Európa Könyvkiadó strana 88 z 143

"Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!..." Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: "betörési szakértőként" kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta "a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták "A Hobbit"-ot és "A Gyűrűk Urá"-t és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket." (Sunday Times) 2012-ben ünnepeljük A hobbit születésének 75. évfordulóját, amelyet a belőle készült, Peter Jackson rendezte filmsorozat első része tesz még emlékezetesebbé.

Manapság egyre több szó esik a globális felmelegedésről. Brian Fagan, a Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara) professzora ebben a könyvben annak járt utána, mi történt a Föld előző felmelegedési periódusában, ezer évvel ezelőtt. I. sz. 1000 körül a hosszabb, melegebb nyarak bőséget hoztak Nyugat-Európának, több termést, kellemesebb klímát, jobb életet. A norvég hajósok letelepedtek Grönlandon, ahol a rozmárvadászat bőséges zsákmányt eredményezett, majd továbbhajóztak és kapcsolatba kerültek az eszkimókkal. A polinéziaiak az új széljárásnak köszönhetően a világ legeldugottabb részeit is képesek voltak benépesíteni, például a Húsvét-szigetet. A Föld túloldalán azonban aszály pusztított ugyanekkor, tönkretéve többek között Angkor Wat virágzó civilizációját. Ha a történelem az élet tanítómestere, most különösen fontos lenne megszívlelni a szavát. Fagan professzor szerint ugyanis a legnagyobb veszélyt ma is a szárazság jelenti, miközben a Föld gazdagabb része egyre több vizet használ.

Hercule Poirot tökéletesen elrendezte az életét. Amióta szögletes teasüteményt is lehet kapni, nem csak kereket, teljes a boldogsága. Ráadásul neki dolgozik a titkárnők gyöngye, Miss Lemon is, aki képtelen hibázni. Vagy mégis? Egy reggel Poirot három hibát talál egy egyszerű levélben. Miss Lemon bevallja, hogy nővére gondjai vonják el a figyelmét. Nővére egy diákszállót vezet, és mostanában egyre-másra tűnnek el különféle dolgok, sztetoszkóptól gyémántgyűrűn és hátizsákon át az ócska flanelnadrágig. Poirot azonnal kész segíteni, mert elbűvöli az eltűnt tárgyak tarka kavalkádja. Elmegy, hogy előadást tartson a detektívmunkáról, és közben megismerje a szállón lakó fiatalokat. Ettől persze felgyorsulnak az események, és amikor megtalálják az első hullát, már nem mulatságos, hanem véresen komoly a probléma. Mi közük lehet az ellopott villanykörtéknek a szétszabdalt selyemsálhoz és hátizsákhoz? Kinek van másik útlevele a hivatalos mellett? Poirot tudja, ha ezekre a kérdésekre megtalálja a választ, megoldódik minden gondja. És közben egyre több a hulla...

"Válassza inkább az ember mindjárt a poklot, ott biztos nincs akkora bűz." Egy nap özönvízszerű eső zúdul Lisszabonra, s a belvároshoz közel beomlik a talaj - a szakadékszerű gödörben eltűnik két ember: António, a vak ügyvéd, és Joao, egy nyolcéves cserkészfiú. A víz a csatornahálózatba sodorja őket, így kénytelenek elindulni Lisszabon bugyraiban lefelé, a folyó irányában, hogy kijáratot találjanak. Ők ketten az évszázadok alatt összeeszkábált város mélyén küzdenek életükért a mocsokban - míg fönt António legjobb barátja, a bibliai csodákat látványos trükkökként megelevenítő különc bűvész a csatornahálózat térképét keresi, melynek alapján megtalálhatják őket. Antóniót és Joaót a történetmondás tartja életben: a vak ügyvéd visszaemlékezésein keresztül terítékre kerül mindaz, ami a modern Portugáliát - vagy általában a modern világot - jellemzi: korrupció, korcs igazságszolgáltatás, a hazugság és csalás tobzódása... Míg Rui Cardoso Martins első regénye, az "És ha nagyon meg szeretnék halni" az öngyilkosságba menekülő portugál vidék rögvalóságát ábrázolta, második műve a nagyváros átláthatatlan, kusza, veszélyes és mocskos mélyébe vezeti le az olvasót. A regény 2010-ben elnyerte a Portugál Írószövetség nagydíját, és Cardoso Martinst világszerte a saramagói hagyomány legígéretesebb. Legkiválóbb örökösének tekintik.

Tommy és Tuppence a titkos ellenfél leleplezése után összeházasodtak és boldogan éltek. Egyetlen apró felhő volt csak házasságuk egén: Tuppence unatkozott. Tommy régi segítőjüknek, Mr. Carternek dolgozott, akivel előző kalandjuk során ismerkedtek meg, feleségének csak a háztartás vezetése maradt. És mint Tuppence kijelentette, erre elég "húsz perc reggeli után, és minden parádésan meg van oldva". Amikor egy frissen előhívott fényképen Tommy egy tündért fedez fel a kandallójuk rácsán, Tuppence abban reménykedik, hogy majd teljesíti három kívánságukat. És valóban: Mr. Carter megbízza őket a Nemzetközi Nyomozó Iroda vezetésével, mert az előző igazgató kémkedett és letartóztatták. A két fiatal kalandornak ez testhezálló szerep. Azonnal új jelmondatot találnak ki az irodának: "Blunt Nyertes Nyomozói" lesznek, Tommy alakítja Mr. Bluntot, Tuppence a nyomozókat... Mire az utolsó fejezetben sikerül leleplezniük a bolsevik titkos ügynököt, megoldanak jónéhány titokzatos bűntényt, szereznek barátot a Scotland Yard egyik felügyelője személyében és eljátsszák a huszadik század első negyedének minden híres nyomozópárosát, Sherlock Holmestól és Watson doktortól Hercule Poirot-ig és Hastings kapitányig.

A lengyel, örmény, magyar, ukrán és osztrák felmenőkre visszatekintő, 1963-as születésű Robert Maklowicz eleve sejtette, hogy a nemzeti hovatartozás kérdése régiónkban nem is olyan egyszerű. Ebben megerősíthették a szülővárosában, Krakkóban végzett történelmi stúdiumai, de meggyőződéses közép-européerré utazó- és főzőszenvedélye tették őt. Pályáját újságíróként, gasztrokritikusként kezdte. Kulináris utazásoknak szentelt televíziós műsora révén lett ismertté. Több mint tíz kötetet jegyez, írt szakácskönyvet és a lengyel riportiskola hagyományait folytató útirajzot. Érdeklődése olykor egzotikus tájak felé vezérli, igazi vadászterülete azonban az ezredfordulós Közép-Európa. Most vele együtt fedezhetjük fel a múlt ízeit és hangulatait, a félmúlt nyögvenyelős falatait a jelenben, a Tapolcán elfogyasztott kakasherepörkölttől a bécsi művészvilág törzshelyén, a Café Museumban tett viziten, az erdélyi tavaszban rendezett cujkás, juhtúrós pikniken és a magyar mangalicatoron át a Ferenc Ferdinánd utolsó utazását idéző boszniai és adriai kalandozásig. Recepteket ne keressünk a könyvben, de találhatunk ínycsiklandozó étel- és italleírásokat, sőt olyan kultúrtörténeti adalékokat is, hogy hol készült az első székelygulyás, és miért mondta a trónörökös, hogy egy Habsburg- gyomor nem akvárium. A felkészült szerző remek humorral osztja meg élményeit: "csak megyek, amerre látok, egyre csak gurulok, mint egy biliárdgolyó a svarcgelb posztón, amit Közép-Európának nevezünk. Sok ilyen utazásban volt részem, olykor kiszámíthatatlan útvonalon haladtam, mint a kezdő játékos lökése után a golyó, olykor pedig nyílegyenesen célba találtam, mintha egy bajnok játszana. Néhány ilyen útról szól ez a könyv." "Végig éhség gyötört, amikor ezt a könyvet olvastam: egyrészt az őrült ételleírások miatti fizikai éhség, másrészt a világ megismerésének éhe, amelyet olyan érzékletesen tár elénk Maklowicz. Ahogy olvastam a Café Museum-ot, azonnal meg akartam enni a szerző által oly nagy szakértelemmel és szeretettel bemutatott ételeket, és utána rögvest meg akartam mindent inni, aminek a megivásáról itt szó esik - de legszívesebben autóba ültem volna, hogy haladéktalanul felkeressem mindazokat a helyeket, amelyekről túl szerény terjedelmű művében Maklowicz megemlékezik. Szó sincs arról, hogy a szerző szakácskönyvet vagy útirajzot írt volna, ez a könyv ugyanis nemzetekről, társadalmakról és kultúrákról szól. A Café Museum-ban persze szó esik az étvágyról és a szomjúságról, de elsősorban Közép-Európa titokzatos világába nyit utat, amely sokkal összetettebb és különösebb minden képzelt világnál. Ebből eredeztetjük magunkat mi, közép-európaiak. Mert valójában nincsenek is igazi lengyelek, igazi szlovákok vagy magyarok, az igazi osztrákokról már nem is beszélve - csak igazi közép-európaiak léteznek. Olyanok, mint Robert Maklowicz." (Krzysztof Varga)

Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!... Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: „betörési szakértőként” kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta „a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A HOBBIT-ot és A GYŰRŰK URÁ-t, és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket.” (Sunday Times)

Az első világháború idején, a stylesi kastélyban lépett először színre s derített fel sikeresen egy szövevényes bűnügyet a menekült belga detektív: Hercule Poirot. Évtizedek teltek el azóta, a kastélyból panzió lett, vagy fél- tucatnyi lakója között azonban -ha hihetünk Poirot-nak- egy sorozatgyilkos bujkál. Poirot-nak pedig bízvást hihetünk, még ha elaggott, sőt tolókocsiba kényszerült is. Igen hamar bebizonyítja levélben odarendelt barátjának, az őszülő, de változatlanul romantikus lelkű Hastings kapitánynak, hogy a "kis szürke sejtek" még épek. Ám Hastingsnek minden eddiginél szokatlanabb, kettős problémával kell szembenéznie: Poirot tudja, de nem árulja el, ki a vendégek közül a gyilkos, továbbá a vendégek között ott van Hastings leánya, Judith is. Nem árulja el, nehogy Hastings lelepleződjék, amint szemügyre venné az illetőt (a tökéletes gyilkosságok elkövetőjére csak tett közben lehet lecsapni) - és Hastingsnek ráadásul egyszerre kell féltenie és gyanúsítania is a leányát. Persze előbb a többieket veszi sorra magában: a nyugdíjas ezredest és feleségét, a megszállott tudóst és unatkozó nejét, a madárbolond agglegényt, a gazdag nemesurat, a beteggondozó nővért... Valamelyiküknek már öt ember halála szárad a lelkén... A regény különleges helyet foglal el Agatha Christie életművében: csak a halála előtti évben jelenhetett meg, s hogy miért, arra az utolsó oldalakon derül fény.

"Azokat az embereket szeretjük a legkevésbé, akiknek ugyanazok a hibáik, mint nekünk. Ezért imádjuk a cseheket. Mert ez olyan nemzet, amelynek egészen más hibái vannak." "Olyan könyv lebegett a szemem előtt, amely rögeszmék nélkül beszél kedvenc országomról. Nem tükröz, nem tárgyiasít, nem szintetizál kényszeresen. Trehány csehbarát vagyok, könyvem nem vezet végig mindentudó útikalauzként sem a cseh kultúrán, sem Csehországon. Nem objektív. Nem tart igényt semmire. Csak az van benne, ami az utóbbi tíz évben megragadott, azóta, hogy először jártam ebben az országban. Az olvasmányaim alapján készített feljegyzéseimet tartalmazza, beszámol arról, hogyan zajlottak a találkozások olyan emberekkel, akiket ott látni akartam. Némelyik írás eredetileg a Gazeta Wyborczá-ban jelent meg, de átdolgoztam és új anyagokkal bővítettem a könyv számára. Röviden - arról szól ez a könyv, hogy egy ország képviselője rokonszenvet érez egy másik ország iránt. Lehet, hogy szól még valami másról is, de azt már Önökre bízom." (Mariusz Szczygiel) A tényirodalom legkiválóbb lengyel képviselőjeként számon tartott Mariusz Szczygiel nemzetközi mércével mérve is népszerű szerző. Írásait riporteri kíváncsiság, alaposság, tömörség, egyedi látásmód és fanyar humor jellemzi. A többek közt magyarra is lefordított Gottland című kötetét a csehek magas állami kitüntetéssel ismerték el, Brüsszel Európai Könyvdíjjal jutalmazta. Jó érzékkel megválasztott témái, riportalanyai segítségével Szczygiel olyan pontosan feltérképezte a cseh kultúrát, mint a legambiciózusabb antropológusok. A Teremts magadnak édenkertet! című gyűjteményben pedig a riportesszé műfaját tökélyre fejlesztve az ateista cseh társadalom ábrázolására vállalkozott.

Paul Auster (1947) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a "New York trilógiá"-val. Ennek első darabja, az "Üvegváros" egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmant, a börtönből szabaduló filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A "Kísértetek" című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownnak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik, ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál - így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. "Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő" - írja Auster. "Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte." A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja -egyedül ő tudja-, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nem csak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi -magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent- Auster-regények felé.

Helen Dunmore "Ostrom" című regénye a második világháború idején a blokád alá vont, szenvedő Leningrádban játszódott. Főszereplői közül csak két fiatal meg egy gyerek élte túl a borzalmakat. Az "Árulás" vagyis a folytatás cselekménye tíz évvel utóbb, 1952-ben indul, és egy évvel később, Sztálin halálával zárul. Andrej, a hajdani medikus immár kiváló gyermekorvos, Anna a felesége lett, újra óvodában dolgozik, és együtt nevelik Anna lázongó kamasz öccsét, a most már tizenhat éves Kolját. A leningrádiak rettegnek a besúgástól, a szomszédoktól, mindenkitől. Annyira, hogy amikor egy fejes (ráadásul állambiztonsági főtisztviselő) gyereke bekerül a kórházba, és világossá válik, hogy amputálni kell a lábát, kollégája kétségbeesetten Andrejre sózza az ügyet. És közben már készül a "gyilkos zsidó orvosok" pere... Félelem, szerelem, árulás, paranoia. Mire a már nem is olyan ifjú pár gyereke megszületne, a leendő apát egy hajnalon elviszi a fekete autó. A történelem meg versenyt fut az emberi sorsokkal: ki pusztul el előbb, a diktátor vagy leendő legújabb áldozatai?

Beat - azaz "ütött", "vert", "szakadt"; beat - azaz egy új zene és új kultúra lüktetése; beat - azaz tiltakozás, őrület, száguldás; beat - azaz egy új nemzedék, amelyik új, spontán, vad és az élet titkának mélyére hatoló művészetet akar létrehozni. A beat nagy pillanata volt, amikor 1947-ben Jack Kerouac, a fiatal író, aki még csak kereste a hangját, találkozott Neal Cassadyvel, majd többször is beautózták az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait - s közben hol William Burroughsnál töltöttek heteket, hol Allen Ginsberggel folytattak hosszú beszélgetéseket, hol nagy szerelmeket éltek át, hol a pillanatnyi testi örömökben, egy kuplerájban vagy a féktelen ivásban keresték a tökéletes elragadtatást, és dzsesszt hallgattak, s aztán újra száguldottak a "jajongó kontinensen" át, valami felé, vagy talán valami - a leples bitang? - elől, aki mindig az ember sarkában jár. Majd 1951-ben Kerouac három hét alatt megírta utazásaik történetét, az "ős-Úton"-t, az "eredeti tekercset", amelyben lázasan lüktet a beat, de ez a könyv - akkor - nem jelenhetett meg. Hat évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az a szövegváltozat, amelyben aztán a világ megismerte az Úton-t, a beatnemzedék leghíresebb művét. Jóval több ez a könyv, mint egy új életérzés kiáltványa: az ötvenes évek óta töretlen népszerűsége is mutatja, hogy olyan nagyregénnyel van dolgunk, amely elsősorban művészi erejével varázsolja el a mind újabb nemzedékeket. Az "eredeti tekercs" első magyar kiadása után most új fordításban lát napvilágot a végső, szerkesztett változat is: ebből hiányzik ugyan az "ős-Úton" egyik-másik - akkoriban, az ötvenes években még - botrányosan merésznek számító leírása, s a beatnemzedék híres alakjai mind álnéven szerepelnek, de ezt a veszteséget pótolja, hogy Kerouac számos helyen továbbírta, finomította a szöveget... Úgyhogy mindkét szövegváltozat ugyanolyan mértékben "autentikus": az Úton valóban végtelen út volt Kerouac alkotó életében: a beat számára az üdvözülés reményét jelentette - mindvégig azt kereste az úton és az írásaival is...

"- Billy, ugye tudod, hogy a mami is New Yorkban lakik? - Igen. - Szóval, amikor egy anya és egy apa elválik, néha vitatkozni szoktak arról, hogy melyiküknél lakjon a gyerekük, az anyánál vagy az apánál. No most van egy ember, aki nagyon-nagyon okos. Úgy hívják, hogy bíró. Ez a bíró nagyon sokat tud a válásokról, az anyákról, az apákról és a gyerekekről. Ő dönti el, hogy kinél lakjon a gyerek, mi lesz jobb neki. - És miért dönti el? - Hát, mert ez a feladata. Tudod, ő igen hatalmas ember. - Olyan, mint az igazgató? - Még az igazgatónál is nagyobb. Talárban ül egy nagy széken. Ez a bíró sokat gondolkodott rólunk, terólad meg énrólam meg a mamiról, és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha te ezután a maminál laksz. Én pedig nagyon szerencsés vagyok, mert ha a maminál fogsz is lakni, azért minden vasárnap meglátogathatlak." Ez a mára már klasszikussá érett regény - egy válás története, egy ambiciózus fiatal anya karriervágyáé, a négyéves kisfiukkal egyedül maradó apáé, Billyé, a kisfiúé, akinek a maga módján szintén meg kell küzdenie azzal a helyzettel, hogy a szülei később marakodnak érte és fölötte - a kritikusok szerint új irányt szabott a társadalmi gondolkodásnak Amerikában. Része volt ebben a felejthetetlen filmváltozatnak is, amelyben Dustin Hoffman és Meryl Streep játszotta a főszerepeket. A szerző által készített színpadi változat világpremierjére Budapesten, 2012-ben került sor.

"- Billy, ugye tudod, hogy a mami is New Yorkban lakik? - Igen. - Szóval, amikor egy anya és egy apa elválik, néha vitatkozni szoktak arról, hogy melyiküknél lakjon a gyerekük, az anyánál vagy az apánál. No most van egy ember, aki nagyon-nagyon okos. Úgy hívják, hogy bíró. Ez a bíró nagyon sokat tud a válásokról, az anyákról, az apákról és a gyerekekről. Ő dönti el, hogy kinél lakjon a gyerek, mi lesz jobb neki. - És miért dönti el? - Hát, mert ez a feladata. Tudod, ő igen hatalmas ember. - Olyan, mint az igazgató? - Még az igazgatónál is nagyobb. Talárban ül egy nagy széken. Ez a bíró sokat gondolkodott rólunk, terólad meg énrólam meg a mamiról, és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha te ezután a maminál laksz. Én pedig nagyon szerencsés vagyok, mert ha a maminál fogsz is lakni, azért minden vasárnap meglátogathatlak." Ez a mára már klasszikussá érett regény - egy válás története, egy ambiciózus fiatal anya karriervágyáé, a négyéves kisfiukkal egyedül maradó apáé, Billyé, a kisfiúé, akinek a maga módján szintén meg kell küzdenie azzal a helyzettel, hogy a szülei később marakodnak érte és fölötte - a kritikusok szerint új irányt szabott a társadalmi gondolkodásnak Amerikában. Része volt ebben a felejthetetlen filmváltozatnak is, amelyben Dustin Hoffman és Meryl Streep játszotta a főszerepeket. A szerző által készített színpadi változat világpremierjére Budapesten, 2012-ben került sor.

"Eleven, izgalmas jelenetek sora, mesterien adagolt cselekményrészletek... Lenyűgöző, bonyolult thriller." (The New Yorker) Az angol Tom Wood első műve ez az izgalmas akció thriller, amelyet máris több nyelvre lefordítottak (a német Amazonon listavezető volt), és szó van róla, hogy hamarosan megfilmesítik. Angol nyelven kapható már a második könyve is (The Enemy), ugyanazzal a főszereplővel. A főszereplő pedig egy contract killer, vagyis szabadúszó bérgyilkos, Victor, akinek személyazonosságát senki sem ismeri, az internet útján lehet megbízni közvetítő révén - így rendszerint ő sem tudja, ki éppen a munkaadója. Erre majdnem rá is fizet, amikor Párizsban megöl valakit, hogy elvegyen tőle egy pendrive-ot: az akció végrehajtása után visszamegy a szállodájába, ahol egy egész csapat orgyilkos vár rá. Victor egy rakás hullát hátrahagyva elmenekül - de most először ki akarja deríteni, ki áll a háttérben. A háttérben pedig egy nagy hatalmú titkosszolgálat egyik embere áll, aki a maga szakállára dolgozik: a pendrive egy szupertitkos rakétákat szállító orosz hadihajó adatait tartalmazza, amely nemrég süllyedt el Afrika partjainál, úgy tudni, olyan mélyre, hogy nem lehet kiemelni. Ám ez megtévesztés, egy orosz tengerésztiszt műve, aki pontosan tudja, hogyan lehetne kiemelni a rakétákat, s ezt az infót akarta éppen eladni Párizsban. A titkosszolgálat embere magának akarta megszerezni az adatokat, hogy jó pénzért elpasszolhassa őket a nemzetközi fegyverkereskedelmi piacon. Victor kapcsolatba lép a munka internetes közvetítőjével, aki egy fiatal nőnek bizonyul - és a kétfős csapat együtt nyomoz tovább, együtt menekülnek amerikaiak és oroszok elől (még Budapesten és Debrecenben is megfordulnak), míg a renegát titkosszolga legújabb bérgyilkosa (ugyanolyan contract killer, mint Victor) a nyomukba nem ér...

"Eleven, izgalmas jelenetek sora, mesterien adagolt cselekményrészletek... Lenyűgöző, bonyolult thriller." (The New Yorker) Az angol Tom Wood első műve ez az izgalmas akció thriller, amelyet máris több nyelvre lefordítottak (a német Amazonon listavezető volt), és szó van róla, hogy hamarosan megfilmesítik. Angol nyelven kapható már a második könyve is (The Enemy), ugyanazzal a főszereplővel. A főszereplő pedig egy contract killer, vagyis szabadúszó bérgyilkos, Victor, akinek személyazonosságát senki sem ismeri, az internet útján lehet megbízni közvetítő révén - így rendszerint ő sem tudja, ki éppen a munkaadója. Erre majdnem rá is fizet, amikor Párizsban megöl valakit, hogy elvegyen tőle egy pendrive-ot: az akció végrehajtása után visszamegy a szállodájába, ahol egy egész csapat orgyilkos vár rá. Victor egy rakás hullát hátrahagyva elmenekül - de most először ki akarja deríteni, ki áll a háttérben. A háttérben pedig egy nagy hatalmú titkosszolgálat egyik embere áll, aki a maga szakállára dolgozik: a pendrive egy szupertitkos rakétákat szállító orosz hadihajó adatait tartalmazza, amely nemrég süllyedt el Afrika partjainál, úgy tudni, olyan mélyre, hogy nem lehet kiemelni. Ám ez megtévesztés, egy orosz tengerésztiszt műve, aki pontosan tudja, hogyan lehetne kiemelni a rakétákat, s ezt az infót akarta éppen eladni Párizsban. A titkosszolgálat embere magának akarta megszerezni az adatokat, hogy jó pénzért elpasszolhassa őket a nemzetközi fegyverkereskedelmi piacon. Victor kapcsolatba lép a munka internetes közvetítőjével, aki egy fiatal nőnek bizonyul - és a kétfős csapat együtt nyomoz tovább, együtt menekülnek amerikaiak és oroszok elől (még Budapesten és Debrecenben is megfordulnak), míg a renegát titkosszolga legújabb bérgyilkosa (ugyanolyan contract killer, mint Victor) a nyomukba nem ér...