Efficenter Kft. strana 21 z 27

A szerző egykor oly ismert és kedvelt regénye a XVII. század második felébe viszi el az olvasót, a török elleni keresztes hadjárat Magyarországába. A főhős Gottfried Albert Joachim, a rajnai vértes, aki nem csak egy „felszabadítandó” s egybe kifosztandó területet lát az idegen földben. Buda ostromát, a hősies és izgalmas harcokat is az ő szemén keresztül mutatja be az író. A vértes a végső diadal perceiben sem tud igazán örülni: igazságérzete lázad az ellen, hogy az oly sok áldozatot hozó magyar katonákat fölényesen kisemmizik a dicsőségből az idegenek. Ez és egy romantikus szerelem az oka annak, hogy az eredeti szülőföld képe, a Rajna fokozatosan ködbe vész, hogy egy újfajta, egész életre szóló érzés töltse be a vértes szívét. S ez az érzés döntő és titokzatos elhatározásra készteti…

A ??nagy székely mesemondó hatvanesztendős korában kezdte papírra vetni emlékeit, amikor már Erdélybe visszaköltözve a Cimbora című gyermeklap szerkesztésén és szülőföldje szellemi föllendítésén munkálkodott. Számot ad származásáról, nemzetségéről, fölidézi szülei, nagyszülei alakját, feleleveníti a kisbaconi tündérkertet, megrajzolja a székely házak belső világát, saját gyerekkori önarcképét, mely a falu lakóinak csoportképébe illik. Szól a szülői háztól való elszakadásról, föltárja a székelyudvarhelyi kollégium mindennapjait, szokásrendjét, érdekes figurákkal és epizódokkal jelenítve meg ottani diákéveit. Egymásra halmozódó emlékrétegekből bontakozik ki az erdélyi táj és a benne élők, a szerzőt oly mélyen érintő világa. Fogyhatatlan kedély, mesélő közvetlenség, friss ábrázolókészség és a szeretet líraisága hatja át a könyv minden sorát. „Az önéletrajznak természettől fogva szerénytelen és szemérmetlen műfajában páratlan írás ez, nemcsak Arany János szemérmével és tartózkodásával, ami a személyes vallomásokat illeti, hanem azzal a szerénységgel is, amellyel írója a tenorista helyéről a kórusba húzódik vissza” – írja a kötet előszavában a szerző fia, Benedek Marcell.

Novák ?Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.

Történelmi alakok, megtörtént történelmi események keretében bontakozik ki egy izgalmas, fordulatos kalandregény. A misztikus elemektől se mentes mese a tizenkilencedik század első két évtizedének török birodalmába vezeti az olvasót. A janicsárok – a török hadsereg hírhedt gyalogos testőrsége – a mindenkit rettegésben tartó katonai rend Törökországban. Mahmud szultán a széteső birodalom megújítására készül és ennek feltétele a janicsárokkal való leszámolás. A hírhedt nagyúr, a birodalom jelentős részét kezében tartó janinai Ali pasa méltó ellenfele a szultánnak. Legyőzése és bukása után kerülhet csak sor a janicsárok feletti győzelemre, a megerősödött ország egységének megteremtésére.

„Kis manók, kis és nagy bűbájosok, bölcsek és varázslók, mind ahányan vagytok, induljatok egyszeribe itt legyetek, földi ember és hegyi tündér fiának palotát építsetek! – mormogta Nagy Bűbájos, és abban a szempillantásban megtelt a kert apró manókkal, pápaszemes varázslókkal, bűbájosokkal, akik gyorsan munkába fogtak, dolgoztak éjjel-nappal, s mire az első tavaszi napsugár a fák ágai közt beszűrődött a rengeteg erdőbe, hatalmas palota állt a kis házikó helyén.” Hét nap, hét éjjel tartott a lakodalom, s mindenki nagyon boldog volt. Így végződik Bűbájosnak és Mirkó király leányának története. Vége jó, minden jó – az olvasó is megelégedetten teszi le a könyvet, egy nagy élménnyel gazdagabban. Benedek Eleknek – a magyar nép Elek nagyapójának – minden meséje élmény, szín, szó, érzelem. A világszép Nádszál kisasszony, a Többsincs királyfi, a Vitéz szabólegény és A kék liliom után ebben a kötetben még mindig új, ismeretlen motívációjú meséket talál az olvasó.

Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás skáláján, de Kosztolányi prózája a magyar regény- és novellairodalomnak legalábbis az egyik csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón, aki a világirodalom évezredeiből százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros, óriás nyelvtechnikájú – bár nem túlságosan hűséges – magyar változatokat. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy kitűnő és mindig érdekes esszéíró, lebilincselően csevegő újságíró – akkor mindenképpen meg kell állapítani, hogy ha rajongói olykor túloznak is, egy igen jelentékeny és nagyon vonzó irodalmi nagy alakkal állunk szemben, aki nagyon is alkalmas arra, hogy bizonyos pillanatokban kedvenc költője vagy írója legyen az olvasó embernek.

A regény cselekménye a Rákóczi-szabadságharc utolsó hónapjaiban, majd a szatmári békekötést követő időszakban játszódik. Főhőse, Karponayné Ghéczy Julianna jellegzetesen romantikus Jókai-nőalak. Démoni szenvedély munkál benne; kisfiát akarja nagyúrrá, arisztokratává tenni. Ezért adja Lőcse városát egy titkos rejtekút elárulásával labancok kezére, ezért lesz hűtlen férjéhez, a fejedelmet még a szatmári béke után is szolgáló kuruckapitányhoz. A császári udvar, s különösen az odasereglő áruló magyar főurak azonban szatmári békekötés után nem hajlandók fiának megadni az ígért birtokot és címet, érdemeiről már nem vesznek tudomást.

A Magyar Mese- és Mondavilág kötetei sok ezer példányban forognak a magyar ifjúság és a nagyközönség kezén, s így az a vágyam, hogy a magyar nép meseköltése közkinccsé váljék, máris teljesült. Nagy lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatásnak segítőtársa lett: hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. A magyar népé ezért az érdem elsősorban. Az ő lelkének kincsei e mesék. Én csupán a nép mesemondó fia vagyok. Köszönöm, hogy hallgatjátok mesemondásomat. Benedek Elek

Móra Ferenc talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű ifjúsági műve. A kis Gergőt édesapja, a szegény szűcs végtelen szeretettel és bölcsességgel neveli. Saját bőrén, tapasztalatok árán gyarapodik a kisfiú világról való ismerete, s ez mélyebb nyomokat hagy benne, mintha csak a szülői intelmeket hallgatná. Az áhított kisködmön lassan, de sok-sok szeretettel készül. Nem is meglepő, hiszen csodaködmönt varr a szűcsmester, melyben tündér fog lakni. Márton szűcs sok mindent mesél fiának, miközben a kisködmönbe belehímzi szíve minden szeretetét. Így lesz belőle csodaködmön, ami azonban csak akkor kényelmes, ha viselője mindig igazat mond, emberül viselkedik.

A regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében.

„Olyan ez a mese, mint egy dúsan, sok színnel virító virág – írta Schöpflin Aladár. – Mikszáth, a szatirikus, az okos ember, kemény bírálója a körülötte folyó életnek, ebben a könyvében félretette szatíráját, okosságát, bíráló kedvét, s kitárta a világ elé emberszeretetének mély érzelmességét.” Wibra György, a besztercebányai fiatal ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, illetve felkutasson egy vörös esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz öreg, fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás nem jár eredménnyel, a fiatalembernek nem sikerül rábukkanni az eltűnt kincsre. De talál helyette mást, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony tiszta szépségét, önzetlen szerelmét. Talán a Szent Péter esernyője hozta Mikszáthnak a legnagyobb sikert, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították.

Otthon, az én hazámban, szikkadt és száraz a föld, nem álmodik a paradicsomról, és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég. Otthon, az én hazámban nem virágzanak kaméliafák, nem nevezik el a tereket a megváltásról, és nincsenek megváltott emberek, akik kacagva csókolódzanak az élettel, csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak. 1927-ben íródott regénynek a témája az első világháború. Meglepő módon viszont Móra nem a harctereken lezajló eseményekre koncentrál, hanem a hátországot és annak gyötrelmeit mutatja be. Etel bízik férje hazatérésében, míg a tanyavilág másik asszonya nem, és ezért a nála dolgozó orosz katonával "összeáll", ám hamarosan gyerekszülésbe belehal. Az asszony férje hazatért és hasonló sorsú Etellel házasságot köt, gyermekük születik. A halottnak hitt férj viszont hazatér, melynek hatására a családi idill tragédiába torkollik.

Csongor öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirigy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és aki – valamikor – az övé lett. A boldogság keresése, kutatása adja a darab alaptörténetét, de miközben Csongor – szinte metafizikai vágyaktól űzve bolyong a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a királlyal, kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét meghatározó erőkkel is szembesül. A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas monológja, amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi valóságot. A filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon is durva, hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal (Csongor és Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi, Dimitri a boltos rác, és a buja csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirigy.)

A mű alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül. A nábob, Kárpáthy János, aki régi magyar nemesség tipikus képviselője, egy durva, kegyetlen névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkőzni régi önmagát, társadalomra haszontalan, féktelen, kicsapongásokba menekülő énjét. A reformkor fellendítő ereje, a körülötte megjelenő nagyszerű figurák, és a hozzá menekülő polgárlány, Mayer Fanny segíti hozzá, hogy elinduljon a haladó magyar nemesség útján, és élete végén példaképszerű, fenséges aggastyánként jelölhesse ki újszülött fiának, Zoltánnak az emberhez egyedül méltó hazafiúi pályáját.

A századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Móra Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a fejedelemséget összekötő területsáv – az úgynevezett Részek, latinul Partium – nagy része a Habsburgok birtokába került. „Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban – így az író , hogy mikor este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a megmondhatója, meg a török.” A Szitáry testvérek története egy kalandos nyomozás fordulatait követi. A fejedelem palotájában látjuk őket először, majd elkísérjük a két fiút keresztül-kasul az országban. Bepillanthatunk velük az udvar hétköznapi életébe, a nagyurak világába, de megismerhetjük a rongyos bujdosók sorsát is. Szemügyre vehetjük a ravasz görög kereskedő házát csakúgy, mint a váradi basa fényűző palotáját. Megismerjük a várvédő vitézek életét és a szegény országúti vándorokét. Egyszer káprázatos keleti lakomának a vendégei közé képzelhetjük magunkat, másszor arra tanít bennünket az író, miképpen él a természet kínálta javakkal, gyökerekkel, magokkal a házatlan-hazátlan bújdosó.