Magvető Kiadó strana 65 z 97

A Szódalovaglás című verseskönyv 1990-ben jelent meg először, szinte egy másik korban, de mindenképpen egy másik magyar irodalomban. Így ez a kötet nem egyszerűen újrakiadás, mert a nyomdagépek zajára a strófák és a versek felébredtek és megmozdultak, hogy új helyet keressenek maguknak a magyar irodalomtörténetben.

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle "peresztrojkáig" terjedő időszak, az "olvadás" és a "pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával. A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni. A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Sándor gróf - ennek a rendkívüli érzékenységből, szeretetéhségből és Istent kísértő fájdalomból szőtt regénynek a főhőse. Sándorként éli az életét, lányokkal, nőkkel folytatott perzselő szerelmekben, és tragédiája, hogy a világ kegyetlen tükrében kénytelen újra és újra megpillantani valódi énjét: Saroltát, akinek őt a természet szánta - és talán csak a monogramja az, amelyben ez az őrjítő ellentét összebékíthető.A történet jelene az 1889 és 1901 közti időszak. V. S. ,,lelepleződése"" után keletkező börtönnaplója, versei, feleségéhez írt kétségbeesett levelei, életének históriája és az őt vizsgáló orvos jelentései letehetetlen regénnyé fűződve mesélik el egy XIX. századi romantikus lélek hányattatott sorsát. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, majd a kiegyezés utáni vágyak, csalódások és mitikussá álmodott emlékek és remények, az eltűnő-félben lévő nemesi és a fénykorát élő színházi világ, valamint a pezsgő kulturális élet a történet háttere.A világban a tudomány és a technika, a filozófia és a teológia forradalma zajlik, az emberben a hús és a lélek kémiája és biológiája csap össze a társadalmi megítéléssel. Érezhet-e, élhet-e férfiként az, aki nőnek született? Szerethet-e nőket úgy, hogy teljessé váljanak a szerelemben? Rakovszky Zsuzsa érzékeny időutazásra hív és a szerelem nyelvén kalauzolja olvasóját Vay Sarolta/Sándor történelmünkre örökített sorsának kényes kérdéseihez.

Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tűntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének? Az olvasó hajnaltájt érkezik meg Bodor Ádám regényvilágának kellős közepébe - a mindenkori periféria, a civilizációs végvidék centrumába. A Verhovina madarai alcíme változatok végnapokra. A kisebb történetelemekből, elbeszélés-mozaikokból panorámaszerűen felépülő regényben az emberi érintkezések megdermednek és felolvadnak, a kultúra természetté bomlik, a csend pedig beszédes lesz. „Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnének, az egész világ jegesen becsorog a füleden." - És talán soha nem hagyjuk el Verhovinát.

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát - egy zenész, egy költő és egy fotográfus - életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle "peresztrojkáig" terjedő időszak, az "olvadás" és a "pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás - a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes - ha képes egyáltalán - a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Kemény István két régebben megjelent, beszerezhetetlen prózakötetét egyesíti ez a kötet. Az ellenség művészete című regény 1989-ben jelent meg és a nyolcvanas évek Budapestjén játszódik: „főszereplője az ifjúság", ahogy egy korabeli ismertetőben olvasható. Az egy nap alatt játszódó kisregényben az egyik hősnő idegenvezetőként viszi végig a városon „barátját", egy másik hősnő nyomában. „Kemény lírai tehetsége és gondolkodásmódja ugyanakkor erősen átüt a prózai szövegeken, versregény olvasójává avatva így a konvencionális befogadót. Rejtelmes érzelmessége és puha radikalizmusa az óvatos megőrzés eszközeként hat a folyamatos értékvesztés világában." (Wirth Imre)Kemény István a kilencvenes évek első felében az Élet és Irodalom tárcarovatába írta azokat a novellákat, amelyekből később összeállította a Család, gyerekek, autó című kötetet 1997-ben, mely egy írásból élő, kétgyermekes belvárosi családapa szappanoperaszerű mindennapjait meséli el.

Aki ismeri és szereti Ljudmila Ulickaja regényeit, válogatott elbeszélései kötetében is megtalálja mindazt, ami a világhírű orosz írónő művészi világát jellemzi: a fordulatos, helyenként bizarr cselekményt, a meghökkentő egyéni sorsokat, a szövevényes családi viszonyokat, a csipkeszerűen míves környezetábrázolást, a finom irodalmiés kultúratörténeti párhuzamokat. Az elbeszélések hőseiátfogják az egész orosz társadalmat a félkegyelműkoldustól a társadalmi kiváltságokat élvező, magasankvalifikált értelmiségiig, a világra eszmélő kisgyerektőla haldokló aggastyánig, az apácalelkületű elvált nőtől aszenvedélyes szerelemre vágyó, magányos homoszexuálisig. Atörténetek együttérzést váltanak ki vagy ironikusak,könnyeket fakasztanak vagy nevetésre ingerelnek, de sosemakarják megmondani az „igazságot"": a szerző az értelmezéstaz olvasóra bízza. Ljudmila Ulickaja, a „szoknyás Csehov"",a csak rá jellemző stílusával, egyéni látásmódjávalegyetemessége mellett a kisprózájában is a legnemesebborosz irodalmi hagyományok folytatója.

1947-ben születtem Budapesten. A Toldy Gimnáziumban érettségiztem, majd az ELTE-n angol-olasz szakot végeztem. Angoltanár és nyelvész lettem, már sok éve a pesti bölcsészkaron tanítok angol nyelvészetet. Később színdarabokat kezdtem fordítani (főleg angolból és főleg Shakespeare-t), ez eléggé elhatalmasodott rajtam. Angolul jól tudok, de sose jutott eszembe, hogy angolul írjak: a magyar sokkal izgalmasabb. Fiatalon sokáig nem akartam írni, mert meleg vagyok és nem mertem ezzel előállni, pedig a szerelemről van a legtöbb mondanivalóm. A világról, országról, boldogulásról sokmindent gondolok, de ezek nekem ritkán verstémák. Istenről is szoktam írni, úgy érzem, van vele kapcsolatom (remélem, ő is így érzi). Első versem 35 éves koromban, 1982-ben jelent meg. Eddig hat verseskötetem volt, mind elég vékonyak. A jelen kötet ezek válogatott anyagát tartalmazza, megtoldva egy adag olyan verssel, amelyek kötetben itt jelennek meg először.

Ki ne ismerné és szeretné Kosztolányi Dezső Esti Kornél című kötetét? Esterházy Péter könyve, az Esti ezt a remekművet írja újra esterházyul: költőien és regényesen: "Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral. Ez én vagyok, idézőjelek közt, én vagyok az én útirajzom, regényes életrajzom (melyben arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában), maradok töredék. Senki sem azt írja, ami, hanem azt, ami szeretne lenni."

A kötet az elmúlt évben a sajtóban megjelent 22 prózát közöl Boldizsár Ildikó és Sárközy Bence válogatásában.A körkép további kötetei:Körkép 2012  

Spiró György Tavaszi Tárlat című regénye az '56-os magyar forradalmat követő hónapokban játszódik. Középkorú hőse véletlenül röviddel a forradalom kitörése előtt vonul kórházba műtétre, és a szovjetek novemberi bevonulása után kerülhet csak haza.A regény olyan világot ír le, amelyben azok sem lehetnek biztonságban, akikről mindenki pontosan tudja, hogy nem vettek - nem vehettek - részt semelyik oldalon semmiféle politikai vagy harci cselekményben. Hősünket a főnökei, a kollégái, a barátai egyik napról a másikra kiközösítik, és a munkahelyére sem járhat be többé. Felesége el van foglalva a reprezentatívnak szánt képzőművészeti kiállítás, a Tavaszi Tárlat szervezésével, és semmi egyebet nem vesz tudomásul. Kettejük hideglelős története fél évvel a váratlanul kitört forradalom után, a szintén váratlan demonstrációvá váló május elsejei felvonulással zárul. A kor rémisztő mindennapjait, az egyes ember megtörését és kiegyezését, a társadalom önfeladását még nem ábrázolták ekkora erővel.

A Kossuth-díjas költő ezt írta új verseskötetéről:Sokáig, hét évig írtam ezt a könyvet, pedig a pillanatról szól. Arról, amit nem lehet kikerülni, de mintha örökké tartana, meg arról, amelyik fölvillan és eltűnik, hiába kapaszkodsz bele. Néha úgy érzed, sikerült megállítanod, megjelölnöd, sőt, ott maradni benne valameddig, de máris jön a következő, amely magával sodor vagy lehagy. Nem emlékszem már, hogy hosszabb szabadverseim (hosszúkáim) írása közben miért vetettem papírra az első tizenkét sorost. Talán azért, mint bárki más, aki feljegyez egy-egy fontosnak vélt gondolatot, hogy el ne felejtse. Talán azért, mert azt, hogy ,,halálmély égő toronyban utazol"" nem lehetett leírni másként, de le kellett írni, mert a New-York-i ikertornyok lerombolásának az első évfordulója volt. Leírni akkor is, ha elsősorban magamra gondoltam csak. Mert a hetvenedik esztendő holdudvarában egyre gyakrabban éreztem úgy, ,,mintha már pénteken vasárnap, sőt szerdán az lenne. Bizony."" S hogy mit tehetek, tehetek-e valamit, ha a test jelzéseiből (kudarcaiból, ,,hetvenkedéseiből"") azt olvasom ki, hogy ,,ott se vagy még, itt se vagy már"", ,,valaki más"" meg (a lélek?, a szellem?) úgy viselkedik bennem, mintha én húznám a vonatot. Mondjam azt, hogy ezt követően, miközben egyik kezemmel a vészféket keresgéltem, a másikkal a tizenkét sorosokat írtam? S egyszer csak hetvenöten lettek?Pillanatkák, így hívom őket. 

Simon egy vidéki esküvőre indul a feleségével, aki nem felhőtlenül boldog, hogy a férje testvérei is velük utaznak. A két lány, Garance és Lola, teljesen mások, mint ő, és mindent meg is tesznek azért, hogy érezze, sosem léphet be közös titkos világukba. Ám az ezt követő eseményt még álmában sem feltételezné... Amikor megérkeznek és megtudják, hogy a negyedik testvér, Vincent nem vesz részt az unalmasnak ígérkező szertartáson, köszönés nélkül faképnél hagyják a násznépet és Simon feleségét, hogy hármasban abba a kastélyba ruccanjanak, ahol Vincent dolgozik. Életük fordulópontja lesz ez a kaland. Mind a négy testvér érzi, hogy ez a lopott alkalom az utolsó nagy találkozás, mely lezárja a fiatalkorukat. A Kis kiruccanás Anna Gavalda elbűvölő stílusában mesél a gyermekkori kötelékekről, melyek egész életünket meghatározzák.

A Szép versek immáron negyvenhat éve megjelenő kortárs magyar költészeti antológia, melyben idén hatvanegy költő közel kétszáz verse olvasható Péczely Dóra válogatásában.

Senkit ne tévesszen meg a megnyirbált cím: valódi "kékharisnyák" olvashatók ebben a kötetben is. Vagyis hamisítatlan Esterházy-publicisztikák: glosszák, elmélkedések, jegyzetek. A tárgy pedig ezúttal is bármi, azazhogy minden, amit az író észrevesz, s amire rögtön reflektál. A kor lélegzik ezekben az írásokban, néha éppenséggel légszomjjal küzdve, máskor megnyugodva. Meglehet, kevesebb a vitriol, több a rezignált bölcsesség. S hogy ez miért van így, arra áttételesen választ kapunk a kötetet záró nagy ívű esszéből, mely egyszerre szól regényről és politikáról, hagyományról és egyéniségről, de mindenekelőtt a magyar nyelvről, a magyar mondatról.

A versekben olyan helyzetekkel találkozunk, melyek egyszeriségükben is magukban hordozzák a tragédiát, és ezen keresztül a katarzist. Felkavaró és játékos könyv, méltó napjaink egyik legnépszerűbb író-költőjéhez.