Édesvíz strana 17 z 21
vydavateľstvo
Beszélgetések Istennel - 4. könyv
2016. augusztus 2-án éjjel Neale Donald Walsch egy új és teljesen váratlan párbeszéd kellős közepén találta magát Istennel, amelynek során egyszeriben két kérdés merült fel: Az emberi fajnak valóban felkínálták segítségüket egy Másik Dimenzióból származó Magasan Fejlett Lények? Az emberek tényleg úgy mozdíthatják előre saját egyéni fejlődésüket, ha felvállalják azt a közös küldetést, amelyben segítséget nyújtunk bolygónknak az előttünk álló kritikus időben? Mint a szerző megtudta, mindkét kérdésre „igen” a válasz! Amennyiben az emberi faj képes elsajátítani néhányat ama páratlan módszer közül, amelyeket e Magasan Fejlett Lények alkalmaznak az életben, lehetősége nyílik, hogy egy összehasonlíthatatlanul pozitívabb mederbe terelje a világtörténelem folyását. Ez az új kötet, amely ott veszi fel a fonalat, ahol a Beszélgetések Istennel sorozat 3. könyve végződött, teljes egészében beszámol a szerző legutóbbi párbeszédéről, meghökkentő kérést intéz minden Olvasóhoz, hogy járuljon hozzá emberi fajunk feleszméléséhez, és egyben lélegzetelállító kinyilatkoztatásokat tár elénk, amelyek hihetetlen mértékben kitágítják a személyes és kollektív jövőnkről alkotott képünket. Eme isteni párbeszédnek pontosan ez volt a célja! Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik belátják, hogy sem az Életük, sem világuk nem olyan csodálatos, amilyen lehetne, ám tisztában vannak vele, hogy igenis képesek vagyunk elérni ezt az eszményi állapotot – ha kellőképpen elhatározzuk magunkat.
Predaj skončil
8,42 €
dostupné aj ako:
A tibeti orgona
A XXI. században vagyunk. A Föld ökológiai egyensúlya teljesen felborult. A népesség száma tizenkétmilliárd. A levegőszennyezés melegházhatása megolvasztja a sarkok jégsapkáit. Új özönvíz fenyeget. E vészhelyzetben ülnek össze a Terra legkiválóbb tudósai a stochholmi konferencián, hogy csak a saját érdekeiket védőkkel szemben kikényszerítsék az emberiség létfeltételeinek megmentését. Az egyik felszólaló ellen merényletet követnek el. Megölik. A zűrzavarban a Föld szinéről eltűnnek bolygónk legkiválóbb tudósai. A kozmoszban ismeretlen hovatartozású, megközelíthetetlen űrerőd kering, Hámán professzor főhadiszállása. A professzor univerzális géniusz, de valójában egy gátlástalan őrült, aki gyilkos eszközökkel törekszik világhatalomra. Ám a ragyogó elmével rendelkező foglyok – a Tibeti Orgona segitségével – megmentik az emberiséget a pusztitó katasztrófától.
A Tibeti Orgona nem csupán lélegzetelállitó sci-fi, hiszen a nagyszerű irónő olyan valós tényeket dolgoz fel, amelyek időszerűsége kétségbevonhatatlan. Üzenetét komolyan kell vennünk.
Predaj skončil
7,41 €
dostupné aj ako:
Férfiak könyve
A modern férfi A-tól Z-ig A férfiszerepek nem mindennapi, közvetlen bemutatása. Éles elméjű és gyakran humoros meglátások válogatása arról, mit jelent férfinak lenni a mai világban. Osho elmagyarázza a férfi különböző aspektusait, s megmutatja, hogy ezek a sajátságok hogyan formálják és befolyásolják a társadalmat. Arra is rávilágít, miként lehet az általában pusztításra és negatív irányba fordított maszkulin energiákat kreativitássá és személyes fejlődéssé alakítani. Osho mindig pontosan – de nem mindig hízelgően – határozza meg a „teremtés koronájának” fejlődését Ádámtól kiindulva, a szolgától kezdve, a fiún, a férjen, a papon, a politikuson, a lázadón keresztül egészen a buddháig. Amellett, hogy a könyv különböző hátterű férfiak kérdéseire ad választ, olyan rövid meditációs technikákat is ajánl, amelyek a gyakorlatban is segítenek elindítani az olvasót a fejlődés ösvényén.
Predaj skončil
7,58 €
dostupné aj ako:
Kreativitás
„A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás – mindössze egy indigómásolat lesz.” A mai világban azt kívánják meg tőlünk, hogy rugalmasan, hatékonyan és gyorsan reagáljunk az új kihívásokra, legyünk akár vállalatvezetők vagy gyermeket nevelő édesanyák. Ha úgy próbálunk eligazodni a jelenben, hogy csupán a múltban tanultakra támaszkodunk, hátrányos helyzetbe kerülünk mind a kapcsolatainkban, mind a karrierünkben. Változtatnunk kell hozzáállásunkon, és meg kell értenünk, hogy az élet nincs előre gyártva. Azt az életet kapjuk, amit teremtünk magunknak. Eddig egydimenziós emberekként éltünk, de ezt a lehetőséget már kimerítettük. Osho szerint most sokkal gazdagabb emberi lényekre van szükség, háromdimenziósokra. A három dimenzió pedig: a tudatosság, a részvét és a kreativitás. A kreatív ember olyan dolgokat lát, amelyeket előtte még senki, és olyan dolgokat hall, amelyeket előtte még senki – ez az igazi kreativitás. Osho részletesen elmeséli, mit kell tennünk, ha kreatívak szeretnénk lenni. Útmutatásait követve képesek leszünk sokkal több játékosságot és rugalmasságot vinni az életünkbe, s mivel a kreatív az újat, az eredetit és a frisset jelenti, tele leszünk áramló energiával és örömmel. Legyünk nyitottak rá!
Predaj skončil
4,76 €
dostupné aj ako:
Kalandok a léleknek
Érezted valaha úgy, hogy valami akadályoz a boldogulásban? Néha ez az akadály akár te magad is lehetsz… Shannon Kaiser olyan kalandra hív, melybe ha belevágsz, felfedezheted lelked rejtett zugait. Olyan megvalósításokra tehetsz szert, amitől elégedetté, szenvedélyessé és örömtelivé válik életed. Ez az útikalauz rávilágít a boldogságunkat gátló szokásainkra, és feltárja az érzelmi fejlődés huszonegy forradalmian új útját, amely hozzásegít minket, hogy félelem nélkül fogadhassuk el legbensőbb vágyainkat. A változáshoz néha az is elegendő, ha egy kicsit más szemszögből nézzük a dolgokat. Shannon Kaiser saját átalakulásának tapasztalataiból alkotta meg nem mindennapi kalandokra invitáló programját. Ha követed a szerző tanácsait: 1. elérheted a céljaidat; 2. megszabadulhatsz a korlátozó meggyőződésektől és a negatív mintáktól; 3. levetkőzheted a félelmet, és céllal, szenvedéllyel élheted az életed; 4. a mindennapjaid részévé teheted a boldogságot. Ha nem arra figyelsz, milyennek látják mások az életedet, hanem arra, hogy te milyennek érzed, akár kalandnak is felfoghatod. Ha elkezdesz másként tekinteni önmagadra, képes leszel a maga teljességében megélni az életet. „Shannon Kaiser csodálatos nő, akinek az a küldetése, hogy megmutassa az embereknek, miként lelhetnek békét, boldogságot és elégedettséget.” Gabrielle Bernstein, a The New York Times bestsellerszerzője, a Történhetnek csodák írója.
Predaj skončil
7,01 €
dostupné aj ako:
Az áldozat mágiája
E kötetben az áldozat jelentősége helyeződik különleges fénybe, mert ebben rejlik az egyik legfontosabb mágikus kulcs. E kulcs nélkül egyetlen lépést sem tehetünk előre bármilyen elérendő cél felé. Mágikus áldozat az, amikor valami olyat teszünk, amire sem a körülmények, sem egészségi állapotunk nem kényszerít bennünket; fizikai érdekeinkkel, kényelemszeretetünkkel, kéjszerző hajlamunkkal, hiúságunkkal vagy személyes becsvágyainkkal ellentétes, világi megítélés szerint esetleg értelmetlen, és semmi anyagi hasznot nem jelent. Adomány – ellenszolgáltatás nélkül. Önfeláldozás – hála nélkül. Az áldozat mágiája közömbösíti beidegzett rossz szokásaink mérgét, és saját gyermekes igényeink, indulataink fölé emel bennünket. Aki belül így szabaddá lett, arról kívül is lehullanak a bilincsek. „Amit adunk, önmagunkból kell adnunk, úgy, hogy még forró a vágyainktól, kegyeletünktől, vérünktől, verejtékünktől és könnyeinktől. Ez a felszabadulás egyetlen valutája.” Szepes Mária
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Az álom mágiája
Légy birtokában az erőnek, mellyel megfejtheted és tervezheted álmaid, melyeken keresztül tudatosan irányíthatod sorsod! Mit jelent az, hogy mágia? Szepes Mária, a rejtett tudományok egyik legkiválóbb magyar ismerője szerint a mágia nem más, mint képzeletünk teremtőereje. Az álmok határtalan síkja lehetőséget ad a megvalósulást kereső alkotóerőinek kibontakozására. Az álmok a lelkünkben lüktető energiákból, ki nem elégült vágyainkból, életünket nehezítő félelmeinkből keletkező feszültségek kivetülései, melyek mágikus irányítása lehetővé teszi problémáink feloldását. Te döntesz, hogy sodródsz tovább vágyaid által vezérelve a tudatalattid útvesztőiben és rejtélyes, amnéziaszerű állapot marad számodra az álomvilág, vagy a mágikus irányítás módszerének elsajátításával megoldókulccsá változtatod, melynek megtalálása elengedhetetlen a lélek fejlődéséhez. Hogy mi mindenre képes a mágia, azaz a teremtőerő, amit valójában mindenki birtokol a gyakorlatban? Miről vallanak álmaink? Hogyan fejtsük meg az álmok titkait? Miképpen változtassuk meg sorsunkat álmaink segítségével? Szepes Mária gyakorlati mágia sorozatának első kötete, Az álom mágiája ezekre a kérdésekre ad választ.
Predaj skončil
6,06 €
dostupné aj ako:
A betegség mint szimbólum
„A legjobb orvosság az ember számára az ember maga. A legnagyszerűbb gyógymód a szeretet.” PARACELSUS Ősrégi a gondolat, amely arra buzdít, hogy az ember a betegségeket saját lelki fej¬lődésének eszközeként használja fel. Minden tünetnek lelki háttere van, és ezek feltárásával, megértésével lehetőséget kapunk arra, hogy a gyógyulás útjára léphes¬sünk. Fontos megértenie, hogy a test képes a szimbólumok, tünetek nyelvén szólni hozzánk. Mondhatjuk azt is, a betegség „a sértődött lélek felkiáltása”. A test mint forma mindig a tartalom fizikai megjelenítője, nem lehet becsapni. Ha megvizsgáljuk a test jeleit, megtudhatjuk, mi okozta a sérülést lelkünk számára. Ruediger Dahlke neve fogalom, nem szorul bemutatásra, a fenti Paracelsus-idé¬zet pedig egész munkásságának mottója. Célja, hogy az ember megértse betegsége kialakulásának mélyebb összefüggéseit, ezáltal önnön orvosává váljék. Mély meg-győződéssel, gyakorlati tanácsokon keresztül vezeti olvasóját e szemlélet megér¬téséhez, melyet egyszerű és könnyen érthető magyarázatokkal támaszt alá egyik legfőbb könyvében. A mű felépítése páratlan: lexikonszerű szerkesztése lehetővé teszi, hogy az általunk kiválasztott helyen (pl. egy adott betegség vagy egy testtáj szimbolikus jelentésénél) felüssük a könyvet anélkül, hogy végig kellene olvasnunk a többi oldalt. Dahlke majd harminc év állandó megfigyelői gyakorlata és tapasztalata által a teljesség igényével vesz sorra mintegy négyszáz betegséget, és annak tünetegyütteseit. Eddig megjelent írásainál sokkal komplexebb, több oldalról megközelíthető mód¬szere a függőleges világkép alapján működik: a filozófia és az alapelvek ismertetése után a testtájakat és a problémazónákat vázolja. Ezután a betegségek és a tünetek, valamint az ezekhez rendelt szimbolikus jelentések következnek. Végül a lelki okok feldolgozására és feloldására ad gyakorlati tanácsokat. A gyógyuláshoz erő kell, az önmagunkba vetett hit pedig nélkülözhetetlen. De a gyógyulást elindító, legfontosabb kezdő lépésre csak ritkán kínálkozik alkalom. Itt a lehetőség!
Predaj skončil
12,08 €
dostupné aj ako:
A sors mágiája
„Sorsát alakítani csak a mentális alkímia tüzén átégett lélek tudja.” Szepes Mária azzal a tudással és szemléletmóddal ajándékoz meg bennünket, amelynek segítségével felszabadíthatjuk magunkban a mélyen szunnyadó isteni erőt, amelynek birtokában választ kaphatunk sorskérdéseinkre. Nyitott és fogékony lélekkel a hétköznapjainkban is felfedezhetjük a mágia jelenlétét. A mágia szavára figyelve életünk kedvező irányba fordulhat, és ismét egy lépéssel közelebb juthatunk a lét végső titkainak megfejtéséhez. A csoda nem varázslat, hanem – ahogy Szepes Mária írja – „a feledés fátylai mögött rejtőző magasabb természetesség. A titokká vált valóság”. Így szemlélve a csodát, már egyáltalán nem rejtélyes egyetlen olyan jelenség sem, amit korábban a csodák körébe soroltunk. Életünkben mindennapos eseménnyé válhatnak a csodák, hiszen isteni eredetünk mindannyiunkat pszichomágussá avat, ha ezt a képességet jól tudatosítjuk magunkban.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Mihály arkangyal
Mihály arkangyal régóta védelmezője és barátja annak, aki erre kéri. Mihály gyógyító, harcos és őrangyal, békét hoz és legyőzi a sötétséget. Doreen Virtue, számos bestseller szerzője, ebben a felemelő műben arra mutat rá, hogy Mihály milyen sokféle módon hozhat minden ember életébe harmóniát. Lenyűgöző igaz történetek számolnak be arról, hogyan védi meg az embereket vezetés közben, hogyan mutat utat a karrierjükben, és védelmezi őket. A könyv segítségével megtanulhatjuk, hogyan lépjünk kapcsolatba Mihállyal és felfedezzük a vele való együttműködés módjait, hogy testi és lelki gyógyulásban részesítsen minket, a családunkat, barátainkat és ügyfeleinket, ezenfelül megismerjük, miként segített emberek ezreinek szerte a világon, hogy ők is ugyanezt tehessék. A könyvben található történetek megnyitják a szíved a tiszta, feltétel nélküli szeretetre, melyet Mihály mindenkinek felajánl, aki kéri, és segít abban, hogy biztonságban, védelmezve és nagyon szeretve érezd magad!
Predaj skončil
7,86 €
dostupné aj ako:
Az ego könyve
„Az ego egy óriási jéghegy. Olvaszd fel! Olvaszd fel mély, őszinte szeretettel, és elillan – te magad pedig az óceán részévé leszel.” Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Ez az ego folyton tele van vágyakkal, ambíciókkal: mindig mindenben első akar lenni – teljesen kizsákmányol téged. Soha egy pillanatra nem engedi meglátnod az igazi énedet, pedig az életed ott rejtőzik… Ne feledd: te már most egy kész emberi lény vagy. Nem kell senki mássá válnod. Ez az egyszerűség lényege: könnyedén megmaradni annak, akik vagyunk, és nem folyton valamilyen úton haladni, hogy egyszer majd valaki mások legyünk – mert ennek az útnak soha nincs vége! Soha nem jön el az a pont, ahol azt mondhatnád: „Na, itt a vége a nagy utazásnak! Elértem a legmagasabb csúcsot is, amire csak vágytam!”
Predaj skončil
7,58 €
dostupné aj ako:
A szó mágiája
„A szavak sokszor világbirodalmakat építenek, de vannak szavak, amelyek világbirodalmakat döntenek romba.” E könyv a hermetikus filozófia alapfogalmainak gyűjteménye. Nélkülözhetetlen alapmű. Sorrendjét nem betűrend, hanem a fogalmak értelmének logikája határozza meg. Valamennyi szédületes dimenziókra nyílik. Aki elindul feléjük, nem fordul többé vissza. Minden erőfeszítése kimeríthetetlen értékekhez juttatja az olvasót. Felvillantja előtte az örök cél bizonyosságát. E mágneses csillogás nélkül értelmes ember aligha bírná ki korunk kiszámíthatatlan provokációit. Szaporodó kérdéseire feleletet követel. Ezt teszi e sorok írója is, csaknem évszázadnyi eszmélése óta. Közben a marósavban ázó, sivatagi talajban aranyrögökre, kisebb drágakövekre is rátalált. Ezt kínálja feleletül az olvasónak a költészet, a misztériumok, a tetté vált tanulmányok és a halálközeli élmények hitelességével.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Corinna története
E könyvben kiemeltem A Vörös Oroszlán című művem sokrétegű cselekmény-szökőárjából az egyik legbonyolultabb, mágnesesen vonzó nőalakot, a XVII. századi Franciaország arisztokrata családjában született, gyönyörű Corinnát. Szajha volt, és tökéletes színésznő. Hűtlen, számító, méregkeverő, intrikus nimfa, hínárba húzó szirén, aki vámpírként kiszívta férje, Louis de la Tourzel életerejét, de maga is áldozatul esett kalandor szerelmi viszonyainak, perverzióinak, játékszenvedélyének. Pokoljárásának és katarzisának élet- és halálküszöbökön átívelő, szédítő távlatok magasságába és iszonyú mélységeibe merülő történetéről ő maga gyón titkos írásában, amelynek mágikus pecsétjét egyedül akkor törhette fel, amikor elérkezett az ideje. Corinna alvilági zuhanása a kárhozat szakadékába: diagnózis. Az emberi lélek és a föld kórságának szindrómája, önmaga okozta betegségműve. Corinna katarzisa pedig a felemelkedés gyógymódja, elixírje, s beteg bolygónk valamennyi lényének, közösségének arkánuma is. Ki tudta volna jobban ezt Corinnánál, aki a pokol valamennyi bugyrát megjárta, minden bűnös tévedést elkövetett, míg saját gyötrelmein keresztül rá nem ébredt, hogy a másikban önnön húsát tépi, marcangolja, önmagát csalja, öli, tapossa, kényszeríti kínpadra, máglyára. Corinna ezért határozta el, hogy bukásainak okával együtt, saját naplóját is az emberiség elé tárja, és átmenti a következő nemzedékének. A közlés ideje elérkezett. Íme Corinna titkos naplója. (Részletek Szepes Mária előszavából) A kötet ráadásként tartalmazza Szepes Mária A Jasper család szégyene című novelláját. A szárnyas fiú története azokról szól, akik valamiképpen kilógnak az átlagos emberek sorából.
Predaj skončil
6,06 €
Tarot
Az ősi és misztikus kártyapakli, melyet Tarotnak hívunk minden esetben felkelti a beavatatlanok érdeklődését. „Mi az a Tarot?” „Mi különbözteti meg a többi kártyától, melyet játékra használunk?” „Tényleg lehet vele jósolni?” „Bárki megtanulhatja a Tarot-olvasást?” Könyvünk ezekre és még sok egyéb kérdésre hívatott válaszolni, valamint arra, hogy tudást adjon át az olvasónak a Tarotról – annak történetéről, más okkult tudományokkal való kapcsolatáról, és arról, hogyan világítja meg a múltat, a jelent és a jövőt. A Tarot különös és szép kártyacsomagja évszázadokon át rejtély és elragadtatás végtelen forrása volt. A Részletes reprodukciókkal és magyarázatokkal Eden Gray - a terület egyik legnagyobb szaktekintélye - pontos tanácsokat kínál három különböző kártyavetési módszerhez, valamint a kártyák jósláshoz és meditációhoz való használatához is. Segítségével kezdő érdeklődők és a haladó elkötelezettek is hasznos útmutatásokat kaphatnak a Tarot ősi tudományához.
Predaj skončil
4,76 €
dostupné aj ako:
Angyali számok
Az angyalaid egyrészt a gondolataidon, az érzéseiden, a szavaidon és a képzeleteden keresztül tudnak vezetni. Másrészt jeleken keresztül, így például nagyon kedvelik a számjegyeket és a számsorokat. Ezek sokszor egy-egy irányítószám, telefonszám, születési dátum vagy pontos idő formájában, esetleg máshogy jelennek meg előtted. Aki töprengett már az ilyesféle számsorok jelentősége fölött, az nincs egyedül. Angyalszemináriumaimon is rengetegen kérdezték tőlem, hogy mit jelentenek ezek a számok. Ez ösztönzött arra, hogy elmerüljek a Forrásban, és útmutatást kérjek a visszatérő számsorok értelmezéséhez. Két segítséget is kaptam : Püthagorasz számmisztikájának egyik képviselőjét (aki előző életében a Mester tanítványa volt) és egy angyali közvetítő által a szükséges ismereteket arról, hogy mit is üzennek az angyalok a számsorokkal. Minden egyes szám sajátos rezgéssel bír, mely rezgés összefügg a jelentésével. Az angyalok arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian alkimisták vagyunk, és ezzel az mágiával képessé válunk álmaink megvalósítására. A szeminárium hallgatói örömmel vettek részt a számcsoportok megbeszélésében, és arra kértek, állítsak össze egy listát számukra. A kérésnek nem álltam ellen, s az eredmény most itt pihen a kezedben. A szent számokból fakadó útmutatások kétségbevonhatatlan gyógyulásokat indítottak el klienseimben. Célom, hogy az Angyali számokon keresztül még több ember figyeljen föl a Mennyei üzenetek fontosságára, amelyek új lehetőségekre mutatnak rá, tanítanak, és minden körülmények között tanáccsal szolgálnak. A számsorértelmezés könnyű út ahhoz, hogy angyali üzeneteket kapjunk, mert a világon mindenféle számokba botlunk. Ha találkozol egy számsorral –különösen, ha rövid időn belül többször¬ -, csapd föl a könyvet! Vidd magaddal és használd bármikor, hogy befogadhasd e csodás lények útmutató, gyógyító energiáját!
Predaj skončil
4,76 €
dostupné aj ako:
Édesítsd meg az életed
Sokan árulnak „boldogságot” manapság, az Édesítsd meg az életed! című önátalakító öröm-könyvében azonban Gabrielle Bernstein előadó és életvezetési tréner megmutatja, hogyan teheted egyenesen az életmódoddá a boldogságot azáltal, hogy megismered az ÉN-edet – a saját Belső Vezetődet. Harmincnapos ÉN-egyenletében Gabrielle megtanít eltörölni a negatív gondolatmintákat, és megmutatja, hogyan érhetsz el személyes változást pozitív megerősítésekkel, testmozgással és vizualizációs meditációkkal. Az ÉN-egyenlet szépsége az, hogy az élet végtelen számú területén bevetheted a pozitív változás elérése érdekében. Készülj fel rá, hogy amint belépsz az ÉN-eddel való kapcsolódást elősegítő „áramlás” állapotába, megváltozik az életed. Elengeded a negativitást, és a boldogságot választod helyette! Ha tetszik, dolgozz vele – ha nem, vedd ki, amire szükséged van, és hagyd ott a többit. Ez a te utad. „Gabrielle Bernstein egyszerre tanító és mesemondó, aki a mindennapi tapasztalásai során felfedezett igazságokból mossa ki az aranyat, hogy aztán megajándékozhasson vele másokat.” Marianne Williamson, a Visszatérés a szeretethez és A változás hatalma című sikerkönyvek szerzője. „Bernstein célja az, hogy példával szolgáljon azok számára, akik, ugyanúgy, mint ő, a túlzott felesleg kultúrájába születve egy belső űrt szeretnének kitölteni.” Elle magazin
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:






























