Magvető Kiadó strana 64 z 97

Ilyenre sikerült a haza. Ez a könyv a megfigyelő élet­történetén átszűrt látlelet egy korszakról, s annak hőseiről. A hatvanas évektől máig tartó, egybefüggő alkonyati órán permanens dráma zajlik az összes létező színhelyen, ám mintha a szereplőket vígjátékhoz toborozták volna: mindegyik dől-borul, szorong vagy szórakozik. Így aztán minduntalan abszurd komédiába fordul a tragédia - hol a jeges rémülettől, hol a csillapíthatatlan röhögéstől szorul össze olvasás közben a torok. Keresztury összetéveszthetetlen hangú tárca-novellisztikája sokat tud a lentről és a fentről: az alámerülésről és a felemelkedésről, a vereség mibenlétéről, a lélek finomszerke­zetéről, a metsző irónia erejéről. Gyűjteményes könyve erős személyes hitelű, önkínzóan kíméletlen, mégis megejtően bensőséges leltár arról, hogy akkor most voltaképpen hányadán is állunk, miben bízhatunk. A kötet a korábbi, ma már hozzáférhetetlen könyvek anyagának legjavát tartalmazza, s az azóta keletkezett szövegekből is válogatást nyújt.

Az Iskola a határon a centrális főmű, a Hajnali háztetők a titkos favorit, az alternatív kedvenc.Vázlatszerűségében pontos, könnyedségében mély könyv. Irodalmi jazz - a legjobb fajtából. Ottlik egy-két mondattal ábrázolja a nagyváros szórakozni vágyó, bohém közegét; és ugyanígy tesz a figurákkal is. Ismeri őket személyesen, akárcsak mi, olvasók. Az Ottlik-világban járunk ugyanis, a könyv egyik hőse itt is Bébé, még fontosabb figurája pedig Halász Petár szintén ismerős az Iskolából. Holott ez a könyv korábbi, mint az Iskola a határon. Fikció és valóság körbeér. Ahogyan az Ottlik-művek esetében lenni szokott, a könyv keletkezéshistóriája maga is egy külön történet, egy a szerző életével és a magyar történelemmel összeszövődő, rejtélyektől sem mentes intellektuális kalandregény. Ottlik erről így ír: ,,1943 novemberében írtam, elkeseredésemben és szórakoztatásnak. Négyévi munkámmal akadtam el akkor végképp. Ilyenkor a készülő mű is, az író is összeomlik. Ez a mesterségünk kockázata. Elkeseredésemben nekifogtam W. S. Maugham mintájára megszerkeszteni egy hosszú novellát vagy kisregényt. Népszerű olvasmánynak. Ajánljam tehát most annak, aki szórakozni akar? A Magyar Csillag című folyóirat közölte először, 1944-ben, folytatásokban. Az utolsó rész már nem jelent meg, mert a náci csapatok megszállták az országot." Végül a regény 1957-ben látott napvilágot. Ahogy kinyitjuk, láthatjuk, hogy a magyar történelem kellős közepében vagyunk: az első és az utolsó fejezet felett az 1956-os évszám szerepel, a regény középső része pedig 1936-ban játszódik. Kataklizmákon, traumákon, radikális változásokon ível tehát át ez a megkapó történet, melyben a barátság, a szerelem, a hűség és az árulás dilemmáival és változataival találkozhatunk, no meg az (élet)művészet nagyszabású voltával.A Magvető Kiadó a Hajnali háztetők különleges kiadásával köszönti nemzetünk egyik legfontosabb íróját, az idén 100 esztendeje született Ottlik Gézát.

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük. Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is egy térben való tartózkodást jelent. A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság. A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. Kötetünk meséi abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük.

Akár az ókori Kínában, akár a keresztes háborúk idején vagy éppen saját korunk groteszk díszletei között játszódnak Darvasi László történetei, van, ami mindegyik világban közös: a halottak bármikor föltámadhatnak. Néha csak az emlékek kísértenek, de a sírok szünet nélkül vándorolnak korokon és földrészeken át.A novelláskötet titkos főszereplője, Jézus, voltaképpen meg sem jelenik a könyvben, de föltűnik Júdás, Jézus névtelen sírásója és Malkus, a tudatlan katona, akinek levágják a fülét a Getsemáne-kertben. Saját életében Jézus-manöken mindenki: a reménytelen vágyakozások, a testi szerelmek, az elkerülhetetlen árulások világában nincs, akit ne hagyna el valaki, és aki ne várna valami bizonytalan megváltásra.Darvasi László új kötetében visszatér ahhoz a műfajhoz, amelyiknek az egyik legeredetibb és legkövetkezetesebb képviselője a magyar irodalomban: a Darvasi-novella nem rövid történet, hanem teljes világ, a hiányzó dolgok gazdag tárháza. Nem véletlen, hogy a kalandos elbeszélésekben megjelenő művészek - legyenek ókori festők vagy költők az újkor hajnalán - mindig azzal szembesülnek: az alkotásoknak igenis van hatalmuk, még ha ez a hatalom kiszámíthatatlan is. Ez az irányíthatatlan gazdagságú fantázia mozgatja a rejtélyes történeteket.

Csodák és hétköznapokAz Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is - például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat - úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy-egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében.Fordította: Goretity József  

Szálinger Balázs új könyve különleges költői körutazás, mely napjaink Magyarországáról indul, hogy a három műnemen (líra, dráma, epika) és Róma birodalmán keresztül a közeljövő Budapestjére térjünk vissza. Szálinger nagy témája a közélet és a magánélet egymástól elválaszthatatlan egységellentéte. A feszült egymásrautaltságot humorral és iróniával, sokszor a történelem segítségével oldja fel, ez távolítja és nagyítja a Köztársaság tétjét: hogyan tudunk hitelesen megszólalni privát dolgainkról a nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a mindenkori többieken keresztül? Ezt járja körül több versciklusban és egy drámában, hogy a Háború című utópisztikus szerelmi verses elbeszélés zárja a könyvet. Napjaink Budapestje, látszólag minden rendben, mindenki rohan, teszi a dolgát, tehát semmi sincs rendben. Ugyanazon a napon robban ki a III. világháború és érkezik visszafordíthatatlan pontjához egy szakítás is.A Köztársaság Szálinger pályájának fontos állomása: összegzés és előretekintés egyazon mozzanatban. A költő játékos és termékeny lírai teret hozott létre, melyben a műnemek és a műfajok, a témák és a motívumok is változatos módon illeszkednek a kötet történetívéhez. A köztársaságok, a respublikák közös részeihez.

A Kerengő - Spiró György legelső, 1974-ben írt regénye - a végeken játszódik: a Monarchia keleti fertályának egyik kisvárosában és 1899 decemberében. Az otthonosan otthontalan kisváros a kilátástalan perspektívával és a belátható figurákkal a magyar regényirodalom klasszikus helyszíne. Állandóan megtorpanó modernitás. Kedélyesen nyomasztó maradiság. Vármegyei intrikák. Ebben a közegben merül el Spiró regénye, hogy aztán akárcsak a későbbi nagy művekben, előbb feltérképezze ezt a kisvilágot, majd át is világítsa annak mentális-politikai szerkezetét. Egyik hőse az egész rendszer működtetője, a viszonylagos hatalmát a végsőkig kiaknázó, titkos társaságot irányító kisvárosatya Porházy Péter, a másik pedig a városba nemrég érkezett fiatal, ambiciózus költő és újságíró Adorján András. Nemcsak Adorján neve lehet ismerős, hanem a helyzet is: Porházy be akarja hálózni a költőt.A Kerengő a századvég perifériavilágának társadalmilag is pontos ábrázolása, egyszersmind hatalom és művészet összekapcsolódásának, konfliktusának a példázata. Történelmi parabola kisrealista díszletekkel, két főhőssel és karakteres mellékszereplőkkel, nagyszerű részmegfigyelésekkel. Egy nagy regényírói életmű izgalmas nyitánya, de több is annál: ma is fájón aktuális ön- és honismereti olvasmány.

Závada Pál első drámakötete nemcsak azoknak újdonság, aki a műfajt kedvelik, vagy látták a darabokat színpadra állítva, de ajándék régi olvasóinak is. A drámák a prózákhoz, a prózák a drámaváltozatokhoz csinálnak kedvet, hogy bolyonghassunk a műfajok között. A Janka estéi trilógiává fűzi össze a három nagyregényt, a Jadviga párnáját, A fényképész utókorát és az Idegen testünket. Szereplői, akik eddig is fel-felbukkantak itt is ott is, most végigvándorolják, és ,,saját hangjukon" végigbeszélgetik szemünk előtt a XX. századot. Mintha kihúzófilccel kezünkben olvasnánk a régi könyveket, láthatóvá válnak a motívumok, hallhatóvá az énekek, élettelibbek lesznek az alakok, és hangsúlyosabb a mindenkori ,,evickélés" a történelmi és emberi viszonyokban.

A tavalyi év novellatermésének legjava, többek között Bartis Attila, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Spiró György, Tóth Krisztina tollából.

Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet. A rendszerváltást követő néhány év bőséges verstermése után fokozatosan mind kevesebb olvasói és kritikai figyelem övezte a politikai, közéleti témájú verseket, ám ezek a művek léteztek és izgalmas párbeszédet folytattak egymással, ahogyan az elmúlt egy-két évben született költemények is közvetlenül megszólítják az előzményeiket - felrajzolva a magyar demokrácia bő két évtizedének történetét.Az Édes hazám antológia arra vállalkozik, hogy az olvasót részesévé tegye ennek a költői tradíciókon, nyelv- és világszemléleti különbségeken átívelő irodalmi párbeszédnek. Az antológia alapegysége nem a vers, hanem a versciklus. Alapkérdése nem az, hogy az egyes művek önmagukban hogyan ismertetik fel az olvasóval saját - művészi és politikai természetű - igazságukat, hanem hogy egymás közvetlen környezetében milyen gazdag irodalmi dialógusba vonnak be minket, politikai kérdésekben makacsul elkötelezett versolvasókat.

A múlttól nem lehet szabadulni. Szembe kell vele nézni.A történet 1942-ben kezdődik. A kamasz Somlyói Anna és barátnői nem a háborúval vannak elfoglalva, hanem inkább a szerelemmel. Eleinte Horthy Miklós fiába, a fiatal és fess repülőtisztbe szerelmesek, fényképét titokban maguknál hordják. Ám a plátói rajongás után az utolsó gimnáziumi évek meghozzák Anna számára az igaz szerelmet egy gyerekkortól ismerős fiú, András személyében. Sajnos azonban ez a szerelem beteljesületlen marad, mivel a közelgő háború elszakítja őket egymástól.A front közeledtével az emberek egyre több időt töltenek a földalatti búvóhelyeken, a lányokat a családok minden létező trükkel igyekeznek elrejteni a szovjet katonák elől: Anna hosszú hetekig megússza, ám egy napon mégis elkapják, attól fogva rendszeresen, szinte naponta megerőszakolják. Később pedig elviszik ,,jóvátételi munkára" is, ahonnan hetek múlva sikerül megszöknie.Kováts Judit az ,,oral history" elkötelezett művelőjeként hosszú éveken keresztül készített interjúkat szemtanúkkal a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, majd a kuláküldözésekről, a kollektivizálásról. A huszonhárom személlyel készített, közel száz órás anyag egyik fontos forrása lett a regénynek, melynek témája a második világháború, narrátora pedig egy nyolcvanöt éves asszony, aki '44-ben érettségi előtt álló diáklányként élte át az eseményeket. Az írás az ő kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogy a levéltári forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg. Somlyói Anna fiktív személy, azonban minden, amit elmond megtörtént, igaz esemény.A dokumentarista látásmód minimalista stílust eredményez, Kováts csak láttatja az eseményeket, mintegy elénk tárja a valóságot, a tanulságokat nekünk kell levonnunk. A tények makacs dolgok: az események kommentárok nélkül követik egymást, a tettek beszélnek az elvek helyett. Mindenki a végsőkig redukált létben igyekszik életben maradni, vagy épp egy aprócska előnyt kicsikarni magának, amely lehet, hogy éppen az életet jelenti.A múlttal való szigorú szembenézésre sarkall ez a könyv, és bár olvasmányként is izgalmas, érdekfeszítő alkotás, jelentősége túlmutat az irodalmon.

A tavalyi év verstermésének legjava, többek között Borbély Szilárd, Juhász Ferenc, Kántor Péter, Kemény István, Kovács András Ferenc, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Térey János és Tóth Krisztina tollából.

Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam, a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tű ntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének? Az olvasó hajnaltájt érkezik meg Bodor Ádám regényvilágának kellős közepébe - a mindenkori periféria, a civilizációs végvidék centrumába. A "Verhovina madarai" alcíme " változatok végnapokra": a kisebb történetelemekből, elbeszélés-mozaikokból panorámaszerűen felépülő regényben az emberi érintkezések megdermednek és felolvadnak, a kultúra természetté bomlik, a csend pedig beszédes lesz. "Úgy kezdi, halkan sóhajtozva , mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnének, az egész világ jegesen becsorog a füleden." -És talán soha nem hagyjuk el Verhovinát.

Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő p árokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket. Tóth Krisztina új könyv ében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet.

"Ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy ki mindenkit ne olvassanak. Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drá maian fogalmazni. Nincs két egyforma novella, mindegyiknek saját szabályai vannak akkor is, ha a szerző történetesen azonos; minden egyes novellát addig kell kalapálni, amíg korábban nem sejtett törvényei napvilágra jönnek. A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig bármennyire rövid is fordulatos. Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy pontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből , ha kilátástalan helyzetbe kerül. Nehéz műfaj, ezért is próbálkozik vele az ember újra meg újra. Nagy írók sokszor segítettek rajtam: magányomat és tanácstalanságomat enyhítette, amikor váratlanul felmerült bennem egy-egy rég olvasott, egykor talán csak félig értett novella látomása, és a szerzővel lelki közösségbe kerülvén beláttam, hogy más is megélte már ugyanezt.

Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából, szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt, hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint Mickiewicz és Sowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel vettek részt a 1848–1849-es forradalmakban. Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történet – az élet írta, a regényíró most elénk tárja. Spiró György a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei "nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázi-vallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek." A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.