy formás tizenévesnek nem könnyű, ártatlanságát megőrízni még nehezebb. Gizusnak ez is sikerül, bár alacsony származása miatt is védtelen, s az önkéntes honvédtől a német üzletemberig, az alorvostól a zsidó nagykereskedőig mindenki férfiasságával ostromolja. Segítséget jelentene a nagy Ő megjelenése, de van-e esélye a szerelemnek a tüdővész és a nagy háború korában? Döbbenetes őszintesége és szabadszájúsága okán Mollináry Gizella sem a szocializmus, sem a rendszerváltás irodalmi kánonjában nem kapott helyet. Holott érzelemgazdagság, empátia , a jellemek, hangok, színek, illatok és más részletek iránti fogékonyság tekintetében ennek a könyvének nincs párja a hazai irodalomban. Ami pedig nemektől és iskolázottságtól függetlenül a zsenik sajátja: a belátható legteljesebb kép visszadására való képesség. Ennek köszönhető, hogy a Trianon felé sodródó ország ifjúságot, tehetséget, emberséget, eszmét gyilkoló vallási, nemzetiségi és osztályviszonyairól semmilyen történelemkönyv sem képes szélesebb panorámát festeni, mint Gizus-Mollináry Gizella.