Fapadoskonyv.hu strana 6 z 82

Míg a nagy márványteremben a tuzvéru fiatalság járta a cigányzene mellett az andalgót és a friss magyart (hibásan csárdást), azalatt a királyné a fohercegnékkel és udvarhölgyeivel félrevonult a ?fehér terem?-nek hívott palotaosztályba teázni. A táncteremben kizárólag a hölgyvendégeket fogadta. Néhány férfi vendég figyelmeztetve lett, hogy keresse föl a fehér termet, ofelsége teázás után ott fogadja el oket, azok között volt Tisza Kálmán, Tisza Lajos, gróf Nádasdy Ferenc, Bánffy, a táncrendezo és Jókai Mór. A királyno a jelenlevok mindegyikével hosszasabban beszélgetett ? kizárólag magyarul ?, Jókai Mórt azzal szólította meg, hogy ?nagyon régen nem láttam önt?, mire önkénytelen volt az író válasza: ?nekem pedig úgy tetszik, fölségedet látva, mintha az évek visszafelé folynának, fölséged arcán népeinek imája látszik, akik örök fi atalságot könyörögnek az égtol.? (A királyné valóban elragadó, bájos jelenség volt mai nap, délceg, de ideges termetével, azzal a leányos mosollyal arcán, azzal a hasonlat nélküli ragyogással szemeiben.)

A ?vén telepes Carmelo története Remenyik Zsigmond különböző kötetekben s folyóiratokban közreadott novelláit gyűjti össze. Ez a könyv – hányatott s megpróbáltatásokban gazdag élete tapasztalásainak, felismeréseinek legélesebbre csiszolt tükre – irodalmukban szinte páratlan, tragikus víziót fest a világról, de ezt a vizionárius vallomást nem ideig-óráig divatozó, s nálunk legfeljebb illattalan másodvirágzásukat élő filozófiák hitelesítik, s teszik „korszerűvé”, hanem a valóság. Történetei a nyomorult külvárosokban, a dél-amerikai metropolisok slumjaiban, kocsmáiban, törvényt nem ismerő pampáin játszódnak, tehát a kapitalizmusnak azokon a színterein, ahol az ellentétek a legélesebbre fentek, s a legkönyörtelenebbül, mindig vérre menően csapnak össze. Hősei a lét alatt tengődők, a számon kívül maradtak, a kizsákmányoltak s a kizsákmányolók, akik a kapitalizmus farkastörvényeit korbáccsal írják hátukra. Remenyik gyűlöli ezt a világot, mely nem érdemes másra, mint a pusztulásra, de szeretettel ír azokról, akik ebben a puszta világban is elkötelezettjei maradnak az emberségnek, a szociális igazságnak: Carmelóról, az öreg telepesről, a bolgár kereskedőről, akik eszményeik és eszméik védelmében a haláltól sem riadnak vissza. Az értelmetlen haláltól, hisz Remenyik tudja, hogy az egyéni áldozat kevés a világ megváltáshoz, de mégis ők azok, akik Ady szavával „magvak a jövőre.”Kalandok a témái, s kalandorok a szereplői Remenyik elbeszéléseinek: az sikerült neki, ami a legnagyobbaknak: egy társadalmi értelemben vett konkrét víziót olyan színesen, izgalmasan előadni, mely lebilincselőbb a krimik, a westernek izgalmánál.

A Szemtol szembe, amelyet Déry 1933 ? 1934-ben Dubrovnikban írt, a német munkásmozgalom küzdelmeinek sodrában egyén és közösség olykor feszíto ereju, máskor tragikus ellentmondásait példázza: századunk egyik alapveto etikai problémájának, a forradalmár útkeresésének és szolgálatvállalásának regénye. A méltán világhíru, több nyelvre lefordított Niki (1955) címszereploje egy kutya ? ám az író a foxi történetének ürügyén egy magyar család sorsát és egy történelmi helyzet erovonalait is nyomon követi: a regény az úgynevezett személyi kultusz korának szuggesztív, drámai és költoi megelevenítése.

A Scotland Yard fiatal, csinos és tehetséges nyomozónõje Leslie Maughan látszólag több különbözõ ügyben is nyomoz: Vajon ki zsarolja évek óta Lady Raythamet? Miért kellett meghalnia az egyre gyanúsabbá váló komornyiknak? Ki juttatta börtönbe a gazdag fiatalembert, Péter Dawlisht? Mi köti össze olyan emberek sorsát, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz? Számos meglepõ fordulat után, a halálos veszedelembõl is megmenekülve Leslie végül az összes kérdésre megadja a választ.

Versenyfutással kezdodött az egész gyalázatosság. Több mint száz éve annak, hogy a Lonsdale-osök elindultak Nyugatra. Versenyt futottak a földért. Hegynek fel! Két Lonsdale család vándorolt akkor ide keletrol. Unokafivérek. Ok is futottak. Elozoleg sem fértek meg egymással úgy, ahogy jó rokonokhoz illik, és most úgy akarta a sors, hogy annyi ember közül ketten maradjanak a helyi ösvény utolsó fordulójában. Hogy azután mi történt, azt senki sem tudja, és nem is fogja megtudni soha. Az egyik Lonsdale elsonek ért fel a tetore, a másik bezúzott fejjel, ájultan feküdt nem messze a céltól. Kodobás tette harcképtelenné. Hugh Lonsdale, miután eszméletre tért, azt állította, hogy megelozte már az unokafivérét, mikor kodobás érte. Ezt Davy Lonsdale nem tagadta, csak azt tagada, hogy o dobta a követ. Hugh Lonsdale esküdözött, hogy egy perccel elobb, mikor megfordult, látta, amint Davy lehajolt. Akkoriban nem volt ido holmi aprólékos kivizsgálásra, tárgyalásra. A bizottság a fennsíknak ezt a részét kétfelé osztotta. Egyik területet Davy kapta, a másikat Hugh. Mindketto úgy érezte, hogy az egész földdarab neki jár. És a versenyfutás azóta nem ért véget...

Kaffka ?Margit elbeszélésekkel kezdte prózaírói pályafutását, s a műfajhoz haláláig hű maradt. Elbeszéléseiben a korszakváltás nyugtalanságainak teljes térképét megrajzolja, s az új életérzéshez, mely egyidejűleg forradalmas újat-akarás és gyógyíthatatlan nosztalgia régi, semmibe-tűnt harmóniák után, a műfajt is hozzáigazítja. Írásai megtelnek színnel, fénnyel, hangulati elemekkel s az emberi nyugtalanság soha ki nem fejezett motívumaival. Kivételes írói érzékenysége minden fontos külső és belső jelzést felfogott, s törekedett is az élet új törvényeinek és sorsszerű változásainak művészi fölfedezésére. Egyik méltó utóda, Kádár Erzsébet írja, hogy „az összefüggések fonalait követve a kor minden nagy kérdése felé a szerző és a nyugtalan lélek mohóságával kinyújtotta a kezét”. A változásokat mindenekelőtt az emberek életében és sorsában méri föl, beteljesült vagy beteljesületlen szerelmeken, felbomló vagy szövődő kapcsolatokon, elfojthatatlan lázadásokon vagy kényszerű megalkuvásokon, új vágyak hatalmán és emlékek vonzásán, válságok előtti és válságok utáni állapotokon, s mind azon, ami az életet gyötrelmes valódiságával és nyugtalanító szépségével teljessé teszi.

Ki vagyok én? - kérdi a nyolcvankét esztendos Déry Tibor új regényének címében. De hiszen ezt kérdezte mindig is, ifjúkori naturalista novelláiban és szürrealista-expresszionista-dadaista verseiben csakúgy, mint A befejezetlen mondat-ban, az Ítélet nincs-ben, a Kedves bópeer?!-ben. A Kyvagiokén-ben Déry Tibor életének legfontosabb epizódjait villantja fel, örvénylo forgatagban, sodró lendülettel, emlékei ezúttal az irónia, a szatíra fénytörésében jelennek meg, hogy a kaleidoszkóp arabeszkjei mind jobban kirajzolják egykori és mai ismeroseinek alakját, a városokat, tájakat, ahol élt, élményeit és képzelgéseit, a valóságot és az álmokat, kiváltképp pedig mindenkori hosét: önmagát. Az író hol tündérien játékos, hol fogcsikorgatón keseru humora, akasztófahumora emeli ki az egyéni sors esetlegességei mögött megbúvó mélyebb tartalmakat: Déry Tibor megszenvedett, ellentmondásokból kialakult és ma is termékeny, ellentmondásokkal gazdag filozófiáját. A Gyilkos és én, e kötet másik nagyszeru írása, mintegy rímel a Kyvagiokén-re: a németországi kéjgyilkosság rémtörténete csak alkalom és ürügy arra, hogy az író, mintegy behelyettesítve magát a gyilkos személyébe, az ember mindenkori agressziójának természetraját adja, s túl azon muvész és társadalom kapcsolatát, viszonyát fogalmazza meg.

Fossaway Manor, a Chelford család õsi birtoka és környéke tele van rejtéllyel. Évszázadokkal ezelõtt elrejtett kincs, bûvös életelixír, õsrégi kolostor földalatti alagutakkal, ?csodaforrás?, és ráadásul még egy "fekete kísértet" is kóborol, halálra rémítve lordot, cselédséget, parasztokat. Harry Chelford õlordsága életét tette fel az elrejtett családi örökség megtalálására. Dick, az öccse nem hisz benne, de a szomszédságukban lakó Sir Artur Gine, a nála dolgozó Mr. Gilber és volt asszisztensnõje, Miss Wenner maguk is kutatásba kezdenek. Egyedül Leslie Gine, Arthur húga áll Dick mellé. Az igazi ?fekete kísértet? is leleplezõdik, és a fordulatokban gazdag, izgalmas könyv végén mindenki megtalálja az ?igazi? kincset.

?Mire Riumin visszatért a csapatja által megszállt házhoz, már ott várta az eloreküldött osszet kalauz. Alacsony, szikár alak volt, világos színu, kaukázusi jellegu arccal, nemzeti viseletben, amit kiegészített az oldalára kötött saska, az övébe dugott kindzsál és pisztolyok, a mellére csatolt érc tölténytartó, az övérol lecsüggo kulacs és loportülök, a nyakából lelógó ércsíp, a hátára vetett duda, a vállára akasztott hosszú puska s a csizmaszárába dugott pipa. Míg ha háttal fordult, ott is lehetett az övébe dugva látni a vándor utensiliák folytatását, a kurta nyelu baltát és a sallangos dohányzacskót. Ez is elmondhatta a bölccsel, hogy ?omnia mea mecum porto?. Amint Riumin egyedül maradt vele a hán toronyszobájában, melynek ablaka a hegyek felé nyílt, az osszet a fajánál szokásos üdvözlet után, ami abból áll, hogy a köszönto a tenyerét végighúzza az arcán, egy levelet adott át Riuminnak Veljaminoff tól, amiben csak ennyi volt írva: »Bízd magadat erre az emberre, o a mi hívünk.« ? Te leszel a vezetom? ? kérdezte tole cserkeszül. ? Én. ? Tudod, hová megyünk? ? Egy országba, amit nem tudunk, hol van.?

Déry Tibor és a Szerelem kötelezo olvasmány, érettségi tétel. A remekmívu filmes feldolgozásból a legmagasabb színvonalú tolmácsolásban ismerhettük meg az elbeszélés erényeit. S nemcsak a címadó novelláét, a másik forrás, a Két asszony szépségét is. Maga a kötet ? a szerzo börtönbol szabadulása után elsoként ? 1963-ban jelent meg. Részben 1950?56 közötti írásokat tartalmaz, de a legfrissebb, a forradalmat követo élmények feldolgozása is helyet kap benne. Közülük is tévéjáték formát öltött egy, a Philemon és Baucis címu történet. Ebben tömör, szikár jelenetekbol bontakozik ki két öreg több évtizedes kapcsolatának minden rezdülése. De valamennyi novella ? a mufaj követelményeinek megfeleloen ? eroteljes és képszeru. Némelyikben az irónia, sot a szarkazmus játssza a foszerepet (Vidám temetés), másutt a tragikum (A tehén) vagy éppen a líra (A fehér pillangó) kap nagyobb hangsúlyt. A cirkusz mámoros, játékba belevadult gyerekei fenyegetoen hatnak. A fanyarul humoros Libikókában az író pergo párbeszédekkel jellemzi hol a félfelnott fiatalokat, hol a disszidensek IKKA-utalvánnyal sorban álló hozzátartozóit. Bár egyes kritikusok Déry Tibort világirodalmi jelentoségunek mondják, igazi élvezoi a 20. század magyar valóságát közvetlenül vagy akár közvetve átélt olvasói.

Az "Igazak" eredetileg négy, majd egyik társuk halála után három igaz ember: valójában megtért "úri" bûnözõk, akik kegyelmet kaptak az angol kormánytól, s most az ezüst háromszög védjegyû ügynökségük keretein belül szolgáltatnak igazságot. Egyikük sem szenved pénzszûkében. George Manfred megelégedik a tapasztalattal, Raymond Poiccart örül, ha elmélete helytállónak bizonyult Leon Gonsalez pedig mindig magára vonja a nõk figyelmét, s ez sokszor elõsegíti a nyomozást is. Elõfordulnak olyan esetek, ahol a törvényi kertek nem megfelelõek az igazságszolgáltatásra, akadnak rejtélyek, bûnesetek, ahol a Scotland Yard keze megkötött, ilyenkor õk természetes ravaszságukkal, kiváló megfigyelõképességükkel, páratlan logikájukkal és memóriájukkal sikerrel pótolják a törvény igazságosztó kezét.

1891-ben, az író pályájának utolsó szakaszában íródott a könyv, s egy évvel később jelent meg a Pesti Hírlapban. A cselekmény a Bach-korszakban játszódik. Lenke Lőrinc tábornok fiát, Simont a kolerajárvány idején egy vele egykorú cigány csecsemővel cserélik el. A tábornok igazi fiából világhírű cigányprímás lesz, míg az elcseréltetésükről mit sem tudó ál-Simon báró mihaszna, törtető, gyáva tisztviselőként vonja magára városa gyűlöletét. Bátyját koholt vádakkal lecsukatja, anyját lenézi, semmibe veszi, mindebben méltó társa Aranka, a szintén törtető feleség. A városba érkező igazi Lenke hangversenyt rendez, ám Simon, aki nem képes elviselni mások sikerét, be akarja tiltani a koncertet. Miután bátyja ebben megakadályozza, majd párbajra hívja ki, Simon őrültet színlel. A tipikusan jókais, romantikus eseményszövés ellenére mondanivalójában e mű nem éri utol a hasonló fogantatású regényeket, ám – az életmű részeként érdemes beszerezni.

Ez az érdekfeszítő regény egy sziporkázó elme alkotta igazi szellemi gyöngyszem. Voltaire – mint mindig – most is gondolkodásra készteti az olvasót. Igaz a párizsi nép egykor korántsem a páratlan zsenialitású szatírák, hősköltemények szerzőjét tisztelte benne elsősorban. Inkább az emberi jogok ügyének olykor gunyoros, máskor pedig igazán szenvedélyes szószólóját. A Vadember Voltaire egyik utolsó remekműve. Egyfajta vádirat az igazságszolgáltatás, az udvar, s mindazon dolgok ellen, amelyekkel egész életében kérlelhetetlenül hadakozott. Vádirat, de tükör is egyben, melyben felcsillannak a kor szellemi áramlatai. A mélyen szántó gondolatok, a nagy igazságok azonban e regényben beleágyazódnak egy ifjú szerelmespár csodálatos történetébe, feledhetetlen és élvezetes olvasmányélményt ígérve a nyájas olvasónak, akit a kiadó tisztelettel és szeretettel arra buzdít, hogy vegye kezébe, olvassa el ezt a kis remekművet, mert szellemiek tekintetében biztos gazdagodik általa!

This early work by Edgar Wallace was originally published in 1926 and we are now republishing it with a brand new introductory biography. 'Penelope of the Polyantha' is a crime novel by this pioneer of detective fiction. Richard Horatio Edgar Wallace was born in London, England in 1875. He received his early education at St. Peter's School and the Board School, but after a frenetic teens involving a rash engagement and frequently changing employment circumstances, Wallace went into the military. He served in the Royal West Kent Regiment in England and then as part of the Medical Staff Corps stationed in South Africa. Whilst in the Balkans covering the Russo-Japanese War, Wallace found the inspiration for The Four Just Men, published in 1905. Over the rest of his life, Wallace produced some 173 books and wrote 17 plays. These were largely adventure narratives with elements of crime or mystery, and usually combined a bombastic sensationalism with hammy violence.

Az elátkozott partból megismert együttes – Csülök, Tuskó Hopkins, Senki Alfonz és a Török Szultán – újabb sötét rejtélyek felkutatására indul. Igaz, hogy nem egy úton, hiszen Csülökék, miként a „három testőr”, az izgalmas és halálos veszélyeket ígérő kalandok során lovagi szolgálatot is teljesítenek egy francia lány, Yvonne oldalán, a Török Szultán viszont – úgy tűnik – aljas árulásaival egyre nagyobb veszélyekbe sodorja őket. De Yvonne apja, Duron tábornok megmentése és egy óriási panama leleplezése után kiderül, hogy „aljas” módszereivel a Török Szultán is csak leplezte magát, s az igazság kiderítésében, a veszedelmes kalandok sikeres kimenetelében őneki is jókora része van.

?Néhol egy-egy rekedt völgydöbörben egyszerre csak buja, zöld növényzet lepte meg a keresztülvonulókat: az egész lapály fedve volt széles sipka nagyságú levelekkel, tekergo indákkal, miknek szárairól buja fényes kobakok csüggtek alá. Valami dinnye, vagy uborka, vagy »dudaim«, vagy kolokánt, ahogy az írás nevezi, nedvvel tele gyümölcs. A ,tapasztalt vezérzarándokok nagy kiabálással szaladgálták be csapataikat, hogy senki ez ártó gyümölcsökhöz hozzá ne nyúljon, mert a rövid enyhülésért halált vesz bennük magának. Meg is fogadták, nem is. Aki aztán az édes zamatú kobakokat megszedte, s szomját oltotta a nedveikkel, nagy hamar elmaradt az útfélen halálos görcsökben, magára vethetett! Minek torkoskodott? ? De ezért senki se tanult a példáján. Az új völgyszakadékban jött másféle gyümölcs: halálalma, zsidócseresznye, bolondcitrom, azzal laktak jól, attól hullottak rakásra. Aki már tántorogni kezdett, aki térdre esett, aki a tenyerével kereste a földet, azt mondták rá: »No, ez már a kvártélyán van!« Annyi bizonyos volt, hogy ez az igazi út, amelyen a mostaniak elott annyi keresztjáró hadsereg elment már. Ki a Szentföldre, ki a paradicsomba.?