Hermész Média strana 2 z 7

A naiv Watson doktor, Canon Doyle klasszikus bûnügyi történeteinek jeles szereplõje és narrátora ebben a történetben ismeri meg a Sherlock Holmes névre hallgató különös úriembert, akirõl hamarosan kiderül, hogy zseniális magándetektív. Gyors egymásutánban két rejtélyes gyilkosság történik, mindkét áldozta makulátlan úriember. Mindkét helyszínen a falra vérrel írva egy német szó: Rache, azaz Bosszú! Ki a bosszúálló, és mi a két szörnyû gyilkosság oka? Csak a zseniális Sherlock Holmes találja meg a brixtoni rejtély kulcsát.

A különc házikedvencekért rajongó titokzatos milliomos kockázatos ügyletbe keveredik egy értékes gyöngysorral kapcsolatban, és rá kell döbbennie, ebben az üzletben az ügynök maga a halál. Charlie Chan inkognitóban útra kell, hogy átszelje a sivatagot, és választ találjon a kérdésekre, amelyeket egy kínaiul beszélő halott papagáj vet fel... A szerzőről: Earl Derr Biggers (1884-1933) amerikai író. A Harvard egyetemen tanult, majd Bostonban lett újságíró, színikritikus. 1913-ban írta első krimijét, de a félig kínai, félig amerikai felügyelő, a mosolygó Charlie Chan figuráját csak 1925-ben teremtette meg House Without a Key (A kulcs nélküli ház) című regényével. Charlie Chan figurája hatalmas karriert futott be, először hangjáték, majd képregény és filmsorozat készült belőle. A mosolygó kínai legnépszerűbb megszemélyesítője Warner Oland volt, aki 16 filmben játszotta el a detektívfelügyelőt.

Devan káplár nem létezik. De van! Azért annyira még sincs, hogy meg ne lehessen ölni. Most van vagy nincs Devan? Koczkás Pierre mulatságos légiós történeteibõl megtudhatjuk. Nem fogunk sírni a másik három love storyn sem: fordulatok és kalandok után biztos a happy end.

Robert Clay Dél-Amerika fullasztó dzsungeleiben dolgozik bányamérnökként. A háta mögött azonban egy sokkalta veszélyesebb életet tudhat: zsoldosként mindig a legjobban fizetõ megbízók szolgálatában állt. Clay beleszeret a bánya dúsgazdag tulajdonosának lányába, és vetélytársával együtt egy véres forradalom forgatagának kellõs közepébe sodródnak...

Mit tehet egy fiatal nõ, ha nem szabadulhat romlott életû kérõjétõl? Bessi új életet kezd, de a múlt árnyai földrészeken át is kísérteni kezdik? A szerzõrõl: Forró Pál mûvei a XX. század elsõ felének igazi elfeledett kincsestárát alkotják. Az olvasók körében elért sikereit korabeli írótársai is megirigyelték, az utókor azonban méltatlanul feledkezett meg alkotói munkásságáról. Bár értékek mentén ír, történetei mégis csavarosak, sodró lendületûek, s néha - a kor mércéjével mérve - erotikusak. Modern felfogásban, tréfásan és érzelmesen mesél emberrõl, s a szerelem örök témájáról.

"Amint átmentem napjaim egyik gyümölcstelen pusztáján: találkoztam egy magányos sírással. Ránéztem, és mintha már az én sírásom lett volna. A mindig új és mindig azonos századok egy örök testvérarcát hozta belém. És akkor azt a feladatot adtam fel magamnak: beteszem ezt a sírást egy teljesen képtelen mesébe, melyben egytol egyig létezhetetlenül lehetetlen alakok szerepelnek, melynek minden eseménye, képe, mozdulata soha meg nem történt, soha sehol fel nem található képzelgés. Vajon ezek a lehetetlen és valószínutlen képzeletcirádák át tudják-e muzsikálni más anya gyermekeibe ezt a nagyon emberi, mély gyökeru, idotlenül örök sírást?..."

A novelláskötet tartalma: MENUETTE TALÁLKOZÁS ALKONYATKOR AZ ELSO SZÖKTETÉS A KÍSÉRTET EGY ÚTITÁRS A MAESTRO A MADONNA MÉCSE AZ ELMULASZTOTT LÉGYOTT EGY ÉLET ÉS EGY ÓRA A SIBYLLA VÉGZETEK KIS HÁZ, NAGY TRAGÉDIA AZ EROSEBB KIS VÁNDOROK A FIATAL ESZTENDO ÁLMOK "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal

S. S. Van Dine regényei általában messze felülmúlják a szabványos detektívtörténeteket és tele vannak olyan érdekességekkel, amelyeket az olvasó más detektív regényekben hiába keres. Ez a regénye valóban tökéletes típusa a detektív történeteknek és egyike a legjobb Philo Vance eseteknek, amelyben a rokonszenves detektív igazi formájában mutatkozik a cselekmény lüktetõ és izgalmas fordulataiban, amelyek nem nélkülözik a színes romantikát sem. A kínai négyszögben két emberrablás, két gyilkosság, egy gyilkossági kísérlet, és némi zsarolás szerepel a palettán, miközben Philo Vance leginkább az után nyomoz, hová lett az egyik áldozat pizsamája?

Jim Cleeve mindig is a "jó fiú" volt, sajnálatos módon azonban sok haszna nem származott ebbéli tulajdonságából. Ráadásul még Joan, a barátnõje sem lelkesedik tiszta szívébõl e tulajdonságáért. Jim megbántva és elhagyatottan útra kel, hogy szakítson régi életével, és a dél-montanai aranymezõkön próbáljon szerencsét. Az aranybányászok táborában azonban hemzsegnek a mindenre kész tolvajok és gonosztevõk, és Jim csak önmagára számíthat, hogy hírnévre tegyen szert ezen a kemény vidéken.

Ki ne hallott volna már a legendás amerikai detektívregényhõsrõl, Nick Carterrõl? A híres nyomozó kalandjain annak idején százezrek izgulhattak. Hosszú idõ után most magyarul is újra olvashatjuk a nagy detektív bravúros nyomozásait. Nick Cartert egy szörnyû bûnténysorozat kinyozására kérik föl, egy különleges szerkezettel jómódú polgárokat fojtanak meg, majd elveszik értéktárgyaikat. A detektív természetesen leleplezi a bandát. A második történetben kegyetlen bankrablók után folyik a hajsza, amelynek során a mester kis híján ott hagyja a fogát. A harmadikban titkos iratok tûnnek el egy bank széfjébõl, és egy gátlástalan zsaroló is nehezíti Nick Carter dolgát.

"Rettenetes és nyomasztó gondolat, hogy nincs többé kedvem az íráshoz. Mióta az analyzissel behatóan foglalkozom, és minden ízében elemezem az öntudattalan lelki életemet, nincs többé szükség rá, hogy írjak. Pedig az analyzis csak szenvedést hoz, keseru életismeretet és kiábrándulást. Az írás pedig gyönyört ad és kenyeret. Mégse! Nehezen megy, aggályokkal. A születo gondolatot mintegy csírájában megöli a kritika. A legbelso elintézetlen ügyeimet pedig nem tudom papírra tenni. Az az érzés gátol, hogy mások éppolyan tisztán olvasnak benne, mint én az írók írásaiban, én, a psychoanalitikus. ? Mégis vaserovel kényszerítem magam, hogy írjak. Írnom kell. Ha nem is lesz számomra többé az írás életmuködés soha, legalább legyen játék. Játszanom kell, ha nem is mulatok, mert ez ad csak esélyt rá, hogy valaha sok pénzt keressek..."

"A legelsõ, ami szembetünik Zsilinszky Endre könyvének olvasásakor: ennek az írásnak egységessége. Politikai irodalmunk általában nem mondható szegénynek, a gondolatoknak, elképzeléseknek, reális és fantasztikus feltevéseknek tiszteletreméltó gazdagságával találkozunk benne, anélkül azonban, hogy politikai íróink végére járnának gondolataiknak, elképzeléseiknek és hipotéziseiknek: csupa torzó, kõbõl félig kiszabadított alak, szeszélyes töredék - többnyire a napi érdeklõdés számára teremtve. - (Milotay István könyve külön dolog.) Értékes megkülönböztetõ jegye Zsilinszky Endre könyvének, hogy más fából van faragva: egy gondolatot, neki kedves és sok tekintetben termékenyítõ gondolatot visz konzekvensül keresztül, minden vonatkozásban megtárgyal, a belõle adódó minden feltevésnek a végére jár, valósággal a magyar világteremtésnek új hét napját próbálja benne vászonra vetíteni. A másik megkülönböztetõ jegye ennek az írásnak: a benne megnyilvánuló erõs meggyõzõdés. Valóságos prédikátori meggyõzõdés, annak az erõs átérzése, hogy ami jelszó alatt az utolsó tíz esztendõben nálunk építõ munkát kezdettek, «az újjáépítés», «a konszolidáció», «a kereszténység», «a neonacionalizmus» jelszavai elkoptak, közönybe fakultak, elhagyott temetõkeresztek módjára földbe süppedtek, szimbólumául valami nagy, egyetemes pusztulásnak, amelybõl a magyar pusztulás gyorsabb tempójú sorvadásával szinte megkülönböztetõen emelkedik ki." - Fenyõ Miksa, 1931

"Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan idokben, mikor a halál fenyegetozött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szüloi házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetok tövén, kéménykürtoben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendorök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fu nott az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élo emberek titkai. Talán eljön az az ido, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket, ido múlt felettünk és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézoek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei. Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amirol nem fognak tudni a jövo történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amirol nem tudhat az idegenbol behurcolt forradalmak felidézoi és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktol távol állt minden, ami magyar."

A fiatal hölgy épp csak visszavonult szobájába, mikor hirtelen dulakodás zaja hallatszott, s a kiáltás: "Gyilkos"...majd revolver lövés dördült. A zárt szobát feltörve csak a lány vérzõ testére lelt apja és egyik szolgája. De vajon miképp nyerhetett egérutat az álnok gyilkos a lezárt szobából...? Erre a kérdésre keresi a választ az 'Operaház fantom'-ja szerzõjének klasszikus krimi regénye.

"Nem ismerte meg, mert Airdrie hajótörést szenvedett s több évet töltött egy lakatlan szigeten, az itt átélt nélkülözésektõl és szenvedésektõl megöregedett és úgy megváltozott, hogy még Rosamund sem ismert rá. - Én tudom, megismertem volna, ha az én férjem lenne - mondta Annie mély meggyõzõdéssel. - De kié hát a gyerek? - Hát Airdrie-é. - Ezt már régen tudjuk. De hát ki az anyja? - Magától értetõdik, hogy Rosamund. - Nem tudtam - Annie fülig elvörösödött -, hogy Rosamundnak gyermeke volt. - No, most tudod, de ne gondolj semmi rosszat, mert õ Ardrie-nek törvényes felesége: öt év elõtt a törvény szabályai szerint egybekeltek. Mi ezt nem akartuk elhinni, s a te kedves nagynénéd elhitette Rosamunddal s velem is, hogy a gyermeke meghalt."

"Megfordultam. Az ajtó kilincs lassan megmozdult. Elõször azt hittem, hogy Balck. De aztán valami ösztönöm veszély érzet óvatosságra intett. Megláttam, hogy Brandweiss az asztalra, tette a karabélyt, felkaptam és az ágy alá lódítottam. Pár szempillantás volt az egész s a fõvadász ez alatt két lépéssel az ablaknál termett és csak annyit láttam, hogy kiugrik rajta. Ugyanekkor a szél felemelte a függönyöket, a gyertya lángja lobogni kezdett és láttam, hogy az ajtó nyitva van. Óriási ember alakja jelent meg a küszöbön. A gyertya lángja ismét nyugodt lett. Az ajtó halkan bezárult. Az óriás termetû férfi állt a szobában kalappal a fején, botjára támaszkodva és vészjósló szemeket meresztett rám. Megborzongva ismertem rá a szállodabeli Tuskólábúra. Aki csak egyszer látta is, soha el nem felejthette ezt az embert. Hatalmas mellével és otromba törzsével, cséphadaró karjaival és kivált visszataszító szõrösségével úgy hatott, mint az õsi állati erõ megtestesülése. Valami megnevezhetetlen fenyegetés légköre áradt ki belõle..."