Magvető Kiadó strana 45 z 97

„Minden ártér" - olvashatjuk Kemény István új kötetében, ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek. Egyszerre tetőzés és továbblépés a Nílus: történelmünkről és jelenünkről, e kettő kapcsolódásairól, az elmúlásról és az örökkévalóságról, magáról az időről. Ekképpen tekinthetjük a Délig és Estig ciklusokkal tagolt könyvet akár egyetlen nap történetének is, és még inkább utazásnak e páratlan költészet forrásvidékétől a kiteljesedésig.

Heltai György jogászt, a Rajk-per kapcsán bebörtönzött kommunista politikust a mai olvasó leginkább mint az utolsó Nagy Imre-kabinet külügyminiszter-helyettesét ismeri. A forradalom leverése után emigrált, az általa alapított brüsszeli Nagy Imre Intézetet vezette, majd az Egyesült Államokban fejezte be gazdag életútját. Anyaországi (újra)fölfedezése az 1980-as évekre tehető: ekkor látogatta meg őt charlestoni otthonában Csalog Zsolt, és ekkor született az az életútinterjú, amelyből Csalog aztán az életregényként is olvasható prózaportrét írta. A híres-hírhedett anekdotázó Heltai történetei élvezetes stílusban kanyarognak - a zsidó polgári háttér, a szocdem indulás, majd az illegális kommunista múlt mozaikdarabkái között felbukkan a Kádár-legendárium és a Varsói Szerződés szövevényes története is. Több mint harminc év után méltó formában, Soltész Márton jegyzeteivel és elemző tanulmányával, annotált névmutatóval kísérve lát először napvilágot Csalog Zsolt dokuportréja, amelyhez a hagyatékból az író saját '56-élményéről szóló, felkavaróan szép szövege járul előszó gyanánt.

„Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása. Egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól tehát ez a regény. Témája a test, amely váratlanul és elementárisan hagyhat cserben bennünket, hogy aztán mégis kivételes ragaszkodást produkáljon. Témája az elveszett tudat, az érzékelhetetlen idő, a gyógyulás lehetetlensége és mégis-csodája. Témája egy család szorongattató széthullása, illetve egy új család fölépülése. Témája a családi múlt, a személyes történelem, szülők és nagyszülők sorsa, a huszadik század traumái, háborúk, békeidők, szegénység és túlélési praktikák; mindezekről kitárulkozva a confessio műfaját is fölhasználva beszélnek a rövidre vágott, visszafogott, feszülten pulzáló sorok. Ízlelgessük a baljósan gyönyörű címet: Luther kutyái. Íme, egy regény, amelyben visszahódították az életet." (Darvasi László)

Monumentális életrajzi sorozatának harmadik részében a gyerekkorába kalauzol Karl Ove Knausgard. Ezúttal nem a felnőtt szerző tekint vissza fiatalabb énjére, hanem a kisgyerek meséli el, hogyan bukdácsolta végig a gyerek- és kamaszlét fájdalmas, felejthetetlen és kikerülhetetlen állomásait, testieket és lelkieket egyaránt. Családja a hatvanas évek legvégén költözött Oslóból Tromoyára, a könnyek, a szerelmek és az első traumák szigetére. A Játék megrázó krónikája annak, hogy milyen, ha egy családot nem a szeretet, hanem a félelem irányít. Központi figurája a Halálban megismert zsarnoki apa, akivel Knausgard végigbújócskázza az egész gyerekkorát, ám bárhová is rejtőzzön előle a házban vagy a szigeten, a férfi haragja mindenhol megtalálja.

Totth Benedek Holtverseny című Margódíjas első könyve valósággal berobbant a magyar irodalomba. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Brutális és érzékeny kötet a mai Magyarországról, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekről, akik a vidéki elkerülőutakon mennek céltalanul az éjszakában. A mostani kiadás egy spinoff novellát is tartalmaz, a Niki című elbeszélést.

Catherine M. szexuális élete című memoárregénye után ezúttal gyermekkori félelmeiről és kamaszkori kétségeiről írt intim, lírai vallomást Catherine Millet. Párizs külvárosában nőtt fel az ötvenes években, és nagyon hamar rájött, hogy egyetlen dolog képes őt kiszakítani a családi csatározásoktól hangos, túlzsúfolt bérlakásból: a fikció. A kis Catherine tragikus hősök bőrébe képzelte magát, és meghökkentő mesékkel vívta ki társai figyelmét. Történeteiben álmok, vágyak és olvasmányélmények mosódnak egymásba, hogy megteremtsék az irigylésre méltó, mesés gyerekkort, amelyben a valóságban sosem lehetett része.

Remélem, hogy a drámák számos részlete az általam fordított szövegben világosabb, érthetőbb, mint a régebbieknél. Érthetőbb lesz, hogy egy jelenetben a szereplők között milyen lélektani viszony áll fenn, gúnyos vagy fennhéjázó, biztató vagy reménykedő, leereszkedő vagy megalázó hangot ütnek-e meg. Ezeket az árnyalatokat egy száz-százötven éves (vagy akár ötvenéves, de szándékosan régiesre hangolt) fordításból már kevéssé tudjuk kihallani, a régi szöveg ,,kikontrasztosítja" a lélektani viszonyokat, azaz a sokféle színárnyalatból csak a fehéret vagy feketét, a jót vagy rosszat érezzük ki - bár tény, hogy azt elemi erővel. A kérdés az, hogy amit elvesztünk a réven (ódon hangulat, termékeny homály, irodalmiság és klasszikus ,,illat"), azt vajon visszanyerjük-e a vámon (érthetőbb szöveg, közvetlenebb lélektani hatás, pergőbb játéklehetőség). Nádasdy Ádám

Holtak és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke. Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző `műtermében` személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv. Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog - hívjuk nemzeti múltnak -, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük. A fényképész utókora mi vagyunk.

Az Ókontri Oravecz Imre monumentális regényfolyamának záró kötete. Az ókontri, amely a régi emigráns magyarok magyar-angol keveréknyelvén óhazát jelent, egy Kaliforniából az 1930-as években Magyarországra költöző második nemzedékbelinek lesz az otthona. Míg a második kötet, a Kaliforniai fürj a kivándorlás, az Amerikába való beilleszkedés rögös története, addig a záró darab a „visszatérésé" és a szajlai újrakezdésé. A rög gyermekei című trilógia első kötete (Ondrok gödre) 1857-ben kezdődik, az új regény pedig 1956-ban ér véget, így lesz a három könyv, száz esztendőt felölelve, az igazi realista regények érvényével a magyar társadalomtörténet forrásértékű dokumentuma. Egyetlen család és több nemzedék otthonvesztésének és otthontalálásának, mindennapjainak és ünnepeinek, nyelvváltásainak és hallgatásainak pontos, lírai an megkapó krónikája.

A polgárháború után egymást követő kormányok valamelyike tizenöt éve rendeletet hozott: nyugdíjat ígért a köztársaság egykori katonáinak, de a bürokrácia malmai lassan őrölnek - bajtársai lassan mind kihalnak körülötte, ám az ezredes konokul kimegy a postahajó elé minden pénteken, várja, hogy megjöjjön az értesítés a nyugdíja ügyében... hiába, az ezredes úrnak nincs, aki írjon. Távoli világ, amiről olvasunk, de a fantasztikus intenzitással ábrázolt életek, sorsok és figurák ismerősnek tetszenek. A Nobel-díjas író e korai remekművét Hargitai György fordításában olvashatjuk.

Takács Zsuzsa eddigi teljes költői életművét tartja kezében az olvasó: az összegyűjtött versek élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, a kötet lezárásaként pedig a régi és új India-költeményekkel. A Kossuth-díjas szerző nemzedékek számára vált iránymutatóvá, Ha van lelkünk ugyan című verse pedig a 2017-es év legolvasottabb online versközleménye volt. „Minden igaz költészet kívülről megragadhatatlan, egyszeri sakkjátszma, mit csak utólag értékelhetünk. Ami bizonyosat nyitás után mondhatunk, nem több, mint hogy a játszma valódi. Valódi játszmának indul Takács Zsuzsa nyitása: egy valódi költészet széles és gazdag kombinációit, kibontakozását rejti magában." (Pilinszky János) „A lélek csupán a test kényszere - ferdíthetnénk Pilinszkyt, aki egykor felhívta a figyelmet a pályakezdő Takács Zsuzsa költészetének tétova, kereső jellegére. Ez a meghatározó sajátosság azóta, az életmű kiteljesedése során, csak tovább erősödött, mintegy magabiztos tétovasággá sűrűsödött, keményedett, testesedett." (Bazsányi Sándor) „Takács Zsuzsa verseiben a modern melankólia líráját alkotja meg. Ennek a modernségben újra megerősödött hagyománynak azonban kétszeresen is új jelentést ad. [...] A kritikus nem akarja elhallgatni csodálatát a megcsinálás ilyen maestriája olvastán." (Pór Péter)

Catherine Millet egy modern képzőművészettel foglalkozó folyóirat, az Art Press főszerkesztője, a geometrikus absztrakció kiváló szakértője. Catherine M. szexuális élete című könyve látszólag azt adja, amit ígér: a szerző hűvös műkritikus szemmel elemzi saját szerelmi életét, és igyekszik megtalálni a lehető „legpontosabb, legigazabb szavakat" egy olyan téma leírására, ami sok ezer éve izgatja az alkotókat. Valójában azonban mégis többről van szó.

Neszlár Sándor kötete izgalmas kísérleti próza: a szerző minden lefutott kilométerhez ír egy mondatot. Ezekből a mondatokból áll össze a regény, amelyet a futó hol koncentrált, hol szabadon áramló gondolatai és képzettársításai töltenek meg élettel. Mondatai is különlegesek: szinte mind személytelen, elfedni próbálja elbeszélőjét. A futóírás kísérlete meglepő eredménnyel zárul. A személytelen megfogalmazás végletesen személyessé teszi a szöveget. Mindegy is, hogy az ismeretlen elbeszélő férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, író vagy épp egy ács nevelt fia, hiszen észrevétlenül a barátunk lesz. Tanúi leszünk küzdelmeinek és szabadságának. A futás ritmusa szerint ismerjük meg élete fontos pillanatait, járjuk be meghatározó helyszíneit. Így lesz a futás és az olvasás találkozás: 1111 kilométerről 1111 mondat. Az Egy ács nevelt fiának lenni rejtett önéletrajz, amely az olvasót is arra készteti, hogy bejárja saját élete terepeit, lefuttassa saját mondatait.

Tar Sándor bűnregénye a megjelenés után kultikus könyv lett. Újrakiadásakor feltűnhet, hogy huszonkét évvel az eredeti megjelenés után a könyv mennyire erős és egyedi, keserű humorral átitatott pillanatfelvétel a kilencvenes évek Magyarországáról. Akkori lehetőségeinkről és reflexeinkről. Hogy mennyire jelen van benne a múlt, és hogy mennyire kilátástalan a jövő: „a pokol pedig a földön van, és életnek hívják." „Fura ez a Tar. A férfinak férfiszaga, a nőnek nőszaga van, a helyiségnek Danubiusrádió szaga van. Aztán szinte észre sem vesszük, a nőnek férfiszaga van, a férfinak nőszaga van és nekünk erős Danubiusrádió szagunk van. És nem tudjuk, mitől." (Bodor Ádám) Tar Sándor klasszikusa a Magvető Zsebkönyvtár ötödik köteteként jelenik meg.

Bán Zsófia elbeszéléskötetében felhangosított csendek, kihallgatott párbeszédek és belső monológok, éles vagy éppen elmosódott emlékek, szerelmi kirakójátékok követik egymást, akár a lélegzetvételek. Bán nagy formáló erővel teremt figurákat, a rá jellemző érzékiséggel és karneváli iróniával mesél nekünk távoli és közeli történeteket. Írói világában meghatározóak a test kisebb-nagyobb kisiklásai, vetemedései, kínjai, gyönyörei, valamint az otthon és az idegenség termékeny feszültsége. Hol vagyunk otthon? A nyelvben vagy az emlékeinkben? A térben vagy az időben? Esetleg a képekben? Vonzásokról és választásokról olvashatunk történeteket, menekülésekről és hazatérésekről, végeredményben a szabadság lehetőségéről, arról, hogy lehet lélegezni.

Friedrich Dürrenmatt drámái közül méltán az egyik leghíresebb, a mai napig sokat játszott darab az 1962-ben született komédia, A fizikusok. A Les Cerisiers elmegyógyintézetben az egyik beteg, aki Einsteinnek képzeli magát, megfojtja az ápolóját. A felügyelő megérkezik, helyszínel, közben kifaggatja az ott dolgozókat. Kiderül, hogy egy másik beteg, képzete szerint Newton, aki igazából Einstein, csak Newtonnak adja ki magát, hogy meg ne bántsa fizikustársát, korábban már megfojtotta az ápolóját az állólámpa zsinórjával. Az elmeosztályon amúgy három beteget ápolnak: Einsteint, Newtont és Möbiust. Mindhárom embernek megvan a saját különös szokása, Einstein folyton hegedül, Newton iszik, Möbiusnak pedig megjelenik látomásként Salamon király.