Magvető Kiadó strana 57 z 97

"Volt egyszer egy autó. Öreg kisasszony öreg autója volt, de szép fényes, tiszta kívül-belül, mert a kisasszony szerette a rendet meg a tisztaságot, és az öreg autóját is szerette." Így kezdődnek Mosonyi Aliz legújabb meséi - kicsiknek és nagyoknak, autósoknak és gyalogosoknak, utazóknak és otthonülőknek. Van bennük autós mozi, postás, királynő, porcelánkutya meg igazi is, és minden más, amivel az öreg kisasszony öreg autójával megtett útjain találkozik. A mesék Medve Zsuzsi színes rajzaival együtt jelennek meg.

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázslók vagy tündérek miatt. Az emberi életnek olyasféle csodáiról szólnak, mint hogy élnek közöttünk bátor és bölcs emberek, és hogy nemegyszer megtapasztalhatjuk a szeretet és a szerelem mindenekfölötti erejét. Külső és belső világunk felfedezésére hívja olvasóit, s arra biztat mindenkit, kicsiket és nagyokat, hogy ne csak szórakoztató olvasmányként szeressék és élvezzék a meséket, hanem úgy is, mint eszközt önmaguk mélyebb megismeréséhez és elfogadásához. Takács Mari illusztrációi szárnyakat adnak képzeletünknek és a meséknek.

Van egy titokzatos híd a Városligetben a Hősök tere és a tó között. Erre járt a földalatti, a síneket betemették, néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek. Garaczi László mára már klasszikus lemur-sorozatának újabb emlékezetes része erre jár. Az elbeszélői hang egyszerre naivan gyermeki és a vénnél is vénebb; a folyamatos múlt intenzív jelenléte alakítja-tagolja ezeket a kisprózai mesterfutamokat. A regény apró elemekből épül fel és az egész árnyéka a hiányt rajzolja ki. Garaczi közelről pillant az emlékezet és a felejtés tárgyaira, megfigyeli a múltat, leírásai az érzékeinkre hatnak. Ennek az írásművészetnek ízei vannak, mégsem hangulatpróza. Melankólia és pátosz, szerelemsorok és egyedüllét, város és liget. Földalatti a szöveg felett. És szeretetteljes irónia. Ez a könyv az áthidalás minimumcsendekből összeálló nagy prózája.

Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteit a ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán. Minden mondatban ott lüktet a zene, szól a dzsessz, a latin ballada, a kőkemény hevimetál vagy a bécsi újévi koncert keringője, dübörög a manele és a koreai csajpop, kihangosodik a szívverés vagy a futó lábak dobogása. A lendületes történetekben a zene esélyt ad az ellenállásra, segít abban, hogy vállaljuk a sorsunkat, gyerekek legyünk a felnőttek között, vagy otthont keressünk egy idegen országban. A könyv különlegessége, hogy a szerzőnek három regény után most jelenik meg először novelláskötete - ráadásul a szövegek egy része a könyv megjelenésével egy időben hangoskönyvként is meghallgatható.

Fojtott, feltörésre készülő, majd olykor vulkánszerűen feltörő szenvedélyek, megaláztatások és csendes reménytelenség. Mindez álomszerűen és pontosan megírva. Ezekben a novellákban nincsenek elvétett, hamis hangsúlyok vagy felesleges mondatok, jelzők. Minden (kíméletlenül) a helyén van. Rejtélyes, küszöb alatti világ, mégis nagyon ismerős, valóságos. Jelenetei és szereplői filmszerűen elevenek. Bodor Ádám néhány szóval, mondattal megrázóan érzékletes és hiteles képet tud adni szinte bármiről: szerelemről, nyomorról, emberségről és embertelenségről. A Vissza a fülesbagolyhoz új kiadásából egyértelműen kitűnik, hogy Bodor a kortárs próza kimagasló alakja.

"az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban" "Egy fotográfus története, aki... Nem: egy férfi története, aki... Nem: egy szerelem története, ami...Vagy több szerelem története, amik egymással... Vagy egy ország története, ami... Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni." (Kemény István)

? Nagyítás ?Megosztás Hirdetés Mutasd az Outlet termékeket: 30-39% kedvezmény 40-49% kedvezmény 50-59% kedvezmény 60-80% kedvezmény Összeset Mutasd az ajándékokat: Babáknak Gyerekeknek Kamaszoknak Nőknek Férfiaknak Gyorsan szállíthatóak: Raktáron lévő termékek könyv Billie Anna Gavalda Magvető Könyvkiadó, 2015 Ez a kiadvány e-könyv formátumban is elérhető! E-könyv változat •224 oldal •Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ •ISBN: 9789631432886 Anna Gavalda a rejtőzködőknek ajánlja ezt a regényét. A láthatatlanság harcosainak, akik a társadalom peremére kerültek, és reggeltől estig levegő után kapkodnak, ha nagy küzdelmek árán mégis meg szeretnék valósítani önmagukat. Egyik főhősét Francknak hívják mert a fiú anyja imádta Franck Alamo énekest. A másikat Billie-nek mert a lány anyja rajongott Michael Jacksonért és a Billie Jeanért. Vagyis két külön világból érkező fiatal találkozik, akik mégis megértik egymás szenvedéseit: Franck a homoszexualitása miatt kerül kényelmetlen helyzetekbe, Billie a katasztrofális gyerekkora emlékeitől próbál megszabadulni. Anna Gavalda a rá jellemző lélektani érzékenységgel mutatja meg humorral és olvasmányosan, hogy hogyan lehet a folytonos kudarcok ellenére továbblépni, sőt napról napra megküzdve önmagunkkal és a lehúzó közeggel akár még kiteljesedni is. Lélekmelengető módon mutatja be, hogy milyen sokat tud segíteni az együttérzés.

Diavolina, a cselédből lett orvos évtizedekig szolgálta Gorkijt, feleségeit, szeretőit és az akkor már világhírű íróhoz csapódó vendégek hadát, majd ő lett Alekszej ápolója és utolsó szerelme. Spiró György új regényében ennek az okos, tapasztalt asszonynak az emlékiratát írva ábrázolja az orosz és a szovjet világot, a cárizmust, a forradalmat, az első szovjet pereket, az egyre nyomasztóbb húszas és harmincas éveket. Lenin 1921-ben kiűzte a kényelmetlen, kritikus Gorkijt a Szovjetunióból, aki Olaszországban telepedett le. Tartózkodási kérelmét a frissen hatalomra jutott Mussolini hagyta jóvá, mondván: aki az emlékiratait írja, az már nem veszélyes. Hét év múlva Sztálin kitartó munkával kényszerítette haza a Szovjetunióba. A halálosan beteg Gorkij egyszerre próbált dacolni és megfelelni, embereket mentett, amíg lehetett, miközben szorgosan írta sztálinista cikkeit. A Diavolina minden szereplője élt, és a legelképesztőbb kalandok is mind megtörténtek. Színészek, írók, besúgók, kalandorok, életművészek, hóhérok: rémisztő és otthonos világ

2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Behódolás főhőse a 44 éves irodalmár Franois, még csak rezignált, de nemsokára teljesen kiég. Élete sivár, egyhangú, olyan mint egy igazi Houellebecq-hős. Kedvtelenül tanít az egyetemen, egyre ritkábban vannak nála

,"A tíznegyvenhármas HÉV-re várunk, csupa értelmesnek látszó, jól szituáltnak mondható, ám az átmeneti megbillenésnél immár súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó, megviselt alak. A gleccser jegébe tíz körömmel kapaszkodó középosztály nem túl régen még értelmiségi mivoltukra büszke tagjai, akik átálltak a biciklire, tömegközlekedésre az elmúlt évek folyamán. Először csak egyszer-egyszer hagyták otthon a tíz évnél öregebb, szétesőben levő kocsit, azután már mindig, s ennek egyáltalán nem csupán a dugók elkerülésének praktikus szempontja, hanem az üzemanyag ára volt az oka. Egykor szebb napokat látott figurák: öltözetük igényes, ám erősen megkopott, többségük évek óta nem vett magának semmit, örült, ha a gyereknek tudott. Megannyi álomtalan Aldi-kuncsaft, útban a szomatikus betegségek testre szabott változatai felé. Nincs állásuk, nem sietnek sehova. Megpróbálták, de erőfeszítéseiket nem honorálta a haza. A tévében hallható általános felvirágzás úgy ment el mellettük, mint most egy garázsmenet feliratú szerelvény - lassítás nélkül, a pofájukba sípolva durván, élesen; esélyt sem hagyva rá, hogy felszálljanak. Nincs haverfelvétel, kisgyerek." Ez Keresztury Tibor legújabb könyvének egyik legemblematikusabb bekezdése, az írások fő helyszíne ugyanis a városi-elővárosi tömegközlekedés, hősei pedig a hol tragikusan, hol abszurd vagy épp groteszk módon elbukott hősök. A vesztesek, a jobb sorsot érdemlők, akiknek a jelenben nem osztottak lapot. Sőt, nem hogy nem osztottak, hanem még azt a néhány gyenge kártyát is kivették a kezükből. A szerző mégis úgy képes elmesélni ezeket a jellegzetes, káeurópai történeteket, hogy közben a könnyünk folyik a nevetéstől. És amin nevetni tudunk, azt már legyőztük, vagy legalábbis megszelídítettük." (a Kiadó) "Ötven, mondta fejcsóválva, jó öreg vagy, baszki, és szájába tett egy alkarnyi méretű szivart. Ültünk egy autóban, amit a sár félig elnyelt, valahol a Hortobágy közepén. A koromfeketébe burkolózott tájra halálos csend borult. Ezt hallgasd meg, mondta a barátom egy CD behelyezésével küzdve, ettől becsinálsz. Poroszló óta fenyegetett vele. Te, Atesz, én momentán leszarom a Neuroticot. Jó, mondta sértődötten. Te tudod." "Dél van. Megkondul egy harang. Rendíthetetlenül áll a zászlócsattogásban a seprűjére támaszkodó asszony, a Kárpátok őre, és a teve. Várják a további fejleményeket."

Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944–45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről - keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával. „Zimándi Pius az általam ismert naplóírók között teljesen egyedi kategóriát képez. Nem társadalmi helyzete miatt: a legtöbb szerző középosztálybeli. Az eddig ismertté vált naplók és visszaemlékezések alapvetően két csoportra bonthatók. Szerzőik egy része baloldali indíttatású, vagy a >>keresztény középosztály<< kultúrájával szemben komoly kritikát megfogalmazó személy, mint például Gyarmati Fanni vagy Márai Sándor; vagy viszonylag apolitikus, elsősorban a konkrét események leírására szorítkozó, sokszor fiatalkorú szemtanú. Olyan szerző naplója azonban, aki a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát különösebb távolságtartás nélkül visszaadta volna, még nem jelent meg nyomtatásban. Ez a körülmény adja Zimándi Pius írásának legnagyobb feszültségét [...] A naplóíró számos, másutt eddig nem tárgyalt részletről is ír; [...] munkája gazdag történelmi forrás." (Ungváry Krisztián)

Hatalmas, tarka, kézzel szőtt szőnyeg ez a könyv, amely mégis varázslatosan könnyed: repül. Csupa olyan verssel találkozhat benne az olvasó, amelyek kötött formában íródtak. Mi több: azért íródtak, hogy az adott forma jellegzetességeit szemléltessék, ezért játékos tankönyvként is felfogható. Szerepel itt japán, koreai, burmai, khmer, maláj, vietnami forma, sőt, néhány kelta versképlet is, de olvasás közben egyszer sem támad az az érzésünk, hogy katalógust lapozgatunk. Inkább megrendítő, ritka pillanatokat élünk át. A forma hálóján fennakad a titok, és mi közelről rácsodálkozhatunk. Ez a könyv soha nem született volna meg, ha a szerzőnek nincs az az elszánt és őrült ambíciója, hogy sorra vegye ezeket a formákat. Verset írni a legnagyobb öröm: a világban felvillanó tünékeny összefüggések átélésének és megragadásának legadekvátabb módja. Ezt az örömöt az olvasó is újraéli, hiszen verset nem csak írni, olvasni is öröm. És őszintén, túl a formán és túl a költészeten: ki ne akarna szőnyegen repülni?

Van egy titokzatos híd a Városligetben a Hősök tere és a tó között. „Erre járt a földalatti, a síneket betemették, néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek." Garaczi László mára már klasszikus lemur-sorozatának újabb emlékezetes része erre jár. Az elbeszélői hang egyszerre naivan gyermeki és a vénnél is vénebb; a folyamatos múlt intenzív jelenléte alakítja-tagolja ezeket a kisprózai mesterfutamokat. A regény apró elemekből épül fel és az egész árnyéka a hiányt rajzolja ki. Garaczi közelről pillant az emlékezet és a felejtés tárgyaira, megfigyeli a múltat, leírásai az érzékeinkre hatnak. Ennek az írásművészetnek ízei vannak, mégsem hangulatpróza. Melankólia és pátosz, szerelemsorok és egyedüllét, város és liget. Földalatti a szöveg felett. És szeretetteljes irónia. Ez a könyv az áthidalás minimumcsendekből összeálló nagy prózája.

Keresztury Tibor Petri Györgyről szóló monográfiája egy olyan költő életművét mutatja be új szempontok alapján, problémaérzékenyen, amelyben az élet és az írás mindvégig radikálisan átfedte egymást. Petri tizenöt éve halott, költészete viszont nagyon is él: versei nélkül éppúgy elgondolhatatlan közelmúltunk eszméletlen történelme, mint ahogy a korszak költészete is. A napsütötte sáv örök. Ez a könyv alapos, remek kalauz a versek olvasásához, fantasztikus fényképanyaggal kiegészülve.

„Legjobb fájdalomcsillapító a fájdalom." Fiatal férfiről talán még soha nem írták le így a lebomlás stációit. Olyan, egyetemi fedőéletet élő fiú belülről elmesélt története ez, aki csak saját fájdalmába képes kapaszkodni, tigriscsíkjaiba, amiket a combjára karcol körömollóval. Mellette ott egy szintén egyetemista lány, aki jó ideig prostitúcióból élt. Egy egész nemzedék karmolja itt önmagát. Potozky László erős jelenléttel szólal meg ebben az éles, kétségbeejtő világban, melyhez sem szellemileg, sem érzelmileg nem lehet kapcsolódni, a tompultság az egyetlen viszony. Csak fizikai fájdalom van, aztán már az sem. A kábulat meg a Facebook villogó üressége az egyetlen kapaszkodó, míg végül a kemény férfivilág szereplői felfalják saját férfiasságukat, és fáradtan kanalazzák a herepörköltet a kocsmák félhomályában. - Tompa Andrea

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázslók vagy tündérek miatt. Az emberi életnek olyasféle csodáiról szólnak, mint hogy élnek közöttünk bátor és bölcs emberek, és hogy nemegyszer megtapasztalhatjuk a szeretet és a szerelem mindenekfölötti erejét. Külső és belső világunk felfedezésére hívja olvasóit, s arra biztat mindenkit, kicsiket és nagyokat, hogy ne csak szórakoztató olvasmányként szeressék és élvezzék a meséket, hanem úgy is, mint eszközt önmaguk mélyebb megismeréséhez és elfogadásához. Takács Mari illusztrációi szárnyakat adnak képzeletünknek és a meséknek.