Kossuth Kiadó strana 49 z 230

A Szelídítésünk színhelye a működő buddhizmust mutatja meg a maga brutális mivoltában, amikor épp az ego romlására tör. Az elvonulás bizonyos értelemben prolongált meditáció, célja az ego kimetszése, a művelet gyötrelmes, sokáig tart, eredményes voltára garancia nincs. Persze ha a könyvpiacon szétnézünk, azt fogjuk látni, hogy nem mindegyik ösvény ennyire meredek. Buddhizmusról szóló irodalommal Dunát lehet rekeszteni, ez a könyv mégis unikum a maga módján, lévén ez egy fogékony, értelmes és írni tudó szubjektum beszámolója a folyamatról. Önvallomás és riport egyszerre, hiteles, meggyőző, lenyűgözően érdekes” – írja a naplóregényről Váncsa István író, publicista.   Ez a könyv betekintés egy spirituális elvonulás kulisszái mögé. A tibeti buddhista hagyományban a hároméves kurzus amolyan lámaképző. Az elvonulók tanításokat kapnak, meditációs gyakorlatokat sajátítanak el, ezeket a technikákat kitartóan gyakorolják, amikor pedig letelik a képzésük, felhatalmazást kapnak arra, hogy ők is tanítsanak. A régi korokban rendszerint szerzetesek mentek ilyen hosszú elvonulásra, akik jól ismerték az ezzel járó lemondást is. A mai, világi élethez szokott ember számára viszont szenvedés lehet bármiféle „nélkülözés”, és általában a változás, legyen az fizikai vagy mentális. Ám éppen ez a relatív szenvedés – ami nem más, mint a komfortzónából való kilépés – adja meg annak lehetőségét, hogy a gyakorló önmagát valóban megismerje, s abszolút szinten meghaladja magát a szenvedést.   Erre vállalkozott a szociológus-újságíró szerző is egy nemzetközi összetételű elvonulóközösség tagjaként. A körülmények ellenére igencsak fordulatos eseményekről, a belső tapasztalatokról és a mestere tanításairól pedig „résztvevő megfigyelőként” naplót vezetett, amelyet most meglepő őszinteséggel tár a nagyközönség elé.

Milyen árat kell fizetnie Hannah-nak a szereleméért és az elvesztett ártatlanságáért...? A tizenhét éves Hannah Lapp Pennsylvaniában, egy hagyománytisztelő amish családban nő fel, de szakítva a Régi Rend szigorú szabályaival, a zárt közösségen kívül szeretne házasodni. Három éve szerelmes a mennonita Paul Waddellbe, aki utolsó egyetemi évének megkezdése előtt megkéri a lány kezét. Hannah igent mond, bár tudja, hogy döntése örökre megváltoztatja a családjához és a barátaihoz fűződő viszonyát. Eljegyzésük estéjén szörnyű tragédia történik, ami után Hannah mindent elveszít, amiben addig valaha hitt. Olyan kérdések szövevénye feszíti, amelyekre a közösség szabályai, valamint a hitbuzgó vezetők nem adnak választ. Szóbeszédeken alapuló, koholt vádakkal árasztják el, miközben rádöbben, hogy nemcsak a családban és a közösségben változik meg a helyzete, de annak az embernek a szívében is, akit szeret. 

A Dollár a zokniban elsősorban önéletrajz, melyből kiválóan megismerhetjük Majláth Mikes László alkotó éveit, sőt a teljes életét is. Mindemellett egy sajátos Újpest-történet is, egy lokálpatrióta visszaemlékezése, és legalább ennyire család- és kabarétörténet. Regényes minilexikon a korszak humoristáiról, olyan személyes történetekkel, melyeket eddig sehol sem olvashattunk, hallhattunk. A sorok közt ragyogóan átjön a szerző stílusa, az a fokozott érzékenység a közéleti jelenségekre, az a szókimondás, önmagát sem kímélő őszinteség, amiért a humoros írásait, jeleneteit is szeretjük. Nem kétséges, hogy Majláth Mikes bárkit képes megszólítani.

A háborús veterán Niels Oxent egy hajóbalesetet követően halottnak könyvelik el. A valóságban azonban Svédország egyik szigetén fedezékbe ásta magát. Kínzó dilemma előtt áll. A rejtőzködő, ámde óriási hatalommal rendelkező dán politikai-gazdasági hálózat, a Danehof meg akart szabadulni tőle, és ha most rájönnek, hogy nem jártak sikerrel, ismét megindul ellene a hajsza. Az erőszakos hatalom nem engedheti meg magának az effajta hibát. Ráadásul a dán rendőrség is megpróbálná ráhúzni a vizeslepedőt egy olyan gyilkosságért, amelyet nem követett el.  A helyzete kilátástalan, Oxen mégis úgy dönt, felveszi a kesztyűt és küzdeni fog. Ha nem tenné, hátralevő életében menekülnie kellene, s akkor minden reménye szertefoszlana, hogy valaha is viszontláthatja a fiát. Felkutatja korábbi szövetségesét, a Rendőrségi Titkosszolgálat azóta elbocsátott nyomozónőjét, s Margrethe Franck révén további segítőkre is lel egykori főnökük, Axel Mossman személyében – akit szintén menesztettek a polgári titkosszolgálattól, illetve képbe kerül Mossman unokaöccse is. A Danehof elleni küzdelem valamennyiük életét súlyosan megnyomorította. Olyanok, mint a jégbe fagyott lángok, s csak akkor kaphatják vissza saját életüket, ha leszámolnak a láthatatlan ellenséggel, a kegyetlen hatalom rejtőzködő birtokosaival.   Kérdés, hogy mikor szabadul ki végre ez a tisztító tűz.

Ljudmila Pavlicsenko (1916–1974) a II. világháború egyik legeredményesebb szovjet mesterlövésze volt: 309 igazolt találat fűződik a nevéhez, mintegy száz német tisztet és 29 mesterlövészt lőtt le. Amikor Hitler megindította a Barbarossa-hadműveletet, abbahagyta tanulmányait, és jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Nem fogadta el a felajánlott ápolónői beosztást, ehelyett a szovjet hadseregben harcoló 2000 női mesterlövész egyike lett. Miután egy gránátszilánk megsebesítette, Moszkvába helyezték, ahol a mesterlövészek kiképzésében vett részt, emellett a háborús erőfeszítések érdekében kampányolt az USA-ban, Kanadában és Angliában. Ő volt az első szovjet állampolgár, aki járt a Fehér Házban, ahol tartós barátságot kötött Eleanor Roosevelttel. Emlékirata első kézből nyújt képet a nagy honvédő háború mesterlövészeinek sorsáról, a hadjáratokról, amelyekben részt vett, és bepillantást enged a háború politikai háttérébe is.

A kötetből az olvasó megismertheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át – bár ők is működtették.  A könyvben az olvasóval betérünk jó pár lokálba, ott leszünk a betöréseket megtervező italozásokon, és a zsákmány elpasszoláskor is. Ahogyan fel is nyomkodjuk egymást a rendőrségen, de szigorúan „jóbaráti alapon.” Lekövetjük, hogy a szocializmusban műkincsekkel csencselni vagy postát rabolni éppúgy (technikai) tudást igényelt, mint a hibákból építkezve rájönni, hogy ki is az elkövető. Megannyi életellenes bűncselekményről, darabolásról, lopásról, vérben és testnedvekben úszó pillanatokról nem kívánt tudomást venni „a szocialista tudat”, holott a tudatalattiban jelentős erők mozogtak. Ezeket is felszínre hozza, és bemutatja ez a könyv.

Az orchideák, a rózsák és a vadvirágok a növényvilág legfeltűnőbb képviselői. Intenzív színviláguk, valamint a méretükben és formájukban megmutatkozó sokféleség egzotikussá és különlegesen vonzóvá teszi őket, így a botanika rajongóinak szemében igazi kincsnek számítanak. Ez a művészien illusztrált kötet részletes és gazdagon illusztrált válogatást kínál az orchideák, rózsák és egyéb vadvirágok csoportjából. Megtudjuk a fajok közönséges és tudományos nevét, behatárolja, hogy milyen családba, alcsaládba és nemzetségbe tartoznak, illetve hol őshonosak. Részletesen bemutatja általános jellemzőiket, valamint néhány olyan érdekességet és egyedi tulajdonságot, ami különlegessé varázsolja az adott növényt.

Heidegger szerint „amikor a technika a földgolyó legtávolabbi csücskét is meghódította és gazdaságilag kizsákmányolhatóvá tette, amikor az idő (…) csupán gyorsaság, pillanatszerűség és egyidejűség, az idő mint történelem pedig teljesen eltűnt valamennyi nép ittlétéből, amikor a bokszoló a nép nagy fiának számít, amikor a milliós tömeggyűlések győzelmet jelentenek – akkor, igen, még akkor is mint valami kísértet nyúlik túl mindezeken a kísértéseken a kérdés: minek? – hová? – és mi van azután?” Csepeli György úgy látja, hogy a szingularitás eljöveteléig még nyitva marad a kérdés, hogy az ember által létrehozott hálózatra települt szuperintelligencia erősebb lesz-e teremtőjénél, vagy kialakul az emberi és a digitális együttélése. Könyvének alapkérdése: elképzelhető-e egy olyan jövő, melyben a természetes észt az élet minden területén kiváltja a mesterséges intelligencia (MI)? Ma még úgy tűnik, hogy két olyan akadály van, ami lehetetlenné teszi a MI felülkerekedését a természetes emberi észen. Az egyik, hogy a MI-alkalmazásokból hiányzik az autonóm emberi léttől elválaszthatatlan önreferencialitás, melynek középpontjában a szabad akarat áll. A szabad akarat az, ami az emberi világot a kvantummechanikai világ részecskéinek szabad világával rokonítja, kinyitva a teret a végtelen, határtalan, meghatározatlan Egy felé, melynek misztikus éjébe a preszókratikus filozófusok világítottak be máig fénylő gondolataikkal. Az emberi intelligencia MI révén történő végleges kiváltásának másik akadálya az emberi intelligencia normális eloszlása a populációkban, aminek eredményeként minden korban, minden populációban akadnak olyanok, akiknek intelligenciája messze meghaladja az átlagot. Ők azok, akik ott voltak a mesterséges intelligenciához vezető út minden állomásán, az ő zsenialitásuk nélkül az emberek még mindig hordákban csavarognának, pár száz szavas szókincsük birtokában banális dolgokról fecsegnének, életüket kitöltené a szexualitás és az erőszak. A könyv utolsó részében esik szó az emberfeletti emberről, akinek megjelenése megkérdőjelezi a feltevést, miszerint a MI nem lesz képes felülkerekedni az emberi észen. Nem kizárható, hogy az evolúció új lépéseként megjelenik az emberfeletti ember, az Ember 2.0, akiben a szabad akarat és az intelligencia maximuma találkozik. Nem valószínű, hogy az emberfeletti ember ellent tud majd mondani a transzhumanizmus csábításának, s lemond az emberi agy lehetőségeit időben és térben végtelenbe tágító bioinformatikai, nanotechnológiai, kognitív neurológiai fejlesztésekről, melyek paradox

"Látni szerettem volna Noor arcát. Az arckifejezését. Tudni szerettem volna, mire gondol, mennyire tartja magát. Nehéz volt elképzelni, hogy valaki, akinek ennyire új ez a világ, mindezt elviselje, ne roppanjon össze. Az utóbbi pár nap során kábító lövedékekkel és helikopterekkel felszerelt normálisok üldözték, egy hipnotizőr különleges elrabolta, hogy árverésen adja el, és alig szabadult, máris foglyul ejtette Leo Burnham bandája. Napokat töltött börtöncellában Leo főhadiszállásán, aztán álomport kapott a H.-val való nagy szökéshez, akinek a lakásán arra ébredt, hogy az öregember holtan hever a földön – és ettől az ijesztő sokktól tűzgolyóként robbant ki belőle a koncentrált fény (kis híján levitte a fejemet).    Alig tért magához ebből a sokkból, amikor elmondtam neki mindazt, amit H. az utolsó perceiben közölt: hogy létezik még egy utolsó üresvadász, egy V. nevű nő, és nekem hozzá kell eljuttatnom Noort, ő tudja megvédeni. V. hollétéről csak egy tépett térképdarab árulkodott H. faliszéfjéből, valamint az a néhány alig érthető szó, amelyet H. szörnyű üresréme, Horatio hörgött nekünk." Jacob nem sok támpontot talál a titokzatos és rejtőzködő V. utáni kutatásához. Segítségére vannak ugyan a különleges barátai és Vándorsólyom kisasszony, de közös múltjukból olyan szörnyetegek lesnek rájuk, akik nem csak a küldetésük teljesítésében hátráltatják őket, hanem a józan eszüket és az életüket is fenyegetik. Jacob Portman története folytatódik! A madarak tanácskozása a Vándorsólyom kisasszony-sorozat ötödik kötete.

A királynők és királynék a történelem során mindig jelentős hatalommal és befolyással bírtak, közülük mégis meglepően kevésnek jutott osztályrészül az őt megillető figyelem és hírnév. Ez a könyv e kevésbé ismert női uralkodók alakját világítja meg, akik közül sokan rafinált politikusoknak, rátermett vezetőknek vagy nagy hadvezéreknek bizonyultak, míg mások ugyanolyan gyarlók vagy kegyetlenek voltak, mint férfi társaik. A szerző negyven kiemelkedő nő életútját mutatja be. Úttörőkét, mint Szondok, az ősi koreai Silla királynője és Tudor Margit skót királyné, szabadgondolkodókét, mint Nzinga angolai királynő és Erzsébet magyar királyné, harcosokét, mint Provance-i Eleonóra angol királyné és Amina nigériai királynő, lázadókét, mint Anacaona taíno törzsfőnök és Krisztina svéd királynő, túlélőkét, mint Cartimandua, Brigantia királynője és Parr Katalin angol királyné, imázsépítőkét, mint Hatsepszut egyiptomi fáraónő és I. Erzsébet orosz cárnő, valamint vezércsillagokét, mint Elfrida angol királyné és Núr Dzsahán mogul sahfeleség.

Soha ehhez hasonló könyv nem jelent meg – nem csak Magyarországon, hanem sehol a világon. És nem is fog. Nem csak azért, mert talán megszabadulunk a járványtól, esetleg annak következményeitől, hanem mert ilyen hitelesen és felelősséggel gondolkodó szerzői gárda nem hozható még egyszer össze egy kötetben. A legkiválóbb magyar gondolkodók sokasága keresi napjaink nehéz kérdéseire a választ gazdasági, politikai, történeti elemzéseken keresztül, vagy éppen személyes tapasztalatuk alapján kifejezve reményeiket, aggodalmaikat. A 44 szerző között olvashatjuk történészek, politológusok, filozófusok, közgazdászok, írók elgondolkodtató történelmi visszatekintéseit, elemzéseit, vízióit. A szerzők között találjuk többek között Romsics Ignácot, Spiró Györgyöt, Csepeli Györgyöt, Bod Péter Ákost, Háy Jánost, Péterfy Gergelyt, Gábor Györgyöt, Bálint gazdát, Lengyel Lászlót, Várszegi Asztrikot, Ferge Zsuzsát, Vámos Miklóst, Markó Bélát, Tompa Andreát, Végel Lászlót, Ungváry Rudolfot, Lányi Andrást. Milyen világ vár ránk a koronavírus-járvány után? Milyen gazdasági, politikai és társadalmi változásokat idéz elő a járvány? Hogyan befolyásolja személyes életünket és kapcsolatainkat a bezártság, az egymástól való kényszerű távolságtartás? Hogy jutottunk ide? És mit tehetünk, hogy csökkentsük egy hasonló világjárvány kialakulásának lehetőségét? A kötet segít az olvasónak fogódzót találni egy olyan időben, amikor kérdésessé válik és megváltozik mindaz, amihez hozzászoktunk. Fogódzót ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, milyen lehet a világ a vírus után, és milyen világot szeretnénk magunknak és az elkövetkező nemzedékeknek.

„A mondatok között lesznek olyan passzusok, amelyek sorscsapásként tépázták meg vagy küldték padlóra formálódó személyiségemet. Akadnak olyanok is – mint látod majd –, amelyek utat mutattak, és fényként jelentek meg, amikor a legnagyobb volt a sötétség körülöttem.”   Különleges kötetet tart kezében az olvasó, mert ezt egy pszichológus írta a saját lelkéről. E könyv 100 életesszenciát tartalmaz, amely gyökerestül változtatta meg a szerző életét. Tükröt tart, amelybe pillantva némiképp mi is változhatunk, továbbá töprengésre késztet, hogy miként képes a pokolba küldeni vagy a mennybe emelni egy-egy mondat, amelyet nekünk címeznek. Olykor fájdalmasan és szemtelenül őszinte, máskor humorosan könnyed stílussal ismerjük meg a transzgenerációs téglák sorskönyvi hatását, és jutunk el a lélek szubjektív igazságához, mozgatórugóihoz, miértjeihez. Ez a könyv a miértekről szól.

Ha csak pár napot tudunk eltölteni a kínai fővárosban, szinte kizárt, hogy ne kerítsünk sort Peking egyik, ha nem „a” legfőbb nevezetességére, az éppen idén hatszáz éves Tiltott Városra. Amióta közönséges földi halandók is beléphetnek a néhai félistenek birodalmába, mindig nagy itt a nyüzsgés. Vannak, akik pár óra alatt „kipipálják” a veretes emlékmű-rengeteget, de vannak olyanok is, akik több napot szentelnek eme csodára. Az 1406 és 1420 között 72 hektáron épült császári komplexum 980 megmaradt épületből – köztük több mint 90 palotából, bennük 8707 helyiségből – áll, amelyet a helyi népnyelv tréfásan „9999 és fél szobás” palotának nevezett, mivel 10 ezer szoba csakis a mennyekben lehetett. Szolgáljon irigylésre méltó előnyünkre, hogy lassan száz esztendeje a magunkfajták is betehetik a lábukat arra a térre, ahová évszázadokon át csak a császári család, a rokonaik, a kényes gonddal válogatott alkalmazottaik, cselédeik vagy eunuchjaik nyerhettek bebocsáttatást. Persze nem árt szakavatott kísérőbe kapaszkodnunk, hogy megértsük a sárkányok és teknősök, darvak és elefántok, színek és formák szédítő kavalkádját. Az album lapozása közben Kocsis András Sándor – az utazás, a szobrászat és a fotózás szerelmese – fotói, valamint Benda László szakújságíró összeállítása révén mélyebb bepillantást nyerhetünk a palotanegyed rejtekeibe, esetleg korábban itt szerzett élményeinket is feleleveníthetjük.  

A 2010-ben hatalomra került Fidesz politikájának egyik pillére a sport. Az ellenzék számára pedig a politikai konfliktusteremtésre alkalmas terület, elvégre a stadionépítések, a tao, az egyéb szakpolitikai befektetések száz-, ezermilliárdos tételt jelentenek a költségvetésből, miközben a korrupció gyanúja is kíséri a beruházásokat. A könyv arra vállalkozik, hogy áttekintse, Orbán Viktor rajongó szeretetén túl mire szolgál a sport a korszak uralkodó narratívájában, valójában mi a célja az intézkedéssorozatnak, milyen eszmei alapon építkezik a sportpolitika, és hogy létezhet-e ennek baloldali ellentörténete.

Vannak hősök – és vannak a görög héroszok Stephen Fry a görög mitológia kezdeteit elbeszélő Mítosz című könyve után a Héroszok történeteivel folytatja a mesélést. Az isteni származású hősök csodálatos kalandjai és halhatatlan hőstettei Fry könnyed, egyúttal lebilincselő stílusában hol humoros gellert kapnak, hol romantikusan szomorúak. Mindent megtudunk, amit tudnunk kell a héroszokról: mi volt Héraklész tizenkét munkája, miért változtat kővé Medusza pillantása, és hogyan fejtette meg Oidipusz a szfinx rejtélyét. Hogyan szerezte meg meg Jaszón és az Argó legénysége az aranygyapjút. Hogyan győzött le Atalanté minden férfit futóversenyben, és hogyan járt túl mégis az eszén egy fiú pár aranyalmával. Izgalmas csaták, félelmetes labirintusok és vérfagyasztó szörnyek várnak ránk. Megfejthetetlennek tűnő kérdésekre kereshetjük a választ ezekben az örökké aktuális legendákban, egyúttal megtudhatjuk, mire képes az ember.

A Meryl Streep, Hollywood királynője magával ragadó, inspiráló portré az élő legendáról és színészi játékáról. Bemutatja a félelmet nem ismerő színésznő elsöprő sikert arató, ikonikus filmszerepeit, feminista elhivatottságát és azt a tagadhatatlan hatást, amit a popkultúrára gyakorolt. Meryl Streep korunk legünnepeltebb színésznője. Valóságos kaméleonként olvad bele minden egyes szerepébe. Soha nem játszik kétszer ugyanúgy. Kifinomult eszköztárát latba vetve egy sor dinamikus, bonyolult női karaktert jelenít meg, legyen az fiktív vagy valóságos személy: Joanna Kramer, Sophie Zawistowska, Karen Silkwood, Julia Child, Margaret Thatcher vagy Florence Foster Jenkins. Nem alkuszik meg, nem bújik olyan mellékszereplők bőrébe, amelyekkel más színésznőknek be kell érniük: a támogató feleség, a támogató anya vagy a támogató, ám egyetlen mozdulattal lecserélhető szerető karakterébe. Streep ilyesmit nem hajlandó eljátszani. Az egykori különc, göndörhajú külvárosi tinédzser a Vassar és a Yale Egyetem dráma tagozatának színpadán nőtte ki magát feltörekvő naivává. A 60-as és 70-es évek nőmozgalmának virágkorában vált felnőtté, és akkor is nyíltan vállalta feminista elkötelezettségét, amikor ez még nem volt divat. A korai sikereket követően, negyvenéves korára – amikor sok főszerepet játszó színésznő ragyogása elhalványul – Streep még inkább előretört, egyre érettebb és jobb lett. Olyan szerepeket vállalt, amelyek valóban érdekelték, miközben számtalan rangos díjat és elismerést zsebelt be.