Hermész Média strana 3 z 6

Haggard "Ayesha" sorozatának második történetében Leo Vincey egy látomás hatására útra kel társával, Hollyval, hogy megkeresse kedvesét, és beteljesítse a misztériumok, az újraszületés és a halhatatlan szerelem drámáját. A szerzõrõl: Henry Rider Haggard (1856-1925) korának híres brit írója, aki gyarmati tisztviselõként a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Az "elsüllyedt világok" témájának megteremtõje, de nem idegen tõle az "Indiana Jones" stílusú misztikus-titokzatos kalandos történetvezetés, vagy a halhatatlanság és az igazi öröklét gondolata sem.

"...egy csoport lélektanát és a természet arcának néhány változását rajzoltam meg. De az a probléma, amellyel szembe kell nézniük, nem a tenger problémája, egyszerûen csak probléma, amely ezen a hajón a szárazföldi kapcsolatok, viszonyok szövevényétõl való elszigeteltség következtében különleges erõvel és színnel ugorhatott ki." "Amit én az írott szó hatalmával meg akarok valósítani az, hogy hallóvá tegyelek benneteket, hogy érzéseket ébresszek, de mindenekelõtt az, hogy látóvá tegyelek benneteket." - Joseph Conrad

Szinte hihetetlen, de a légiós regények világhírû írója és fõhõse, Kockás Pierre megnõsült. Az örömteli események másik szereplõje sem akárki, hanem egy Angyalka névre hallgató - egykor szebb napokat látott - harcias amazon, aki bivalyerõs, és természetesen szája szögletébõl sohasem hiányzik az elmaradhatatlan pipa. Hõseink: Kockás Pierre, elmaradhatatlan légióstársa Charles Lorre és Angyalka felcsapnak nyomozónak, s egy szõke légiós fiúval, Brigivel együtt szívós munkával, s a Szahara homokjával, no meg néhány beduin harcossal megküzdve kiderítik, hogy ki is valójában Dempierre tábornok gyilkosa. Kockás Pierre balkezes horogütései, alighanem komoly megélhetést biztosítanának több afrikai város sebészeti klinikájának.

Egy király, két légionista, három érthetetlen dolog és több lopott tárgy. Egy életveszélyes csirkefogó és egy háromcsõrû pávián. Megölheti-e a hadügyminisztert egy ábrándos, kék szemû lány? Felelet: Ez nem csupán ábránd és szemszín kérdése... "A király tûnõdött még egy darabig, hogy aláírja-e az okmányt, vagy nem. Végül hirtelen elhatározással döntött: nem írta alá. Ehelyett felállt az asztal mellõl, két tétova lépést tett, népére gondolt, és borongósan felsóhajtott. Ez a nagy uralkodók sajátsága. Ha a népükre gondolnak, borongósan felsóhajtanak. Ezek után óvatosan körülnézett, villámgyorsan ellopott egy töltõtollat, egy fél gramofonlemezt és két kombinált port, majd panyókára vetette vállán a királyi palástot, és kilépett az ablakon. Ami viszont nem a nagy uralkodók sajátossága..."

"Hát ? benne is volt öröklött ösztön, valami leküzdhetetlen vágy, hogy öljön. Az utolsó Duane volt, utolsó hajtása ennek a harcoló texasi törzsnek. De sem meghalt apjának emléke, sem szelíd hangú anyjának prédikációja, sem elõtte álló nagybátyjának intelme nem tudta megmásítani vérének ezt a sötét, szenvedélyes hajlamát. Az utolsó három év alatt valami érthetetlen indulat ébredezett benne, ami százszoros erõvel lángolt föl most újra és lett úrrá rajta?" A szerzõrõl: Zane Grey Amerika talán legnépszerûbb western-regény írója volt. Bár a két világháború között Magyarországon több mint tíz kötete jelent meg, napjainkban méltatlanul kevesen ismerik csak remek szórakozást nyujtó vadnyugati történeteit.

Haggard történelmi regénye a Ptolemaioszok korában játszódik az õsi Egyiptom földjén. Harmachist, egy igen régi vérvonal utolsó örökösét Cleopatra elleni összeesküvéssel vádolják, hogy kiûzze a római megszállókat, és visszaállítsa Egyiptom hajdanvolt ragyogását... A szerzõrõl: Henry Rider Haggard (1856-1925) korának híres brit írója, aki gyarmati tisztviselõként a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Az "elsüllyedt világok" témájának megteremtõje, de nem idegen tõle az "Indiana Jones" stílusú misztikus-titokzatos kalandos történetvezetés, a halhatatlanság és az igazi öröklét gondolata sem.

"A toronyszobában végül is kialudt a függõlámpa, de ez nem lehet ok arra, vélte Lilly, hogy a zsalukat behajtsa és álomtalan szemét álomra hunyja. A Kékszakáll odaát bizonyosan lefeküdt, és nyugovóra tért fekete és fehér szolgaszemélyzete is. így õ büntetlenül kémlelhet át a kerítésen a tilos, félelmes és mégis annyira vonzó csodák után. Zajtalanul kiosont a folyosóra, odabátortalankodott a kertre nyíló ajtóhoz anélkül, hogy Dora, aki az öreg Sauerrel együtt még a konyhában tartózkodott, észrevette volna? Ekkor leírhatatlanul megható, emberi hangot hallott. Nem valami legyûrt fájdalom utórezgése ez? Vagy titkolt, boldogtalan vágyakozásé? De nem, mégsem emberi hang. Cselló szól, és a hangok az újból megnyílt toronyablakból ömlenek ki az elpihent éjszakába. Lilly mozdulatlanul figyelt, nem gondolt arra, hogy könnyû papucsban áll a nedves kavicson és hogy világos muszlinruhájának szegélye holnap árulója lehet. Lehetetlen, hogy ugyanaz az ember csalhasson ki ilyen hangokat a lélektelen hangszerbõl és tegyen tanúságot dalban meghatott lelkérõl, aki vadul és gõgösen ûzi maga alatt lovát és aki védtelen asszonyokat vet fogságba és õriz cerberusként..." A szerzõrõl: Eugenie Marlitt a XIX. század második felében a németországi romantika sikerszerzõje volt. Kereken tíz regényt írt, melyek több kiadásban magyarul is megjelentek.

"Amíg majd egyszer meg nem írom Nagy Vazul szenzációs nyomozásainak történetét a nagyközönség számára, addig a felügyelõt inkább csak kollégái és az újságírók ismerik. Ezek viszont azt állítják róla, hogy a gondolatai is szögletesek. Szerintük Nagy Vazul képtelen szavakban kifejezni magát s ha nagyon fontos és sürgõs közölnivalója van, addig keresgél megfelelõ kifejezéseket, amíg a dolog elveszti aktualitását és a hallgatóság is eltávozik. Vazul azt állítja, hogy ez azért van így, mert gondolatai olyan masszívak, hogy nem bízhatja gyönge szavakra õket." A szerzõrõl: Aszlányi Károly (1908-1938) szépreményû író, színdarabjaival, regényeivel és humoros írásaival is sikeres volt, mielõtt életének és írói karrierjének véget nem vetett egy csupán harminc éves korában bekövetkezett tragikus autóbaleset.

Mit tehet egy fiatal nõ, ha nem szabadulhat romlott életû kérõjétõl? Bessi új életet kezd, de a múlt árnyai földrészeken át is kísérteni kezdik? A szerzõrõl: Forró Pál mûvei a XX. század elsõ felének igazi elfeledett kincsestárát alkotják. Az olvasók körében elért sikereit korabeli írótársai is megirigyelték, az utókor azonban méltatlanul feledkezett meg alkotói munkásságáról. Bár értékek mentén ír, történetei mégis csavarosak, sodró lendületûek, s néha - a kor mércéjével mérve - erotikusak. Modern felfogásban, tréfásan és érzelmesen mesél emberrõl, s a szerelem örök témájáról.

Ez regény 1885-ben jelent meg elõször. Irójának elsõ munkája volt, s azonnal nagy sikert aratott. Nem ok nélkül. Haggard hosszú évekig élt az akkor még titokzatos és jórészt ismeretlen Afrikában. Ismerte õslakos népét éppen úgy, ahogyan a kincsekre sóvárgó fehéreket. S mi más is lehetne témája egy ízig-vérig kalandos regénynek, ha nem kincs, amelyet csak embertelen próbák után, örökös életveszedelemben találhat meg a kalandor utazó. Haggard hõsei derék emberek, minden kincsnél többre tartják a helytállást a becsületért és az életért. A szerzõrõl: Henry Rider Haggard (1856-1925) korának híres brit írója, aki gyarmati tisztviselõként a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Az "elsüllyedt világok" témájának megteremtõje, de nem idegen tõle az "Indiana Jones" stílusú misztikus-titokzatos kalandos történetvezetés, a halhatatlanság és az igazi öröklét gondolata sem.

Charles Lorre (Nagy Károly) a kalandregény két világháború közötti virágkorának jeles szerzõje. Légiós történetei és kalandos regényei mindig könnyed szórakozást nyújtanak a rejtõi stílus és világ kedvelõi számára. "Zakariás, az Angol Nemzeti Múzeum leghíresebb és legértékesebb csontváza egy kis faállványra szerelten a sarokban állt és vajas kenyeret evett. Az ilyesmi csak ritkán fordul elõ csontvázaknál. Úgyszólván alig. Amíg ember az ember, addig sok mindenfélét csinál, szeret vagy szenved, udvarol vagy regényt ír, esetleg vajas kenyeret eszik."

London lakóit egy gyilkos, fekete kígyó tartja rettegésben, mely sorra szedi áldozatait. A testeken két parányi seb, mint két tûszúrás, egészen közel egymáshoz. A halál oka: kígyóméreg. Mivel a Scotland Yard nyomozója kudarcot vall, színre lépnek Wallace legnépszerûbb hõsei: Manfred, Gonsalez és Poiccart, a Három Igaz Ember, akik saját módszereiket használva derítik fel az igazságot és hozzák meg ? az írott törvénnyel nem törõdve - ítéletüket. De még számukra is nehéz feladat a zseniális Oberzohn professzor legyõzése. A szerzõrõl: Edgar Wallace (1875-1932) az angol krimi-, újság- és színmûíró számos népszerû kaland és detektívregény szerzõje volt. Már életében "a krimi királyaként" ünnepelték. Haditudósítóként dolgozott az orosz-japán háború során, hazatérését követõen írta meg elsõ könyvét, a Négy igaz embert. Korának hallatlanul termékeny és sikeres írója volt, mintegy 176 regényt és számos novellát írt 1932-ben bekövetkezett haláláig.

"Hirtelen felült ágyában, hideg borzongás futott át a testén. Valaki volt a szobában! Tapogatózva nyúlt a villanykapcsoló felé és majdnem felsikoltott. Egy kézhez, hideg kézhez ért az éjjeli szekrényen. Egy pillanatra megdermedt a rémülettõl. A kéz hirtelen visszahúzódott. Hallotta a függöny zizzenését, s az éjszaka sötétjében egy alak árnyéka rajzolódott az ablakra. Kiugrott az ágyból, egész testében reszketett, s felgyújotta a villanyt. A szoba üres volt, de a földig érõ ablakszárnyat csak betámaszották. Az ágy melletti asztalon szürke kártyát pillanott meg. Remegõ ujjakkal emelte fel: ?Valaki, aki szereti Önt, kéri, hagyja el azonnal a házat, mert élete és becsülete veszélyben forog.? Az aláírás helyére kék színû, keskeny kezet rajzoltak." A szerzõrõl: Edgar Wallace (1875-1932) az angol krimi-, újság- és színmûíró számos népszerû kaland és detektívregény szerzõje volt. Már életében "a krimi királyaként" ünnepelték. Haditudósítóként dolgozott az orosz-japán háború során, hazatérését követõen írta meg elsõ könyvét, a Négy igaz embert. Korának hallatlanul termékeny és sikeres írója volt, mintegy 176 regényt és számos novellát írt 1932-ben bekövetkezett haláláig.

Sir Michael Fairlie hazajön Kanadából, hogy letelepedjen õsi kastélyában. Vörös vészautóján el is indul hazafelé, de a sors másképp intézkedik és másnapra kelve Sir Michael már a jámbor bélyeggyûjtõ Bytheway papa és pöffeszkedõ felesége titkára, míg a sokoldalú Cherry George, Sir Michael neve alatt igyekszik háziasszonyát megszabadítani felesleges ékszereitõl. Csupa mulatságos bonyodalom, izgalmas félreértés, tótágast álló helyzet az egész történet, melynek során kacagva és izgatottan kísérjük a szép Ann és a daliás Sir Michael sorsának alakulását.

"Pargiter Moon csodálatos napi szokásához híven, éppen fürdött. Ez a tény kézenfekvõ lett volna bárki számára, aki ismerte Mr. Moon szokásait és emellett százméternyi körzetben tartózkodott, mert Mr. Moon azok közé tartozott, akik dallamosan fürdenek. Fejebúbjáig beszappanozva ült a kádban, míg ajkairól csak úgy harsogott egy erõteljes matróz nóta, ? de olyan erõteljes, hogy a fürdõszoba volt az egyetlen hely, ahol Mr. Moon elénekelhette úgy, ahogy ezt a dal megkívánta. A fürdõszoba tele volt gõzzel és melódiával. A dal most érzelmesbe csapott át és így hallhatóvá vált az ajtón egy halk kopogtatás..."

Philo Vance ismét nyomoz: a radioaktív szóda, a Rivermont Handicap (amely természetesen egy lóverseny) és egy gyilkosság a mozaik fõ elemei. A professzor nevelt fia a tetõkertben várta a futam eredményét. A tétje elveszett, de hogy ezért életét is eldobta volna? És még egy gyilkosság, no meg egy gyilkossági kísérlet? A szerzõ a detektívregény-irodalom klasszikusa. Mûveit fõleg a rejtvényeket, a logikus gondolkodást kedvelõk olvassák örömmel.