Magvető Kiadó strana 59 z 97

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázslók vagy tündérek miatt. Az emberi életnek olyasféle csodáiról szólnak, mint hogy élnek közöttünk bátor és bölcs emberek, és hogy nemegyszer megtapasztalhatjuk a szeretet és a szerelem mindenekfölötti erejét. Külső és belső világunk felfedezésére hívja olvasóit, s arra biztat mindenkit, kicsiket és nagyokat, hogy ne csak szórakoztató olvasmányként szeressék és élvezzék a meséket, hanem úgy is, mint eszközt önmaguk mélyebb megismeréséhez és elfogadásához. Takács Mari illusztrációi szárnyakat adnak képzeletünknek és a meséknek.

Diavolina, a cselédből lett orvos évtizedekig szolgálta Gorkijt, feleségeit, szeretőit és az akkor már világhírű íróhoz csapódó vendégek hadát, majd ő lett Alekszej ápolója és utolsó szerelme. Spiró György új regényében ennek az okos és éleslátó asszonynak a bőrébe bújva festi meg az orosz és szovjet világot, e világok párhuzamait: a forradalmakat, intrikákat és főleg rengeteg halált. Gorkijt Lenin 1921-ben űzte ki hazájából, végül Olaszországban telepedett le. Tartózkodási kérelmét a frissen hatalomra jutott Mussolini hagyta jóvá, mondván, aki az emlékiratait írja, az már nem veszélyes. Hét év múlva Sztálin kitartó munkával kényszerítette haza a Szovjetunióba és állította szolgálatába. A halálosan beteg Gorkij egyszerre próbált dacolni és megfelelni: hatalmas személyében bízva kijátszani a hatalmat. A Diavolina minden szereplője létezett, a legelképesztőbb történetek is valóságosak, a regényt olvasva pedig magunk is Gorkij köreiben érezhetjük magunkat.

Már megjelenése előtt hatalmas várakozás és az első olvasók elragadtatása övezte Spiró György új regényét. Nem csoda: a Fogság egyszerre letehetetlen történelmi kalandregény és az értelmezési lehetőségek sokaságát kínáló, páratlan szellemi és írói teljesítmény. Cselekménye a Krisztus halála körüli esztendőktől a zsidó háborúig terjedő időszakot, az i.sz. első századot eleveníti fel és teszi érzékletesen valóságossá az olvasó számára. A Fogság főhőse, Uri, a római zsidó negyedben nő fel, s titokzatos módon lesz tagja a delegációnak, amely peszahkor az adót viszi Jeruzsálembe. Életét végigkíséri a kamaszkori rémület: az apja nem szereti őt. Érthetetlen, miért küldik a veszélyes és fárasztó útra e testileg gyenge és vaksi fiút. Uri életén keresztül bepillanthatunk a zsidó, a görög és a latin közösségek hétköznapjaiba, politikai intrikák kulisszái mögé. Urit mindig másnak, többnek hiszik, mint aki, s így hol együtt vacsorázik Pilátussal, hol tolmácsol a császár előtt, hol a legsanyarúbb számkivetettség várja. E fordulatos regény ugyanakkor kegyetlen beszámoló a világ romlottságáról, és a magyar irodalom újabb nagyszerű apa-regénye. „Ha a 2004-es évre gondolok (...) a legszebb mégis az volt, amikor Szüts Miklós festőművész és Závada Pál Spiró György még meg sem jelent kéziratáról beszélgettek, és szinte egymás szájából kapták ki a dicsérő szavakat." - Esterházy Péter

Ki ez az Éhes? Mintha valamit folyton akarna az embertől. De mit? Tényleg képes beverni valakinek a pofáját, ahogy ő mondja, ha másfelől legkedvesebb elfoglaltsága, hogy egy kerthelyiségben üldögél, és számolja a csillagokat? Azt állítja, Kotordpatán született. És hogy neki Kotordpata az Alföld, Magyarország, ergo a világ közepe és szívcsakrája. Ráadásul szerinte mindenki patai valamiképpen. Az ember hajlamos hinni neki. Éhes egy kicsit tegnapi, kicsit mai fiatalember, Kotordpata pedig épp olyan mint ő. Tele mindenre elszánt, érzékeny lelkű ketrecharcosokkal, víziszonyban szenvedő úszómesterekkel, vagy épp rasszista teniszfanatikusokkal. És akkor a Sistergő Főniksz Tűzoltózenekarról és a még legendásabb Hegesztett Vízió elnevezésű rockbandáról nem is beszéltünk... Hallják, a hűtő hogy duruzsol? Vegyenek ki belőle egy gyöngyöző sört, bátran terpeszkedjenek el a fotelükben, és miközben olvasnak, igyanak egyet a jó kotordpataiak és a leghíresebb patai, Éhes Miklós egészségére. Éhes úgy köszön, hogy közben már búcsúzik is. Tipikus Miki.

Darvasi László nagyregénye egyszerre teremt magyar és közép-európai mítoszt, alföldi veszedelmes viszonyokat, tündérmesét és haláltáncot. Árad itt minden - tűzvész, árvíz és forradalom, szerelem és csalódás. Testet ölt egy nő, Pelsőczy Klára, akinek tenyere közepén folt piroslik (,,angyal lábnyoma lehet, odaszállt, amikor születtél, táncolt a te kicsi tenyereden""), valamint három férfi - Imre, Péter és Ádám -, akik hol izzó szenvedéllyel, hol önkínzó odaadással, hol bohém széptevéssel próbálják egyszer és mindenkorra meghódítani Klárát. Ott van egy nem akármilyen doktor, Schütz bácsi, és egy fűmuzsikus, aki évszázadok óta zenél egy fűszálon, meg az ő kompániája, Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr. Előtűnik egy tizenkilencedik századi magyar város, Szeged, ahol együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok, s amelyet hol ékesít és éltet, hol pedig áradásaival pusztít el folyója, a Tisza. 1848-ban itt is föllángol a forradalom, véres ütközetek zajlanak, majd az idegen elnyomás süket csöndet kényszerít a városra. Ahol valaki megszállottan virágokat ültet, hogy ott is levelek és szirmok nőjenek, ahol senki nem várja, senki nem akarja. És történetek, legendák, mesék. Szavakból, sóhajokból, nevetésekből formálódó, olykor délibábos, olykor nyomasztóan súlyos építmények - drámák és komédiák, sorsok és pusztulások. Az áradás ellenállhatatlan.

Meg lehet-e szabadulni a háború emlékétől? Lehet-e mást tenni, mint nem megszabadulni tőle? A dögeltakarító a menekülő és a menekülni nem tudó emlékezet könyve. Főhőse, miután átéli a délszláv háborút, keresi a biztonságot és a szabadságot. Útja Splitbe vezet, Budapestre és Berlinbe, miközben Amerika ígéretével csábít, de kérdéseinkre a választ talán egy temerini alkony rejtegeti. Danyi Zoltán regénye groteszk és felkavaró történet arról, hogy az emberi létezés miként tud - és miként nem tud - szabaddá válni néha rémületes, néha felemelő körülményeinktől.

Kovács András Ferenc egerészeti verseskönyvében minden korosztály megtalálja a neki való egeres verset: a kisebb és nagyobb gyerekek a világ minden tájáról érkező, vicces egérfiguráknak és az őket életre keltő, csengő-bongó ritmus- és rímkavalkádnak örülhetnek, a felnőttek pedig a szellemes szójátékoknak és a százféle történelmi korból származó egérjellemeknek. Szalma Edit illusztrációi méltó párost alkotnak a versekkel. Az ekönyvnek ez a változata olvasáskönnyítő betűkészlettel készült diszlexiások és olvasási nehézséggel élők számára. Amennyiben Kindle készüléken nyitja meg a könyvet, kérjük válassza a Display Settings menüpontban (azaz a betűtípus beállításánál) a Publisher font betűt. 

Talán ilyen szelíd és töprengő ember lett volna Szindbád, ha érett férfikorba ér. Ilyen, mint ennek a szinte regénnyé összeálló novellaciklusnak a hőse, Toszka. Aki csak figyel, él, szeret, próbál egyenes és tisztességes lenni, hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok, mégis ellenállhatatlan derű és pimaszság árad belőle. Olyan sok odaadás és életigenlés van benne, hogy muszáj vele menni. Úgy kell látni a világot, ahogy ő. Az eddig dalszerzőként, frontemberként és filmesként ismert Kollár-Klemencz László lírai alteregója. Vérbő mégis alázatos, dallamos mégis pontos próza ez. Talán azért férnek meg benne egymás mellett a dolgok, mert a főhős tanyán él, a természet közelében, tudja, hogy a halál az élet része, látja, milyen egyszerűen szép dolog a vágy, az elmúlás, a hűség. És Toszka mindenre rácsodálkozik, gyönyörködik a létben, hogy milyen sokfélék vagyunk és mennyi mindent tudunk akarni. Toszka különös figurákkal találkozik, nehéz, mai sorsokat lát, elmúló dicsőségeket, megtörhetetlennek látszó, mégis pálcikaként elroppanó életutakat. És mégsem omlik össze, nem sajnálja magát. Érzékeny és őszinte, miközben tele van megnyugvással, jókedvvel. Minden novellában ott van a hétköznapok gyönyöre, az egészen egyszerű történések mögötti varázslat. Bölcs első kötet ez, mert nem bölcselkedik fölöslegesen. Kollár-Klemencz Lászlónál a történés maga a tanulság, és ez igazán szórakoztató tud lenni. Vagy ahogy ő írja rólunk, „Mindenki szép." - Grecsó Krisztián

Szelíd és brutális történetek hétköznapi nyelven elmesélve. Dermesztő humor és gyermeki rácsodálkozás: tényleg? ez van?Trandafír, a bicikliző fenomén. A kötetben nem publikált novellák esszenciális sűrűségben mutatják meg a Hazai-próza vad ízeit. Angyali abszurd és alpári realizmus. Az élet felfoghatatlan és triviális, és aki mesél: kérlelhetetlen, kiszámíthatatlan, infantilis. Naiv, és közben rafináltan provokál. Védtelen, agresszív, kiszolgáltatott.A legvagányabb mimóza? A kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse? Annyi biztos, hogy az egyik legmaibb szerzőnk - nagy kár, hogy nincs már köztünk. A maximalista Hazai Attila hatodik könyve. Garaczi László

A negyvenéves tanárnő bírósági ítéletére vár, és közben a kórházban próbálja összerakni sorsa mozaikdarabkáit. Hol tört meg az élete? Létezésének kudarca a testébe, a történelembe vagy a házasság természetébe volt írva? A Sovány angyalok lapjain Lívia visszaemlékezéseit olvashatjuk: egy kizökkent személyiség múltmentési kísérleteit. Hogyan ismerkedtek meg férjével, az ígéretes atlétával, hogyan küzdöttek, majd adták fel, hogy gyerekük legyen, miképpen élték meg a rendszerváltás kalandos zűrzavarát - és végül miként néztek szembe azzal, hogy nincs már hova futniuk egymás elől. Kiss Noémi új regényében az irodalom nyelvén beszél az élethazugságokról, a családon belüli erőszakról, a testi-lelki meddőségről. A Sovány angyalok egyszerre érzéki és idegen, forrón közelítő és hidegen absztrakt.

„Mint azt a kötet címéből is láthatni, alanti drámák átiratok, jelentsen ez bármit a szó szűkebb vagy tágabb értelmében. Annyi biztos, nem fordítások és nem is saját művek. Nem fordítások, hisz műfordító nem húzhat a gondjaira bízott szövegből, pláne nem írhat bele, nem mehet a jelenettel >>tovább<< sem a kedve, sem az eredeti mű logikája szerint, nem írhatja, sőt radikálisan nem is hangolhatja át, prózából nem csinálhat verset és fordítva. Hiába, a gúzs az gúzs, a műfaj kötöttfogású. Viszont saját műnek sem ildomos mondani alábbiakat, hisz a cselekmény, a szereplők karaktere és rendszere nem az átirnok, jelen esetben nem az én találmányom - hogy mennyire Moliere-é, az egy másik és minden fülszövegtől messze vezető kérdés. Meg kell mondjam, én eléggé sajátként gondolok minden átiratomra, mondván, ha maguk a művek nem is, a szöveg az enyém. A magyar szöveg - nemcsak nyelvileg, hanem, remélem, szemléletileg is." - Parti Nagy Lajos. A kötet a Tartuffe, az Úrhatnám polgár és a Don Juan átiratait tartalmazza: a klasszikus színdarabok különleges és egyedi nyelve a művek elfeledett, kevésbé ismert rétegeit és mélységeit hozzák (szöveg)közel.

Katya Petrovszkaja a rokonunk. Úgy ír, ahogyan mi írhatnánk, ha nem mulasztottunk el volna odafigyelni szüleink és nagyszüleink meséire. Katya Petrovszkaja könyve azonban nem családtörténetet, nem történelmi regény, mert - mint minden örökös - ő is szokott mulasztani: mégis képes beszámolni a felejtés és az emlékezés tereiben tett utazásairól. Mi közünk van a felmenőinkhez? Mit kezdünk a ránk hagyott történetek örökségével? Egy dédapa, aki süketnéma gyerekek számára alapít intézetet Varsóban. Egy nagybácsi, aki 1932-ben merényletet követ el Moszkvában a német követ ellen. Egy dédanya - talán Eszter? -, aki 1941-ben a megszállt Kijevben egyedül marad az elmenekült család lakásában... Petrovszkaja történeteiben nem csak a múlt, de a jelen is megelevenedik, minden az emlékezés hatalmas kirakós játékának darabkájává válik - úgy, hogy egy percre sem maradhat kétségünk afelől, hogy ezekhez a történetekhez nekünk is mi közünk lehet.

Csodálkozhatunk-e azon, hogy az emelkedettség érzése vesz rajtunk erőt, ha az ország legjobb hóhéra költözik a szomszédunkba? Mit érez egy anya, ha csak a szoptatások idejére találkozhat a vak apánál maradt gyerekével? Együtt élhetünk-e egy próbababával? Szvoren Edina legújabb történeteit olvasva a rémület, a részvét és a meglepődés egyszerre lesz úrrá rajtunk. Hiába nem találjuk a hangot a szüleinkkel és a gyerekeinkkel, hiába vágyódunk el a társaink mellől, vagy hiába vágyunk utánuk reménytelenül - mégis tudunk működni a világban. Idegenek vagyunk a történeteinkben, mégis ezek között kell berendezkednünk. Megszokhatatlan, hogy mindez tényleg sikerülhet. Az ország legjobb hóhéra úgy képes ábrázolni otthonosan klausztrofób viszonyainkat, hogy közben komoran felszikrázik az abszurdtól sem idegen, sötét humor.

Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól? Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre.

Generációk nőttek és nőnek fel Pilinszky János versein és prózáján. Életművének kiadását a Pilinszky János összes versei kötettel kezdi meg a Magvető Kiadó.

2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Behódolás főhőse a 44 éves irodalmár François, még csak rezignált, de nemsokára teljesen kiég. Élete sivár, egyhangú, olyan mint egy igazi Houellebecq-hős. Kedvtelenül tanít az egyetemen, egyre ritkábban vannak nála fiatalabb szeretői, egyre gyakrabban olvassa kedvenc régi szerzőjét, Huysmanst, és egyre intenzívebben figyeli az őt körülvevő világot, kivált a belpolitikai fejleményeket. Franciaország elnököt készül választani. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére (Marine Le Pen) toronymagasan vezet, mögötte fej-fej mellett lohol a Szocialista Párt jelöltje (Manuel Valls - napjaink francia miniszterelnöke) és a Muzulmán Testvériség vezetője (Mohammed Ben Abbes - legjobb tudomásunk szerint kitalált karakter). A második fordulóba csak az első két jelölt jut be. A Nemzeti Front ,,Európa bennszülötteit"" akarja megvédeni, a Muzulmán Testvériség pedig felszámolni a laikus állam jogi kereteit, elsorvasztani a világi oktatást, megszüntetni a nemek egyenlőségének elvét, engedélyezni a többnejűséget - mindezt nem véres radikalizmussal és tébolyult hőbörgéssel, hanem geopolitikai-birodalmi törekvéseket dédelgetve, józan hidegvérrel. A verseny kiélezett, Franciaország feszülten figyel, a változás elkerülhetetlen. A Behódolás sokrétű könyv: mediális szövegjáték a valósággal és a fikcióval, erotikus merengés, politikai provokáció, társadalmi pamflet, fanyar utópia. De még inkább polémia: a szenvedélyes racionalizmus gondolat- és felelősségébresztő vitairata. A könyv előbb Franciaországban majd egész Európában fontos közéleti vitákat generált: politikusok, értelmiségiek, művészek szólaltak meg Houellebecq regénye kapcsán. Milyen lesz a holnapután Franciaországa és ekképpen Európája? Mit tud kezdeni a vallási radikalizmussal, a fundamentalizmussal egy jóléti demokrácia? Hogyan reagáljon a felvilágosodás kultúrájával szembeni radikális türelmetlenségre egy felvilágosult értelmiségi? A regény megjelenése után néhány héttel valóban elindult egy muszlim identitású párt a franciaországi helyhatósági választásokon, és megszerezte első képviselői helyeit.