Efficenter Kft. strana 17 z 27
vydavateľstvo
A sibói bölény
II. József császár és idősebb Wesselényi első pillantásra ismerősök amint kilépnek a história ködéből a művészet verőfényébe. Két egymástól teljesen idegen világ csap össze személyükben, s mindegyik önmagában hordozza tragikumát. A császár tragikuma az, hogy nagy eszméi nem valók a kornak, metsző értelme nem törődik a szív, a tradíció, az anyanyelv, a szent szokások hatalmával, boldogítani akarja népeit, de csak simára és szürkére nyesné, ezért jóakarata társtalan és reménytelen marad.Összeomlása végül teljes, mert teljesen öntudatos. „Sorsára hagyom a világot” – mondja gőggel, mikor haldoklik. De a gőgben végtelen keserűség tengere hullámzik.
Na stiahnutie
2,79 €
A legnagyobb bolond
Romantikus kalandregény, ármány, szerelem, botrány, összeesküvés és üldözés és végül még az is kiderül, kit illet meg a címbeli "megtisztelő" cím.
Na stiahnutie
1,27 €
Halhatatlan élet
A ?román fennhatóság alatt élő székely nép küzdelmes sorsát ábrázolja 1940-ben íródott kötetében a szerző. A jellegzetes tréfákkal fűszerezett, mégis drámai hangvételű epizódokban egy udvarhelyszéki legény, a dolgos és életrevaló Bojzás Küs Dani életének legfontosabb szakaszát, családalapításának történetét követhetjük nyomon. Az ifjúság, a szerelem, a család és az örömteli események mellett azonban a fiatal párnak szembe kell néznie a mindennapi élet megannyi keserűségével is. Dani és Anikó hamar megtapasztalja, hogy az élet küzdelmek sorozata, ahol a boldogság múlandó, de a kudarcra ítélt emberi erőfeszítéseknek maradandó emléke marad. A mindennapi élet nehézségeit, a szegénységet, a kilátástalanságot, a családot érő sorscsapásokat csak tovább súlyosbítja az idegen hatalom pusztuláshoz, tragédiákhoz vezető elnyomása. A végzet és a drámai sors megjelenítésén átragyognak az író nyelvi leleményei, az ízes székely humorral teli évődések és kalandok, a szülőföld iránti határtalan szeretet, ám eloszlatni nem tudják a regény komor hangulatát. A tragikus vég ellenére mégis hinnünk kell – mert az író elhiteti velünk – hogy van magyar jövő Székelyföldön.
Na stiahnutie
2,79 €
Halálfiai
A Halálfiait önéletrajzi regényként tartják számon, olyan önéletrajzi regényként, amelyben saját családjának, környezetének, élete egy korszakának mozzanatait felhasználva a századforduló történelmi, társadalmi, politikai légkörét, gondolkodásmódját, életformáját eleveníti föl. Gyermek- és ifjúkori önmaga, családja és környezete létező figurái álltak modellt ahhoz, hogy Babits családregénye, több nemzedék sorsának nyomon követése egy egész történelmi korszak, társadalmi valóság tablójává szélesedve a századvég és századelő szellemi arculatának alakulását, válozását megörökítse.
Na stiahnutie
2,79 €
A királyné nyaklánca
„Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetérol szól, vagyis a francia forradalom elozményeirol. A szokott történelmi életrajzoktól egyrészt abban különbözik, hogy nem életrajz, másként és foleg pedig abban, hogy nem elégszem meg az események elmondásával, hanem igyekszem elmagyarázni azokat, elozményeikkel és következményeikkel együtt. Így kísérlem meg egy rendkívül kalandos és mégis elejétol végig igaz történet keretében bemutatni XVI. Lajos korának francia társadalmát, irodalmi és érzelmi életét, nevezetes figuráit, és az egészet egy eleven és szuggesztív tablóba állítani össze, amely képet ad arról, hogy miért kellett kitörnie a francia forradalomnak.” – Szerb Antal nyilatkozata (Bibliotheca, 1943)
Na stiahnutie
2,68 €
Új föld, új szerencse
Peterdy Tili telegráf-hivatalnoknak tanul Budapesten, de félbe kell hagynia tanulmányait és hazautaznia, hogy segítse apját óriási vállalkozásában: a Tisztviselőtelep létrehozásában. Tizennyolc évesen egyszerre kell megküzdenie nagyravágyó anyjával, annak behízelgő modorú — a szép lányt is megkörnyékező — udvarlójával, valamint az apját mind jobban behálózó uzsorással és saját érzelmeivel. Tolnai Lajos regényével 1890 őszén a Pesti Napló hasábjain találkozhattak az olvasók. A Tolnaira jellemző kíméletlen gúnnyal megírt magán- és közéleti botrányok azonban olyan felháborodást szültek az érintettek körében, hogy vehemens tiltakozásukkal megakadályozták, hogy könyvben is megjelenjen — egészen mostanáig. A regény mellett a lap főszerkesztőjéhez látogató delegációt kifigurázó, Nem fog megjelenni! című vezércikket és az azonos témájú, A telep angyala című elbeszélést is megtalálja kötetünkben.
Na stiahnutie
2,79 €
A tiszaeszlári Solymosi Eszter
Az 1882. év húsvétján eltűnt tiszaelszári cselédlány Solymosi Eszter halálában vált hősnővé – alakja torz szimbólummá, neve az antiszemita mozgalom jelszavává lett. Solymosi Eszternek vérét vették a zsidók, és húsvéti pászkájukba keverték – röppent fel a képtelen középkori babonákat felelevenítő vád. Krúdynak az eszlári vérvádról a „nagy perről” szóló máig kiadatlan regénye nemcsak az 1880-as évek dühödt és ostoba antiszemitizmusát jeleníti meg, hanem az önmagát túlélő 19. század hervadását, a hajdani „dicső eszmék” elszürkülését, a táblabírák világának porba hullását is. A „boldog békeidők” korát, amelyben a magyar vidék provinciális kedélyessége mögül groteszk démonikusság sejlik elő: omladozó kúriákban hamis ügyek kótyagos fejű lovagjai, kifordult lelkületű Don Quijoték tanyáznak, a csendbiztosok vadszőlős házaiban az ugrásra kész erőszak lapul, a kvaterkázó úri társaságokba fojtott hisztéria lappang…
Na stiahnutie
2,39 €
Haybodyt nem lehet agyonütni
Aszlányi Károly a magyar irodalom nagy ígérete volt: a Nemzeti Színházban bemutatták egy vígjátékát, több regényét filmre vitték. A sok hűhó Emmyért főszerepét Szeleczky Zita és Jávor Pál játszotta. Humoros könyveiben és virtuóz detektívhistóriáiban talán egy elmélyültebb írói munkára készülődött, lehetett volna új Karinthy, magyar Swift. Fanyar iróniája, pompás stílusa férfikorában remekművek írására predesztinálta. Alig volt harmincéves, amikor riportútra indult a felvidékre, s a jeges úton megcsúszó autó tragikus véget vetett egy fényes életpályának. Sok élvezetes könyv, vígjáték, szórakoztató história maradt utána, köztük ez a bájos és hangulatos detektívhistória amelyet 1932-ben, huszonnégy évesen vetett papírra.
Na stiahnutie
2,79 €
A művészet földjén
A ?Horthy-korszak meghatározó női írója, aki egyébként rendkívül műveltnek számított a maga korában, s német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat, Itália szerelmese volt. Gyakran járt ott 1900 és 1914 között és több műve is táplálkozik tapasztalataiból és élményeiből, lsd. például a Virágok városa és Szirének hazája. A mű négy fejezete négy különböző olasz területtel és azok kultúrtörténetével foglalkozik. A Szent ház című fejezet a tengeri utazás után Anconába és a zarándokok városába: Loretóba kalauzolja az olvasókat. A Malatesták városa című fejezet Riminiről és az azt uraló családról, a Meghalt dicsőség Ravenna egykori hatalmáról szól, a zárófejezet, Egy lovagvár Ferrarában címmel pedig az Esték ősi várát, valamint Lucrezia Borgia meglehetősen összetett személyiségét mutatja be.
Na stiahnutie
2,68 €
Cilike férjhez megy
Cilike, a kedves, jókedvű kislány ebben a kötetben végképp túljut a „kislányságán”. Hosszúra nyúlt mátkaságának utolsó hónapjai elevenednek meg az olvasó előtt. Laci külföldi útja, no és Cilike szelessége, éretlensége miatt elhalasztott esküvő miatt Cilike menyasszonysága tovább tart, s ennek megfelelően folytatódnak a kalandjai is, melyekből újra és újra kiderül: Cilikének bizony komolyodnia kell, hogy kellően felkészülhessen a házasélet komoly feladatára, a háztartást ellátó asszonyi munkára… De addig is marad az olvasó számára a humor, a jókedv, s a kalandokban való magáraismerés… és a kötet végére a nagyon várt esküvőre is sor kerül, bár főhősünk azt sem ússza meg szokásos baleset nélkül.
Na stiahnutie
2,79 €
A középkor alkonya
A történetírást mindig sokkal jobban foglalkoztatja a kezdeteknek a kérdése, mint a hanyatlásé és a bukásé. Bármilyen korszakról van is szó, azt szoktuk vizsgálni, hogy mit ígér a következő korszaknak. Hérodotosz óta, sőt már régebbtől fova, a családok, a nemzetek, a királyságok, a társadalmi formák és az eszmék eredete foglalkoztatja a leginkább az emberi szellemet. A középkori történelemben páldul oly szorgosan kerestük a modern kultúra gyökereit, hogy már-már úgy látszik: a középkor alig több, mint a reneszánsz előjátéka. Pedig a történelemben, miként a természetben is, egyenlő súlya van születésnek és halálnak. A civilizáció túlérett formáinak látványa legalább annyi felismerést kínál, mint a friss formák növekedése. És néha rá kell ébrednünk, hogy egy kor, amelyben eddig főként az új eszmék születését kerestük, valójában az elfakulás és hervadás időszaka. Az olvasó kezében lévő könyv a XIV. és XV. század történelmét tárgyalja, s lezáró korszaknak, a középkor végének tekinti e századokat. E felfogás akkor alakult ki a szerzőben, amikor megkísérelte mélyebben megérteni a Van Eyck testvéreknek és kortársaiknak a művészetét, vagyis igyekezett a kor életének teljes összefüggésében látni alkotásaikat, s ily módon kibogozni azok jelentését. Eközben bebizonyosodott számára, hogy a korszak civilizációjának különböző megnyilvánulásaira sokkal jellemzőbb az, ami a múlthoz köti őket, mint a jövő bennük rejlő csírája. Akkor sikerül a legjobban felbecsülnünk a művészek jelentőségét, de a teológusokét, a költőkét, a krónikásokét, a fejedelmekét és államférfiakét is, ha nem az eljövendő kultúra hírnökeinek tekintjük őket, hanem a régi betetőzőinek és lezáróinak.
Na stiahnutie
2,79 €
Karácsony a havason
A Nyirő József karácsonyi elbeszéléseiből feltáruló székely világban az Ünnep egyszerű, tiszta, sallangoktól mentes és páratlanul gazdag a maga nyerseségében is. Aminthogy az emberek is ilyesfélék. Végtelenül egyszerűek az örömeik, ám megingathatatlan a ragaszkodásuk a Karácsonyhoz, néha még pokolra is mennek, hogy a kitartás végül mégis ünnepet teremtsen. Akkor is, ha éppen rászabadul a havasra a pusztító hóvihar, tajtékos, tomboló, fehér lovaival, és akkor is, ha látszólag a lelküket kell eladniuk érte. Hálásak lehetünk a székely apostolnak a mai fül számára kedves, soha nem hallott ősi szavakért, s mindazért, ami a székelység szívének a legmélyéről fakad szentestekor már évszázadok óta, az összetartozást erősítő szokásokért, a soha, sehol le nem írt, a megmaradást szolgáló, maguk szabta törvényekért. Olvassuk nyitott szívvel az írásokat, amelyekkel bennünket ajándékoz meg a szerző, hogy ne feledjük: volt idő, amikor Karácsonykor a sokkal kevesebb több volt, ahogy manapság a több mérhetetlenül kevesebb…
Na stiahnutie
2,79 €
Kártyavár
Ennek az írásának tapasztalati anyagát újpesti tanárkodása során és rákospalotai lakóhelyén szerzett élményeiből merítette Babits. Pártos Kálmán, az Újvárosba kinevezett járásbíró két napon és egy éjjelen át ismerkedik a környezetével, a század eleji, kapitalizálódó kisváros fura figuráival. A cselekményt társadalmi regényként indítja, majd hirtelen fordulattal magát a várost teszi meg munkája hősévé, miközben egy fordulatos detektiv-históriával is megismertet, s végül felbukkan a Bábjátékos, aki elcsomagolja a bukott figurákat.
Na stiahnutie
2,79 €
A világirodalom története
A maga korában botrányosnak számító, azóta számos – csonka és kevésbé csonka – kiadást megért irodalomtörténet Szerb Antal legtöbbet forgatott műve.
Na stiahnutie
2,79 €
Jubilánsok
Posztó Sámuel úr, az igaz, hogy úri hivatalánál és számtalan megtisztelő bizalmi állásainál fogva egészben követte az úriosztályt, és a templomot mindenestől átengedte az együgyű népnek, de mint jó katolikus, fenntartott szívében egy kis zugot - a görög nem egyesült öreg esperes számára, ki híres imádkozó volt, és ráolvasó. És csekély polgári árért. Sokan haltak el azok közül, kikre az öreg Euzsebius kimondotta, hogy meg kell halniok. Gyógyultak meg olyanok is, akikre azt mondta: ember, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj. De ha az ilyenek felgyógyultak, szerették maguknak tulajdonítani - már csak a fizetés miatt is - hogy ők lábra kaphattak még. Míg a halottaknál ez nem történt. Ott mindenki bevallotta, hogy annak meg kellett halnia, olyan erős imádság elől nincs menekvés. A közelebbi esztendő alatt végigtekintett Posztó úr a halottak nagy számán, és elbámult, hogy az öreg Euzsebius mit tett.
Na stiahnutie
2,79 €















