LHarmattan Kiadó strana 10 z 12

A norvég szerző második, magyar fordításban megjelent regényének középpontjában egy kis család áll: anya, apa és Jarle. Ők az Orheim-társaság. Stavangerben, Norvégia olajfővárosában élnek, egy autóbeállóval rendelkező sorházban, és az egyetlen, amit szeretnének, az, hogy minden rendben legyen. De mi történik apával? A regény elbeszélője emlékezetében a 80-as években kamasszá érő Jarle életének meghatározó epizódjai pörögnek le: a hétvégi focik apával, a nyomasztó családi kirándulások, az első csók és az első cigi, az első igazi barátság, a gyermekkor lezárását jelentő évzáró bankett. Az eseményeket pedig az elbeszélő számára különösen fontos és egyben az évtizedet is jellemző zenék festik alá. Az ifjú Jarle minden porcikájával arra vágyik, hogy a legjobbat hozza ki abból a világból, amiben él, anarchistává és feministává válik, lázad mindenféle igazságtalanság ellen. A "Mégis van apám" tulajdonképpen a "Szerettem másképp is" (L'Harmattan Kiadó, 2009) című regény előtörténetének tekinthető.

„A kommunista rendszer idején a »diplomácia egyháza« mellett létezett a »vértanúk egyháza«, amelyet egy idő után mintha feledtek volna az Ostpolitik egyházi képviselői. Erről a kettősségről nem feledkezhet meg a tárgyilagos történetírás. És fejet kell hajtanunk a kommunizmus áldozatai, a hősies hitvallók és vértanúk emléke előtt, akik szenvedésükkel tettek tanúságot az Igazság, Krisztus mellett.” A Szerző végkövetkeztetése „A könyv arról győz meg bennünket - nem vetve követ a tárgyalásos megoldásokra -, hogy a történelem a diplomáciai megoldás helyett az igazi kiállást, a mártíromságot igazolta. Azoknak a tanúknak kell hinnünk, akik üldöztetést, börtönt is viseltek Isten országáért.” Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek „Szabó Ferenc kor- és koronatanú. A Rómában, a kötet által tárgyalt események sodrában eltöltött 25 év egyedi tartalommal, értékkel gazdagítják a szerző történelemlátását. […] Az egyedi érték mellett, amelyet Szabó Ferenc a tárgyhoz hozzá tud tenni, jelentős az itthoni és külföldi kutatók által már eddig felhalmozott ismeretanyag. A Szerző ezeket jó érzékkel szintetizálja. […] Érdekes megoldással a Mindszenty-kérdés, a bíboros életműve és megítélése felől közelít az Ostpolitik felé. Összekapcsolja a két kérdést, és egyiket a másik által értékeli…” Dr. Szabó Csaba történész, igazgató, Bécsi Magyar Történeti Intézet „Szabó Ferenc Magyarország és a Szentszék kapcsolatainak egyik koronatanúja, írása komoly érdeklődésre tarthat számot. Könyve egyszerre megbízható szakmunka és izgalmas memoár. […] Mindenekelőtt római tapasztalatai alapján ír az Ostpolitikról, a nyilvánosságra került dokumentumok közléseit megrostálva, verifikálva igyekszik tárgyilagosan rekonstruálni az eseményeket. […] Az 1960/70-es évek szellemi körképét szemlézve az egyházban végbemenő folyamatokat eredeti kultúrájuk közegében, sajátos, teológiai kontextusban mutatja be. Ezzel a hazai irodalom komoly hiányosságát pótolja.” Dr. Bánkuti Gábor történész, egyetemi adjunktus, Pécs

A kötet témája és módszere a kommunikációelmélet, a nyelvtudomány, a néprajztudomány, a kulturális antropológia és a vallástudomány határain mozog. Arról az általános, emberi, de kultúránként és vallásonként különböző formában megmutatkozó jelenségről szól, ahogy az ember kapcsolatot teremt a természetfölötti hatalommal vagy hatalmakkal, erőkkel. Ezt a jelenséget nevezi a szerző szakrális kommunikációnak. Ez a könyv második kiadása. Eredeti célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szakrális kommunikáció jelenségére, javaslatot tegyen elméletének kidolgozására, és a népi imákról szóló részfejezettel hozzájáruljon a szakrális kommunikáció általános elméletéhez valamint az empirikus vallásantropológiai módszerekkel történő imakutatáshoz. A könyv nemcsak elérte eredeti céljait, hanem újszerűségével, interdiszciplináris nyitottságával serkentően és megtermékenyítően hatott a hazai kutatásokra. Mára egyetemi tananyag és sokat hivatkozott mű lett. Ezért indokolttá vált újabb kiadása.

Pusztulásra ítélt közösség túlélésének szilárd identitás a feltétele. Ha ez a fundamentum ép, lehetséges a stratégiaalkotás: a tudatos és csendes rezisztencia, a leleményes alkalmazkodás, vagy akár a hősies helytállás is. Jelen kötet a túlélés lehetőségeit vizsgálja a jezsuita rend második világháború utáni sorsfordulóinak tükrében. E több dimenziós - egyházpolitikai, politikai, kultúrtörténeti és egyéni sorsokat formáló - történet, melyet politikai kampányok és irányváltások éppen úgy formáltak, mint az eltérő helyzetértékelésekből, személyes habitusból és a köteles engedelmességből fakadó feszültségek, számos kérdést vet fel: Mit jelent a kommunista diktatúra időszakában a rendalapító öröksége és a Társaság tradíciója?Hogyan alakította az üldöztetés a szerzetesi identitást; hogyan formálták az egyházpolitikai „játszmák” a rendtartomány arculatát; melyek a jezsuiták túlélésért folytatott küzdelmének egyedi jellegzetességei? Miért kezdeményeztek a Szentszéknél titkos püspökszentelést? Hogyan működött a Kistarcsai Internálótáborban a „teológiai főiskola”? Miként értékelhető a rendtartomány provinciálisának az államvédelemmel kötött alkuja az ’50-es évek közepén? Olyan kérdésirányok ezek, melyek a rend sorsának korabeli alakulása mellett az egyházpolitikát formáló szervek motivációiba is bepillantást engednek.

Az antológia a kortárs, a modern és a középkori katalán irodalmat bemutató Katalán könyvtár nyolcadik kötete. A sorozatot, amelynek első hét kötete 1997 és 2004 között jelent meg, a Kiadó évenként két újabb művel szándékozik gyarapítani. Jelen válogatás kizárólag kortárs alkotók elbeszéléseit tartalmazza. A szövegeket válogató Montserrat Baya, a barcelonai székhelyű katalán írószövetség titkárságának vezetője, arra törekedett, hogy az antológia tükrözze a mai katalán elbeszélőirodalom sokszínűségét. Nemcsak a szerzők életkora változatos (a veterán Joaquim Carbó ötven évvel idősebb, mint Borja Bagunya, a kötet legfiatalabbja), hanem változatosak az elbeszélések is, amelyek különböző fokozatait képviselik a realizmusnak (vagy éppen a fantáziának), a humornak és az iróniának, a leggyengédebb érzelmeknek és a legizzóbb erotikának. A kötet fordítóinak nagy része a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett bölcsész tanulmányokat, és ott ismerkedett meg a katalán nyelvvel és kultúrával, melynek magyarországi oktatása a 2011/2012-es tanévben ünnepli negyvenedik évfordulóját.

A könyv középpontjában a kádárizmus áll. Nem végső magyarázat, hanem bevezető, áttekinti a tárgy irodalmát, foglalkozik az előzményekkel és az utótörténettel. A történetek elbeszélése helyett a magyar és térségi jelenkortörténet, azon belül is a XX. század második fele átfogó ábrázolása során felmerülő fogalmak magyarázatára vállalkozik. Nem összegzés: bevezetés a további tisztázáshoz, esetleg vitához.

A lábjegyzet a történész számára azt jelenti, amit a természettudós számára a kísérlet jegyzőkönyve: nélkülük csodálattal vagy ellenszenvvel vizsgálgathatjuk a téziseket, de nem lehet őket igazolni vagy elvetni. Önmagukban a lábjegyzetek persze semmit sem garantálnak. Az igazság ellenségei felhasználhatják őket arra, hogy tagadják ugyanazokat a tényeket, melyek állítására használják őket a tisztességes történészek. Az eszmék ellenségei felhasználhatják őket idézetek felhalmozására, melyek egyetlen olvasót sem érdekelnek, vagy akár arra is, hogy bármit letámadjanak, ami egy új tézisre emlékeztet. S mégis, a lábjegyzetek nélkülözhetetlen részét képezik a művészet és tudomány ama keverékének, ami a modern történetírás.

A könyv mulatságos börleszk jelenetekkel indul. A vaksi, életveszélyesen vezető nagypapa két lóerős Citroënjébe már csak a legbátrabbak mernek beülni. Egy törékeny, madárcsontú nagynéni a fal felé fordítva bünteti a szentek szobrait, ha kéréseit nem teljesítik. De amikor előbb az apa, majd a nagynéni és a nagypapa is meghal, a család élete végleges fordulatot vesz. Az egykori kisfiúban felszakadnak az emlékek, és kibomlik előttünk egy család sorsa visszafelé, egészen az első világháborús lövészárkokig. Ez a végtelen gyöngédséggel és szeretettel megírt regény méltán vált az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb irodalmi szenzációjává Franciaországban.

Szerb János 1980-től a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tudományos kutatója, majd 1982-től a Bécsi Egyetem tibetológiai- és buddhizmuskutató intézetének munkatársa volt. A fiatalon elhunyt tibetológus tudományos pályáját egyrészt a széleskörű tájékozódás és tájékozottság, másrészt bizonyos fontos témák mélyenszántó feldolgozása, s számos, a nemzetközi tudományosság számára is értékes publikáció jellemzi. Szerb János egyik nagy témája a "sa skya pa" rend korai történetéhez kapcsolódott, legfontosabb fennmaradt művét pedig a tibeti buddhizmus történetének szentelte. A magyar tibetológiai kutatások egyik jellemző vonása, hogy szervesen kötődnek Belső-Ázsia, és különösen a mongol történelem, kultúra, vallások és irodalom tanulmányozásához. Szerb tudományos pályája sok szállal kapcsolódott a budapesti tibetisztikai tudományos műhelyhez, melynek legújabb kutatásait olvashatjuk e kötetben. Az itt publikált tanulmányok a tibeti műveltség, a tibeti-mongol kapcsolatok, a buddhizmus témakörében születtek, mely sok tekintetben összekötő kapcsot jelent a belső-ázsiai kultúrák között. A kötetben olvashatjuk az MTA könyvtárának Keleti Gyűjteményében található egyik Alexander-könyv elemzését, egy felszentelési cakli sorozat első közlését, de olvashatunk jezsuita misszionáriusok tibeti útjáról, és Khacse Phalu Tibetben élő muszlim szerző munkáiról szóló összefoglalást is. A tibeti-mongol nyelvi hasonlítást adó tanulmány már Tibet határain túlra vezeti az olvasót, ahogyan a mongol Kandzsúr fordításokat feldolgozó munka is. A kötet két további tanulmánya a tibeti eredetű mongol buddhizmus egyes jelenségeivel foglalkozik. Az itt közölt tanulmányok szerzői ahhoz a műhelyhez kapcsolódnak, ahol Szerb János is kezdte tudományos pályáját. A kiadó e kötet megjelentetésével tiszteleg a fiatalon elhunyt tibetológus előtt.

A "Belgium bánata" alighanem messze földön a leghíresebb flamand regény, melyből sok mindent megérthetünk a holland és a francia nyelvű belgák (vagyis a flamandok és a vallonok) mélyen gyökerező, ma egyre inkább felszínre kerülő konfliktusáról, a flamand nép önmeghatározásának alapjairól. Ám a Belgium bánata elsősorban fejlődésregény, mely Louis Seynaeve életét követi végig az internátusban töltött gyermek- és kamaszkortól az eszmélésig, a "von Haus aus" (Flandriában nagyon sokáig meghatározó) katolikus identitás elhagyásáig, majd az íróvá válásig. Az önéletrajzi elemekkel teleszőtt mű főszereplője fantáziáiban, kisded játékaiban, végül pedig az írásban talál menedéket a bentlakásos iskola, a család és a második világháború megannyi csalása, csalódása elől. A hatalmas, hömpölygő írásfolyamban a legkülönfélébb stíluselemek keverednek, és a szarkasztikus, finom humornak ugyanúgy helye van benne, mint a tragikus, megrázó momentumoknak. "Olyan könyvet akarok írni, amely bemutatja azt a Flandriát, amit én ismertem, de ma már nem létezik" - mondta a szerző néhány évvel a mű megírása előtt. Sikerült: a "Belgium bánata" nagyon flamand könyv, melynek írói megoldásai, látásmódja számos mai flamand szerző munkásságában is vissza-visszaköszön.

A kötet, melyet kezében tart az olvasó, a Magyarországi Tanácsköztársaság keletkezésének és evolúciójának nemzetközi-politikai hátterét, jelentőségét, a nemzeti érdekek katonai-politikai védelmét, a munkásönigazgatás és a közösségi kísérlet politikai-gazdasági és intellektuális hagyatékát világítja meg. A könyv a témakör legkiválóbb hazai kutatók munkái mellett angol, belga és orosz történészék kutatásait is tartalmazza, jelezve, hogy a magyar tanácsköztársaság egy nemzetközi politikai összefüggésrendszer és a helyi, nemzeti feltételek egyidejű terméke volt és tapasztalatai is csak ilyen konstellációban közelíthetők a tudományosság igényével.

A tankönyvet elsősorban azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak szánjuk, akiknek nem a jog az alapszakjuk, de a téma iránt érdeklődő Olvasók is haszonnal forgathatják. Az emberi jogok fogalma megkerülhetetlenül jelen van úgy a szakirodalomban, mint a mindennapi életben, a közbeszédben, a sajtóban, a politikai küzdelmekben, a médiában. Meglehetősen nehéz olyan politikai programot, nívós újságoldalt vagy weblapot találni, ahol így vagy úgy, de ne említtetne valamely emberi jog léte vagy megsértése. Egyszerre tapasztalhatjuk az emberi jogokra való üres hivatkozást, komoly és megfontolt felidézésüket, adott esetben számonkérésüket, találkozhatni értő és mély elemzésekkel, de üres állításokkal, hibás vélekedésekkel is.

"A Mosoly Alapítvány módszertani kiadványsorozatának első kötetét a gyógyító terápiás történeteknek és meséknek szenteltük. Olyan történeteket válogattunk a könyvbe, melyeket traumát átélt gyerekeknek mesélhetnek a szülők, vagy a különböző területekr ől érkező szakemberek. A kötetben egyszerre biztosítottunk helyet két, nagyon eltérő terápiás módszernek, technikának: az egyik a pszichológia felől közelít a mesékhez, terápiás történetek formájában(Nancy Davis meséi), a másik pedig a mesemondás és a népmesék évezredes hagyománya felől (a Laura Simms által gyűjtött mesék). Nancy Davis amerikai pszichológusnő terápiás meséi átfogó képet vetítenek elénk azokról a problémákról, melyeket traumát átélt gyerekeknél tapasztalt és gyógyított a terapeut a. Valamennyi története előtt szerepel egy ajánlás, hogy milyen életkorban, milyen problémára javasolja a mesét. Ezek a történetek egy-egy gyerekre íródtak, szimbólumaik a népmesékénél kevésbé összetettek." (A kiadó)

Az ugrósdallamok típusainak áttekintésén keresztül történeti összefüggésben mutatja be a szerző a tánc és kísérőzenéjének viszonyát. Ez a kapcsolat ősi, keleti dallamokat segített megőrizni és életben tartani, sőt további típusok sarjadását is előhozta a zenei anyanyelvből, pl. a reneszánsz proporciós gyakorlat, az ún. "páva-dallam"-ok esetében, vagy a 18. századi tánczenei divat, a "sirató"-dallamokat illetően. A környező népek és a felsőbb társadalmi osztályok közvetítésével középkori és kora újkori dallamok is beépültek az ugrós tánczenei repertoárba. A népies műdalok és az új stílusú dalok már a csárdás 19. századi tánczenei világához tartoznak, kisebb körzetekben azonban még ezekre is táncoltak ugróst. Kétszáznál is több vokális és hangszeres dallam kottája szolgál bőséges példaanyagul, közülük jó néhány darab meghallgatható a könyvhöz tartozó CD-n táncdialektusok szerinti csoportosításban. A kiadványt számos, főként a zenészekről készült archív fénykép illusztrálja.

Ha szeretnéd igazán megvalósítani önmagad, akkor ez a könyv neked íródott. Felfedezheted, milyen csodálatos élettörténetet gondolt el számodra a Szeretet Istene. Jézus már rád szegezte tekintetét, a legszemélyesebb szeretettel szeret téged, és meghívott az ő követésére. Emberségünknek az a kibontakozása, amelyre legmélyebben vágyunk, csak Jézust követve valósulhat meg. De hogyan kövessük? Házasságban, papként vagy szerzetesként? - Ezeken az oldalakon elénk tárulnak a ragyogó kövecskék, amelyek az egyház mozaikján a keresztény hivatásformák színgazdagságát megjelenítik.

A mordvin, vagy saját nevükön, erza és moksa, a magyarral nyelvrokon finnugor nép Oroszországban, a Volga vidékén. Gazdag népköltészetük már századok óta foglalkoztatja a folkloristákat, és a szélesebb magyar olvasóközönség is megismerkedhetett már epikus énekeikkel, siratóikkal, imáikkal fordításokban. A Masztorava eposz 1994-ben jelent meg erza mordvin nyelven, s most eljött az ideje, hogy magyarul is napvilágot lásson. A fordítás több mint egy évtized munkája. Az eposz megalkotása azonban még ennél is hosszabb időt vett igénybe. Megszületésének előzményei tükrözik a mordvin szellemi élet viharait a kommunizmus ideje alatt, megjelenése pedig, még sugározza azt a jövőbe vetett hitet, amely a peresztrojka idején feltámadt nemzetiségi mozgalmat jellemezte Mordóviában. A mozgalom szervezetének neve is Masztorava volt, mint az eposzé. Masztorava, magyarul Földanya, a régi erza-moksa mitológiában a Földet védő, óvó istenanyának a neve, de jelenti ugyanakkor a Hazát is, a földet, ahol ez a nép él. A Masztorava szervezet ma már nem létezik, követelései, célkitűzései megvalósulatlan ábrándok maradtak éppúgy, mint a korábbi Mordvin Kulturális Felvilágosító Társaságé is 1917-ben. De most már él a Masztorava eposz, az erzák és moksák népi eposza, népköltészetük művészi enciklopédiája, és ezzel a magyar kiadással nemcsak új köntösben jelenik meg, hanem remélhetőleg új életre is kel egy valamivel tágabb térségben. Olvassák élvezettel és gondoljanak hőseinek ma élő utódjaira is!