Hermész Média strana 6 z 7

Charles Lorre (Nagy Károly) a kalandregény két világháború közötti virágkorának jeles szerzõje. Légiós történetei és kalandos regényei mindig könnyed szórakozást nyújtanak a rejtõi stílus és világ kedvelõi számára. "Eisenfuss Hektor leszerelt légionárius és nyugalmazott banksikkasztó harcias mozdulattal kezébe vette a kardját és sírva fakadt. Az emberrel elõfordul olykor, hogy könnybe lábad a szeme. Még a férfiemberrel is. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Az azonban mindenesetre szokatlan, amikor egy nyugalmazott banksikkasztó fakad sírva. Méghozzá karddal a kezében."

A csillapíthatatlan, soha nem múló, tragikus szerelem örökzöld témája bontakozik ki Bródy Sándor kisregényeiben. A szerelemben való és szerelmek közti orlodés - mely korántsem volt ismeretlen Bródy magánéletében sem - határozza meg fohosét, a no és férfi közt dúló szenvedélyes háborúság, mely egyszerre teremti meg az önfeledt boldogság, s a határtalan szenvedés gyorsan múló, de sokáig visszhangzó pillanatait. A Hófehérke fohose útra kel, hogy megtalálja a nagy "O"-t, álmainak noi ideálját, de vajon a boldogságot is megtalálja-e vele? "Félek a fekete lányoktól. Nagyon is szépek, nagyon is kívánatosak. A szemük csupa sötét fényesség, csupa titok. Csakhogy amíg lányok, maguk sem tudják az önmaguk titkát. Csak sejtik, majd ha asszonyok lesznek, akkor nyilatkozik meg az elottük teljes valóságában. Némelyik úgy várja ezt. Vágynak, sietnek férjhez menni, hogy mindent megtudjanak, hogy élvezzék ezt a gyönyöru életet. Át akarják ölelni egészen, úgy, mint egy férfi, minden kell nekik, csak az anyaság nem! Á, az förtelmes, kínos, utálatos, pedig titokzatos, mindent tönkretesz, a termetet, az arcszínt, a férfiak illúzióját, és megbarnítja a fekete hajat?"

Haggard "Ayesha" sorozatának második történetében Leo Vincey egy látomás hatására útra kel társával, Hollyval, hogy megkeresse kedvesét, és beteljesítse a misztériumok, az újraszületés és a halhatatlan szerelem drámáját. A szerzõrõl: Henry Rider Haggard (1856-1925) korának híres brit írója, aki gyarmati tisztviselõként a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Az "elsüllyedt világok" témájának megteremtõje, de nem idegen tõle az "Indiana Jones" stílusú misztikus-titokzatos kalandos történetvezetés, vagy a halhatatlanság és az igazi öröklét gondolata sem.

Egy király, két légionista, három érthetetlen dolog és több lopott tárgy. Egy életveszélyes csirkefogó és egy háromcsõrû pávián. Megölheti-e a hadügyminisztert egy ábrándos, kék szemû lány? Felelet: Ez nem csupán ábránd és szemszín kérdése... "A király tûnõdött még egy darabig, hogy aláírja-e az okmányt, vagy nem. Végül hirtelen elhatározással döntött: nem írta alá. Ehelyett felállt az asztal mellõl, két tétova lépést tett, népére gondolt, és borongósan felsóhajtott. Ez a nagy uralkodók sajátsága. Ha a népükre gondolnak, borongósan felsóhajtanak. Ezek után óvatosan körülnézett, villámgyorsan ellopott egy töltõtollat, egy fél gramofonlemezt és két kombinált port, majd panyókára vetette vállán a királyi palástot, és kilépett az ablakon. Ami viszont nem a nagy uralkodók sajátossága..."

"A toronyszobában végül is kialudt a függõlámpa, de ez nem lehet ok arra, vélte Lilly, hogy a zsalukat behajtsa és álomtalan szemét álomra hunyja. A Kékszakáll odaát bizonyosan lefeküdt, és nyugovóra tért fekete és fehér szolgaszemélyzete is. így õ büntetlenül kémlelhet át a kerítésen a tilos, félelmes és mégis annyira vonzó csodák után. Zajtalanul kiosont a folyosóra, odabátortalankodott a kertre nyíló ajtóhoz anélkül, hogy Dora, aki az öreg Sauerrel együtt még a konyhában tartózkodott, észrevette volna? Ekkor leírhatatlanul megható, emberi hangot hallott. Nem valami legyûrt fájdalom utórezgése ez? Vagy titkolt, boldogtalan vágyakozásé? De nem, mégsem emberi hang. Cselló szól, és a hangok az újból megnyílt toronyablakból ömlenek ki az elpihent éjszakába. Lilly mozdulatlanul figyelt, nem gondolt arra, hogy könnyû papucsban áll a nedves kavicson és hogy világos muszlinruhájának szegélye holnap árulója lehet. Lehetetlen, hogy ugyanaz az ember csalhasson ki ilyen hangokat a lélektelen hangszerbõl és tegyen tanúságot dalban meghatott lelkérõl, aki vadul és gõgösen ûzi maga alatt lovát és aki védtelen asszonyokat vet fogságba és õriz cerberusként..." A szerzõrõl: Eugenie Marlitt a XIX. század második felében a németországi romantika sikerszerzõje volt. Kereken tíz regényt írt, melyek több kiadásban magyarul is megjelentek.

"Erdei út vezet Alebiországba. Erdõkön és mocsarakon át kanyarog, sûrû csaliton és búján zöldellõ lombokon visz keresztül alig észrevehetõ ösvény. A nagy folyamnak nincsen olyan mellékfolyója, amely megmutatná az utat Alebiországba, ahol ? mint ahogy a híre járja ? vad és ismeretlen törzsek laknak, s ahol furcsa varázslatokkal és különös szokásokkal találkozik az ember. Itt, ezen a földön folyik a Gyémántfolyam."

"Hirtelen felült ágyában, hideg borzongás futott át a testén. Valaki volt a szobában! Tapogatózva nyúlt a villanykapcsoló felé és majdnem felsikoltott. Egy kézhez, hideg kézhez ért az éjjeli szekrényen. Egy pillanatra megdermedt a rémülettõl. A kéz hirtelen visszahúzódott. Hallotta a függöny zizzenését, s az éjszaka sötétjében egy alak árnyéka rajzolódott az ablakra. Kiugrott az ágyból, egész testében reszketett, s felgyújotta a villanyt. A szoba üres volt, de a földig érõ ablakszárnyat csak betámaszották. Az ágy melletti asztalon szürke kártyát pillanott meg. Remegõ ujjakkal emelte fel: ?Valaki, aki szereti Önt, kéri, hagyja el azonnal a házat, mert élete és becsülete veszélyben forog.? Az aláírás helyére kék színû, keskeny kezet rajzoltak." A szerzõrõl: Edgar Wallace (1875-1932) az angol krimi-, újság- és színmûíró számos népszerû kaland és detektívregény szerzõje volt. Már életében "a krimi királyaként" ünnepelték. Haditudósítóként dolgozott az orosz-japán háború során, hazatérését követõen írta meg elsõ könyvét, a Négy igaz embert. Korának hallatlanul termékeny és sikeres írója volt, mintegy 176 regényt és számos novellát írt 1932-ben bekövetkezett haláláig.

Philo Vance ismét nyomoz: a radioaktív szóda, a Rivermont Handicap (amely természetesen egy lóverseny) és egy gyilkosság a mozaik fõ elemei. A professzor nevelt fia a tetõkertben várta a futam eredményét. A tétje elveszett, de hogy ezért életét is eldobta volna? És még egy gyilkosság, no meg egy gyilkossági kísérlet? A szerzõ a detektívregény-irodalom klasszikusa. Mûveit fõleg a rejtvényeket, a logikus gondolkodást kedvelõk olvassák örömmel.

A szerzõ Allan Quatermain történeteihez hasonlóan lebilincselõ regény, telve egzotikus misztériumokkal és sodró kalandokkal. Sir Robert a birtokában levõ aranymaszk titkainak nyomába indul, de útját a halál szegélyezi... A szerzõrõl: Henry Rider Haggard (1856-1925) korának híres brit írója, aki gyarmati tisztviselõként a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Az "elsüllyedt világok" témájának megteremtõje, de nem idegen tõle az "Indiana Jones" stílusú misztikus-titokzatos kalandos történetvezetés, vagy a halhatatlanság és az igazi öröklét gondolata sem.

"Valamennyi bûnügy közül - amelyekben Philo Vance mint nem hivatalos nyomozó vett részt -, a legkomorabb, a legbizarrabb, látszólag a legérthetetlenebb és mindenképpen a legrettenetesebb a futóügy néven ismert és emlegetett Amerika, s késõbb az egész világ újságolvasó közönsége. Vance a karácsonyi ünnepek után Svájcba ment síelni. Február végén - New Yorkba visszatérve - valami irodalmi munkába vetette bele magát, amit már régen be akart fejezni: a Menander-féle töredékek egységes fordításába, amelyeket a század elején találtak egyiptomi papiruszok között - és több mint egy hónapig makacsul ennek a hálátlan munkának szentelte magát. Nem tudom, hogy befejte volna-e azt a fordítást, ha más dolgai félbe nem szakítják, mert hiszen Vance olyan ember volt, akiben a kultúra lángja, a kutatás szelleme és a szellemi kaland vágya állandóan harcban állt az alkotás kényszerû külsõségeivel. Emlékszem, hogy csak tavaly kezdett bele Xenophon életrajzának megírásába azzal a tûzzel, ami még egyetemi éveibõl - amikor elõször olvasta az Anabasist és a Memorabiliát - maradt meg benne, és érdeklõdését éppen annál a történelmi pillanatnál veszítette el, amikor Xenophon a híres Tízezreket visszavezette a tenger partjára. Akár így, akár úgy történt volna, tény, hogy a Menander-töredékek fordítását április legelején félbeszakította valami, hetekre lekötötte minden érdeklõdését egy titokzatos bûntény, amely egész Amerikát lázba hozta."

A csillapíthatatlan, soha nem múló, tragikus szerelem örökzöld témája bontakozik kis Bródy Sándor kisregényeiben. A szerelemben való és szerelmek közti orlodés - mely korántsem volt ismeretlen Bródy magánéletében sem - határozza meg fohosét, a no és férfi közt dúló szenvedélyes háborúság, mely egyszerre teremti meg az önfeledt boldogság, s a határtalan szenvedés gyorsan múló, de sokáig visszhangzó pillanatait.

"...egy csoport lélektanát és a természet arcának néhány változását rajzoltam meg. De az a probléma, amellyel szembe kell nézniük, nem a tenger problémája, egyszerûen csak probléma, amely ezen a hajón a szárazföldi kapcsolatok, viszonyok szövevényétõl való elszigeteltség következtében különleges erõvel és színnel ugorhatott ki." "Amit én az írott szó hatalmával meg akarok valósítani az, hogy hallóvá tegyelek benneteket, hogy érzéseket ébresszek, de mindenekelõtt az, hogy látóvá tegyelek benneteket." - Joseph Conrad

"Hát ? benne is volt öröklött ösztön, valami leküzdhetetlen vágy, hogy öljön. Az utolsó Duane volt, utolsó hajtása ennek a harcoló texasi törzsnek. De sem meghalt apjának emléke, sem szelíd hangú anyjának prédikációja, sem elõtte álló nagybátyjának intelme nem tudta megmásítani vérének ezt a sötét, szenvedélyes hajlamát. Az utolsó három év alatt valami érthetetlen indulat ébredezett benne, ami százszoros erõvel lángolt föl most újra és lett úrrá rajta?" A szerzõrõl: Zane Grey Amerika talán legnépszerûbb western-regény írója volt. Bár a két világháború között Magyarországon több mint tíz kötete jelent meg, napjainkban méltatlanul kevesen ismerik csak remek szórakozást nyujtó vadnyugati történeteit.

"Amíg majd egyszer meg nem írom Nagy Vazul szenzációs nyomozásainak történetét a nagyközönség számára, addig a felügyelõt inkább csak kollégái és az újságírók ismerik. Ezek viszont azt állítják róla, hogy a gondolatai is szögletesek. Szerintük Nagy Vazul képtelen szavakban kifejezni magát s ha nagyon fontos és sürgõs közölnivalója van, addig keresgél megfelelõ kifejezéseket, amíg a dolog elveszti aktualitását és a hallgatóság is eltávozik. Vazul azt állítja, hogy ez azért van így, mert gondolatai olyan masszívak, hogy nem bízhatja gyönge szavakra õket." A szerzõrõl: Aszlányi Károly (1908-1938) szépreményû író, színdarabjaival, regényeivel és humoros írásaival is sikeres volt, mielõtt életének és írói karrierjének véget nem vetett egy csupán harminc éves korában bekövetkezett tragikus autóbaleset.

Charles Lorre (Nagy Károly) a kalandregény két világháború közötti virágkorának jeles szerzõje. Légiós történetei és kalandos regényei mindig könnyed szórakozást nyújtanak a rejtõi stílus és világ kedvelõi számára. "Zakariás, az Angol Nemzeti Múzeum leghíresebb és legértékesebb csontváza egy kis faállványra szerelten a sarokban állt és vajas kenyeret evett. Az ilyesmi csak ritkán fordul elõ csontvázaknál. Úgyszólván alig. Amíg ember az ember, addig sok mindenfélét csinál, szeret vagy szenved, udvarol vagy regényt ír, esetleg vajas kenyeret eszik."

Sir Michael Fairlie hazajön Kanadából, hogy letelepedjen õsi kastélyában. Vörös vészautóján el is indul hazafelé, de a sors másképp intézkedik és másnapra kelve Sir Michael már a jámbor bélyeggyûjtõ Bytheway papa és pöffeszkedõ felesége titkára, míg a sokoldalú Cherry George, Sir Michael neve alatt igyekszik háziasszonyát megszabadítani felesleges ékszereitõl. Csupa mulatságos bonyodalom, izgalmas félreértés, tótágast álló helyzet az egész történet, melynek során kacagva és izgatottan kísérjük a szép Ann és a daliás Sir Michael sorsának alakulását.