Kulcslyuk Kiadó strana 12 z 19

Szülő és gyermek találkozása - sorsdöntő találkozás, melynek lenyomatai egy életre ott maradnak a személyiségünkön. Vajon min múlik, hogy ez a kapcsolat szerencsésen alakul-e, vagy éppen szerencsétlenül? Hogy kiapadhatatlan erőforrást jelent-e számunkra, vagy ellenkezőleg, inkább mély fájdalmat és szinte lerakhatatlan terheket? Mi lehet az oka annak, hogy ebben a legalapvetőbb kapcsolatban gyakran hiába szeretnénk jól szeretni egymást, valahogy mégsem találjuk az utat a másikhoz? A kötet szerzői szellemi kalandozásuk során számos érdekes kérdésre kitérnek. Mi történik, ha a megszülető gyermek karaktere nem felel meg a szülő tudatos vagy tudattalan várakozásainak, reményeinek? Hogyan hatnak a kapcsolat és az életút alakulására a különböző kötődéstípusok és nevelési attitűdök, a határtartás sajátosságai? Miként alakul a nem várt, nem tervezett gyerekek sorsa? Hogyan jelennek meg a kapcsolatban a szülő saját gyermekkori tapasztalatai, traumái? Miféle sérüléseket okozhat az elmérgesedő, csúnya válás, a szülőtárs szidalmazása, a gyerekek tőle való elidegenítése? Milyen terheket jelent az úgynevezett szülősítés, amikor a gyermek felnőtt szerepbe kerül, ő hallgatja meg szülei problémáit, ő ad tanácsokat, ő hoz döntéseket, ő visel gondot anyjára vagy apjára? A Nyitott Akadémia sorozat egyik legkedveltebb, de már hosszú évek óta nem kapható kötete átszerkesztve és két további szerző vadonatúj írásaival kibővítve jelenik meg újra.

"Minden fejben dől el!" - szokták mondani. Talán egyetértünk ezzel, de az is lehet, hogy némi ingerültséget kelt bennünk ez a mondat, annyiszor hallhattuk az elmúlt évek során olyan értelmezésben, hogy elegendő "pozitívan gondolkodni", s önmagában ettől majd jól mennek a dolgok. Az élet minden bizonnyal nem ennyire egyszerű, s ha ezt már magunk is megtapasztaltuk néhány alkalommal, akkor fenntartásokkal fogadhatjuk a hasonló kijelentéseket. Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani. Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.

Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: „Ki vagy?” (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: „Ferrante Palla, szabad ember”. Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. ? Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget – ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával – ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán „tanításoknak” esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom „terelni”? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Érzelmileg éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett. A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek. A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi.Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak. Persze nem könnyű objektíven tekinteni a szüleinkre, mert ezt esetleg egyfajta árulásnak érezzük. Fontos leszögezni: ennek a kötetnek nem ez a célja. A szerző senkit sem bátorít arra, hogy árulja el a szüleit, vagy ne tisztelje őket. Az érzelmi éretlenség legtöbb jegye az adott személy tudatos irányításán kívül esik, és az ilyen szülők zömének fogalma nincs róla, hogyan befolyásolja ezzel gyerekei életét. Nem hibáztatni kell őket, csupán megérteni, miért olyanok, amilyenek, mert ezek a felismerések növelik tudatosságunkat és érzelmi szabadságunkat. Ha sikerül megértenünk a szüleink viselkedése mögött meghúzódó érzelmi motívumokat, könnyebb lesz elfogadni korlátaikat is. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Nem követünk el árulást azzal, ha valósághű képet alkotunk a szüleinkről. Nekik ez nem fog fájni, nekünk azonban alighanem sokat segít.

Szeretnénk végre tartósan megszabadulni néhány kilótól? Leszokni a dohányzásról? Rendszeres testmozgást iktatni az életünkbe, és amellett ki is tartani? Javítani munkahelyi pozíciónkat, vagy sikeresebbé válni az üzleti életben? Meghittebbé és tartalmasabbá tenni az emberi kapcsolatainkat? Jobban kezelni a minket érő stresszt? Megvalósítani egy régi álmot? Lehet, hogy több kérdésre is igennel válaszoltunk, hiszen kinek az életében ne lennének olyan területek, ahol szeretne változni vagy fejlődni? Ez azonban sokszor legalább olyan nehéznek és ijesztőnek tűnik, mint amennyire kívánatosnak, és gyakran kudarcot is vallunk a próbálkozásainkban. A kaizen egy rendkívül gyengéd, de annál hatásosabb és elegánsabb módja a változásnak. A japán üzleti életben hosszú idő óta ismert, de ma már rengetegen alkalmazzák világszerte a magánéletükben is, hiszen még a legelfoglaltabb ember napirendjébe is beilleszthető. Filozófiájának lényege, hogy kis lépéseken keresztül érünk el valamilyen nagyobb célt. Ahelyett, hogy – mint a múltban talán már többször is megtörtént velünk – hatalmas lendülettel belevágnánk valamibe, majd hamarosan belefáradnánk, vagy az első néhány kudarc után feladnánk, ezúttal lopakodó stratégiát követünk. Kicselezzük, elaltatjuk agyunk változástól való félelmét, ami sokszor a legalapvetőbb akadályt jelenti az eredményekhez vezető úton. Éppen ezért ez a módszer akkor is működik, amikor már minden más csődöt mondott. A kaizen azonban nemcsak abban segíthet, hogy elérjük egy-egy konkrét célunkat, de rejt magában egy ennél még komolyabb lehetőséget is: úgy helytállni az életben, hogy mindig a folyamatos javulás és fejlődés lehetőségeit keressük.

Az újszülött élete nem tiszta lappal indul. Mire a kisbabát a születése után először megöleljük, magzatként már számos olyan élményt szerzett, melyek tapasztalattá sűrűsödve döntően befolyásolják sorsa további alakulását. Neurobiológiai kutatások eredményei is igazolják, hogy az emberi működést az egész életre kihatóan formálja az anyaméhben töltött időszak: egészségi állapotunk, magatartásunk, reakcióink gyökereit a magzatot érő hatások „programozzák”. A születés során a magzat emberré válik, ez életünk első nagy normatív krízise. Ahogy ezt a magzat átéli, az olyan mintázattá válik, amelyet később más helyzetekben is alkalmazni fog. A születés során elszenvedett traumáknak ezért jelentős hatásuk van a személyiség és az életút alakulására, alapvető zavarokat okozhatnak a fejlődésben, az életvezetésben, a kapcsolatokban. Az anyaméhben, valamint a születés során megtapasztalt kellemetlen vagy fájdalmas élmények egyaránt feldolgozást igényelnek, hogy a magzati programozás hatásait felülírva másféle, az életet jobban szolgáló megoldásokra legyünk képesek. Ezen az úton minden nappal ránk köszönthet az újjászületés szabadsága. Orosz Katalin: Klinikai szakpszichológus, terapeuta. A transzperszonális pszichológia irányzatának egyik legnevesebb hazai képviselője. Mivel terápiás munkája során számos alkalommal tapasztalta meg a születés és a magzati kor traumatikus eseményeinek érzelmi akadályozó hatását, kialakította saját módszertanát a születési élmény pszichoterápiás feldolgozására. A szakmai vezetésével létrehozott Perinatus Alapítvány a magzati lét, a várandósság és a szülés-születés pszichológiai hatásait kutatja, és a témában önismereti csoportokat szervez. Dr. S. Nagy Zita, PhD: Általános neuropszichológus, egyetemi adjunktus. Az ELTE Pszichológiai Intézetében kutatja és tanítja a perinatális időszak személyiségfejlődést meghatározó jellegzetességeit. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben végzett neuropszichológiai terápiás munkája során tíz éve kíséri agykárosodást szenvedett emberek „újjászületésének” folyamatát. A Perinatus Alapítványnál felnőtt egyéni terápiákat tart, önismereti csoportokat vezet, és asszisztensként segíti a Születni-Újjászületni pszichoterápiás csoport munkáját.

A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége. Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy „kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába. Szerzőtársammal, Kerekes Valériával egy olyan, a gyakorlatban jól használható könyvet szeretnénk az olvasóink – szülők, nagyszülők, pedagógusok – kezébe adni, amely megmutatja, hogy a saját és családtörténetünk megalkotása hogyan járul hozzá az önbecsülésünk növeléséhez, és hogy a rítusok, szokások kialakítása által miként lehet a külső-belső világunkban rendet teremteni. A kommunikációs és érzelmi tipológia, valamint a hozzá tartozó „használati útmutató” segít jobban megérteni gyermekünket, és rávilágít arra, hogy ugyanazt a küzdelmet többféleképpen is meg lehet vívni. Konkrét foglalkozásvázlatokat is összeállítottunk a népmesék érzelmi fókuszból kiinduló feldolgozásához és a Lilla és Tündérbogyó című kötetben megjelent érzelmi intelligencia fejlesztő mesék játékos megközelítéséhez. A közel kétszáz módszertani és játékötlet a szülő-gyermek és a szülő-pedagógus kapcsolat mélyítését is segíti. Kívánjuk, hogy ezek a mesék és játékok keljenek életre a családokban, óvodákban és iskolákban! A mesében a fiú addig nem indul szerencsét próbálni, amíg áldást nem kap a tervére. Hadd kedveskedjünk hát ezzel a régi erdélyi áldással minden szülőnek és pedagógusnak, aki a gyermek kísérőjéül szegődik ezen a kalandos, veszedelmekkel, kihívásokkal, ugyanakkor nagyon sok örömmel teli úton. „Legyen előtted mindig út, fújjon hátad mögül a szél, melegen süsse arcodat a nap, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”

„Minden fejben dől el!” – szokták mondani. Talán egyetértünk ezzel, de az is lehet, hogy némi ingerültséget kelt bennünk ez a mondat, annyiszor hallhattuk az elmúlt évek során olyan értelmezésben, hogy elegendő „pozitívan gondolkodni”, s önmagában ettől majd jól mennek a dolgok. Az élet minden bizonnyal nem ennyire egyszerű, s ha ezt már magunk is megtapasztaltuk néhány alkalommal, akkor fenntartásokkal fogadhatjuk a hasonló kijelentéseket. Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani. Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.

Szülő és gyermek találkozása – sorsdöntő találkozás, melynek lenyomatai egy életre ott maradnak a személyiségünkön. Vajon min múlik, hogy ez a kapcsolat szerencsésen alakul-e, vagy éppen szerencsétlenül? Hogy kiapadhatatlan erőforrást jelent-e számunkra, vagy ellenkezőleg, inkább mély fájdalmat és szinte lerakhatatlan terheket? Mi lehet az oka annak, hogy ebben a legalapvetőbb kapcsolatban gyakran hiába szeretnénk jól szeretni egymást, valahogy mégsem találjuk az utat a másikhoz? A kötet szerzői szellemi kalandozásuk során számos érdekes kérdésre kitérnek. Mi történik, ha a megszülető gyermek karaktere nem felel meg a szülő tudatos vagy tudattalan várakozásainak, reményeinek? Hogyan hatnak a kapcsolat és az életút alakulására a különböző kötődéstípusok és nevelési attitűdök, a határtartás sajátosságai? Miként alakul a nem várt, nem tervezett gyerekek sorsa? Hogyan jelennek meg a kapcsolatban a szülő saját gyermekkori tapasztalatai, traumái? Miféle sérüléseket okozhat az elmérgesedő, csúnya válás, a szülőtárs szidalmazása, a gyerekek tőle való elidegenítése? Milyen terheket jelent az úgynevezett szülősítés, amikor a gyermek felnőtt szerepbe kerül, ő hallgatja meg szülei problémáit, ő ad tanácsokat, ő hoz döntéseket, ő visel gondot anyjára vagy apjára? A Nyitott Akadémia sorozat egyik legkedveltebb, de már hosszú évek óta nem kapható kötete átszerkesztve és két további szerző vadonatúj írásaival kibővítve jelenik meg újra.

A Mit üzen a lelked? bizonyos mértékig folytatása és elmélyítése Dr. Buda László nagy sikerű Mit üzen a tested? című művének, ám a szerző vizsgálódásának fókuszát most a testi jelzésekről a lelki életre helyezi át. Ez a könyv elsősorban az önmagunkhoz való viszonyról szól. Egyrészt arról, hogy miért és miként távolodunk el saját magunktól, hogyan válunk önkritikussá, utáljuk meg magunkat, hogyan szabotáljuk, betegítjük és pusztítjuk saját lényünket és hogyan próbáljuk mindezt elrejteni saját tudatunk elől. Másrészt pedig arról, hogy miképp találhatunk vissza az önmagunkkal kapcsolatos igazi együttérzéshez, az egészséges önelfogadáshoz és önszeretethez. Ez utóbbiak ugyanis olyan készségek, amelyek rendkívül jelentős befolyással bírnak nemcsak az egészségi állapotunkra, de az életben való boldogulásunk minden területére, az általános közérzetünktől kezdve az érzelmi kapcsolatainkon át a szakmai utunk alakulásáig. A szerző a tőle megszokott arányérzékkel és finom humorral ötvözi a legkorszerűbb pszichológiai és spirituális megközelítéseket a terápiás esettörténetekkel, hétköznapi tapasztalatokkal és hasznos gyakorlatokkal. Bepillantást enged az egyéni praxisába, a szomatodráma gyakorlatába és helyenként saját életébe is. Gondolkodó emberként a legfőbb feladatomnak tartom, hogy minél átfogóbban megértsem a test és a lélek kapcsolatát. Orvosként és pszichoterapeutaként, hogy ezt tudást a pácienseim gyógyulása érdekében a leghatékonyabban használjam. Oktatóként, hogy mindezt egy működő, elsajátítható módszerbe sűrítsem (ez lett a szomatodráma), és továbbadjam. Íróként és előadóként pedig, hogy minden lehetséges módon meséljek arról, amit az elmúlt évek során megtapasztaltam és megértettem.

John M. Gottman a világ egyik legismertebb pszichológusa és a párkapcsolatok területének vezető szakértője az Egyesült Államokban. Több évtizede végez utánkövetéses kutatásokat párok százainak bevonásával, aminek köszönhetően ma már elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, és 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól. Ez a magas találati arány nem Gottman intuícióján alapszik, hanem azon a roppant mennyiségű adaton, amelyet a szakember

"Félelmek, önbizalomhiány, szorongás, bizonytalanság, elégedetlenség - sokan úgy véljük, ezek az érzések megakadályozzák, hogy teljes életet éljünk. Belső élményeinket gyakran az életünket beszűkítő démonoknak érezzük, amelyeknek meg kellene szűnniük ahhoz, hogy boldogok legyünk: "Ha majd végre megszűnik a szorongásom...", "Ha egyszer bízni tudok önmagamban...", "Ha végre biztos leszek abban, hogy...". Démonainktól ezért sokféleképpen próbálunk megszabadulni, ám egyre frusztráltabban, csüggedtebben tapasztaljuk, hogy ez sehogy sem sikerül. A rossz hírünk az, hogy a démonok (vagyis a kellemetlen, félelmetes, fájdalmas belső élmények) nem legyőzhetők. Akár tetszik, akár nem, részei az életünknek, egyéb élményeinkhez hasonlóan. A jó hír azonban az, hogy nem is szükséges megszüntetnünk ezeket ahhoz, hogy teljes, örömteli és kielégítő életet élhessünk. Azaz a démonok nem legyőzhetők, de meg lehet tanulni olyan módon együtt élni velük, ami nem akadályoz bennünket céljaink elérésében. Könyvünkben olyan feladatokkal, gyakorlatokkal és történetekkel találkozhat, melyek segíthetnek Önnek elérni ezeket a célokat. Az általunk képviselt megközelítés az úgynevezett elfogadás és elköteleződés terápia, melynek hatékonyságát klinikai kutatások igazolták számos hétköznapi probléma és pszichológiai zavar kezelésében egyaránt. Ez a módszer kevésbé foglalkozik a múlt feltárásával, a minket akadályozó nehézségek kialakulásának hátterével. A kérdés, amire választ keres, sokkal inkább az: ha már itt van az életünkben, mit kezdjünk vele? Hogyan viszonyuljunk hozzá úgy, hogy minél kevésbé gátoljon minket az értelmes és örömteli élet megélésében? A könyv tehát bárki számára hasznos lehet, aki ilyen életre vágyik, és ennek érdekében hajlandó a gyakorlatban is kipróbálni az olvasottakat." (a Szerzők)

A Magyarországon is nagy sikert aratott Játékos nevelés világhírű szerzője új könyvében a gyermekkori félelmek és szorongások kezeléséhez ad kreatív, gyakorlatias segítséget. Szülőként gyakran tehetetlennek érezhetjük magunkat a gyerekünk félelmével, szorongásával szemben, főleg, ha az számunkra érthetetlennek, indokolatlannak tűnik, vagy a megnyugtatására tett kísérletek mind kudarcot vallanak. Frusztrálódunk, aggódunk a gyerek miatt, és legfőképpen: segíteni szeretnénk. A jó hír az, hogy erre képesek is vagyunk - csak esetleg más módon, mint gondoltuk. Hiábavaló győzködés helyett érdemes a játékos nevelés gazdag eszköztárából válogatnunk. Az ebben a könyvben szereplő ötletek azoknál a gyerekeknél is alkalmazhatók, akik csak időnként szoktak aggódni, és azoknál is, akik krónikusan félnek vagy súlyosan szoronganak. A játékos gyereknevelést két és tizenkét éves kor között tudjuk a leginkább kamatoztatni, de a kötetben sok olyan technika szerepel, amelyeket akár a tizenöt évesek is élvezhetnek. Sőt, maguk a szülők is segítséget találnak saját szorongásaik kezeléséhez - amennyiben történetesen vannak ilyenek. "Ha sikerül belépned a játékba, a játék már sodor, mozgósítja a fantáziát, kiváltja a szenvedélyt. A szenvedély: öröm! Az öröm pedig - mindig újra - kioltja a szorongást. Oldja, feloldja a félelmet. Erre tanít meg ez a könyv." (Dr. Vekerdy Tamás) "Dr. Cohen hatékony eszközöket ad a szülők kezébe a gyerekek félelmeinek, szorongásainak kezeléséhez, a belső biztonságérzet kialakításához. Az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam, szeretettel ajánlom!" (Dr. Kádár Annamária)

E kötet Lilla és Tündérbogyó összes eddigi kalandját gyűjti egy csokorba. A Mesepszichológia első és második részében megjelent húsz mesét tíz vadonatúj követi, amelyek szórakoztatva segítenek a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. A mesék önéletrajzi ihletésűek: azokra az érzésekre építettem őket, amelyeket gyermekkoromban megéltem, és az emlékezetemből sikerült felidéznem. A bennem élő felnőtt faggatta a bennem élő gyermeket, és fordítva, a gyermek a felnőttet, hogy ezeket a korai belső élményeket minél hitelesebben tudjam visszaadni. De miért is van szükség az érzelmi intelligencia fejlesztésére gyermekkorban? Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőtteké váljunk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, saját érdekeinket érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat, és helyes döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett elemi szükségünk van érzelmi ügyességre, pallérozottságra is: az érzelmek felismerésének, megfogalmazásának és hatékony szabályozásának képességére. Mindezt fokozatosan sajátítjuk el gyermekkorban. Ha megtapasztalhatjuk azt, hogy a szüleink érzelmileg hozzáférhetők, érzékenyek a szükségleteinkre, kifejezhetjük feléjük a negatív érzelmeinket is, és ezeket csillapítják, akkor belsővé tesszük ezt a mintát, így tanuljuk meg az érzelmi szabályozás képességét. Ugyanakkor az is lényeges, hogy szülőként is hitelesen, kongruensen fejezzük ki érzelmeinket, vagyis az, amit kifelé mutatunk, azonos legyen azzal, amit megélünk - így tudunk a személyiségünkön keresztül a legerősebben hatni a gyermekünkre. Ebben a folyamatban fontos segítséget jelenthetnek számunkra a mesék. Tündérbogyó segít Lillának és a mesét hallgató gyermeknek is kifejezni az érzelmeit, megérteni és elfogadni azokat. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában; együtt érez vele, amikor csalódott; megérti és visszatükrözi érzelmeit; törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte negatív érzelmeit is, nem kell tartania attól, hogy barátja kineveti vagy megkérdőjelezi azokat. Tündérbogyó példát mutat arra, hogyan lehet a fájdalmas belső élményeket például a haragot, a testvérféltékenységet, a gyászt - feldolgozni, a félelmeket kezelni. Beszélgetnek szeretetnyelvekről, családi történetekről, az álmok, vágyak megvalósulásáról és a másság elfogadásáról is. A mesét hallgató gyermeknek a Lillával és Tündérbogyóval való azonosulás lehetőséget ad saját érzelmei megfogalmazására, kifejezésére és a hasonló önéletrajzi emlékek felelevenítésére. Kívánom, hogy szülőként és pedagógusként mi magunk is legyünk Tündérbogyók, akik olyan élményekkel ajándékozzuk meg a gyermeket, amelyekre szívesen emlékszik majd vissza felnőttkorában, és amelyek erőforrást jelentenek számára a nehéz pillanatokban is

Az MBCT-programot eredetileg a visszatérő depresszió kezelésére dolgozták ki a szakemberek (a tudományos bizonyítékok szerint legalább olyan hatásos, mint az antidepresszánsok szedése!), de a kutatásokból kiderült, hogy más érzelmi problémák oldására is kiváló csökkenti a szorongást, javítja a hangulatot, fokozza az aktivitást és a vitalitást. A gyakorlás már nyolc hét alatt képes megváltoztatni agyunk működését és szerkezetét pozitív irányú biológiai változásokat indít el, gyógyszeres kezelés nélkül. E kötet az Oxfordi Mindfulness Központ által kidolgozott hivatalos MBCT-munkafüzet magyar kiadása - a leghitelesebb forrás azok számára, akik szeretnék megismerni ezt a módszert. A kiadványt nemcsak azoknak ajánljuk, akik visszatérő depresszióval küzdenek (de nekik feltétlenül!), hanem azoknak is, akik szeretnének kevesebbet rágódni a múlton és szorongani a jövőn, helyette pedig aktívabb, élményekben gazdagabb, kielégítőbb életet élni. A nyolchetes tréning segít elsajátítani mindazokat az ismereteket és készségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy kiszabadítsuk magunkat fájdalmas érzéseink hálójából, és radikális javulást idézzünk elő életminőségünkben. Megtanít minket elgyönyörködni a világ apró szépségeiben, valamint bölcsen és elfogadó módon fordulni az emberek és események felé. Az ilyen változások ritkán történnek meg pusztán attól, hogy olvasunk ezekről - arra van szükség, hogy cselekvő módon elköteleződjünk mellettük. E kötet ezért úgy működik, mint egy útikönyv, amely napról napra végigkalauzol bennünket a folyamaton. Használhatjuk önállóan, vagy barátokkal közösen, egy tréner által tartott tanfolyam keretében, és egyéni terápiában is. Bármelyik esetről legyen is szó, utunk minden egyes állomásához részletes leírást nyújt, és naponta találunk segítséget a könyvet kiegészítő, letölthető hanganyagokban is. Ha elköteleződtünk amellett, hogy követjük a felkínált utat, nyugodtan hátradőlhetünk, mert csak az aznapi feladatra kell koncentrálnunk, miközben felfedezzük elménk és testünk addig ismeretlen működését. Rádöbbenünk, hogy amit a sorsunknak hittünk, többé nem a sorsunk, nem elkerülhetetlen szükségszerűség, és csakis rajtunk múlik, milyen viszonyt ápolunk mindazzal, ami elménkben, testünkben és környezetünkben zajlik. A pillanatról pillanatra végbemenő szemléletváltás a lényeg. Ez adhatja vissza életünket a maga teljességében és szépségében. Ha híven követjük az utat, amelyen ez a könyv végigvezet minket, rendkívül hatásosnak bizonyul majd a kurzus. Jó kezekben vagyunk többek között és nem utolsósorban a saját kezünkben.

Félelmek, önbizalomhiány, szorongás, bizonytalanság, elégedetlenség – sokan úgy véljük, ezek az érzések megakadályozzák, hogy teljes életet éljünk. Belső élményeinket gyakran az életünket beszűkítő démonoknak érezzük, amelyeknek meg kellene szűnniük ahhoz, hogy boldogok legyünk: „Ha majd végre megszűnik a szorongásom…”, „Ha egyszer bízni tudok önmagamban…”, „Ha végre biztos leszek abban, hogy…”. Démonainktól ezért sokféleképpen próbálunk megszabadulni, ám egyre frusztráltabban, csüggedtebben tapasztaljuk, hogy ez sehogy sem sikerül. A rossz hírünk az, hogy a démonok (vagyis a kellemetlen, félelmetes, fájdalmas belső élmények) nem legyőzhetők. Akár tetszik, akár nem, részei az életünknek, egyéb élményeinkhez hasonlóan. A jó hír azonban az, hogy nem is szükséges megszüntetnünk ezeket ahhoz, hogy teljes, örömteli és kielégítő életet élhessünk. Azaz a démonok nem legyőzhetők, de meg lehet tanulni olyan módon együtt élni velük, ami nem akadályoz bennünket céljaink elérésében. Könyvünkben olyan feladatokkal, gyakorlatokkal és történetekkel találkozhat, melyek segíthetnek Önnek elérni ezeket a célokat. Az általunk képviselt megközelítés az úgynevezett elfogadás és elköteleződés terápia, melynek hatékonyságát klinikai kutatások igazolták számos hétköznapi probléma és pszichológiai zavar kezelésében egyaránt. Ez a módszer kevésbé foglalkozik a múlt feltárásával, a minket akadályozó nehézségek kialakulásának hátterével. A kérdés, amire választ keres, sokkal inkább az: ha már itt van az életünkben, mit kezdjünk vele?Hogyan viszonyuljunk hozzá úgy, hogy minél kevésbé gátoljon minket az értelmes és örömteli élet megélésében? A könyv tehát bárki számára hasznos lehet, aki ilyen életre vágyik, és ennek érdekében hajlandó a gyakorlatban is kipróbálni az olvasottakat.