Hermész Média strana 3 z 7

"Claudius úr huszonegy éves fiatalember volt akkor, telve szenvedéllyel s rajongással? Egy nõt szeretett, oly forrón, hogy én nem vagyok képes azt Önnek leírni. Volt egy barátja, kit egész bizalmával megajándékozott, s kiért nagyon sokat áldozott. Egy napon arra a meggyõzõdésre kellett jutnia, hogy a nõ és a barát megcsalták, hogy mindkettõ hûtlen lett hozzá. Ezt a férfiak szokása szerint csak vér moshatta le. Párbajt vívtak az áruló asszony miatt, s a barát egy lövést kapott a vállába. A seb magában véve nem volt ugyan veszélyes, ám az elgyengült szervezet cserbenhagyta õt. Dacára a legkitûnõbb orvosok fáradozásainak, többheti ágyban fekvés után meghalt? ? De hát a nõ, a nõ? ? Igen, a nõ. Õ is elhagyta Claudius urat. Egy angollal utazott el."

John Crawford a lányával felkerekedik, hogy Indiában nyomára akadjon elveszett örökségének: John bácsi nagy vagyonának és felesége, egy indiai hercegnõ, a bégum mesés kincsének. Az a kevéske pénze, amivel ebbe a vállalkozásba belefogott, hamar elfogyott, s reményei is mindinkább szertefoszlanak. Apa és leánya kilátástalan helyzetben van már, amikor kiderül, hogy az alkormányzó Crawford iskolatársa volt...

A regény voltaképpen öt-öt fejezetbol álló trilógia. Az elso rész azokat a kiegyezés utáni történelmi, társadalmi és közérzületi tényezoket mutatja be, amelyek a magyarságot szinte végzetszeruen belesodorták a világháborúba. A második a nemzet elvérzésének infernális tablója, míg az utolsó rész a jövo útjának keresése, a nemzeti forradalomé és a föltámadás reménységéé. A regény nagy lélegzetu társadalmi tablója, pacifizmusa, s az uralkodó osztályok kritikája mellett egyben szélso individualista, parasztromantikus, harmadik utas ideológiájának foglalata is. ?Tett akar lenni ez a regény. Kard, amelynek a hegye a történelem örök bunei felé mutat. ? Célja a magyarság fölrázása. Eszméi, eszközei, érvei: tömegekre hatók. ? Sújtó, építo szerszámok az o gondolatai. Kritikái igazságtalanságok, de az egyszeru ember számára is irány jelentenek, igazságai dogmák, de utat lehet törni velük.? - Németh László

Afrikában olcsó az emberélet. Ennek tulajdonítható, hogy könnyedén és félvállról beszélnek a halálról, sõt fölényes jókedvvel még katonai rangot is adnak neki. Úgy hívják: a kaszás õrvezetõ.

Charles Lorre (Nagy Károly) a kalandregény két világháború közötti virágkorának jeles szerzõje. Légiós történetei és kalandos regényei mindig könnyed szórakozást nyújtanak a rejtõi stílus és világ kedvelõi számára. Részlet az e-könyvbõl: "Vessünk egy pillantást erre a kocsmára. Már ahhoz is igazán jóindulat kell, hogy ezt a helyiséget nemes egyszerûséggel kocsmának nevezzük. A helyiség ugyanis még röviddel ezelõtt teveistálló volt, és mióta az utolsó teve is eltávozott belõle, a tulajdonos nemigen tartott különösebb nagytakarítást. De hát ? gondolta Ali ben Mahrun, a tulajdonos a légionistáknak ez is túlságosan megfelelõ. A légionista ide inni jön, és akkor is iszik, ha tapéta van a falakon, akkor is, ha pókháló lóg a szájába. Mert itt csak két dolog a döntõ: az, hogy a légionista szomjas legyen, meg az, hogy dühös. Ez a kettõ kell ahhoz, hogy igyék. A légionista pedig mindig szomjas és mindig dühös."

A novelláskötet tartalma: IDOTLEN BOLT FEHÉR HALÁL A FUVOLA A VESZÉLY BOLDOGASSZONY ARKÁDIÁBAN AZ EGYIPTOMI ARANYKÍGYÓ O VOLT TE CSAK DOLGOZZÁL A MESEKÖNYV KIS HERCEGNOJE AZ APOSTOL AETERNA HUNGARIA VIASZFIGURÁK "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszeru finomságok írónoje meglepoen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletol, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címu folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkeszto, sokoldalúan megérto volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal

"Holnap majd adok neked egy csekket és azzal elmégy egy elsõrendû szabóhoz és rendelsz magadnak néhány ruhát! Mi hasznom van egy szép lányból, ha nem akar szépen felöltözködni, hogy vele büszkélkedhessek? - Hát igazán szépnek tartasz, atyám? - kérdezte kissé félénken. - Persze, hogy szépnek tartalak! Majd beküldöm arcképed a lapoknak, ha fellépésed kissé biztosabb lesz és majd megtanulod, hogy kell a legtöbbet mutatni. Ne feledd el, hogy legalábbis egy peert óhajtok férjedül, senki mással nem elégszem meg. Most tisztában vagy elveimmel és nézeteimmel és remélhetõleg nem lesz köztünk vita. - De atyám - vetette közbe félénken, szép szemeit ráfüggesztve - s ha én szegény embert szeretek?! Akkor hogyan leszünk? - Bolondság! - mondta nyersen. - Szegény ember! Szegény ördög! Szerelem. Ostobaság, melyrõl csak rossz regényekben olvasunk!"

"A marseillei rendorkapitány eloszobájába udvariasan nyitott be egy középkorú, eroteljes férfi, akinek egyenes, büszke tartása az elegáns polgári ruhában is elárulta katona-voltát. Barna arcáról a zuáv-csapatok valamelyik tisztjének lehetett volna tartani, ha a piros fez, melyet félrecsapva viselt, nem mutatta volna, hogy török. A szolgával beküldte névjegyét a rendorkapitánynak, aki ezt olvasta róla: YERBA EZREDES a párisi török nagykövetség katonai attaséja. Természetes, hogy az elokelo látogatót azonnal bevezették a rendorkapitányhoz, aki udvariasan megkínálta ot hellyel és elozékenyen kérdezte: ? Miben lehetek szolgálatára, ezredes úr? ? Nagyon bizalmas és kényes dolog hozott ide, ? kezdte a török, ? de az ön kipróbált zsenialitása, melyrol már annyit hallottam, reményt nyújt arra, hogy a látogatásom teljes eredménnyel fog végzodni? A marseillei rendorkapitány hízott ettol a dicsérettol és nagyképuen fölfújta magát, miközben a ravasz és hízelgo török így folytatta: ? Nagyszabású, körmönfont lopásról van szó, amely azonban: és ez a különös! lehet, hogy nem is lopás? ? Ezt nem értem! ? vágott közbe a rendorkapitány hüledezve. ? Lopás, és mégse lopás? ? Azonnal megmagyarázom, ? mosolygott a török. ? Íme, az elozmények. Két fiatal francia bejutott valahogy a Yildiz-kioszkba s a fölséges Abdul Hamid megajándékozta az egyiket a gyémántos Medzsidje-rend csillagkeresztjével, melynek három-négy millió frank az értéke?"

Ki ne hallott volna már a legendás amerikai detektívregényhõsrõl, Nick Carterrõl? A híres nyomozó kalandjain annak idején százezrek izgultak. Hosszú idõ után most magyarul is újra olvashatjuk a nagy detektív bravúros nyomozásait. E kötetben három Nick Carter történet található. Az elsõben egy vakmerõ ékszertolvaj banda után folyik a nyomozás. A másodikban borzalmas rablógyilkosság tettesét kell kézre keríteni. A harmadikban egy fondorlatos trükkel végrehajtott bankrablás még fondorlatosabb leleplezésérõl olvashatunk.

"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elso novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elso sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a muve, amelynek népszeruségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapveto, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követoje volt, és «nyugatos» volt muvészi szándékának mélyén is, a muvészetrol alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tuno és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremto életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezso és Tóth Árpád költészetében érte el. A Régi ház révén vált ismertté és népszeruvé ez az egyáltalán nem népszeruségre született tehetség. Akkoriban, - gondolom igazságtalanul, - azt vetették a szemére, hogy könyve túlságosan hasonlít a Buddenbrooksra. Pedig a hasonlóság csak felületi, csak a témára vonatkozik, csak abból áll, hogy a Régi ház is a családregények tipusába tartozik és hogy o is egy hanyatló patricius-család történetét mutatja be. De hangulatban, kifejezésben, tehát a lényeges dolgokban Tormay Cecile impresszionista, lírai színezetu szó- és hangulat-muvészete semmi rokonságot nem mutat a fiatal Thomas Mann széles naturalizmusával. Az igazi mester, azt hiszem, Jens Peter Jacobsen lehetett. Jacobsenben van ennyi beteg szépség, halál-nosztalgia, pusztulás-zene a mondatok ritmikájában, a hasonlatok színezésében. A Régi ház pesti patriciusai a magyar irodalom legészakibb, legskandinávabb figurái. Akkor kor-áramlat volt ez a «szeptemtrionalizmus», ahogy az összehasonlító irodalomtörténet egy régebbi, de hasonló jelenséget nevez - mindenesetre Tormay Cecil volt a legérdekesebb magyar képviseloje. A patricius-világ eléggé ritka irodalmunkban, ahol elsosorban a gyökeresebb nemesi és paraszti milio uralkodik, azután pedig a kispolgár naturalisztikus ábrázolásra alkalmas élete. Pedig a régi Pest patriciusok városa volt, csendes és elokelo - és Tormay Cecile a régi Pest legendáját kereste. De impresszionista módszere és hanyatlás-romantikája túlságosan elmosta a kontúrokat: a Régi ház, amelyet rajzol, állhatna bármely északi városban, ahol folyó van vagy esetleg tenger. A századközépi, a Krúdy-elotti Pest legendája felé csak útmutatást adott, muve még teljesítore vár. Íróink Pestbol általában csak azt szokták megragadni, ami modern vagy parvenü benne, ami aktuális és «világvárosi», Tormay Cecile elsonek eszmélt rá, hogy meg kellene keresni a gyökereket, a történelmi Pestet." - Szerb Antal

A börtönbõl éppen szabadulván, John Gray felkeresi régi barátját, Kane-t. Bár éppen lányának esküvõje van, Kane-nél megjelenik Emanuel Legg, a rendõrgyilkos bûnözõ is. Gray-t elönti a düh, amikor rájön, hogy Kane legbecsesebb lányát Floyd-hoz, a nagystílû, ám a legsötétebb fajtába való csalóhoz adja...

"Különös alakot vett észre az éjszaka homályában.. Hogy az ördögbe kerül ide lándzsás hindu harcos, ráadásul éjnek idején?... hirtelen vérfagyasztó halálordítás verte föl az éjszaka csöndjét. Briggs úgy érezte, hogy minden haja szála égnek mered." A kis faluban történt fojtogatások ügyében a Scotland Yard emberei - élükön Tanner fõfelügyelõvel - nyomoznak. A szálak hamarosan egy õsi nemes család kastélyába vezetnek, ahol rejtélyes dolgok történnek. A szellemesen megírt könyv végére azonban minden titokra fény derül. A szerzõrõl: Edgar Wallace (1875-1932) az angol krimi-, újság- és színmûíró számos népszerû kaland és detektívregény szerzõje volt. Már életében "a krimi királyaként" ünnepelték. Haditudósítóként dolgozott az orosz-japán háború során, hazatérését követõen írta meg elsõ könyvét, a Négy igaz embert. Korának hallatlanul termékeny és sikeres írója volt, mintegy 176 regényt és számos novellát írt 1932-ben bekövetkezett haláláig.

"Harry Stone ? akit ?Harry, az Inas? néven ismert az alvilág ? vagy három hónapig detektív volt Rhodesiában, míg rá nem jöttek viselt dolgaira. Rászolgált, hogy lakat alá tegyék, de mégis futni hagyták, mert abban az idõben nem volt kívánatos, hogy bíróság mossa tisztára a rendõrség szennyesét. Így hát senki se állta útját, mikor az éjjeli gyorsvonaton ellógott Fokvárosba. Harry körülbelül háromszáz, gyanús eredetû angol fonttal indult délre, abban a reményben, hogy találkozik Lew Daneyvel, aki pompás fickó volt: mûvészetének kiváló ? bár nem nagyon szerencsés ? mestere. De Lew már nem volt a Fokföldön ? régen elkerült onnan ? s ebben az idõben sokkal regényesebb és jobban megszervezett betöréseket hajtott végre, mint kevésbé sikerült kísérletei voltak a johannesburgi Nemzeti Bankban."

"Alph Poplam nagyra megnõtt és megdagadt ember, ami a személyét illeti. Egyébként mindnyájan tudjuk, hogy sorrendben ötödik leggazdagabb embere Angliának. Azt is tudjuk, hogy Bádogkirály a mellékneve, még a New York Times is így ír róla. Alph Poplam központi irodái ez idõben három bérpalotát töltöttek még a Shoham Square bal oldalán. Kétezer szobában ötezer-hét tisztviselõ dolgozott Pantt, Newman, Lowker, Brillitime és Sevener igazgatók vezetése mellett. London környékén hetvenhárom, az országban harmincegy, a külföldön kilenc gyár tartozott Alph Poplam érdekeltségeihez. 541 igazgatósági tagsága, 112 részvénytöbbsége, 1609 háza volt. Hogy mennyi pénze, arról beszélni sem érdemes, mert õ maga sem tudta már. Ha belenyúlt volna abba az aranyhegybe, amelyet harminc év alatt felépített maga alatt ? elõbb kopott volna el a keze, mielõtt mindent kimarkolhatott volna. Sohasem tudta, mit csinál, de szerencséje volt, és a szerencsét úgy könyvelte el, mint tudásának és ösztönének eredményét, önbizalma éppoly határtalan volt, mint vagyona. Vannak ágrólszakadt szegény emberek, akikben talán több az üzleti érzék és talentum, mint a Bádogkirályban. A pénz azonban Alph Poplam zsebébe ömlött, mert Alph Poplam zsebe volt neki rokonszenves." A szerzõrõl: Aszlányi Károly (1908-1938) szépreményû író, színdarabjaival, regényeivel és humoros írásaival is sikeres volt, mielõtt életének és írói karrierjének véget nem vetett egy csupán harminc éves korában bekövetkezett tragikus autóbaleset.

Dúl az elsõ világháború. Desmond Okewood angol kapitány rejtélyes üzenetet kap Németországból, nyomtalanul eltûnt bátyjától, Francistól. Véletlenül hozzájut egy halott amerikai útleveléhez és német titkosrendõrségi jelvényéhez. A kapitány megtévesztésig hasonlít az elhunythoz, így egy pillanat alatt dönt. Elcseréli az irataikat és elindul Németországba felkutatni Francist. Ekkor még nem sejti, milyen veszedelmes kalandokba keveredik az ellenséges országban, azt még kevésbé, hogy a császár által korlátlan hatalommal felruházott, titokzatos Tuskólábú veszi üldöz?be...

"A tó bal partján kis halászfalu terült el, száz meg százéves hársak árnyékában szétszórtan álló nyolc alacsony ház, szalmafedeleik éppen csak a fák alsó ágain emelkedtek fölül. Falaikon a vetõ- és merítõhálókkal, ajtóik mellett, a keskeny kis falócákkal, déli oldalukon galagonya- és csipkerózsabokorral környezve csinosan váltak ki a part fehér szélébõl. Ha a német fejedelem tudta volna, hogy az ártatlan Kis-Trianon ötlete végül Franciaország tündöklõ királynéjának fejében megfogan, akkor e kis halászfalu bizonyára sohasem épült volna fel. De a fejedelem nem volt jós, ezért mûve már csaknem száz éve állt a park tava mellett, kívülrõl a legkezdetlegesebb idillt képezve, ám bensejében a legkényesebb emberfiát is kielégítve. A belépõk talpa, amelyre még a part murvája tapadt, közvetlenül a dagadozó szõnyegekhez ért. Nehéz selyemszövetek csillogtak a párnás bútorokon és fedték el a falakat, itt-ott eltûnve a széles tükörlapok mögött. Ha kinn kacérkodtak is a szegénységgel és egyszerûséggel, a fehérre sikált asztalokon mégsem lehetett étkezniük, még kevésbé pedig az édes játék után falócákon megpihenniök. A fejedelmi ház ? amely sarjai egyikének köszönhette létét a kis halászfalu ? õsidõktõl fogva szilárdan ragaszkodott ama szokáshoz, hogy mindegyik trónörökös életének nyolcadik évében egy-egy hársfát ültessen. A tó bal partján levõ, majálisrétnek nevezett kaszáló így történelmi nevezetesség lett. Csak ritkán pusztult el a fejedelmivé tett fák valamelyike, a majálisrét valóságos díszpéldányokkal rendelkezett. Szürke páncélos õsi daliák gyanánt az ég felé törve tartották maguk fölé hatalmas zöld pajzsukat, s megvédték az utánuk jöttékét és gyöngélkedõket. A mai májusi napon Frigyes trónörökös számára következett el a faültetés fontos eseménye..."