! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Hermit Könyvkiadó strana 3 z 21

vydavateľstvo

A megtorlás


A merénylet éjszakáján, 11 órakor a Viktória-pályaudvaron egy középkorú férfi váltott visszatérő jegyet Peckham Ryebe. Orvosnak látszott, aki városi dolga végeztével hazatérőben volt. Senki sem ismerte volna fel a szivarra gyújtó úrban Wentworth Goldot. Lassan kisétált a peronra, ahol a villamos vonat már várakozott. Kinyitott egy I. osztályú kocsit, belépett s az ajtót becsukta maga után, majd kihajolt a nyitott ablakon s az érkező utasokat figyelte. Remélte ugyan, hogy az éjszaka nem hoz már újabb meglepetést, de mindig számolt a véletlennel. A vonat elindult; nagy nyikorgással, zakatolással hagyta el az állomást s a kocsi lámpái hol fényesebben, hol homályosabban égtek, aszerint, amint az áramszedők érintkeztek a fölöttük lengő dróthuzalokkal. A kocsi üres volt, mert csak a következő vonat hozta a színházlátogatókat külvárosi otthonukba. Gold figyelmesen olvashatta levelét, melyet hazulról való elindulásának percében hozott a posta. Gondosan elolvasta, kétszer is, addigra már betéve tudta a tartalmát, aztán ezer darabra tépte s apránként szórta ki az ablakon. A merénylet teljesen hidegen hagyta, inkább azon bosszankodott, hogy az az ember, kinek a parkban találkozót adott, nem tartotta be a szavát. Mikor rendeltetése helyét elérte, a hosszú homályos lépcsőkön lesietett az élénk főutcára, majd hirtelen más irányba fordult s megkerülve Peckham Rye nagy, nyílt közterét, a Crystal Palace Roadhoz ért. A legelső, barátságos kinézésű villaházak egyikénél megállt. Csendesen kopogott az ajtón, melyet egy ifjú leány nyitott ki majdnem azonnal." - (részlet a könyvből)
U dodávateľa
7,27 € 7,65 €

Szabolcs vármegye nemes családai


A kiadvány szerzői Szabolcs vármegye nemesi családjainak leszármazási adatait gyújtötték egybe a Balogh-Semjén családtól a Zsiday családig. A(z) Szabolcs vármegye nemes családai (Könyv) szerzője dr. Ifj. Reiszig Ede, Csoma József.
U dodávateľa
9,50 € 10,00 €

Valódi magyar szakácskönyv


Rendkívül változatos élettapasztalat után írtam le e szakácskönyvet, kizárólag a saját emlékezetemből összeszedve. Nincsen e könyvben egyetlen étel sem, melyet magam - legalább párszor - el ne készítettem volna. Egyszerű, középosztálybeli háztartás keretébe illők ezek mind; de azért válogathat belőlük, vagyonnal bíró nagyobb mérvű háztartást vezető nő is éppen úgy, mint a legszegényebb család, vagy azok a hivatalt teljesítő nők, kik egyszerű cselédek gondjaira kénytelenek háztartásaikat bízni, mert e szakácskönyvből könnyen és olcsón lehet igen jó ételeket főzni, vagy főzetni. Én gazdag földbirtokos családból származtam, gazdasszonyságom alapját hazulról szereztem. Később, mint katonatiszt-né bejártam az ország majd minden vidékét; mindenütt megtanultam a mi jót és takarékosat csak észlelhettem. Szenvedélyes főzőnő létemre gyönyörűséggel és rögtön megkészítettem a nekem tetsző ételeket. - Így gyűlt fel évek során át az én szakácsnői tudásom. Soha életemben másnak a házánál nem főztem és mind e mai napig saját háztartásomban dolgozom, de mert nagy csapások értek, megismerkedtem az anyagi küzdelmekkel is. Így lassan megtanultam miképpen kell és lehet az elképzelhetetlenségig kevés anyagból a lehető legjobb ételeket előállítani. Egészen magyar vagyok, ízlésre, szokásokra s minthogy Erdélyben születtem, főzési modorom túlnyomóan erdélyies. Most már évek óta a főzési tudományom adja kenyeremet. Mindezeket előre bocsátva - úgy hiszem - van okom remélni, hogy a tisztelt közönség bizalmát megnyerem. A könyv az 1892-es kiadás reprintje.
Na sklade 1Ks
10,93 € 11,50 €

Dr. Johannes Faust Titkos varázskönyve a pokol leigázásáról


Itt megtalálod az igaz kulcsot, amely kinyitja a pokol kapuit, és segít a hatalmas szellemeket isteni segítséggel az engedelmed alá hajtani, kényszeríteni és megkötni őket, úgy, ahogy az Dr. Johannes Faust hátrahagyott kézirataiban szerepel... Le fog od győzni a sátánt, pontosan úgy, ahogy Jézus is tette, amikor a sátán felvezette őt egy magas hegyre, ahol megmutatta neki a világ minden birodalmát és szépségét, és azt mondta neki: Ezt mind neked adom, ha leborulsz előttem és imádsz engem! Jézus e zt válaszolta: Tűnj el sátán, mert meg van írva: Ne legyen néked idegen Istened én előttem. Ezután elhagyta őt a sátán. Ugyanis Isten szavában lakozik az erő, és az ember szellemében a hatalom.
U dodávateľa
6,57 € 6,92 €

Az álomról


Abban a korszakban, melyet tudományelőttinek nevezhetünk, az emberek nem jöttek zavarba, ha arról volt szó, hogy az álmot megmagyarázzák. Ha felébredés után visszaemlékeztek reá, magasabb, isteni vagy ördögi hatalmak kegyes vagy ellenséges megnyilatk ozását látták benne. A természettudományos gondolkodásmód felvirágzásával ez az egész értelemdús mitológia pszichológiává alakult át, s ma a művelt emberiségnek csak igen elenyésző kisebbsége kételkedik abban, hogy az álom az álmodónak saját lelki al kotása
U dodávateľa
5,37 € 5,65 €

Totem és tabu


"Elméletek értékét alkalmazhatóságuk szabja meg. Ha ez igaz, akkor Freud pszichoanalitikus felfogásának az értékessége kétségen felül emelkedett. Minden téren, ahol az emberi lélek teljesítményeivel csak dolgunk van, új és meglepő eredményekhez juttatott a lélekelemző kutatásmód az ő sajátos módszerével. Az etnológia eddig inkább csak tények és adatok többé-kevésbé önkényesen csoportosított halmaza volt. Olyan színvonalán állt a megismerésnek, mint a pszichiátria Freud fellépése előtt. "Totem és tabu" példát mutat az etnológusoknak, arra, mennyivel értelemdúsabbá és tudományosabbá válik az óriási szorgalommal egybehordott néplélektani és néprajzi adathalmaz, ha a tudattalan lelki élettel is számoló pszichoanalízis kategóriáit alkalmazzák reá, és mennyivel közelebb visz ez a módszer a komplikált és érthetetlen néplélektani jelenségek mögött rejlő egyszerű igazságok megértéséhez." (Ferenczi Sándor)
Vypredané
6,28 € 6,61 €

dostupné aj ako:

pH - Egészség és életöröm


Ez a könyv gyakorlati útmutató, ami segít megérteni, hogyan eredményezhet a pH-értékünk szabályozása hosszantartó változásokat egészségünkben és ez hogyan hat az életörömre. A pH témája határozottan összetett, de ez a mű teljes körű ismertetést kínál mindenkinek. Segítségével megtanulhatjuk, hogyan működik a testünk a sejtek szintjén, mi szükséges az egészséges sejtek életéhez, és hogyan kapcsolódik a pH az egész életfolyamathoz, azaz hogyan élhetünk teljes EGÉSZ élete.
U dodávateľa
7,68 € 8,08 €

A grafológia könyve


"Aki már elérkezett oda, hogy egy grafológiát tárgyaló könyv bevezetését kezdi olvasni, tehát aki már komoly érdeklődéssel fordul a grafológia tudománya felé, nem is szólva arról, aki már rendelkezik grafológiai olvasottsággal, az túl van azon, hogy az íráslélektani analízist valami misztikus eljárásnak képzelje, jóslással, jövőbelátással, kártyavetéssel és ezekhez hasonlókkal vegye egyforma megítélés alá. Felmentve érzem teát magam az alól, hogy a grafológia komolyságára rámutassak és a grafológia fogalmához tapadó hamis elképzelésekkel szembeszálljak. De akinek nincsenek is kételyei a grafológiával szemben, annak is lehetnek kételyei önmagával szemben. Ha komoly érdeklődéssel fordul is a grafológia felé, szorongó érzés töltheti el, vajon elég erős és felkészült-e rá, hogy bele tudjon hatolni, fel tudja fogni, meg tudja tanulni. Ezeket is megnyugtathatom. Megtanulni, megszokni csak az írás megfigyelését kell, kifinomult szemmel azután könnyű az írásban megmutatkozó, az írásban magát leleplező emberre következtetni." (a Szerző)
U dodávateľa
6,43 € 6,77 €

Letűnt korszakok szent szimbólumai


A Föld minden pontján szimbolikus formába öntötték egyetemes elképzeléseiket az emberek. Így minden kultúrában megtalálható a négy alapelem szimbóluma -tűz, víz, föld és levegő. Ezek az elemek azután egyre több emberi tulajdonsággal ruházódtak fel, majd hangulatokat is kifejeztek, végül istenek és istennők alakjában jelentek meg. Hétköznapjainkban a szimbólumok hasznos információforrások. Szinte nem is tudatosan értelmezzük őket. Főképp a vallás területén használtak mindig is olyan szimbólumokat, amelyek különösen akkor voltak igen hasznosak, ha az emberek nem tudtak olvasni. És elődeink valóban kivételes képességekkel rendelkeztek, ha a szimbólumok értelmezéséről volt szó. A szimbólumok számunkra is épp olyan fontosak, mint a szavak - gyorsan felismerhetőek és nincsenek nyelvi korlátaik.
U dodávateľa
9,14 € 9,62 €

A láthatatlan erő


Gondolaterőnk új körülmények teremtéséhez használatakor ne feledjük a következőket:1. Bizonyosodjunk meg róla, hogy pontosan tudjuk, milyen körülményeket kívánunk megteremteni. Majd alaposan fontoljuk meg, hogy vágyaink beteljesülése milyen következményeket von maga után.2. Azzal, hogy gondolatunkat egy mentális képen időztetjük, a szellem teremtő tevékenységét ebben a középpontban összpontosítjuk, ahol erői kiegyenlítettek.3. Az elképzelés objektív elménket egyensúlyi állapotba hozza, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a szellem áramlatát tudatosan meghatározott célra irányítsuk, és őrizzük gondolatunkat az ellentétes irányú áramlatoktól.4. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy egy csodálatosan hatásos energiával van dolgunk, ami még nem bomlott fel egyetlen meghatározott formára sem, és elménk tevékenysége által olyan sajátságos formába különíthetjük el, amilyenbe csak akarjuk. Vágyképünk segít abban, hogy elménket arra fixáljuk, ahol a teremtő energia beáramlik. Mentális képünk által meghatározzuk az irányt is, amerre az érzékeny teremtő energiát tudni szeretnénk, és ezzel képünk megvalósulását bizonyossá tesszük.5. Emlékezzünk rá, hogy a helyes elképzelés esetén nem erőlködünk azért, hogy gondolatformáinkat a helyükön tartsuk. Az erőlködés gátat szab a célunknak, és egy leküzdendő ellenséges erőt sejtet, ami a vágyképünk számára kedvezőtlen körülményeket teremt.
U dodávateľa
6,03 € 6,35 €

Mi a spiritizmus?


Sir Arthur Conan Doyle, a bűnügyi történetek nagymestere Sherlock Holmes alakjának megalkotója ezúttal a túlvilággal és az elhaltak szellemével való kapcsolat létrehozásáról vall, valamint egy új vallás kialakulásáról. Elemezve a szellemtan mibenlétét és a túlvilág felépítését - így vélekedik erről: "Vagy teljes őrültségről van szó, vagy a vallásos világnézet átalakulásáról, mely tökéletesen felpáncéloz a halálfélelemmel szemben..."
U dodávateľa
6,94 € 7,31 €

Sikeres élet titka


Aki ismeri a misztikus koncentráció eredményét, elhiszi nekem, hogy a gondolatok mindenhatóak. Ha megőrizzük gondolati erőnket a legnagyobb probléma idején is - amelynek megoldása az ember feladata, tehát a földi ember egyesítése az Istennel -, akkor a kisebb dolgok a gondolati erő számára már csak játékszerek lesznek. A gondolati erő minden erő közül a legfinomabb, legtartósabb hatású a látható és a láthatatlan világ összes ereje. Minden erőnek két pólusa van: egy megerősítő (pozitív) és egy ellenző (negatív). Mindkettőt egyaránt lehet jó és rossz célokra is használni. A gondolati erőt is sokféleképpen lehet rosszul használni. Manapság sok semmirekellő teszi ezt, főleg a telepátia segítségével, hogy elérje egoista céljait, vagy azért, hogy ártson felebarátjának. E kártevők ellen nincs más védelmet nyújtó eszköz, csak a jó gondolat küldése minden teremtmény számára, mindegy, hogy barát vagy ellenség, ismerős-e vagy sem. Ezt a legnagyobb őszinteséggel kell naponta gyakorolni.
Na sklade 1Ks
5,30 € 5,58 €

Ezeregyéjszaka legszebb regéi I.


A kötet tartalma: - Hogyan születtek az Ezeregyéj meséi - Aladdin csodalámpája - A vak Abdallah és a kötélverő Hasszán - A tudománykedvelő szultán - A halász és a gonosz szellem - Az egyiptomi Ali története - A tengerjáró Szindbád - Egy kereskedő balszerencséje. Reprint kiadás.
U dodávateľa
5,11 € 5,38 €

Ezeregyéjszaka leszebb regéi II.


A kötet tartalma: - Ali Baba és a negyven rabló - Az ébenfa-ló - Dzsuder ben Ómár - Hasszán - A kereskedő és a gonosz szellem - A telhetetlenek. Reprint kiadás.
U dodávateľa
4,29 € 4,52 €

A szabadkőművesség története


A szabadkőművességnek, noha munkásságát mindig csendben az első sorok hangos lármáját kerülve folytatta, mindenesetre figyelemreméltó szerepe volt az elmúlt kél évszázad szellemi életének történetében. Mindig voltak fanatikus hívei s még fanatikusabb ellenségei. Ez a könyv arra törekszik, hogy az igazsághoz híven, a történeti adatok világánál rajzolja meg a szabadkőművesség kétszáz éves történetét azok számára, akik tudni akarják az igazat. Ez a könyv nem akar sem propaganda, sem védőirat lenni, egyedüli célja fáklyát gyújtani az éjszakában.
U dodávateľa
6,94 € 7,31 €

Okkult filozófia III. kötet


"Ha valaki hitetlensége és értelmi fogyatékossága miatt azt feltétezi, hogy kíváncsiságát könyvem nem elégítette ki, akkor ennek nem ez az írás, hanem saját tudatlansága az oka, hibát ne bennem keressen és ne mondja azt, hogy tévedésben élek vagy szándékosan valótlanságot és hazugságot írtam, inkább csak önmagának mondja el, hogy könyvemmel szemben értetlenül áll, az számára csupa rejtély és számos titokzatossága miatt zárt és talányos, tehát azt sokan rosszul értelmezik és elvesztik a megfejtéshez vezető megfelelő ösvényt. De azért rám senki ne haragudjon, hogy ennek a tudománynak igazát rejtvények formájában lepleztem le és sok helyütt szétszórtan érveltem, mivel az itt rejlő titkokat semmiképpen sem a bölcsek, hanem sokkal inkább az istentelenek elől bújtattam el, és a beszéd oly módján lepleztem le, hogy az értetlenek számára ezek a titkok rejtve vannak jelen, ezzel szemben azonban a bölcsek számára könnyen hozzáférhetők." (a Szerző)
Na sklade 2Ks
10,59 € 11,15 €