LHarmattan Kiadó strana 7 z 12

DOBOS ÉVA fordításában, POTOZKY LÁSZLÓ utószavával Juan Marsé, a nagy spanyol író, már nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Legutóbbi regénye, Az álmok kalligráfiája mintegy összegzése és betetőzése a szerző sok, már ismerős motívummal átszőtt életművének. Ez a regény is a Franco-korszak első éveinek Barcelonájában játszódik, a Güell park környékén élő kisemberek, andalúziai bevándorlók, rongylabdát rugdosó utcakölykök, a kínai negyed prostituáltjai, cigányok és kenetteljes papok világában, ahol még elevenen él a köztársaság tiltott emléke. Ringo, az érzékeny kamasz fiú szemével látjuk a negyed lakóit, a kocsma vendégeit, apját, a Patkányölőt, a megkeseredett egykori ellenállót, aki most már csak "a kék patkányokon" töltheti ki dühét, és a szerelemre éhes, öregedő Mir asszony románcát Alonso úrral, a volt futballistával. A vereség, a félelem és a tehetetlenség érzése telepszik rá mindenre, és még az érzékeit rabul ejtő Violeta iránti kamaszszerelem is furcsa, felemás történetté válik. Ringo megpróbálja helyrehozni a hibát, amikor egy részeg éjszakán beleejtett egy fontos levelet a csatornába. Csakhogy ebben a hazugsággal átszőtt világban semmi sem az, aminek látszik, és visszamenőleg lesz mocskos még az az egyetlen dolog is, ami szépnek és tisztának tűnt, és annyi szívfájdalmat okozott a kamasz fiúnak. Ez Juan Marsé leginkább önéletrajzi regénye; az egykori ékszerésztanonc kamaszt itt már nem bújtatja álruhába, mint más regényeiben, és itt vall először örökbefogadása történetéről. JUAN MARSÉ a kortárs spanyol irodalom egyik legnagyobb alakja, 1933-ban született Barcelonában. Magyarul megjelent regényei: Gyíkfarkak (2005, Magvető), Szerelmi dalok a Lolita Klubban (2006, Magvető), Utolsó délutánok Teresával (2008, Magvető).

CSORDÁS GÁBOR fordításában, VÉGEL LÁSZLÓ utószavával A horvát irodalom egyik legrangosabb kortárs alkotójának regényében egy népes dubrovniki család tragikus 20. századi történetét követhetjük nyomon. A sokszínű etnikai közegben játszódó, teljes női és férfi sorsokat kibontó novellaszerű történeteket olvasva elénk tárul az "ex-Jugoszláviák" történelmének széles panorámája. A fordítva számozott fejezetekben több mint száz évet lépdelünk vissza az időben a délszláv háborútól a Tito-korszakon és két világháborún át a Monarchia annektálta Bosznia és Hercegovina időszakáig, emblematikus helyszínek során át: rendőrségi irattárban és kihallgatószobában, kórházban, elmegyógyintézetben, vesztőhelyen, sorsok mindegyre szűkülő tereiben. Jergović fejezetről fejezetre képes meglepni olvasóit: hol egy korszak vagy színhely életvilágának és sűrű atmoszférájának megteremtésével, hol egy csoportlélektani miniesszével vagy a történetírás margójára szorult jelenségek regényvilágba emelésével, hol ellentmondásos élethelyzetek és zűrzavaros történelmi szituációk tükrözésével, a nyelvi stílusárnyalatok gazdagságával - és legfőképpen áradó mesélőkedvével. MILJENKO JERGOVIĆ (1966) horvát anyanyelvűként Szarajevóban született, és 1993 óta Zágrábban él. Évtizedes irodalmi és közéleti jelenléte mára az európai irodalom legnagyobb alakjai közé emelte. Számtalan hazai és nemzetközi irodalmi díj birtokosa, a Diófa-házikó című regényéért egyebek mellett megkapta a Jutarnij list legjobb regénynek járó díját, valamint Bosznia és Hercegovina Írószövetségének díját.

Az Európai Unió külkapcsolatai gyakran kerülnek szembeállításra a tagállamok szuverenitásával, azok külpolitikai önállóságának akadályaként megjelenítve. Holott az uniós külkapcsolati rendszer a tagállamok többsége, köztük Magyarország számára is a nemzeti külpolitika lehetőségein túlmutató mozgásteret kínál a nemzetközi térben. A kötet az integrációs közösség külkapcsolati rendszerét és politikáit bemutató igényes, tankönyvként jól használható szakmai irodalmat nyújt egyetemi hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak, valamint bepillantást enged az uniós külkapcsolatok mindennapi működésébe a téma iránt érdeklődő szélesebb közönségnek. Mindezt a vonatkozó naprakész nemzetközi irodalomra támaszkodva, ám magyar szerzők közreműködésével teszi. Többségük nem csupán rendszeres oktatói, kutatási és publikációs tevékenységet folytat, de személyes tapasztalatokkal is rendelkezik az uniós intézmények működését illetően.

Az Európai Unió külkapcsolatai gyakran kerülnek szembeállításra a tagállamok szuverenitásával, azok külpolitikai önállóságának akadályaként megjelenítve. Holott az uniós külkapcsolati rendszer a tagállamok többsége, köztük Magyarország számára is a nemzeti külpolitika lehetőségein túlmutató mozgásteret kínál a nemzetközi térben. A kötet az integrációs közösség külkapcsolati rendszerét és politikáit bemutató igényes, tankönyvként jól használható szakmai irodalmat nyújt egyetemi hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak, valamint bepillantást enged az uniós külkapcsolatok mindennapi működésébe a téma iránt érdeklődő szélesebb közönségnek. Mindezt a vonatkozó naprakész nemzetközi irodalomra támaszkodva, ám magyar szerzők közreműködésével teszi. Többségük nem csupán rendszeres oktatói, kutatási és publikációs tevékenységet folytat, de személyes tapasztalatokkal is rendelkezik az uniós intézmények működését illetően.

A tanulmánykötet Böröcz munkásságának kronologikus keresztmetszetét adja, benne számos olyan tanulmánnyal, mely magyar nyelven még nem jelent meg. A kötet egyetlen helyen, kényelmesen elérhető formában közli a szerző munkásságának a magyar olvasó számára legrelevánsabb részét. A világrendszer-elméleten belül Böröcz a magyar történeti szociológia, különösképpen Polányi Károly - és tágabban a magyarországi modern szellemi hagyomány legnagyobbjai, Bartók, Ady vagy Jancsó Miklós - által ihletett, sajátosan közép-európai megközelítésmódot képviseli. Böröcz József a világrendszer-elmélet harmadik generációjának egyik vezető alakja, ezen belül a történeti-regionális elemzés szószólója, aki 2004 óta az MTA doktora, jelenleg a Rutgers Egyetem szociológia tanszékének egyetemi tanára. Világszerte az egyik legtöbbet idézett magyar társadalomtudós. 1995 és 2007 között a Rutgers Magyar Intézet első szakmai vezetője, 2005-2006-ban a Chair in Global Ethics tiszteletbeli professzora a Genti Egyetemen. 2005- ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Harminc éves társadalomtudományos munkásságának egésze Magyarország, Kelet-Közép-Európa és Európa globális pozíciójának meghatározására, helyes kontextualizációjának elméleti és empirikus kérdéseire, és ezeken keresztül a világ főbb átalakulási tendenciáinak megértésére irányul.

Pap Ferenc könyve az egyházi év fogalmának értelmezéséből kiindulva páratlan részletességgel, hitelesen és körültekintően tárja fel az egyházi év ünnepeinek, ünnepi ciklusainak eredőit, gyökereit, összefüggéseit, valamint különös hangsúllyal annak protestáns-református adaptációját európai és magyar kontextusban. A kezünkben tartott kiadvány egyszerre kézikönyv, adatbázis és tankönyv, megannyi képzési szinten, formában alapműként használható. Jelen van benne az ismeretek összefoglaló-szintetizáló-tanító szándékú összefoglalása, de a tényeken és történeti összefüggéseken túl adottságainkat és a történeti utat előremutatóan elemzi. Célkitűzése, hogy az olvasókkal közösen az együttgondolkozáson keresztül eljusson a közös cselekvésig, az előrelépésig, a paradigmaváltásig és az önkritikus reflexió megszületéséig.

A magyar építészet mesterei (2. javított kiadás) leírása Második, javított kiadás Magyarországon a 2014-es esztendőt az "Építészet évének" nyilvánították Ybl Miklós kétszáz éves születésnapja alkalmából. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy idén száz éve, az első világháború kezdetével ért véget a magyar építészet egyik legragyogóbb és leggazdagabb időszaka. Ami azonban véget ért, az nem múlt el: az ebben az időszakban létrehozott művészetből sokat merítettek a következő generációk. Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát. Ugyanakkor olyan összegzés is kíván lenni, amely amellett, hogy bemutatja a közelmúlt három évszázadának jelentős alkotóit és műveiket, bevezeti az olvasót az építészet világába is: megmutatja a lehetséges épületelemzési szempontokat és értelmezési módokat, felhasználja és megmagyarázza azokat a szakkifejezéseket, amelyek az építészeti mű leírásánál használatosak - bízva abban, hogy ezek segítségével még közelebb kerül az olvasóhoz az építészet sokszínű világa.

A könyvben négy család történetén keresztül megismerhetők a polgári életforma különböző modelljei. Az egyes életpályák ugyanakkor önmagukban is figyelemreméltó művelődéstörténeti ismereteket hordoznak, ilyen például a szabadságharcban is fontos szerepet vállaló Rombauer Tivadaré, vagy a mikológia történetében jelentős Hazslinszky Frigyesé. A könyv a selmecbányai Kachelmann-család, a késmárki Hazslinszky-család, a lőcsei Romauer-család, valamint a kassai Sziklay-család életén keresztül mutatja be a XIX-XX. századi felvidéki magyar polgári világ átalakulásait és hányatott történelmét a reformkortól Trianonig.

"A kötetünket összeállító és fordító Tóth László 1984-ben Gyújtópont címmel huszonhat, 1995-ben pedig A kétfejű macska címmel öt kortárs szlovák költőtől jelentetett meg antológiát. Jelenlegi, Gyalogösvények a magasba című gyűjteményével hasonló a célja, mint a korábbival: nyolc kiemelkedő, markáns arcélű személyiségének bemutatásával átfogni - egyfajta személyes olvasatban - a kortárs szlovák költészet ötnemzedéknyi szeletét, mely napjaink szlovák lírájának is valamiképpen a gerincét, fő sodrát (sodrait) képezi, s amelynek költői-esztétikai érvényességét, hitelességét azóta is igazolta az idő. Ha a műfordítás célja valamely nemzet irodalmának, műveltségének, kultúrájának a bővítése, kiegészítése is egy másik nemzet irodalmának eredményeivel, színeivel, a Gyalogösvények a magasba költői - Milan Kraus (1924-2006), Ján Ondrus (1932-2000), Stefan Strázay (1940), Mila Haugová (1942), Ivan Strpka (1944), Karol Chmel (1953), Daniel Hevier (1955) és Michal Habaj (1974) - olyan poétikai és versnyelvi lehetőségeket, költői horizontokat mutatnak fel, melyeknek a kortárs magyar költészetben lényegében nincs megfelelőjük. Így kötetünk versei az olvasói élmény mellett a felfedezés örömét is nyújthatják a magyar verskedvelőnek." (a Kiadó)

"Az Egyetértés-gépezet tanulságos, felkavaró és ellentmondásos médiaelméleti fejtegetés - köszönhetően annak, hogy a nem is olyan távoli múlt becstelenségei, amelyeket feltár, a jelen visszásságairól is árulkodnak. Tanulságos, mert részletesen bemutatja, hogy olykor milyen cinikusan részrehajló az újságírás még a szabadnak tekintett nyugati tömegmédiában is, s hogy az ösztönös propagandakövetés és elfogult meggyőződésesség egyáltalán nem ritka a vezető lapok újságírói között. Felkavaró, különösen az 1980-as években Latin-Amerikában (Guatemala, El Salvador) zajlott események kapcsán, amelyek bemutatásakor - a kötetből világossá válik - az Egyesült Államok néhány tekintélyes médiuma esetenként milyen mély és cinkos hallgatásba burkolózott, s milyen morális "engedményeket" tett jó néhány igazán elvetemült és embertelen cselekedet (módszeres és rendszeres kínzások, megerőszakolások, politikai gyilkosságok) vonatkozásában. S roppant ellentmondásos, hogy mindez a sajtószabadság és a tényfeltáró újságírás hazájában történt, az emberi jogok és méltóság védelmezőjének, a hidegháborús keleti blokk zsarnokságával szembeni morális felsőbbrendűség legfőbb szószólója, az Egyesült Államok sajtójának a részéről. Nyugtalanító élmény Herman és Chomsky könyve olvastán más színben látni az etalont." (Pólya Tamás)

"Azt hiszem, tizennégy éves lehettem, amikor anyám óvatosan elkezdte megpendíteni, mit csinált apám a háborúban: az SS-t, a Gestapót, ami elég nagy megrázkódtatást jelentett, igaz, hamar túljutottam rajta; részleteket anyám nem mondott el. Ha valaki megkérdi tőled, mit csinált az apád, mondd azt, hogy kormánytanácsos volt, tanított a nagyanyám. Ennél sokkal többet nem tudtam meg tőle. De erről nem csak ő tehetett, hiszen én is kérdezősködhettem volna. De nem kérdezősködtem. Nálunk senki sem tett fel kérdéseket, ez volt a probléma." (Martin Pollack) Martin Pollack regénye tipikus közép-európai családtörténetből táplálkozik. Kirajzolódik belőle, hogyan lesz a szlovéniai nyelvhatáron élő német iparos leszármazottaiból egyre harcosabb nemzetiségvédő, hogyan csatlakoznak a huszadik század első felében az egymást követő generációk a mind militánsabb politikai csoportokhoz, hogyan növik ki magukat a helyi nemzetiségi villongások ádáz ellenségeskedésekké, majd háborúkká, hogyan váltja az állami politika gyilkos tettekre a gyűlölet dühödten sulykolt szavait. Mindez egyszersmind a szerző legszemélyesebb magántörténetét is jelenti. Szülei titkos szerelme, az apa gestapós és einsatzkommandós karrierje, tömeggyilkosságokban való részvétele, az anya válása, a szerző házasságon kívüli születése a háború vége felé, a menekülés, az apa bujkálása és erőszakos halála, az anya újbóli hozzámenése korábbi férjéhez - ez így együtt bizony nem könnyű útravaló az életben, hát még az előtörténetre az elhallgatás sűrű fátyla borul. Martin Pollack írói érdeme, hogy mélyére néz annak a családi fészeknek, amely kiröptette; méltányos távolságból, de semmit sem szépítve mutatja meg felmenői szerepét a szörnyű végkifejletben. A könyv feszültségét a személyes hitel adja; Pollack nem elítéli apját, nagyapját, hanem életútjuk minden egyes elágazásánál, amikor a rosszat (és néha a jót) választják, útjelzőnek kiteszi a maga írói kérdőjeleit. A Halott a bunkerban azon ritka művek közé tartozik, melyekben a szerző nem az áldozatok, hanem a felelősök oldaláról nézi a történelmet.

"Azt hiszem, tizennégy éves lehettem, amikor anyám óvatosan elkezdte megpendíteni, mit csinált apám a háborúban: az SS-t, a Gestapót, ami elég nagy megrázkódtatást jelentett, igaz, hamar túljutottam rajta; részleteket anyám nem mondott el. Ha valaki megkérdi tőled, mit csinált az apád, mondd azt, hogy kormánytanácsos volt, tanított a nagyanyám. Ennél sokkal többet nem tudtam meg tőle. De erről nem csak ő tehetett, hiszen én is kérdezősködhettem volna. De nem kérdezősködtem. Nálunk senki sem tett fel kérdéseket, ez volt a probléma." (Martin Pollack) Martin Pollack regénye tipikus közép-európai családtörténetből táplálkozik. Kirajzolódik belőle, hogyan lesz a szlovéniai nyelvhatáron élő német iparos leszármazottaiból egyre harcosabb nemzetiségvédő, hogyan csatlakoznak a huszadik század első felében az egymást követő generációk a mind militánsabb politikai csoportokhoz, hogyan növik ki magukat a helyi nemzetiségi villongások ádáz ellenségeskedésekké, majd háborúkká, hogyan váltja az állami politika gyilkos tettekre a gyűlölet dühödten sulykolt szavait. Mindez egyszersmind a szerző legszemélyesebb magántörténetét is jelenti. Szülei titkos szerelme, az apa gestapós és einsatzkommandós karrierje, tömeggyilkosságokban való részvétele, az anya válása, a szerző házasságon kívüli születése a háború vége felé, a menekülés, az apa bujkálása és erőszakos halála, az anya újbóli hozzámenése korábbi férjéhez - ez így együtt bizony nem könnyű útravaló az életben, hát még az előtörténetre az elhallgatás sűrű fátyla borul. Martin Pollack írói érdeme, hogy mélyére néz annak a családi fészeknek, amely kiröptette; méltányos távolságból, de semmit sem szépítve mutatja meg felmenői szerepét a szörnyű végkifejletben. A könyv feszültségét a személyes hitel adja; Pollack nem elítéli apját, nagyapját, hanem életútjuk minden egyes elágazásánál, amikor a rosszat (és néha a jót) választják, útjelzőnek kiteszi a maga írói kérdőjeleit. A Halott a bunkerban azon ritka művek közé tartozik, melyekben a szerző nem az áldozatok, hanem a felelősök oldaláról nézi a történelmet.

A 20. század első nagyobb népirtása 1915-ben kezdődött, amikor az oszmán-törökök örmények százezreit deportálták és gyilkolták meg. Az első világháború után kiderült, az áldozatok száma megközelítette a másfélmillió főt. A sivatagban élhetnek, de másutt sehol jegyezte meg Talat pasa az örmény népirtás első számú kitervelője az örményekkel kapcsolatos elképzelését. Ez a mondat foglalja össze talán leginkább a korabeli oszmán politikai elit cinikus és embertelen gondolatmenetét, melyet később európai körülmények között egy másik politikai ideológia is végrehajt, s amely holokauszt néven mindannyiunk történelmévé válik. Egy évszázaddal később az örmény genocídium továbbra is viták tárgyát képezi. Törökország máig nem hajlandó elismerni ennek megtörténtét, az események örmény és török narratívája merőben eltér egymástól. Jelen kötetében Ronald Suny ellentmondva a török nacionalista mítoszoknak, propagandának és tagadásnak egyedülálló módon mutatja be az eseményeket. Hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljon, számos levéltári dokumentumot és szemtanúi beszámolót használ fel. A könyv felejthetetlen krónikája annak a kataklizmának, amely mintául szolgált az évszázad népirtásainak és az emberiség ellen elkövetett bűntetteknek. A kötet elnyerte 2015-ben a Financial Times Summer Books selection valamint 2016-ban az Association for Slavic, East European, & Eurasian Studies által adományozott Wayne S. Vucinich Book Prize díját. Ronald Grigor Suny 1940-ben született Philadelphiában, 1962-ben végzett a Swarthmore College-ban, a doktori címét a Columbia Egyetemen szerezte meg 1968-ban. Karrierjét az Oberlin College-ban kezdte meg, majd a Michigani később a Chicagói Egyetem professzora lett. 2013-ban elnyerte a Berlini Amerikai Akadémia díját. Ronald Grigor Suny nemzetközileg elismert kutatója a Szovjetunió és a poszt-szovjet térség történetének, kutatási területe a nacionalizmus, az etnikai konfliktusok, az érzelmek és a politikai döntéshozatal összefüggései. Több monográfiája jelent meg a Dél-Kaukázus és az örmény történelem vonatkozásában is.

A 20. század első nagyobb népirtása 1915-ben kezdődött, amikor az oszmán-törökök örmények százezreit deportálták és gyilkolták meg. Az első világháború után kiderült, az áldozatok száma megközelítette a másfélmillió főt. A sivatagban élhetnek, de másutt sehol jegyezte meg Talat pasa az örmény népirtás első számú kitervelője az örményekkel kapcsolatos elképzelését. Ez a mondat foglalja össze talán leginkább a korabeli oszmán politikai elit cinikus és embertelen gondolatmenetét, melyet később európai körülmények között egy másik politikai ideológia is végrehajt, s amely holokauszt néven mindannyiunk történelmévé válik. Egy évszázaddal később az örmény genocídium továbbra is viták tárgyát képezi. Törökország máig nem hajlandó elismerni ennek megtörténtét, az események örmény és török narratívája merőben eltér egymástól. Jelen kötetében Ronald Suny ellentmondva a török nacionalista mítoszoknak, propagandának és tagadásnak egyedülálló módon mutatja be az eseményeket. Hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljon, számos levéltári dokumentumot és szemtanúi beszámolót használ fel. A könyv felejthetetlen krónikája annak a kataklizmának, amely mintául szolgált az évszázad népirtásainak és az emberiség ellen elkövetett bűntetteknek. A kötet elnyerte 2015-ben a Financial Times Summer Books selection valamint 2016-ban az Association for Slavic, East European, & Eurasian Studies által adományozott Wayne S. Vucinich Book Prize díját. Ronald Grigor Suny 1940-ben született Philadelphiában, 1962-ben végzett a Swarthmore College-ban, a doktori címét a Columbia Egyetemen szerezte meg 1968-ban. Karrierjét az Oberlin College-ban kezdte meg, majd a Michigani később a Chicagói Egyetem professzora lett. 2013-ban elnyerte a Berlini Amerikai Akadémia díját. Ronald Grigor Suny nemzetközileg elismert kutatója a Szovjetunió és a poszt-szovjet térség történetének, kutatási területe a nacionalizmus, az etnikai konfliktusok, az érzelmek és a politikai döntéshozatal összefüggései. Több monográfiája jelent meg a Dél-Kaukázus és az örmény történelem vonatkozásában is.

önyvpont-L'Harmattan közös kiadás Maros Krisztina illusztrációival Van úgy, hogy egy tragédiáról nem tehetünk, nincs kit és nem is kell senkit hibáztatnunk érte, egyszerűen csak megtörténik velünk. A Kinőtt szív két kislányhőse is ilyen, csupán megtörténtek velük a dolgok: egyikük az édesapját, másikuk a szeme világát veszítette el. Az elfogadáson túl mit lehet ilyen helyzetekben tenni? A Szélkislány firkantásai naplóban és szabad ötletekben mesélő főszereplőjét önkéntelenül a rendteremtés szándéka vezérli: újra helyretenni mindent, újra belakni a hétköznapokat egy apa nélküli világban. A Zsilike kabátja főhősének meg kell tanulnia színek nélkül élni. Útkeresése hasonlóképpen kettős, erős szellemi és érzelmi munka egyszerre, s talán még az előbbinél is nehezebb feladat: az ismeretlen letapogatása. Szabó Imola Julianna nagy empátiával és hitelesen beszél olyan dolgokról, amelyekről nagyon nehéz. De ha mégis kell, akkor valahogy úgy, ahogyan ő a Kinőtt szívben teszi. Kiss Ottó

"Több mint 30 év után először jelenik meg újra Magyarország ókori történelmét, a kelták és a rómaiak kultúráját, régészeti hagyatékát tárgyaló összefoglalás. Csaknem 1000 évről van szó, amely a kelták Kárpát-medencében történő megtelepedésével kezdődött, a római hódítással és az őslakos népesség romanizálódásával folytatódott, és a római uralom megszűnésével végződött. Szabó Miklós és Borhy László akadémikusok több évtizedes kutatási tapasztalatukra és tudományos eredményeikre támaszkodva készítették el ezt az összefoglalást, amely részletesen és széles földrajzi valamint történelmi és kulturális összefüggéseiben taglalja Magyarország területe késő vaskori népeinek és római kori lakosságának történelmét. Mindkét korszak nagy egységbe illeszkedik: a Magyarország területén élő vaskori népek történelmüket, kultúrájukat és művészetüket illetően részei voltak az Írországtól a Fekete-tenger partvidékéig terjedő kelta kulturális koinénak, míg római kori lakossága a kontinenseken átívelő Római Birodalomhoz tartozott. A szerzők, akik az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének régészprofesszorai, és az MTA-ELTE Interdiszciplináris Régészettudományi Kutatócsoport korábbi és jelenlegi vezetői, a kutatás legújabb eredményeinek figyelembe vételével készítették el Magyarország ókori történelmének új szempontokat követő összefoglalását, amelyet informatív térképekkel, továbbá látványos és az utóbbi évek legfontosabb régészeti leleteit is bemutató színes képekkel illusztráltak. A kötetet kronológiai összeállítás és részletes bibliográfia teszi teljessé." (a Kiadó)