Efficenter Kft. strana 19 z 27
vydavateľstvo
Vallomások
Simon Péter, Jónának fia, zavaros fővel ődöngött a hideg éjszakában. Csak olykor riadt föl, ha a szikkadt föld egy-egy palaszilánkja élesebben hasogatta mezitelen lábát, kérges bokáit. Nem igen volt helyén az esze - ma egész este forog már vele a világ. A jobbkezében valami sajgást érez s egyszerre eszébe jut, honnan jön. Nincs egy félórája, hogy álmából fölriadva, tiz társával botorkált az Ur után, aki ma egész este olyan szomorú volt, olyan végtelen szomorú, szomorú mindhalálig. Igen, igen, ezt mondta: szomorú az én lelkem mindhalálig - aztán ott hagyta őket az olajfák között, ő maga pedig lassu léptekkel ment fölfelé a hegynek. Péter már nem tudja, mi okból. A mai pogácsás ünnepek vecsernyéjén bort ivott, attól nehéz a feje. Olyan rég ideje, hogy bort nem ivott, de most meg kelletett innia, hiszen az Ur azt mondta, hogy ez az ő vére.
Na stiahnutie
2,79 €
Az ezüst kecske
Romantika és realitás, művészmorál és polgári sikervágy ellentmondásai feszülnek egymásnak a magyar századvég klasszikus karrier-regényében. Szereplői a stendhal-i, balzac-i hősök reményeivel és illúzióival lépnek színre – de energiájukkal már a kezdet kezdetén sem rendelkeznek: elképzeléseik álmatagabbak, kiábrándulásuk útja is kevésbé drámai. A regény kezdetén hárman ábrándoznak a jövőről, hírt, elismerést, nagy műveket, tudományos eredményeket, országos reformokat ígérnek maguknak. Hármójuk közül ketten érnek célba: Bem Gyula híres festő lesz, Robin Sándor nagyhatalmú politikus. Bem Gyulának későn jön a siker: halálos betegen érkezik a boldogság kapujába, nagy álmait, a ragyogónál ragyogóbb fehérrel borított vásznakat már nem tudja megfesteni. Robin Sándornak viszont túlságosan hamar hull az ölébe a hatalom: nem küzdött érte, jószerével nem is tudja, milyen sötét erők játszotak a kezére. Ártatlanságáért keservesen lakol; szerelmét, büszkeségét, életkedvét veszti el, hogy tisztességét úgy-ahogy megmenthesse. Védő és rontó géniuszként két nő áll a férfiak oldalán. A szelíd, jólelkű Piroska, lemondó szerelmével mindkettőjüket boldoggá teszi; a mindent tudó, mindent merő Hanna, húsevő szenvedélyével a magasba ragadja és a kétségbeesésbe löki Sándort. A regény végül mégis „jól” végződik. Sándor visszatalál Piroskához, hiteitől, álmaitól megfosztottan de tovább csiszolja az életét, fél-szívvel és fél-tisztességgel, ahogy lehet. Sorsának szomorú kontrasztja a kis Hirsyé. Az egykori barátok közül, a harmadik semmire sem vitte, s így, filiszteri naivitássá nyomorodva, benne megmaradhatott az ifjúság tovatűnt lelkesedése.
Na stiahnutie
2,79 €
Sok hűhó Emmiért
Akivel Emmi megtörtént, utólag se talál magyarázatot – akár az ember, aki a fejére esett. Emmi lop, csal, bánt, komisz és hazudik és jó vele lenni. És mégis, Emmi itt van a nyakunkon a sok más baj mellett, amiről jobb nem beszélni – itt van mindig, mint ráadás, vagy talán minden baj eredő oka. És veszekszünk vele ebédnél, reggel és este, a hálószobában, utcán és tribünökön, mint az a két légy, amely ugyanabban a levesben fuldokolt; mert ahelyett, hogy magába szállt volna, a levesbe szállt. Szeretni annyit tesz, mint lehetetlent kívánni felebarátunktól. És nem szeretni annyi, mint lehetetlent kívánni önmagunktól.
Na stiahnutie
1,27 €
Emberek a kövek között
Végzetes szerelem bontakozik ki Tormay Cécile első regényében, amely az igazi írói áttörést hozta meg számára. A főhősök, Jella és András között feloldhatatlan ellentét feszül: a nő a hegyvidék zabolátlan ösztönvilágát képviseli, szép és bűnös, "szemében a hegyek vad vihara" tombol, a férfi pedig az Alföld fia, akinek "ajkán a puszták nagy, mérhetetlen nyugalma hallgat". Titokzatos erők vonzásában és taszításában élik meg a szenvedélyt, a szédítő magasságok és sötét mélységek világa ez, "fájó gyönyörűség, gyönyörű fájdalom". A történet szívszorító, a végkifejlet drámai, hiszen "nincs nagyobb út a világon, mint amely az embertől az emberig vezet. Olykor átlátni felette, át is hallani a kimondott szót, de az utat megjárni sohasem lehet." Bizonyítja ezt Tormay többi, a regény mellett megjelentetett írása is, melyek szintén az emberi kapcsolatok problematikáját járják körül. A férfi és nő között szövődő örök köteléket, amely összefűzi az eget és a földet a Végzetekben, az ellentétek vonzását és taszítását a Tűz és vízben, és így tovább. Emberek a kövek között, emberek a tengeren, emberek, akik a boldogságot keresik, emberek a sorsuk fogságában. Mindez egy olyan írónő megfogalmazásában, aki mesterien bánik a szavakkal, és művészi színvonalon tolmácsolja az érzelmeket, legyen szó szerelemről, féltékenységről, anyai aggodalomról vagy bármiről, amihez a szívünknek van köze. A regény és a novellaciklus teljes érzelmi skálát vonultat fel, ettől lesz annyira lebilincselő és felejthetetlen olvasmány.
Na stiahnutie
1,83 €
Vidorka
„Tulajdonképpen ?Nellinek hivták, Tolnay Nellikének, de mindenki csak Vidorkának nevezte. Mert mindig jókedvű volt, mindig vidám, mindig mosolygott az arca, a szeme; nem látta még sirni senki. Apja nevezte el Vidorkának. – Kis napsugaram, – szokta mondogatni neki,- csak mindig vidáman! Úgy segit meg az Isten! Ő is mindig jókedvű volt. Ha nehéz gond nyomta is a vállát, azt nem vette észre rajta otthon senki. Mikor hazajött, s belépett a szobába, már mosolygott és ha valami kellemetlenség, bosszúság érte, igyekezett egy-egy tréfával elütni. Szigoru, határozott, szilárd és egyenes jellemü ember volt Tolnay Károly, de áldott jókedélyü s szerette magának is, másoknak is derültté, kellemessé tenni az életet. – Ugyan, ugyan, – tréfálkozott a feleségével, mikor az szomoruan és csüggedten nézett maga elé, – hát használ-e az valamit, ha te buslakodol? Ha nagy is a szárazság, könnyeiddel nem öntözöd meg a vetést, édes fiam, csak az én szivemet szomoritod. Csak vidáman előre, majd megsegit a jó Isten! Ha rossz volt az idén a termés, annál jobb lesz majd jövőre…
Na stiahnutie
2,79 €
Néma küzdelem
Az erdélyi történelem tragikus tapasztalatait fejezi ki az 1944-ben megjelent Néma küzdelem című regény. Hőse egy erdélyi magyar szórványtelepülés, azaz annak lakói, akik hiába szeretnének földhöz jutni, helyettük román bankok közvetítésével román parasztok szerzik meg a felparcellázott grófi birtokot. A regénytörténet a 19. század végének egyik súlyos társadalompolitikai mulasztását eleveníti fel, minthogy a magyar földbirtokosok és politikusok szűklátókörűsége következtében az erdélyi föld fokozatosan román kézre került, és ezáltal az erdélyi román térnyerés eszköze lett.
Na stiahnutie
2,79 €
Boldogult úrfikoromban
A szép magyar próza nagy mesterének egyik utolsó regényét kapja itt kézhez az olvasó, talán legérettebb és mindenképp legegyénibb alkotását, amelyben Krúdy páratlan stílusművészete, lírája, sajátos emberábrázolása és hasonlíthatatlan fantáziája a maga teljességében, minden varázslatával bontakozik ki.
Na stiahnutie
2,79 €
A hét szakácskönyve
Emma asszony, aki valójában férfi volt, de ennek ellenére az Ő nevéhez fűződik ez a szakácskönyv, amely egy pályázati felhívás hatására jelent meg. Emma asszony pontosan meghatározta, hogy mit vár a benyújtott receptektől: "nem szakácskönyvből kiírt receptekre gondolok, hanem, ellenkezőleg: az irodalomban ismeretlen, de a gyakorlatban kipróbált vagy egy-egy ritka és ismeretlen ételnek vagy egy-egy ismeretlen étel ritka és ismeretlen változatának reczipéjére, melynek a beküldője lehetőleg megállapítaná a származása helyét és idejét is, amennyire csak visszafelé tudja követni." A benyújtott és kiválogatott receptek gyűjtemény meg is jelent 1902-ben és igazi sikerkönyv lett és receptjei kiváló kulináris csemegét nyújtanak. Emma asszony a valóságban Ignotus Hugó (1869-1949) volt, kora egyik ismert és sikeres publicistája.
Na stiahnutie
2,79 €
Egy, kettő három
Egyfelvonásos vígjáték - Norrison úr egy európai világváros hatalmas bankjának elnök-vezérigazgatója. Fél éve házában vendégeskedik Lydia, egy amerikai iparmágnás egyetlen, féltett lánya. Norrison éppen üdülni készül, amikor bombaként robban a hír: Lydia titokban férjhez ment Fusz Antal taxisofőrhöz, sőt mi több, már a baba is úton van…
Na stiahnutie
2,79 €
Az asszonyi szépség
A női szépség igaz, a férfi szépség mindenféle tréninggel előállított. Ugyanígy áll a dolog a mozdulatokkal is. A férfi szép mozdulata mindenképpen és egyformán – az erő. A nőé, az egyszerűen és egyedül a szép.
Na stiahnutie
2,79 €
Gyurkovics lányok
Regény és színdarab. 1893-ban jelent meg Herczeg A Gyurkovics lányok című kis vidám regénye, tulajdonképpen apró novellákból lazán összeszőtt korkép, amely előadásának egyéni bájával, tiszta, mesterkéletlen magyar humorával és ötletességével évtizedekre szóló népszerűségre tett szert. A Gyurkovics lányokban már megmutatta Herczeg, hogy ahhoz is ért, ami minden regényíró legmagasabb célja, az írói hivatás legbiztosabb kritériuma: embert teremteni, igazi, eleven em¬bert, semmiből, sárból, porból, fantáziából és halha¬tatlan lelket lehelni belé. A Gyurkovics lányokat Herczeg teremtette, s azok eleven emberek módjára éltek a múlt század végén Budapesten, a vidéken, sza¬lonokban és falusi kúriákban, kedves és intim ismerő¬sök gyanánt, saját plasztikus énjükkel, mozdulataikkal és szavaikkal és jobban ismertük őket, mint legközelebbi rokonainkat.
Na stiahnutie
2,79 €
Megállt az óra
„Minden emlékezik...És mesélni csak olyankor lehet, mikor az emlékek halkabbak, mint a mesék.Mire a könyvem végére értek, ne feledjétek, hogy megmondtam előre. És majd ha kérdem: miért néztek rám olyan különösen? Miért rázzátok a fejeteket? Nem hiszitek, amit mondtam? Jusson eszetekbe: Ti akartátok, hogy meséljek." Tormay Cécile
Na stiahnutie
2,39 €
Magunkról
Közkatonák. - György tisztviselő volt az adófelügyelőségnél. A feleségét Rózának hivták, a gyermekeket az egyiket Ilonkának, a másikat, azt a kis parányi kövér jószágot, Gyuriczának. A házuk kicsi volt, de az udvar nagy és tele virággal. Nagyon szerették a virágokat, a gyerekeket. Majd ha ez a nyár eltelik és a jövő nyár és még egy nyár, még több virág lesz az udvaron, s a ház is a gyermekeké, tisztán, adósság nélkül. Az Isten jó, s majd csak megsegíti tovább is, mint eddig segítette. Ha idegen benézett a virágos udvarra, vagy a függönyök mögött a kis szobába, hol együtt üldögéltek, egy gyerek az anya ölében, egy gyerek az apa ölében, bizony megirigyelhette ezt a kellemes, meleg kis otthont.
Na stiahnutie
2,79 €
Havasi tragédia
Nyírő József maradandó képekben mutatja be Erdély és a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. A Havasi tragédia nagyrészt az író eddig kötetben meg nem olvasható elbeszéléseinek, publicisztikai írásainak a gyűjteménye. A történetek zöme gyilkos indulatokról, kíméletlen erőszakról, emberi kiszolgáltatottságról, fiatalon elfojtott életekről szól – a történelmi végzettel szüntelenül küzdeni kényszerülő székely nép tragikus életérzését szólaltatja meg. Az író emléke és életműve hosszú ideig megközelíthetetlen volt – e régóta várt visszatérésnek gazdag dokumentuma ez a kötet, amelynek írásai még teljesebbé és árnyaltabbá teszik azt a képet, amelyet a havasok népének krónikásáról ismerünk.
Na stiahnutie
2,79 €















