Magvető Kiadó strana 52 z 97

Szív Ernő visszatért - miközben soha nem ment el igazán. Darvasi László még a kilencvenes években hívta életre újságíró alteregóját, Esti Kornél és Szindbád nem is olyan távoli rokonát: Szív Ernőt, a hírlapírót. Szív Ernő évek óta hetente tájékoztatja a világ legfontosabb történéseiről az újságolvasókat: arról, hogy milyen fantasztikus dolgok tudnak történni a zöldségesnél, egy antikváriumban, Berlinben, New Yorkban vagy épp a múlt időben. Szív Ernő legújabb könyvében az irodalom ellenségei sorakoznak fel: határidők, megrendelések, díjak, a többi író, a számtalan olvasó, vagy épp maga Jézus. Szív Ernőt vendégei ugyanis soha nem hagyják nyugodtan dolgozni: hát így lesznek ők maguk a munka tárgya. Az irodalom ellenségei a Magvető Kiadó Szív Ernő-sorozatának első darabja.

„Shakespeare annyira jó szerző, ráadásul annyira népszerű a magyar közönség körében, hogy érdemes újra meg újra lefordítani. Minden újabb fordítás - érdemétől függetlenül - segít ápolni a hagyományt, a Shakespeare-kultuszt” - vallja Nádasdy Ádám. Az ő fordításában, könnyen forgatható, zsebre vágható változatban jelenteti meg a Magvető Kiadó Shakespeare egyik legismertebb művét, A vihart.

A Magvető Kiadó régi adósságot törleszt, amikor Heltai Jenő kéziratban maradt, mindmáig kiadatlan háborús naplóinak publikálására vállalkozik. Az örökösök döntése következtében a szöveg több mint hetven év után most láthat napvilágot, amikor a történetnek már valamennyi szereplője elhunyt. A szerző így írt a keletkezés körülményeiről: ,,A német bevonulás napján határoztam el, hogy napról napra pontosan följegyzem, mi történik körülöttem és velem. 1944. március 19-én fogtam bele a naplóírásba. Körülbelül egy esztendeig, 1945 márciusáig írtam ezt a naplót. Följegyzéseimet, alig tizenkét keserves hónap keserű gyümölcsét aktatáskámban mindenféle viharokon keresztül rendületlenül magammal cipeltem." Heltai Jenő naplóját magyarázó jegyzetekkel, annotált névmutatóval ellátva tesszük közzé a szerző halálának hatvanadik évfordulóján.

Legyen a címe „Kálmánka"? De ki ez a Kálmánka? Legyen „Kálmán vitéz"? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte. Legyen a címe „Lipót"? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben. Mit szólnának ahhoz, hogy „Záp"? Húznák az orrukat? A térképen nem található, a főhős mégis oda születik, és oda is tér vissza. De a címnek azt is jeleznie kéne, hogy Kálmánka bebarangolja a fél világot és a különböző korszakbéli Magyarországokat. Előbb-utóbb választani kell a sok kaland közül. A 202. oldalon Kálmánka egy üres medence alján napozgat a gyíkokkal, a medence vízköpőjét, a nyájasan hallgató kőbékát nézegeti, és beszél is hozzá - legyen tehát „Kőbéka" a címe. (Spiró György)

„Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint 'egy tündöklő szombat'." (Gabriel García Márquez) Egy írástudatlan katonatiszt vetélytársaival leszámolva teljhatalomra tesz szert, majd minden erejével és praktikájával ragaszkodik a hatalomhoz, hogy végül az ő története is az enyészeté legyen: García Márquez regénye a diktátorok jellemrajzát és a diktatúrák természetrajzát érzéki módon, bravúrosan áradó hosszú mondatokkal jeleníti meg. A szerző többször azt nyilatkozta, A pátriárka alkonya a legjobban sikerült regénye. A könyvet Dely István fordításában olvashatjuk.

Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét. Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője. Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.

„Shakespeare minden darabja, még a legsötétebbek is, át meg át vannak szőve humorral, vagy ha tetszik, iróniával, gúnnyal, fonáksággal. Ő láthatólag azt akarta, hogy a közönség bizonyos időközönként nevessen, néha felszabadultan, néha - mint például a Hamletben többnyire - szorongva és kínosan” - írta Shakespeare-fordításairól Nádasdy Ádám. Shakespeare Hamletjét könnyen forgatható, zsebre vágható változatban, rövid utószóval jelenteti meg a Magvető Kiadó. Színház előtt és után kötelező!

Nádasdy Ádám a megszemélyesítés költője. Minden fontos dolog - a magány, a szerelem, a küzdelem - hirtelen személlyé változik verseiben, és minden személyből fogalom lesz. Jelképek erdeje helyett most párás trópusi őserdőkön, árapály-mosta partokon át vezet a versek útja. Olyan idegen tájakon, amiket csak hasonlatokkal tehetünk otthonossá. Nádasdy Ádám hét éve jelentkezett legutóbb verseskötettel. A Magvető Kiadó a legújabb verseket tartalmazó Nyírj a hajamba című könyvvel a hetvenéves szerzőt köszönti.

Hevesi Judit második verseskötetének címe sajátos meghívásként is olvasható: holnap ne gyere, azaz a megszólított kap egy időben konkrét invitálást illetve annak kérését, hogy mindezt ne tegye meg. Izgalmas első kötete (Hálatlanok búcsúja, 2015) kollektív traumák továbbélését és továbbörökítését járta körül - nem egyszer éppen a körpanoráma eszközeivel. A Holnap ne gyere modalitásában és szándékában is újabb, másik lépés. A versek mélyszerkezetében egy párkapcsolat utáni űr viszonyvilága rejlik, amelyben az én és a te, a jelenlét és a hiány pillanatnyi jelentése képlékeny és bizonytalan. A versek olykor tárgyszerűségükben dokumentálják a másik hiányát, illetve azt, hogy ez a hiátus miképpen alakítja újra az én azonosságát. Az érzelmesség és az irónia Hevesi lírájában egymás mellett van, egyik a másikból merít erőt. Hogy a kötet többszólamú is legyen, arról ellensúly gyanánt olyan állatversek gondoskodnak, amelyek valóban megtörtént, újságokban megjelent, a sajtó nyelvéből átírt példázatok, és amelyek egyszerre mutatják meg az állatok antropomorf mivoltát és emberi kapcsolataink hol animális, hol bestiális rétegeit.

Senki sem tud olyan tehetségesen írni ma a középszerűségről, mint Daniel Kehlmann. Az Én és Kaminski a világhírű szerző első átütő sikere, lendületes szatíra a szerző kedvenc témáiról: a kortárs művészeti szcéna belterjességéről, az önmegvalósítás lehetőségeiről és a történetek váratlanságáról. Egy eltökélt fiatal újságíró és egy idős festőművész különös kapcsolatáról szól ez a könyv: Sebastian Zöllner élete nagy dobását reméli attól, hogy könyvet ír Manuel Kaminskiról, az elfeledett legendáról. A zsémbes, vak öregurat azonban jóval nehezebb kiismerni, mint elsőre tűnik: egy idő után már nem tudni, ki keveri a lapokat. Magyarországon is nagy sikerrel vetítették a regényből 2015-ben készített filmet, amelyet a Good Bye, Lenint is jegyző Wolfgang Becker rendezett, Daniel Brühl főszereplésével.

Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? Grecsó Krisztián történetei legszemélyesebb emlékeinket idézhetik fel: a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat. A szerzővel ismerős terepen barangolhatunk, mégis minden más. A falu és város közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és drámaiak. A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.

Negyvenöt éve, 1972-ben jelent meg először Oravecz Imre első, nagy hatású verseskötete, a Héj. A könyv a rendszerváltás után teljesebb lett: visszakerültek azok a szövegek, amelyeket annak idején a cenzúra húzott ki, és Oravecz részben át is dolgozta művét. Visszapillantva láthatjuk a fiatal Oravecz Imre merre és miképpen nézett előre lírájában: hogyan kísérletezik a formákkal és talál hangot, hogyan lesz ez a költészet egyszerre képi és fogalmi.

A naplófolyam befejező kötete az első világháború kitörésétől az író haláláig eltelt több mint öt év naplófeljegyzéseit és az ez idő alatt írt nagyobb lélegzetű visszaemlékezéseit tartalmazza. Az első háborús évek feljegyzésein még átsugárzik az ígéretesen induló író és orvos, a magabiztos férj öntudata, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik a drogoktól való szabadulás képtelensége, s ennek nyomában az eltávolodás az irodalmi élettől, a lemondás az orvosi ambíciókról, végül a visszafordíthatatlan mentális hanyatlás nyomában a biztosan bekövetkező összeomlás ígérete. A Sötét örvénybe süllyedek egyre vészjóslóbb bejegyzéseiben már nyoma sincs a korai évek könnyedségének: az életszeretet helyébe az élet szeretetének fájdalmas vágya lép. A kötet különlegessége, hogy számos szöveg most először válik hozzáférhetővé a széles olvasóközönség számára; olvashatók benne Csáth első világháborús emlékiratai, valamint a házassága történetéről szóló, korábban meg nem jelent visszaemlékezése is. Az értelmezést lábjegyzetek és az orvosi kifejezések szótára, a tájékozódást pedig névmutató könnyíti.

Zilahi Anna első verseskötete lendületes és kiérlelt pályakezdés. Az elmúlt években a képzőművészként is tevékeny Zilahi nagyszerű érzékkel találta meg azt a területet és nyelvi optikát, amely kísérletező költészete középpontjában áll. Persze mit is jelent a középpont egy olyan állandóan mozgásban lévő, hullámzó médium esetében, mint amilyen a nyelv? És mi lehet a bálna, ha nem motívum? Ebben az érzékeny és filozofikus költészetben a szavaknak nem csak jelentése van és teste van, hanem árnyéka, érzéki kiterjedése. Olvasásunkkal pedig nem csak elevenné tesszük a szöveget, hanem alakíthatjuk is az adott szöveg személyközi jelentésének mélységét és élességét. Zilahi nagyon figyel a nyelv párhuzamos működéseire, arra, hogy mit képeznek le és mit lepleznek el a közlések. Napjaink egyik legtisztább és legeredetibb líráját olvashatjuk.

„Florentino Ariza egy szokványos házasság szüzességétől fosztotta meg, amely ártalmasabb volt, mint az eredendő szüzesség vagy az özvegyi önmegtartóztatás. Megtanította rá, hogy semmi sem erkölcstelen, ami az ágyban történik, ha arra jó, hogy fenntartsa a szerelmet. És még valamire, ami attól kezdve az élete lett: meggyőzte arról, hogy az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek..." A csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart. A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk.

"Krasznahorkai visszament Kínába." Ezzel a mondattal kezdődött e könyv első kiadásának fülszövege. Most a szerző visszatért ehhez az utazáshoz, átdolgozta a szövegét, új távlatból pillantunk tehát Kínára. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle a regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor "az utolsó ókori birodalomtól": szomorú emelkedettségben és illúzióktól megfosztottságában is gazdagon, s abban a hitben, hogy a Nagy Kaland, melyben a főhősnek szembesülnie kellett egy gyökeresen más világgal, véget ért. Ez a könyve azonban mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a Nagy Kaland sokkal több volt, mint egy utazás története, s így nem is érhetett véget: hisz a szembesülés helyszíne bár Kína volt, tárgya és alanya megkerülhetetlenül az európai ember, a saját civilizációját krízisként megélő menekülő, akinek elsősorban saját szép új világát kell megértenie. Krasznahorkai a Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényben 2002-ben tett újabb útjáról adott lélegzetelállítóan izgalmas beszámolót. A főhős a klasszikus kínai kultúra forrásvidékén, a Yangce-torkolattól délre elterülő tartományokban, Nanjingtól Ningpóig, Yangzhoutól Putuoshanig, Jiuhuashantól Shanghaig keresi e magasrendű civilizáció nyomait. A hajdani Írástudók mai leszármazottaival beszélgetett: költőkkel és szerzetesekkel, festőkkel és kertművészekkel, divattervezőkkel és muzeológusokkal, irodalomtörténészekkel és könyvtárosokkal, s mindenkinek ugyanazt a kérdést teszi fel, hogy ugyanis hová lett, miért omlott össze ez a klasszikus kínai kultúra, s mit kezdhet e veszteség súlya alatt a modern ember.