LHarmattan Kiadó

A kötet olvasói közül bizonyára többen lesznek olyanok is, akik a költői megfogalmazású szövegek szépségéért, vagy egyszerűen magukért a hagyomány-őrző álommagyarázatokért fogják majd elolvasni Bosnyák Sándor gyűjtését, éppúgy mint a Maconkai aranyalma című második részt, melyben a szerző több évtizeden át tartó, a palócság körében végzett kutatásait tesszük közzé. Ezek a Pásztó környéki falvak hitvilágát, történeti tudatát, álommal kapcsolatos hiedelmeit mutatják be. Kellemes álomfejtést - és álmokat - a Kedves Olvasónak. (Hoppál Mihály)

Az elbeszélés gyűjtemény 1962-ben jelent meg, és azóta számtalanszor kiadták sok országban, sok nyelven, mint a modern szürrealista irodalom gyöngyszemét, amely a költőiség, az elbűvölő játékosság, a humor, a képzelet és a nyelvi lelemény szűrőjén keresztül szemléli az élet mindennapi, már-már rutinszerű dolgait.

A könyv középpontjában a kádárizmus áll. Nem végső magyarázat, hanem bevezető, áttekinti a tárgy irodalmát, foglalkozik az előzményekkel és az utótörténettel. A történetek elbeszélése helyett a magyar és térségi jelenkortörténet, azon belül is a XX. század második fele átfogó ábrázolása során felmerülő fogalmak magyarázatára vállalkozik. Nem összegzés: bevezetés a további tisztázáshoz, esetleg vitához.

Az antológia a kortárs, a modern és a középkori katalán irodalmat bemutató Katalán könyvtár nyolcadik kötete. A sorozatot, amelynek első hét kötete 1997 és 2004 között jelent meg, a Kiadó évenként két újabb művel szándékozik gyarapítani. Jelen válogatás kizárólag kortárs alkotók elbeszéléseit tartalmazza. A szövegeket válogató Montserrat Baya, a barcelonai székhelyű katalán írószövetség titkárságának vezetője, arra törekedett, hogy az antológia tükrözze a mai katalán elbeszélőirodalom sokszínűségét. Nemcsak a szerzők életkora változatos (a veterán Joaquim Carbó ötven évvel idősebb, mint Borja Bagunya, a kötet legfiatalabbja), hanem változatosak az elbeszélések is, amelyek különböző fokozatait képviselik a realizmusnak (vagy éppen a fantáziának), a humornak és az iróniának, a leggyengédebb érzelmeknek és a legizzóbb erotikának. A kötet fordítóinak nagy része a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett bölcsész tanulmányokat, és ott ismerkedett meg a katalán nyelvvel és kultúrával, melynek magyarországi oktatása a 2011/2012-es tanévben ünnepli negyvenedik évfordulóját.

A 16-17. századi sajátos magyar történelmi helyzet számos vitát provokált és kelt ma is a korszak jelentős eseményeiről, illetve olyan emblematikus politikusairól, mint például Bocskai István, Bethlen Gábor vagy Thököly Imre. A mohácsi csatát követően a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség politikusainak egyaránt számolniuk kellett a török expanzióval és a Habsburg abszolutista törekvésekkel. Jelen kötet célkitűzése az, hogy a vitázó felek álláspontját a viták tartalmára, érvelésére, mondandójára koncentrálva mutassa be. Annál is inkább fontos ez, mert az ezen viták során „győztesként elfogadott” érvek, kutatások és adatok azok, amelyek ma is a részét képezik a középiskolai és egyetemi oktatásnak.

Pusztulásra ítélt közösség túlélésének szilárd identitás a feltétele. Ha ez a fundamentum ép, lehetséges a stratégiaalkotás: a tudatos és csendes rezisztencia, a leleményes alkalmazkodás, vagy akár a hősies helytállás is. Jelen kötet a túlélés lehetőségeit vizsgálja a jezsuita rend második világháború utáni sorsfordulóinak tükrében. E több dimenziós - egyházpolitikai, politikai, kultúrtörténeti és egyéni sorsokat formáló - történet, melyet politikai kampányok és irányváltások éppen úgy formáltak, mint az eltérő helyzetértékelésekből, személyes habitusból és a köteles engedelmességből fakadó feszültségek, számos kérdést vet fel: Mit jelent a kommunista diktatúra időszakában a rendalapító öröksége és a Társaság tradíciója?Hogyan alakította az üldöztetés a szerzetesi identitást; hogyan formálták az egyházpolitikai „játszmák” a rendtartomány arculatát; melyek a jezsuiták túlélésért folytatott küzdelmének egyedi jellegzetességei? Miért kezdeményeztek a Szentszéknél titkos püspökszentelést? Hogyan működött a Kistarcsai Internálótáborban a „teológiai főiskola”? Miként értékelhető a rendtartomány provinciálisának az államvédelemmel kötött alkuja az ’50-es évek közepén? Olyan kérdésirányok ezek, melyek a rend sorsának korabeli alakulása mellett az egyházpolitikát formáló szervek motivációiba is bepillantást engednek.

Az ugrósdallamok típusainak áttekintésén keresztül történeti összefüggésben mutatja be a szerző a tánc és kísérőzenéjének viszonyát. Ez a kapcsolat ősi, keleti dallamokat segített megőrizni és életben tartani, sőt további típusok sarjadását is előhozta a zenei anyanyelvből, pl. a reneszánsz proporciós gyakorlat, az ún. "páva-dallam"-ok esetében, vagy a 18. századi tánczenei divat, a "sirató"-dallamokat illetően. A környező népek és a felsőbb társadalmi osztályok közvetítésével középkori és kora újkori dallamok is beépültek az ugrós tánczenei repertoárba. A népies műdalok és az új stílusú dalok már a csárdás 19. századi tánczenei világához tartoznak, kisebb körzetekben azonban még ezekre is táncoltak ugróst. Kétszáznál is több vokális és hangszeres dallam kottája szolgál bőséges példaanyagul, közülük jó néhány darab meghallgatható a könyvhöz tartozó CD-n táncdialektusok szerinti csoportosításban. A kiadványt számos, főként a zenészekről készült archív fénykép illusztrálja.

Szerb János 1980-től a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tudományos kutatója, majd 1982-től a Bécsi Egyetem tibetológiai- és buddhizmuskutató intézetének munkatársa volt. A fiatalon elhunyt tibetológus tudományos pályáját egyrészt a széleskörű tájékozódás és tájékozottság, másrészt bizonyos fontos témák mélyenszántó feldolgozása, s számos, a nemzetközi tudományosság számára is értékes publikáció jellemzi. Szerb János egyik nagy témája a "sa skya pa" rend korai történetéhez kapcsolódott, legfontosabb fennmaradt művét pedig a tibeti buddhizmus történetének szentelte. A magyar tibetológiai kutatások egyik jellemző vonása, hogy szervesen kötődnek Belső-Ázsia, és különösen a mongol történelem, kultúra, vallások és irodalom tanulmányozásához. Szerb tudományos pályája sok szállal kapcsolódott a budapesti tibetisztikai tudományos műhelyhez, melynek legújabb kutatásait olvashatjuk e kötetben. Az itt publikált tanulmányok a tibeti műveltség, a tibeti-mongol kapcsolatok, a buddhizmus témakörében születtek, mely sok tekintetben összekötő kapcsot jelent a belső-ázsiai kultúrák között. A kötetben olvashatjuk az MTA könyvtárának Keleti Gyűjteményében található egyik Alexander-könyv elemzését, egy felszentelési cakli sorozat első közlését, de olvashatunk jezsuita misszionáriusok tibeti útjáról, és Khacse Phalu Tibetben élő muszlim szerző munkáiról szóló összefoglalást is. A tibeti-mongol nyelvi hasonlítást adó tanulmány már Tibet határain túlra vezeti az olvasót, ahogyan a mongol Kandzsúr fordításokat feldolgozó munka is. A kötet két további tanulmánya a tibeti eredetű mongol buddhizmus egyes jelenségeivel foglalkozik. Az itt közölt tanulmányok szerzői ahhoz a műhelyhez kapcsolódnak, ahol Szerb János is kezdte tudományos pályáját. A kiadó e kötet megjelentetésével tiszteleg a fiatalon elhunyt tibetológus előtt.

Jonathan kételyekkel és kíváncsisággal teli torontói srác, akit szülei cionista iskolába járattak, és most Izraelbe megy, hogy megtalálja a kulcsot az életéhez. A Jeruzsálemig, majd a ciszjordániai menekülttáborokig és onnan haza vezető útja során sok mindent megkérdőjelez abból, amit tanult, ami ő maga volt. Látja az élő és a mindennapjait félelemben töltő Izraelt, a jövő nélkül felnövő palesztin gyermekeket Rámalláhban, és azokat az izraelieket és palesztinokat, akik szabad akaratukból az együttélést választották - és eközben mindvégig az átjárót keresi két ország, két vonzalom és két valóság között. Jonathan Garfinkel önéletrajzi regénye sokszor kacagtató, sokszor felkavaró és mindvégig lebilincselő vallomás szeremről, cionizmusról, a zsidó-palesztin konfliktusról és az együttélés lehetőségéről.

"Világos, releváns kérdések, az empíria tiszteletére épülő változatos módszertan és tiszta válaszok - ez Lengyel Balázs könyvének rövid summázata. Miközben mind elméleti, mind gyakorlati szempontból érvényes ismeretekhez és felismerésekhez jutunk a tudásalapú gazdaságban megjelenő regionalitás tekintetében, a legüdítőbb a szerző biztos kezű témavezetése, fölényes módszertani tudása és előítélet-mentessége." (Láng László főigazgató IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola) "Lengyel Balázs a fiatal magyar gazdaságkutató nemzedék egyik legígéretesebb képviselője. Könyvében rangos nemzetközi és hazai folyóiratokban megjelent tanulmányait rendezi egységbe. A kötet empirikus fejezeteiben a magyar regionális fejlődés meghatározó tényezőinek (az agglomerációnak, az emberi tőkének és a kreativitásnak, az egyetemeknek és a nemzetközi vállalatoknak) a szerepét újszerű megközelítésekben ismerteti meg az olvasóval." (Varga Attila egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem) "Kétségtelen, hogy megnevezhetnénk hazánk számára sürgősebb kutatási feladatokat is, ám e könyv meggyőz bennünket arról, hogy a fontossági motívum akár még hasznosabb is lehet. Egyszerre kapunk egy részletes és haladó használati útmutatót a tudásalapú regionális fejlődést illetően, másrészt megismerkedhetünk a szerző sajátos elképzeléseivel, egyéni eredményeivel. Évek múltán világos lesz, hogy a sokra hivatott kutató már első kötetében is magasra tette a mércét, joggal." (Veress József egyetemi tanár Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)

A norvég szerző második, magyar fordításban megjelent regényének középpontjában egy kis család áll: anya, apa és Jarle. Ők az Orheim-társaság. Stavangerben, Norvégia olajfővárosában élnek, egy autóbeállóval rendelkező sorházban, és az egyetlen, amit szeretnének, az, hogy minden rendben legyen. De mi történik apával? A regény elbeszélője emlékezetében a 80-as években kamasszá érő Jarle életének meghatározó epizódjai pörögnek le: a hétvégi focik apával, a nyomasztó családi kirándulások, az első csók és az első cigi, az első igazi barátság, a gyermekkor lezárását jelentő évzáró bankett. Az eseményeket pedig az elbeszélő számára különösen fontos és egyben az évtizedet is jellemző zenék festik alá. Az ifjú Jarle minden porcikájával arra vágyik, hogy a legjobbat hozza ki abból a világból, amiben él, anarchistává és feministává válik, lázad mindenféle igazságtalanság ellen. A "Mégis van apám" tulajdonképpen a "Szerettem másképp is" (L'Harmattan Kiadó, 2009) című regény előtörténetének tekinthető.

A világ valaha volt legnagyobb Afrikán kívüli zsiráfkolóniája - nem találnánk ki - a szocialista Csehszlovákia egyik kevéssé ismert városának állatkertjében jött létre a hetvenes években. Vajon kinek állhatott érdekében ennek a furcsa, észérvekkel megmagyarázhatatlan képződménynek az életre hívása? Nem tudjuk. Vajon milyen célok, orvosi, űrkutatási, katonai-biológiai elképzelések állhattak a háttérben? Ezt sem tudjuk. J. M. Ledgard kiváló regénye nem is ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására tesz elsősorban kísérletet, hanem a megalomániájában is kisszerű zsiráf-ügy hátterében meghúzódó emberi tényezőket, érzelmi-gondolati konfliktusokat igyekszik feltárni. Mi zajlott le vajon emberek és állatok lelkében azon a rettenetes éjszakán, amikor pár óra leforgása alatt az összes zsiráfot lemészárolták? És mi köze van ehhez a szomorú és nem mindennapi történethez Bohumil Hrabalnak? A fiatal skót író regénye erre ad frappáns választ.

Van egy tó Brandenburgban, Frankfurt an der Oder és Berlin között. Van egy erdő és egy tóparti ház, amelynek egymást váltják a tulajdonosai: a nagygazda és annak négy leánya, az építészmérnök és gyermektelen felesége, a zsidó posztógyáros és családja, a szovjet emigrációból hazatért írónő, a Kelet-Poroszországból elmenekült nagymama, az NDK-s bérlők, a gyermekkori barát és a jogosulatlan birtokhasználó, vagyis az írónő unokája - az ő történetüket beszéli el Jenny Erpenbeck poétikusan tömör stílusban. A regény alaptémája a ház és környéke, állandó alakja a semmiből jövő és semmibe tűnő kertész, aki gondozza a kertet és a házat, majd végül tehetetlenül nézi a pusztulását. A zenei komponálású könyvben váltakozva hangzik fel a kertész alapszólama a ház lakóinak szólamaival, ő az, aki mindent lát, aki mindent összeköt. Jóllehet egyetlen szót sem szól, mégis olyan, mintha ő mesélné el a német múlt traumáit átélő, egymást követő lakók összefonódó történetét.

Sipos János 1987 óta több mint tízezer dallamot gyűjtött török, azeri, karacsáj, kazak, kirgiz és türkmén népektől, és különböző nyelveken 14 úttörő kötete jelent meg e népek népzenéiről. Mostani könyvében a kaukázusi karacsáj-balkár nép zenéjével ismerkedhet meg az olvasó. E török nép jelentőségét növeli, hogy ősei abban a Kazár Birodalomban éltek, ahol a magyarok ősei is hosszú időt töltöttek el. Olvashatunk a kaukázusi kutatásokról, a karacsáj nép kialakulásáról és népzenéjének magyar vonatkozásairól, lapozgathatjuk a bő kottagyűjteményt és a karacsáj dalszövegeket magyar fordításukkal együtt. A DVD melléklet pedig a legszebb karacsáj népdalokat mutatja be, bőséges videó felvételekkel, kottákkal és hangzóanyaggal.