Kulcslyuk Kiadó strana 10 z 15

A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is. Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk. Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is. Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.

Ez a könyv a számomra legkedvesebb írásaimból született. Már a megírásuk során is éreztem azt az örömöt, hogy bennük megmutathatom, miképpen gondolkodom a lelki folyamatokról, álomról, szimbólumokról és a pszichoterápiás munka rejtelmes világáról. Azt is láttathatom, hogyan dolgozom a lelki erőtérben, amikor nem a szokványos közlési utakon járunk, hanem az ősibb álomnyelven, a képek sokjelentésű tartományában, a szimbólumterápiás lelki ösvényeken. Szeretem ezt a világot, mert megtapasztalhattam, hogy éber vagy éjszakai álmaink egyaránt a színtiszta igazat üzenik, a legfontosabbat, amit tudatosítanunk kell, meg kell értenünk. Ehhez azonban bele kell tanulnunk a szimbólumok nyelvébe. Néhány olyan terápiás esettanulmányt is bemutatok, amelyeket csak a szakember kollégáim ismerhetnek, ez idáig nem kerültek széles nyilvánosság elé. Eldöntöttem azonban, hogy kinyitom a titkok ajtaját, és behívom a pszichoterápia (sokszor misztifikált) világába azokat, akik érdeklődnek ez iránt. Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik ebben az elembertelenedett, eldologiasodott világban egyedül vagy „társas magányban” küzdenek, emberhez méltó létezés, megértő lélek keresésével. Azt üzenem: nézz körül, van segítség, ne félj, nem vagy egyedül!

Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. „Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak!” Amikor húszéves koromban – tele bizonytalansággal, kétségekkel, szorongással – azon töprengtem, hogyan érdemes élni, nem találtam a választ. Egyszer csak a metró peronján állva észrevettem egy párt. A férfi csúnyán bánt a nővel. Ebben a pillanatban elemi fölismerésem támadt: „Ne árts! Ne bánts másokat!” Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: „Éhes vagyok.” Mi mást kellett volna még mondania? Ez a két szó önmagában is érvényes. Ahogy Viktor Frankl írta: „Ha egy beszélgetésben valami mélyen emberire találok, megállok, és nem kérdezek tovább, mert megérkeztünk.” Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít. Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk. Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti. Arra vágytam, hogy amit a különböző humán területek tudásban, kutatási eredményekben kidolgoztak, az eljuthasson azokhoz, akiket érint, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hozzátok. Ezért több mint tíz nagy téma került a kötetbe, reményem szerint összegyűjtve a leghasznosabb információkat egy-egy területre vonatkozóan. Miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat? Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Miként kommunikáljunk hatékonyabban? Hogyan használjuk bölcsen a tapasztalatainkat, és éljünk eredményes, gyümölcsöző életet? Hogyan válhat számunkra éltető erővé a spiritualitás? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk? Hogy ne csak az eszközeink, hanem mi is okosak legyünk? Hogy képesek legyünk megadni a gyerekeinknek, amire igazán szükségük van? Vagyis, hogyan bánjunk jól önmagunkkal, egymással és

A fogyókúrába bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély (vagy magát annak valló személy), hogy miből mennyit egyenek meg, és azt is jósolja meg, hogy ettől mikor és milyen mértékű súlyvesztés várható. A tartós fogyás vagy gyógyulás azonban nem nélkülözheti saját testi-lelki igényeink tudatosítását és elfogadását. Aki elvárja, hogy pontosan előírják neki, mit tegyen, az éppen az ellenkező irányba tart, mint amerre a célként kitűzött változás várja. Így a kudarc garantált, ami erősíti a tehetetlenségérzést és azt a tendenciát, hogy az egyén mástól várja a segítséget. Az előre legyártott, dobozokba csomagolt menüsorok azt sugallják, hogy minden ember egyforma, ugyanazok a problémái, szükségletei. Persze mindig akad százból egy, akinek valóban az adott módszer a tökéletes a fogyáshoz – ilyen az igazi sikertörténet, amelynek sztorijával eladható a többi százezernek ugyanaz a bogyó, étrend, edzésprogram. Ez a könyv Neked szól, aki már hosszú ideje vívod harcodat a túlsúlyoddal vagy az evészavaroddal. Abban szeretnék segíteni, hogy az eddigi meddő próbálkozások után olyan útra léphess, amely valódi eredményekhez vezet. Nem kell erősebben küzdened vagy jobban akarnod. Nem kell más emberré válnod. Mindössze máshogy tekintened a problémára, mint eddig. Nem mondom meg, mit tegyél, ehelyett arra biztatlak, hogy a könyvben felsorolt szempontok és példák segítségével próbálj rájönni, hogy a Te életedben vajon milyen célt szolgálhat a túlsúly, az anorexia vagy a bulimia. Ez az első lépés a tartós fogyás vagy a gyógyulás felé vezető úton.     "A kötet a színvonalas tudományosság és a meggyőző ismeretátadási képesség szép példája. A szerző alaposan körbejárja a problémakört, minden fontos területet sorra vesz, jó ajánlásokat fogalmaz meg, így a könyv hasznos önsegítő olvasmány – amelynek egyébként kifejezetten élvezetes a stílusa, nehéz letenni. Tisztafejű, okos terapeuta mélyreható tapasztalatai mutatkoznak meg a fejezetekben. Kitűnő, hiánypótló mű, amely remélhetőleg nagy siker lesz nem csupán az elhízottak és evészavarokban szenvedők, hanem a családtagok, érdeklődő laikusok, tanárok és segítő szakemberek körében is." – Prof. Dr. Tú

Különleges könyvet tart a kezében a tisztelt olvasó – ezeken az oldalakon az érintés csodáival találkozhat. A tudományos kutatásoknak köszönhetjük a ráeszmélést: az emberi érintés teremtő és életben tartó szükségletünk, olyan, akár a lélegzetvétel. Adás és kapás kölcsönössége rejlik minden érintésben, azt nyered vissza rögvest, amit te nyújtottál másnak. Például erősíted az immunrendszerét, de a magadét is, örömhormon-termelést indítasz a másikban, de magadban is. Hát ne tekintsük ezt csodálatosnak? Ebből a könyvből egyaránt épülhet a jövendő kismama, a magzatát hordozó anya, a születés csodáját tudatosan is tökéletesítő szülő, az első életévekben a csecsemőt hordozó és vele együtt alvó édesanya és apa, az érzelmi intelligenciát gazdagítani kívánó bölcsődei, óvodai nevelő, a felnövekedő és saját identitását, páratlan egyediségét most építő fiatal, sőt a gyermekét párkapcsolati intim életére felkészíteni kívánó felnőtt szülő, aki maga is okulhat: mit tehet még saját életminősége javításáért, érintéskultúrájának gazdagítása útján. Mindnyájunknak mond valamit ez a könyv a maga barátságos nyelvén, a beszélgetés közvetlenségével. „Álljunk hát szóba” a pszichológus szerzővel és önmagunkkal – vajon saját életünkben milyen szerepet kap az érintés? Prof. Dr. Bagdy Emőke

Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket. Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be? Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgatni, nem pedig mások - gyakran jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló - véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: „És akkor mi van?!” Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk. Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.

Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: „Ki vagy?” (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: „Ferrante Palla, szabad ember”. Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. ? Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget – ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával – ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán „tanításoknak” esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom „terelni”? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Félelmek, önbizalomhiány, szorongás, bizonytalanság, elégedetlenség – sokan úgy véljük, ezek az érzések megakadályozzák, hogy teljes életet éljünk. Belső élményeinket gyakran az életünket beszűkítő démonoknak érezzük, amelyeknek meg kellene szűnniük ahhoz, hogy boldogok legyünk: „Ha majd végre megszűnik a szorongásom…”, „Ha egyszer bízni tudok önmagamban…”, „Ha végre biztos leszek abban, hogy…”. Démonainktól ezért sokféleképpen próbálunk megszabadulni, ám egyre frusztráltabban, csüggedtebben tapasztaljuk, hogy ez sehogy sem sikerül. A rossz hírünk az, hogy a démonok (vagyis a kellemetlen, félelmetes, fájdalmas belső élmények) nem legyőzhetők. Akár tetszik, akár nem, részei az életünknek, egyéb élményeinkhez hasonlóan. A jó hír azonban az, hogy nem is szükséges megszüntetnünk ezeket ahhoz, hogy teljes, örömteli és kielégítő életet élhessünk. Azaz a démonok nem legyőzhetők, de meg lehet tanulni olyan módon együtt élni velük, ami nem akadályoz bennünket céljaink elérésében. Könyvünkben olyan feladatokkal, gyakorlatokkal és történetekkel találkozhat, melyek segíthetnek Önnek elérni ezeket a célokat. Az általunk képviselt megközelítés az úgynevezett elfogadás és elköteleződés terápia, melynek hatékonyságát klinikai kutatások igazolták számos hétköznapi probléma és pszichológiai zavar kezelésében egyaránt. Ez a módszer kevésbé foglalkozik a múlt feltárásával, a minket akadályozó nehézségek kialakulásának hátterével. A kérdés, amire választ keres, sokkal inkább az: ha már itt van az életünkben, mit kezdjünk vele?Hogyan viszonyuljunk hozzá úgy, hogy minél kevésbé gátoljon minket az értelmes és örömteli élet megélésében? A könyv tehát bárki számára hasznos lehet, aki ilyen életre vágyik, és ennek érdekében hajlandó a gyakorlatban is kipróbálni az olvasottakat.

Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékû kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékû szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit. * "Sokszor és sokfelé "tartottam előadást" a Nyitott Akadémia szervezésében. Azért tettem idézőjelbe a "tartottam előadást", mert sokkal szívesebben mondanám így: beszélgettem. Ebbe a könyvbe tíz ilyen "előadás" - beszélgetés - szövege került bele, írott, szerkesztett formában. Szerzőtársaim mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvoda-iskola látogatás óráiban vagy az "előadásokon" találkoztam, beszélgettem. (És persze remek szerkesztőm, aki írássá simította az élőszót.) Ha tehát találnak valami jót ebben a kötetben, azt maguknak köszönjék mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben szóba álltak velem, ha tévedésekre bukkannak, azt az én számlámra írják. Ott korlátolt maradtam. Nem tudtam a másik véleményt - a magamé mellé - el- és befogadni." Vekerdy Tamás

Érzelmileg éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett. A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek. A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi.Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak. Persze nem könnyű objektíven tekinteni a szüleinkre, mert ezt esetleg egyfajta árulásnak érezzük. Fontos leszögezni: ennek a kötetnek nem ez a célja. A szerző senkit sem bátorít arra, hogy árulja el a szüleit, vagy ne tisztelje őket. Az érzelmi éretlenség legtöbb jegye az adott személy tudatos irányításán kívül esik, és az ilyen szülők zömének fogalma nincs róla, hogyan befolyásolja ezzel gyerekei életét. Nem hibáztatni kell őket, csupán megérteni, miért olyanok, amilyenek, mert ezek a felismerések növelik tudatosságunkat és érzelmi szabadságunkat. Ha sikerül megértenünk a szüleink viselkedése mögött meghúzódó érzelmi motívumokat, könnyebb lesz elfogadni korlátaikat is. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Nem követünk el árulást azzal, ha valósághű képet alkotunk a szüleinkről. Nekik ez nem fog fájni, nekünk azonban alighanem sokat segít.

Ez a válogatás azokból az írásaimból és előadásaimból született, amelyekben a pszichológia üzeneteit éppen ma, mostanában rendkívül fontosnak érzem. Olyannyira, hogy legszívesebben folyvást mondanám, tanítanám ezeket mindenkinek. Terjeszteném… Ezt a lehetőséget kínálja a könyv is. Lapjaiba, betűibe költöztetem a lelkem, és olvasótársaimmal együtt élem át: az ilyen tudásanyagban rejlik a lélektan igazi emberszolgálata! Segít nekünk örülni az életnek, tudatosítani, mit tehetünk önmagunk és szeretteink életminőségének jobbítása érdekében. Az elkötelezett odatartozás, a szeretet, az egymásra figyelő segítőkészség, a felelősségvállalás, az örülni tudás, a boldogító párkapcsolatok és szeretetkötelékek lélekápoló erői, a hála, a megköszönni tudás és a megbocsátás megannyi erő, amelyek által megújulhat az életérzésünk, javulhat az egészségünk. Ami ebbe a könyvbe belefért, csupán egy csepp talán az életbúsulás, a reménytelenség, a megkeseredés lelki kövültségeinek feloldására, de ha személyesen is utánagondolunk, vajon érvényesek-e az életünkben ezek a tanítások, akkor máris előbbre lépünk az önismeretben és kapcsolataink minőségének tökéletesítésében.

Miért épp a hűtlenséget választottam első könyvem témájául? Mert a rendelésemen jó ideje ez a leggyakrabban visszatérő probléma - alig akad olyan páciensem, akit valamilyen formában ne érintene. Persze felmerül a kérdés: egyáltalán mi az, hogy hűtlenség? Mit értünk ma megcsalás alatt? Amikor az Interneten felvetettük ezt a témát, parázs vita alakult ki a hozzászólók között. Volt, aki azt sem érezte annak, ha partnerén kívül szexuális kapcsolatot létesít másokkal is, hiszen - magyarázta - szabad lényeknek születtünk, nem lehetünk egymás tulajdonai és rabtartói. Más már annak a gondolatát sem bírja elviselni, hogy a társa rajta kívül mással is szívesen tölt időt - számára ez is árulás. Ezzel a könyvvel nem az a célom, hogy igazságot tegyek a szubjektív vélemények között, vagy moralizáljak - terapeutaként nem is tehetem, mert aki ítélkezik, az nem tud segíteni. Sokkal inkább az, hogy praxisom tapasztalatai alapján megmutassam, milyen gondokkal küzdünk ma ezen a téren, mert ami kirajzolódik előttem, az társadalmi méretű problémának tűnik. A hűtlenséggel azért érdemes foglalkozni, mert olyan sérüléseket okozhat, melyek nemcsak az adott kapcsolatra, de önbecsülésünkre és másokhoz való viszonyunkra is hatással vannak. Nem ritka például az alapvető bizalomvesztés, melynek nyomában szégyen, gyermeki kiszolgáltatottság-érzés, szenvedés és düh jár. Szeretném, ha akit érint a téma, az tudná: van esély arra, hogy egy csúnya történetből is önbizalmunkban - sőt, akár kapcsolatunkban - megerősödve kerüljünk ki. Sok olyan esetet láttam, ahol ez sikerült - ebben a könyvben megosztom, hogyan.

Közel másfél évtizedes pszichológusi praxisom során még soha egyetlen kliens sem érkezett hozzám azzal a panasszal, hogy az irigységtől szenved, miközben nagyon gyakran az derült ki, hogy ez is fontos szerepet játszik a problémában. Az irigység ugyanis rendkívül gyakori, roppant kínzó, ám úgyszólván felvállalhatatlan érzés, amit általában még saját magunk előtt is szégyellünk és igyekszünk letagadni. Másoknak pedig végképp nem valljuk be, ha irigyek vagyunk valakire, mert ezzel csak még jobban felemelnénk azt, akinek a fölénye már amúgy is fáj nekünk, és csak még inkább vesztesnek éreznénk magunkat vele szemben. Ha azonban sohasem gondolkodunk és beszélünk erről az érzésről, akkor csak annál több feszültséget, kudarcot és rombolást hoz az életünkbe. Arról már annál gyakrabban panaszkodunk, hogy mennyire sok irigy, rosszindulatú ember vesz körül bennünket, de fogalmunk sincs, hogyan védhetnénk meg magunkat az általuk okozott kellemetlenségektől és fájdalmaktól. Könyvem célja kettős. Egyrészt szeretném, ha felismernénk és elfogadnánk, hogy időnként bennünk is van irigység, és ha jól gazdálkodnánk ezzel az érzéssel. Vagyis ahelyett, hogy önmagunkat emésztenénk, gyengítenénk és másoknak próbálnánk ártani, saját irigységünket arra használnánk, hogy a vágyott célok felé segítsen minket. (Mert igen, erre is használható!) Másrészt pedig azt is fontos megtanulnunk, hogy miként óvhatjuk meg magunkat mások irigységének, rosszindulatának, gonosz pletykájának ártó hatásaitól, hogy ezek ne téríthessenek le minket a választott utunkról.

A gyermek természetes nyelve, tanulásának és kommunikációjának legfontosabb eszköze a játék. Ha szeretnénk megérteni őt, közel kerülni hozzá, megtanítani neki valamit, segíteni nehézségei leküzdésében, akkor mindehhez elsősorban a játékon keresztül vezet út. Szülőként számos helyzetben elkeseredettnek és tanácstalannak érezzük magunkat. Fogalmunk sincs, hogy az adott problémát mi okozhatja és hogyan oldhatnánk meg, sőt, az is lehet, hogy eddigi beavatkozásaink csak tovább rontottak a helyzeten. Ám ahol már minden más próbálkozás kudarcot vallott, a jól megválasztott játék csodákat tehet. A közös játék által segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék az érzéseiket, mi pedig sokkal könnyebben megérthetjük azokat. Együttes erővel áttörhetjük a félelem, a gátlások és a harag kemény falát, hogy eljussunk a bensőséges kapcsolatig és a felszabadult örömig. Megerősíthetjük az önbizalmukat, megmutathatjuk nekik, mi mindenre képesek. Megtanulhatunk velük együttműködni anélkül, hogy dühvel és erőszakkal próbálnánk érvényt szerezni szándékainknak. A játékos nevelés számtalan szelíd és kreatív megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor elkeseredésünkben kiabálni, büntetni, esetleg ütni szoktunk - meg fogunk lepődni, hogy mennyivel hatékonyabbak leszünk, a gyerekek pedig mennyivel boldogabbak. És a játék segítségével gyógyíthatunk is, ha valami vagy valaki lelki sérülést, fájdalmat okozott nekik. A világhírű pszichológus és játékterapeuta lépésről lépésre vezeti be az olvasót a játékos nevelés gazdag eszköztárába. Nemcsak egy gyerekbarát szemléletmódot ad át, de konkrét ötletek sokaságát is, melyek nagy hasznunkra lesznek úgy a hétköznapokban, mint a problémás helyzetekben. Nem kezeli tabuként azt sem, ami a felnőtt számára nehézséget jelenthet a közös játékkal kapcsolatban: a kimerültséget, az unalmat, az ötlettelenséget, a gátlásokat, a nevetségessé válástól való félelmet. Egyikkel sem vagyunk egyedül, nem kell szégyenkeznünk - és mindezek dacára mégis nekünk való a játékos nevelés, csak rá kell kapnunk az ízére! "Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés - a hajmosás! -, sőt a "rosszalkodás" is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá - tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé

Megismerlek és elfogadlak. Olyannak, amilyen vagy. A te teljes világodat. Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé. Befogadja őt. "Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett 'előadásokra' hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet. Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk – hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.) Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké. És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és tágabban: egymással - jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést. Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?" Vekerdy Tamás

Szeretnénk végre tartósan megszabadulni néhány kilótól? Leszokni a dohányzásról? Rendszeres testmozgást iktatni az életünkbe, és amellett ki is tartani? Javítani munkahelyi pozíciónkat, vagy sikeresebbé válni az üzleti életben? Meghittebbé és tartalmasabbá tenni az emberi kapcsolatainkat? Jobban kezelni a minket érő stresszt? Megvalósítani egy régi álmot? Lehet, hogy több kérdésre is igennel válaszoltunk, hiszen kinek az életében ne lennének olyan területek, ahol szeretne változni vagy fejlődni? Ez azonban sokszor legalább olyan nehéznek és ijesztőnek tűnik, mint amennyire kívánatosnak, és gyakran kudarcot is vallunk a próbálkozásainkban. A kaizen egy rendkívül gyengéd, de annál hatásosabb és elegánsabb módja a változásnak. A japán üzleti életben hosszú idő óta ismert, de ma már rengetegen alkalmazzák világszerte a magánéletükben is, hiszen még a legelfoglaltabb ember napirendjébe is beilleszthető. Filozófiájának lényege, hogy kis lépéseken keresztül érünk el valamilyen nagyobb célt. Ahelyett, hogy – mint a múltban talán már többször is megtörtént velünk – hatalmas lendülettel belevágnánk valamibe, majd hamarosan belefáradnánk, vagy az első néhány kudarc után feladnánk, ezúttal lopakodó stratégiát követünk. Kicselezzük, elaltatjuk agyunk változástól való félelmét, ami sokszor a legalapvetőbb akadályt jelenti az eredményekhez vezető úton. Éppen ezért ez a módszer akkor is működik, amikor már minden más csődöt mondott. A kaizen azonban nemcsak abban segíthet, hogy elérjük egy-egy konkrét célunkat, de rejt magában egy ennél még komolyabb lehetőséget is: úgy helytállni az életben, hogy mindig a folyamatos javulás és fejlődés lehetőségeit keressük.