LHarmattan Kiadó strana 8 z 11

„A tett halála a vekengés” – forradalmi korok híres felforgatóinak jelmondata lehetne ez, s ennek a regénynek a hősei sem sokat tanakodnak: ölnek, rabolnak, harácsolnak a nép szolgálata ürügyén. A regény szereplői részben kitalált hegyi rablók, részben pedig a bolgár nemzeti felvilágosodás valós történelmi alakjai, illetve maga a nép, melyet ezek a romantikus hajlandóságú nagyokosok épp kitalálni igyekeznek. A bolgár nemzeti újjászületés belső történetét Gicso, egy törekvő helyi mihaszna meséli el, az elbeszélés címzettje „ecsém”, aki alighanem nem más, mint maga az úristen, s ez a Gicso a normatív, vagyis a nyelv előtti nyelven fogalmazza meg minimum ironikus, de néha cinizmussal kísértő nézeteit a világról. Mérvadó álláspontok szerint az Európai irodalmi díjas Felmagasztosulás minden idők legjobb bolgár regénye. Mégis ez az első külföldi megjelenése. Ennek egyfelől nyelvi okai vannak: máshol aligha kínálja magát ennyire markánsan a fordítás nyelveként a műszékely; másfelől pedig vajon melyik másik kulturális közeg lehetne fogékonyabb a következő meghatározásra: „Bolgárnak lenni kész veredelem. Olyan ez, mintha nem egy népnév vóna, hanem valami kórság. A bolgár az, aki feszt elbukik.” Röviden: ez a 19. századi kvázi-pikareszk regény legalább annyira szól közös közép- és kelet-európai kérdéseinkről – nemzetről és népről, szabadságról és szolidaritásról, lázadásról és számításról, hősökről és ámokfutókról –, mint a bolgár történelemről, melyet, voltaképp, miért is ártana megismerni? Különösen akkor, ha ennyire szórakoztató formában kínálja magát. MILEN RUSZKOV (1966) bolgár író és fordító, Szófiában él. 1995-ben diplomázott bolgár irodalomból a Szófiai Egyetemen, majd a Bolgár Tudományos Akadémián dolgozott PhD disszertációján. Felmagasztosulás című regénye 2011-ben jelent meg, és rögtön megkapta érte a Bolgár Kulturális Minisztérium Arany Évszázad-díját, a Nemzeti Hristo G. Danov-díjat, valamint az Elias Canetti-díjat. Regénye 2014-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját is. Előző regénye Nyakig a természetben címen jelent meg magyarul 2016-ban.

Michal Habaj az 1990-es évek második felében robbant be a szlovák költészet első vonalába, és vált annak meghatározó figurájává. A címként is a szerző nevét viselő kötetben (Michal Habaj: Michal Habaj, avagy a második kiadás szerint: Michal Habaj2) lélektani és természeti költészet, formai újítások és klasszikus formák, naplószerű és biblikus hangütésű szövegek hoznak létre sajátos költői szintézist. A szerző és az olvasó egyetlen, kanyargós ösvényen vág neki a kulturális hagyomány megismerésének és az önmegismerésnek - egy olyan lírai univerzumban, amelyben a szépség, a fantázia, az önmagunk és a másik iránti kíváncsiság központi szerepet tudnak játszani. A kötet első kiadása 2012-ben elnyerte a szlovák Pravda napilap közönségszavazásának fődíját. Fordította: Merva Attila

"Ez a könyv idegen elemnek számít a könyvkiadásban: nem szigorú értelemben vett szociológiai vagy filozófiai mű, de nem is kizárólag pamflet vagy aktivista írás. Olyan pamfletelemeket felhasználó politikai mű, amely egyaránt támaszkodik szociológiai, filozófiai és történettudományi forrásokra, és amely egy aktuális ideológiai és politikai kérdést vizsgál: a közhangulat ultrakonzervatív oldalát és azt, hogy milyen komoly veszélyt jelent a francia politikai térre a "posztfasizmus". (...) A pamfletszerűség azt a célt szolgálja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nem kellőképpen hangsúlyozott veszélyekre és fokozza az éberséget. Ha azonban túlzásba visszük, akkor a pamfletnek hátrányai is lehetnek, mivel nem fordít kellő figyelmet az ellentmondásokra és az apró különbségekre. Ebből az okból kifolyólag igyekszem majd a pamfletszerűséget a kérdések és a valóság részletes vizsgálatával ellensúlyozni, miközben a megfigyelhető tények tömegéből azért kiemelek fontos csapásirányokat." PHILIPPE CORCUFF (1960) francia filozófus és szociológus, a Lyonban működő Politikai Tanulmányok Intézetének tanára, valamint a CERLIS labor (Centre de Recherche sur les Liens Sociaux, Université Paris Descartes / CNRS) kutatója. A politikai baloldal elkötelezett képviselője, aki magát "globalizáció-ellenes és libertárius aktivistaként" definiálja. Tudományos pályájának kezdetén a szocio-etnográfiai megközelítés volt rá legnagyobb hatással, és szerteágazó kutatásokat végzett a szakszervezeti mozgalom fejlődésének és történetének témájában. Posztmarxistának vallja magát, és intenzív kritikával fordul szembe Marx "marxista" olvasataival.

Bethlen Miklós (1642-1716) erdélyi kancellár az elmúlt évszázad során fokozatosan vált a kora újkori erdélyi politika ikonikus alakjává és a régi magyar irodalom kanonizált szerzőjévé. Nagy formátumú államférfi, a magyar önéletírás-irodalom egyik legkiválóbb képviselője, óriási műveltség birtokosa, egyszersmind kora aktuális eszmeáramlataiban magas szinten tájékozódó, egyéni karakterű vallásos és filozófiai gondolkodó volt. Rendkívül kiterjedt európai kapcsolatrendszert működtetett, hosszú ideig aktív alakítója volt kora politikájának. Óvatos, körültekintő reálpolitikusból lett nyílt lázadó, a Habsburg-kormányzat ellenfele. Élete utolsó részét fogságban töltötte. Ez a tanulmánykötet a Bethlen Miklós halálának 300. évfordulójára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megrendezett konferencia előadásain alapul. A könyv szerzői - különböző tudományszakok: a történelem, a helytörténet, az irodalomtörténet, a filozófia, a mentalitástörténet, a művelődéstörténet képviselői - egymás vizsgálódásait megvilágítva alkotnak korszerű képet Bethlen Miklósról és koráról.

Dagmara, a Berlinben élő lengyel tévés újságírónő lassan a pályája csúcsára ér, de egyszer csak visszatérnek a múlt kísértetei. Hiába illeszkedett már be annyira, hogy inkább Varsóban mozog idegenként, hirtelen megint kínozni kezdi a kamaszkorban elszenvedett identitásválsága. Gyerekkorában vesztette el apját, a Szolidaritás tanácsadójaként tevékenykedő aktív ellenzékit, aki tisztázatlan körülmények között halt meg Bulgáriában, de gyilkosai, a Stasi egykori munkatársai a mai német politikában is egyre aktívabbak. Hatalomra törnek, ugyanolyan gátlástalanul, mint régen. A tragédia megismétlődik, de ezt csak akkor érthetjük meg, ha visszatérünk a múltba, és feltárjuk a titkokat.

Popély ?Gyula történészi világképét nagymértékben meghatározza a Benes-dekrétumokkal fémjelzett kisebbségi sors. Mint ismeretes, a rendszerváltás időszakában a kétnyelvű bizonyítványokért folytatott küzdelmek főszereplőjeként kényszerpályára szorították. A Károli Gáspár Református Egyetemen tudott újat kezdeni, ahol a professzori talár mellett egy ideig a rektor-helyettesi láncot is viselte. Ugyanakkor szülőföldjén segítette a Selye János Egyetem akkreditációját. Ekkoriban születtek fajsúlyos Felvidék-monográfiai. Ám minthogy a rá jellemző következetes szókimondással jogsértőnek mutatta ki az addig szinte megfellebbezhetetlenül demokratikusnak tartott Csehszlovákia kisebbségpolitikáját, ezzel a szocialista korszak igazodó, a nemzeti sorskérdésekkel és érdekekkel szemben szinte immunis történészi magatartásra is rávilágított. A politikai túlpartról érkező bírálatokat jórészt ez az erkölcsi szembesítés váltotta ki. A kisebbségi történész azonban kénytelen a sine ira et studio elvét megfogalmazó Tacitusnak egy másik tételéhez is tartania magát: Azokat gyűlölik, akiknek ártottak. Azaz önvédelmi és nem sérelmi aspektusból tovább írni a felvidéki magyarság XX. századi történetét. Ez előtt az életre szóló, megkerülhetetlen vállalkozás előtt tisztelegnek a kötet szerzői a szakmai palettának szinte minden árnyalatát reprezentálva. Ami azt példázza, hogy megalapozott érvek bázisán a múlt birtoklásáért zajló küzdelemben is van mód hiteles és méltányos múlt-értelmezések kiérlelésére. Akár világnézeti és etnikai határoktól függetlenül.

A szellem és az idő viszonyát vizsgáló kötet nemcsak a hegeli filozófia, hanem egy egész filozófiai tradíció alapkérdéseit feszegeti. Állítása szerint a Hegel által elgondolt "abszolút" tudás nem végleges, mert nem képes meghaladni az esetlegességet. Sőt, ez nem is feladata. Sem a megértés, sem az értelemadás nem lehet befejezett, hanem csakis ciklikus. A szellem életében mind az elidegenedés (szétszóratás a külsőlegességbe), mind pedig a megbékélés (a szétszóratott mozzanatok egy pontba gyűjtése a szabad cselekvésben és az értelemadásban) egyaránt szükségszerű. Lévén a dialektika az egyetlen gondolkodásmód, amely sikerrel alkalmazható önmagára, ha megpróbálnánk rögzíteni az egyiket a másikkal szemben, akkor az értelmes életet, illetve saját szabadságunkat tennénk lehetetlenné. A szellem fenomenológiája nyelvi megformálását és gondolati összetettségét tekintve is a filozófiai hagyomány egyik legnehezebb műve. Jelen kötet bevezetést nyújt a hegeli gondolkodásba, és friss szemléletmódjával kinyitja a kaput a mű újrafelfedezése előtt.

A könyv tárgya elsősorban a variálódás természetének vizsgálata, egy bizonyos népzenei típus dallamaira énekelt ballada változatain. A dallamtípus 75 "Fehér László"- balladája szövegelemzése során, a gazdag szempontrendszerű összehasonlítás révén kirajzolódnak a változatok egyéni és általános jegyei. Követhetővé válik, mennyiben lehet a 'mindig más' egyszersmind 'ugyanaz', vagyis hogyan marad a szóbeliségben élő, folyton változó szöveg mindvégig "a Fehér László-ballada". A vizsgálat módszere kettős: az egyes balladák szerkezeti egységeket követő elemzését kiegészíti egy ezzel ellentétes irányú, horizontális nézőpontú vizsgálat, amellyel a virtuálisan egymáshoz rendelhető, azonos szerkezeti egységekhez tartozó variánskészlet teljességében feltárul. Az azonos szerepű jelenetek különféle megfogalmazási módjai ily módon összevethetővé válnak. E kétirányú vizsgálat azonkívül, hogy közelről bemutatja a variációkat, lehetővé teszi, hogy a részletek bizonyos rejtett jelentésekre is rávilágítsanak. A balladaváltozatok komplex elemzése folytán jó néhány kérdés tisztázhatóvá válik a szereplőkkel és a balladában rejlő, belső erővonalakkal kapcsolatban. A ballada képviselte értékrend is világosan kiolvasható a variánsokból. A szövegelemzéshez hozzátartozik a szöveget hordozó matériáé, a dallamé is. E kettő együttesét mutatja be a könyv utolsó fejezete: az egymáshoz idomulás, a szöveg strófákba rendeződése, a sorismétlések és strófabővülések eseteivel.