LHarmattan Kiadó strana 10 z 11

Milyen lehetett az információáramlás a római köztársaság végén? Miről levelezhetett kortársaival Marcus Tullius Cicero, a híres római szónok és politikus? A kötetünkben szereplő levelek Kr. e. 45 márciusa és Kr. e. 44 augusztusa között keletkeztek. A történelemkönyvekből ismert szereplők közül Julius Caesar, Brutus, Antonius és Octavianus tetteiről és a velük kapcsolatos belpolitikai vitákról tudósítanak. A Kr. e. 45-ből származó levelek fordítója Havas László, a Debreceni Egyetem Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszékének professor emeritusa, nemzetközileg elismert kutató, akinek számos könyve, tanulmánya jelent meg a római köztársaság ezen időszakáról. Halála előtt utolsó nagyobb szabású munkája e levelek fordítása volt. A Kr. e. 44-ből származó levelek Óbis Hajnalka fordításai, és a római történelem egyik legizgalmasabb korszakának napi krónikáját adják, a Julius Caesar meggyilkolását megelőző és közvetlenül követő eseményeket mutatják be. Cicero optikáját követve az események megítélésében kirajzolódik, hogy elvesztette hitét a politikai szabadság visszaszerzésére és a szenátusi arisztokrácia vezető szerepére vonatkozóan, de bizonyos etikai és filozófiai értékekhez hű maradt. Ezek a levelek hozzájárulnak a Cicero-kép árnyalásához, segítik az események megértését, kiderül belőlük, hogy a szereplők bizonytalanságai, habozásai, kivárásai, olykor koncepciótlansága, múlt- és jövőképe milyen fontos szerepet játszhatnak a történelmi események menetében és értelmezésében. A kötetet az antikvitás történelme és irodalma iránt érdeklődő olvasók figyelmébe ajánljuk.

A regény Zeelandról, Hollandiának erről a különleges részéről szól, és 1944-tól 1971-ig követi végig egy család történetét. Bemutatja, hogy a háború hogyan sújtotta az országot, és a nemzet hogyan őrizte meg tradicionális vitalitását mindeközben, hogy új virágzásnak indulhasson a harcok után. A regény öt részből áll, melyek mind egy-egy korszakra összpontosítanak. A társadalmi változásokat szemléletesen mutatja be a regény: Abel, a főszereplő felnövekedése és fejlődése a központi téma, miközben a regény első két részében még Dina, Abel anyja a legfontosabb karakter. A regény tipikus fejlődésregény: központi témája Abel szellemi és fizikai fejlődése, felnőtté válása. Egyúttal családtörténet is: Abel apja Lieuwe, nagyapja, Roorda és anyja, Dina szintén eleven karakterekként jelennek meg a lapokon, mindannyian saját idejükbe és környezetükbe ágyazottan, szemléletes közvetlenséggel. Oek de Jong elevenen mutat rá egy-egy karaktere személyiségének jellemzőire, és rajtuk keresztük a vidék és egész Hollandia társadalomtörténetére. Fő állítása talán az: a szabadságunk ott kezdődik, ahol ráébredünk személyiségünk determinált jellegére.

Mihelics Vid (1899–1968) a XX. század kiemelkedő magyar keresztényszocialista-kereszténydemokrata gondolkodója volt. A II. világháború előtt szociológiát és szociálpolitikát tanított két budapesti egyetemen, műveiben és a közéletben a keresztény társadalmi tanítás és a hivatásrendi társadalom képviselője volt. Mint újságíró és szerkesztő az Új Nemzedék és a Nemzeti Újság munkatársa, a Katolikus Szemle szerkesztője (1934–40) volt. 1946–49 között az egri Katolikus Jogakadémia tanáraként tanított. 1947–49 között a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője volt. A háború után az Új Ember és a Vigília munkatársaként, a 60-as években a Vigília felelős szerkesztőjeként tevékenykedett. A kötet Mihelics Vid munkásságának egyik fontos szeletét mutatja be, egyúttal bepillantást nyújt a nyolc évtizeddel ezelőtti Magyarország szociális viszonyaiba és közéletébe. A kötet egyik része a 30-as években megjelent válogatott írásokat, másik része a hagyatékban meglévő kéziratok szövegeit tartalmazza. Az összeállítást Mihelics Vid munkásságának teljességre törekvő bibliográfiája egészíti ki. FRENYÓ ZOLTÁN (1955) katolikus filozófus, a filozófiai tudományok kandidátusa, a történettudomány PhD-doktora. Az MTA (utóbb Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat) Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének 40 éven keresztül munkatársa. A Tomori Pál Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára. Kutatási területe egyrészt a keresztény filozófia története, másrészt a XX. századi keresztény társadalmi tanítás története.

Az 1980-as évektől kezdődően a kognitív és viselkedésterápiában olyan új módszerek kezdtek megjelenni, amelyek alapvetően más viszonyulással fordultak a problémák felé, legyen az fizikai vagy mentális betegség, párkapcsolati vagy életvezetési probléma. Bár elméleti és módszertani szempontból ezek a terápiás módszerek nagy változatosságot mutatnak, közös bennük az, hogy a terápiás fókusz arra helyeződött át, hogy megváltoztassák a kliens saját tüneteihez, problémáihoz való viszonyulását. Ennek eléréséhez a legfőbb eszközök az elfogadás, a tudatos jelenlét és a mások, illetve önmagunk iránt mutatott együttérzés kialakítása. A jelen tanulmánykötetben bemutatott terápiák között szerepelnek specifikus problémák kezelésére irányuló módszerek (pl. a borderline személyiségzavarra irányuló dialektikus viselkedésterápia, a stresszhelyzetek hatékony kezelését célzó MBCT, a traumafeldolgozásra irányuló brainspotting módszere) és más, a célcsoport tekintetében változatosabb képet mutató eljárások (pl. sématerápia, MBSR, együttérzés fókuszú terápiák, elfogadás- és elköteleződésterápia), illetve kitérünk egy párterápiában hatékonyan használható módszerre, az integratív viselkedéses párterápiára is. Az egyes fejezetek az elméleti háttér bemutatása mellett terápiás módszertani áttekintést is nyújtanak. A mellékletben összefoglaló cikkek találhatók az egyes módszerekhez kapcsolódó hatásvizsgálatok eredményeiről. A kötetet ajánljuk minden olyan szakembernek, aki szeretne átfogó képet kapni a kognitív viselkedésterápiák új hullámához kapcsolódó terápiás módszerekről. A kötet a Benda Kálmán Szakkollégium Pszichológiai Műhelyének együttműködésével valósult meg.

A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet – igencsak szokatlanul – a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel. A teljes szöveget átható játékos, gúnyolódó stílus is fokozza az olvasói élvezetet, amit ez a műfaji meghatározásában is különleges regény – bocsánat... rigony! – vált ki, amelyről maga Miguel de Unamuno ír így a harmadik kiadás előszavában: „...más műveimnél többet beszél és mond az emberi individuumról, amely egyszersmind univerzális, az emberről fölülről és alulról egyszerre, az osztályáról, a kasztjáról, a társadalmi helyzetéről, a szegénységéről, a gazdagságáról, a plebejus vagy arisztokrata, proletár vagy polgár mivoltáról. És ezt tudják is a kultúra történetírói, akiket művelt elmének neveznek..."

A történettudományban mára elfogadottá vált, hogy a korábban kissé lebecsült jelentőségű elbeszélt történelem az írottakkal egyenértékű forrás. Ebből kiindulva a kötet az angol nyelvű Oral Historynak nagyrészt a szerző által újonnan felkutatott és egyúttal magyar nyelven első alkalommal közreadott forrásanyagára támaszkodik, és veti össze az új információkat a Mindszenty-irodalom eddigi amerikai és magyar forrásaival. A következtetések levonása a már gyakran idézett egyes források újraértelmezésével is jár. Mindszenty József bíboros közel tizenöt éves (nagy)követségi menedékének amerikai szereplői közül az évek múltán számosan adtak interjút. Az olvasók számára a mindennapok és azok színes epizódjai mellett a menedék 1956. november 4-i kérésének és kivételes megadásának lehetséges csatornái, továbbá fő- és mellékszereplői lesznek a legizgalmasabbak. Vajon Mindszenty hajnali visszahívása a Parlamentbe lehetett-e már a menedék tudatos előkészítésének az első lépése? Miről tudott, vagy nem tudott a hajnalban felébresztett bíboros, amikor budai palotájából visszaindult az épületbe? Valójában hány csatornája volt a menedékérésnek, és ki volt annak a kezdeményezője? Bevontak-e a folyamatba közvetítőt, és amennyiben igen, vajon ki lehetett az? Hogyan viselkedett a frissen Budapestre érkezett Edward Wailes kinevezett követ, amikor november 4-én reggel nyolc óra előtt néhány perccel Mindszenty bíboros a szemtanúk számára váratlanul megjelent a kapuban? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy mindezen lényeges eseményeket még ma is jótékony homály fedi?

Hamvas Béla munkásságának tudományos igényű feldolgozása, művészetszemléletének, tudományképének, vallásfenomenológiájának áttekintése tanulmányok, monográfiák sokaságának feladata. Írásom a sok közül a nyelvi szempontot választotta, ennek vonzáskörzetében vizsgálódott, azaz Hamvas nyelvszemléletének sajátosságait, igazságkonceptusának (alétheia) nyelvi vonatkozásait, költészetfelfogását, regényének szókoncepcióit, e prózanyelv narratív eljárásait elemeztem. Hamvas nyelvgondolkodásról beszélt Szabó Lajos nyomán: ebben az elgondolásban ugyanis az ember válságba állított lényének ún. autentikus egzisztenciává való érése a nyelvvel is összefonódó realizálásban történik. A személy, mint a megszólíthatóságra való állandó lehetőség, a te felé való hangoltság radikális nyíltsága és a szó, mint a létezés egészének újra és újra felnyíló lehetősége lesznek e realizálás gyújtópontjai. E kötet így - a vizsgált életmű sokszólamúságának megfelelően - irodalom- és létszemléleti horizontok összefüggéseiben igyekezett közelíteni ehhez a nyelvgondolkodáshoz, valamint szempontokat kínálni a perspektivikus Hamvas-kutatáshoz, felülírni az ideológiai/ideológiakritikai előjelekkel címkéző recepció szélsőségeit, s mindenekelőtt hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar gondolkodás- és irodalomtörténet szerves részeként értsük Hamvas Béla életművét.

FEHÉR M. ISTVÁN - filozófiatörténész "A konzervativizmus nem elsősorban egy elmélet, hanem egy attitűd. Ez egyfajta életforma, vagy életmód, vagy életfelfogás. Csak akkor alvad elméletté, amikor valami kihívás éri. A konzervativizmus egy reakció, nem egy akció." "A konzervatív ember alázattal viseltetik, tud arról, hogy mennyi mindenről nem tudunk. Ez a tudó nemtudás. Docta ignorancia." MELOCCO MIKLÓS - szobrászművész "A területem csendes. Nincs jelszavam. Hacsak az nem, hogy a minőség esztétikai érték." SZIDIROPULOSZ ARCHIMÉDESZ - tanár, szociológus "Hűség a nemzethez, hűség a barátokhoz, hűség a családhoz, hűség az elvekhez. Mindenekelőtt egy ilyen nemzeti elkötelezettségre gondolok, amikor a hűség szót kiemelem, mint konzervatív értéket." SOMOGYI GYŐZŐ - festőművész "Ahová az ember letűzi a botját, elkötelezi magát, ahhoz a helyhez, ott fogja a boldogságot megtalálni." BÉRES JÓZSEF - vegyész "A gondolat legyen jó és igaz. A természettel harmóniában tégy az ember érdekében. Gyógyíts anélkül, hogy ártanál, nemzeti és társadalmi felelősségtudattal, szorgalommal bizonyítsd igazad, munkád erkölcsi és anyagi hasznosságát!" LENTNER CSABA - közgazdász "Kötődjünk a hitünkhöz, kötődjünk a nemzetünkhöz, kötődjünk a hazánkhoz! Hogyha ezek az alapfeltételek megvannak, ha ezek meglennének, akkor jó úton haladunk és versenyképesek leszünk és megmaradunk." FEHÉR ZSOMBOR - zenész, zeneszerző "A nyelvünk annyira fantasztikusan le tudja írni a világot, és a zenénk is. Azt gondolom, hogyha anyanyelvi szinten működik, akkor az működik mindenhol." SZVORÁK KATALIN - népdalénekes "Próbálom átmenekíteni mindazt a tapasztalatot, ami bevált. A régi szokásokból is csak annyit, amennyit, amit én jónak látok és ami működik."

A 20. század első nagyobb népirtása 1915-ben kezdődött, amikor az oszmán-törökök örmények százezreit deportálták és gyilkolták meg. Az első világháború után kiderült, az áldozatok száma megközelítette a másfélmillió főt. A sivatagban élhetnek, de másutt sehol jegyezte meg Talat pasa az örmény népirtás első számú kitervelője az örményekkel kapcsolatos elképzelését. Ez a mondat foglalja össze talán leginkább a korabeli oszmán politikai elit cinikus és embertelen gondolatmenetét, melyet később európai körülmények között egy másik politikai ideológia is végrehajt, s amely holokauszt néven mindannyiunk történelmévé válik. Egy évszázaddal később az örmény genocídium továbbra is viták tárgyát képezi. Törökország máig nem hajlandó elismerni ennek megtörténtét, az események örmény és török narratívája merőben eltér egymástól. Jelen kötetében Ronald Suny ellentmondva a török nacionalista mítoszoknak, propagandának és tagadásnak egyedülálló módon mutatja be az eseményeket. Hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljon, számos levéltári dokumentumot és szemtanúi beszámolót használ fel. A könyv felejthetetlen krónikája annak a kataklizmának, amely mintául szolgált az évszázad népirtásainak és az emberiség ellen elkövetett bűntetteknek. A kötet elnyerte 2015-ben a Financial Times Summer Books selection valamint 2016-ban az Association for Slavic, East European, & Eurasian Studies által adományozott Wayne S. Vucinich Book Prize díját. Ronald Grigor Suny 1940-ben született Philadelphiában, 1962-ben végzett a Swarthmore College-ban, a doktori címét a Columbia Egyetemen szerezte meg 1968-ban. Karrierjét az Oberlin College-ban kezdte meg, majd a Michigani később a Chicagói Egyetem professzora lett. 2013-ban elnyerte a Berlini Amerikai Akadémia díját. Ronald Grigor Suny nemzetközileg elismert kutatója a Szovjetunió és a poszt-szovjet térség történetének, kutatási területe a nacionalizmus, az etnikai konfliktusok, az érzelmek és a politikai döntéshozatal összefüggései. Több monográfiája jelent meg a Dél-Kaukázus és az örmény történelem vonatkozásában is.

"Azt hiszem, tizennégy éves lehettem, amikor anyám óvatosan elkezdte megpendíteni, mit csinált apám a háborúban: az SS-t, a Gestapót, ami elég nagy megrázkódtatást jelentett, igaz, hamar túljutottam rajta; részleteket anyám nem mondott el. Ha valaki megkérdi tőled, mit csinált az apád, mondd azt, hogy kormánytanácsos volt, tanított a nagyanyám. Ennél sokkal többet nem tudtam meg tőle. De erről nem csak ő tehetett, hiszen én is kérdezősködhettem volna. De nem kérdezősködtem. Nálunk senki sem tett fel kérdéseket, ez volt a probléma." (Martin Pollack) Martin Pollack regénye tipikus közép-európai családtörténetből táplálkozik. Kirajzolódik belőle, hogyan lesz a szlovéniai nyelvhatáron élő német iparos leszármazottaiból egyre harcosabb nemzetiségvédő, hogyan csatlakoznak a huszadik század első felében az egymást követő generációk a mind militánsabb politikai csoportokhoz, hogyan növik ki magukat a helyi nemzetiségi villongások ádáz ellenségeskedésekké, majd háborúkká, hogyan váltja az állami politika gyilkos tettekre a gyűlölet dühödten sulykolt szavait. Mindez egyszersmind a szerző legszemélyesebb magántörténetét is jelenti. Szülei titkos szerelme, az apa gestapós és einsatzkommandós karrierje, tömeggyilkosságokban való részvétele, az anya válása, a szerző házasságon kívüli születése a háború vége felé, a menekülés, az apa bujkálása és erőszakos halála, az anya újbóli hozzámenése korábbi férjéhez - ez így együtt bizony nem könnyű útravaló az életben, hát még az előtörténetre az elhallgatás sűrű fátyla borul. Martin Pollack írói érdeme, hogy mélyére néz annak a családi fészeknek, amely kiröptette; méltányos távolságból, de semmit sem szépítve mutatja meg felmenői szerepét a szörnyű végkifejletben. A könyv feszültségét a személyes hitel adja; Pollack nem elítéli apját, nagyapját, hanem életútjuk minden egyes elágazásánál, amikor a rosszat (és néha a jót) választják, útjelzőnek kiteszi a maga írói kérdőjeleit. A Halott a bunkerban azon ritka művek közé tartozik, melyekben a szerző nem az áldozatok, hanem a felelősök oldaláról nézi a történelmet.

Utállak titeket, pszi-vel kezdődő foglalkozásúakat! (...) Mert ti úgy gondolkoztok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Én viszont úgy gondolkozom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség." (Pilinszky János) A közösségi média önimádó embere a közösségimédia-felületek elemzésén keresztül napjaink terjedőben lévő emberképének meghatározó vonásait rajzolja meg. A közösségi média által az önmegmutatás és az önmagunkról szóló beszéd egyre inkább individuális vonatkoztatási rendszerben zajlik, ami a közösségben való gondolkodás hanyatlásához vezethet. Ez felveti olyan elgondolások szükségességét, amelyek nemcsak elsőbbséget tulajdonítanak az embernek a technológiával szemben, de közösségelvűek is. A kötet ehhez a munkához nyújt kiindulópontot.

Mindszenty József nem forradalomnak tartotta 1956-ot, hanem kizárólag szabadságharcnak, amely utólag metahistorikus kijelentésnek tűnik. Jelen kötet ezt alátámasztva részletesen ismertet több évtizednyi, Mindszenty 1956-os szerepével kapcsolatos szakirodalmat és forrást. Mindszenty 1956-os tevékenységét a börtönben, majd internálásban, magánfogságban eltöltött időszakának bemutatásával kezdi a szerző, aztán részletesen kitér arra a folyamatra, ahogy az idős, de meg nem tört magyar főpap kiszabadult, a szabadságharc győzelmének köszönhetően. Visszatérése után megkezdi 4-5 napig tartó szabad munkáját Budán, a romos prímási palotájában. Mindszenty 1956-os tevékenységét, illetve a vele kapcsolatos személyeket tágabb összefüggéseiben kezeli Pánczél Hegedűs János, külön fejezetben taglalja a Nagy Imrével kapcsolatos ambivalens viszonyát, tisztázza egyes személyek (Turchányi Albert Egon, Pálinkás Antal, Löwenstein herceg, Habsburg-Lotaringiai Ottó stb.) szerepét, vagy kisebb életrajzokkal világít meg másokat a gazdag lábjegyzeteiben. Külön értekezik a hercegprímással összefüggő akkori szervezetekről, személyekről, pártokról is. A szabadságharc egyik oldalán alternatív kibontakozási lehetőségként, sőt 'rejtett államfőként' számoltak Mindszentyvel (keresztény és nemzeti pártok, emigránsok, a magyar trónörökös stb.), a forradalmat támogatók között pedig sokan Mindszentyben 'ellenforradalmi' és 'reakciós' veszélyt láttak (nemzeti kommunisták, szociáldemokraták, népiek, baloldali demokraták stb.), amelyhez más éllel, de a későbbi Kádár-adminisztráció is csatlakozott, illetve hivatalos politikai narratívává fejlesztette. A kötet kitér Mindszenty akkori egyházkormányzati tevékenységére (különös tekintettel a suspensiókra, csonka püspökkari konferenciára, kinevezésekre) és olyan összetett történésekre is, mint az Állami Egyházügyi Hivatal elfoglalása, és mellékletében sok korabeli forrást is közöl. Pánczél Hegedűs János kötete az első olyan önálló munka, amely monografikus igénnyel vállalkozik arra, szintézist állítva, hogy bemutassa Mindszenty József 1956-os tevékenységét, ellenfeleit, támogatóit, küzdelmeit és nemzetének tragikus sorsában osztozó életét, gondolatait.

Esztergom a magyar államiság bölcsője, az Árpádkori Magyarország, politikai, kormányzati, gazdasági, kulturális, szellemi, egyházi központja. A magyar Sion. A szerző felmenői, három évszázada a város polgárai, belvárosi háza 177 éve, családja tulajdona. A polgárházával szomszédos telken 4 szer végeztek alapos régészeti ásatást. A régészeti leletek bemutatják a telek lakóit Kr. e 3500-tól a XVIII. század végéig. Az írott forrásokból pedig név szerint ismerjük a terület lakót 1777-től napjainkig. A kötet sajátos formájú, igazi helytörténet, hiszen az 1400 nm históriáján keresztül kinyílik az időkapu és megismerhetjük az itt lakókat, a polgárváros történetét, amit félkaréjként vett körbe ekkor a Kis-Duna és egyik ága. Valamint tágabb helyi, országos, nemzeti és nemzetközi összefüggéseket állít fel. A rendkívül alaposan, gazdag soknyelvű bibliográfiával, eredeti oklevelekkel alátámasztott munkában, olvasmányos formában számos rejtélyes történelmi kérdésre kaphatunk választ, például: hogy kik alapították a várost, hogyan nézett ki a kelta kori Esztergom, milyen volt az Árpádkori magyar főváros, hogy zajlott a tatár betörés, hogyan alakult ki a középkorban a kereskedő és iparos polgárság, kik a latinusok, mi köze Velencének és a velencei kalmároknak, vagy VIII. Kelemen pápának Esztergomhoz, honnan indult Juliánusz barát, hol lehet IV. Béla király sírja, hogyan épült fel újra többször Esztergom és a Bazilika. A mű mivel olyan terület históriáját mutatja be, ahol egy kapavágás után visszaköszön a magyar történelem, érdekes lehet mindenkinek, akit érdekel a múlt. Stílusa ismeretterjesztő, forrásai tudományos igényűek, így sokak érdekes olvasmánya lehet. A könyv külön aktualitása, hogy Esztergomot 2022 májusában a Bazilikában megyei jogú várossá avatták, és nemsokára feltárhatják IV. Béla második honalapító király és családja, Esztergomi síremlékét.

"A kötetünket összeállító és fordító Tóth László 1984-ben Gyújtópont címmel huszonhat, 1995-ben pedig A kétfejű macska címmel öt kortárs szlovák költőtől jelentetett meg antológiát. Jelenlegi, Gyalogösvények a magasba című gyűjteményével hasonló a célja, mint a korábbival: nyolc kiemelkedő, markáns arcélű személyiségének bemutatásával átfogni - egyfajta személyes olvasatban - a kortárs szlovák költészet ötnemzedéknyi szeletét, mely napjaink szlovák lírájának is valamiképpen a gerincét, fő sodrát (sodrait) képezi, s amelynek költői-esztétikai érvényességét, hitelességét azóta is igazolta az idő. Ha a műfordítás célja valamely nemzet irodalmának, műveltségének, kultúrájának a bővítése, kiegészítése is egy másik nemzet irodalmának eredményeivel, színeivel, a Gyalogösvények a magasba költői - Milan Kraus (1924-2006), Ján Ondrus (1932-2000), Stefan Strázay (1940), Mila Haugová (1942), Ivan Strpka (1944), Karol Chmel (1953), Daniel Hevier (1955) és Michal Habaj (1974) - olyan poétikai és versnyelvi lehetőségeket, költői horizontokat mutatnak fel, melyeknek a kortárs magyar költészetben lényegében nincs megfelelőjük. Így kötetünk versei az olvasói élmény mellett a felfedezés örömét is nyújthatják a magyar verskedvelőnek." (a Kiadó)