Kulcslyuk Kiadó strana 9 z 19

Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. Ez a könyv visszahívás a valóságba. Ne a múltban élj, ami már nincs, a jövőn se tépelődj, ami még nincs, csak a jelent éld teljes erőddel és odafigyeléssel. Így lesz hiteles az életed.

Mit tehetünk akkor, amikor épp nincs külső segítség, magunkra maradtunk a gondjainkkal, és úgy tűnik, hogy a helyzeten nem, vagy csak alig-alig tudunk változtatni? Mit jelent az, hogy számíthatunk magunkra? Hogyan kapcsolódhatunk újra belső erőforrásainkhoz? A könyv címe gyakorlati útmutatást ígér, mégsem pusztán a gyakorlati megvalósításról szól. Az olvasó rátekinthet arra az útra, ahogyan felnövünk, és jó esetben önálló, egyedi, hatóképes, kapcsolódni vágyó és tudó, szeretetteli felnőttekké válunk. Ez a folyamat természetesen nem minden esetben zajlik harmonikusan. „Útközben” felléphetnek nehézségek, hiányosságok, mint ahogy mindannyiunk életében előfordulnak krízisek, traumatikus élmények, egyéni, családi és társadalmi szinten is. Az, hogy miként tudunk megküzdeni a nehézségekkel, hogyan válhatunk lelkileg ellenállóbbá, nagyrészt rajtunk is múlik. Azon, hogy elég jóban vagyunk-e önmagunkkal, értjük-e testünk jelzéseit, meghallgatjuk-e az érzelmeinket, észrevesszük-e a fejünkben futó gondolatokat, és képesek vagyunk-e a különböző csatornákon keresztül érkező információkat összehangolni, szabályozni, harmonikusan működtetni. Az önmagunkkal való értő, elfogadó kapcsolódás megteremtése a mi felelősségünk, és ez adja meg azt a belső biztonságérzetet, amely feltétele a másokkal való jó minőségű, hosszú távon is tartalmas kapcsolatok létrehozásának. Ehhez nyújt segítséget ez a könyv, melynek gyakorlati része konkrét tanácsokkal szolgál, és számos gyakorlatot mutat be annak érdekében, hogy jól gondoskodhassunk önmagunkról egy-egy nehezebb élethelyzetben, illetve az általános jóllétünk érdekében hosszabb távon is.

A világhírű pszichológus szerző, Elaine N. Aron kutatásai szerint az emberek körülbelül tizenöt-húsz százaléka érzékenyebb idegrendszerrel rendelkezik, mint a többiek. Ők hevesebben reagálnak a külső hatásokra, és belső életüket is intenzívebben élik meg. Megterhelőbbnek találják az erős ingereket (például a zajokat, az átható szagokat, a szúrós ruhaanyagokat, a tömeget, a gyorsan pergő eseményeket, a hirtelen változásokat), és mélyebben dolgozzák fel az őket érő érzelmi benyomásokat, emiatt olykor hajlamosabbak lehetnek a tépelődésre, a szorongásra, a depresszióra is. Ez az idegrendszeri alkat azonban semmiképpen sem tekinthető „hibásnak” vagy „rossznak”, sőt, a hátrányok mellett rengeteg előnnyel is jár. A szuperérzékenyek nem gyöngébbek, mint a többiek, csak mások. Ám mivel modern nyugati kultúránk nem becsüli meg eléggé az ilyen embereket, hajlamosak ők is leértékelni önmagukat és mindazokat a rájuk jellemző erősségeket, amelyek sok helyzetben rendkívüli értéket jelentenek. Fejlett empátiájukat, intuíciójukat, körültekintésüket, az apró részletekre kiterjedő intenzív figyelmüket, lelkiismeretességüket, gazdag és mély érzelmi életüket. Aron – amellett, hogy kitűnő elméleti áttekintést nyújt a témáról – a gyakorlati önismereti-önfejlesztő munka lehetőségét kínálja a szuperérzékenyeknek. Segít, hogy megtanulják nagyobb becsben tartani különleges alkatukat, és minél tudatosabban, jobban éljenek vele. A könyv gondosan felépített gyakorlatai végigvezetik az olvasót egy olyan úton, amelynek során felderítheti, milyen jelentést hordoz számára a saját érzékenysége; hogyan gondoskodhat megfelelőbben speciális szükségleteiről; miként keretezheti át az önmagáról megszerzett ismeretek fényében azokat a múltbeli kudarcokat, amelyek sajátos idegrendszeri alkatából fakadtak; hogyan gyógyíthatja az őt ért traumákat, javíthatja emberi kapcsolatait, és válhat hatékonyabbá az élet legkülönbözőbb területein. „Azoknak, akik változtatni akarnak a viselkedési stílusukon, túl kell lépni a puszta reakciókon és fogadalmakon: olyan tevékenységeket kell végezniük, amelyek új, produktív és kreatív irányokba összpontosítják energiáikat. Ez a könyv pontosan ezt segíti elő, az érzékeny emberek számára kidolgozott feladatokkal, irányelvekkel és cselekvési tervekkel. Ültesse át tartalmát a gyakorlatba!” Philip G. Zimbardo

Minden nevelés önnevelés. A gyerekre nem az hat legerősebben, amit mondunk neki, hanem ahogy mondjuk, ahogy valójában érezzük, és főként: ahogy mi élünk. Ha tehát eredménytelenül igyekszünk változtatni problémás viselkedésén, elsőként saját reakcióinkat érdemes felülvizsgálnunk és módosítanunk. Az Egyszerűbb gyermekkor és a Melegszívű fegyelmezés világhírű gyermekpszichológus szerzője ebben a könyvében szülői és pedagógusi önnevelésünkhöz nyújt értékes segítséget. Hogyan őrizhetjük meg lélekjelenlétünket a legnehezebb és legkiborítóbb nevelési helyzetekben is? Miként maradhatunk hűek elveinkhez és értékeinkhez akkor is, amikor a gyerek épp az érzékeny pontunkra tapint rá, és kezdünk kijönni a sodrunkból? Payne olyan szemléletmóddal ismertet meg minket, amely segít abban, hogy minél ritkábban kelljen utólag megbánnunk szavainkat és tetteinket. A lehető legjobb formánkat tudjuk nyújtani, amikor a gyerek épp a legrosszabb arcát mutatja. Ha ez sikerül, az a gyerek viselkedését is szükségszerűen megváltoztatja, és nem csupán az egyes problémás helyzetek, hanem az egész kapcsolat javulását eredményezi. Kiléphetünk az unalomig ismert, régi forgatókönyvből, és a sehova sem vezető ordibálások, fenyegetések és büntetések helyett hatékonyabb és kedvesebb módon oldhatjuk meg konfliktusainkat. Automatikus reakciók helyett tudatosan adhatunk megfelelőbb válaszokat a gyerek problémás viselkedésére. Hozzá intézett szavaink tisztább és együtt érzőbb forrásból fakadnak majd, ezért egészen más eredményhez vezetnek. A szakember nagy hangsúlyt helyez a tudatos jelenlét állapotának elérésére, melyet egy speciális vizualizációs technika, az együttérző reakciók gyakorlatának bemutatásával segít.

Dolgozószobám könyvespolcán hosszú évek óta van egy fénykép: az összenőtt szemöldökű, színes mexikói viseletben pompázó ikonikus festőnőt, Frida Kahlót ábrázolja. Én magam soha nem akartam festőművész lenni, de olyan emberré akartam válni, mint amilyen ő volt. Mert egy követendő példakép a teljes életével kínál mintát. „Viva la Vida! Éljen az élet! Merj élni, meghalni bárki tud!” – mondja Frida. Ezek a mondatok ma is életfilozófiám részei. A példaképem bennem él: erőt és hitet tudok meríteni a közelségéből. Egy jó példa erőt ad, pozitív életszemléletet közvetít, előre visz, és segít felismerni azt, amiben igazán jók lehetünk. A példaképeket nem lemásolni kell, hanem ihletet meríteni belőlük. Ők a saját magunk választotta út bejárásához és az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez nyújtanak számunkra mintát és támaszt. Beavatnak minket az élet titkaiba, hiteles történetükkel segítenek eligazodni abban, hogy mi helyes, és mi helytelen, mi visz eredményre, és mi vezet kudarchoz. Ha gyerekként, serdülőként, majd felnőttként megkapjuk a kellő inspirációt, akkor az életben már önállóan is tudunk boldogulni, fejlődni. Azt tapasztalom, hogy ma mind a gyerekek, mind a felnőttek rettenetesen ki vannak éhezve a hiteles kortárs példaképekre. Olyan embereket szeretnének maguk körül látni, akiket elért eredményeikért és belső tartásukért egyaránt becsülhetnek. Hétköznapi mesehősöket, akik a saját életük példájával mutatják meg, hogyan érdemes élni. Ez adta az ötletet ehhez a könyvhöz, melyben 13 kortárs magyar példakép – Al Ghaoui Hesna, Barabási-Albert László, Borbély Alexandra, Böjte Csaba, Halácsy Péter, Jentetics Kinga, L. Ritók Nóra, Máté Bence, Michelisz Norbert, Polgár Judit, Roska Botond, Ürge-Vorsatz Diána és Vecsei H. Miklós – történetét dolgoztam fel mesei formában. A könyv szereplői interjúkban szolgáltattak anyagot ezekhez a mesékhez, amelyekből megtudjuk, hogy miként jutottak el addig, ahol ma tartanak, milyen harcokat kellett megvívniuk a külső és belső sárkányokkal, honnan merítenek erőt a nehézségek legyőzéséhez, és milyen értékek szerint élnek. A meséket felső tagozatos iskolásoknak, kiskamaszoknak, kamaszoknak és felnőtteknek egyaránt ajánlom. Mert példaképekre mindannyiunknak szükségünk van!

Mindenki igazán felnőtt-e, aki testileg nagyra nőtt, sok évet tudhat maga mögött, és állampolgári jogai vannak? Hátha csak egy felnőtt méretű cipőben, jelmezben botladozó gyerek? Mit jelent felnőttnek lenni gondolkodásunkban, érzelmeinkben, kapcsolatainkban, szexuális fantáziánkban és az ágyban? Nem jobb-e valamit megőrizni és vállalni gyermeki és kamaszos világlátásunkból, érzelemvilágunkból? Az ifjúság és vénség közötti évtizedekről töpreng és vitatkozik önmagával ebben a könyvében a szerző.

„Már százszor megmondtam…” - hangzik el nap mint nap sok-sok családban. Vajon mi az oka, hogy a „megoldással” akkor is újra és újra próbálkozunk, ha nyilvánvalóan hasztalan? Ennek megértéséhez segít hozzá az a sok tapasztalat, mely a világ különböző tájain dolgozó pszichológusok megfigyeléseiből épül lassacskán rendszerré. Ezekből tudjuk, közléseinknek fontos háttérüzenete lehet: szándékot, indulatot, érzelmet rejtenek, s ezt a másik fél - már a kisgyerek is - pontosan érzékeli. Csakhogy mindaddig ő is ilyen kendőzött formában reagál, míg nem kap szavakba öntött eligazítást - éspedig nem a tennivalóiról, hanem a másik érzéseiről, igényeiről. A pszichológusi tapasztalat szerint minden ép értelmű, egészséges személyiségű ember megtanítható saját, eddig nem vállalt érzelmei felismerésére és megfogalmazására. Ehhez kíván gyakorlati segítséget nyújtani a szerző a kommunikációkutatás, a tranzakcióelemzés és a szociálpszichológia sok fontos eredményének bemutatásával.

Hányszor érzed úgy a lelked mélyén, hogy ELÉG? Hogy már nem bírod tovább, nem tudsz többet vállalni? Hogy egyszerűen nincs energiád és kedved semmihez? Hogy folyton fáradt vagy, mégsem tudsz elaludni, mert amint leoltod a villanyt, elkezdenek száguldani a gondolataid? Hogy ha még valami történik vagy még valaki beszól, felrobbansz, mert már pattanásig feszülnek az idegeid? Hogy képtelen vagy koncentrálni, és mindent elfelejtesz? Hogy ha a dolgok így mennek tovább, arra rámegy a párkapcsolatod, a családod? Látszólag talán magabiztosan helytállsz a világban, csak belül érzed magad elcsigázottnak, üresnek, kedvetlennek, néha kétségbeesettnek. Próbálsz úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de érzed, hogy valami nagyon nem oké. Akkor ez most mi: depresszió, krónikus fáradtság, pánik? Egyik sem. Ezek a kiégés tipikus tünetei. Azt mondod: semmi gond, majd meditálsz vagy elkezdesz sportolni. Kérlek, ne tedd, mert nem biztos, hogy használsz magadnak. Nem mindegy ugyanis, hogy még csak úton vagy a kiégés felé vagy már nyakig ülsz benne, mert más-más módszerrel tudod megállítani a folyamatot vagy kilábalni belőle. Ebben a könyvben mindent megtalálsz, amit a magad és a körülötted élők kiégéséről tudnod kell. A segítségével beazonosíthatod, hogy te hol tartasz a tüneteid alapján, és megismerheted a Főnix Programot, melynek segítségével elkerülheted a kiégést vagy felépülhetsz belőle. A felkínált módszerek és lehetőségek közül szabadon válogathatod ki azokat, amelyek a te életedbe a legjobban beépíthetők. Mint ahogy azt is megtudhatod, hogy hozzátartozóként, kollégaként vagy vezetőként miként tudsz segíteni, ha valakin a kiégés jeleit tapasztalod. Dr. Füredi Júlia Szervezetpszichológus, vállalatikultúra-szakértő. Banki felsővezetői pozíciójából kiégése miatt állt fel. A saját érdekében is alaposan beleásta magát a témába, miután pedig önmagán segíteni tudott, úgy döntött, felhalmozott tapasztalatait és tudását mások számára is elérhetővé teszi. 

Popper Péter e rövid, ám annál hasznosabb könyvben két ősi indiai gyakorlatsort mutat be: a reggel és az este jógáját, melyek rendszeres gyakorlása megteremti a nap belső rendjét és derűjét. Zaklatott korunkban a legtöbben rohanunk, mindig időzavarban vagyunk, kapkodva intézzük dolgainkat. Ez a korszak átka: elsodor minket, s ez ellen keveset tehetünk. Ám az már rajtunk múlik, hogy nyugodtan rohanunk-e, vagy idegesen, izgatottan. Tanuljunk meg nyugodtan, kevés feszültséggel rohanni – s ha ez sikerül, akkor az estét, az alvásunkat is békéssé tehetjük. A reggel és az este jógájának kiegészítéseként Popper Péter az úgynevezett öt alapgyakorlatot is bemutatja, melyek segítségével ellenőrizhetjük, hogy lelkileg rendben vagyunk-e, vagyis fel vagyunk-e készülve a gyakorlásra. A könyvhöz CD-melléklet és online elérhető hanganyag is tartozik, így ha szeretnénk, Popper Péter hangján hallgathatjuk meg, és az ő vezetésével végezhetjük el a gyakorlatokat.

Mit kezdünk az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteivel? A kihívásokkal, a veszélyekkel, a krízisekkel, az igazságtalanságokkal, a veszteségekkel? Milyen erőforrások és eszközök állnak rendelkezésünkre a megküzdéshez, és min múlik, hogy azokat képesek vagyunk-e eredményesen használni? Van-e bennünk életbátorság, azaz kurázsi és kedv ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogy valóban érdemes: a nehézségek elől sem megfutamodva, egyenes gerinccel, ugyanakkor derűre és örömre képesen? Ebben a gyűjteményes kötetben hét olyan előadás átdolgozott változatát adjuk közre, amelyek a Nyitott Akadémián hangzottak el életbátorságról, kitartásról, megküzdésről, és korábban még nem jelentek meg nyomtatásban. A nagyszerű szerzők különböző irányokból és sokféle stílusban közelítik meg a témát, ám az utak végül talán összefutnak. 

Popper Péter legendás előadásain egy gombostűt sem lehetett leejteni. Hatalmas műveltsége, karizmatikus előadásmódja, eredeti gondolkodása, fanyar, szarkasztikus humora felejthetetlenné tette ezeket az alkalmakat – nem csoda, hogy hosszú évtizedeken át zsúfolásig megtelt minden terem, ahol meg lehetett hallgatni a neves pszichológust. Ő pedig szívesen mesélt a lélek dolgairól, előadást még betegen is csak ritkán mondott le, mert amíg a színpadon vagy a katedrán ült, a fizikai kényelmetlenségekről és fájdalmakról is megfeledkezett. Amikor az ország különböző pontjain kisebb közösségek előtt beszélt, őt kísérő felesége, Kati olykor kézikamerával rögzítette előadásait, s ezek a felvételek a családi archívumba kerültek. 2020-ban, Popper Péter halálának 10. évfordulóján gyermekei úgy határoztak, hogy emléke előtti tisztelgés gyanánt e zárt körben rögzített és még sohasem publikált anyagokat nyomtatott formában közkinccsé teszik. A könyvben ezek mellett helyet kaptak olyan, a Nyitott Akadémián tartott előadások is, melyek terjedelmi okok miatt nem fértek bele a 2010-ben megjelent nagy sikerű Lélekrágcsálók című gyűjteményes kötetbe. A könyv lapjain megelevenedik valami a hajdani együttlétek hangulatából is, miközben Popper Péter az élet nagy témáiról – sorsról és végzetről, önismeretről, kapcsolatokról, érzésekről és értékekről – gondolkodik a maga összetéveszthetetlenül egyedi és izgalmas módján. Gyakran kételkedve, de örök kíváncsisággal és újra meg újra feltámadó reménnyel kutatja az élet rendjét és törvényét, olykor válaszokat, megoldásokat, máskor pedig csak némi gyógyírt és vigasztalást kínálva azoknak, akik vele tartanak ebben a szellemi kalandban.

Főzzünk abból, amink van - ne abból, amink lehetne, ha volna. Határtalan házikonyhánkban "minden helyettesíthető mindennel", aszerint, hogy mi akad az almárium vagy a sarki kisközért polcain. Ha az ember egyszerre akar ott lenni mindenütt, esélyes, hogy igazából sehol sem lesz jelen igazán - márpedig bármily édes a vándor élet, a megérkezettség érzéséhez semmi sem fogható. Amikor évtizedes világjárás után szerelmemmel, Nimivel rátaláltunk egy eldugott kis tengerparti falura Görögországban, ahol több macsek él, mint ember, ahol a vulkán lankáin végeláthatatlan olajfa földek zöldellenek, és ahol friss oregánó és aromás bor illata keveredik a levegőben, tudtuk: itthon vagyunk. A lassú élet gyorsan magával ragadott minket, és felfedeztük: helyi termesztésű idényzöldségekkel is alkothatunk olyan ételeket, melyeket emlékezetes utazásaink ihlettek. Több száz fős éttermi pop-up események helyett pedig várhatunk vendégeket idehaza. A trendi kajapiacokat saját kis veteményeskertre cseréltük, sztárséfek és instafoodie influencerek mellett pedig helyi tavernák virtuóz szakácsaival és kistermelőkkel kollaborálunk. Bár a mozgásterünk - saját magunk, befogadott cicáink és a Föld bolygó ökoszisztémájának nagy örömére - összetöpörödött, mint egy napon szárított paradicsom, az igazság az, hogy sosem éreztük még ilyen határtalannak az életünket... és az ételeinket! Első közös szakácskönyvünkben olyan receptúrákat gyűjtöttünk össze, melyek az ízek szárnyain repítenek minket messzire - akkor is, ha legfeljebb Methana félsziget határáig battyogunk alapanyagokért. Világutazásra hívunk saját kezűleg eszkábált konyhaasztalunk körül, hogy együtt tapasztalhassuk meg: a házikonyha is lehet kozmopolita, és a családi receptek inspirálta hagyományos fogások is hívhatnak hedonista kulináris kalandra, ha kreatívan és jókedvűen kísérletezünk együtt a kiskonyhánkban.

Talán már többször feltettük magunknak a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy életünk során újra meg újra visszaköszönnek ugyanazok a kapcsolati nehézségek? A válasz az, hogy a gyermekként kialakított kötődési mintáink alapvetően meghatározzák választásainkat és viselkedésünket. Hatással lesznek az összes fontos emberi kapcsolatunkra (a párkapcsolatainkra éppúgy, mint a szülőségünkre, a barátságainkra, az iskolai és munkakapcsolatainkra), és megalapozzák az önmagunkhoz való viszonyt is. Valójában olyan kapcsolatokat alakítunk ki, amelyekben hasonlóan érezhetjük magunkat, mint gyermekkorunkban. Ez még akkor is így van, ha nem őrzünk magunkban pozitív képet a gyermekéveinkről, sőt, akár kifejezetten fájdalmas élményeket hordozunk. Úgy fogunk szeretni, ahogy minket is szerettek. Úgy fogjuk becsülni önmagunkat, amennyire mások számára értékesek voltunk. Bármilyen tapasztalatot is szereztünk hajdan, az ahhoz hasonlóban fogjuk otthon érezni magunkat, tudatosan vagy tudattalanul olyanná formáljuk emberi kapcsolatainkat. Persze egy-egy csalódás után gyakran hisszük, hogy levontuk a megfelelő tanulságokat. Sorra vesszük, hogy mire kell figyelnünk legközelebb, és milyen típusú embert fogunk nagy ívben elkerülni. Talán még odáig is eljutunk, hogy megfogalmazzuk azokat az igényeinket, amelyekből ezután már nem engedünk. Aztán mégis kezdődik minden elölről... Az ismétlődést azért nem könnyű elkerülni, mert nagyon nehéz észrevenni a mélyebb, lényegi hasonlóságokat az eredeti kötődési mintáinkkal. Ezt sokszor érezhetjük tehernek. Azonban épp ezek az ismétlődések mutatják meg nekünk kötődésünk nehezen felismerhető, tudattalanul újrajátszott elemeit. Ha megtanulunk olvasni belőlük, akkor a legnagyobb segítségünkre lesznek abban, hogy kötődési mintáink - s velük együtt kapcsolataink - pozitív irányban változzanak. Egyéni kötődéstörténetünk megismeréséhez nyújt útmutatást ez a könyv, miközben új szempontok alapján vehetjük szemügyre múltbeli és jelenlegi kapcsolatainkat.

Annyi mindenből vizsgáznunk kell az életünk során, jogosítvánnyal igazolni hozzáértésünket. Sajátos, hogy épp a családi életből, a gyermeki személyiség fejlődésének törvényeiből nincs más vizsga, mint a spontán tudáson alapuló gyakorlat beválása, a végeredmény. Ez pedig gyakran mutatkozik elégtelennek. Miért hagyjuk magunkat tudatlanságban vagy téves nevelési vélekedések fogságában? Tanuljunk szülőnek lenni, családot éltetni és boldog gyermeket nevelni! Bízzuk magunkat rá arra a tudásra, amely bizonyítékokon alapul, nem ideákon, hiedelmeken, vélekedéseken. Az egész életen át tartó tanulás jegyében is érdemes, sőt szükséges megismerkednünk azzal a szociális fészekkel, amely az egyre bonyolultabbá váló világban biztos bázis, támpont, szeretetforrás, az elfogadás, kötődés és odatartozás otthona. Csak lehetőségeket hozunk magunkkal, az életre hívó, kibontakoztató hatásokat, a megerősítést és a "hamuban sült pogácsát", mint útravaló lelki táplálékot az emberformálás műhelyében kapjuk meg. Ennek a könyvnek az a missziója, hogy a családi szocializáció legfontosabb tudnivalóit tárja fel. Mikor, hogyan és mit tegyünk az egészséges fejlődés elősegítése, az "elég jó szülővé" válás érdekében? Erről szól ez a könyv, amelyet minden jelenbeli, jövendő vagy a nevelési eredményeire visszatekintő szülő szíves figyelmébe ajánl: a szerző.

Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is - rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha elrejtőzünk a szerepeink mögé. De éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be? Miért nem tesszük fel néha a kérdést: És akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra. Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.

Tudatos törekvéseink mellett egy sor olyan belső szabály irányít minket, amelyek létezésével talán nem is vagyunk tisztában, mert ezek mások sugalmazott vagy vélt elvárásai alapján épültek fel bennünk. Így kell kinéznem, ha azt szeretném, hogy... Illik úgy viselkednem, mintha... Nem láthatják meg rajtam, hogy... Mit szólnának, ha tudnák... Ha érvényesülni akarok, akkor... Jobb a békesség, szóval... A másoknak való megfelelés vágyában folyamatosan figyelünk és találgatunk, mik lehetnek a többiek elvárásai, és gyakran önmagunknak sem valljuk be, mennyire igyekszünk ezeknek eleget tenni. Az így kialakított viselkedésminták egy idő után annyira beépülnek, hogy már a sajátunknak érezzük őket, csak sokszor nem értjük, miért érezzük magunkat olyan rosszul a bőrünkben. A munkám során azt tapasztalom, hogy legtöbbször nem azzal foglalkozunk, milyenek vagyunk valójában, vagy szívünk mélyén milyenek szeretnénk lenni, hanem azzal, hogy milyennek kell(ene) lennünk mások szerint. Mivel nem remeteként élünk, természetesen figyelembe kell vennünk a körülöttünk élő embereket, ám ha rossz helyre tesszük a fókuszt, örökös igazodásra, ebből fakadóan pedig állandó csalódottságra és elégedetlenségre kárhoztatjuk magunkat. Feltetted már magadnak a kérdést: ki lennél Te, ha nem mindig mások elvárásai szerint élnél? Ha nem sóvárognál annyira a külső visszaigazolásra, hanem felfedezhetnéd és így az lehetnél, aki valójában vagy? Ha nem áldoznád fel a megfelelés oltárán az önazonosságodat? Van-e még olyan pillanat, amikor tudod, érzed, ki vagy Te? Ezzel a könyvvel arra szeretnélek késztetni: gondold végig, hogy a saját életedben mit miért teszel éppen úgy, ahogy. Vedd számba, hogy kiknek az elvárásait tekinted önmagadra nézve szinte kötelezőnek, és miért is akarsz ennyire megfelelni nekik. A Téged mozgató elvárások közül melyekre mondasz tudatosan is szívből igent, melyek esetében tartod még vállalhatónak a kompromisszumot, és mi az, amin inkább változtatnál? Miben szeretnéd akár mások kívánsága ellenében is a saját utadat követni, és hogyan szedheted össze ehhez a szükséges bátorságot, erőt és kitartást?