Magvető Kiadó strana 62 z 97

Mathilde 24 éves. Hivatalosan művészettörténet szakos egyetemi hallgató. Valójában a sógorának dolgozik, és a munkája leginkább abban merül ki, hogy álnéven kommentelget különböző honlapokon. A nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. Aztán egyszer elhagy egy tekintélyes összeget, és ez - különösképpen a pénzt megtaláló férfi - megváltoztatja az életét. Yann 26 éves. Bár egyetemet végzett, egy bemutatóteremben dolgozik, ahol kis koreai háztartási robotokat prezentál az érdeklődőknek. Már két éve él együtt a barátnőjével, akivel egyre hűvösebb a viszonya. Egy majdhogynem vadidegen házaspárral kell elbeszélgetnie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elrontott az életében. Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor... Anna Gavalda két - egymáshoz lazán kapcsolódó - kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják.

Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden. Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le. ÜKH 2014

A rajztanárok rajzolni tanulnak, a hegedűművészek hegedülni, a színészhallgatók színészkednek, és ez így van rendjén. Az irodalom is művészet, azonban itt az intézmények elfelejtették az alkotva tanítást. Most újra fel kell fedeznünk, mert tanulni saját élményekkel lehet, mert tehetségre nem lehet kiképezni, de szakmára igen, mert a zseni szakismeret nélkül eszköztelen dilettáns, mert a rúdugróknak, konyhai mosogatóknak és atomfizikusoknak is éppúgy szebb az életük az írástól, ahogy a zenétől, tánctól is, és mert a közgazdászok, asztalosok és politikusok is jobb szakemberek lesznek, ha művészeteket tanultak. Vissza kell vennünk az iskolába az írásoktatást, különben lehúzhatjuk a rolót. És mert írni jó. De hogyan csináljuk? A magyartanárokat nem képezték ki írásra, írástanításra végképp nem, és az egész terület a szent megközelíthetetlenség ködébe rejti magát. Mer ilyesmibe belefogni normális ember? Illik ezt? A vers ellenforradalma verset írni tanít, és tanítani tanít. Egymásra épülő feladatokkal újítja fel a hagyományt, és javaslatot tesz egy élhető tantervre: az alkotáselvű irodalomoktatás programjának kidolgozására.

Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat. Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve ,,duovellák"") szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő. Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.

Nem kérdez? Nem válaszol? Krasznahorkait kérdezik, ő pedig válaszol, így megy ez több évtizede - ezekből az interjúkból nyújt alaposan szerkesztett válogatást ez a kötet.

Aimé Billion, a regény főhőse egy igazi kívülálló, aki sokáig nem találja a helyét a világban. Nemcsak Afrikában vagy Európában, de a saját bőrében is idegennek érzi magát. Ereiben joruba, vietnámi és francia vér keveredik. Az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartják. Élete első harmincnyolc évét Beninben tölti, segédápolóként dolgozik az ország legnépesebb városában létesített francia kórházban. Innen költözik aztán abba a másik országba, a messze Norvégiába, ahol a legjobban tudják, mi is az az idegenség, és éppen a távolságtartó norvégok közt keresi a boldogságot egy különös szerelemben. A könyv egyrészről olvasmányosan, plasztikusan mutatja be a nyugat-afrikai államot, és többek közt a vudut, a népi hiedelmeket és gyógymódokat; másrészről a jóléti Norvégiát. Kun Árpád fontos és felemelő regénye persze elsősorban nem a két ország, hanem Aimé Billion története: család-, utaztató-, fejlődés- és identitásregény. Azért is kiemelkedő alkotás, mert az emberi létezést se nem feketén-fehéren, se nem apokaliptikusan ábrázolja, mint oly sok mű, hanem a maga zavarbaejtő kiismerhetetlenségében és összetettségében, mély empátiával. A Boldog Észak egy hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára.

A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit lát meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra? A "Vadnai Bébi" egyszerre történelmi regény, amely érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit és kegyetlen érdességgel mutatja, hogyan működnek az emberek háborúban; továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? - írta Esterházy Péter. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát így nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény, mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés, azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozós. Sem azt, hogy legfontosabb: örülni tudni." (P. D.)

Ebben a regényben mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Ezek az emberek egy lepusztult, málló vakolatú, főzelékszagú gangon tengetik küzdelmes életüket, karnyújtásnyira a nyomortól, fényévekre a normálisnak gondolt léttől. Mégis, az elfojtott érzelmek és indulatok olykor-olykor feltörnek, és ezek a kitörési pontok sorsfordító pillanatokat eredményeznek. Ez a nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világ maga az akvárium. Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, ,,hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát.

A történet több mint önmaga.Spiró György korszakos nagyregényei és kiváló színdarabjai mellett időről-időre visszatér a - szavai szerint - legnehezebb műfajhoz, a novellához, amely "az épphogy művészete, a szinte aligé". Spiró elbeszélései sűrű szövegek, tökéletességük tömörségükből, szerkezeti pontosságukból is fakad. Kisepikai mesterdarabok, amelyekben éppen annyi információt közöl, mint amennyit elhallgat. A lényeget formálja. Közben azonban az önéletrajzi háttér, a visszafogottsága révén hatványozottan erős személyes jelenlét, ahogyan Spiró egyszerre elbeszélője és szereplője is egy-egy történetnek, regényszerűvé is tágítja a novellák nagy műgonddal kompozícióba illesztett együttesét. Fogantatása pillanatától követhetjük nyomon hősünk életét: felfedezéseit, találkozásait, tapasztalatait, gyászait.A jó novella Spiró szerint „csapjon fejbe, amikor olvasom, aztán maradjon meg bennem, és ne tudjak szabadulni tőle. Lássam a képet - lássa tehát az író is, amikor leírja -, és borzongasson meg, ha ismét és újra felmerül."Látjuk a képet. Fejbe csap minket. Végzetes. Velünk marad. 

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát így nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - „A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. „Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozós. Sem azt, hogy legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

A nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franciaország turisztikai térképeiről készített fotóival egyszeriben világhíressé váló képzőművész életét meséli el: tétova szerelmi próbálkozásait, építész apjával való nehézkes kapcsolatát, küzdelmeit a művészettel és a művészeti iparral. Jed élete akkor vesz különös fordulatot, mikor találkozik az Írországban visszavonultan élő Michel Houellebecq-kel, majd akinek brutális meggyilkolása kapcsán egy rendőrségi nyomozásban is részt kell vennie. A könyv tavaly megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi kitüntetésének számító Goncourt-díjat. Fordította: Tótfalusi Ágnes

Parti Nagy Lajos emblematikus költeménye, Tettamanti Béla rajzaival. Megjelent a szerző hatvanadik születésnapjára. 

Varázslatos történetek az emberi élet fordulópontjairól. Minden élethelyzetnek van mesebeli párja - hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekkel, hanem Meseterápia című könyvével is igazolta állítását. A férfiakról, nőkről, apákról, anyákról és testvérekről szóló mesék után most az emberélet fordulóihoz és határaihoz kapcsolódó meséket válogatta új kötetébe Boldizsár Ildikó. A fogantatástól az élet utolsó harmadáig azokhoz a történetekhez vezeti el olvasóit, amelyek nemcsak az ember fejlődését segítik, hanem az egyik életszakaszból a másikba való átlépést is. A mesékhez írt élvezetes kommentárok - úgynevezett mesekalauzok - bámulatos egyszerűséggel mutatják meg, hogyan fűzhető fel egy emberi élet a mesék rendjére. Mert a könyv szerzője szerint a népmesék legfontosabb eleme nem a csoda, hanem a rend. És minden mese annak a példája, hogyan lehet a rendezetlenséget és a káoszt renddé alakítani, azaz olyan helyzeteket teremteni, amelyekben a teljesség vágya irányítja a gondolatokat és a tetteket. Ez a tudás azért nélkülözhetetlen, mert csak így van esélyünk arra, hogy egyszer majd rólunk is elmondhassák: „boldogan éltek, míg meg nem haltak".

Mesteri kisprózák többek között Bartis Attila, Bánki Éva, Csaplár Vilmos, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Fehér Béla, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Márton László, Parti Nagy Lajos, Szvoren Edina tollából.