Kulcslyuk Kiadó

Túlterhelt, ingerekkel és problémákkal elárasztott életünkben az egyik legalapvetőbb közös élmény a kimerültség. Sokan érezzük úgy, hogy elfáradtunk, és már nem elég pár nyugodt éjszaka vagy egy-két hét szabadság, hogy kipihenjük magunkat. Ez a fajta fáradtság ugyanis nem átmeneti jelenség, hanem egyre inkább napjaink alapállapota.A kiégés fogalmát még ma is hajlamosak vagyunk a munka világához kötni, noha az azt kísérő kimerültség más életterületeken is könnyen megjelenhet. Ott is, ahol talán nem számítanánk rá: a legközelebbi kapcsolatainkban.Szabó-Bartha Anett könyve ezt a sokak számára ismerős, mégis ritkán kimondott tapasztalatot járja körül: azt a szürke zónát, ahol a párkapcsolat még működik, de már egyre kevesebb benne a lendület és az öröm. Próbálunk helytállni, ám ezért egyre többet kell feladnunk magunkból. És bár szeretjük a másikat, mind gyakrabban érzünk megkönnyebbülést, ha egy estét nem kell vele tölteni.A pszichológus-párterapeuta szerző feltérképezi, hogyan lesz a közelségből megszokás, a figyelemből feladat, az együttlétből logisztika – és végül teher. Azt a folyamatot követi végig, ahogyan két ember fokozatosan elveszíti azokat a belső erőforrásokat, amelyek élővé tesznek egy kapcsolatot. Hiszen ezt éppen azért olyan nehéz felismerni, mert nincs egyetlen pont, ahol elromlik. Ahogyan egyetlen mindent megmagyarázó ok sincs: a kiégésben éppúgy szerepet játszhatnak jelenlegi életformánk sajátosságai és a mindennapi túlterheltség, mint a sémáinkból fakadó működésmódjaink.A könyvben bemutatott helyzetek zavarba ejtően ismerősek, a felismerés pedig meghökkentő lehet: az a fáradtság, amelyet eddig a külvilágnak tulajdonítottunk, talán már ott is jelen van, ahonnan a feltöltődést reméljük: a párkapcsolatunkban. Ám ha ezt idejében észrevesszük, az eltávolodás nem kell, hogy végleges legyen – van visszaút egymáshoz.A szerző: klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője, a nagysikerű Sémakémia című könyv szerzője

"Be kell vallanom: a mai kamaszok világa engem is gyakran zavarba ejt. Gyorsabb, zajosabb és átláthatatlanabb, mint az, amelyikben mi nőttünk fel. Más csatornákon, más nyelven kommunikálnak, és sokszor úgy tűnik, mintha láthatatlan falak választanának el minket egymástól. Mégis, ha mélyebbre nézek, felismerem bennük ugyanazokat a vágyakat, amelyek serdülőként engem is éltettek: hogy lássanak, értsenek, szeressenek. A különbség talán csak annyi, hogy nekik jóval nagyobb zűrzavarban és nyomás alatt kell boldogulniuk, mert azóta sokkal bonyolultabb és fenyegetőbb lett a világ. Nem csoda, hogy mi, szülők, pedagógusok gyakran tanácstalanul keressük az utat hozzájuk.Ez a könyv ebből a keresésből született. Abból a vágyból, hogy elérjük őket. Arra hívom az olvasót, hogy induljunk el egy közös úton, ahol nemcsak a gyermekeinket fedezhetjük fel újra, hanem saját elfelejtett részünket is. A bizonytalant, a lázadót, a sebezhetőt: belső kamaszunkat, aki még mindig bennünk él. Meggyőződésem, hogy mindig van esély újra egymásra találni, ha elég nyitott szívvel akarjuk megérteni a másikat – és önmagunkat. Hiszen végső soron csak egymás által ismerhetjük meg igazán, kik vagyunk. Tartsanak velem ezen az úton!"A neves pszichológus új könyvében a legfrissebb kutatási eredményekre, a gyakorló pedagógusok tapasztalataira és saját személyes élményeire támaszkodva térképezi fel, milyenek is a mai (kis)kamaszok.Lényegre törően gyűjti össze mindazt, ami segíthet megérteni belső világukat és kapcsolatot teremteni velük. A prepubertáskor és pubertáskor klasszikus jellemzőin túl bőségesen foglalkozik a modern jelenségekkel is: a “digitális kamaszkorral” és következményeivel; az elharapózó online és offline zaklatással; valamint az érzelmi túlterhelődésből és reményvesztetteségből fakadó mentális problémákkal.Nem kerüli tehát a nehéz témákat – ám derűs, optimista személyisége átszövi a sorokat, és helyet kapnak a tőle megszokott szórakoztató történetek is. Hiszi, hogy a problémákat tisztán kell látnunk, ugyanakkor szükségünk van életkedvre és reményre is. 

Szeretnéd jobban érezni magad a bőrödben, de nem tudsz vagy nem akarsz beszélgető terápiára járni? Esetleg jársz, de nyitott vagy egy olyan módszerre is, amely ott segít, ahol a szavak ereje véget ér? Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan válhat a futás a mentális egészséged helyreállításának és fenntartásának egyik legjobb eszközévé. A Fejes Dóra által megalkotott FDRT Futóterápia tudományos alapokon nyugvó módszer, amely segít leküzdeni a szorongást és a depressziót ellenállóbbá tesz a stresszel szemben támogatja a gyász és a traumák feldolgozását addikciók és kiégés esetén is hatékony javítja a memóriát és koncentrációt serkenti a szellemi frissességet és a kreativitást "boldogsághormonokat" termel, visszaadja az életkedvet Az olvasmányos, élményszerű kötet egyaránt hasznos: Kezdőknek, akik az első lépésekhez keresnek útmutatást Gyakorlott futóknak, akik új, lelki dimenziókat szeretnének felfedezni A kötet egy teljes önsegítő programot kínál - olyan, akár egy személyi edző és pszichológus a zsebedben. Lépésről lépésre végigkísér egy egészséges, fenntartható futórutin felépítésének folyamatán Mentális stratégiákat kínál az elakadásokon való átlendüléshez, a "nincs kedvem" és a "nem bírom" pillanatok leküzdéséhez Sokféle konkrét gyakorlatot tartalmaz, a mindful futástól kezdve a légzéstechnikákon és az alvásjavításon át a reziliencia-fejlesztésig A Futóterápia megmutatja, hogyan veheted vissza az irányítást, amikor úgy érzed, kicsúszik a lábad alól a talaj. Ráadásul nemcsak a lelket gyógyítja, hanem védi a szívet, erősíti az immunrendszert, lassítja az öregedést, és évekkel meghosszabbíthatja az életed. Nem kell hozzá különleges tehetség vagy sportos alkat, csak egy döntés, hogy esélyt adsz ennek a "pozitív függőségnek". Hamarosan megtapasztalhatod, hogy minden egyes futólépés közelebb visz a testi-lelki egyensúlyhoz, és újra jól érezheted magad a bőrödben. Csak húzd fel a futócipőt!

A párkapcsolatban a sebezhetőség választott formáját éljük meg. Önként engedjük közel magunkhoz a másikat, érzelmileg védtelenebbé válunk, és bízunk benne: nem él vissza vele. Ha ez mégis megtörténik, és a bizalom megsérül, akkor vele együtt nemcsak a kapcsolat, hanem az önmagunkról alkotott kép, a múlt és a jövő is megrendülhet.Ennek gyakori formája, amikor az egyik partner (többnyire titokban) valaki más felé fordul a figyelmével, az érzelmeivel, a vágyaival – és akár testileg is. Ha ez kiderül, az olyan fájdalommal járhat, a társ annyira elárultnak, cserbenhagyottnak érezheti magát, hogy az érdemi párbeszéd gyakran ellehetetlenül. Csak a kölcsönös vádaskodás marad – ami viszont nem segít megérteni, hogy valójában miért történt, ami történt.Pedig ilyenkor sok jellegzetes kérdés merülhet fel a megcsalt félben:Miért nem vettem észre, hogy valami nincs rendben? Mi van abban a másikban, amit bennem nem talált meg? Hazugság volt minden, amit addig közösen éltünk meg? Ha tényleg szeretett, hogyan tehette ezt meg velem? Én tudom-e még szeretni őt, ha ezt tette velem? Vissza lehet-e építeni a bizalmat, ha egyszer már elárulták? És ha igen… egyáltalán vissza-e akarom kapni még ezt a kapcsolatot? Ha pedig nem, hogyan tudok új alapokra építeni egy másikat, hogy mindez ne ismétlődjön meg?És a félrelépőben is:Miért volt szükségem valaki más tekintetére ahhoz, hogy újra érezzem: élek? Miért könnyebb titkolózni, mint kimondani, hogy valami hiányzik? Tényleg azt a másikat akartam – vagy csak azt, aki én voltam mellette?13 évvel ezelőtt erről a témáról írtam az első könyvemet, Hűtlenség címmel. Akikhez eljutott, azoktól számos pozitív visszajelzést kaptam, miszerint kapaszkodót jelentett számukra életük egy nehéz időszakában. Ám azt is sokan mondták, hogy bár érdekelte volna őket, a problémát nevén nevező címe túlságosan fájt, ami nem kedvezett annak, hogy szívesen leemeljék a polcról.Mivel a kötet a széthulló kapcsolatok korában (sajnos) még aktuálisabb lett, ebben az átdolgozott és bővített második kiadásban új címmel kívánom újra útjára indítani ezt a fontos témát. Könnyű válaszokat nem ígérek, de bízom benne, hogy segíthetek a megértésben, a feldolgozásban és a döntésben. 

Túlterhelt, ingerekkel és problémákkal elárasztott életünkben az egyik legalapvetőbb közös élmény a kimerültség. Sokan érezzük úgy, hogy elfáradtunk, és már nem elég pár nyugodt éjszaka vagy egy-két hét szabadság, hogy kipihenjük magunkat. Ez a fajta fáradtság ugyanis nem átmeneti jelenség, hanem egyre inkább napjaink alapállapota. A kiégés fogalmát még ma is hajlamosak vagyunk a munka világához kötni, noha az azt kísérő kimerültség más életterületeken is könnyen megjelenhet. Ott is, ahol talán nem számítanánk rá: a legközelebbi kapcsolatainkban. Szabó-Bartha Anett könyve ezt a sokak számára ismerős, mégis ritkán kimondott tapasztalatot járja körül: azt a szürke zónát, ahol a párkapcsolat még működik, de már egyre kevesebb benne a lendület és az öröm. Próbálunk helytállni, ám ezért egyre többet kell feladnunk magunkból. És bár szeretjük a másikat, mind gyakrabban érzünk megkönnyebbülést, ha egy estét nem kell vele tölteni. A pszichológus-párterapeuta szerző feltérképezi, hogyan lesz a közelségből megszokás, a figyelemből feladat, az együttlétből logisztika - és végül teher. Azt a folyamatot követi végig, ahogyan két ember fokozatosan elveszíti azokat a belső erőforrásokat, amelyek élővé tesznek egy kapcsolatot. Hiszen ezt éppen azért olyan nehéz felismerni, mert nincs egyetlen pont, ahol elromlik. Ahogyan egyetlen mindent megmagyarázó ok sincs: a kiégésben éppúgy szerepet játszhatnak jelenlegi életformánk sajátosságai és a mindennapi túlterheltség, mint a sémáinkból fakadó működésmódjaink. A könyvben bemutatott helyzetek zavarba ejtően ismerősek, a felismerés pedig meghökkentő lehet: az a fáradtság, amelyet eddig a külvilágnak tulajdonítottunk, talán már ott is jelen van, ahonnan a feltöltődést reméljük: a párkapcsolatunkban. Ám ha ezt idejében észrevesszük, az eltávolodás nem kell, hogy végleges legyen - van visszaút egymáshoz.

Miért küzd egy ADHD-s gyerek bizonyos területeken nehézségekkel, miközben más dolgokban ragyogóan - akár kimagaslóan - teljesít? És mit jelent valójában "másképp gondolkodni"? A két gyermek-neuropszichológus szerző hiánypótló, többszörös díjnyertes könyve gyerekbarát nyelven, gyönyörű illusztrációk segítségével adja meg a kérdésekre a választ. Az általános iskolás korú gyerekeknek - és szüleiknek, pedagógusaiknak - szóló kötet a legfrissebb idegtudományi kutatások eredményeit fordítja le érthető magyarázatokká, miközben lebontja az ADHD-t övező félreértéseket és tévhiteket. Bemutatja, hogyan fejlődik az agy, mit jelent ADHD-val élni, emellett beszélgetésindító kérdéseket, hasznos eszközöket és gyakorlati stratégiákat kínál, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok együtt találhassanak működő megoldásokat. Ami pedig legalább olyan fontos: önbizalmat is ad. Rávilágít, hogy az ADHD nem hiba vagy hiányosság, hanem az agy másfajta működése, amely kihívásokat, de különleges erősségeket is hordoz. A másképp gondolkodók nemcsak másképp látják a világot - gyakran ők azok, akik előre is viszik azt. "Ha a gyermeked ADHD-val él, és szeretnél segíteni neki megérteni, hogy mit is jelent ez, akkor e könyv a legalapvetőbb olvasmány. Képregényszerű formátuma könnyen érthető, szórakoztató és kiegyensúlyozott képet ad a 'másképp gondolkodásról'." Richard Guare neuropszichológus, az Okos, de szétszórt szerzője "Ezt a könyvet minden olyan családnak ajánlani fogom a praxisomban, akik most kezdik megismerni és elfogadni az ADHD-t. Bár elsősorban gyerekeknek készült, az érthetően bemutatott idegtudomány és a játékos illusztrációk a szülőket is arra ösztönzik, hogy új szemszögből tekintsenek gyermekük végrehajtó funkciókkal kapcsolatos nehézségeire. A Másképp gondolkodók: ADHD minden érintett család számára alapolvasmány, és méltán érdemel kiemelt helyet minden szakember várótermében és rendelőjében." Catherine McCarthy, gyermek- és ifjúsági pszichológus

Igazi varázskönyvet tartasz a kezedben, mely játszani hív és minden oldalon új meglepetést tartogat! Rázd meg, dörzsöld meg, koppints rá vagy énekelj neki egy dalt - aztán nézd meg, mi történik a következő oldalon! Hintáztasd a bárányt, szabadítsd ki a pillangót, mentsd meg a kisegeret a macskától! Nico Sternbaum Rázd meg az almafát! című interaktív könyve a német gyerekek után a magyarok szívét is meghódította, a szülői beszámolók szerint sokak elsőszámú kedvence lett. A mesekönyvsorozat második darabja, a Hintáztasd a bárányt! hasonlóan lebilincselő kalandokat ígér, miközben játékosan fejleszti a kicsik mozgását, figyelmét és beszédkészségét. A közös olvasás során a gyerekek úgy érezhetik, ők irányítják a mesét - és minden lapozással újabb sikerélményt élhetnek át. Fejlesztési előnyök: - Mozgáskoordináció: rázás, kopogás, döntögetés - Koncentráció: a feladatok lekötik a figyelmet - Nyelvi fejlődés: a közös olvasás és beszélgetés fejleszti a beszédkészséget

Lehet, hogy az állandó szorongás, rossz közérzet és reményvesztettség, amelyet ma sokan érzünk, valójában nem egyéni probléma, hanem jogos reakció egy beteg, erkölcsileg züllött világra? Talán nem is azt kellene gyógyítani, aki ilyen sötét időkben rosszul érzi magát, hanem azt, aki minden szörnyűséghez gondtalanul alkalmazkodik, és vidáman lubickol a mocsárban? - teszi fel a kérdést Popper Péter, aki "keserű gyógykönyvében" azt veszi számba, hogy "miféle szelek havazzák ránk rosszkedvünk telét". Popper a klasszikus Európát nem földrajzi egységként, hanem karakterként, lelki alkatként határozza meg. Éppen ezért álláspontja szerint Európa valójában akkor kezdett hanyatlani, amikor elveszítette belső mércéjét. Amikor a bűntudat eltűnt, a nyelv fegyverré, a gondolkodás pedig kényelmetlen és kockázatos szokássá vált. Amikor az európai ember elfelejtette, melyik az a pont, amelyet nem szabad átlépni. A könyv hosszú ívben rajzolja meg az utat attól az embertől, aki még képes volt együtt élni belső ellentmondásaival a modern tömegemberig - Popper szóhasználatával: tökjaniig -, aki már minden kételytől meg akar szabadulni. Aki nem vívódik, hanem igazodik; nem érvel, hanem jelzőkkel minősít; és morálisan infantilis, kívülről irányítható emberként mindig azt lesi, mit szólnak a viselkedéséhez mások. Önmagáért erkölcsi felelősséget nem vállal - parancsra tettem, mondja, ha szorul a hurok. A szerző viszolyogva ír a mindent ellepő locsogás kultúrájáról, a rongyosra koptatott, gyakran értelmüket vesztett szavak tömegéről, amellyel korunk gyermekei leplezik a mondanivaló hiányát. Az "egykönyvű" emberekről, akik úgy tanítanak, vezetnek, informálnak, hogy sosincs kétségük magukban, öntudatosan képviselik az "egyetlen igazságot", amelyet ismernek. A "percemberkékről", akiket csakis a pillanatnyi siker, a buksza tömöttsége igazol - s ha elmúlik a siker, lesoványodik a buksza, úgy tűnnek el, hogy senki sem emlékszik rájuk. A nagyszájú, nagyra bíztató prófétákról, akikről végül mindig kiderül, hogy meglehetősen kicsik, reszkető önbizalmúak és kisebbségi érzésektől meggyötörtek. És persze vizsgálja az egyén lehetőségeit: mit tehet, ha viszonylag egészséges lélekkel szeretne túlélni egy beteg világban? Van-e számára remény?

Lehet, hogy nem is ott van a probléma, ahol keresed? A világhírű John Bradshaw klasszikussá vált műve (mely most először érhető el magyar nyelven) szokatlan nézőpontból közelít az önismerethez, ugyanis nem az egyént, hanem a család működését állítja a középpontba. Abból a felismerésből indul ki, hogy személyiségünket és döntéseinket alapvetően befolyásolja az a családi környezet, amelyben felnőttünk. Éppen ezért, amíg nem látjuk át annak működési sajátosságait, addig a sajátunkat sem érthetjük igazán. A család Bradshaw nézőpontjából egy önszabályozó rendszer, amely saját fennmaradására törekszik. Tagjai tudattalanul is olyan szerepeket vesznek fel, melyek a család működését stabilizálják - gyakran saját szükségleteiket is feláldozva a rendszer egyensúlyáért. Ami tehát egyéni szinten probléma (például az érzelmek elfojtása, a túlzott alkalmazkodás és felelősségvállalás, a kontrollkényszer, a láthatatlanná válás, sőt akár a függőség), az a család szempontjából lehet érthető működés, mely az összeomlás elkerülését szolgálja. Kimondatlan szabályok határozzák meg, ki lehet erős, ki gyenge, ki hordozhat feszültséget, és kinek kell "rendben lennie". Ezek pedig nem tűnnek el a felnőtté válással: beépülnek az önbecsülésünkbe, a kapcsolatainkba, sőt abba is, amit egyáltalán normálisnak tartunk. A könyv egyik legfontosabb felismerése, hogy sok személyes probléma nem egyéni kudarc vagy pszichológiai rendellenesség, hanem tanult hűség egy rosszul működő rendszerhez. Bradshaw segít tudatosítani ezeket a régi, soha meg nem kérdőjelezett szabályokat - mert változtatni csak azon lehet, amit világosan látunk. A rendszerszintű önismeret lehetővé teszi, hogy elválasszuk valódi énünket attól a szereptől, amelyet a családban kényszerűen vettünk fel. Ha megértjük származási családunk működési dinamikáit, esélyt kapunk arra, hogy ne ismételjük automatikusan a múltat - és mind saját életünket, mind szeretteinkét kedvezőbb irányba fordítsuk. A kötetből a megjelenése óta több mint másfél millió példány kelt el az Egyesült Államokban, és több amerikai egyetemen ajánlott olvasmány.

A párkapcsolatban a sebezhetőség választott formáját éljük meg. Önként engedjük közel magunkhoz a másikat, érzelmileg védtelenebbé válunk, és bízunk benne: nem él vissza vele. Ha ez mégis megtörténik, és a bizalom megsérül, akkor vele együtt nemcsak a kapcsolat, hanem az önmagunkról alkotott kép, a múlt és a jövő is megrendülhet. Ennek gyakori formája, amikor az egyik partner (többnyire titokban) valaki más felé fordul a figyelmével, az érzelmeivel, a vágyaival - és akár testileg is. Ha ez kiderül, az olyan fájdalommal járhat, a társ annyira elárultnak, cserbenhagyottnak érezheti magát, hogy az érdemi párbeszéd gyakran ellehetetlenül. Csak a kölcsönös vádaskodás marad - ami viszont nem segít megérteni, hogy valójában miért történt, ami történt. Pedig ilyenkor sok jellegzetes kérdés merülhet fel a megcsalt félben: Miért nem vettem észre, hogy valami nincs rendben? Mi van abban a másikban, amit bennem nem talált meg? Hazugság volt minden, amit addig közösen éltünk meg? Ha tényleg szeretett, hogyan tehette ezt meg velem? Én tudom-e még szeretni őt, ha ezt tette velem? Vissza lehet-e építeni a bizalmat, ha egyszer már elárulták? És ha igen... egyáltalán vissza-e akarom kapni még ezt a kapcsolatot? Ha pedig nem, hogyan tudok új alapokra építeni egy másikat, hogy mindez ne ismétlődjön meg? És a félrelépőben is: Miért volt szükségem valaki más tekintetére ahhoz, hogy újra érezzem: élek? Miért könnyebb titkolózni, mint kimondani, hogy valami hiányzik? Tényleg azt a másikat akartam - vagy csak azt, aki én voltam mellette? 13 évvel ezelőtt erről a témáról írtam az első könyvemet, Hűtlenség címmel. Akikhez eljutott, azoktól számos pozitív visszajelzést kaptam, miszerint kapaszkodót jelentett számukra életük egy nehéz időszakában. Ám azt is sokan mondták, hogy bár érdekelte volna őket, a problémát nevén nevező címe túlságosan fájt, ami nem kedvezett annak, hogy szívesen leemeljék a polcról. Mivel a kötet a széthulló kapcsolatok korában (sajnos) még aktuálisabb lett, ebben az átdolgozott és bővített második kiadásban új címmel kívánom újra útjára indítani ezt a fontos témát. Könnyű válaszokat nem ígérek, de bízom benne, hogy segíthetek a megértésben, a feldolgozásban és a döntésben.

Az olvasó a nagy sikerű Mit kezdjünk a...? sorozat negyedik kötetét tartja a kezében. A pszichológus-pedagógus szerzőpáros az akaratosság, a szorongás és az agresszió témája után ezúttal a testvérféltékenység kezeléséhez kínál gyakorlati segítséget. A téma minden többgyermekes családban aktuális, hiszen a testvérek közötti kisebb-nagyobb konfliktusok szinte elkerülhetetlenek - ugyanakkor korántsem jelentenek megoldhatatlan problémát. Deliága Éva integratív gyermekterapeuta sok éves szakmai praxisára támaszkodva mutatja be, mit tekinthetünk természetes testvérdinamikának, és hogyan különböztethetjük meg az ártalmatlan versengést a komolyabb aggodalomra okot adó jelenségektől. Konkrét példákon keresztül segít eligazodni a gyerekek közötti konfliktusokban, és jól működő eszközöket kínál azok kezeléséhez. Különös hangsúlyt helyez arra, hogy miként készíthetjük fel nagyobb gyermekünket a kistestvér érkezésére. Útmutatást ad, hogyan alakíthatunk ki igazságos és biztonságot nyújtó családi légkört, és milyen módszerekkel ösztönözhetjük gyermekeinket az együttműködésre és egymás elfogadására. Szülőként így hatékonyan segíthetünk abban, hogy a féltékenységből fakadó alkalmi feszültségek dacára erős kötődés és valódi szövetség alakuljon ki a testvérek között. A könyv második felében újabb kalandokkal térnek vissza a gyerekek kedvencei, a bájos, szeretetre méltó figurancsok. Lovász Hajnalka meséiben ezúttal a testvérféltékenység, a versengés és az összecsapások témája kel életre: a zoknifigurák olykor vitatkoznak, rivalizálnak, nehezen viselik az új jövevény érkezését - de aztán mindig felcsillan a békülés, a közös játék és a szeretetteljes összetartozás lehetősége.

E pszichológusok által megálmodott, különleges határidőnapló nemcsak arra szolgál, hogy feljegyezd a fontos időpontokat és teendőket, hanem egy teljes évig támogat abban, hogy még közelebb kerülj önmagadhoz. Tizenkét kulcsfontosságú témakör mentén, a hétköznapokba beépíthető kreatív gyakorlatokkal és közérthető pszichológiai ismertetőkkel mélyíti el az önismereted. Az alapoktól kezdve, az önmagaddal és másokkal való kapcsolat mélyítésén át juthatsz el életed kibontakoztatásáig. Akkor vághatsz bele és olyan ütemben haladhatsz, ahogy az számodra kényelmes – már csak azért is, mert öröknaptárról van szó. A kötet a 2021-ben megjelent Kreatív önismereti határidőnapló megújított, továbbfejlesztett változata, mely újabb belső kalandra hív. Míg az előző napló lépésenként segített önmagad felé fordulni, a mostani kiadvány témái mélyebb szinteken segítik az önmagadhoz való kapcsolódást. A négy nagyobb egység három-három témáján keresztül egy életen át tartó utazást alapoz meg a kiegyensúlyozottabb, önazonosabb élet felé. Készen állsz?

A pszichológus-író 12 kötetes, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyvsorozata bűbájos gyakorlatokkal segít lefektetni az érzelmi intelligencia építőköveit: érzelemfelismerés és -szabályozás, feladattudat, figyelem, együttérzés, kezdeményezés, társas képességek és önbecsülés… Az első kötetben rácsodálkozunk, milyen nagy a világ, s mi mennyire pirinyók vagyunk benne. Hogyan tudnánk mégis a kezünkbe venni a dolgokat? Ha nem is úgy, mint a felnőttek, de legalább egy picit. Ugyan mi felett lehet hatalma egy kisgyereknek? Micsoda kérdés! Például a saját varázsereje felett! Az erő ott lapul mindannyiunk tenyerében. Miért ne használhatnánk hát arra, hogy erőt, szeretetet, bátorságot öntsünk magunkba? Hogy biztonságban érezzük magunkat az éjszaka árnyai között? Hogy merjünk barátkozni? Hogy elengedjük a bánatunkat? Hogy megnyugtassuk magunkat? Hogy elkezdjük mederbe terelni a haragunkat? Hogy kibírjuk, ha várakozni kell? Hogy rendet tartsunk kívül és belül? Kis barátaim, varázslásra fel! De előtte: találnunk kell egy megfelelő varázslónevet...

Felfedezted már, micsoda varázserő rejlik a kezedben? A varázslók, ha hiszed, ha nem, köztünk élnek – s bizony ők is félnek, sőt, rettegnek olykor. Mivel győzheti le egy varázsló a saját félelmeit? Mi sem egyszerűbb ennél: természetesen kavicsvarázslattal! Az erő ott lapul mindannyiunk tenyerében. Miért ne használhatnánk hát arra, hogy erőt, szeretetet, bátorságot öntsünk magunkba? Hogy biztonságban érezzük magunkat az éjszaka árnyai között? Hogy merjünk barátkozni? Hogy elengedjük a bánatunkat? Hogy megnyugtassuk magunkat? Hogy elkezdjük mederbe terelni a haragunkat? Hogy kibírjuk, ha várakozni kell? Hogy rendet tartsunk kívül és belül? A pszichológus-író 12 kötetes, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyvsorozata bűbájos gyakorlatokkal segít lefektetni az érzelmi intelligencia építőköveit: érzelemfelismerés és -szabályozás, feladattudat, figyelem, együttérzés, kezdeményezés, társas képességek és önbecsülés… Kis barátaim, varázslásra fel! Először is: találnunk kell két alkalmas kavicsot...

Egy-egy mélyebb sérelem után könnyen válhatunk múltunk foglyává: nem tudjuk élvezni a jelent, mert figyelmünket a fájdalom, a veszteség, a méltánytalanság érzése és az intenzív bosszúvágy köti le. Gyakran még bűntudatot és szégyent is érzünk, amiért képtelenek vagyunk megbocsátani – vagy éppen agresszív gondolatok járnak a fejünkben, és arra gondolunk: ha a másik megkapná, amit érdemel, végre megkönnyebbülhetnénk. Ez egy megterhelő állapot, amelytől előbb-utóbb szabadulni vágyunk, mert a fájdalmas múlt így a jelent is megmérgezi. De hogyan tehetjük le azokat a terheket, amelyek cipelése nincs már hasznunkra, és akadályozza, hogy szabadabb, örömtelibb életet éljünk? Miért nem hozza el a remélt megkönnyebbülést a bosszú? Ha megbocsátunk, azzal nem mentjük-e fel a sérelem elkövetőjét a felelősség alól? És milyen testi és lelki következményei vannak a bosszúvágynak, illetve a megbocsátásnak? Több mint egy évtized telt el azóta, hogy Szondy Máté Hogyan tudnék továbblépni? című könyve segített megérteni: a megbocsátás nem kötelesség, hanem lehetőség, mely saját testi-lelki egészségünket is szolgálja. A kötet megjelenése óta azonban sokat változott a világ. A közösségi média érzelmeket felerősítő, ítélkezésre épülő nyilvánossága, az „eltörlés kultúrája” és a mindent átható polarizáció új terepet teremtett a sérelmeknek – és új kihívást a megbékélésnek. A Továbblépni már ennek az új korszaknak a könyve. Újragondolt és kibővített változata a korábbinak, mely immár nem csupán a személyes megbocsátás lehetőségeiről szól, hanem arról is, hogy miként őrizhetjük meg józanságunkat és emberségünket egy olyan korban, amikor a gyűlölet és a bűnbakkeresés logikája uralja a közbeszédet. Hogyan tanulhatunk meg újra együtt érezni egymással, amikor a kirekesztés vált reflexszé? A továbblépést megcélzó belső munkát számos önállóan elvégezhető gyakorlat is segíti.

Jonatán királyfi családja azt szeretné, ha a fiatalúr bátrabb, illemtudóbb és kevésbé válogatós lenne. Ő azonban sajnos fél felmászni a lombházikóba, dühbe gurul, ha nem ő nyer a társasban, és undorodik a nagyi tökfőzelékétől. Azt kívánja: bárcsak soha többé ne kellene se félnie, se dühöngenie, se undorodnia. Amikor egy kezdő varázslólány segítségével kívánsága teljesül, eleinte úgy tűnik, végre minden megoldódott. Ám hamarosan kiderül: aki nem tud félni, dühöngeni vagy szomorkodni, az örülni se képes igazán. A háromszoros Hubby-díjas Vibók Ildi gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató meséje arról szól, hogy miért olyan fontosak az érzéseink - még a kellemetlenek is -, és hogyan tanulhatunk meg bánni velük. Ahogy haladunk a történetben, észrevétlenül tanuljuk meg olvasni testünk jelzéseit, értjük meg, miről ad hírt a torokgombóc vagy a pocakvulkán, és hogy mindez egyáltalán nem szégyellnivaló, hanem természetes, emberi dolog. Szegleti Gabriella, a Bethesda Gyermekkórház vezető pszichológusa a fejezetek végén konkrét gyakorlatokat és játékokat kínál ahhoz, hogy a gyerekek ne csak elfogadni tudják az érzelmeiket, hanem kezelni is - legyen szó a szomorúság vagy a düh csillapításáról, esetleg a félelem megzabolázásáról. A szülőknek abban segít a kötet, hogy jól támogassák gyermekeiket - anélkül, hogy helyettük oldanák meg a problémáikat és elvennék tőlük a tanulás lehetőségét. Így életre szóló ajándékot adhatnak nekik: az érzelmi önszabályozás felbecsülhetetlenül fontos képességét.