Kortárs

Ambrus Lajos: Nagy almáskönyv (2., bővített kiadás) Alma- sokat használt, mindennapi szavaink egyike. Aligha gondolkodunk el azon, valójában hány almafajtát is ismerünk fel, tudunk megnevezni. Nagyapáink gyümölcskultúrája pedig maga volt az Eldorádó, mint tenyerüket, ismerték szülőföldjük gyümölcsfajait, telepítésük, ápolásuk, betakarításuk, eltartásuk, feldolgozásuk csínját-bínját, élvezetük örömét. Ez az apáról fiúra szálló tudás, ez az örökség mára elveszett - miként a Kárpát-medence almáskertjeinek zöme is a múlté. -- Ambrus Lajos íróként több évtizeddel ezelőtt merült alá a gyümölcsészet atlantiszi őstengerébe, és azóta hozza fel írásaiban leleteit: tudósít eltűnt dicsőséges almafajtákról, kertekről és "szenvedelmes", áldozatos életű kertészekről-pomológusokról. E könyv gyümölcsészeti búvárlatainak summázata. -- Élvezetes írásai a különleges képanyag és átfogó bibliográfia mellett kicsit sem lehangoló olvasmányok: Ambrus Lajos a Tündérkert mozgalom fáradhatatlan tagjaként arra buzdít, hogy fedezzük fel, ismerjük meg, szaporítsuk, védjük, terjesszük szűkebb otthonunk, tájegységünk kivesző gyümölcsfáit, és tegyük velük szebbé életünket.

A Kossuth-díjas költő Tőzsér Árpád (1935) verseket és "versesszéket" tartalmazó új könyve az elmúlt évek terméséből válogat. Sajátos nyelvhasználat, magyar és világirodalmi kontextusba helyezett versbeszéd, karantén-lét, a "vénség lírájának" filozófiája. Mindez olyan pozícióból szólal meg, mintha "a vers homályából valóban feléd intene a költők s a mély egek szótlan istene". A kötet szellemi iránya visszafelé tart - a lét bázisa, a születés felé. "Minden idős ember előrenéz még, de hátrál attól, ami előtte van, s így végül is inkább hátrafelé lát, mintsem előre." Gondolat, költészet, létezés - ők a kötet főszereplői, úgyis mint az "utolsó ellenállók".

A történet 2030 márciusában kezdődik - az Áramszünettel, amikor minden elektromossággal működő eszköz végérvényesen tönkremegy. Szinte egyik napról a másikra eluralkodik az anarchia. Czeredi Hunor Gábor, az elbeszélő-főszereplő felismeri, hogy a túlélés mind egyedül, mind kisebb csoportokban bizonytalan: a valódi közösségek régen megszűntek, és úgy tűnik, a káosz még sokáig fog tartani. Az antiutópia apokaliptikus világával párhuzamosan bomlanak ki Czeredi életének korábbi eseményei, megelevenedik az ezredforduló körüli évtizedek Magyarországa, mindenekelőtt Szeged. Kallódó értelmiségiek, sorsok, patthelyzetek, lázadás és beletörődés kényes határvidéke egy megrekedt, vergődő társadalomban, a hanyatló civilizáció szorongatásában. Az Áramszünet csak felgyorsítja az elkerülhetetlent - de vajon mi következik azután? Bene Zoltán 1973-ban született, Szegeden él. Író, szerkesztő. Legutóbbi kötete Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai (Liget, 2016)

Két időzóna egy faluban. A falu egyik felében, Nagyszelmencen az Európai Unió, Szlovákia. A másik felében, Kisszelmencen Ukrajna. Itt a kijivi idő a hivatalos, ott a közép-európai. De a kisszelmenciek is a közép-európai szerint élnek. Az első világháború végéig az Ung vármegyei Nagyszelmenc–Kisszelmenc ikerfalu Magyarország szerves része volt. A Párizs környéki békeszerződésekkel Csehszlovákiához került. 1938–1944 között újra Magyarországhoz tartozott. Majd a Szovjetunió nyugatra tolta a határait, bekebelezte Kisszelmencet is, és átláthatatlan vasfüggönyt húzott az ikerfalu két része közé. E két nincsország öröksége az ikerfaluban a mai schengeni határ, pontosan Sztálin vasfüggönyének nyomvonalán. A kettézárt falu című dokumentumregény azt mondja el: a határ hogyan választott el gyereket a szüleitől, menyasszonyt a vőlegénytől, barátokat, haragosokat... Hívőket a templomtól, iskolásokat az iskolától – temetőt a holtaktól... Hogyan vitték a civil magyarokat hadifogolyként a gulágra, hogyan üldözték az egyházakat, a papokat... Az ikerfalu egyik felében elkezdődött történetek a túloldalon folytatódnak: hűségről és hűtlenségről, állhatatosságról és árulásról, kitartásról és föladásról beszélnek. A szerző hosszú évek munkájával illesztette össze a Szelmenc-kirakós darabjait: a huszadik század, az ezredforduló képét, amelyen láthatjuk, hogy a nagyeszmék mennyit érnek földközelben. Ahogy kisszelmenci emberünk a munkácsi sörgyár népköltészeti jelmondatát idézi: A sör már jobb, de még ihatatlan.

Jász Attila költő, esszéíró, szerkesztő (József Attila- díjas) ötvenedik születésnapjára jelent meg e méretében, formátumában és tipográfiájában is kivételes, illusztrív verseskötet. A hét ciklusba szerveződött versek számozottak, és sorszámuk ötventől indul visszafelé. A hármas-haikutól a szabadversig, prózaversig eleven s gazdag formanyelven szól a költő az érzelmek küzdelméről, a kudarcról, a szenvedésen túli értékekről, a szeretetről, az elengedésről.

"E könyv némi kárpótlást nyújthat napjaink köztörvényileg kiátkozott dohányosainak. 1937-es első megjelenése óta nincs párja hazánkban az emberiség e "bűnös" szenvedélyét taglaló részletesés szórakoztató kultúrtörténeti munkának. Remethey lelkesen védelmezi a dohányt, és ismerteti felfedezésének történetét, valamint fogyasztásának módjait, a pipázástól, szivarozástól kezdve a tubákoláson át a mindezeket háttérbe szorító cigarettázás világdivatjáig. A kötet minden részletre kiterjedő alaposságából az elmúlt közel nyolcvan év semmit sem von le, megállapításai jórészt ma is aktuálisak. Szót emel a dohány kedvező élettani hatásai mellett, cáfolni igyekszik egészségkárosító rossz hírét, és hangsúlyozza: a modern világ "idegemberének" szüksége van a füstölés nyújtotta pillanatnyi örömre és ellazulásra. Anekdoták tucatjaiban eleveníti fel a dohányzás nagy és híres alakjait, valamint a nők viszonyát a dohányzással kapcsolatban. A könyv illusztrációit korának elismert rajzolóművésze, Mühlbeck Károly készítette, amelyet kiegészítettünk korabeli dohánygyárak, trafikok és dohánytermékek fotóival." (a Kiadó)

A Balatonról Jókai 1857-ben írta: "Az egész táj mosolyog." Szigethy Gábor könyvében ugyanezt a mosolyt és tájat közelíti. "A táj néha magába ölel, néha magunkba öleljük a tájat. Másképpen mosolyog reggel a Balaton, a szőlő, az erdő, a templomtorony, a rom, s másképpen délben, délután, alkonyatkor, este. Az sem mindegy: barangolásunk során váratlanul hol bukkan elénk, mikor pillantjuk meg a magyar tenger szikrázva csillogó, haragosan hullámzó, tarajosan fodrozódó vagy bársonyosan sima víztükrét. Borokról és a Balatonról sokat tudó régi írók feljegyzéseit, írásait, könyveit olvastam - tanultam; papírra vetett mondatokba sűrítem szőlőkben, pincékben, éttermekben, a mosolygó tájon úton-útfélen, hajnalig tartó beszélgetések során gyűjtögetett balatoni boros élményeim emlékét - könyvet írok."

A Bacchus kocsmája a Kortárs Kiadó Borozgató Magyarok sorozatának első darabja. Bacchus itala az antik görög-római költői hagyomány része és kulturális identitásképző elem - a borozás kultúrája pedig a bibliai hagyományok óta ma is fontos kulturális-etnikai védjegy. Különösen a magyarság számára ez: a környező népekkel szembeni, azokról való gazdaságfilozófiai elkülönülést fejezi ki. E vidéken a magyar "a" bortermelő. Bacchus kocsmája pedig mindennapi és ünnepélyes találkozóhely a magyar hagyományban. Itt születnek a modern létértelmezések is: akár a költészetben, öröm és bú mellett, a szent és a profán találkozásában. Ahol borozgatnak, ott a közösségek sorsa, jellege is feltárulkozik: szerelem, szokás és beszédmód. Egyszerre história és irodalom és poézis; szülőföld, víz, levegő és szellemi horizont. Az egész létállapot. Irodalom és bor, ihlet és spiritualitás, táj és ember: Balassitól kezdve a Kárpát-medence borkultúrája sokszor azonos a magyar poézissel is. Borozgattak a szellemi és nem szellemi emberek mindenfelé: Pozsonytól Nagyenyedig, Szabadkától Beregszászig, Lendvától Debrecenig. És e borozgatás közben dőltek el életek és sorsok, üzletek és fogadások, helyi és országos politikák. De mindeközben a Bacchus kocsmája őrizte és ma is őrzi a mágikus élettudást arról, hogy "a bor visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmutatja hová fogunk érkezni a végső világünnepen" miként Hamvas fogalmazza.

Már a regény címe is érzékelteti: Tolvaly Ferenc a Szent Jakab-zarándoklattal elkezdett lélekútjának utolsó állomásához érkezett. Az El Camino Az Út, Tibetben a lélek,Boszporusz felett a híd, Benáresz a kapu című regényei feltárják egy-egy világvallás misztériumait, segítséget nyújtanak, hogy elmerülhessünk bennük, és ezáltal teljesebbé tehessük életünket. A főszereplő apja halála után örökségével, egy rejtélyes kulccsal a kezében, megpróbálja felkutatni származását és megtalálni önmagát, hitét, társát, otthonátVéletlenek sodorják mellé a nőt, akinek segítségével bejárja a szefárd zsidók útját. A Lélekhez a kulcs, a célba érkezés regénye.

"Érzem, változóban a világ. / Lassan már semmi sem önmaga" - szól a versbéli etruszk ifjú, Aplu, népének és kultúrájának alkonyán. Váteszként egyszerre látja a dicső és harmonikus etruszk múltat és a közelgő pusztulást, a beolvadás előjeleit, ahogyan a magasabb kultúrát bekebelezi az alantasabb, ám potensebb "rumai". Hegyi Botos Attila versciklusaiban minden egyes etruszk versre egy mai magyar ifjú vallomása felel, aki felkerekedett, hogy vágyott Itáliájában, az archaikus emlékszilánkok közt nyomát lelje annak a bizonyosságnak, annak az időtlen aranykornak, amit évezredekkel korábban már Aplu is elsiratott. A versciklusok (idő-) utazásaiban Aplu a múltból tart a barbár jelenbe, a magyar ifjú pedig egy későbbi barbár jelenből utazik a múltba.

Mostani kötete hosszú évek kiérlelt, gondosan formált líratermését nyújtja. Nyitóciklusa megrendítő gyászmunka: búcsú a haldokló édesanyától, aki szerető és fáradhatatlan, odaadó életútjával transzcendens teremtő princípiummá lényegül. Az Odaát esik ciklus már kifele tekint a lírai én: egy teljes évkör természeti mozzanatait veszi vizsgálódás alá és beágyazódásukat a nagy egészbe. A következő, az Ebben a hűlő évszakban a számadás ciklusa: miként fogadható el, tölthető be az Istentől kapott szerep, és teljesítő rendelése. Albert Zsuzsa versvilágából szépség és hit tükröződik. A világ apró, tünékeny jelenségeire-teremtményeire való töretlen odafigyelése, bátor szembenézése az élet veszteségeivel mintát kínál.

Egy Rába-parti falu, az ártériek hazája. Elesettség, kiszolgáltatottság, elmagányosodás, mindennapi küzdelmek a megélhetésért, egy kis odafigyelésért, szeretetért. Szerelmek születnek, és hunynak ki gyermekek válnak felnőtté, és felnőttek válnak, öregségükben, ismét gyermekké. Zajlik a falusi élet, mint talán mindenhol máshol. De az ártériek mégis valahogyan mások, hiszen életükben, mindennapjaikban ott a Folyó. Ross Károly szívszorító élet-írásaiban és párbeszédeiben megelevenedő és vissza-visszatérő karakterek olyan pontos metszetét adják a valóságnak, a folyóparti falu mindennapjainak, hogy orrunkban a dohos házfalak és a frissen szántott föld illatával, szemünkben egy-egy otthonka mintázatával, hallani véljük a mozgóárus érkezését és a hazatérő csorda hangjait. A séta végén pedig úgy érezhetjük: szinte mindenkit ismerünk a faluban, ott, ahol ők, az ártériek élnek.

Miféle szerelmi háromszöget rejthet egy hangszeres trió? Milyen tragédiát szül egy budai villa szuterénje és emeleti úrilakása közt nemzedékről nemzedékre továbbörökített családi feszültség? Mi lehet amögött, hogy bár a díszletezőmunkások bennrekednek színházi raktárukban, az előadás mégis zavartalanul folyik tovább nélkülük? A XX. századi drámairodalom hagyományai ONeill-i realizmus, becketti abszurd, brooki rítus magától értetődő könnyedséggel találkoznak Csikós jeleneteiben

Mind szerzőgárdáját, mind az írások jellegét és műfaját tekintve kivételesen sokszínű ez az antológia: pályakezdőktől élő klasszikusainkig közel negyven szerző vonul fel verssel, elbeszéléssel, regényrészlettel, drámával, mesével - vagy tanulmánnyal, esszével, recenzióval, sőt fordítással is. Mindegyiküket a magyar kulturális minisztérium ösztöndíjai segítették munkájuk létrehozásában 2010 és 2012 között.

Tolvaly Ferenc az El Camino - Az út, a Tibetben a lélek és a Boszporusz felett a híd című regényeinek életválsággal küzdő főszereplői előtt utazásaik során tárulkoznak fel az útkeresés és az újrakezdés lehetőségei. A lelki megrázkódtatásokkal teli, életre szóló nagy kalandok. A Benáresz a kapu Indiába visz el, és a hinduizmus ősi-élő sokrétű vallásából merít. A főhőst felesége hirtelen, látszólag magyarázat nélkül hagyta el. Gyötri a kétség, "hajtja az értelmetlen múlt, a jelen kényszere és a jövő bizonytalansága". Szinte menekül Indiába, ahol fotóművészként objektíveket cserélve "néz", de a képeket önmagán átszűrve "lát". A porban, útszélen, hamuban, garázsműhelyben, tenyérnyi járdán élők tekintetében felfénylő mosoly megérinti legbelső lényét. Kitárul előtte az isteneket mindenben maguk körül érző emberek nyugalmának titka, miközben a szeretet is többszörösen átértékelődik benne. Egy idő után nem a kétségbeesett, megcsalt férj önsajnálata, hanem a magát is felfedező férfi ír eszméléséről. Megállít egy-egy pillanatot, és megpróbálja "lélekben elraktározni és visszahelyezni élete mozaikképeit a számára újraéledő valóságba." Az olvasó a főhőssel együtt, tiszta szívvel tudja követni az utat, amely a kanyargó, színes világon, India elképesztő szegénységű és átmenetek nélkül pompázatos templomépületű városain, falvain, sivatagain keresztül vezet szent folyója, a Gangesz partjára, a lélek kapujához. Mint Tolvaly Ferenc korábbi művei, így a Benáresz a kapu is olvasás közben átélhető, önismereti-tisztulási folyamatot kínáló hatalmas zarándoklat.

Neményi Ninon könyve huszonegy sétára hívja olvasóját az angol fővárosban - de a hagyományos útikönyvektől eltérően nem az ismert nevezetességeket veszi számba, hanem ezek mögé pillant be. Eldugott, turistáktól nem látogatott utcákon méterről méterre, házról házra haladva tárja fel a város titkait, és idéz évszázados emlékeket, visz el szinte senki által nem látogatott múzeumokba, titkos kertekbe, udvarokba, és minden épületnek - sőt minden épületdísznek, szobornak, szegletkőnek, cégérnek vagy boltnak - megidéződik a maga legendáriuma. A szerényen "séták"-nak nevezett fejezetek valójában több elmélyült város- és kultúrtörténeti elemzést kínálnak: a több mint ötven éve Londonban élő szerző hamisítatlan anglomán, aki nagy kitartással gyűjtötte össze anyagát, és járta be számtalanszor a vizsgált utcákat. Ám a sok látni- és tudnivaló közepette kalauznőnk pihenőket is engedélyez: házakhoz, kocsmákhoz és elsősorban a szigetlakókhoz főződő anekdotákkal és aforizmákkal frissít fel. Testi felüdülésünkre is gondja van: felhívja figyelmünket egy-egy jobb - persze legalább kétszáz éves - kocsmára, vendéglőre, és az ott fellelhető relikviák számbavételén túl elárulja, drága-e a hely, érdemes-e beülnünk, és hogy hol mit rendeljünk. Hasznos ismeretei mellett szórakoztató olvasmány is Neményi Ninon kalauza. Lelkesedése átragad az olvasóra. Nem egyszerűen kalauzol, hanem beavat a hagyományait oly érzékenyen számon tartó és ápoló, mégis nyitott és megújulni képes brit életszemléletbe.