Kairosz Kiadó strana 20 z 21

Kiemelkedő jelentőségű Hilarion Alfejev metropolita könyve, amelyben a szerző - érsekként, szerzetesként és tudósként - egészen a kereszténység szívéig hatol, amikor Jézus Krisztus alakját a maga lelki mélységében, ugyanakkor történelmi valóságában tárja elénk. Őszintén remélem, hogy az ortodox keresztényeket csakúgy, mint a nyugati világ keresztényeit megérinti ez a tanúságtétel, és az Istentől egyre inkább eltávolodó világunkban sikerül megtalálniuk Krisztust. (VI. Benedek pápa) Számunkra a Jézus Krisztus születéséhez igazodó naptár használata ugyanolyan természetesnek tűnik, mint az évszakok változása, mint az, hogy reggelenként hajnalodik és esténként alkonyodik. Miért éppen Jézus Krisztus születési dátuma lett az egész világ számára az a kiindulópont, amelytől két ellentétes irányba halad a történelem: a jelenbe és a múltba? Az első és a legnyilvánvalóbb válasz: Jézus Krisztus volt a legismertebb ember az összes valaha élt személy közül. Hírneve tekintetében felülmúlt minden más történelmi személyiséget, még a leghíresebbeket is. Így van mindez annak ellenére, hogy Ő nem követett el semmilyen nagy hírű cselekedetet, nem hódított meg országokat, nem kormányzott területeket, nem írt egyetlenegy könyvet sem, nem alkotott se festészeti, se szobrászati, se zenei műveket, élete rövid volt, és emberi mértékkel mérve tragikus véget ért - egy gyötrelmes kivégzéssel. Mégis ezt az embert tartják sokan a megtestesült Istennek már kétezer éve. Világszerte templomok épültek és épülnek eme ember tiszteletére. Jézus Krisztusnak nincs vetélytársa az emberek elméjére és szívére, személyes és közösségi életükre, világnézeti és erkölcsi értékrendszerükre gyakorolt hatása tekintetében. Miben rejlik ennek az egyedülálló személyiségnek a titka? Miért van az, hogy Krisztus születése után kétezer évvel az emberek továbbra is ehhez a dátumhoz igazítják naptáruk összes d Mindezeket a kérdéseket igyekszem majd megválaszolni ebben a könyvben, amely Jézus Krisztus életrajzát tartalmazza, valamint ismerteti az Ő tanítását, szerzői megjegyzések kíséretében.

"Istenről beszélek neked ebben a könyvben, kedves Olvasó. Szeretném bemutatni, hogy mi, keresztények, kiben hiszünk, hogyan képzeljük el Őt, és hogyan éljük meg a Vele való kapcsolatunkat. Egy hihetetlen férfi elment egy szentéletű emberhez, hogy megcáfolja hitét, leleplezze elmaradottságát és eltántorítsa hitétől. A szent éppen imádkozott. Látogatója megpróbálta meggyőzni a maga érveivel, de ő így válaszolt: A Biblia nem tudott meggyőzni téged, az Egyház sem, és én sem tudlak. De gondolt csak el: lehet, hogy mindez igaz! Hát nem lenne csodálatos, ha úgy lenne?" (a Szerző)

Valamennyi kritikus egybehangzóan megállapítja, hogy ez a regény messze kimagaslik Dickens életművéből. Legutóbb Graham Greene dicsérte, mégpedig érdekes módon a stílusából indulva ki, s a többi közt a következőket mondja: titkos próza, mely az emberben olyan érzést kelt, mintha csak magának beszélne, és senki sem hallgatná különleges és határozott költői rátalálások az emlékezet muzsikája, mely nagymértékben befolyásolta Proustot. Swinburne, Proust, Shaw, Graham Greene s a hozsannákkal szemben az a tény, hogy a Dickens-kiadványok példányszámai közt a Szép remények soha nem jutott előbbre a negyedik-ötödik helyről: valamiképpen arra enged következtetni, hogy ez a könyv elsősorban az ínyencek öröme.

A szerzö összegyüjtötte e harminc év Mindszenty- tiszteletét kifejezö tények dokumentumait: ismertetést nyújt a mariazelli 1975-1991 közötti idöszakról, majd pedig teljes részletességgel az azóta eltelt, 1991-2005 közötti másfél évtizedröl. Az a kultusz, amelyröl Mindszenty bíborossal kapcsolatban beszélünk, alulról indult, a magyar társadalom különféle csoportjaiból, az egyszerü népböl éppen úgy, mint a világi és egyházi értelmiség köreiböl, teljesen spontán módon, nem felsöbb hivatalos szervektöl kezdeményezve, azok által megszervezve és fenntartva. Ez még a bíboros nyilvános, majd rabságba rejtett életében elkezdödött, és felfokozva ugyancsak a társadalom széles köreiben tovább folytatódott 1975-ben bekövetkezett halála után. Ez ma is tart, átlépve a XXI. századba. E nagy erövel és széles körben érvényesülö Mindszenty- tisztelet az 1990-es évek elejét?l cselekvésre ösztönözte a hivatalos egyházi szerveket is. A Mindszenty-kultusz erejét azonban változatlanu

Gyakran úgy érezhetjük, a szeretet az ember legnagyobb keresztje. Felelősek vagyunk szeretteinkért, aggodunk értük, odafigyelünk rájuk, miközben időnként úgy érezzük: bárcsak teljességgel a magunk urai lehetnénk, minden egyes lépésünket önállóan, mindenkitől függetlenültehetnénk meg! A szerző e könyvben ezeket a bonyolult emberi kapcsolatokat ábrázolja a saját életéből vett példákkal.

Ez a könyv még azok számára is legenda, akik nem olvasták. Szimbóluma valaminek, ami maga is szimbólum. Uz Bence igen különleges lény, aki megtestesíti és képviseli mindazt, amit az ember a székely talpraesettségről, furfangról, mentalitásról és attitűdről gondol. A regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence, a havasi pásztor életéből. Ez a csavaros eszű székely góbé, akinek azonban nemcsak az esze, de a szíve is a helyén van, a székely nép sorsát megtestesítő valóságos nemzeti hős. Csendőrrel és turistákkal, városi vadász urakkal és adóvégrehajtóval történt mulatságos esetei, vagy az övéivel, az elesett emberekkel való megindító történetei mind-mind adalékok a kisebbségi sors szorításában vergődő székelység népkarakterológiai képéhez. Ezeknek az édes-bús meséknek a háttere a havas vadregényes erdősége, ahol „szerelmek, tragédiák, az élet ezerféle változása zajlik le”. Ez Uz Bence birodalma, amelynek minden szegletét úgy ismeri, akárcsak a saját tenyerét, együtt lélegzik ezzel a tájjal, belőle nő ki, és nemcsak benne, de vele él. Nevettető kalandok, ízes székely nyelvjárás, hatásos nyelvi fordulatok, lebilincselő tájleírások, néhol balladás hangvétel jellemzik az elbeszélésfüzért, mely egy olyan író tollából származik, aki maga is a székely nép szülötte és a természet szerelmese, a természeté, amelynek kemény, de igazságos törvényei vannak – és örök, akárcsak Uz Bence figurája. „Bence nem pusztulhat el, hiszen szereti minden: az emberek, a vadak, az erdő, a csillagok, a holdacska és maga az Isten is. Különösen az Isten…”

Ez a könyv még azok számára is legenda, akik nem olvasták. Szimbóluma valaminek, ami maga is szimbólum. Uz Bence igen különleges lény, aki megtestesíti és képviseli mindazt, amit az ember a székely talpraesettségről, furfangról, mentalitásról és attitűdről gondol. A regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence, a havasi pásztor életéből. Ez a csavaros eszű székely góbé, akinek azonban nemcsak az esze, de a szíve is a helyén van, a székely nép sorsát megtestesítő valóságos nemzeti hős. Csendőrrel és turistákkal, városi vadász urakkal és adóvégrehajtóval történt mulatságos esetei, vagy az övéivel, az elesett emberekkel való megindító történetei mind-mind adalékok a kisebbségi sors szorításában vergődő székelység népkarakterológiai képéhez. Ezeknek az édes-bús meséknek a háttere a havas vadregényes erdősége, ahol „szerelmek, tragédiák, az élet ezerféle változása zajlik le”. Ez Uz Bence birodalma, amelynek minden szegletét úgy ismeri, akárcsak a saját tenyerét, együtt lélegzik ezzel a tájjal, belőle nő ki, és nemcsak benne, de vele él. Nevettető kalandok, ízes székely nyelvjárás, hatásos nyelvi fordulatok, lebilincselő tájleírások, néhol balladás hangvétel jellemzik az elbeszélésfüzért, mely egy olyan író tollából származik, aki maga is a székely nép szülötte és a természet szerelmese, a természeté, amelynek kemény, de igazságos törvényei vannak – és örök, akárcsak Uz Bence figurája. „Bence nem pusztulhat el, hiszen szereti minden: az emberek, a vadak, az erdő, a csillagok, a holdacska és maga az Isten is. Különösen az Isten…”

A jelenlegi különös konformizmus közepette az abortuszellenes embert szélsőjobboldalinak minősítik, azt pedig, aki úgy merészel nyilatkozni, hogy a homoszexualitás erkölcsileg elítélendő, szükségképpen szellemileg elmaradottnak tartják, aki legföljebb megvetésre méltó. Talán nem magánügy az erkölcs? Szabadságunknak talán nem a másoké az egyetlen korlátja? Ebben a kontextusban kényelmetlenül érzi magát a konzervatív gondolkodású ember, főként ha nem vesz részt a kultúra játékában, s nem ajándékozzák meg az (igaz, megbélyegző) "értelmiségi" titulussal.