Kairosz Kiadó strana 18 z 21
vydavateľstvo
Székelyek
"Nyirő elbeszélő művészetének megvan az a nagy ereje, amely mindjárt magához ragadja az olvasót. Semmi külön feladatot nem ad neki, nem zavarja meg rejtélyeivel. Írásainak nincsenek külön titkai. Belteljesen kibomlik mindaz, amit történetei nyújtanak
. Könnyű, varázslatos, kristályos és szivárványos folyású magyar beszéde könnyedén kap föl szárnyaira, s amikor letesz, érezzük, hogy mindent láttunk, amit meg akart mutatni nekünk."
Vypredané
10,77 €
Magyar királyok arcképcsarnoka
Szent István koronázásának 1000. évfordulóján kezdtem festeni a magyar királyok arcképcsarnokát Kaposvár
városa számára. Célom egységes stílusú, lehetőleg történelmileghitelesképsorozatvolt. 918 esztendő minden ismert írott és képes forrását igyekeztem felhasználni, a királyi pecsétektől a fényképekig. Az 1500-as évektől vannak hiteles ábrázolások. Azelőtt a hagyományra és a kor ismeretével támogatott képzeletre kellett hagyatkoznom.
Abban, hogy kit tekintek törvényes királynak és hogyan értékelem az egyes uralkodókat, a magyar történelmi
közmegegyezésre bíztam magam. A rövid életrajzokat úgy állítottam össze, hogy az arcok mögül a magyar
állam és nemzet sorsa is kibontakozzék. A képek nem élethű portrék, hanem stilizált uralkodóábrázolások,
a műfaj sok ezer éves hagyománya szerint. Tárgyuk nem a rövid életű egy ember, hanem az ezeréves magyar
királyság.
Vypredané
16,76 €
A beszélő Isten
Kegyelemben részesül az, kinek van. De élhetünk-e ily' kegyelemben? A hit ugyanis nem magától értetődő dolog, nem az emberi természet elválaszthatatlan része. Kitüntetés, kegy, ha megadatik. Ám lehet, hogy valóban hitre hivatottak vagyunk? Miként és hogyan és kivel? - teszi fel a kérdést Járai Judit jeles honfitársainknak - honfitársainknak és külhoniaknak egyaránt. Először Molnár Tamás professzornak, a keresztény civilizáció megkérdőjelezhetetlen tekintélyű történészének és vallásbölcselőjének.
Vypredané
8,80 €
Ingyen színház
Gyakran úgy érezhetjük, a szeretet az ember legnagyobb keresztje. Felelősek vagyunk szeretteinkért, aggodunk értük, odafigyelünk rájuk, miközben időnként úgy érezzük: bárcsak teljességgel a magunk urai lehetnénk, minden egyes lépésünket önállóan, mindenkitől függetlenültehetnénk meg! A szerző e könyvben ezeket a bonyolult emberi kapcsolatokat ábrázolja a saját életéből vett példákkal.
Vypredané
7,04 €
Madárnyelven
Csodálatos teremtés, jelenség a diószéni csángó ruhájában, főleg ha elkezd énekelni;
- Ugyanilyen szépek az alkotásai, vele született őstehetség;
- Nem tagadja meg azt a világot, amelyikbe beleszületett, amelyikben felnőtt, és amelyikbe most is tartozik;
- Megbecsülésnek örvend, mert emberi módon munkálkodik, a csángók hírnevét terjeszti szerte a világban, hírt visz a csángók sorsáról, hátha valaki végre felfigyel arra, ami Moldvában történik;
- Látogatás a műtermében, a készülő alkotások;
- Katrinca, kozonák és rózsaszirom;
- Diószén, a szülőfalu, a mesefalu;
- „A kis gyermekek már nem akarnak velem magyarul beszélni”;
- Mennyire élnek a hagyományok?
- A közösen mondott ima erőt ad;
- Engesztelő ünnepek;
- „Harmadrangú” emberként;
- Mikor kanyarodott a képzőművészet felé?
- „Ha rikoltanék, ki hallaná meg”?
- Román kenyeret esztek és magyarul beszéltek, mi ez a disznóság?
- A csángók nagykövete;
- „Tűnjön el innen Marika”!
- Mi segíthet a csángókon?
Vypredané
5,36 €
Lacná kniha Nagy misztikusok (-90%)
A könyv úgy mutatja be a misztikusok kiemelkedőbb lelki-szellemi nagyságait - kézzel fogható közelségségbe hozván őket -, mint hús-vér embereket, akiket csak gondolataik mélysége és életük erkölcsi vonalvezetése különböztet meg az átlagtól. Rendkívül érdekes megfigyelni, hogy - bár kulturális hátterünk valamelyest hasonló - a keleti misztikusok mennyire más szemszögből értékelnek, mint ahogyan mi megszoktuk.
Vypredané
1,54 €
15,44€
dostupné aj ako:
Talpig nehéz hűségben
Kunszabó Ferenc régi szereplője irodalmunknak. Széchenyi-életrajzát sokan a reformkori Magyarország legjobb szubjektív korrajzaként tartják számon. Sokat tett közelmúltunk fehér foltjainak feltárásáért is, éveken keresztül szerkesztette és kiadta a legendás Hunnia című folyóiratot. Ebben a könyvében jelen korunk sanyarú erkölcsi és anyagi állapotát mutatja be, sajátos stílusában. Írásaiban mégis az optimizmusé az utolsó szó, határozottan vallja ugyanis: van kiút, de ezt csak az erkölcsi és hazafias megújulás esetén érhetjük el.
Vypredané
10,38 €
A psziché él és hat
"A lélek képek egymásutánisága a legtágabb értelemben, de nem valami véletlen egymásmelletti- vagy egymás utániság, hanem egy minden mértéket meghaladóan értelmes és célszerű felépítmény, az élettevékenységek képekben kifejezett szemléletessége" (C. G. Jung)
Vypredané
4,64 €
Nagy misztikusok
A könyv úgy mutatja be a misztikusok kiemelkedőbb lelki-szellemi nagyságait - kézzel fogható közelségségbe hozván őket -, mint hús-vér embereket, akiket csak gondolataik mélysége és életük erkölcsi vonalvezetése különböztet meg az átlagtól. Rendkívül érdekes megfigyelni, hogy - bár kulturális hátterünk valamelyest hasonló - a keleti misztikusok mennyire más szemszögből értékelnek, mint ahogyan mi megszoktuk.
Vypredané
15,44 €
Lacná kniha Mindszenty - Egy "kultusz" a XXI. században (-70%)
A szerzö összegyüjtötte e harminc év Mindszenty- tiszteletét kifejezö tények dokumentumait: ismertetést nyújt a mariazelli 1975-1991 közötti idöszakról, majd pedig teljes részletességgel az azóta eltelt, 1991-2005 közötti másfél évtizedröl. Az a kultusz, amelyröl Mindszenty bíborossal kapcsolatban beszélünk, alulról indult, a magyar társadalom különféle csoportjaiból, az egyszerü népböl éppen úgy, mint a világi és egyházi értelmiség köreiböl, teljesen spontán módon, nem felsöbb hivatalos szervektöl kezdeményezve, azok által megszervezve és fenntartva. Ez még a bíboros nyilvános, majd rabságba rejtett életében elkezdödött, és felfokozva ugyancsak a társadalom széles köreiben tovább folytatódott 1975-ben bekövetkezett halála után. Ez ma is tart, átlépve a XXI. századba. E nagy erövel és széles körben érvényesülö Mindszenty- tisztelet az 1990-es évek elejét?l cselekvésre ösztönözte a hivatalos egyházi szerveket is. A Mindszenty-kultusz erejét azonban változatlanu
Vypredané
4,39 €
14,62€
dostupné aj ako:
Mindszenty - Egy "kultusz" a XXI. században
A szerzö összegyüjtötte e harminc év Mindszenty- tiszteletét kifejezö tények dokumentumait: ismertetést nyújt a mariazelli 1975-1991 közötti idöszakról, majd pedig teljes részletességgel az azóta eltelt, 1991-2005 közötti másfél évtizedröl. Az a kultusz, amelyröl Mindszenty bíborossal kapcsolatban beszélünk, alulról indult, a magyar társadalom különféle csoportjaiból, az egyszerü népböl éppen úgy, mint a világi és egyházi értelmiség köreiböl, teljesen spontán módon, nem felsöbb hivatalos szervektöl kezdeményezve, azok által megszervezve és fenntartva. Ez még a bíboros nyilvános, majd rabságba rejtett életében elkezdödött, és felfokozva ugyancsak a társadalom széles köreiben tovább folytatódott 1975-ben bekövetkezett halála után. Ez ma is tart, átlépve a XXI. századba. E nagy erövel és széles körben érvényesülö Mindszenty- tisztelet az 1990-es évek elejét?l cselekvésre ösztönözte a hivatalos egyházi szerveket is. A Mindszenty-kultusz erejét azonban változatlanu
Vypredané
14,62 €
Tények és titkok
Kristóf Attila teljes, négy évtizednél is hosszabb újságírói pályafutását a Magyar Nemzetnél töltötte, így nála kevés hitelesebb krónikása lehetne a hányatott sorsú napilapnak. Huszonkét évesen került az újsághoz, így ott élte meg szinte a teljes Kádár-korszakot, majd a rendszerváltozást, illetve az azt követő feszült éveket, és tevékeny szerepet vállalt a lap jelenlegi, konzervatív arculatának kialakításában. Így egyrészt az ő szemszögéből olvashatjuk a Magyar Nemzet kétségtelenül fordulatos, és szubjektív történetét, másrészt ez a könyv egyúttal Kristóf Attila politikai, újságírói hitvallását is tükrözi, kitérve személyes életpályájára is. A kötet jelentős részét az eredetileg a napilapban megjelent cikkeik, publicisztikái teszik ki.
Vypredané
11,66 €
Rasszista állam? - Összegyűjtött írások
Az ebben a kötetben összegyűjtött tanulmányok a Szentföldön folyó háborút az eszmék közötti világméretű harc központi színtereként mutatják be, olyan nagy jelentőségű mai fejlemények hátterében, mint az amerikai zsidóság növekvő befolyása, a baloldal hanyatlása, a globalizáció terjedése, a globalizáció-ellenes mozgalmak első lépései és a harmadik világháború kitörése Amerika és a harmadik világ között. A szerző, miközben keresi Palesztina felszabadításának lehetőségeit, egy átfogóbb célt is kitűzött maga elé: a közbeszéd felszabadítását. [...] E tanulmányok Palesztinát a világ modelljének tekintik. Olyan erők működnek itt, amelyek el akarják tüntetni az őshonos lakosságot, le akarják rombolni templomait és mecsetjeit, s tönkre akarják tenni természeti környezetét. De élnek ezzel szemben fellépő anyagi és szellemi, régi és új erők is, amelyek a legjobb embereket vonják be a Palesztináért folyó csata küzdelmeibe.
Vypredané
10,96 €
A princípiumokról I-II.
Órigenész minden idők egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb alkotója. Hatalmas műveltséggel rendelkezett, kiválóan ismerte a görög filozófiai hagyományt, ugyanakkor betéve tudta szinte az egész Szentírást.
A Princípiumokról című munkája a keresztény teológiai tanítás első rendszeres összefoglalása, melyben az isteni természettel, az angyalokkal, az emberi lélekkel, a teremtett világgal kapcsolatos alapvető kérdésekre keresi a választ. Különleges jelentősége van exegetikai és hermeneutikai munkásságának: elsőként érvényesítette a szövegkritikai elveket a Szentírás különféle szövegváltozatainak és fordításainak vizsgálatában, és egyúttal lefektette az ún. allegorikus Írásmagyarázat alapelveit.
A(z) A princípiumokról I-II. Könyv szerzője Órigenész.
Vypredané
10,76 €
Toronyiránt, lánccal
A Toronyiránt, lánccal, noha látszólag a rendszerváltás óta eltelt közel másfél évtized írásai alkotják, korántsem szoveggyűjtemény, avagy esszékötet, hanem új mű.
Vypredané
1,99 €

















