LHarmattan Kiadó strana 2 z 12

Hamvas Béla munkásságának tudományos igényű feldolgozása, művészetszemléletének, tudományképének, vallásfenomenológiájának áttekintése tanulmányok, monográfiák sokaságának feladata. Írásom a sok közül a nyelvi szempontot választotta, ennek vonzáskörzetében vizsgálódott, azaz Hamvas nyelvszemléletének sajátosságait, igazságkonceptusának (alétheia) nyelvi vonatkozásait, költészetfelfogását, regényének szókoncepcióit, e prózanyelv narratív eljárásait elemeztem. Hamvas nyelvgondolkodásról beszélt Szabó Lajos nyomán: ebben az elgondolásban ugyanis az ember válságba állított lényének ún. autentikus egzisztenciává való érése a nyelvvel is összefonódó realizálásban történik. A személy, mint a megszólíthatóságra való állandó lehetőség, a te felé való hangoltság radikális nyíltsága és a szó, mint a létezés egészének újra és újra felnyíló lehetősége lesznek e realizálás gyújtópontjai. E kötet így - a vizsgált életmű sokszólamúságának megfelelően - irodalom- és létszemléleti horizontok összefüggéseiben igyekezett közelíteni ehhez a nyelvgondolkodáshoz, valamint szempontokat kínálni a perspektivikus Hamvas-kutatáshoz, felülírni az ideológiai/ideológiakritikai előjelekkel címkéző recepció szélsőségeit, s mindenekelőtt hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar gondolkodás- és irodalomtörténet szerves részeként értsük Hamvas Béla életművét.

A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet – igencsak szokatlanul – a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel. A teljes szöveget átható játékos, gúnyolódó stílus is fokozza az olvasói élvezetet, amit ez a műfaji meghatározásában is különleges regény – bocsánat... rigony! – vált ki, amelyről maga Miguel de Unamuno ír így a harmadik kiadás előszavában: „...más műveimnél többet beszél és mond az emberi individuumról, amely egyszersmind univerzális, az emberről fölülről és alulról egyszerre, az osztályáról, a kasztjáról, a társadalmi helyzetéről, a szegénységéről, a gazdagságáról, a plebejus vagy arisztokrata, proletár vagy polgár mivoltáról. És ezt tudják is a kultúra történetírói, akiket művelt elmének neveznek..."

A regény Zeelandról, Hollandiának erről a különleges részéről szól, és 1944-tól 1971-ig követi végig egy család történetét. Bemutatja, hogy a háború hogyan sújtotta az országot, és a nemzet hogyan őrizte meg tradicionális vitalitását mindeközben, hogy új virágzásnak indulhasson a harcok után. A regény öt részből áll, melyek mind egy-egy korszakra összpontosítanak. A társadalmi változásokat szemléletesen mutatja be a regény: Abel, a főszereplő felnövekedése és fejlődése a központi téma, miközben a regény első két részében még Dina, Abel anyja a legfontosabb karakter. A regény tipikus fejlődésregény: központi témája Abel szellemi és fizikai fejlődése, felnőtté válása. Egyúttal családtörténet is: Abel apja Lieuwe, nagyapja, Roorda és anyja, Dina szintén eleven karakterekként jelennek meg a lapokon, mindannyian saját idejükbe és környezetükbe ágyazottan, szemléletes közvetlenséggel. Oek de Jong elevenen mutat rá egy-egy karaktere személyiségének jellemzőire, és rajtuk keresztük a vidék és egész Hollandia társadalomtörténetére. Fő állítása talán az: a szabadságunk ott kezdődik, ahol ráébredünk személyiségünk determinált jellegére.

Mihelics Vid (1899–1968) a XX. század kiemelkedő magyar keresztényszocialista-kereszténydemokrata gondolkodója volt. A II. világháború előtt szociológiát és szociálpolitikát tanított két budapesti egyetemen, műveiben és a közéletben a keresztény társadalmi tanítás és a hivatásrendi társadalom képviselője volt. Mint újságíró és szerkesztő az Új Nemzedék és a Nemzeti Újság munkatársa, a Katolikus Szemle szerkesztője (1934–40) volt. 1946–49 között az egri Katolikus Jogakadémia tanáraként tanított. 1947–49 között a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője volt. A háború után az Új Ember és a Vigília munkatársaként, a 60-as években a Vigília felelős szerkesztőjeként tevékenykedett. A kötet Mihelics Vid munkásságának egyik fontos szeletét mutatja be, egyúttal bepillantást nyújt a nyolc évtizeddel ezelőtti Magyarország szociális viszonyaiba és közéletébe. A kötet egyik része a 30-as években megjelent válogatott írásokat, másik része a hagyatékban meglévő kéziratok szövegeit tartalmazza. Az összeállítást Mihelics Vid munkásságának teljességre törekvő bibliográfiája egészíti ki. FRENYÓ ZOLTÁN (1955) katolikus filozófus, a filozófiai tudományok kandidátusa, a történettudomány PhD-doktora. Az MTA (utóbb Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat) Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének 40 éven keresztül munkatársa. A Tomori Pál Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára. Kutatási területe egyrészt a keresztény filozófia története, másrészt a XX. századi keresztény társadalmi tanítás története.

Az elmúlt évek egyik leghíresebb és legszélesebb körben vitatott és méltatott nagyregénye. Lengyelországban a Nike-díjat, Nagy-Britanniában a "Man Booker International" díjat nyerte el. A szerző 2019-ben megkapta az Irodalmi Nobel-díjat. Olga Tokarczuk könyvének hősei nomádok, örök utazók. Nők, akik tartalék fogkefét hordanak kézitáskájukban arra az esetre, ha sürgősen útra kell kelniük, és férfiak, akik tíz perc alatt képesek utazásra készen összepakolni minden holmijukat. Saját határaikon túllépő figurák, akikkel együtt a Világegyetem végtelenségét élhetjük át, amíg tart az utazás. Ez a regény egyszerre szól az emberi testről, az életről, a halálról, a mozgásról és a vándorlásról. Szereplői között ott találjuk Philip Verheyent, aki a tizenhetedik században saját amputált lábát boncolta fel és rajzolta meg anatómiai pontossággal. De ott van Angelo Soliman is, az Észak-Amerikában született fekete rabszolga, később Kazinczy Ferenc barátja, akinek holttestét császári parancsra kitömték és kiállították a bécsi Természettudományi Múzeumban. De ott van annak a huszonegyedik századi férfinak a szívszaggató története is, akinek felesége és gyermeke egy horvát szigeten tűnik el rejtélyes körülmények között. Olga Tokarczuk fantáziával és provokációval teli történetei korunk felszíne alá vezetik olvasójukat, emberi létezésünk valódi mélységeibe.

Mindig érdemes régi nagyjaink felé fordulni. Különösen útkereső időkben. S még inkább akkor, ha tetteik és moráljuk fáklyaként mutat utat a mai kor emberének, a mai kor vezetőinek. A magyar történelemben volt három olyan nemzedék, - Szekfű Gyula kifejezésével élve - akik a modern, népképviseleti Magyarországot teremtették meg, s akiknek legnagyobb egyéniségei, politikusai egyben mind jelentős tudósai is voltak a hazának. Ők azok, akik Kölcsey jelszavát "A haza minden előtt!", nem forrófejű forradalmárként képviselték, hanem a politika és a tudomány összes jelentős grádicsát bejárva tudós politikusokként építették fel a modern magyar államot. Ők azok, akik a kiegyezés politikai arénáját megalkották, s ők azok, akik majd a Magyar Tudományos Akadémia elnökeiként egyben a kultusztárcák irányítói is voltak a trianoni tragédiáig terjedő fél évszázadban. Eötvös József, Trefort Ágoston, Lónyay Menyhért, Eötvös Lóránt és Berzeviczy Albert pályája, tudósi és politikusi működése egy kor lenyomata: a tudós politikusok koráé. E kórról, és "statusférfiairól" szól e kötet.

Kevés olyan eseménye van a magyar történelemnek, amely oly gyökeresen változtatta volna meg hazánk történetét és nemzetünk sorsát, mint az 1920. június 4-i trianoni békediktátum. A százegy évvel ezelőtti tragikus momentumra sajátos módon emlékezik ez a kötet. A Trianoni kiskáté lapjairól ugyanis kérdés-felelet formában, rövid terjedelemben és közérthető módon, ugyanakkor szakmailag megalapozott, történetileg hiteles és minden tekintetben tárgyilagos információkat szerezhet a békediktátumról az olvasó. Valóban gróf Tisza István volt a felelőse a Nagy Háború kitörésének? Hogyan szállták meg a csehek a Felvidéket? Mi történt 1918. december 1-jén a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen? Milyen szerepe volt Mária román királynénak Párizsban? Milyen kapcsolat volt a román békedelegáció és a francia szabadkőművesség között? Hogyan vonult be Horthy Miklós Budapestre? Milyen hatása volt Apponyi Albert párizsi beszédnek? Hogyan történt a békeszerződés aláírása? Mi lett a sorsa az Osztrák-Magyar Monarchia közös vagyonának? Meddig volt érvényben a trianoni békediktátum? Ezekre a kérdésekre is választ talál az, aki elolvassa ezt a könyvet. A Gulyás László - a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója - által szerkesztett és a Trianon Kutatóintézet által kiadott kötetben fölvetett, a trianoni békediktátumhoz kapcsolódó százegy kérdésre a rövid, közérthető, de tudományos alapokon nyugvó válaszokat huszonegy, a témában járatos és elismert szakember adja meg. A történelmi Magyarország megszűnésének és a trianoni békediktátum létrejöttének 101. évfordulójára megjelent kiadvány a történészszakma, a felsőoktatás és a köznevelés színterein tanuló diákok, valamint a magyar múlt iránt érdeklődő nagyközönség számára egyaránt hasznos és hiánypótló olvasmány.

A Trianont követően Csehszlovákiába került magyarság önmeghatározásában, valamint az új - immár kisebbségi - helyzet feldolgozásában fontos szerepe volt annak az első értelmiségi nemzedéknek, amelynek tagjai a csehszlovákiai egyetemek cserkészköreiben találtak egymásra, s akiknek egyik legerősebb csoportja 1928-ban Sarló név alatt szerveződött mozgalommá. Ez az 1900-as évek elején született, kisgyerekként még a Monarchiában szocializálódó, de már jórészt a kisebbségi helyzetben felnőtté váló generáció volt az első, amelynek a családi neveléstől az iskolákon át egészen a pályakezdésig minden ponton szembesülnie kellett azzal, hogy életének, identitásának állampolgári, jogi, gazdasági, foglalkozási feltételeit nem a magyar, hanem a csehszlovák nemzetállam határozza meg, miközben anyanyelvi, kulturális, történeti önazonossága magyar maradt. A Sarló mozgalomban megszerveződött fiatal értelmiség a kisebbségi helyzetben felerősödött nemzeti és szociális problémáknak a felmérését és megoldását tekintette elsődleges feladatának. Ezek középpontba állításával, összekapcsolásával pedig az alapvetően nemzedéki szerveződésben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott a baloldali tájékozódás. A kötet célja a Sarló mozgalom történeti leírása mellett a pár évre szoros eszmei közösséget alkotó fiatal értelmiségi nemzedék egyéni és közösségi identitásának, valamint a csehszlovákiai magyarságról alkotott véleményének a vizsgálata. Ezzel párhuzamosan az államváltás következményeit, az állampolgári és a nemzeti lojalitás folyamatos konfliktusait elemzi. A mű olyan elfogulatlan és kiegyensúlyozott mélyelemzésre törekszik, amelyre a mozgalom történetének egészére vonatkozóan mások még eddig nem vállalkoztak.

Luther éppen 500 évvel ezelőtti wormsi parrhesiájának (bátor kiállásának) hamleti tétje volt: "lenni vagy nem lenni". Lehetséges-e a lelkiismeretnek engedve kiáltani a felismert igazság ügyében, ha a világ ostobának tartja ezt a magatartást? Luther a különféle maszkokban rejtőző, ám paradox módon önmagát így kinyilatkoztató Isten bohócának nevezte magát. Létbátorság és szenvedélyes Istenszerelem kellett ahhoz, hogy vállalja annak kockázatát, hogy az evangélium áttöri-e a reá rakódott emberi hagyomány kőkemény talaját. Luther fellépése korszakváltást eredményezett, s Európa szellemi térképét viharsebesen átrajzolta. Merész, plebejus (olykor blaszfém) képei, sziporkázó paradoxonjai ötszáz év után is találóak, képesek megmozgatni a 21. század emberének hitét és gondolkodását. A könyv tizenöt fejezetben tekinti át az életmű egy-egy szeletét, amelyekhez - formabontó módon - tizenöt exkurzus társul: a nem lelkész szerző igehirdetései. Luther teológus volt, aki minden embert jó vagy rossz teológusnak tekintett. A teológia az egyház tudománya, de az egyház ma sem lehet szubkultúra; a világ felé van küldetése. A lutheri teológia fényében született prédikációk a "világnak is üzenő" egyházi kontextusba kívánták visszahelyezni az életművet. Amikor a szerző 2004-ben Princetonban az amerikai Luther-kutatást tanulmányozva "Isten maszkjaival" kezdett foglalkozni, senki sem sejthette, mily aktualitást nyer a téma alig másfél évtizeden belül.

Szőke, göndör loknijai lebegnek, amikor lép, egy-két foga éppen hiányzik, a lépte könnyű, a szíve erős, és úgy hívják: Ine. Akivel pedig legjobban szeret együtt lenni, az Hasse, a kisöccse. A világhírű norvég író, Tore Renberg (1972, Stavanger) és szerzőtársa és egyben a kötet illusztrátora, Oyvind Torseter (1972, Oslo) ezúttal gyermekeknek szóló kötettel jelentkezik a magyar közönség előtt.

Dagmara, a Berlinben élő lengyel tévés újságírónő lassan a pályája csúcsára ér, de egyszer csak visszatérnek a múlt kísértetei. Hiába illeszkedett már be annyira, hogy inkább Varsóban mozog idegenként, hirtelen megint kínozni kezdi a kamaszkorban elszenvedett identitásválsága. Gyerekkorában vesztette el apját, a Szolidaritás tanácsadójaként tevékenykedő aktív ellenzékit, aki tisztázatlan körülmények között halt meg Bulgáriában, de gyilkosai, a Stasi egykori munkatársai a mai német politikában is egyre aktívabbak. Hatalomra törnek, ugyanolyan gátlástalanul, mint régen. A tragédia megismétlődik, de ezt csak akkor érthetjük meg, ha visszatérünk a múltba, és feltárjuk a titkokat.

Bethlen Miklós (1642-1716) erdélyi kancellár az elmúlt évszázad során fokozatosan vált a kora újkori erdélyi politika ikonikus alakjává és a régi magyar irodalom kanonizált szerzőjévé. Nagy formátumú államférfi, a magyar önéletírás-irodalom egyik legkiválóbb képviselője, óriási műveltség birtokosa, egyszersmind kora aktuális eszmeáramlataiban magas szinten tájékozódó, egyéni karakterű vallásos és filozófiai gondolkodó volt. Rendkívül kiterjedt európai kapcsolatrendszert működtetett, hosszú ideig aktív alakítója volt kora politikájának. Óvatos, körültekintő reálpolitikusból lett nyílt lázadó, a Habsburg-kormányzat ellenfele. Élete utolsó részét fogságban töltötte. Ez a tanulmánykötet a Bethlen Miklós halálának 300. évfordulójára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megrendezett konferencia előadásain alapul. A könyv szerzői - különböző tudományszakok: a történelem, a helytörténet, az irodalomtörténet, a filozófia, a mentalitástörténet, a művelődéstörténet képviselői - egymás vizsgálódásait megvilágítva alkotnak korszerű képet Bethlen Miklósról és koráról.

A történettudományban mára elfogadottá vált, hogy a korábban kissé lebecsült jelentőségű elbeszélt történelem az írottakkal egyenértékű forrás. Ebből kiindulva a kötet az angol nyelvű Oral Historynak nagyrészt a szerző által újonnan felkutatott és egyúttal magyar nyelven első alkalommal közreadott forrásanyagára támaszkodik, és veti össze az új információkat a Mindszenty-irodalom eddigi amerikai és magyar forrásaival. A következtetések levonása a már gyakran idézett egyes források újraértelmezésével is jár. Mindszenty József bíboros közel tizenöt éves (nagy)követségi menedékének amerikai szereplői közül az évek múltán számosan adtak interjút. Az olvasók számára a mindennapok és azok színes epizódjai mellett a menedék 1956. november 4-i kérésének és kivételes megadásának lehetséges csatornái, továbbá fő- és mellékszereplői lesznek a legizgalmasabbak. Vajon Mindszenty hajnali visszahívása a Parlamentbe lehetett-e már a menedék tudatos előkészítésének az első lépése? Miről tudott, vagy nem tudott a hajnalban felébresztett bíboros, amikor budai palotájából visszaindult az épületbe? Valójában hány csatornája volt a menedékérésnek, és ki volt annak a kezdeményezője? Bevontak-e a folyamatba közvetítőt, és amennyiben igen, vajon ki lehetett az? Hogyan viselkedett a frissen Budapestre érkezett Edward Wailes kinevezett követ, amikor november 4-én reggel nyolc óra előtt néhány perccel Mindszenty bíboros a szemtanúk számára váratlanul megjelent a kapuban? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy mindezen lényeges eseményeket még ma is jótékony homály fedi?

"Ez a könyv idegen elemnek számít a könyvkiadásban: nem szigorú értelemben vett szociológiai vagy filozófiai mű, de nem is kizárólag pamflet vagy aktivista írás. Olyan pamfletelemeket felhasználó politikai mű, amely egyaránt támaszkodik szociológiai, filozófiai és történettudományi forrásokra, és amely egy aktuális ideológiai és politikai kérdést vizsgál: a közhangulat ultrakonzervatív oldalát és azt, hogy milyen komoly veszélyt jelent a francia politikai térre a "posztfasizmus". (...) A pamfletszerűség azt a célt szolgálja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nem kellőképpen hangsúlyozott veszélyekre és fokozza az éberséget. Ha azonban túlzásba visszük, akkor a pamfletnek hátrányai is lehetnek, mivel nem fordít kellő figyelmet az ellentmondásokra és az apró különbségekre. Ebből az okból kifolyólag igyekszem majd a pamfletszerűséget a kérdések és a valóság részletes vizsgálatával ellensúlyozni, miközben a megfigyelhető tények tömegéből azért kiemelek fontos csapásirányokat." PHILIPPE CORCUFF (1960) francia filozófus és szociológus, a Lyonban működő Politikai Tanulmányok Intézetének tanára, valamint a CERLIS labor (Centre de Recherche sur les Liens Sociaux, Université Paris Descartes / CNRS) kutatója. A politikai baloldal elkötelezett képviselője, aki magát "globalizáció-ellenes és libertárius aktivistaként" definiálja. Tudományos pályájának kezdetén a szocio-etnográfiai megközelítés volt rá legnagyobb hatással, és szerteágazó kutatásokat végzett a szakszervezeti mozgalom fejlődésének és történetének témájában. Posztmarxistának vallja magát, és intenzív kritikával fordul szembe Marx "marxista" olvasataival.

Michal Habaj az 1990-es évek második felében robbant be a szlovák költészet első vonalába, és vált annak meghatározó figurájává. A címként is a szerző nevét viselő kötetben (Michal Habaj: Michal Habaj, avagy a második kiadás szerint: Michal Habaj2) lélektani és természeti költészet, formai újítások és klasszikus formák, naplószerű és biblikus hangütésű szövegek hoznak létre sajátos költői szintézist. A szerző és az olvasó egyetlen, kanyargós ösvényen vág neki a kulturális hagyomány megismerésének és az önmegismerésnek - egy olyan lírai univerzumban, amelyben a szépség, a fantázia, az önmagunk és a másik iránti kíváncsiság központi szerepet tudnak játszani. A kötet első kiadása 2012-ben elnyerte a szlovák Pravda napilap közönségszavazásának fődíját. Fordította: Merva Attila

1947. India egy határmenti tartománya. A söprögetésből élő Natthú megbízást kap egy disznó leölésére. Valaki később a helyi mecset elé dobja a tetemet. A muszlim lakosság felbolydul, és könyörtelenül gyilkolni kezdi a hindukat és a szikheket. Az erőszak erőszakot szül, hinduk és muszlimok ölik egymást. A kormányzat végül csak a hadsereg bevonásával képes úrrá lenni az elmérgesedett helyzeten. Bhísam Száhní (1915-2003) e méltán világhíressé vált regényében sokkoló hitelességgel ábrázolja a vallási ellentétek fellángolását, és az ezt kihasználó hatalmasok machinációit.