Európa Könyvkiadó strana 89 z 124

Władisław Szpilman szépreményű fiatalember: a Varsói Konzervatóriumban és a Berlini Zeneakadémián folytatott tanulmányai után a lengyel főváros legelegánsabb szórakozóhelyein zongorázik, és a rádióban is fellép. 1939 szeptemberének végén azonban a náci ideológia szerint már „csak” egy lengyel zsidó. Aki ha nem tudna zongorázni, talán életben sem marad. Visszaemlékezéseit már 1945-ben papírra vetette, de az első kiadást szigorúan cenzúrázták; csak több mint ötven év elteltével jelenhetett meg teljes terjedelmében ez a megrendítő memoár, amely azóta bejárta a világot. A könyv alapján Roman Polański rendezésében készült film elnyerte az Arany Pálma díjat.

A Csontbrigád Rejtő Jenő egyetlen olyan regénye, amelyet nem sajátos humora, hanem mélységes humanizmusa vezérel. A regény főszereplője magára vállal egy gyilkosságot az egyik idegenlégiós haláltáborban. Rejtő döbbenetes képzelőerővel és kísérteties realitással mutatja be a 30-as évek közepe táján írt regényében a későbbi náci haláltáborok atmoszféráját és az ottani körülményeket. Főszereplője az élőhalottak között fedezi fel, hogy az életért minden kínt érdemes elviselni. Az Ajtón, Amely Nem Vezet Sehova - elvezeti csontbrigádját a megtalált igazsághoz és az élethez.

„Van egy férfi, aki nagyon sok dolgot tud, mert vannak forrásai, ahonnan ezeket összeszedegetheti. Nagyon furcsa dolgot hallottam tőle. Azt állítja, hogy azt az 1960-as közúti balesetet, amelyben Camus meghalt, a szovjet titkosszolgálat szervezte meg. Az autó egyik kerekébe elhelyeztek egy olyan eszközt, ami nagy sebességnél kivágta a gumit. A likvidálási parancsot maga Sepilov külügyminiszter adta ki, aki ezzel »fizetett vissza« azért a cikkért, amit Camus 1957 márciusában publikált a Franc Tireur-ben a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Camus itt megnevezte és kritizálta a minisztert. Azt mondják, hogy három évre volt szükség, mire a titkosszolgálat teljesítette ezt a feladatot. Végül sikerrel jártak, éspedig olyan tökéletesen dolgoztak, hogy a világ a mai napig úgy hiszi, hogy Camus egy olyan hétköznapi közúti balesetben halt meg, ami bárkivel megtörténhet. A férfi nem akarta megmondani, hogy honnan szerezte ezt az információt, azt viszont állítja, hogy teljesen megbízható az értesülés, és ő a maga részéről a legkisebb kétség nélkül, teljes mértékben meg van róla győződve, hogy pontosan így zajlottak le az események, és a szovjetek felelősek Camus haláláért.” Albert Camus 1960. január 4-én vesztette életét. Ez tény. A halálát közúti autóbaleset okozta. Ez is tény. De hogy a baleset miért és miként következett be, arról már szórnak a vélemények. A szovjet titkosszolgálat, a KGB végzett az íróval, az 1956-os magyar forradalom melletti, nem lankadó kiállása miatt – olvasható egy cseh író 1980-as naplójegyzetében, s Catelli ötven évvel az események után, minden fellelhető nyomot megvizsgálva utánajár az állításnak. Ennek a nem mindennapi nyomozásnak az érzékletesen megírt dokumentációja a Camus halála című könyv.

A Gyűrűk Urának rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel - ám akik amazt nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. Kötetünk első és második része ("Ainulindale" és "Valaquenta") a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által - s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A kötet harmadik része, az "Akallabeth" pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urában, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.

1758, Amszterdam. A csábítás magasiskolája, ahogyan a kifogástalan modorú Seingalt lovag küzd az ünnepelt holland kurtizán, Galathée de Pompignac kegyeiért. A hölgyet kézről kézre adják hódolói, mert meg akarják tudni a titkot: miért rejti arcát mindig fátyol mögé. Seingalt ennél is többet akar, Galathée szívét; s fogadást ajánl a nőnek: ha egyetlen olyan asszonyt talál, akinek szenvedést okozott a lovag szerelme, elutasíthatja őt, különben oda kell adnia magát. Galathée nem tudja, hogy Seingalt lovag Giacomo Casanova néven lesz az utókor szemében a széptevés legendás alakja. Seingalt lovag meg nem tudja, hogy Galathée igazából Lucia, az egyszerű olasz parasztlány, az egyetlen nő, aki rég megremegtette a szívét. Ám a féktelen Lucia hosszú utat tesz meg, mire rideg Galathée válik belőle. Velencébe, Párizsba, majd Amszterdamba viszi a sorsa, cselédszobákon, utcasarkokon és bordélyházakon át. Megismeri kora legfontosabb eszméit, hóbortjait és kelepcéit, megtanul tűrni és az eszére hallgatni. Már azt hiszi, nincs mit tanulnia az élettől, ám a legfontosabb lecke még hátravan. Találkozása egykori szerelmével mindent felforgat, és mégis, valamiképp végre minden a helyére kerül...