Fapadoskonyv.hu strana 4 z 82

Forged notes have started to appear everywhere. Mr Cheyne Wells of Harley Street has been given one. So has Porter. Peter Clifton is rich, but no one is quite certain how he acquired his money - not even his new wife, the beautiful Jane Leith. One night someone puts a ladder to Jane's window and enters her room. It is not her jewels they are after. Inspector Rouper and Superintendent Bourke are both involved in trying to solve this thrilling mystery.

?Csak egy oly »csatákban edzett hos« mint Galban lovag, nem vesztette volna el a tájékozását, mikor Zeneida palotájába belépett, s egyszerre közepette találta magát annak a zurzavarnak, aminohöz hasonlót csak Párizs operabáljai mutatnak fel. A vendégsereg, meghívott és betolakodó, ezerével tölti meg a fényesen kivilágított termeket. Zeneida ma végjátékul Semiramis végjelenetét játszotta el, s szeszélyének úgy tetszik, hogy végigjátssza még a színpadon túl is a hódító királyno szerepét. Maga körül akarja látni az imádóit, a rabszolgáit, a bolondjait. Az egész balett jelen van, ugyanabban a jelmezben, amiben a színpadon táncolt, s az énekesnok, perzsa és más fejedelemnonek öltözve, s ,velük együtt a fováros ifjú és vén »aranyfiatalsága«. Mikor a diadalmenetbol visszatéro úrhölgy ? Galban lovag karján ? megjelent a ,táncteremben, a rejtett karzat rácsozata mögül a zenekar rázendített az üdvözlo nyitányra, mely közé a vendégsereg részérol általános »hurrá« vegyült, és a közelállók siettek a kéz csókolására. Hanem a mulatságnak nem lehetett olyan simán megtörténni. Már ott várt a terem közepén, feltett kaskétával a fején, a rendorügynök hivatalos egyenruhájában. Az útját állta az úrnak és asszonyságnak, s feszes üdvözlet mellett kettos sziszegést hallatott, amit azután minden mondat végéhez is hozzátoldott, s ami annyit jelent, mint »szudár« és »szudarinya« (uram és asszonyom).?

A kötet a következő elbeszéléseket tartalmazza: A lift A Mosdók, vécék Strandok, uszodák Magukra maradtak Lány az uszodából

Hajh boldog idők! Hajh szép fiatalságunk évei! Mikor ifjak voltunk, úgy szégyenlettük fiatalságunkat, úgy óhajtottuk, hogy bár csak már vének volnánk, bár megérnők a bölcseség éveit, ne hínának bennünket gyermekeknek többé; és ime eljött az öregség, őszülő hajával, keserű tapasztalásaival, időjós bajokkal minden tagjaiban; itt is fáj, ott is fáj, semmi izecskénk sem szolgál bennünket úgy, mint azelőtt; megárt a harag, megárt a mulatság, vesződünk a hypochondriával, ezzel a kellemetlen prókátorral, kit a halál küldött a nyakunkra, hogy egy gonosz tartozást szüntelen sürgessen rajtunk. Ilyenkor azután felsohajtunk: hajh boldog elmult idők, hajh szép fiatalságunk évei! Csak még egyszer gyermekek lehetnénk. pedig eljön az is: a vénség gyermekkora. Mindennap egy nótát felejtünk, s utoljára minket is elfelejtenek nótáinkkal együtt.

Halil Patrona és Gül-Bejáze szerelmének mesés-fordulatos története mögött valódi történelmi eseményei állnak. Halil Patrona a XVIII. század első felének nevezetes török történelmi alakja volt, aki személyes adottságai és az események összejátszása révén a hatalmas felkelés népvezére lett, s aki reformtervével akarta megújítani az alaposan elkorhadt szervezetű Törökországot. Ezt a történelmi eseményt idézte föl és színezte ki a hiteles török és általában mohamedán szokások, mesemozzanatok, adatok felhasználásával Jókai, megteremtvén ezt a szép, rövid lélegzetű regényt, amely egyszerre keleti színekből, hangulatokból szőtt mese és felemelkedő hőstörténet.

Kipóbálta, milyen az űrbe repülni, mínusz 45 fokban vadászott Szibériában, államfőkkel utazgatott külföldön, éjjeli pillangókkal haverkodott New Yorkban, járatos volt John Lennon özvegyénél, betörőnek vélték Washingtonban, megtalálta, hol fedezte fel Kolumbusz Amerikát, szeme előtt született egy új vulkán, hadászati rakéták tövében szaunázott, két óceánban fürdött egy nap alatt, kiküzdötte magát a médiaháborúból, lemondott a kormányszóvivőségről…Négy évtized riportjait, találkozások, események kulisszatitkait meséli el a szerző, a rádió és a televízió egykori külföldi tudósítója.A könyvben színes képmelléklet található – a szerző legérdekesebb fotóiból válogatott.

A kivonat szabványosítja a regényt, de a regény sem tesz egyebet, mint hogy regényesíti a szabványt. A regények egyre inkább hasonlítanak fülszövegeikre. A regényeket a fülszövegek nyomán írják. A fülszöveg az autentikus: az írásmûvet megfosztja esetlegességeitõl, lényegére  csereértékére redukálja. A zamatos fülszövegnyelvezet feltárja a valót: a könyveket megtöltik hamisítatlan pótirodalommal, töltekezzék vele az olvasó, teljen az ideje, töltse olvasással! És ha a sokszorosított elõírást követve sok embernek egyszerre, egy ütemre tetszik ugyanaz: a magányos tömegember megkönnyebbülten oldódhat fel a viszontélvezõk álközösségében. Mikor a nép szellemi tápláléka az ellenõrzött, sõt önmagát ellenõrzõ-önkorlátozó tömegirodalom, amíg ezt tekintik irodalomnak, szinte bizonyosra vehetõ, hogy az igazi irodalmat, az ellenõrizhetetlent és korlátozhatatlant többé nem tekintik semminek.

Gyilkosság áldozata lesz New Yorkban egy Robin Cook "Cinke" becenevû fiatalember. A gyilkosság körülményei a Liba Anyó Dalai (híres amerikai gyermekvers-gyûjtemény) egyik versével egyezõek, s pár napon belül újabb drámai gyilkosság történik, egy másik vers mintájára. A tettes "Futó" névvel minden esetben az újságokat is értesíti tettérõl. Philo Vance mint nem hivatásos nyomozó segíti a rendõrség s barátja, Markham fõügyész munkáját s próbál az ördögi "rendezõ" nyomára bukkanni.

?Az unoka tanítja nagyapját beszélni? Távol kocsizörgés hallik. A kis ember felugrik a fubol: »Apa jön, siessünk!« S kezét nyújtja az öregnek, mintha az o eros inai segítenék azt fölállni helyébol, s aztán vezeti magával és oktatja gondosan: ,»Vigyázz, el ne essél, ,itt egy nagy ko van, kikerüld!« A nagy ember szót is fogad szépen, s kikerüli a nagy követ. Az unoka tanítja nagyapját járni. A kertbol a verandába három lépcso visz föl. Azon felmenni még csak a nagy tudomány. A kis ember elorelép, s aztán a nagy embert úgy oktatja: »Itt vigyázz! A jobb lábaddal lépj! Nem az a jobb, másikkal! Úgy! No, még egyet! Itthon vagyunk!« Azután, mint aki dolgát jól végezte, otthagyja a nagy embert utána csoszogni, maga ujjongva fut elore, megbotlik, földhöz vágja magát, de nem töri ám be az orrát, nem fakad sírva, fölkel és fut odább, nevetve, mint akivel semmi sem történt. A veranda végén ül a fiatal no. Arca nagyon megváltozott, mióta nem láttuk. A hajadoni komolyságot az anya sugárzó boldog tekintete váltotta fel arcán. Mint leánynak, volt az arcában valami férfias, most egészen noi ez. Az »én magam« nincsen többé, helyét elfoglalta a »mink«. Egy gondolata sincs többé, amely egyedül járna, minden eszméje társat keres, s ez veti arcára azt a mondhatatlan édes fényu glóriát, mely szótlanul is rávall a no végtelen boldogságára. Dolgozóasztalkáján hímes selyem van és tarka gyöngyök, arany, ezüstfonál, azokból készít valami miniaturszigonnyal valami parányi kis fokötocskét, sokkal kisebbet, mint ahogy azt jelenleg látható emberek viselhetnék.?

?Legelso dolgom lett most a meleg öltönyöket elszállítani az én embereim számára a katakombához. A hajó párkánya egyenlo magasságban állt a kiköto partjával, úgyhogy gyaloghidat rögtönözhettem a ketto között egyenes kijárásul. Ezen keresztül kivontattam a szánkót, melyet igen természetesen Bábinak kellett a katakombáig elvontatni, melyet most annyival közelebb találtunk, minthogy a kiszabadult hajó mintegy kétezer méternyire haladva, az öböl túlsó feléig hatolt, s ezáltal egyúttal ki lettek kerülve a közbeeso tavak is, amik idejövet utunkban álltak, s a szánnal haladástakadályozták volna. Lámekhet és Nahámát még mindig a Káin sírboltjában találtam. Éppen jókor jöttem, hogy az öreget megakadályozzam egy gyászos szándékában, ami ugyan magában igen dicséretes és istenes foglalkozás: áhítatosság fejében meg akarta gyújtani a serlegekben levo gabonát égo hálaáldozatul az Úrnak. Az nekem szép meglepetés lett volna. Nagy nehezen tudtam lebeszélni róla, felvilágosítva, hogy innen a füst ki nem mehet, márpedig az áldozat kedvezo fogadtatását az föltételezi, ha a füst egyenesen felszáll az égre. Annál nagyobb örömét találta a velem hozott medvebor bundában. Azt, amint egyszer fölvette, többet soha le nem tette a nyakából??

Régi ismerõsünk, Fülig Jimmy ez alkalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplõje. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerû levelezésébõl, amelyben St. Antonio fõhercegnek számol be kalandjairól. Az események végsõ kimenetében mégis Piszkos Fred közbelépése válik döntõvé, aki a "Na Mi Újság, Wagner Úr?" nevû hajón követi válogatott legénységével a milliomos hajóját. Az illusztris hajó legénységének és fõleg a kapitánynak lesz tehát érdeme, hogy a rég eltûnt kutató helyett az unatkozó milliomos egy banditát fog felfedezni - és az is, hogy Fülig Jimmy a "kölcsönkenyér visszajár" elv alapján a küzdelmes dicsõség ünneplésébõl kimarad, s ehelyett karanténba kerül.

Kovács Lajos parasztlegény, aki a falusi életet megunva a fovárosba indul szerencsét próbálni. Munkalehetoséget és egy kicsit érdekesebb életet vár. A harmincas évek Budapestjére érkezik, tolvajjá lett állástalan diplomások, fillérekért dolgozó, becsapott munkások közé. Kudarcot vallott próbálkozások után eljut egy budai villa építkezésére, de tudja, ha elkészül a ház, hányattatásai újra kezdődnek. Otthon, emberi közelség után vágyódó kitaszítottságában cselédlány húgának életformája, egy ?állandó hely? jelenti számára az irigyelt megoldást, az urak világa azt a magasabbrendu életet, amelyre csak a legnagyobb tisztelettel mer felnézni. A villatulajdonosnő mellé szegődik, vállalja a munkások megvetését, hogy a háznál maradhasson?.

Németh László kivételesen gazdag és sokoldalú életmuvének a regények és tanulmányok mellett harmadik nagy pillére a dráma. Jóformán valamennyi drámájának alapkérdése a korával, a külso körülményekkel szembeszegülo és megküzdo hos (aki nem egyszer az író eszméinek és gondolatainak szócsöve): akár történelmi mezbe öltözteti, akár mai ruhába, a nagy egyéniség és történelmi-társadalmi erok összecsapását, játékát kívánja példázni. E kötet darabjai csak ízelítok Németh László drámaíró muvészetébol.

Természetvédelmi területet szeretnének kialakítani egy falu határában, de bizonyos személyek meg akarják akadályozni ezt ? egy kisebb természeti katasztrófa elõidézése árán. Jancsi és Kati ? akik váratlanul egy százszorosára nõtt világban találják magukat ? felveszik a reménytelennek tûnõ harcot az óriásokkal, és csodálatos utazást tesznek a láprét mikrokozmoszában. ...Több hasonló levél is volt a közelben, közös tõrõl nõttek, a tövüknél arasznyi vastag, finoman erezett szár nyúlt a magasba ? fel egészen a kékeslila, méternél hosszabb virágig, mely alakjával és színével ibolyára emlékeztetett. ? Menj csak, Horváth! ? motyogta a lány félálomban. ? Én itt jól kialszom magamat... ?Hízóka!? ? jutott eszembe végre a név. ? Rovarevõ növény!... Ragacsgömbjeivel megfogja a rákerülõ ízeltlábúakat, emésztõnedvei feloldják és kiszívják ehetõ részeiket... Breki halálos veszélyben forgott!...

Penelope Pitt eredetileg angol lány, aki a kanadai Edmontonban titkárnőként dolgozott, de állását elhagyva Torontóba készül. A vonaton megismerkedik egy angol hölggyel, aki állást ajánl neki Angliában, vidéki birtokán, tudós férje mellett. A lány egyre inkább fogolynak érzi magát, és sok furcsa dologra is bukkan, amik végül az életét is veszélybe sodorják. Mikor munkaadónője az életére tör, csodálatos módon sikerül elmenekülnie a tengeren, és a Polyantha nevű hajó veszi fel ahonnan, úgy tűnik, szintén nincs menekvés.

Amikor elsõ novellája a Nyugat egyik pályázatán feltûnt: húszéves sem volt. Amikor az esõs, koratéli estében, kint, a felázott, agyagos országúton meghalt, alig múlt harminc. Tehetségének veszélyes karrier íze volt. Saját autójában halt meg, amit maga vezetett neki a dorogi országúton a harminchetes kilométerkõnek. Filmjeit forgatták, persze csak a pesti Hunniában, operettjeit játszották, humoros regényeiben a kiadók üzletet láttak: egy sportlap munkatársa volt. Mindabban, amit csinált, mindig ott kísértett valami homályos, gyanús és kételyt ébresztõ fintor. Könyveinek címében nem vetette meg a szóviccet. Olyan fáradt, fanyar, kiábrándult volt, olyan tehetséges és annyi mindent és mindenkit ismert, hogy ebbõl az émelybõl akár kis remeklések is születhettek volna. De inkább csak az ígéretük pattant ki: egy-egy jelzõ, néhány jó oldal, két-három furcsa utalás,  az író maga alig ért rá valamire, hol éhezett, hol könyvet kellett írnia, hol bukott, eredeti vígjátékokat szállított a színházaknak, hol sportcikket diktált, hol autót tanult vezetni. (Illés Endre: Aszlányi Károlyról)